Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-16 / 13. szám

— MŰVELŐDÉS .IRODALOM . MŰVÉSZET Az élő Mikszáth Mikszáth Kálmán születésének 130. évfordulójára ÍZES MIHÁLY: Népdalok (Budai Ilonának, Faragd Laurának) Balladák fenyvesében gyöngyvirág nyílik s kankalin. Az ének szép. Akár a kín. Fájdalmakból örömmé lényegült tisztaság a dal. Daluk: minthogyha faragott-fejfa-tulipán s világszép sirató derül — égül — a halott fölé, meg vigaszul > az ittmaradónak. Dalolnak. Az ének szépségével sajdul a kín. Balladák fenyvesében gyöngyvirág gyöngye, s fényes kankalin. BÉNYEI JÓZSEF: Kő vagy kenyér Aki asszony a mosolyával megérintette csigaházam öröme váltott zokogásra mint ki ujjával ér a lángba Aki arcát felém mutatta megfontolatlan mozdulatra gyalázatot vetettem arra senkije aki eltakarja Az egyetlen aki magához fogadott foga között átkoz taszított-hajított magától szigorlatoztam dadogásból Kenyér-arcom sziklává szikkadt nekidöntöm az álmaimnak AZ ÍRÓ UTÓÉLETÉBEN mindig új sza­kasz kezdődik a kegyeletes gyászbeszédek után: a kényszerű hallgatás, felejtés vagy az ismételt felfedezés újabb és újabb kor­szaka. Jókait nem felejtjük, Kemény Zsig- mondot alig olvassuk. Eötvös, sajnos, csak irodalomtörténeti jelentőségű nagy próza­író. De Mikszáth él: könyveit újra kiad­ják, olvassák, műveit megfilmesítik. Mi teszi élővé Mikszáthtot és műveit? Egyrészt az, hogy nagyon éles szemmel figyelte korát és kortársait, s olyan módon ábrázolta őket, hogy időszerű mondaniva­lót ad át a késői olvasóknak is. Felismerte, hogy egyik kora fő problémája a dzsentri élősdivé válása. Katánghy Menyhért, a Két választás Magyarországon főszereplője már lecsúszott ember, látszat-munkával szeretne megélni, mint „jól kereső fürdő­orvos”, és politikai karriert akar befutni. A kortárs világirodalom nagy témája’ ez: a pénz utáni vágy, a kérlelhetetlen kar­rierizmus Balzactól Thackeryig és Stend* halig. S ott is, itt is beleszövődík az em­beri érzelmek elkorcsosulása; miként „ad­ják” és „veszik" a szerelmi tőzsdén, a há­zasság révén az embereket. Mikszáth Is világosan látja ezt: Katánghy azért akar megnősülni, hogy nagy hozományt kapjon. S méginkább szatirikussá fordul Mikszáth ábrázolása: a lány és anyja (bárónő!) hasonlóképpen vagyontalan, és ugyanúgy a másik „fél” vagyonában reménykedett. De közismert Ä Noszty fiú esete Tóth Mari­val című regényének hozományvadász tör­ténete, mikor a Noszty család mint egy hadjáratot szervezi meg Tóth Mari elcsá­bítását. HASONLÓKÉPPEN egy házasság áll a Gavallérok című kisregényének középpont­jában. Itt tovább mélyült az író kritikai szemlélete, ugyanis az esküvői menet min­den pillanata hazug, a lovakat és az inaso­kat kölcsönkérték, a nászajándék gazdag­sága csak álom, és csupán a hajnal kijó­zanító pillanatai ébresztik rá a vendéget a valóságra. Itt minden csak hazugság és játék. Rónay György fejtegeti a regényről azt, hogy ez is haláltánc, a sárosi dzsentri haláltánca, ha „pipaszó mellett” is, ha oly­kor humoros (vagy inkább: szatirikus) esz­közökkel is. Innen indul majd Móricz Űri murijának és a Kivilágos kivirradtignak kérlelhetetlen haláltánc-ábrázolása. De nincs jobb véleménye Mikszáthnak a főurakról és a polgárokról sem. Az Üj Zrínyiászban a volt szigetvári hős pana­mista bankigazgató lesz, és az úrhatnám