Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1977. január 18. HÚSZ ÉVA NÉPHATALOM SZOLGÁLATÁBAN Helytállni minden körülmények között A hatékonyság - mint alapvető követelmény A párt XI. kongresszusa óta szinte minden gazdasági vagy politikai fórumon állandó téma a hatékonyság. Annyit mondjuk és annyiféle összefüggésben, vonatkozásban használjuk, citáljuk —, hogy a végén elcsépelt fogalommá válik. Pedig igen fontos közgazdasági kategória. Ugyanakkor úgy is felmerül az emberekben a kérdés: nem elvont fogalom — kategória ez? Miként lehetne felállítani a hatékonyság modelljét? Milyen elemekből tevődik ez össze? S ezek az elemek kifejezhetők-e összehasonlítható mutatókkal? Ügy vélem, hogy ezt a kategóriát — hatékonyság — a gazdasági életre alkalmazzuk, akkor ilyen elemeket fedezhetünk fel benne: demokratikus vezetési stílus, magas fokú szervezettség; az élő- és holt munka optimális kihasználása — és így tovább. — Még ma is, húsz évvel az események után elevenen él bennem, hogyan lettem munkásőr. — mondta mosolyogva Mozga Kálmán munkásőr, a Kéziszerszámgyár Kecskeméti Reszelőgyáregységének kazánházi csoportvezetője. — Tiszavasváriban, a téglagyárban dolgoztam mint főgépész, amikor az ellenforradalmárok megjelentek a gyárban, s utasítottak, állítsam le a gyárat, oltsam el a kemencékben a tüzet. Illik, nem illik, elküldtem őket, gondolhatja, hová. Háziőrizetbe vettek, s novemberben tudtam meg, harmadik voltam a kivégzendők listáján. Elsőként jelentkeztem 1957 márciusában a munkásőrségbe, ahol nem sokkal később már alegységparancsnoki beosztást kaptam. A miértre ne keressen választ. Így tettem, mert így éreztem! Az 59 éves Mozga Kálmán munkásőr valóban csak ezt tehette, hiszen már hadifogságban, 1946-ban belépett a pártba, ugyanis édesapjától: az emigrációba kényszerített vöröskatonától is a munkáshatalom szerete- tét tanulta el, s az egyszerű kovácslegény mélységesen megútál- tal a kapitalizmus gyötrelmeit. — Az 1958-as esztendőt már Kecskeméten szolgáltam végig egy egység nehézfegyver-rajparancsnokaként. Nagyon sok volt a szolgálat és a gyakorlat is, s mindez a szabad idő rovására. Akkor még a téglagyárban dolgoztam, s a követelmény nem volt könnyebb a mainál. Ott két kiváló dolgozó oklevelet kaptam, a reszelőgyárban négyszer ismerték el ilyen kitüntetéssel a munkámat. Jelenleg is egy kétszeres ezüstkoszorús brigád tagja vagyok, s munka után szívesen megyek foglalkozásra, vagy éppen gyakorlatra. Mozga Kálmán munkásőrről parancsnoka elismerően nyilatkozott. Túl azon, hogy megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, a Kiváló munkásőr és a Kiváló parancsnok kitüntetéseket, különböző szintű parancsnoki dicséretek fémjelzik, hogy a munkán kívül a szolgálatban is derekasan helytállt. E pártmegbízatás mellett még akad néhány önként vállalt kötelezettsége is. Tagja a pártalapszervezet vezetőségének, önkéntes tűzoltóparancsnok és a vadásztársaság fegyelmi bizottságának elnöke. A fiatalok neveléséből is kiveszi a részét, hiszen nem egyszer fordult javaslattal a pártszervezethez, hogy ezt vagy azt a jól dolgozó fiatalt bízzák meg munkásőr szolgálat teljesítésével. — Tudom, nem vagyok már fiatal, de egészségi állapotom, fizikai erőnlétem — még úgy érzem — töretlen. Ezt talán egyetlen szenvedélyemnek, a vadászatnak köszönhetem. Meddig még, ezt kérdezi? — s hamiskásan elmosolyodik, s rögtön hozzáteszi — ameddig bírom. Szeretnék még sokáig