Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

1977. január 7. • PETŐFI NÉPE • S

Fiatal képzőművészek kiállítása a Műcsarnokban

„Mi van a páradicsomfő- zeléMben?” — ez a címe Wahorn András színes ce- ruaarajzának, a úgy fest az előkelő egyhangúságot árasztó művek gyülekezetében, mint a jólnevelt társainak

szamárfület mutátó kamasz. az iskolai ünnepélyen.

A paradicsompürét vegy- elemző, dupla- szemű, kacsacsőrű, XXX.-Századi ember, vfcgy inkább rémalak. különös keveréke Goyái, illetve Bosch lidércnyo- másos szörnyeinek és a harmadik évezred küszöbét átlépni készülő. fiatal grafikus vásott képzeletének.

Talán, ha nagyobb volna a választék. az eredeti fantáziáról árulkodó, meghökkentő művekből, Wahorn bizar ötletei sem keltenének feltűnést. így megakad rajtuk a szem, mint a vörös posztón, azok is hosszan, tanácstalanul szemlélik, akik nem tudják hová tenni.

— Laci! Mit szólsz hozzá? — kérdezi viszolyogva egy szemüveges. idős hölgy. Férje vállat von, hümmög, végül csak annyit mond: „Érdekes.” Fiatalok érkeznek, földet söprő sálban, madári j esztő kalapbaki, látszik rajtuk, hogy ők már „beavatottak”, nekik a pa- radicsomfőzelék esztétikai élmény és filozófiai kinyilatkoztatás. Valami, ami merőben más, mint a többi. Nem jobb. nem is rosszabb, csak valahogy jobban beleillik abba a képbe, amelyet — fiatal alkotókról lévén szó —, a látogatók eleve kialakítottak magukban. A fiatal képzőművészek stúdiójának tárlatáról nyíltan, vagy titokban, de mindenki azt várta, hogy megmutassa a ma, illetve a holnap magyar képzőművészeinek oroszlánkörmeit. Bár egy népes mezőnyű kiállítás mindig csak töredékeket mutathat fel az alkotok egyéni képességeiből, ezúttal a kevés is soknak tűnt. mert az egyik művet szinte csak a névaláírás különbözteti meg a másiktól.

Szépen manikűrözött körmöket láthatunk, ez tény. de hogy ezek közül melyik az igazi oroszlán- köröm? — a látottak alapján nehéz lenne eldönteni. Hiszen a kiállítók szinte mindegyikéről elmondható, hogy amit festészetben, szobrászatban és grafikában tudni lehet, azt olyan tökéletesen tudják, mintha sok évtizedes szak. mai gyakorlat állna mögöttük. Tulajdonképpen ez is a bökkenő! Az ifjúságtól nem fölényes tudást, hanem a szenvedély forróságát, az ötletek szikraesőjét várná az ember. A szertelenség, a kifejezés ügyetlensége is megbocsátható a kezdőknél, ha megsejthető benne, az új szépségek vi- lágrahozatalánalkl az ígérete.

Fiatal képzőművészeink adósak maradtak ezzel az ígérettel, ezért történhetett meg. hogy Szu- nyoghy András mozgalmas linóleummetszete és Wahorn András fantasztikummal fűszerezett látásmódja szenzációt keltett. Mások is megpróbáltak kitörni a rég kikristályosodott, vagy pár éve nagy viharokat kavaró, azóta unalmassá szelídült stílusok egyhangúságából, kevés sikerrel. Bebizonyosodott, hogy a mesterségbeli tudás nem pótolhatja a mondanivalót) és az élmény frisseségét. Rajzolni mindenki megtanulhat, — idő és türelem kérdése —. a művészi alkotáshoz azonban aZ is kell, hogy tudjam:

9 Szabó Gábor István: Tanti.

• Szunyoghy András: Komédiások (részlet).

• Balra fenn: Szabolcs Péter: Göcseji táj.

• A bal oldali képen: Varga Géza: Szénagyűjtő.

(Fotó: Kotroczó István.)

mit akarok és hogyán. kifejezni a világból?