polgárok örömmel látják'vendégül a „fel­támadt” arisztokratákat. A nemrég tv-fil- men látott (és sajnos eléggé elszürkített) Beszterce ostromában Pongrácz gróf meg akarja állítani az időt, középkort játszik a várában, míg a valóság és az álom el­lentéte rá nem kényszeríti az öngyilkos­ságra. Pongrácz játéka életre, halálra megy (ha olykor komikus elemekkel is), míg a Gavallérok sárosi dzsentrijei csak önmaguk előtt.játszanak „főpróbát” a gaz­dagságból. A Noszty fiú esete Tóth Mari­val Tóth Mihályában él még a polgári öntudat, vissza meri utasítani a regény végén az úri svihák házasságkérelmét, megszégyenítve őket. De A fekete város lőcsei polgárai „feláldozzák” a bírót a vá­ros érdekében, őt halálba hajszolva. S Görgey Pál főnemési figurája sem túl em­berséges: a vadászaton való ellentét miatt lelövi a bírót. Mint egy vadat. A nagy kritikai realista Mikszáth kép­viselőként is közelről ismerte, és kegyet­len-élesen bírálta a parlamentet. Például á minisztert egy „kicsiszolt semminek” nevezte. De mindig nagy szeretettel írt az egyszerű emberekről, akiktől — mint meg­jegyezte — beszélni tanult. A kisemberek igazságszeretete. becsületessége, őszintesé­ge számos elbeszélésének fő mondanivaló­ja (Bede Anna tartozása). Vagy a kecs­kemétiek küzdelme a török időben (A be­szélő köntös). Az élő korábrázolás, az éles kritikai szemlélet mellett Mikszáthot modernné, maivá teszi időábrázolása. Mint később a világirodalomban Proust vagy Woolf, s a magyarok közül Krúdy: Mikszáth is fel­bontja a szigorú időrendet. A jelen és a múlt fonódik össze regényeiben valami eredeti személyességgel: o találkozik Pongrácz István rokonával, ő idézi fel a történetet, melyben a régmúlt (középkor) és a tegnap olvad össze. Az Üj Zrínyiász­ban saját korának hibáit úgy tudja job­ban kiemelni, ha összeveti Zrínyi korá­val (a feltámasztás szellemes ötlete révén). MA IS FRISS Mikszáth stílusa. Az élő­beszéd frisseségét tudja átmenteni a könyv lapjaira (olykor épp az anekdóták leírásakor). Például: „Hát ez mi? — kérdő a király megütközve. — Elment az esze?” Vagy: „Ah, a Gregorics! Megálljon csak! Igen, igen, emlékszem ...” A százharmincéves Mikszáth ma is él a műveiben. Ezek kritikus szemléletre, jó­zan látásra, friss derűre neveinek. Szekér Endre C ok emlékem van. Kinek ne volna, aki megélt hét évtizedet? Vannak köztük kelle­mesek és kellemetlenek, szépek és csúfak, elgondolkoztatok és ér­dektelenek. Mostanában sokat foglalkozom velük, hiszen az éle­temről írok. Most tartok az ötö­dik kötet vége felé. Játszom az emlékekkel, rakos­gatom őket, mint a gyerekek az ilyen meg olyan színű kockákat s akárcsak ők, én is építgetek belőlük. Velük élek, de nem kö­zöttük és nem belőlük. Mert nem mondtam le az életről, az élet egyetlen elérhető öröméről sem. Első az élet, s minden csak utána következik. Az emlékek is. Csakhát a helyzet az, hogy ha az ember emlékezni kezd, akkor egyik emlék kézen fogja a mási­kat s bevezeti abba a világos térbe, amelyet a gondolkozás ve­tít a sötétbe. Mindegyik emlék valamilyen csoport vagy család tagja, s az agy nem nyugszik, míg a csoport nem teljes, amíg valamennyi családtag meg nem jelenik. Nemrégiben a tenger tűnt föl előttem, úgy ahogy először pil­lantottam meg a Konstanca felé tartó vonat ablakából. Nem va­lamilyen hullámzó, de minden­képpen