tevékenykedni a munkásosztály, a párt érdekében. S hogy ez Mozga Kálmán részéről nemcsak frázis, arra biztosíték az a húsz esztendő, amelyet örökös munkában, tevékenységben töltött el. Gémes Gábor Vizsgáljuk meg közelebbről ezeket az összetevőket. Színvonalasan csak demokratikus stílusban lehet vezetni. A dinamikus, vállalkozó szellemű vezetési gyakorlat sem zárja — nem zárhatja ki a demokratizmus érvényesülését. Az is igaz azonban, hogy ilyen stílusú vezetést az adott szervezet szolgálatának kell vezérelnie. Ekkor képes biztosítani a szervezettség legmagasabb fokát. Ilyen szellemű vezetés mellett lehetséges a szervezet adottságait — az élő és holtmunkát — a követelményekkel összehangoltan legjobban kihasználni. Ahol a munkahelyi demokrácia — üzemi demokrácia — fórumai csak formálisak, ahol a vezetők az embert csupán az eszközrendszer részének tekintik —, ott nem beszélhetünk demokratikus vezetési stílusról, de nem is tudják ott elérni az adottságok és a követelmények összehangoltságát. A kapcitások jobb kihasználása — azok egy egység- gére jutó növekvő produktum, teljesítmény — adja a kedvezőbb hatékonyságot. Leegyszerűsítve tehát a modellt: jó vezetés = hatékonyság. Mi a helyzet megyénkben például a kapacitások kihasználtságát illetően? A megyei székhelyű ipar összes befektetett eszközértéké az 1973. évi 2,6 milliárd forintról 1976-ban 3,3 milliárd forintra emelkedett. Ezzel az eszközállománnyal 1,4 műszak alatt 4,4 milliárd forint értékű termelést valósítottak meg a gazdálkodó szervek. Ez azt jelenti, hogy 1 forint befektetett eszközérték 1,33 forint értékű termelést produkált. A műszakszám az elmúlt három év alatt 0,2-vel növekedett. Ennek következményeként javult az állóeszközök kihasználtsági foka. Állóalapok növelése nélkül, csupán forgóalapnöveléssel tovább lehetne javítani a megyeszékhelyű ipar kapacitásának kihasználtsági fokát. Ha például a műszakszámot 0,3-mal megemelnénk — ami számos ágazatban a második műszak bevezetését jelentené, mivel itt a foglalkoztatottak 57 százaléka csak egy műszakban dolgozik —, akkor a vizsgált területen 943 millió forinttal tudnánk emelni a termelés értékét. Ehhez 340—370 millió forint forgóeszköz-befektetésre volna csak szükségünk. Az így befektetett tőke 1 forintja 2,80 forint produktumot hozna, de mennyivel kedvezőbb önköltségen. Ez a befektetés további élőmunka beállítását igényelné. Rendelkezésünkre áll-e ez a munkaidőlap? Véleményem szerint — üzemen belül a nem teljesítménybérben dolgozók arányának erőteljes csökkentése, valamint az egésznapos fizetett és nem fizetett hiányzások, továbbá az igazolatlan hiányzások — a szabadság és betegség miatti kiesésekről nem szólva — részarányának csökkentése eredményezné a szükséges időalapot. Az 1975. és 1976. évi összehasonlítások ezeknél a hiányzásoknál 1,2—1,3 százalékos részarány-növekedést mutatnak, ami 280—300 fős nagyságrendet képvisel a vizsgált vállalati körben. Ha ezt kivetítjük a megye teljes iparára, úgy megközelítőleg 2 milliárd forint értékű termelésről, 600—700 fős munkaerő-állományról kellene beszélnünk. Miként lehetne mozgósítani az előbbiekben példázott tartalékokat? A válasz nem is olyan kézenfekvő, hiszen a vezetés irányító, szervező munkája az anyagi ösztönzők szabályozó rendszerének korlátái között lehet csak eredményes. A szabályozók jelenleg a belső tartalékok feltárását igénylik, de csak preferenciák biztosítása mellett engedik azt érvényesülni. Abban kellene tehát a gazdálkodó szervek vezetését — munkahelyi vezetőtől az igazgatóig — érdekeltté tenni, hogy javítsák a bér- és az eszközrentabilitási mutatókat — lehetőleg beruházás nélkül. Be kellene építeni a vezetés érdekeltségi rendszerébe azt is, hogy minden fejlesztés olyan jövedelmezőséget eredményezzen, hogy az alapok növelése a létrehozott többleteredményből megtérüljön. Ezek után tehát így állíthatjuk fel a hatékonyság modelljét: magas színvonalú vezetés = magas fokú szervezettség, szervezettség = élő- és holt munka optimális kihasználtsága, kapacitás- kihasználás = hatékonyság. A képlet egyszerű, behelyettesíteni mindannyiunk feladata. Szendrey Sándor A GAZDASÁGOKBÓL JELENTJÜK ÖRMÉNY ÉRCKOMBINÁT Jól haladnak a tavaszi előkészületek Ma már a tél sem holt szezon a mezőgazdaságban. A ter- készítések, a zárszámadásra készülődés mellett metszik a szőlőt, készülnek a palántanevelésre, fejtrágyázzák a gabonát. A miskei Március 15. Termelőszövetkezetben a tárolóhelyekről most szedik fel a kelkáposztát, amelyet a MEZÖTERMÉK Vállalatnak adnak át. A bimbós kelt is mintegy hatvan-nyolcvan asszony gyűjti a földekről. E terméket Bajára szállítják a hűtőházhoz. A palántanevelő telepen az úgynevezett magtakaró föld előkészítésével foglalatoskodik a tagság. Szükség is van erre, mert a szövetkezetben a fűszerpaprikát több mint 300* hektáron termelik az idén, zöldpaprikát 35, pritaminpaprikát 40, zöldbabot 90, fejeskáposztát 20, zöldborsót 350 hektáron, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ezeken kívül petrezselyem és még sok egyéb konyhakerti növény termesztését is előirányozták az idén. A gazdaság szerencsés helyzetben van, mert ehhez az öntözési lehetőségeket megteremtették, így aszályos időjárás esetén is biztosított a jó termés. Mint a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz elnöke elmondta, a december végi, január eleji időjárás, használt az őszi mélyszántásnak, porhanyósabbá vált a talaj. A gabonában nem okozott kárt, mert a hótakaró védte. Sajnos, fennáll a veszély, hogy ha újra hidegre fordul az idő, akkor kárt tehet a gabonában, mivel a hó az utóbbi napok enyhe és csapadékos időjárására elolvadt a földeken. Az enyhe időt kihasználva gyors ütemben dolgoznak a kertészetben. Eddig 25 hektár szőlőt metszettek meg a szövetkezetben és megkezdték a gyümölcsfák ápolását is, aminek a vége felé járnak. A gépjavítást, valamint a dobozolt torma készítését pedig az időjárás szeszélyeitől függetlenül folytatják. A tavaszi munkák kezdésekor elegendő és jó minőségű termelési eszköz áll majd az üzemegységek rendelkezésére. Kedvező információt kaptunk a Kalocsai Állami Gazdaságból is. A fűszerpaprika szárítását még decemberben befejezték, sőt a környező üzemeknek is segítettek, mintegy öt vagon paprika bérszárítását vállalták. A kertészetben már a fóliasátrakat állítják, összesen mintegy ezer négyzetméteren. Tervezik, hogy az elmúlt évhez viszonyítva az idén 30 hektárral növelik a zöldségtermő területet Így 250 hektáron termelnek fűszerpaprikát, 15 hektáron zöldpaprikát, 7 hektáron pedig más konyhakerti növényeket. A Kecskeméti Konzervgyár részére 400 hektár öntözhető területen vetnek csemegekukoricát. Ez tavaly is kifizetődött. A metszést az almáskertekben megkezdték, s várhatóan március közepére fejezik be. Még az év elején vagyunk, de a gazdaságban már gondolnak a jövő évi termés előkészítésére is. A