Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-30 / 25. szám
1977. január 30. • PETŐFI NÉPE • t ) k >ó 01 k C), CB r* k Ív.-) S Helsinki, 1977 TÖMEGSPORT Ifjúságunk egészsége társadalmi ügy A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. Kongresszusa határozatokat hozott az ifjúság testedzésével és tömegsportjával kapcsolatos feladatokról. Csak néhány mondat ebből: „A sokoldalúan fejlett szocialista ember kialakításához elengedhetetlenül szükséges a fizikai felkészültség is. Társadalmi üggyé kell tenni az iskolai testnevelést, a tömeges testedzést és a tömegsportot. Meg kell gyorsítani olyan intézmények építését, amelyek egyaránt alkalmasak művelődési és sportolási célokra is.” — A kitűzött cél, s a követelmények félreérthetetlenek — mondta Horváth Gábor, a megyei sporthivatal előadója. — Nem véletlen tehát, hogy napjainkban minisztériumok, országos szervek egyre inkább foglalkoznak az ifjúság tömegtestnevelésével, s általában a tömegsporttal. S, hogy szükség van a határozatokra, s az azt követő tettre, néhány önmagáért beszélő adattal könnyen igazolható. Országunkban mintegy 2,7 mil_ Hó 6—27 éves fiatal él. Ez nagyjából az ország lakosságának 25,5 százaléka. Most vessük ezt össze két másik számadattal: a kimutatások szerint a katonai szolgálatra bevonuló fiatalok 20—25 százaléka fizikailag alkalmatlan. A másik statisztika szerint minden harmadik ember az országban kövér, elhízott, gyenge fizikai képzettségű.- — Mindez természetesen súlyos gond, s ezeken a problémákon kell segíteni, hiszen az országnak ép, egészséges fiatalokra, férfiakra és nőkre van szüksége. De történt-e már konkrét intézkedés? — Az elmúlt év májusában a KISZ IX. Kongresszusa határozatokat hozott az ifjúság testedzésével. és tömegsportjával kap- <^Mq^yújlátfti'',¥éládatokróI. 'Ez á, ttoy..tWÚ.\ PlRgában is mutatja azt az egyenes vonalú fejlődést, amelyet az utóbbi időben általában a tömegek, s kiemelt fontossággal az ifjúság egészségét őrző, s egészséget adó testedzése érdekében tettek hazánkban. Mindez pedig nem csupán a közgondolkodásban vert gyökeret. A kérA magyarok és a görögök elleni világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő szovjet labdarúgó-válogatott Visszaérkezett olaszországi edzőtáborozásáról. Nyikita Szimonyan szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott: — Az olaszországi edzőtáborozás jól szolgálta előkészületeinkét, minden i érveink, elképzeléseink szerint zaj- 1 ott le. A válogatottnál a számításba ' ett játékosok biztató tormát mutat- ■ ak. különösen Konykov, Lovcsev és : Wohin tűnt ki. Sajnos, Blohin sérür~------Í S zombaton, január 29-én Kecs- eméten, a Városi Tanács díszemében házasságot kötött Zsoldos Imre, a KSC volt atlétája, dés időszerűsége sokkal inkább sürgető, s gyakorlati gondjainknak megoldása teszi ma ezt az egész társadalmunkat érintő kérdéssé. — Miről van itt szó elsősorban? — Az ifjúság testneveléséről és tömegsportjáról. Ezt a fogalmat tovább kell bontanunk a tanórákra, s a tanórákon kívüli testnevelésre. Az utóbbi, a szervezett iskolai tömegsport, a fiatalok egyéni és társas turizmusa formájában jelentkezik. Ugyanakkor a fiatalok jelentős hányada sportfelügyeleti tagként műveli a sport különböző ágait. A szerteágazó tevékenység mégis egységes, egész, s együtt jelenti az ifjúság testnevelését és tömegsportját. Mindez azért is jelentős, mert éppen napjainkban megy végbe az egészséges folyamat, hogy ifjúságunkat komplex módon küldjük harcba a civilizációs betegségek, az urbanizálódás ellen, s állítjuk szembe az önmaga testi jellemzőinek szomorú statisztikájával. Felesleges például az iskolai testnevelést elválasztani ugyanannak a közösségnek tömegsportjától vagy szakosztályi életétől, hiszen mind ugyanarra a tornateremre vannak építve, vagy lennének, ha volna ilyen. — Tehát