lapos felületet láttunk, hanem valami kékes-zöldes-szür- kés-ködös tömeget, amely maga­san *a szárazföld fölé emelkedett. Velünk utazott földrajztaná­runk: — Mi az, Tanár úr? Mi lehet az? — A tenger — válaszolt ő. — A tenger?... — ámuldoz­tunk hitetlenkedve, hiszen amit láttunk, semmiféle vízhez nem hasonlított, sem a Szamoshoz, amely keresztülfolyt Kolozsvár testén, sem a Maroshoz, sem a Küküllőhöz. — De ha a tenger az, akkor miért nem folyik a szárazföldre? Tanárunk elmagyarázta, hogy optikai csalódás kísért. A tenger épp azért emelkedik látszólag a város f öli be, mert errefelé nyílt, s mi a tengernek nem a part közelében hullámzó részét látjuk, hanem a víz távoli tömegeit. Ér­tettük, nem is, a látvány min­denesetre lenyűgözött. ind abból, amit eddig el- mondtam, az olvasó nyil­ván kitalálta, hogy iskolai kirán­duláson voltunk. Hogy kik? A koloszvári református gimnázium tanulói. Tanáraink vezetésével bejártuk Óromániát. Ezúttal ta­lálkoztam első ízben a tengerrel. Ez a találkozás kis híján balul végződött, mert összekülönböz- tünk — a tenger meg én. De mindketten élve úsztuk meg a verekedést, így hát nagyobb baj nem történt. Konstancába érve első utunk a tengerparthoz vezetett. Űszóga- tyát többen hoztunk magunkkal, tanárunk megengedte, hogy meg- fiirödjünk, miután ellátott né­hány bölcs tanáccsal, valamerre eltűnt. lakkor már teljes gőzzel utáltam ezt a tanárt, név- szerint Tulogdy tanár urat. „Tu­lokénak csúfoltuk a háta megett. Ö pofozott meg először és utol­jára, mégpedig ezen a romániai úton, a Vaskapuhoz közeledőben, mert Förster nevű osztálytár­sammal az ütközőkön kergetőz- tünk. Mint mondta, ő a felelős az életünkért, ezért részesültünk a fegyelmezésnek ebben a gye­rekek közt nem népszerű formá­jában. Föladatát nem teljesítette sem módszeresen, sem lelkiismerete­sen. Véletlenül vett észre ben­nünket az ütközőkön, s most, mikor egy sereg féktelen gyerek maga maradt a t tengerrel, nyoma veszett, nem állott a parton, nem leste aggodalmasan, ki úszik be túl messze a tengerbe. Tizenhatodik évemben jártam, fociztam, futottam, ugrottam tá­volt, magasat, s azok, akikkel versenyeztem, ugyancsak ott vet- kőződtek a parton. Alig vetettük bele magunkat a vízbe, máris ki­ki azon volt, hogy a mellette úszót megelőzze. Még nem jött divatba a sprintelés, mellen úsz­tunk, s híján voltunk minden gyakorlatnak e sportban. Félve mentem be a tengerbe, ebbe az ismeretlen birodalomba, amelyről csak regényekben hal­lottam, s több rosszat, mint jót, vén tengeri medvékről olvastam, kincskeresőkről, kalózokról. Ezek az olvasmányi emlékeit, csakúgy mint magának a víznek az érin­tése, elfogódottá tett. Alig tettem néhány tempóC az elfogódottság eloszlott, , valami édes részegség, valami mámor lett úrrá rajtam, nem a?t érez­tem. hogy úszom, hanem hogy repülök a habokon, mint egy sirály. Jobbra-balra magam előtt láttam néhány fekete gombot, mindegyik egy-egy osztálytársam feje, és mindegyik előttem. Mint a láz, úgy tört ki rajtam a versengés dühe, erősítettem a tempót, hol jobbra, hol balra néztem, a fekete gombocskák las­sacskán elmaradtak mögöttem. Elöntött a melegség: — győztem! Ringatództam egy kicsit, hogy kifújjam magam, hogy élvezzem a sós gyönyörűséget, ■ ízleljem a keményen kiverekedett győzelmet. Ijáérősen, nyugodtan fordul- tam