Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
1976. december 1. • PETŐFI NÉPE • 6 HIVATÁSOS NÉPTÁNCEGYÜTTESEINK ötéves művészeti tervek ELNÉPTELENEDETT ISKOLÁK MAGYARORSZÁGON négy hivatásos néptáncegyüttes működik. az Állami Népi Együttes, u Budapest Táncegyüttes, a Belügyminisztérium Duna Művész- együttese és a Néphadsereg Művészegyüttese. Táncszínház viszont egy sincs; s ez a tény mindjárt meghatározza hivatásos együtteseink létét — a táncszínház hiánya a magyar táncművé- vészet legfőbb gondja. Igaz, a Duna Művészegyüttesnek van egy kis színháza, ahová viszont az érdeklődőknek csak néhány százaléka fér be, az Állami Népi Együttes Korvin téri színháza pedig csak volt — most alakítják- át, éppen csak azt nem lehet tudni. mikor lesz kész ... Az Állami Népi Együttes ötéves művészeti terve 1977-ben ér véget, már készül az új ötéves terv. megvalósítása viszont valószínűleg nehezebb lesz, mint az előbbié volt. Az együttes igazgatója Veréb Zoltán, művészeti vezetője Létai Dezső. Az ÁNE száznegyven művészből áll, ezért volt igen élere való ötlet az együttes kettéosztása; 1969 óta az együttes két csoportban is járja az országot. Így olyan színpadokon is elférnek, -ahol az egész gárdát soha nem lehetne látni. Az ÁNE elmúlt huszonöt éves, az alapító tagok nagy része már kiöregedett, utánpótlásra szükség van. A legutóbbi „frissítés” a balettintézet végzős növendékei közül érkezett: tizenkét új táncossal gyarapodott az együttes. Létai Dezső művészeti vezető nem elfogult az együttessel szemben; a táncosok technikai képzettségét nem tartja százszázalékosnak, de hát a százon felüli előadásszám, az állandó utazgatás nagyon megnehezíti a rendszeres gyakorlást. Ezen a tényen különösen nem fog segíteni az együttes bizonytalan ideig tartó otthontalansága. A BUDAPEST Táncegyüttes igazgatója és művészeti vezetője Simon Antal. A művészeti vezető helyettese Kricskovics Antal. Jelenleg huszonkilenc táncos van az együttesben, és tizenhárom zenész, a zenekar vezetője Vavri- necz Béla. A Budapest együttes két év múlva lesz húszéves, a jubileumi műsor terveit már elkészítették. A magyar néptánc-koreográfusok nagy öregjének. Molnár Istvánnal kompozíciói alkotják majd a műsor gerincét, és tervezik a zenekar önálló estjét is. Jövő tavasszal kamaraestet rendeznek három koreográfus (Kricskovics Antal, Simon Antal és Molnár Lajos) műveiből. 1979- re nemzetiségi és magyar folklór- műsort, 1980-ra pedig Bartók- estet terveznek. A jövő évi külföldi turnék tervei is szépek: márciusban Zürichben lesz egy fesztivál, amelynek ideiglenes címe: A táncművészet filmen és fotón; ennek lesz egyik jelentős szereplője a Budapest Tánc- együtes. Terveznek egy Kuvait —Egyiptom—Irak körutat és az 1975-ös egyesült államokbeli siker eredményeképpen valószínűnek látszik egy USA-turné is; ha ez megvalósul, ehhez az úthoz fogják kapcsolni a kubai és mexikói vendégszereplést. Simon Antalnak is komoly gondokat okoz a nagy megterhelés: az évi száztíz hazai előadás éa jó néhány lekötött, s még több nyitva álló külföldi kötelezettség. így nem , lesz könnyű a tervek megvalósítása, ráadásul a Budapest Táncegyüttes komoly közművelődési szerepet is vállalt: az idei ősztől a magyar közönségnek is rendszeresen tartanak előadásokat. A Néphadsereg Művészegyüttese tánckarának vezetője Novak Ferenc. Az együttes harminckét táncosból áll. Legközelebbi terveik között első helyen szerepel egy ismeretterjesztő jellegű kis- műsor a magyar és a Kárpátmedencei táncok történeti kialakulásáról. A közeljövőben egy jó kedvű katonaikomédiát készítenek. Ezután a második generá- cióbeli koreográfusok nagy műsora következik, és Novák Ferenc szeretné rövidesen az úgynevezett harmadik generáció