Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-27 / 22. szám

4 © PETŐFI NÉPE © 1977. január ...

Harmadik időszak

Az öregkor kérdéseit fejtegetve, sok más példa, adat és tény között az angol Thomas Parr- ról fennmaradt anekdotát idézi az Evrika c. szovjet évkönyv. Parr — parasztember, volt és 152 évig élt. Egész életében nehéz testi munkát végzett. 120 esztendős korában másodszor nősült, és fia, aki ebből a házasságából született, szintén rekordidőt, 123 évet élt. Amikor Parr 150 éves volt — 1633-ban —, I. Károly angol király is kíváncsi volt legidősebb alattvalójára.

— Te vagy a legöregebb ember a világon — mondta a király. — Túléltél hat királyt. Mondd csak, mi olyasmit tettél életed folyamán, amit nem volt alkalmuk másoknak megtenni.

— Felséges uram — felelte Parr —, amikor százharmincöt esztendős voltam, az egyházi bíróság házastársi hűtlenség miatt elítélt.

A válasz úgy megtetszett a királynak, hogy Parrt udvari szolgálatra alkalmazta. Ezzel a kegygyei bizony sokat ártott a kétkezi parasztembernek. Thomas Parrt egyrészt a tétlenség, másrészt az udvarnál honos, de számára szokatlanul bőséges táplálkozás két év múltán elvitte.

<

A pajzán mozzanattól eltekintve, a legendás történetből is leszűrhető komoly tanulság. Idős ember számára az a legnagyobb boldogság, ha életvitelében megőrizheti a fiatalság jellemzőit, tehát ha tevékenykedhet, hasznos munkát végezhet. Ennek a fordítottja. tehát ha valakinek azt kell tapasztalnia, hogy a társadalom terhére van — csak egyre mélyülő keserű életérzéssel jár.

Világszerte azt figyelték meg, hogy a hosszú életű emberek előnyös tulajdonságaikkal is kitűnnek kortársaik közül. Egy kiváló német orvos — vizsgálatai során arra a következtetésre jutott a múlt század elején, hogy „egyetlen naplopó sem ért meg magas kort, az idős emberek viszont hosszú életük folyamán mindig tevékeny életmódot folytattak”. S abba a fogalomkörbe, hogy — tevékeny élet — mind a fizikai, mind a szellemi munka beletartozik.

Eszembe jut néhány felszólalás a megyei népfrontbizottság üléséről, ahol az öregekről való gondoskodás megyei helyzetét tárgyalták.

— Jelenleg a küszöbön állok — kezdte a kiskőrösi Cser- nák József azaz hatvanadik életévem előtt és kicsivel nyugdíjaztatásom után. Tehát átélem, ami ezzel jár...

Hozzákezdett annak felsorolásához, mennyi közéleti tisztséget viselt a felszabadulás óta — hiszen a közösségért való munka az életeleme ma is —, aztán derűsen mellőzte a végigfolytatást. Öröm fűtötte szavait, midőn a nyugdíjkorban is megmaradt társadalmi funkcióira utalt. Vidám óvatossággal kerülte ki ezek részletezését. Ehelyett sokat sejtető fordulattal, szenvedélyesen erősítette.

— Ügy higgyék el, kedves jelenlevők, hogy egyből összeestem

volna, ha ezektől megfosztanak, — csak mert nyugdíjba megyek...

De már is ráérzett a szíve ismerős kortársa, a nemrég nyugdíjazott téesz-vezető helyzetére, aki java életét adta a szövetkezeti mozgalom felvirágzásáért. Míg elnök volt, seregnyi munkatárs, gondban-örömben-sikerben baj társ, cimbora zsongta körül. Aztán, hogy letette a kapát, egy- szercsak elhangzott a gyanúsan jóakaró mondat: „Hagyjuk X bácsit, hadd pihenjen...”

Be is tartották úgy, hogy alig nyitnak rá ajtót.

— Megrendültem, mikor ezzel a valamikor jókötésű emberrel találkoztam — idézte fel Csernák József. — Ügy, de úgy összeros- kadt. Elfúló hangon panaszkodott: „Hát már senkinek se kellek?!”