meg’ hogy. visszaúsz- szam a partra. Valószínűtlenül messzi volt, a fölötte lengő finom pára valahogy megváltoztatta di. áktársaimat, akik a fövenyt ta- podták, vagy a napsütést élvezték hasmánt. Néhány tempó után ijedten észleltem, hogv valami nincsen rendben. Jövet, azaz a nyílt ten­ger felé úsztomban, mint írtam, valósággal röDÜÍtem, egyik hul­lámot a 'másik után hagytam magam mögött. Most viszont hul­lám hullám után vonult el előt­tem, én pedig mintha egy hely­ben vesztegelnék. Sőt, mintha va­lami erő akarna magával ragadni, hogy még mélyebbre sodorjon. Félelmemben minden erőmet be­leadtam a tempókba. Így akar­tam leküzdeni a tenger szívását. Aztán abbahagytam az erőlkö­dést, mert éreztem, ha továbbra is ennyire erőltetem az úszást, hamarosan kimerülök s akkor többé semmi nem menthet meg. Egy darabig tehetetlenül hányód­tam a felszínen, nem védekeztem, a halálfélelem megbénított. |Uem értettem, mi történik, ^ hogy voltaképpen megint optikai csalódás játszik velem, megértettem viszont, hogy a hely­zetemet tisztáznom kell. s erre megvan a módom. Egy templom sárgás-fehér tornya magaslott ki a városból. Mégcéloztam, aztán hunyott szemmel úsztam a to­rony felé, az életritmusommal egyező erővel, nem kétségbeeset­ten csapkodva, mint előbb. Né­hány perc múlva', kinyitottam a szemem. A torony közelebb volt. Nem sokkal, de kétségkívül közelebb. Föllélegeztem s megkönnyeb­bültem úsztam tovább. Időnkint behunyt szemmel, mert a hala­dás újra és újra való megállapí­tásából erőt merítettem. Egyre bizonyosabb voltam benne, hogy akár szív a tenger, akár nem, nem leszek az áldozata. Senki sem figyelt föl, amikor kissé zihálva fölegyenesedtem a sekély parti vízben. Tulogdy ta­nár úr sem vett észre, bizonyára török kávét ivott valamelyik kö­zeli kávéházban. S ahogy a partról visszatekin­tettem a tengerre, megértettem,' mi történt. Befelé repültem, mint a sirály, mert a szél a nyílt ten­ger felől hajtotta a hullámokat s ahogy egyre-másra elhaladtak mellettem, azt az érzést keltették bennem, hogy gyorsabban úszom, mint egy világbajnok. Kifelé me­net ugyanaz a szél ugyanazokat a hullámokat (mondjuk) ugyan­olyan ütemben terelte a part fe­lé, sokkalta gyorsabban, mint ahogy én úsztam. Nem tudtam lépést tartani velük, ebből fakadt az a rémítő benyomás, hogy hiá­ba erőlködöm, nem haladok, mert a tenger magába akar szívni. Szerencsémre nem vesztet­^ tem el a fejem, s amint említettem, megcéloztam a tekin­tetemmel a sárga templomtornyot. Az igazított útba. mint a világító- torony a viharban hányódó hajót. Szeretettel köszöntjük a 70 éves Kolozsvári Grandpierre Emilt. Falu - fából kibontva Csikós Nagy Márton kiállításáról 9 Pinceszer A mokány kis magyar ló sze­retettel szaglássza csikaját, ko­vácsüllő emelkedik mellettük, példázván a csikó elkerülhetet­len, jövőjét, a megpatkoltatást. Néhány lépéssel odébb már hár­masban vannak, gazdájuk, egy jóságosán ravasz, konya bajuszú öreg parasztember olyatft meghit­ten dugja .