nincsenek meg mindenütt a szükséges feltételek? — Sajnos nincs, ‘lletve még mindig nincs legalább ötszáz nyolc-, vagy ennél is több tantermes iskolánk, és vagy 100 középfokú tanintézetnek megfelelő, testnevelésre alkalmas terme. A felsőoktatási intézmények teremellátottsága is alig 50 százalékos. Ez az országos eredmény, s megyénkben is hasonló a helyzet. Igaz, az elmúlt évben épült hazánkban 259 tornaterem, 190 sportpálya vagy sportudvar, 14 tanuszoda és sok kispálya, s ebben a kérdésben az V. ötéves terv időszakában még további előrelépés várható; de a következő.tervidőszak beruházásai, mégr is csak enyhíthetik, de nem oldják meg a gondokat. Éppen ezért van nagy szükség a széles körű társadalmi összefogásra, s ezért időszerű ma leginkább az ifjúság testedzésének kérdése. Sz. Z. ni kell felkészülésén. Néhány fiatal reménység is szerepet kapott, tehetségesek de látszik., hogy nincs még megfelelő tapasztalatuk. — A keret tagjai most visszakerülnek klubjukba és ott készülnek tovább. Március közepén három mérkőzésre Jugoszláviába utazunk, ezt egy portugáliai vendégjáték követi. Két jugoszláviai mérkőzésen nem számolunk a Bayern München ellen BEK- mérkőzéseket vívó kijevi labdarúgókkal. Tíz nappal az április 30-i világbajnoki selejtező előtt ismét összejön a keret. (MTI) aki jelenleg az FTC színeiben versenyez, Kurucz Teréziával, az FTC kézilabdázójával. • A helsinki műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokságon párosban csak szovjet versenyzők kerültek a dobogóra: Rodnyina— Zajcev (arany), Vorobjeva—Vla- szov (ezüst) és Cserkaszova— Sahraj (bronz). • A férfi műkorcsolyázás Euró- pa-bajnoka: Hoffmann (NDK); a 2. helyezett a szovjet Kovaljev, a harmadik az angol Cousins. • Pénteken este ragyogó magyar siker született Helsinkiben. A hazai korcsolyasport történetében először szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet jégtáncban a Regő- czy—Sallai pár. (MTI-fotó—Telefotó—KS) Hazaérkezett külföldi edzőtáborozásáról a szovjet labdarúgó-válogatott SPORTHÁZASSÁG Nazim Hikmet Mottó: Hetvenöt éve, 1902. január 20-án született Nazim Hikmet, kiváló törők kommunista költő, dráma- és regényiró. VÍZSZINTES: 2. Nálunk is bemutatott drámája (zárt betűk: A E.). 14. Ide való Calderon bírója. 15. A nyomában vagyok. 16. Ing, tájszóval. 17. Vívópást. 19. A puska tartozéka, névelővel. 20. Ipari növény, ford. 21. Apró, piros gyümölcsöt szedő. 22. Kenőcs része. 23. Holland gépkocsik jelzése. 25. Lakodalom. 27. Kettős mássalhangzó ford. 28. Úttörők köszönése. 31. Enyém, olaszul. 32. Nővérünk férje. 35. Tisztító kenőcs. 37. Előtűnő, kibukkanó (—'). 38. Iskolába, gyermeknyelven. 39. Tudom. 40. Kis láda. 43. Díjszabás. 45. Világos hajszín. 46. Suttogva mond. 48. Történelmi lengyel város. 49. Rágós személyes névmás. 50. ősi kultúrájú Indián nép. 52. Múlt Idő jele. 53. Égitest. 55. A hét egyik napjára eső. 56. Becézett női név. 57. Valaminek parányi része. 59. A rabság jelképe, névelővel. 60. .. .-on illatszeres üvegcse. 61. Levegővel felfújt gumiabroncs. 62. Keserű emésztőnedv. 64. Rómaiak korából származó északspanyol város. 65. Első verses kötete (zárt betűk: I. A.). FÜGGŐLEGES: 1. Ez a műve a bur- zsoa erkölcsök kritikája (Zárt betűk: A, E, J.) 2. Fémből, papírból, műanyagból készült vékony lemez. 3. Elpusztít, megöl. 4. Tréfás ötlet, bemondás. 5. Mássalhangzó kiejtve. 6. Királyság Közép-Azsiában. 7. Az élőbeszéd hanglejtése. 8. Ki. . . előnyösen felhasználó. 9. A szőke hajú kedveskedő megszólítása. 10. Va párja, ford. 11. ... lista, gyakorlati ember. 12. Fogyasztotta. 13. Nőnemű gyermekek. 18. Párna- és dunyhahuzatoknak való vászon,. 24. Becézett női név. 26. Csatangol. 29. Réges-régi idő. 30. Kis Etelka. 32. Kesereg. 33. oz, gumival átsző. 34. Ez a müve regényes, sajátos önéletrajz (Zárt betű: M ). 36. Arpád- házl királyunk nevének része. 