Másik emlékezetes hozzászólás a szintén csupaszív Retkes Lászlóé volt.

— Most már én is a nyugdíjasok táborába tartozom. Negyvenkét évi államerdészeti szolgálat után mentem nyugdíjba, hogy már másnap — újra kezdtem... Nem, azt a gyönyörű hivatást nem lehet csak úgy abbahagyni... Hogy mit gyötrődtem én a félelmetes időpont előtt! Hát ennek is el kellett jönnie. Mi lesz ezután? Kínozott a gondolat, s egyszercsak felfedeztem, hogy itt is fáj, ott is fáj. Hát ez már az öregség?!... Majd, hogy nyugdí■ jasan is folytathattam — mindjárt az első alkalommal ugyanazzal a boldog érzéssel jártam az erdőt, mint negyvenkét évvel ezelőtt. Pontosan megismétlődött az az első napfelkelte... Ahogy a fák közt, a párán át felragyognak a sugarak, megszólalnak a madarak...

Aztán 87 esztendős öreg szüléjéről mesélt Retkes Laci bácsi... Ügy hozta a szerencse, hogy most együtt üdülhettek két hétig.

— Ez alatt az idő alatt majdcsak mindig ő beszélt — én csak hallgattam, hallgattam, ö meg mondta, mondta. De félbe nem szakítottam volna, hiszen olyan boldogság volt együtt. Pedig a gyerekkorom epizódjait emlegette fel. Sok olyasmit is, amiről én tán többet tudok. Nem bántam én. csak figyeltem rá, mint a gyerek. Hogy ragyogott az én öregem szeme... Kibeszélhette magát ... Szóval a türelem is fontos. Sokszor inkább ezt várnának az öregek, mint pénzt...

Retkes László a tanyán élő magányos öregekről is szólt.

— Szeretem őket, úgy tekintek rájuk, mint a fákra, amiket szintén szeretek... Virulnak, növekednek a fák, mert süt rájuk a nap, hull a nevelő eső. De jöhet zivatar, szélvihar, cibálhatja őket téli zimankó, ők akkor is a helyükön maradnak. Ott, ahová belegyökereztek ... Ilyenek ezek az öreg tanyai emberek is. Hűségesen kitartottak ott, ahol egykor ők, s gyerekeik sarjadtak... Miként a fák, ők se tudnak fürge léptekkel odébállni... Ezért is tisztéletreméltóak. A hűségükért. Törődjünk, gondoljunk velük szeretettel.

... Nemes érzésekben, szándékokban gazdag népfrontülés volt.

Tóth István

Melyik a legjobb traktor?

Hosszú időn keresztül a traktor nem sokat változott: egyszerű vontató volt, mely az igába fogott állatot váltotta fel. Ezért — bár a részletekben tökéletesedett — funkciójában és elrendezésében a régi maradt. A nagy változás, a merőben új típusok megjelenése napjainkban, szemünk előtt zajlik. A mind nagyobb teljesítmény mellett a minőségi változás is szembetűnő: előtérbe került a négykerékhajtás, megszokottá vált a lánctalpas kivitel. A traktor egyre kevésbé egyoldalú vontató, a függesztett és rászerelt, illetve az erőleadó tengelyről meghajtott gépek révén mindinkább univerzális erőgéppé válik. Ez a változás külsején, felépítésén is meglátszik.

Állandó és visszatérő kérdés: melyik a legjobb traktor? A kérdésre ma talán még kevésbé adható egyértelmű válasz, mint a múltban. Az igények ugyanis az éghajlat, a termesztési körzetek, az üzemi sajátosságok, s más tényezők miatt rendkívül eltérőek,

s egy típussal már nem elégíthetők ki, több eltérő típus pedig nehezen hasonlítható össze.

Közelebb jutunk a kérdéshez, ha a vásárlók, illetve a felhasználók oldaláról nézzük a traktort. Abban mindenki megegyezik, hogy a traktort munkára veszik, üzemelésének célja a termelés, így természetes az igény, hogy minél több és jobb munkagép legyen kapható, hozzá kapcsolható. Ez az igény tükröződik sok gyár gyártási programjában, melyek nemcsak a traktort, de á hozzávaló munkagépeket is maguk állítják elő. Mások kooperáció révén hangolják össze a traktor- és munkagépgyárak munkáját.