koreográfiáit is bemutatni. Novák Ferenc vezeti „mellesleg” a HVDSZ Bihari János táncegyüttesét is. Mint egy amatőr együttes vezetője, örömmel újságolta, hogy végre megalakult a rég áhított Táncszínház, melyhez egyelőre a Vasas Művész- együttes és fi Bihari biztosítja az anyagi alapot. AZ AMATŐRÖKNEK tehát van már táncszínházuk — ha kicsi is —■, a példa adott, ideje volna elkezdeni egy komoly táncszínház tervezését... A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese jövőre ..lesz húszéves. Az együttes huszonkét táncosból és tizennégy zenészből áll. A művészeti vezető Náfrádi László, a tánckari asszisztens Tarczi László. A zenekar vezető prímása Mészáros Tivadar, a korrepetitor karnagy Végvári Rezső. Az együttes „adós” még a múlt évad kamaraműsorának hazai bemutatójával, ez egy olaszországi turné miatt maradt el. A kétrészes program első felében hazai folklórtáncok szerepelnek, a második részben egymás mellett mutatják be a hazai nemzetiségek és az adott tájegység magyar táncait A koreográfiákat Vadasi Tibor, Béres András, Molnár István és Náfrádi László tervezte. Az új műsorban a zenekar is önálló programot adott: kamara jellegű népzenei feldolgozásokat játszottak, rendkívül érdekes hangszer-összeállításokban, volt olyan szám, amelyet két cimbalom, de olyan is, amelyet egy klarinét játszott. A DUNA EGYÜTTES jövőre a Benelux-állomakban turnézik, erre az útra új műsort kért a külföldi impresszárió. Náfrádi László nyírségi, szatmári és apátfalvi táncokat tervez, utóbbit Vujicsics Tihamér egyik fennmaradt partitúrájára. A teljesen új, tithon bemutatandó műsort 1978-ra tervezik, Ebben már fel akarják használni az utóbbi években komolyan fellendült folklórkutatás legfrissebb eredményeit, Náfrádi László közművelődési programja, igen biztatóan hangzik: „Egy lépéssel a saját igények mögött, eggyel a közönség igénye előtt”. B. B. Húsz éve tudósító Bácsalmási lakásán borítékba zárva 20 évre visszamenőleg őrzi az egykori és napjainkban küldött tudósításainak másodpéldányait, újságból kivágott, megjelent írásait. A nagyközségben nincs olyan ipari vagy mezőgazdasági üzem, intézmény vagy szervezet, ahol ne ismernék Sá- gudi Győzőt, az egykori hivatásos újságírót, s az utóbbi évek legaktívabb tudósítóját. Nehéz elfogulatlanul írni kollégáról, mert ismerem az újságírással járói elkötelezettséget, ahol a munkaidőt nem az órákkal, hanem az eseményekkel mérik. Ságodi Győző 44 éve foglalkozik újságírással. Ma 66 éves. Még 1932-ben kezdte a toliforgatást. 1935-ben a Felsőbácska munkatársa, közben a Magyar Nemzet állandó tudósítója. Az 1941—43 közötti időben né- niítellenes cikkei miatt csak ritkán jelennek meg lírásai. 1944- ben bujkált a katonai behívó elől. A felszabadulás egy szőlőkunyhóban érte, ahová nagybátyja bújtatta Baján. 1944 december 6-án a szovjet városparancsnokság engedélyével és hatékony támogatásával útjára indította a Halasi Hírek felszabadulás utáni első számát. Újságpapír és nyomdafesték csak néhány megjelenéshez volt elegendő. A nyomdai ólomöntőgépeket petróleummal melegítették, amit ugyancsak nagy nehézségek árán tudtak megszerezni. 1956-bari többedmagával részt vett az MSZMP helyi pártalap- szervezet megszervezésében, amelynek elsők között tagja lett. Ettől fogva tudósítója, a Petőfi Népének, majd 1966-óta a Bajai Hírlapnak. Bácsalmásról főként a: ö tollából jelennek meg napjainkban is tudósítások, információk, hírek. Gyakran rávilágít a nagyközség életében előforduló hibákra, tolmácsolja a lakosság kérését ej tanácshoz a sajtón keresztül, s ha elismerő hangot üt meg, kicsendül belőle Bácsalmás iránt érzett szeretete. Az elmúlt 10 évben közel 500 írása jelent meg a Bajai Hírlapban, a szerkesztő bizottság a