téli hónapokat kihasználva hordják az istállótrágyát a zöld- tégtermő területekre, ahol prizmába rakják és majd az őszön szórják ki. Az idei terméshez szükséges trágyamennyiséget pedig már szétterítették a területen. A gabona fej trágyázását is befejezték, a másodikra februárban kerül sor. B. Z. Örményország egyik legnagyobb vállalata a Kadzsarani réz- és molibdén kombinát. A tenger szintje felett csaknem kétezer méter magasan, az érclelőhely közvetlen közelében épült fel az üzem. A Gandzar-hegyről, amelynek jelentése „Kincsek hegye”, drótkötélpályán szállítják a kitermelt ércet az ércdúsítóba, ahol koncentrátumot készítenek belőle. Az örmény rezet, hengerelt alumíniumárut és dúsított ércet számos szövetséges köztársaságba szállítják. Képünkön: drótkötélpályán szállítják a kitermelt ércet a Kadzsarani réz- és molibdén kombinátba. (Foto: TASZSZ — E. Gavriljev felvétele — KS.) Varjúszemle XI a — úgy is mondhatnám, korunkban — madarakat látok, mindig jókedvre derülök. Valami olyasmit érzek, hogy — no, még nincs végzetes baj a környezettel. Lám, milyen vígan röpködnek, siklanak, csapongnak, kergetőznek, dalolnak, füttyögnek ezek a parányi meg cseperedettebb szárnyas cselédek. Olyikuk még a macskával is incselkedni szeret. Tehát bátor. Játékosak, örülnek az életnek. Egészségesek. Ha mee egészségesek, mégsem szennyeztük agyon körülöttük a világot. S egyáltalán nem tartom furcsának, hogy mindezek éppen a varjúról jutnak eszembe. Tiszta felüdülés most a vonatablakon át — kilométerek-hosszan elnézni őket. Ügynevezett lomhaságuk milyen jól passzol a ködgomolyok alól is villogva fehérlő hómezők méltóságához. Komótos szárny- csapásuk merő illendőség, tapintat Tiszteletadás a hótakarók alá húzódott gyógyító csöndnek. Csak ne volnának annyira piszkosak ezek a látóhatár irányába görgő ködfelhők. Ahá, a gyárkémények. gáztűzhelyek, motorok, fagyos betonutak füstje, pora, kicsapódása mégiscsak eljut ezekre a szűz hópaplanokra. Elhozzák a sanda ködök. Jaj. csak fújja el felőlük minél messzibbre! Hm. Már is alábbszállt a hangulatom. Szinte a cinizmusig. Mert bánatomban így öntöm szavakba. — Hiába, manapság már a ködök sem olyanok, mint régen ... Most veszem észre, hogy a hó sem — hófehér. Arra a puszta belseje felé se. Még itt a sínek mentén hagyján. Érthető, hogy nemcsak a gőzmozdonyok lihegtek barna füstöt a hóra — valamikor. A Dieseleknek is lélegze- niök muszáj. Sok Diesel-pihegés is sokra megy, ettől olyan tajtéksárga a hó. De — mondom — amarra távol sem igazi fehér a határ. A ködök csak rajta hagyták nyomukat. Hopp! A vonatfülke elkényeztető melegétől kövér olvadáscsepp szánkázik alá az ablaküveg külsején. Az első cseppóriást még vagy három követi. Olyan akku- rátos rendben, hogy mintegy centiméteres csíkban ragyogóvá mossák az üveget. És ezen a hasítékon át szinte vakítón tör be a téli világ patyolatfehérsége. Hát persze, hogy persze. Piszkos a vonatablak üvege, s ugye mind járt belehasít az ember agyába a megvilágosodás. Nem mindegy, hogy milyen Szemüvegen keresztül tekintünk a világra. Mintha a varjak is velem együtt örülnének a felismerésnek. A szomorú színű „szemüveg’’ róluk is eltüntette a hozzájuk ragasztott gyászos előítéleteket. Hogy csak a „negatívumokat” veszik tudomásul, mert hisz’ mindenre csak egyetlen szavuk van: KÁR! Meg hogy fekete lebbenéseik a síron túli vakság fenyegetését idézik elénk, ha netán elbízakodásunk- ban azt hinnénk magunkról: sose halunk meg. Meg hogy mily ormótlan madarak ők levegőben, földön egyaránt. A légben mint tépett rongyok csapkodnak, a földön meg mindmegannyi rakás fekete szerencsétlenség Dehogy ilyenek ők! Csak ne sajnáljuk az időt arra, hogy legalább vonatos tétlenség közben közelebbről is elszemlélődjünk rajtuk. Milyen szép is nyugodt röptűk úgy félméternyire a hó fölött. Su- hanás. Nem is érti az ember, hogy „fér el” ritmusosan evező szárnyuk, hogy nem ütközik a hóba , legalább tollúk hegye. Ez az 6 sétájuk. Ügíy tűnik, égedetlenül vigyáznak arra, hogy pontosan együtt haladjanak a havon osonó árnyékukkal De jópofák, ahogy lezseren egyensúlyoznak valami fekete bucka oldalán. Amelyik meg a sík havon köt ki, olyan méltóságteljes egyszerűséggel pöffeszkedik, mint egy jóságos falubírája. Párójuk hosszabb távoknak rugaszkodik. Erőteljesebb szárnyalással húz, olyan famagasságban, vagy kétszáz méterrel odébb. Mikor egyikük meggondolja, s 90 fokot elfordulva csőrtengelye körül, lecsapni készül, a többi utánozza, ígv hassal vagy háttal kitárulkozva az ég dérszürke rajzlapjára — igen-igen arányosak, formásak. Most villan emlékezetembe: repülésüknek ezt a mozzanatát fogta festői vásznára Diószegi Balázs. Láttam a kiskunhalasi művész ilyen festményét — a Szolnokon rendezett kiállításán. Az ő fekete varjúi is szinte viszik magukkal a képkeretet; „Mi megszoktuk a szárnyalást a szabadságot. Bennünket festményen se lehet „berámázni”. Nem csoda, hogy annyi festőt ihletett alkotásra a bölcs, zömökségében is kecses fekete madár. Nini, amoda összeugrott kettő. De nem veszélyes ügy. Ügy méternyire egymástól háromszor - négyszer föllebbennek a földről, szigorúan függőlegesen, mint két helikopter, s már el is múlt a harag köztük. Hja kérem, ilyen „hal- vérrel” könnyű elélniök akár 85 esztendeig is. Világos, hogy bársonyszürke csőrük is azért olyan vaskos-darabos, hogy legyen mivel „elpofázni” olyan hosszú ideig. Ha meg egyenként vesszük őket kitartóbban szemügyre. komikummal felérő fölfedezés, hogy mindmegannyi „egyéniség”. Még abban sem egyformák, ahogy fejüket félrebiccentve lesnek gyöngyszemükkel a magasba emelkedő társukra: „Hát ez hova siet megint?” Melyik-melyik más léptekkel, szárnyborzolással, csőrnekiszöge- zéssel iramlik a havon. S nincs vegyesebb társaság, mint amikor mogszállnak egy csupasz, zörgő ágszövevénvű fát. hogy szűkszavú ángliusok módján kikaszinóz- zák magukat. Velük a legkihaltabb. szélfútta, csonttá fagyott, üveges hólepte pusztaságban is eleven marad az élet. Mit élet; társasélet! De azért jobb innét az emberek közül örülni nekik. Tóth István Problémák prolongálva • Nagy sikerű filmeknél természetes —, no de nehéz tennivalóknál a műsoron tartás idejének meghosszabbítása koránt- cem az elismerés jele, hanem gyakran a sikertelenségé. A kudarcot belátni nehéz, könnyebb becsomagolgatva rejtegetni, valahogy úgy, hogy „ez még megoldásra vár”, vagy „továbbra is teendőink között szerepel”. Mint napjainkban hallhatjuk, amikor a termelői közösségek év eleji különböző tanácskozásain a résztvevők régi ismerősként fogadják a legyűrendő akadályok bizonyos csoportját, azokat, amiket két, vagy éppen négy esztendeje jelöltek meg először, s dűlőre nem jutván —, ismétlik évről évre. Hibás irányba terelné figyelmünket, ha mindent egy kalap alá vennénk. Valóban vannak olyan, hosszútávú, időszerűségüket el nem vesztő feladatok, mint a termelékenység javítása, a