37. Kérdöszó. 41. Szapulná. gyalázná népies formában. 42. Ide „jár” a korsó (+’)•• 44. Labdarúgás. 46. Nyílást megnyitó és elzáró szerkezet. 47. Aki látogatóba érkezik, ford. 50. Az egyik szülő, névelővel. 51. Nő, illetve gyermek kezének kedveskedő neve. 54. Játékban egy nyerő egység, egy pont. 56. -berek, hirtelen eltűnés. 58. Málta, Uruguay, Ausztria gépkocsi jelzése. 60: Takar. 62. Mássalhangzó kiejtve. 64; Triclum és kálium vegyjele. BEKÜLDENDŐ: vízszintes 2.. 55., függőleges 1. 34. számú sorok megfejtése. A január 23-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Elbeszélni nem a regényíróktól / Tanultam, hanem a magyár paraszttól. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Meskó Györgyné, Kiskunfélegyháza; Nagy Ildikó, Kecskemét; Szabó Attila, újsolt; Kovács Józsefné, Ladánybene. Ismét jó úton a kecskeméti ökölvívás Valamikor, nem Is olyan régen az NIB I. B osztályban vívta izgalmas mérkőzéseit a Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyárának ökölvívó csapata. Akkoriban még sportcsarnoka sem volt a városnak, s így egy-egy hazai CSB-találkozó alkalmával az érdeklődők felé a kapun kívül rekedt, pedig odabent, a versenyteremmé átalakított ebédlőben még az ablakokban is „fürtökben” lógtak a szurkolók. Ma már nehéz kideríteni a pontos okát annak, hogy a szép eredmények után mi okozta a nagyarányú visszaesést. Jelentős szerepe volt ebben persze a sportág országos. ^yezeíALáitsil diktált irányzatnak. A csapatversenyek megszűntével az; Ökölvívás elmeik-*' tette a lelkes közönségét. A szurkolók, akik tódultak a gyors, pergő ritmusú, izgalmas CSB-talál- kozóltra, az vontatott, áttekinthetetlen egyéni versenyekről elmaradoztak. Voltak persze más okai is a visszaesésnek. Egyebek közt bizonyára a szakosztályvezetés sem állta ki a nehéz idők próbáját. A régi vezetők elkedvetlenedtek, el- széledtek. Az újak nem értették a feladatot, talán kedvük sem ””1t hozzá, bár ebben az időben a lelkesedés sem sokat segített. Amikor a Kecskeméti SC megalakulása után az ökölvívó-szakosztály — továbbra is a Fémmunkás patronálásával — csatlakozott a város nagy egyesületéhez, mindenki csodákat remélt, ami persze nem következett be, sőt — különböző személyi problémák, torzsalkodások csak tovább gyengítették az ökölvívó-szakosztály sorait. A montreali olimpia sikertelensége végre új szelet fogott az ökölvívósport vitorláiba is. A tervezett csapatbajnokságnak már a híre is pezsgést hozott, s így volt ez Kecskeméten is, ahol néhány hónap alatt ismét egy sor régi ökölvívó lett a szakosztály tagja. Sok az új arc az edzéseken ... — Nemrég újjáalakítottuk a KSC ökölvívó szakosztályát — mondta beszélgetésünk során Farkas János, a Fémmunkás Gyár munkaügyi osztályának vezetője, aki egyben az ökölvívó-szakosztályt is irányítja. — A szakosztály elnöke Horváth János igazgató lett. A régi versenyzőket visz- szahívtuk a gyári edzőterembe, ahol szívesen látjuk a fiatalokat is. Egyelőre sajnos, elég kevés a felnőtt versenyzőnk. Talán nem is az a baj, hogy csupán 8—10 felnőtt ökölvívónk van, hanem a minősített versenyzők száma kevés. Egyelőre ezért nem tudtunk ■ indulni az-66zi C«V-ft. ' ' * «*• ■- Mi a helyset most? — Az országos szövetségtől kapott előzetes tájékoztatás szerint az idén újból megrendezésre kerül a csapatverseny. Mi január 3-a óta kemény alapozó edzésekkel készülünk. A juniorkorú ökölvívókkal együtt 14—15 fős a keretünk. Az jelenti ez tehát, hogy valamennyi súlycsoportban tudunk megfelelő versenyzőt állítani. Februárban két ep^éni versenyen veszünk részt. Indulunk a Szegedi Dózsa Kupán és a Kanizsa Kupa versenyen, valamint tervezünk egy csapatmérkőzést a Bp. Építőkkel. A CSV ügyében a végleges döntés február 7—9-én, az országos értekezleten lesz. Kikre számítanak? — A felnőtt csapatból elsősorban a 29 éves Vigh Jánosra, aki I. o. versenyző, nemrég még válogatott volt. s most is harmadik lett a magyar bajnokságon) majd a pécsi nemzetközi versenyen második, A váltósúlyú Kertli is I. o. versenyző. Asztalos már abbahagyta egyszer, de mivel szükség volt rá, ismét kesztyűt húzott. Csala, a nehézsúlyú versenyzőnk nagyon tehetséges, s még csak 23 éves. Görög. Kemény, Orbán, Ug- rina, Podmaniczki képezi még a csapat gerincét. És a többiek? — A 19 éves Kiss György is felnőtt versenyző már. Miskolcon • Kertli Péter (balról) a KSC ökölvívója. 