járás legjobb tudósítójaként ismeri. Most a közelgő magyar sajtó napja alkalmából szívből köszöntjük Ságodi Győzőt és kívánjuk, hogy még hosszú éveken át legyen lapunk rendszeres tudósítója. Szabó Ferenc Megyei helyzetkép A Bács-Kiskun megyei összesítések szerint a legtöbb üres, oktatási célra már nem használt tanyái iskola a kiskunhalasi járás területén található: számsze- rint 31. Kecskemét környékén és a járásban sem kevés az egykori intézmény, harminc épület sorsa vált kérdésessé. Milyen lehetőségek kínálkoznak a jó vagy kevésbé jó állapotú, a központokhoz közelebbi vagy távolabb található iskolák hasznosítására? Az eltelt öt év tapasztalatainak összegzése a következő helyzetképet tanúsítja: A száztizenhat kisiskola közül 14-ben létesítettek klubot, könyvtárat, rendeznek alkalmi vetítéseket a tanács, a községi KISZ- szervezet, illetve a területeken illetékes termelőszövetkezetek támogatásával vagy működtetésével. Eladtak, illetve bérbe adtak huszonötöt, lebontottak hetet, míg vegyes célokra, átmeneti szállásoknak használnak további nyolcat. Üresen áll viszont á szóbanforgó intézményeknek több mint a fele. Anyagi és szellemi értékek Mi ezeknek az iskoláknak az értéke? Erről a már eladott intézmények vételára nyújt megközelítő tájékoztatást. Egy Csávoly határában álló épületet húszezer forintért vásároltak meg magánszemélyek a tanácstól. A tompái külterület egyik iskolája 180 ez' r forintért, a Kunszentmiklós- budakúti pedig 200 000 forintért talált gazdára. Mindkettőt a helyi termelőszövetkezet vásárolta meg. Az utóbbiak raktárnak használják az egykori osztálytermeket. Mivel a két említett intézmény cserélt legmagasabb áron gazdát, elmondhatjuk, hogy 20— 200 000 forint közötti értékre becsülhetők a tanyasi iskolák. Százezer forintos átlagáron számítva tehát körülbelül 10 millió forint összértékű ingatlanról van szó. *» A megyei összesítést lapozgatva az épületek társadalmi hasznosításának különböző változatairól is képet kaphatunk. Sokat lakás céljára adtak el a tanácsok kö- zületeknek vagy magánszemélyeknek. Nem kevés azoknak a száma, amelyeket szövetkezetek, vadásztársaságok, állami gazdaságok vettek használatba, de csak kisebb hányaduk szolgál továbbra is közösségi érdekeket. Egy-kettőben létesítettek boltot, lerakatot, a többség raktárrá, gazdasági épületté, irodává vagy netán lomtárrá vált. Néhány megszüntetett intézmény úgy kelt új életre, hogy lebontásukat követően óvoda- vagy iskolaépítésre használták fel téglaanyagukat. összegezve tehát azokat az eseteket, amelyek sorsáról már döntés született, elmondható, hogy a volt iskoláknak csak kisebb hányada tölt be az eddigi közösségi funkciójához hasonló szerepet — nevezetesen a környékbeli lakosság kulturális, vagy anyagi szükségleteinek kielégítését. A döntések alapja A továbbra is a művelődés otthonául szolgáló 14 épülethez alig tíz olyat adhatunk, amelyek a köz érdekeit szolgálják. A többi harminc sorsának alakulásáról megállapítható, hogy elsősorban gazdasági szempontok szerint és nem szociális-kulturális megfontolások alapján döntöttek eladásukról, lebontásukról vagy bérbeadásukról. E pillanatban, amikor még mindig hatvanegynéhány épület áll üresen a megyében, rendkívül élesen vetődik fel a kérdés. A helyi tanácsok helyesen mérlegeltek-e határozataik meghozatalakor, illetve van-e lehetőség egyáltalán a községektől, városoktól távoli tanyaterületen álló iskolák közhasznú, elsősorban Vo/muvelodési célra való hasznosítására ? E problémát a jelen, illetve a jövő alakulása élezi ki. Nem mindegy ugyanis, hogy mi lesz a sorsa mindazoknak, amelyekről még nem határoztak. Ez annál is kevésbé lehet közömbös. mert számuk néhány esztendőn keresztül továbbra is szaporodni