Ügy tűnt, hogy a kiállítók javarésze ezzel nincs tisztában. Nem tudja, hogy mit is akar mondani ezzel, vagy azzal, a formailag egyébként kifogástalan szoborral, festménnyel, grafikával? Kínosan, szinte akadémikus szigorral ügyelnek a szerkesztés arányaira, elegáns biztonsággal kezelik az ecsetet, irányítják a vésőt, csak éppen az a „Valami” hiányzik a műveikből, amitől a látogatóknak is gyorsabban ver a szívük, és felszárnyal a képzeletük.

Nem véletlen, hogy a tárlat legjobbjai azzal emelkednek ki a mezőnyből, hogy van közlendőjük a máról. DuSchanek Jenő festménye a mi ünnepeink fényében ragyog. Ef. Zámbó István szellemesen absztrahálja az utazás első lépéseit. Szabó Gábor Istváp gipsz Tántija, az egész életükben kötögető nagynénik csip- keszövésű „emlékműve”. Szabolcs Péter vörösréz domborítású Göcseji tája, a hagyományos tájkép dömpingből keres és mutat új útirányt. Kéri Imre grafikája: Két lépés a jövő felé — aktuális politikai mondandót tartalmaz.

Révész Napsugár Budai kiskocsmája Szép és kifejezően hangulatos. Orosz István, a kecskeméti Katona József Színház díszlettervezője két grafikával szerepel a kiállításon. Az egyik Voltaire fejét ábrázolja a régi Párizs várostérképébe ágyazva, a másik, a kecskeméti színházban játszódó Bánk bán előadásába sűríti Katona József csillárszemű, vörös bársonyfüggönyhajú, színpad-ajkú és nézőtérfogsorú, szuggesztív portréját.

Vadas Zsuzsa

• Némely látogató nagyobb feltűnést keltett, mint a kiállítás müvei.

Pajtások! Köszöntünk benneteket az úttörőév második felének kezdetén. Most amikor tanáraitok — négyhónapi tevékenység alapján — értékelték munkátokat; ellenőrző könyveitekbe jegyeket írtak, olyant amit megérdemeltek. Ti is tudjátok jól, hogy ezek nem megmásítha- tatlanok: ha „rákapcsoltok”, a jegy értéke emelkedik, ha lustálkodtok — kisebb lesz!

Több mint öt hónap áll még előttetek, hogy a most kapott jegyeket szükség szerint kijavíthassátok. Munkára fel tehát! És még valamit: akinek a tudását minden tárgyból jelesre értékelték, ne pihenjen meg a babérjain!

Az első félév végén kapott beszámolóitokban — szinte kivétel nélkül — a hó után sóvárogtatok. íme, megérkezett! Igaz, késett néhány napot, hiszen a „rendelés” december 20-ra szólt. De sebaj, így is jól jött, készülhetett a sok hóember, vívhattatok hócsatát, szánkázhattatok. És mikor újra iskolába indultatok — az olvadás megkezdődött — hogy ne fájjon a szívetek.

Újult erővel, pihenten kezdhettetek legfontosabb munkátokhoz, a tanuláshoz. Mert az valameny- nyiőtök előtt nyilvánvaló, hogy az úttörő legfőbb kötelessége a képességeihez mért legjobb tanulás.

És most nézzük, milyen érdekességeket, szellemi élményeket kínálnak a következő hónapok.

Januárban emlékeztek meg a KISZ megalakulásának 20. évfordulójára. Bizonyára mindenhol méltóképpen, ünnepi csapatgyűléseken. Ennek a hónapnak még a csapat társadalmi kapcsolatainak kiszélesítése a célja.

Februárban hagyományos eseményre, a Tudományos—technikai Üttörőszemlére kerül sor. Minden járásban — és városban — február 21-én tartják, a megyeit pedig március 14-én rendezik meg.

Április nagyszerű dolgot kínál valamennyiőtöknek: Ügyesség — bátorság — elnevezéssel tömegsport akciót kezdeményeznek részetekre. A cél az, hogy valamennyi kisdobos és úttörő részt- vegyen ebben a többlépcsős eseményben. (Először a csapat keretei között, azután területi, illetve járási vetélkedőkön, majd a megyei versenyeken mérhetitek össze tudásotokat.)