A traktorok teljesítményének állandó emelkedése mellett az utóbbi időben egy másik fő tendencia is felfedezhető: a mind nagyobb vezetői kényelem iránti igény. A komfort nemcsak az egészségvédelem miatt, de az elfáradás mérséklődése végett is szükséges.

A Szovjet Tudományos Akadémia új épülete

A Moszkva folyó magas partján, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Kremlre, megkezdték a Szovjet Tudományos Akadémia új székházának építését.

A komplex egy 20 emeletes épületből (itt helyezkednek el a Tudományos Akadémia tudományos-szervező apparátusának egységei) és egy 1500 férőhelyes konferenciátérembqj, áll, lönböző tudományos kongresszusoknak ad majd helyet. A komp-; ; lexürti főid mtf'r&zéWéh 'ká-i jl

szintes, 300 gépkocsit befogadó garázs található.

Az új épület tervét a Szovjet Tudományos Akadémia Országos Állami Tudományos Kutató- és Tervezőintézetének mérnökcsoportja készítette, Jurij Platonov, építész vezetésével. A tervezők munkáját találta legjobbnak az a bíráló, bizottság, amely a Tudományos^ Akádémfa:' elnöksége által meghirdetett 'pályázatra érkezet*; 'művekét''rdfeíráítá,':R

'(ARN—KS)

• A Szovjet Tudományos Akadémia elnökségi épületének makettje. Előtérben a 17. században készült műemlék, az Andrejevszkij kolostor látható. (Fotó: APN-KS)

TARTALÉKOK A MEZŐGAZDASÁGBAN

Energiatakarékosság, földcserékkel

Ha bárki rátekint az állami gazdaságok térképére, meghökkentő benyomásokat szerezhet. Igaz, néhol összefüggő foltokat is láthatunk ezen a térképen, így nagy táblát tükröz a Hortobágy, vagy egy régi állami birtok, Mezőhegyes, de mihelyt a Dunántúlra pillantunk — kivéve Lajta- Hanságot — sokkalta szakadozottabb a földek el- és megoszlása. Baranya, Somogy, Veszprém megye tájain, mondhatni, cikkcakkokban ékelődnek egybe az állami, termelőszövetkezeti, s a térképen már föl sem tüntetett magánföldek, az ésszerűség leghalványabb kívánalmainak is alig-alig engedvén.

Természetesen mindez adottság, ha úgy tetszik, örökség a javából; a ma már mindössze 137 állami gazdaság a „szektor” létrehozásakor, 1948—49 táján ennél sokkal több volt, úgy 400-ra rúgott a számuk. Az összevonások még tavaly is folytatódtak —, nem tisztelvén a megyehatárokat. Ez azonban már nem megy valami simán. Olykor -még a járási hivatalok is berzenkednek, ha „kicsúszik alóluk”, (voltaképpen csak jelképes irányításuk alól) valamely állami gazdaság. Érthető, hogy mind az Állami Gazdaságok Országos Központja, mind az Országos Földhivatal helyteleníti ezt az alapállást, beleértvén a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumot, az említett szervek felügyeleti hatóságát is.

Dr. Romány Pál miniszter például így fogalmazott egyik interjújában: „a megyehatár ne legyen szinte államhatár jellegű ... a közigazgatási egységek vezetői és maga a lakosság számoljon azzal : ezek az egységek... nem pótolnak semmiféle természetföldrajzi és gazdaságföldrajzi egységet. Hiú ábránd és szükségtelen olyan igénnyel föllépni, hogy valamennyi gazdasági szervezetünk illeszkedjék ezekhez a határokhoz”.

A miniszter egyik óbb tartalékunkat látja például a megyehatárokat sem respektáló földcserékben: a racionálisabban kialakított táblák révén csökkenthetők a szállítási távolságok, következésképpen tetemes energiaköltség — nagy szó ez napjainkban! — takarítható meg.