fog azokkal az intézményekkel, ahol már csak nyolc:tíz alsótagozatos kisdiákot oktatnak. Az MSZMP Központi Bizottságának közművelődési határozata a tanyák lakosságára is vonatkozik, amikor arról szól, hogy „elő kell segíteni, hogy a műveltségi színvonalban és művelődési lehetőségekben meglevő viszonylagos hátrányt falun is leküzd- jük ...” Pavlovits Miklós (Folytatjuk.) • A Csikériá- hoz közeli iskolaépület környékén már alig-alig laknak. • Nem mondható el ugyanez a Tompa határában álló „zsíroskúti” iskoláról, (alsó kép), amely a község legszélső házai között van. 1rnmmmtmm (2.) — Valami bajotok van? — firtatta Sandi bácsi. Szúrós tekintete kutatta az asszonyok lelke mélyét. így álltak szemközt. Ha ugyan szemköztinek lehet mondani, ahol csak az egyik fél állja. — Na, mennyit szoktatok kapni az Erdészetnél? — kezdte másfelől a kis ember. Ki-ki a másikát akarta előreengedni. Végül Teréza szólt: — Mondtuk, ötvenet. — ötvenet. És utólag — tette hozzá a kis ember. — Hát én hatvanat adok, és előre fizetek. A két asszony megmozdult. De csak annyira, mint amikor parányi élénk szellő átlebben a patak medrén — valgy — ha már ily katonás jelenséggel állunk szemben — a vigyázzállás, pi- henjbe lazul. Tétova, engedékeny ujjakkal segítették a tízeseket és húszasokat a szoknyakorc mélyére, miután kirázattak a térképtáskából. — Jézus, segíts!... — sóhajtott Marisa áldomás helyett. Teréza is hasonlóképp sóhajtott. „Ne hagyj el!” — mondta magában; azt lehetett hinni, kocog kicsit a foga. — Segít, és fele a tiétek — harsogott vidáman, magabízórí a kis ember. Vette a tábori ásót. — Mutassátok csak az utat! A két asszony keresztet vetett a homokkő előtt, a trafikos kalapot emelt, vadászkalapja volt. Felkapaszkodtak a gyökereken, s nekivágtak a sötét erdőnek. Ott, ahol a legsűrűbb. Magába nyelte őket a fekete fal. Eleinte széles szekérnyomon haladtak, melyet azonban csak sejteni lehetett, mert vastag ha- rasztszőnyeg takarta. Ám a kerékvágásban még mindig puha volt a föld, pedig már három hete tartott a szárazság. Mint ódon csarnok, melyben örökös a templomhomály, szürke ónfénnyel derengett az erdő; alig-alig1 mosolvintotta el magát benne a zöld vagy a kék, egy-egy virág, vagy fűszál, vagy fattyúlevélke. Fenn a magasban terült el a sűrű zöld égbolt, e végtelen kupola, melyet hatalmas gyertyán- és bükkoszlopok tartottak, és amely a fénynek némi tört cserepeit hullajtottá a lábuk elé, a szekérútra. A kis ember szaporán szedegette a lábát az asszonyok mögött. Ismerte ezeket az asszonyokat, mint ahogy mindenkit ismert a faluban, és furcsának találta viselkedésüket. Furcsának a hallgatagságukat, furcsának a loholásukat. Mint akiket űznek. Vagy mint akik gyorsan túl akarnak esni valamely kellemetlen dolgon. Be- húnyni a szemet, és gyorsan túlesni. Ez is eszébe jutott, ilyen képtelenség Arra is gondolt, hogy talán a szokatlan helyzet zavarja őket: egy idegen férfival az erdőn, s titokban. A maga szemével látta ezt a helyzetet, nem a máséval, így nem mosolyodott el rajta. Különben is lefoglalta a töprengés. Végül is érthetetlen. Fele az övék lesz, még busás napszámot is fizet, jobbat, mint az Erdészet; mi kell még, hogy megjöjjön a kedvük? Vagy nem hisznek a vállalkozásban?... Vagy nem is akarják, hogy sikerüljön? Megállt futtában, mert meglepte töprengésében e fordulat. Nyelve lógott, s bosszús pillantást vetett az asszonyokra, kik máris messzire távolodván, ennyi pihenőt se hagytak. — Ugyan mért lóg az orrotok?! — kiáltott rájuk. Az asszonyok visszafordultak és csodálkoztak, egy kicsit mosolyogtak is. „Lehet, hogy átejtetlek, és humbug az egész? — fordult meg a kis ember fejében, melyet azonban mindjárt meg is rázott. — Nem, az nem lehet. Marisa