Június első napjaiban minden járásban kétszáz úttörőt ér majd nagy megtiszteltetés: résztvehet az ősrvezető-képző táborban, hogy a következő esztendőben nyole-tizenkét úttörő élére álljon.

Pajtások ez a következő hónapok programja, természetesen csak nagy vonalakban. A munka nyilvánvalóan nálatok, a csapatoknál zajlik, ti végzitek el — saját okulásotokra.

Tudósítóink jelentik

A kecskeméti úttörőházból a Gyermek Tanács tagjaitól kaptunk beszámolót. Az elmúlt hetekben ünnepelték az úttörőház megalakulásának 25 éves jubileumát. A kereken egy hétig

tartó rendezvénysorozaton sok baba talált gazdára: aki három alkalommal eljött, ezt kapott jutalmul. A fenyőünnepen megjelent Kisné Csányi Anikó megyei úttörőelnök is. Ekkor adta át Csernus László, a Magyar Űttörők Szövetségének titkára Simon Jenőné igazgatónak, az úttörőház részére a Kiváló Üt- törőmunkáért kitüntetést! Erre valamennyien joggal büszkék!

Örömmel adunk helyet új tudósítónknak, aki (Hajósról je-i lentkezett és Alföldi Albertnek hívják.

„Az elmúlt évben — szól a beszámoló — úttörőcsapatunk vendégül látta a hazánkban élő chilei pajtásokat. Szolidaritási csapatgyűlést tartottunk tiszteletükre. Ezen a gyűlésen rajunk felvette a Libériádé nevet. A továbbiakban a csapat minden tagja szorgalmasan figyelte a Chiléről szóló tudósításokat. És most örömmel értesültünk arról, hogy Luis Corvalán kiszabadult börtönéből, Moszkvába érkezett. Rendkívüli rajgyűlést hívtunk össze és levelet írtunk a Moszkvai Rádiónak, köszöntöttük a sokat szenvedett kommunista férfit. A levélben egy magunk készítette batikot is elhelyeztünk.

Most felhívással fordulunk a megye minden úttörőrajához, köszöntsék ők is Corvalán elvtársat!”

Rejtvényfej töknek

Az elmúlt alkalommal kisdobosoknak közöltük az elefántos rejtvényt, íme a helyes megfejtés: az elefánt „ruháján” 38 kört 21 félkört, 26 háromszöget, 12 négyszöget találhattatok. A helyes megfejtést beküldők között tíz könyvet sorsolt ki H. Kit Béla, a kecskeméti Petőfi Sándor Úttörőcsapat Barátság rajának kisdobosa. Íme a nyertesek: Csősz Gyula, Fülöpháza; Kovács János, Soltvad- kert: Tatár Zoltán. Lakitelek; Helle Anna, Madaras; Gubányi Sarolta, Csengőd: Maczkó Zoltán, Kisszállás; Zoboki Mária Városföld; Berényi Tibor, Ballószög : Szalontai Rózsa és Dudás György Kecskemét. A nyertesek részére a könyveket postáztuk.

A következő rejtvényt úttörőknek közöljük, de természetesen beküldhetik kisdobosok is. Az itt látható képen az üres kockákba írjátok be a következő betűket úgy, hogy József Attila egyik versének idézetét kapjátok megfejtésül. Íme a betűk: A, A, A, E. E. E, E, E. E. É, E. I, K, K, K, L. N\ ö. Ri, S S. A helyes megfejtők között száz darab Petőfi Népe kártyanaptárt sorsolunk ki.

A beküldési határidő: január 10. A megfejtéseket a szokásos módon levelezőlapon küldjétek elmünkre: Petőfi Népe szerkesztősége 6000 Kecskemét. Szabadság tér l;a. A lap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejtvény.

E

T

s[

z

E

Z

1

F

T

E 1

V

L

K

1

L

N

P ]

p

L

N

L

K

L

K 1

Selmeci Katalin

(32.) Egyszerre néztek fel, mert a zúzalék megmozdult, s néhány kődarab legurult a meddőhányó meredek lejtjén.

Meglátták Lacót.

— Most jössz? — kiáltottak fel neki.

— És mért nem az úton? — Buda tanító csóválta a fejét.

— A kannát hol hagytad? — tudakolta Dombaj Gyurka.