1976-ban szerezte meg az I. osztályú minősítést. (Banczik István felvétele) ifjúsági vidékbajnok volt. Számítunk rá. A decemberben Kecskeméten rendezett serdülőbajnokságon három ökölvívónk indult. Nagy örömünkre Lakatos Zoltán légsúlyban országos bajnok lett. Vele terveink vannak; hamarosan a gyárunk dolgozója lesz, s szakmát tanul. Tehát az utánpótlásról is gondoskodnak? — Igen. Vigh Sándor edző, s mi is azt szeretnénk, ha a gyári edzőteremben minél több fiatalt látnánk. Olyanokat, akik komoly elhatározással jelentkeznek, s valóban ökölvívók akarnak lenni. Kell az utánpótlás, s örömmel foglalkozunk velük, s várjuk őket. Ügy érzem, hogv a kecskeméti ökölvívás a sok nehézség és a hosszú egyhelyben topogás után végre túljutott a holtponton, s újból a felfelé vezető úton halad. T. L. ! MAI Ml SOR Vasárnap televízió (8.54: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé: Angol nyelvtanfolyam. 3.13: Francia nyelvtanfolyam. 9.30: Mindenki iskolája: 6. Matematika. Ami nem mérhető, azt tedd mérhetővé I Geometria — II. rész. 9.55: Hírek. 10.00: Történelem. Rend és béke. 10.35: Hozó. Francia rajzfilmsorozat. 9. rész: Cápava- dászaton. ío. rész: Hozó Hollywoodban. 10.45: A nagyhldeghegyl síparadicsom. Rövidfilm. 11.00: Mozdulj! Helyszíni közvetítés. 12.00: Aprók tánca. Néptáncma- sor gyerekeknek. VI/4. .. „„ rész: Széki táncok I. 13.33: Van egy ötleted? Játsszunk matematikát! X 4. rész. 13.55: Magyarország—Svédország Európa Kupa teniszmér, kőzés. Közvetítés Pécsről. 15.25: Rembrandt V 5. rész: A bibliaábrázolás. Kenneth '• Clark sorozata. 15.55: Pedagógusok műsora. 16.40: Műsorainkat ajánljuk. 17.05: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. „A Föld szerkezete”. 17.55: Fő a feje: 3. Politika. Nyilvános vetélkedőmflsor. közvetítése a Budapest Szállóból. 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Családi fészek. Olasz- francia film. (14 éven felülieknek!) 31.40: TELESPORT: 1. Sporthírek. 2. Magyarország— Svédország Európa Kupa Teniszmérkőzés. Közvetítés Pécsről, felvételről. 3. Műkorcsolya. Gálaműsor. Közvetítés Hel- sinkiből, felvételről. KOSSUTH 0.10: Kellemes vasárnapot! 7.33: Hétköznapok formálói. 0.10: Ot kontinens hét napja. 8.36: Sándor Judit és Palócz László énekel. 9.04: Almok, bolondságok, csodák. 9.39: Magyar szerzők kórusaiból. Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.45: Szerkesztői üzenetek. 10.03: Mozdulj! 11.14: Vasárnapi koktél. 13.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: Igor Ojsztrah hegedflestje a Zeneakadémia nagytermében. 15.40: Marenziv-madrlgálok. A Svájci Olasz Rádió énekkara énekel. 15.56: A közgazdasági félmflvelt- ségröl. 16.06: Remekírók — remekművek. 17.10: Operafelvételekből. Székely Mihály énekel. 17.50: Kairói levél. 18.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 18.45: Tudósítás a Magyarország —Svédország Európa Kupa teniszmérkőzésről. Sporthírek. Totó. 18.55: Aretha Franklin és Yves Montand énekel. 19.16: Rádiószínház. 30.31: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye 33.30: Haydn: Philemon és Bau- Cls. Egvfelvonásos opera. 33.11: Bach zongoraműveiből. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI 7.30: Peskó György orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládá 9.00: Népi zene. 9.43: Slágermúzeum. 