és Teréza komoly asz- szonyok.” — Ide figyeljetek, várjatok már, ne kelljen folyton kiabálni! Az asszonyok lassítottak. — Mért is voltatok ti akkor az erdőn? — No. hogy mondjam... — habozott Marisa. — Seprűvel voltunk — mondta Teréza. — Szóval lovagolni voltatok! — harsogott u Kin emberből az elpusztíthatatlan jókedv, hogy az erdő is visszazengte. De az asz- szonyok néni vették tréfának. Mentegetőztek: — Nem, nem lovagolni... — No persze — mondta a kis ember elnézőn —, tudom én, ez akkor volt, a nagy vadászat idején. Cserkészutat sepertetek, meg lombtalanítottatok. De ez már régen volt, halljátok-e! — Mért régen? Tavaly — mondta Teréza. — Tavalyelőtt volt az, te — igazította ki Marisa. — Vagy még azelőtt. És azóta nem láttátok? — Azóta nem. — Akkor most hogy fogjuk megtalálni ? — Hét bükkfa van ott. Jó óra hosszat mentek, a mély erdőben. A terep mind nyugtalanabb lett.. Meredélyeket kellett megmászni, mélységek felett, az oldalba vágott úton ereszkedni. Akkor az asszonyok megálltak, s fejüket összedugva tanakodtak. Gyalogösvény ágazott el a szekérnyomtól, sejthetően inkább, mint láthatóan. kövek közé veszve, tüskés bokrok közt elakadva, hol harasztszőnyeg alatt, hol csalánfalkák martalékául vetve. A kis ember kétkedve nézte a nyomot. — Mikor tapodta ezt emberláb? A török óta alig. — Pedig akkor pucoltuk ki ezt, simára — mondta Teréza. A kis ember, a tábori ásóval a kezében, a térképtáskával az odalán, nézte, vizsgálta az asz- szonyokat. — Azt mondtátok, mások is jártak itt. — No igen. — Hogy azóta. — No persze. Marisa is állította, hogy úgy van. — A Zsabka János is azóta járt — mondta. — Tudja maga, a Josko fia. A legénypajtásaival... — Terezára nézett, ő is tanúsíthatja. — És látták is? — kérdezte a kis ember rövid hallgatás után. — No persze, ha jártak! — Akkor kinyitották, és le is mentek. Az asszonyok összenéztek. — Azt nem, azt nem nyitották ki! — rázták a fejüket. — A lakatot leverték. — Azt nem, azt nem verték le... — De próbálták. — Nem, nem is próbálták. — Hm... Furcsa csend állott be közöttük. Az asszonyok zavartsága szembeszökő volt. Majdnem biztosra lehetett venni, hogy elhallgatnak valamit. A közelben megszólalt a kakukk. — Hm — morfondírozott a kis ember, forgatta a térképet, hiábavaló volt, leengedte az oldalára. — Talán menjünk. Vezessetek! Nekivágtak az ösvénynek, mely inkább csak sejthető volt. és csakhamar oly meredek lett, hogy kőről kőre kellett lépniök, minduntalan bozótba kapaszkodniuk. Arcukba csapott az ág. tüske simogatta őket. Megint jártak egy órát, vagy kettőt is. Egyszer csak az erdő kivilágosodott. Cserjésbe értek, s a cserjésből kiemelkedett a tető. — Ott van ... — mutattak fel az asszonyok, s a szó a torkukban dobogott. A kis ember megtörölte a homlokát, s feltekintett. Meglátta a függőleges sziklák felett a hét bükkfát. Az égbolt széles kék mezejében. Hét kemény oszlop, tartották a mennyország boltozatát. Vén törzsük felkopaszodott, csak a hegyükben volt egy kis bojt, cirógatta a bárányfelhőket. A kis ember a hét bükkről az asszonyokra nézett, mert úgy tetszett: nagyon is megálltak. Mint akik végleges cöveket vernek. — Most már maga is feljut — mondta Teréza. A trafikos elámult. — Hogyhogy? — Minek menjünk mi oda? ... — kérdezte Marisa. De inkább kijelentette, torz lobbanás volt a szemében. Makacs és zavaros, nevetősnek is lehetett vélni. — Itt majd megvárjuk. A kis ember sok mindent nem értett ezen az úton, ezt se. De az izgalom erősebb volt benne, semhogy most asszonyi rejtelmek után kutasson. Vállat vont. — Hol van? — kérdezte. — A harmadik fánál — mondta Teréza. Becsületes arca láthatóan megkönnyebbült. Tán, hogy úgy gondolta, a hatvan forintért megszolgált. (Folytatjuk.)