Ekkor már Laco közel volt, s a két keze üres volt, mert bozót se volt ott, amit megfoghatott volna. S Laco előbb az egyik kezére nézett, aztán a másikra, de egyikben se találta a kannát.

Ezek meg nézték, hogy Laco észreveszi: nincs nála a kanna. És az arca olyan volt, mint aki ébred.

Közel volt már Laco, néhány a lépésre. Jól látták a tejszínű ar- I cát. mely zavaros volt, mint az álomkórosoké. Fiatalabb volt Laco náluk egy-két évvel, alig egy

[ hónapja, hogy megszabadult az

i iskolától. Eszes gyerek volt, s Buda tanító szerette volna, ha tovább tanul, de Laco a szemébe I röhögött: elmegy segédmunkára,

£ egyből a dupláját kapja, mint

most a tanító úr. Pedig a tanító úr már régen tanít.

Odaért Laco a tűzhöz, és látták, olyan, mint a fal. A térde rogyadozni kezdett. S ketten felugrottak. mert látták, hogy mindjárt eldől. Megfogták a karját, s érezték, hogy reszket. Mindjárt leültették.

— Vizet! mondták.

De víz meg nem volt. Csak annyi, amennyi a leveshez kell a bográcsban.

Laco, hogy leült, s kipihegte magát, jobban lett kissé.

— Mi történt? — kérdezték tőle, de nem kaptak választ.

— Csak nem találkoztál te is vele? — kérdezte Kis Pista, gu- nyorkás szeme a társak tekintetét kereste.

Laco válasz helyett bólintott. Krétafehér arca még mindig nem nyerte vissza a színét.

— A kannát elvette?

Laco hitetlenül nézte körül magát újra. Az előbbi zavarodottsággal.

Sejtelmé sincs, hová lett — állapították meg magukban a többiek.

— Látott egy árnyékot, s ijed- tiben eldobta — gúnyolódott Kis Pista. De nem társult hozzá senki. Éppen csak vigyorogtak, mintha timsó húzná össze a szájukat.

Holub Ciprián éppen indulni akarat a kővel. De most csak állt, maga is kővé váltan a megrakott kocsi tetején. Csóválta a fejét.

— Igaz-e, mondtam, felső forrás ne menjetek? Göndör Lidi katonája ottan kóborolja...

— Maga is hiszi ezt, tata? — Dombaj Gyurka fordította Ciprián bátyó felé a hirtelenszőke fejét.

— Hisz, nem hisz — mormogta Ciprián bátyó —, láthatod, e! — Lacóra bökött.

Kis Pista megnevettette a népet. így szövegelt:

— Hol van az a katona már?! Rég disszidált, vagy megrágták a kukacok.

Holub Ciprián nem nevetett velük, noha még Laco is megszínesedett kissé, s kezdte hinni, hogy álmodott. Holub Ciprián morózus maradt, s a megbántottságot alig titkolta.

— Csak azt én mondhatok — szólott —, emerrefele is van kút.

S a falu iránt mutatott a világos, berekfoltos lankákra.

— Nem jó a vize — mondták a fiúk. Buda tanító pedig szétosztotta a levest. Ki-ki odanyújtotta tányérját vagy lábosát, amivel odahaza felszerelkezett.

— Hát te? — Észrevette Zsab- kát. Ült csak egy félreeső kövön, nem jött a levesért.

Anyicska azt gondolta, miatta nem jön.

— Nincs edényem — mondta Zsabka.

Buda tanító odavitte neki a bográcsot, a sűrűjével.

— Megérdemled — mondta —, jól dolgoztál.

Zsabka vállat vont, és falni kezdett.

„Milyen szerény lett — vélekedett magában Buda tanító. — A magafitogtatásokat is elhagyta. Rápirított volna valaki?”

Zsabka változásait Anyicska is észrevette. Azt gondolta, miatta

igyekszik. Hát miatta ne igyekezzen!

Csendesen kanalazta a levest. Alig-alig tekintett fel a tányérjából, egy-egy mosolyintás erejéig, mert a fiúk nagy szamárságokat beszéltek.

— A katona, az hülyeség — mondta Dombaj Gyurka —, de azért valami mászkál az erdőben.