össze velük a fejét, mintha közéjük tartozna: s va­lóban összetartoznak. Amott egy termékenységet mintázó tere­bélyes gazdahsszony örvendezik a szopó kis borjú étvágyának. A kiterített hízó mintha élvezné holtában, hogy adhat, készséggel tartja hátát a vatóarókésnek. Mi­lyen figyelmes szeretettel perge­ti ujjúi közt a vetni való szeme­ket a magvizsgáló! Milyen óva­tosan, féltve emeli ki a téli élel­met adó gumókat fészkükből a krumplisaedő! S mennyi Jóízű tréfán derülhetnek a pincében iddogáló kucsmás bácsikák! De szomorúbb alakok is felko- morlanak. A botra támaszkodó, görnyedt emberpár szinte remény­telenül feszül a nehéz kétfülű vesszőkasnak. A vándordrótos ke­servesen görbül szerszámai, bá­doglemezei súlya alatt. A féllá­bú katona épen maradt lába szinte elefántkórosan szétterped a megerőltetéstől, a zubbonyon gúnyos vádjel a hatalmas kitün­tetés. Bokát próbáit kemény pa­raszt még Jézus is. ingen viselt' szívén durva késmetszés: Lássá­tok, ezt tették velem. A jelenetek és alakok, ame­lyeknek a leírását megkíséreltük, a Bács-Kiskun megyei Művelő­dési Központ idei első* kiállításán láthatók, s aki fából /aragta őket: a fiatal, de szakmai körökben máris országosan ismert Csikós Nagy Márton. Éppen Újévkor ünnepelte 31-ik születésnapját. A Szolnok megyei Abádszalókon született és nevel­kedett. A falu és a természet szeretete arra ösztönözte, hogy mezőgazdasági pályát válasszon, Karcagon végzett technikumot. Igazában már ekkor is a képző­művészet érdekelte, ezért nem sokáig malradt tanult mesterségé­ben. Évekig kirákatrendezőskö- dött a fővárosban, majd megnő­• Anyaság sült, s felesége falujába költöz­tek, a Somogy megyei Mosdósra. Az igazi fordulat ez volt éle­tében. A nyolcszázas lélekszámú kisközségben, szinte rezervátum­szerű érintetlenségben találta a hagyományos kétkezi földművelő életformát. A nagykunsági fia­talember hazatalált Somogybán. És kísérletező jellegű képzőmű­vészeti próbálkozásai után ráta­lált igazi anyagára, a fára.. Hat-hét éve kezdett el igazából faragni, úgyszólván minden szak­mai segítség nélkül./Gyorsan fel­figyeltek rá. Kaposváron, Hat­vanban. Pécsett, Miskolcon, Sá­rospatakon voltak egyéni kiállí­tásai az utóbbi néhány évben, Somogyváron egv emlékoszlopa áll... 1974-ben i KISZ KB-től, 75-ben a Népművelési* Intézettől kapott nívódíjat, s még ugyan­ebben az esztendőben egy kana­dai nemzetközi tárlaton elnyert© Montreal tartományi miniszteré­nek' különdíját. A Fiatal Nép­művészek Stúdiójának alapító tagja. . A magyar népi faragók szem­léletével rokon a látásmódja, módszereiket ismeri és alkalmaz­za, mégis nagyot tévedne valaki, ha Csikós Nagy Márton naiv művésznek minősítené. Meste­rien tömörítő kompoziciós rend­je, találékony jellemző készsége, tudatos léptékváltásai: mind az igen erőteljesen bontakozó szob­rásztehetség félreismerhetetlen jelei. A Kecskeméten látható mintegy harminc műve még nem egyenletes színvonalú, de feltű­nő hibát fával nem követ el, s mindig eredeti módon nyúl té­májához. (Egyedül a Jeladó című szobor bátortalan festését és tex­tilbetétjét éreztük modorosnak.) Néhány kőszobrot is bemutat. Észrevehető, hogy ezzel az anyag­gal nem régen ismerkedik, de bálványszerű állatfejei és Károly bácsi jó humorú portréja máris több, mint. ígéret. Csikós Nagy Márton erőteljes indulása után rövid időalatt érett művésszé válhat. Tehetsége, szor­galma tudásvágya ehhez szem­mel láthatóan nem hiányzik. Ta­lentumának igazi próbája az len­ne, ha megtartva a népművé­szet szellemét, át tudná lépni a kisparaszti tematika számára egyelőre bűvös körét. 9 Magvizsgáló A. Sz. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom