Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
MŰVELŐDÉS .IRODALOM . MŰVÉSZET Téli tárlat ’76 Néhány meglepetés és az átlag „A Kecskeméti Katona József Múzeumban megrendezett Téli tárlat anyagában a felületes szemlélőnek is feltűnhet a kiállítók sokasága és a műfaji sokszínűség” — írja Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára a katalógus előszavában. Majd néhány sorral alább így folytatja: „...legyen a Téli tárlat továbbra is igazi seregszemle, éves számadás. Megyénk művészeti életének egyik erőssége a képző- (és most már kiegészíthetjük) az iparművészet.” • linear János: Mészbetétes tál. Egyhangú sokszínűség Az idézetben megfogalmazott, feltétlenül korszerű és helyes igény már évek óta kísért a megyei téli tárlatokon, igazán valóra váltani azonban még sohasem sikerült. Most sem. A katalógus és a meghívó bizonysága szerint a hivatalos elnevezés igv hangzik: Bács-Kiskun megyei képzőművészek téli tárlata. Mármost, ha így van, akkor miért várjuk az iparművészek részvételét? Viszont nagyon helyes, hogy várjuk, mert a szőkébb és szigorúbb értelemben vett képzőművészeti alkotó tevékenység talán mégsem olyan változatos és emelkedett színvonalú a megyében, hogy érdemes lenne elkülöníteni a nívós iparművészettől. K c.- kémét városképformálásá- .Jük országos érdeklődést kiváltó eredményei é? kísérletei, továbbá a különböző alkotótáborok és eszmecserék t-mulságai egyébként is egyre világosabban bizonyítják hogy a, modern környezette rm álás, ízlésfejlesztés és művészét élet legkívánatosabb módja a Képző- és iparművészek, népművészek, építészek együttműködése. Ezzel szemben az 1976-os téli tárlaton kiállított mintegy száz mű, becslésünk szerint legalább kilencven százalékban hagyományosan képzőművészeti igényű alkotás, ezek túlnyomó többsége is festmény, képgrafika, s az utóbbin belül a sokszorosító grafika legigényesebb műfajai hiányoznak, egy-két rézkarc kivételével. A harminckilenc alkotóból legfeljebb hármat-négyet nevezhetünk iparművésznek, feltéve, hogy az alkalmazott grafikát is ide számítjuk. Tehát az igazi műfaji sokszínűség egyelőre még várat magára, pedig ha a távolmaradók listáját felsorolnánk, kiderülne; hogy jóval sokrétűbb is lehetett volna a seregszemle, s ha néhány érthetetlenül nagy teret élvező kiállító kisebb falfelületet kapott volna (vagy semekkorát). hely is lett volna rá, hogy a seregszemle igazán seregszemle legyen! Három főszereplő Kalmárné Hóróezi Margit díjjal jutalmazott hét olajpasztell- je önmagában is hajlamossá teheti a szemlélőt arra, hogy helyeselje a tárlatok további megrendezését. A nyolc-tíz éve még teljesen képzetlen, bár az első próbálkozásaiban is feltűnő kifejezésbeli érzékenységével meggyőző pedagógusnő az évek során művésszé érett. Meglehet, hogy ehhez épp a téli tárlatokon való .szereplése adott biztatást. Kez• Goór Imre: Tavaszi lebegés. detben egy-egy műve, ha átjutott a zsűrin. Mostanára a főszereplők közé került. Ügy fejlesztette tehetségét, hogy eredeti hangvételéből, a jellegzetesen asszony! ér. zelmességből és a dekoratívitásra való természetes hajlamából mit sem vesztett. Rajzkultúrája megerősödött, ösztönös színérzéke tudatosan szőtt kolorittá finomodott. A szín vezérli Goór Imrét is. aki bár a legrégebbi kiállító művészekhez tartozik a megyében, most sem mulasztja el a tőle nem szokatlan meglepetést Érdekes, hogy két festményével ezúttal ő az egyetlen tisztán nonfiguratív. És tényleg tisztán. Meggondoltan épített, majdnem ravaszul egybefonódó formák ritka műgonddal kidolgozott felületen, zenei harmóniát példázó színek tartásában. A harmadik, s talán a legerőteljesebb főszereplő Bodri Ferenc. A hónapokat jelképező öt tusrajzán világosan ellenőrizhető vonalvezetésének lágy biztonsága, ha netán négy festményén