_ T'élj’á't'nétn. elsősorban az esz- tétikusabb-egységesebb térkép érdekében lenne meggyorsítandó az egyébként már itt-ott, bátortalanul, de mégis csak megkezdett folyamat. Két dunántúli gazdaságban, Bakon és Devecserben tapasztaltam ilyen próbálkozásokat, egyszersmind sikereket. A Zala megyei Bak községben központját fölépített, ám 34 falu határában ,,csordogáló”, kilencezer hektáros, százharminc kilométer átmérőjű állami gazdaság egyik vezetője így vázolta előttem a földcserék helyzetképét:

— Korábban a 6/1970-es ÉVM— MÉM—PM rendelet szabályozta az állami tulajdonban levő ingatlanok — főleg mezőgazdasági területek — kezelési jogának átadását. Azelőtt is voltak persze önkéntes földcserék állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között, az előbbiek inkább adtak, átvételre kevésbé hajlottak. Volt ilyen eset gazdaságunk és a zala- tárnoki téesz között: cseréltünk

földet, adtunk épületet, még forgóeszközöket is, amely utóbbiakat megegyezés szerint fizette meg a téesz. Számunkra kieső földek voltak ezek, amelyek beékelődtek az ő területükbe; ugyanez fordítva is elmondható, természetesen. Most zártabb és nagyobb egységek alakulhattak ki, a szállítási távolság megcsappant — a cserék tehát eredményesek voltak. Ez a folyamat nem állt meg, további terveink vannak.

A Veszprém megyében meglelhető Devecseri Állami Gazdaság bőséges példatárát nyújtja a különféle, olykor hármas földcseréknek. Volt, amikor „szőrén szőrt” alapon — ez az egyik vezető plasztikus kifejezése — cseréltek földet téesz-ekkel, s olykor fizetségre is sor került. Milyen megtakarítások kalkulálhatók, ki? Itt is világosan kitűnt: egy tagban levő földön olcsóbb gazdálkodni! Korábban öt teherautó kizárólag csak arra szolgált, hogy járja a távolságokat, nem is szólván a személyszállítási bonyodalmakról. Gyorsan, kitűnt, hogy nem pusztán áruszállítási gondokat lehet megoldani: munkaerő is megtakarítható ily módon. Devecserben 120 ember szabadult föl mégpedig azzal, hogy a kis majorokból kivonultak, s így kevesebb vezetőre, s fizikai munkásra van szükség. Mert akármilyen kicsiny egy major, vagy istálló; takarmányos, éjjeliőr, gondozó mindenüvé kell, kü- lön-külön. Vagyis a kis állattenyésztési telepek jócskán hozzájárultak a létszám növekedéséhez.

Mentényi Miklós, az Állami Gazdaságok Országos Központjának vezérigazgatója szerint gyorsabban lehetne előrelépni például a hajdúsági löszháton, ahol az új, tavaly megalakult agráripari egyesülés keretében lehetne megvalósítani ökonomikusabb rendezést. A Tiszántúlon is van néhány akut probléma, mint amilyen a Berettyóújfalui Állami Gazdaság. Egy számítás szerint az állami gazdaságok 640 ezer hektárnyi szántójából 60—70 ezer hektár lenne az ésszerűség jegyében „elmozdítható”.

Persze akad „csakazértis” vonakodás, aminek föloldására most már — szeptembertől — van új jogszabály. A földrendezésekről szóló 1976. évi 23-as tvr., s a végrehajtásáról rendelkező 29/1976. IX. 2. MÉM számú rendelet megkönnyíti, sőt ösztönzi a földcseréket, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a megyei tanács kezdeményezzen földcseréket. Viszonylag újkeletű jogszabályról lévén szó, még nem valami nagy a mozgolódás. Miként az Országos Földhivatalban értesültem, egyelőre csupán Szolnok megyéből érkezett híre annak, hogy a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya élni kíván a szóban forgó lehetőséggel.

Az országos érdek, a mezőgazdaság további ésszerű fejlesztése azt diktálja: jól megfontoltan ugyan, de lépjenek a gazdaságok bátrabban erre az útra. S ha nem saját elhatározásból teszik, fogadják ebben a szellemben a megyei tanácsok kezdeményezését. Erre mondják, hogy — mindenkinek megéri.

K. N.

:XvX;

Ágasegyházi változás

Cjzeretnék elmondani egy kis történetet. Igaz, az időszerűsége kissé lejárt, _

karácsonyra szerettem volna megírni, de nagyon beteg lettem. Gondolatban százszor elmondtam, amiről most valóban beszámolok. Ugye, meghallgatnak? Nagyon kérem. Itt, Ágasegyházán, a Mathiász Szak- szövetkezetben van a Habselyem és Kötöttárugyár kecskeméti gyárának melléküzeme. Ebben a kis üzemben dolgozom tizenhármán vagyunk 30 éven felüliek. Szilágyi Erzsébet néven szocialista brigádot alakítottunk ...”

így kezdődik a műgonddal megírt, tartalmas és szívet melengető tudósítás a brigád életéről, munkájáról. Aki írta, Gogolák Mihályné, a brigád krónikása. Amiért írta, így indokolja: „ ... most, hogy beteg vagyok is, szeretnék örömet szerezni munkatársaimnak. Kérem, közöljék soraimat.”

Íme, közreadjuk a beszámolóból a bevezetőül említett történetet:

. Vállalásunk további pontjához híven, brigádunk néhány tagja minden hónapban meglátogatja védenceinket: a megye- székhely szociális otthonában, a

22-es szobában élő tizenkét idős. beteg nénit. Ha csak rövid időre is, de igyekszünk enyhíteni magányukat. Karácsonykor külön örömszerzésre vállalkoztunk. Hegedűs Kálmán műszerészünket a „főangyal” jelző illetné meg, mivel saját kocsiján vitt el bennünket, s ő hozta a fenyőfát is.

Segédangyalként Zsidákovics Jó- zsefné brigádvezető, Simon Jó- zsefné szb-titkár, Dómján Mihályné szakszervezeti vezetőségi tag, Kovács hajosné varrónő és G-né brigádírnok vettek részt a fenyő feldíszítésében. Kedves házigazdáink olyan hálásan, őszinte örömmel mondogatták, hogy sokáig megőrzik a karácsonyfát, egészen addig, amíg le nem fogy róla a sok finomság. Mi jó egészséget kívánva azzal búcsúztunk, hogy az új esztendőben is látogatni fogjuk őket. (Mert tudjuk, nagyon várnak bennünket.)”

*

Jól emlékszem arra a verőfényes tavaszi napra, 1975. április

2-ára, amikor a Mathiász Szak- szövetkezet által létrehozott, s a Habselyem és Kötöttárugyár villany-varrógépeivel felszerelt kicsi, de korszerű üzemet felavatták. Ennél emlékezetesebb eseménnyel eladdig nemigen köszöntötték a felszabadulási évfordulót Ágasegyházán.

A varroda létrejötte feletti általános örömből a legnagyobb rész azoknak az asszonyoknak jutott, akik a kis üzem dolgozóinak tudhatták magukat. Egyikük az avatás előtti percekben, miközben bemutatta a létesítményt, nagy lelkesen így szólt: „Ugye, hogy nagyon szép?! Ilyen helyen szívesen és csak jól dolgozhat az ember.”

— Vajon beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket a szívós-cél- tudatosan létrehozott melléküzem? — kérdezem Kostyánszki Györgytől, a szakszövetkezet elnökétől.

— Hadd feleljek adatokkal. Előbb négy dátummal. 1975. február 1: huszonhat dolgozóval elkezdődött a munka, lényegében a betanulás. 1975. április 2: az üzemnek felavatásakor ötvenkét dolgozója volt. 1976. január 1: hatvanháromra gyarapodott a létszám. 1976. december vége: száz személyt foglalkoztat a kis üzem.

Ha megemlítem, hogy ágasi és a környező tanyavilágban élő olyan nők állandó foglalkoztatásáról van szó, akik a család és a háztáji gazdaság ellátása mellett

távolabbi munkahelyre eljárni aligha vállalkoztak volna, ez önmagában is jó.

Bizonyításként máris további adatokat sorakoztat fel az elnök. Létrehozásának évében 213 ezer forint tiszta nyereséget eredményezett a szakszövetkezetnek a varroda. Tavaly anyag-, munkabér-, közteher- stb. költségre 2,3 milliót terveztek. A várható tény: 3 millió forint. Vagy 830 ezer darab termék — gyermek- és női fehérnemű — előállítását tervezték, s a teljesítés meghaladja az egymillió 172 ezret. A varroda árbevételi terve 2,9 millió forinttal számolt; a tény 3,8 millió. A várható tiszta nyereség — amellett, hogy a Habselyem és Kötöttárugyár is nyilván megtalálja a számítását — 800 ezer forint.

S hogy mit jelent ez a nyereség? Az idei tavaszon 20 hektáron magasművelésű szőlőt telepít a szakszövetkezet. A kis üzem öt év alatt kitermeli a telepítés költségeit.

— Nézzük azonban, mit adott a varroda a mezőgazdasági munkaerő oldaláról — folytatja az elnök. Viszonyítási alapként az

1974-es évet említi, amikoris 2 714 mázsa szőlő termett a közösben, s a szüret időtartama 30 munkanap volt. És ami szintén nem mellékes: a termés 67 százalékát tudták pezsgő-szőlőként, azaz mázsánként 100 forint ártöbbletért értékesíteni.

Hetvenötben 4326 mázsa termést hozott a közös szőlőültetvény. Leszüreteléséhez elegendő volt 12 munkanap. A termés 90 százaléka felelt meg pezsgőnek, meghozta a kilónkénti egy forint többletbevételt.

— Ha csak ezt nézzük is, érdemes volt a melléküzemet .létrehozni, a Habselyemmel együttműködésre lépni. Szervezetten rendelkezésre álló a munkaerő a sürgős, nagy feladatok elvégzésére. Tavaly rossz évünk volt; az időjárás, így a fagy megdézsmálta a szőlőt. De kétszeri szüneteléssel — mert a másodtermést is leszedtük — 9 munkanap alatt betakarítottuk a 2435 mázsa szőlőt.

— Mezőgazdasági munkacsúcsok idején leáll a varroda?

— Igen. Azt látni kellene, milyen jókedvvel váltanak át az asszonyok! Tavaly például 2687 munkaórát szőlőkötözéssel, 603-at burgonyaszedéssel töltöttek.

Kisvártatva az is kiderül, hogy a 16 éve fennálló szakszövetkezetben a kis üzemnek köszönhető,

hogy tavaly kibontakozott a szocialista brigádmozgalom. . Megalakult az első hat szocialista brigád, amelyek a közös munkában résztvevő tagság, illetve az alkalmazottak 85 százalékát tömörítik. És ez érezhetően máris nagy lendítőerő nemcsak a szak- szövetkezet életében. A brigádok hatása kisugárzik az egész falura) a község szépítésére, fejlesztésére is.

Kis kitérőként még egy adalék,' amelyről Ballun Tibortól, a községi pártszervezet titkárától értesültem: a Mathiász üzeméből az elmúlt két évben öt új párttaggal gyarapodott a helyi pártszervezet.

Kostyánszki György azonban „bizonyítékokkal”, a brigádok naplóival hozakodik elő. A naplók mindegyike tetszetős, hímzett borítójú. Az elnök a kalocsai motívummal díszítettbe lapozgat, majd elém teszi, hogy olvassam. A lapon kedves előszó után, strófába szedve, a kötözés krónikája olvasható. ízelítőül íme, néhány sora:

„Június 29. Péter Pál az év legmelegebb napja;

Harmincon felüli hőmérséklet a szőlőtáblákat is kiszikkasztja. Ebben a hőségben felfegyverezve késsel, rafiával,

Harcba indulnak varrónőink a szőlőkötözéssel (nem egymással),

De hogy sorban mondjam: a két műszak két tábort képez.

Látszatra az erők egyformák, vannak gyengéi is mindkét félnek. De vannak hősei is, kik a melegtől, Zinebtől nem félnek..

S a szellemes krónika végén ez áll:

„A teljes valóság ábrázolásával írta Gogolák Mihályné, 1976. júl. 5.”

Perny Irén