technikai eszközök korszerűsítése, az értékesebb termékek előállítása, s így tovább. Ezek ismétlődnek ugyan minden esztendő cselekvési programjában, de súlyuk, minőségük változik, a teendők egyre magasabb fokát jelölik. Prolongálásuk tehát csak formailag, s nem tartalmilag azonosítható az egy, vagy két esztendővel korábbiakkal. Töprengésünk témája a problémáknak az a csoportja, ahol semmi sem mozdul, alig jut előbbre valami. Példával élve: szinte mindenütt visszhangozzák hosszú ideje a bér és a teljesítmény szorosabb kapcsolatának szükségességét. A tények ugyanakkor azt mutatják, hogy a teljesítménybérben dolgozók aránya az ipari foglalkoztatottakon belül évről évre csökken, s ma 2,7 százalékkal kisebb, mint volt 1965-ben! • Az állóeszközök jobb kihasználása sem hiányzik a vállalati terveket összegező vaskos iratcsomókból, de míg néhány helyen történik is ennek érdekében sok minden, a többség prolongál; a termelő állóeszközök egységnyi bruttó értékére jutó termelés folyamatosan mérséklődik. Aminek vannak objektív okai — a termelés eszközigényessége a feladatok bonyolulntabí?ftoYálásáviM együttpő :TVi(úe oka .az is, hogy a vállalat, a gyár, ä szövetkezét,' bár tervez, ténylegesen nem vizsgálja a kölcsönhatások szövevényét. Ha megtenné, könnyen kiderülhetne, fölösleges az új gépek vásárlása, hiszen a tavaly üzembe állítottak sem dolgoznak folyamatosan, olykor az egyetlen műszakra elegendő ember, anyag is hiányzik, ki, mi kerül akkor az új berendezésekhez?! öt esztendő alatt a termelő állóeszközök állománya — nettó érték alapján számítva — 106 milliárd forint értékben gyarapodott a szocialista iparban. E hatalmas summa kamatait azonban nagyon is eltérően fizetik az egyes iparcsoportok; a gépek és gépi berendezések, a közlekedési eszközök gyártása például becsülettel —, folyamatosan növelve az össztársadalmi hasznot —, másutt azonban, így az építőanyagiparban, ennek az ellenkezőjét láthatjuk. Fölös szónoki kérdés, vajon csakis objektív tényezők okozzák ezt? • Az esztendőkön át vonszolt, patinát kapott, a családtagnak kijáró közvetlenséggel kezelt gondok nem egy-egy közösség teherbírását, hanem cselekvőképtelenségét bizonyítják. S a közösségen belül elsősorban a vezetésről, az irányításról állít ki sokat mondó bizonyítványt a prolongálás, beismeréseként annak, hogy nem teszik meg azt, amit megtehetnének. Persze, mindenütt kimutatható valamilyen eredmény, haladás, de ezt hiba sikerként értékelni akkor, ha mögötte veszni hagyott lehetőségek magas halma áll. Márpedig ma még nem szabályt erősítő kivételként láthatjuk ezt, hanerfl sűrűn, sok mindenben. Aligha hihető, hogy az ipar mai technikai szintje, termelőképessége mellett valóban annyiféle hiánycikk okozta bosszúsággal kellene szembenéznünk, mint ameny- nyire rákényszerülünk. Abba sem törődhetünk bele, hogy újra meg újra, mind a termelői* mind a lakossági felhasználásban gondokat okoz az áruk minősége, mert az okok többsége itt sem objektív eredetű. • Jobb kétszer kérdezni, mint egyszer hibázni, ám e köznapi igazság némejy közösség, s vezetői számára idegenül cseng, s nem kérdeznek egyszer sem, ám hibáznak kétszer, meg kétszer kétszer. Szavakkal legyűrik a mindenséget, tettekkel a hü- velyknyi akadályon is orrabuk- nak. Azért érdemes a megkülönböztetett figyelemre, mi kerül prolongálásra, évről évre adósságként a teendők sorába, mert a termelők egy-egy csoportjáról ez a hiteles bizonyítvány. V. T.