10.33: A Magyar Rádió Karín Színpada. 11.37: Embermesék. 13.33: Régi magyar dalok 13.50: A három autó. zdenek Sverák mesejátéka. 14.00: Táskarádió. 15.00: En láttam, neked hogy tetszett? 15.33: Népdalok. 15.50: Mikrofon elótt az irodalmi szerkesztő. 16.00: A vasárnap sportja. 16.40: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.35: Nótakedvelőknek. 19.43: Kritikusok fóruma. 19.53: A Rádió Dalszínháza. 13.54: Boldizsár Iván írása. 23.04: Szabó Ferenc: Nótaszó. 33.30: Filmsztárok énekelnek. 23.33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Budapest hangversenytermeiből. 9.33: Nicolai Gedda énekel. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Zenekari muzsika. 12.10: Művészlemezek. 13.31: Világszínház. 15.08: Kíváncsiak klubja. 16.00: Régi hangszerek világa. 16.17: Kis magyar néprajz. 16.22: Kodály dal játékaiból. 16.55: Hangfelvételek felsőfokon. 17.45: Hajrá után kell a pihenés! 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Közben: 18.48: Világlíra. 19.31: Romantikus muzsika. 30.07: Csak fiataloknak! 31.07: „Dokumentumműsorok és dokumentumjátékok szemléje.” 33.17: Zenei panoráma. Hétfő KOSSUTH 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.10: A hét zeneműve. 9.40: A mező üde zöld. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bioritmus. 10.50: Zenekari muzsika. 11.36: Charles Dickens A Pickwick klub című regénye folytatásokban. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Verbunkosok, katonadalok. 14.00: Ezeregy délután (ism.) 14.30: Kóruspódium. 14.45: Peter Nero zongorázik. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Az élő népdal. 15.25: Fúvószene a Német Demokratikus Köztársaság rádiójának műsorából. 15.44: Operaáriák. Forgács Júlia * énekel. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Muzeális felvételeinkből. 17.07: Filmzene. 17.17: Puskin A lövés című elbeszélése rádióra alkalmazva. 17.47: Üj lemezeinkből. 19.15: A zene nein ismer határokat. 20.00: A Rádiószínház bemutatója. 20.43: Színes népi muzsika. 21.30: Mikrolánc. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Dietrich Fischer-Dieskau Mahler-estje az 1976. évi Salzburgi Ünnepi Játékokon. 23.42: Gyöngy Pál operett- és filmzenéiből. PETŐFI 8.05: A Stúdió 11 játszik. 8.33: Operettrészletek. Lecocq: Angot asszony lánya. 9.33: Népszerű fúvósátiratok. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalok. 12.33: öröm vagy gond a szabad szombat? 12.50: Zinka Milanov és Nikola Nikolov énekel. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: A kis kacsa és barátai. 14.00: Kettőtől ötig... (élő) 17.00: ötödik sebesség. 18.33: Haydn és Mozart Uórusmű- veiből. 18.43: Labirintus. 19.10: Változó világkép. 19.40: Offenbach-est. Kb. v 20.33: Egy pálya vonzásában. 22.33: Derűre is derű. 22.59: Tánczene éjfélig. 3. MŰSOR 14.05: SosztakoVics-müvek. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Operarészletek. 17.08: Láttuk, hallottuk (ism.) 17.23: Új felvételeinkből. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Zsebrádiószínház bemutatója. 18.31: Huszonöt perc beat. 18.56: Leontyne Price énekel. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Beethoven- hangversenye. Közben: Kb. 20.25: Epizódok Laczkó Géza Rákóczi című regényéből. Kb. 21.15: Dzsesszfelvételekből. 21.40: Hangfelvételek felsőfokon. Mindennap 17 órakor kezdi adását a Rádió szolnoki stúdiója. A Magyar Rádió szolnoki körzeti adója eddig hétköznapokon )7 órától, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 9 órától sugározta másfél órás önálló műsorát Február l-tül a mag) tr nyelvi! adások mindennap, vasárnap és munkaszüneti napokon is dél után 5 órakor kezdődnek. V szlovák nyelvű adás vasárnap és hétfőn 16.30-tól hallható A S/oli.aki Stúdió hullámhossza nem változik. Csakúgy, mint eddig a 222 m-es középhullámon hallha-