— Ezt én is állítom — mondta teli pofával Králik Jozso, a Fra- nyo fia. Pislogott erősen.

— Mit állítasz? — kérdezte kíváncsian Buda tanító. S érdeklődő vigyorral figyelt a többi is: Feró, Marci, Kis Pista, noha nem volt nekik új a dolog, együtt fan- táziáltak róla.

— Hát a majomembert — mondta ki Králik Jozso.

S ettől Dombaj Gyurka is felbátorodott, s máris mondta a magányos grófnő történetét, akinek volt egy majma, s kettejüktől lett egy féligember-féligma- jom, egy majomember, aki az erdőben bolyong.

Buda tanító csóválta a fejét, Holub Ciprián pedig bólogatott a kocsi tetejében, hogy ez is lehet.

— Mért — mondta Králik Jozso —, a Szovjetunióban lehet, csak itt nem?

— Megírták az újságok is — csatlakozott Kosznovszki Feró. De biztonság kedvéért vigyorgott, mintha azért igazából nem hinné ezeket a dolgokat.

— Mit írtak meg? '

— A yeti embert, a Szovjetunióban.

— Gyerekek, gyerekek — mondta Buda tanító. — Az egészen más.

— Mért, a mi erdőnkben is lehet olyan! — Králik Jozso nekieresztette a képzeletét. És közben Lacóra pislogott, aki még mindig elég sápadt volt; és látszott, hogy Králik Jozso nagyon is hiszi, hogy Lacót megtámadták. — A kanna azért kell neki — tudta teljes bizonyossággal Králik Jozso —, mert a vadméhek mézét gyűjti bele... Mindenféle kést is nagyon szeret, mert csillog. De nem tudja, mire való.

Buda tanító csak ült, nézte a fiúkat. Akiket ő tanított az iskolában. Akik eljöttek követ vágni a hegyből, hogy legyen klubkönyvtár. És felnézett Holub Cip- riánra is, kinek a szekeréről egyenest az alapokba dől a kő.

— Ki megy el a kannáért? —1■ kérdezte. S nézte a fiúkat állhatatosan, ajkát némileg beharapva; Míg szemében olyas mosoly bújkált, mint a tréfacsinálóké.

Ügy lett, ahogy várta. Zavart csend lett, bizonytalan mocorgás.

Kosenovslzki Feró a leütött körmét kezdte nyalogatni: Dombaj Gyurka öt ujjával a hirtelenszőke bozontjába túrt, s úgy tűnt: ez a bozont olyan súlyos, hogy lehúzza a fejét.

De Kis Pista nem ugrott fel jelentkezésre, meg Hornyák Marci sem. Králik Jozso meg körül nézett, mintha ő is Buda tanítóval együtt kérdené: no, ki lesz az?

S meg is állott a kérdező szeme Zsabkán, ki odébb ült egy kövön, lába közt a bográccsal.

Erre mindegyik Zsabka felé fordult.

Ki is mehetne más, mint Zsabka?!

Egyszeriben jobban érezték magukat. Máris úgy érezték, hogy sikdhült kibújniok Zsabkához továbbítván Buda tanító kérdő tekintetét.

Kézenfekvő, hogy Zsabka menjen. ö a lepényevés győztese, ő kapta a leves sűrejét. No meg mint vezérnek is, neki kell lenni az elsőnek. Azt most gyorsan feledték, hogy Zsabka Janó utóbb mintha nem ragaszkodott volna a marsallbothoz.

Most se ragaszkodott hozzá, hogy ő menjen a kannáért. Moccanatlan ült a kövön. Ugyanoly makacs hallgatással, mint amilyen makacsul tekingettek feléje.

— Na; nincs vállalkozó?

És ekkor felállt a lány.

Anyicska. Hátradobta dacosan a munka hevében szétlazult fonatait, és felállt.

25.

Buda tanító már várta, hogy ez történjék. Mert látta, hogy nyugtalanul fészkelődik ültő helyében; látta a szíve heves dobogását, az izgalom ágaskodását az ide-oda röpdöső tekintetében; sőt azt a' kis kérek tavat is látta a szája szegletén, amelyben a gúnyos mosoly fészkelt, mihelyt a kérdés elhangzott, s a csend reá beütött.

(Folytatjuk.)

V