Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-06 / 4. szám

\

1977. január 6. • PETŐFI NÉPE • 5

MI TÖRTÉNT A KÁKÁSIISKOLÁBAN?

9Se csoda, se botrány

Az öröm röpítette néhány esztendeje avi_ lág végére.

Pontosabban a helyiek szerint egy kőhajítás- nyival azon is túl levő Ká- kásra.

Híre járt, hogy a villany, víz nélkül szomorko- dó tanyai iskolát védőszárnyai alá vette a Dunakeszi

Járműjavító Vállalat egy szocialista brigádja. Egyik napról a másikra eltüntették az itt-ott •omladozó fal hiányait, szivattyú emelte ki a vizet a kútból, áram- fejlesztő működtette az ajándékba hozott televíziót,

magnetofont, rádiót. Kifestették az oktatási intézmény egyetlen tantermét, a szolgálati lakást, pompás garázst varázsoltak az udvaron álldogáló fészerből.

őseredeti táj hajdani Baracs vezér hona. Lassan elfogynak az út keskeny pántlikája mellől a művelt táblák, a homok veszi át uralmát. Apró facsoportok, erőlködő borókák élénkítik a hátán itt-ott kis halmokat cipelő földet. Fűgyökerek milliárdjai kötözik az illancs talajt, biztatják, hogy álljon ellent a szél hívó szavának. Mintha valami titkos erő kiszívta volna a nedvességet Kákás környékéről. Honnan mégis a környék neve?

Tenger rejtőzhet a buckák alatt. A mélyedésekben apró tocsogók, a kis szittyákban szelíd és vadmadarak és káka, sás. nád.

Gyönyörű vidék, s mégis az ország legritkábban lakott részei közé tartozik.

Nagy verejtékadót követel a megélhetésért a posza homok, a sovány föld.

Sohase éltek többen errefelé vagy a könnyebb lét csábította őket máshová ?

9 Antenna van, áram ritkán.

• Balra: sötét a képernyő, dobozokban az oktató magnószalagok ...

9 Lenn: nyolc osztály birodalma.

nyolcadikos helyett két gyermekből áll — ha minden jól megy — az új első osztály.

Most látom, majd összekeverem két kákási kirándulásom tapasztalatait. Érthető, a táj alig- alig változott. Szerencsére, tegyük hozzá ez esetoen, mert tudós emberek szerint ez a környék a Kiskunsági Nemzeti Park legszebb részei' közé sorolható. Most is úgy szíven ütött gyönyörűség, mint első találkozásunkkor.

Látszólag az iskola is a régi köntösben fogad. Messziről integet a tévé-antenna és a közeledő autóból nem tűnnek föl az épület, az udvar apró sebhelyei.

Keverék-korcs ugat kevés meggyőződéssel, szinte harag nélkül érkezésünkkor. Neve sincs, egyszerűen itt ragadt. A ház mögül elénk kerül a tanár néni. Nyúlánk fiatal nő, pedagógiai főiskolát végzett, szeptember óta él a legközelebbi bolttól négy kilométerre eső szolgálati lakásban.

Nyilván tehetetlensége miatt búsul. Hosszú ideje kénytelen tétlenül szemlélni, hogy a tanárnő kilométernyi távolságból cipeli a vizet. Szívesen megmentené ettől a fáradságtól, ha valaki fertőtlenítené, kiszivattyúzná a vizet. Reménykedik.

Beljebb kerülve, megtudjuk Molnár Mária matematika-fizika szakostól, hogy „itt hajdan szebb élet volt”. A zúgó áramfejlesztő kellő energiával látta el a tv-t. rádiót. Esténként olvasgathatott, nézhette á képernyőt. Napközben az oktatást segítették a szocialista brigádtól kapott eszközök.

A kis útkanyar utón feltűnő iskola nyolc osztályát első ottlétünkkor csak húsz, most tizennégy diák látogatja. Fogy a nép. Ügy számítja a tanár néni, ha x család marad és nem húzódik Baracsra, akkor jövőre többen lesznek, mert az egyetlen

Körülnézünk a tágas udvaron.* a kertben. Hátul nagy kupac ócskavas. A tavaszon szedték össze a pajtások, a határidő után egy nappal, csak 77-ben viszi el a MÉH.

A tornácos bejárótól néhány méterre egy kút szomorkodik.

A félhomály ellenére kivehetők a gondoskodás, a csinosítás jelei. A tanteremben is tűrhető a rend. A világért sem állítjuk, hogy tisztább osztályt még nem láttunk, de nyilvánvaló, hogy erősen túlzóak az iskola elhanyagoltságát panaszló hírek.

Megtudtuk, hogy a tanév elején valóban csúf állapotokat talált itt a látogató. Rá sem lehetett ismerni a Dunakeszi Járműjavitó szocialista brigádja által két-há- rom esztendeje valósággal újjávarázsolt iskolára.

Elkedvetlenedett a kint élő. azóta elköltözött pedagógus, nem törődött környezetével, a rábízott eszközökkel. Részben hanyagság, részben egyéb okok miatt tönkrement az akkumulátor, a szivattyú, s ami még ennél is fájdalmasabb, megszakadt a tanyaiak és a munkások közötti kapcsolat.

Molnár Mária pályázat útján került ide. (Mi hozta a fiatal lányt a presszó, kulturális intézmények, társaság nélküli világba? Lakáshiány? Csalódás? A nagyobb kereset reménye? A túlórákkal, külterületi pótlékkal, a takarítási díjjal mintegy 2500 forintot kap kézhez. Keveset költ. ad valamit a kiskert, félreteheti a városi albérlet díját.)

Aligha számított arra, mi várja. Elpucolta, elvitette a nagyja szemetet. Hosszas ufánajárásra sikerült a községi iskolában feleslegessé vált padokat kiszállí- tatnia és ma már a nagyobb gyerekek nem szoronkodnak az elsősöknek szánt ülőalkalmatosságon.

Egyedül aligha boldogul. Szerencsére, az Irodagép- és Finom- mechanikai Vállalat egyik dolgozója hajdan ott járta iskoláit. Addig járt fűhöz-íához, míg összefogtak a kákási iskola megsegítésére. A vállalat festőműhelyének, TMK-üzemének dolgozói, a villanyszerelő brigád mintegy 250 órányi munkát végzett. Ha kapnak új akkumulátort, működik majd az általuk megjavított áramfejlesztő. Kifestették a tantermet, a szolgálati lakást, megcsinálták a szivattyút, gyarapították az iskola felszerelését. Még a járási hivatal művelődés- ügyi osztályára is elmentek a kákási gyerekek, tanárnőjük érdekében.

Szécsényi László osztályvezető éppen a napokban közölte, hogy hamarosan új áramfejlesztő apparátust kapnak. A megyei könyvtár új kötetekkel frissítette fel a környékbelieket is szolgáló könyvtár állományát.

Maradt még tenni- és csinosítani való tavaszra is.

Azzal a tudattal tértünk haza. hogy még ily kicsiny iskolára is odafigyel a közvélemény. Lehetséges, hogy itt-ott okvetlenkedésként fogták fel a dunakeszi, majd a kecskeméti szocialista brigádok közbeavatkozását, sürgető kéréseit. Mi jó jelnek tartjük az állampolgári felelősségből adódó érzékenységüket.

örvendetes, hogy nem álltak meg a kifogásolásnál, a hibák megállapításánál: igyekeztek

változtatni az adott állapotokon. Megnyugtatóak a kákási tapasztalatok, bár — kénytelenségből — olykor túlságosan sokan is foglalkoztak a helyiek kicsit nagyobb leleményességével, a fenntartó tanács hatékonyabb munkájával könnyen elintézhető ügyekkel.

Ezért adtuk írásunknak azt a címet, hogy Se csoda, se botrány. Alkalmi akciókkal nem szüntethetők meg egyik napról a másikra a hátrányos helyzet következményei és még az „isten háta mögött” sem hanyagolhatják el tartósan a korszerű oktatás követelményeit!

Heltai Nándor

A Megyei Művelődési Központ műsora

január 9-től január 16-ig

9- én, vasárnap, 10$ órakor: MESEFILM — GYERMEKEKNEK.

10 órakor: KAKTUSZGYŰJ- TÖK BARÁTI KÖRE. Szabadban, vagy üvegházban?

15 órakor: FELNŐTT FILMKLUB II.

18—21 óráig: DISCO.

10- én, hétfőn 17 órakor: JOGI TANÁCSADÁS.

11- én, kedden 15 órakor: ORSZÁGOS FILHARMÓNIA IFJÚSÁGI BÉRLETI HANGVERSENYE. A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA.

14- én, pénteken 18 órakor: COLLEGIUM ARTIUM. Beethoven és kora.

15- én, szombator; 19 órakor: A BENKO DIXIELAND HANGVERSENYE.

18—21 óráig: DISCO.

20

KIÁLLÍTÁSON:

Örmény szőnyegek

9 Régi örmény sárkányos szőnyeg a XVII. századból. A szőnyeg tükrében két sárkány közölt tek- nőc (?), és jellegzetes örmény palmetták, a bordűrben kehely és kalász.

Az Iparművészeti Múzeum legszebb régi, örmény szőnyegeit mutatja be 1977. március 5-ig a Nagytétényi Kastély- múzeum termeiben. A szőnyegek keletkezését feltételesen a XVII. századra datálhatjuk, de lehetséges, hogy jóval korábban készültek. A szőnyegeket az örmények ősei készítették a régi Arméniá- ban, s valószínűleg az itáliai kereskedővárosok közvetítésével kerültek Európába.

Az örmény szőnyegek kivételesen jó minőségét a finom gyapjú, a kellemes vörös színek. a művészi mintázat és a kitűnő kézimunka jelenti.

Az örmény sárkányos és pal- mettás Szőnyegekkel manapság csak elvétve találkozhatunk, s a legnagyobb szőnyeggyűjtemények is legfeljebb egy-két darabot mondhatnak magukénak. Az

9 XVII. századbeli örmény sárkányos szőnyeg részlete. A szőnyeg tükrében szépen kiképzett örmény palnietta.

Iparművészeti Múzeum európai hírű szőnyegtárában három sárkányos és egy palmettás régi örmény szőnyeg van. Ezeken kívül a gyűjtemény több szövött örmény szőnyeg különlegességgel (pl. tevetakarók) és e szőnyegfajtóval rokon készítményeket is őriz.

A kiállítás egyik érdekes darabja az Esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött XV. századi úgynevezett Szent Jobb szőnyeg. A bemutatásra kerülő szőnyegek anyaga gyapjú és jerefesz csomózással készült. Jellemzőik az impozáns méretű tükör, a keskeny keret, dús mintázat és a finom színek. Ezek a szőnyegek nem nomád, vagy háziipari készítmények, hanem hivatásos mesterek munkái. A szőnyegeken uralkodó színek a vörös, a kék és a sárga, de 'szerepet kap az elefánt- csont, a lila. a türkizkék és a barna is.

A nemzetközi tudományos és művészeti közvélemény mind jobban érdeklődik a Szovjetunió népeinek, s ezen belül a Szovjet- Kelet népeinek művészete iránt. Az örmény népművészet ezernyi szenvedés között őrizte meg az örmény szőnyegművesség minden hagyományát, Ezt a régi iparművészeti ágazatot a szovjet hatalom mentette meg a pusztulástól és ma az örmény szőnyeg a legmegbecsültebb műtárgyak közé tartozik a nemzetközi kiállításokon és szőnyegpiacokon.

Simon J. Zaven

(31.) Az alattomos csendben.

Mert alattomos volt e napok csendje, nem pedig álmos, mint a külső szem felületes érzékelése szerint.

Matej udvara kongott. Mint az üres üvegverem, hol nincs már élet. A holtak jégbirodalma.

De Matej nem adta fel. Meg- símogatta a gyönge zöld füvet. Nézte, mint hajol meg bársonya a tenyere alatt. S mikor felemeli a tenyerét, mint kel fel újra, S már csillog egyenesen, ruganyosán, bársonyosan fürdető napban.

Nézte a füvet, éa elgondolkozott a fű természetéről.

Aztán hajigálni kezdte megint a deszkát, csak úgy csattant. És nem vette észre az embert az udvaron, a háta mögött, csak amikor megszólalt. Mert nem is várta. Hetek óta.

— Hűha, de dühös vagy!

Matej összerezzent, s mikor hátrafordult, arca elárulta meglepődését, s utána mindjárt lelkének sírós szabadulását a nagy kő alól.

Fekete borostái mélyén remegett a meglágyult szája, természetellenesen összehúzott szeme

nedvesen csillogott, mint imént a tenyere alól szabadult fűszál.

— Ján! — szólott. — Hogy te jössz ide?

A hang is olyan volt. mint a száj, amely képezte: lágy ésresz- keteg.

— Jöttem lábamon. — S legyintett Ján, mintegy elütve a dolgot, a maga elérzékenyülésé- ről, nehogy árulkodjon, a szemét is kacsintóra állította.

— Nem te félsz bélpoklostól? — Már Matej is nevetett..

— Dolgom volt sok — magyarázkodott Ján újabb legyintés után. — összegyűlt neked sok parketta.

Matej fölállt, mosolygott. Leverte magáról a forgácsot. S kiáltott egy nagyot. Vidám rikkantás volt inkább:

— Anyjuk, hé!

Teréza kinézett, s csodálkozó arca mindjárt kerekre derült.

— Bort hozzál! — rendelkezett Matej. A régi volt. És Teréza azon nyomban boldogan eltűnt.

Már hozta is a kancsót. Párás homály vonta be az üveget a hűs nedűtől, mely zavaros sűrű volt és zöldesbarna színű. Három poharat is hozott Teréza, s ott helyben a párát kitörölte belőlük. Majd maga is koccintott a férfiakkal.

— De rég láttunk — mondta Jánnak a bortól fényes szemmel.

Aztán Teréza bement, a férfiak pedig ott maradtak a bor mellett. Ján azt mondta:

— Jókor jöttem, Asztalos kell ide. — És mindjárt nekilátott ő

is. Ketten rakták az ólat Matej- jal.

Néha egy kicsit megálltak, ittak.

— Mi újság odakinn? — kérdezte Matej.

— Mi volna? — mondta Ján. — Csend van.

— Sört kapni?

— Kapni — mondta Ján.

S tudta, hogy a kocsmáról kell hírt adni Matejnak, meg az emberekről ott.

— A kocsma .megvan, az emberek megvannak... — mondta, csendeskés mosoly úszkált a szavai körül. — Mennek a beszédek. Králik Franyo a minap es- küdözött, hogy megfogja a katonát. Ondrej meg váltig, hogy őt a katona kerüli, mert tudja, hogy ő egy erős ember... Közben a térdük reszket, fogadok. Zabszem nem fér a fenekükbe!

Ivott Ján, és nevetett. S Matej a fejét csóválta, borostától sötétlő arccal.

24.

A kőbányát karélyosan erdők vették körül. Csak a bejárata volt nyitott többé-kevésbé, a falu iránt. Lankás, világos táj terült el arra, ritkuló erdőfoltokkal. A megszelídült szekérúton nemcsak a kocsik gurultak, láncaiktól megszabadítva, hazafelé vidámabban; az ember is úgy neki tudott iramodni, mintha a hátizsákját eldobta volna, vagy legalábbis a lelke súlyát, a végtelen sötét erdőből kiérvén.

A kőbánya úgy festett itt, ahogy a bozót kezdte birtokba venni, mint ősidőktől itt maradt őrhely az erdőség kapujában.

Évekig használaton kívül állott, s most újra hangos volt. Zengtek a vastuskók, az acélfejű, hosszú ékvasak. csengtek-bongtak a maciik, a súlyos kalapácsok. És robajlott a kő.

De az erdő sötét és mély csendjét ennél is élesebben felverték az emberi hangok.

Vidám társaság dolgozott a kőbányában. A meredek falak visszazengték a jó kedvű kiáltozásokat, uram bocsá’: tarzánüvöltéseket. S mint közibe keveredett aranyrögök, a kőgörgetegekkel kacagás gurult.

Buda tanító fiai megmásztak a leglehetetlenebb helyeket. És egyáltalán nem gondoltak rá, hogy ez munka. Jó kis virtus, szórakozás — így fogták fel. S Buda tanító is „harci cselekedetnek” nevezte inkább. S ők maguk szívesen buzdultak fel. de világért nem nevezték volna így, amit csináltak. Egymás előtt szé- gyellték a nagy szavakat. S ez általános jelenség volt az ifjúság bőrében.

Buda tanító azt is mondta, hogy a klubkönyvtár kövei „mindétig” megőrzik az ő emléküket, „magukba fagyasztva”. Mert a kő a legmaradandóbb anyag. S meglátják majd. ha öregek lesznek, és akárhányszor elmennek a klubkönyvtár előtt, eszükbejutnak a régi vidám napok; mintha csak ma lett volna. S azt fogják

mondani: „Lám csak, az én kezem munkája is benne van.”

A fiúk nevettek: hiszen ma van.

— Lesz az még tegnap is — mondta Buda tanító.

— Az is benne lesz, hogy leszedte a körmöm? — vigyorgott keservesen Kosznovszki Feró.

— Bőven — mondta Buda tanító.

Anyicska mosolygott, ö volt az egyetlen lány. Szabadságot vett ki a gyárból, hogy ide jöhessen. A kisebb köveket ölelgette, gyenge hasához szorítva, s Holub Cip- riánnak adogatta, ki fenn állt a szekérderékban, s vén kecske módján virgonckodott ott.

A lányra csikkangatott sűrű ráncainak bokrából. Anyicskának muszáj 'volt nevetnie, ahogyan mulatságos szeme golyója ki-be- ugrált.

— Húsz év csinálna vissza, és volnák fiatal!

— Kevés lenne az, tata — röhögték a fiúk.

Anyicska pedig édes mosolyt küldött fel a szekérderékba. Harmatos kék mosolyt, a tekintete tükréről.

— Ne hagyja magát, Ciprián bácsi!

—„Cipri bácsi csak egy van, az se baj, ha fogatlan” — énekelték a fiúk.

— Ez ronda — mondta Anyicska csucsori szájjal, tréfás-duzzo- gón.

Hornyák Marci kereste a kannát, hogy meghúzza.

— Hol a kanna, gyerekek?

— Elmentek vele vízért — mondta valaki.

— De mikor elment már! — Kosznovszki Feró megállt, kezében állt az ékvas, amivel ott nagyolta a követ. — Legalább egy órája vagy még több.

— Majd jön akkor — mondták, s elhalasztották a szomjúságukat.

De Laco nem jött. Csak délre jött — kanna nélkül.

Nem is jött, támolygott lefele a meredek meddőhányón, belekapaszkodott minden bozótba, amely keze ügyébe esett.

Odale a rakodón két kő között, kormos bográcsban Totyogott a lebbencsleves. Sok krumpli, tészta és még több szalonnadarabka ugrált a piros lében. S körülötte kuporogtak már mindnyájan. Dédelgették a tüzet, kóstolgatták a levest.

Zsabka már nem fért oda. Távolabb ült egy kövön, mint akit kirekesztettek. De Zsabkát senki se rekesztette ki. ö változott meg nagyon. Magánakvaló lett és szótlan. Ez a nagy lógós dolgozott egész délelőtt, mint egy barom. Buda tanító sokszor elnézte. Oda kellene menni hozzá — gondolta. aztán mégse ment. Kissé rándított a vállán — a bizonytalanság rándítása volt, mert nem értette a dolgot —, mások munkája után nézett.

— Most is oda-odapillantott a fiúra a tűztől, de nem érkezett egyébre, meg fene tudja, halogatta is. Mint fő-fő tűzőrparancsnok, dirigálta a lebbencsleves dolgát.

— Még egy kis sót... Paprikát is lehet... A hagyma még nem eléggé puha ...

(Folytatjuk)