rejtve maradna bárki előtt is, ha az egyszerűségbe is barokk feszültséget becsempésző kompozíció vagy a sötét és meleg foltok Caravaggiót megidéző drámaisága kötné le inkább a figyelmet. Hagyományos témáival (Alvó, Fé- sülködő, Ülő nő, Csendélet) képes egy zárkózott, szemlélődő alkat vallomását adni az őt körülvevő világról. Régiek és újak A megyei kiállítások ismert résztvevői közül B. Mikii Ferenc áttetsző lebegésű gvasain, Diószegi Balázs tömör erejű paraszti • Burkus János: üvegplasztika. • Balra lenn: Diószegi Balázs: Alkony. • Bodri Ferenc: Fésüiködő. tárgyú kompozícióin. Gál Sándor tüzes színekben gyönyörködő képein, Bozsó János kék tónusú háttéré feszülő fakeresztjén, Palkó József karikaturisztikus mo- notypiáin, Faluhelyi József temperáján ezúttal is alkotóik legjobb erényei vannak jelen túlnyomó többségben. (Más, ismert művészek viszont meglehetős fáradtsággal ismétlik önmagukat.) Pálfy Gusztáv továbbra is az egyetlen értékelhető szobrász. Négy, bronzból öntött, sima felületű. olykor áttörésekkel variált kisplasztikája most is bizonyítja változatosságot kereső térszemléletét, mintázókészségét, anyag- ismeretét. A legfiatalabbak közül Zalat- r.ay Pál grafikáit említjük elsőként mesterségbeli felkészültsége, kísérletező szelleme miatt. Szépen megoldott munka Balanyi Károly olajfestménye, a Teregető és Csáky Lajos három képe. amelyeken az alföldi festők expresszív szinhatásait követi, rokonszenvesen. Ifjú Goór Imre gondolati igényessége nyilvánvaló, eszközei kissé még zaklatot- tak. Dugár János az, aki a legegyértelműbben iparművész, méghozzá a népi iparművészet nemes hagyományaihoz ragaszkodva. Fekete olykor mészbetétes edényei, szépen formáltak, díszeik mértéktartók, olykor túlzottan is. Burkus János üvegplasztikája érdekes látvány, jó lenne tudni, mire használható. Lakásdísznek törékeny és tisztíthatatlan, ha pedig épületdís/ makettjének szánta, elgondoFkoditató, hogy milyen anyagból lehet elkészíteni. Az üveglemezek széleit mindkét esetben illene simára csiszolni, Nagy Kristóf fabálványairól, amelyek a múzeum előtt állnak, nem dönthető el, hogy kiállítási tárgyak-e, mert a katalógusban ugyan szerepelnek, de a zsttriA jegyzőkönyvben nem, felirat sincs rajtuk. Játszótérre készültek, erőteljes, impozáns, környezetükkel együtt élő alkotások. A. Szabó János A temetőből visszajövet még sóhajtoztak; sajnálták a szegény mamát, hogy ilyen hirtelen kellett elmennie, s Katinak remegett a hangja, amikor bátyjához fordult és azt mondta: — Még tegnapelőtt este is téged hívott. Mintha gyerekek lettünk volna. Olyan elnyújtott hangon kiabálta a nevedet. Nem is tudom, hogy nem bírtál eljönni szegényhez! — Nézd, testvér, hát mondom, vasárnapra készültem. Nem gondoltam én, hogy nem éri meg a vasárnapot. Magam ' vagyok a gépházban a fűtőmmel, nem tudok én csak úgy akármikor elmenni. Mit lehet erre mondani? Hallgattak mindannyian. És Giza is, meg Kati is, meg hatul a sógor is azt gondolta magában, hogy ez a szegény Jani mindjg ilyen iigyefogyott volt. Katinak már ott volt a száján: Azt szeretném én látni, hogy az én szegény anyám a halálán van, én ne tudjak elmenni hozzája! De lenyelte, elhallgatta, nem akarta most megbántani. Otthon azonban, Katiéknál a konyhában már felengedett bennük kicsit a gyász, a sógor bort tett az asztalra, vágott három nagy szelet sonkát, és az öreg Jani felnézett rá, s megkérdezte: — Hát hogy vagytok mindég, sógor? — Gürcölünk. Egyik napról a másikra. És tik? — Én nem panaszkodhatok. A fizetésem jobb az átlagnál, úgyhogy abból mi ketten Gizával megvagyunk. — Csak neked kellene beosztani, majd körülnéznél, tudom istenem! — vetette oda Giza, és még jobban arcába húzta a fekete kendőt. — Mert te nem voltál képes elmenni máshova, ahol megkerested volna a dupláját! Nem, te a fémipari iskolával. vagyis mint technikus, ahogy ma mondják, ott maradtál a fürdőben gépésznek mind a mai napig! — Nézd. Giza — mondta az ura. s kicsit még el is mosolyodon —, mikor én majd harminc évvel, ezelőtt azt a helyet megkaptam, boldognak kellett lenni. Mert hol voltak akkor még a gyárak, nagyüzemek! Kis kóce- rájok. próbáltak szövetkezetbe, traktorállomásba átszerveződni. Nem úgy volt, mint manapság! És fiatal házasok voltunk. Mit tehettem volna! — Nem is arról van szó — ellenkezett a felesége és a hangja már megsötétült a méregtől —. hanem arról, mért nem mentél később máshová? Amikor lámpával keresték a szakembereket! Mert aztán hamarosan jöttek olyan évek is a háború után, tudod jól! Tani kis ideig hallgatott. A zsinóros lámpa fényé rásütött vastag, ősz hajára, tömött bajuszára, amely fel és alá sétált az orra alatt, ahogy a piros bélű sonka szeleteit a szájába tette és kényelmesen rágta azután. Elömlött ez a lámpafény kihízott fekete ruháján is, amelyet még az esküvőjére csináltatott talán. Ilyen elnézően mosolygott a hiábavaló szemrehányásokon harminc éven át, úgyhogy a húga még meg is szánta ezért a szerénységnél is több csendes megelégedésért. De valahogy mégis úgy sikerült, hogy szánakozó szavaiba egy kis becsmérlés is vegyült: — Csak arra nem gondoltál, hogy szegény szüléinknek a szájuktól kellett elvonniuk azt a pénzt, amibe az iskoláztatásod került Szegedén! — Volt, ahogy volt — jegyezte meg Giza gúnyosan —, de most aztán már én is szeretnék öregségemre legalább kényelmesebben élni! Ha más nem, legalább fürdőszobánk legyen és vízvezeték a házunkban, hogy ne kelljen a rossz lábammal a kútra járnom télen is a síkos udvaron át. Ennyit máma már mindenki megengedhet magának! De nekünk még erre se jutott! — Jól van, Giza. jól van — engesztelte mosolyogva az asz- szenvt. Még a kezét is rátette annak ölébe ejtett kezefejére. — í\;ik nsszt»hnz/{im, ami ;» rsnHERCEG IhNDS vekre kell. meg a rákapcsolásra' Beszerelem én- neked azt a vízvezetéket, meglátod. Semmi az énnekem, ha megvan a rávaló. Ú gy eltűnődött ezen, is maga is megenyhülve, hogy még mosolygott is, úgy forgatta kezében a vörös borral teli poharat, és magához se tért mindjárt. amikor a sógor, azt mondta: — Majd most kifizetünk benneteket! Csak később érezte, mintha kést döftek volna a hátaba. És egyszerre úgy elnehezedett a rossz szíve, amely az utóbbi időben meg is állt néha, mint az óra, amelyet elfelejtettek felhúzni. Hát ez. van a gyász és. a fájdalom mögött! Ezt kell hallania tíz évi távoliét után, anyja temetése után, hogy őt kifizetik! Kifizetik, és aztán menjen isten hírével! Ki fizeti ki? Á sógor, akinek csak annyi a köze az ő szülői házukhoz, hogy benösült húsz év előtt, s most a magáénak érzi! Szeretett volna felugorni és arcába löttyinteni a borát. De a megalázottságon kívül hirtelen megrohanták az emlékek. Hogy itt nőtt fel, ebben a kis házban, hátul volt apa műhelye, s itt a konyhában, a spar- hert mellett ott állt anya és énekelt, amikor fiatal volt... Oly tehetetlenné vált ebben az emlékezésben, hogy még csak azt se mondhatta: Nem te tartottad el anyámat! Én küldtem az utóbbi években, amennyit bírtam. És ezért nem kívántam soha semmit! Nem mondhatta, mert erről Giza nem tudott, úgy lopta el a béréből eszténdőkön át, s ezek most őt ilyen fölényesen és ridegen ki akarják fizetni! — Hagyjuk ezt, sógor —/szólalt meg csendesen —, nem akarok most erről beszélni. Még ki sem hűlt szegény anyánk ... ■— Hát pedig előbb-utóbb rendezni kell az Örökséget — vágott Kati a szavába, s előre dőlt a széken. Giza meg hangsúlyozott tapintattal hallgatott. — Majd kölcsönt veszünk fel, és megkapod a magadét, Giza nem helyeselt és nem tiltakozott, egy szót se szólt még mindig, s ő egyszerre úgy érezte, mintha idegenek közé került volna, akik valamennyien ellene fordultak. Giza a vízvezetékkel, sógora a rideg fölényével, pedig tíz évvel fiatalabb volt nála, Kati meg önző összetartásával, ahogv az ura mellé állt. És arra gondolt, mégis borzasztó lehet, hogy Katinak most ez a legnagyobb gondja. Húsz éven át úgy gazdálkodott a házban és a kis tanyával, mintha a sajátja letk volna, s most egyszerre el kell számolnia vele. Osztozni vele. Az örökössel! — Majd nektek adom ezt az órát — fordult feléje húga a jó testvér nagylelkűségével —, hogy valami emléked legyen. Ha még valamit akarsz, majd szólsz. A z óra hangosan ütötte el az időt a hátuk mögött a talon, pontosan azon a hangon, mint gyermekkorában. Most el- vihetné és felakaszthatná odahaza, hogy ami évtizedeken át nem hiányzott neki, most visz- sza varázsol ja körülötte az elveszett szülői ház hangulatát. — De azt tudod, ugye — állt fel a sógor az asztal mellől, mintha valami nagyon fontos dolgot kellene közölnie. — Azt tudod, hogy milyen rengeteg pénzt öltem bele ebbe a rossz házba! Egy újat vehettem volna rajta, amíg rendbehoztam a tetőt, új padlót fektettem le, az ajtókat és ablakokat i£ festeni kellett... Égy vagyon ment rá! Hát remélem, ezt figyelembe veszed! Giza hallgatásában, s ahogy némán körülnézett, benne volt az elutasítás, a konok tagadás, hogy hazudik a sógor, hiszen a tetőt csak foltozni kellett, a pádlóban meg iU-ott kicserélni egy deszkát. Igen, ez most alkudni akar vele, mint egy idegennel, és csak azt nézi, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie. És ahogy Kati hol őrá, hol az urára emelte a tekintetét, mintha ugyanazt gondolta volna, mint a sógor. A kedves Kali! Katika, aki úgy állt, mint anya szokott megállni, hogy enyhe tokát nyomott a kendője csomója aiatt, s ugyanolyan ártatlanul nézett ... De ez sok volt. Ügy érezte, megfullad, 1* *» itt kell maradnia. — Már tél hat! — kiáltott lel, nrrkür előhúzta zsebóráját. , — Hétkor megy a vonatunk, s még ki is kell érni az állomásra! — Hát nem maradtok itt reggelig? — kérdezte Kati, mint aki őszintén csodálkozik. — Pedig be is fűtöttem már az első szobába. — Tudod, hogy Jani milyen nyugtalan, ha ott kell neki hagyni a gépházat — felelte Giza helyette és felállt. A sógor is hangosan marasztaló lett, de nem tudta megtagadni önmagát, amikor a vállára ütve azt mondta: — Nem fogunk összeveszni, abban biztos vagyok! ÍVIikor kiértek az utcára, még szeretett volna visszanézni a régi házra, ahova soha többé nem jöhet. De nem volt ereje hozza,. TJ elekarolt Gizába, és csak ■*-* annyit mondott, mintha más baja nem is lett volna most: — Ejnye, már megint esik! BAR DO Sí NÉMETH JÁNOS Emberi tisztesség Én nem repülnék a Holdba a földön keresném meg a biztos otthont külön küszöbbel, lánggal, hol nem szedik meg magányod gyümölcseit, termésedet se lopják el, a ház, haza tiéd — ehhez kerítsünk kibírhatót, melyben a világ megszüli a harmóniát, az emberhez méltó valót, bombák, butaság, nyomorok ellen ezt tartsa meg a szellem, aztán jöhet a több a csillagokig szikrázó csoda, de addig; mérnökök, költők, kőművesek, építsetek, emberi tisztességet itt és mindenütt a dologtevő Föld hasznos terein 1— TA SNADl VARGA ÉVA Egy szál lehullott Tegnap szobánkba lépett a halál, nem volt kaszája, semmi fegyvere. Anyám az ágyon, félrebillent szájjal hang nélkül mondta: — Elmegyek vele! A gerendákon pókháló feszült, egy szál lehullott, némán ült a pók, a macska pedig szelíd fejével végig dörzsölte a kék takarót. Szekrény tetején ötven piros alma hirtelen szénfeketére változott, megállt az óra, és én azt hallottam, valahol tompán- ütnek most egy dobot. Kintről a fák kérdezve lehajoltak, a kerítés gyerekdalt énekelt, léptem egyet, mint apró koromban, s kiáltásomra senki sem felelt.
