Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-05 / 288. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1976. december 5. Reggeli a konzervgyárban • Kiss Antalné: — Mindjárt hozza nektek is Rózsika néni a íinom reggelit. A megyei szakszervezeti szerv jelentéséből olvasom: „A Kecskeméti Konzervgyárban megoldották a dolgozó nők reggeliztetését... Alapvető napi közszükségleti cikkeket helyben vásárolhatnak.” Hogyan; — és milyen az? Szolnoki üti porta. — Ne is tessék az emeletre láradni. Az szb-titkár, Katona Gyuláné elvtársnő — másodma- gaval nemrég ment át a kettes . telepre. Nem baj. Követem. Legalább '%ll is meggyőződöm róla, milyen is az a reggeliztetés, i ' Az üb-irodán legalább féltucat fehér köpenyes nő. Ebédidő — kis szieszta. Kiss Antalné alapszervezeti párttitkár és Keller Istvánné, az üzemi bizottság titkára vesz pártfogásba. Miután kiderül. hogy Katona Gyuláné már vissza is ment a Szolnoki útra. — A reggeliztetés, bevásárlás? ... 0, ez nem újdonság már nálunk. Több éve megvan ... — De hát egy jelentésből úgy értelmeztem... — Az is igaz. Az idén korszerűsítettünk. Rendszert vittünk ebbe is. Elmagyarázzák. Amikor elkezdték. az üzemen belül folyt a beszerzés. Sok idő kiesett azzal, hogy hol ez, hol az ment el vásárolni a büfébe. Később tehát a gyárkapun kívül, a sarkon állítottak fel csinos büfépavilont. Működtetője a Duna-vidéki Vendéglátó Vállalat. Kezdés reggel 5-től; s nyitva fél tízig. Ebéd után egy órától fél ötig újra. Természetesen, ha 12 órás a műszak — a szezon dandárjában, akkor este fél hat—hatig nyitva a kis büfé. No, de reggelinek- valóért 7-től háromnegyed nyolcig járhatnak ki. Persze — nem mindenki —, s ez a rendszer. Üzemrészenként két-két szaktársat jelöltek ki maguk közül a munkások. Nekik adják oda a pénzt, őket bízzák meg, hozzanak ezt meg azt. — Jól ellátott a kis büfé. Ugyan most már nem is olyan kicsi, mert a raktározás sem gond. Higiénikusabb lett a bolt, hűtőpultot kapott. És mi minden kapható! Tej. tejtermékek, kenyér, cukor, keksz, felvágottak, töltelékáruk, liszt, mosószer. Meg cigaretta, meg kávé —, hogy csak úgy kapásból soroljuk. — Azám, presszól'ő/.ő is van. — S időnként gyári termékek — mint például dzsem —. csökkentett áron. — Hol reggeliznek a dolgozok, akik nagy többsége nő, lány, kismama, családanya? — Részlegenként kiválasztottunk egy kis nyugodt sarkot, ahol asztalnál ülve, gusztusos körülmények közt falatozhatnak. Jól jön az a kis nyugodtság az anyukáknak, akik munkába jövet előtt gyereküket vitték óvodába, bölcsődébe. Meg a vidékről bejáróknak. Fotóriporterünk kora reggeli órákban nézett körül a II-es telepen. Nem kellett ..megrendezni” epizódokat, volt mit lencsevégre kapnia. A büfé előtt vidám, békés sorbanállás. A bevásárlók szinte ölre való csomaggal távoznak. Most éppen Ács István indul kollégája után. A majd íélzsáknyi műanyagzacskóban 52 kifli, öt-hat perc — és már ropog a fogak alatt az illatos péksütemény. Lehet „burkolni” befelé vele a rózsaszínű sonkát és szürcsölgetni hozzá a tejet, kakaót. S mennyivel jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek ... Ahol meg túl vannak a reggelin, vagy már odahaza elvetették a gondját, Keller Istvánné üb-titkár vált szót a munkásnőkkel. Jön az év vége. A nőbizottság már készül a nagycsaládosok megajándékozására. Kik a nagycsaládosok? — Ahol két kereső van, három gyerektől számítjuk annak. Egyedüli eltartónál már két gyerektől — magyarázza az üb-titkár. S hogy mi lesz a meglepetés? Nos, ehhez kell egy kis közvéleménygyűjtés. Tavaly például pénzt kaptak — 300, 600, de még 800 forintot is. Volt olyan esztendő. amikor háztartási gép vásárlásához adott az üzem beugrót. Most? — majd elválik. Kiss Antalné párttitkár a bül- csődések reggelijéhez kíván jó étvágyat. Hát ugye ez azért más, mint a felnőtteknél. Hangulattal, az anyukák kedves biztatásával is meg kell alapozni a csöpp emberkék ehetnékjét — a ..kérek még'-ig. Ehhez igazán van gyakorlata az elvtársnőnek. Három kisfia közül a legkisebb még óvodás korú; ott van ö is édesanyja közelében — csak persze az ovisok közt, másik helyiségben. — A kettes telep óvodájában nyolcvannégy, bölcsődéjében negyven kisgyerekről gondoskodunk — ad szamot a párttitkár. Keller Istvánné üb-titkár kiegészíti. — Jó érzés, hogy a szülő jogán minden gyereket fel tudtunk venni. Kissné megtoldja. — Húsz helyet meg a tanácsi óvodában vesz. igénybe az üzem. A két lelkes, lelkiismeretes fiatalasszony nemrég az előző nap lezajlott nyugdíjastalálkozóról számolt be Katona Gyuláné szb-titkárnak. Nekem is elmondják. Mintegy nyolcszáz nyugdíjasa van a Kecskeméti Konzervgyárnak, s abból háromszázötven körüli a Il-es telepé. Kétszázötvenen jöttek el az aktívák meghívására. Már a kapuban ka- rorl’ogták a kisöregeket.. . Par• Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek... • Keller Istvánné szb-titkár (balszélen) az üzemben. A fiatalasszony 1951 óta dolgozik a konzervgyárban. Kislányként kezdte itt, s aligha volna munkahely — leesófőzéslől a laborig, ahol ne tevékenykedett volna. ..Őszinte, igaz ember, bátran kiáll a szaktársakért” — jellemezte őt a párttitkár. A telepvezető. Rédei Józsefné, aki velük együtt kétkezi dolgozóként ismerte meg a gyárat „minden ízében”, így vélekedett a szakszervezet munkájáról: „Ezt nem lehet könyvből csinálni. Aki maga is a munka sűrűjében ismerte meg az emberek örömét, gondjait, — az állja meg a helyét igazán itt is...” S itt most ilyen asszony az szb-titkár. dón' Csak csínján azzal a „kis- öreg"-gel, hiszen számosán közi'lük még visszajárnak* "dolgozni. . s nem egy tiltakozna „köny- nyebb" munkakörtől. . . De szó. aná szó: gyárkaputól a terített, virágos asztalig kézről kézre adják a pihenőre vonult szaktársakat. Üdvözlések, igazgatói tájékoztató. műsor a Katona József Színház művészeinek -közreműködésével. vacsora, s csöndes beszélgetés. Meg a bepárásodó szemek, amikor Soós Pál szól hozzájuk. És a nevükben. — Emlékeztek ... ? Az egykori párttitkár már szintén nyugdíjas. Erre nem gondolt az újságíró sem. Hát így elszállt az idő? Hisz' nem olyan lég volt — csak a hatvanas évek közepetáján —. mikor olyan jóízűeket beszélgetett a nyílt szavú elvtárssal. De mégis, mégis... Hol van már az az idő. amikor például így fakadt ki egy alkalommal Soós Pál: „Akik-nem -Iáijók be. hogy sorrendet kellene tartani a bérű házasok megvalósít ásá n á 1. azoktól azt kívánnám: Ülnének lel egy héten keresztül a kora reggeli autóbuszokra. I.át nák, mit kell kiállnia a sok édesanyának, míg a kicsijét rokonhoz, ismerőshöz, felfogadott gondozóhoz elviszi, hogy utána munkába siessen. Ide hozzánk is Hány édesanya mondja el értekezletről értekezletre: Soós elvtárs. tegyenek már valamit az illetékeseknél. hogy legyen több hely az óvodákban, bölcsődékben ...” Ez a gyár azóta megtette, amit a maga részéről tehetett. Kiss Antalné két első gyereke még rokonhoz, ismerőshöz volt ..kiadva”, bölcsődés korától. A harmadiknak már jutott hely. Tóth István Elpazarolt milliárdok • Nem vonzó séta ugyan, de nézzük csak meg az egy-egy település szélén terjeszkedő szemétlerakodó helyeket, s meghök- kenünk, mi minden lelhető ott. Tömegével olyasmik. amiknek szolgálata, rendeltetése lett volna, ha... Ha csak picivel több a gondosság, a törődés, a figyelem. A gonolatsort egyébként a cukor indította el. A cukroszacskókat összefogó konténer alján ujjnyi vastagon álló kristályszemcsék zizegő palástja. A boltos kesernyés mosollyal mutatta. Szakadnak a zacskók, már szállítás közben. Azután a raktárban, az árunak a bolti polcokra helyezésekor, a vevő kezében, a pénztárnál, s hazafelé a bevásárlótáskákban. • Sokféle rendelet, rendelkezés, utasítás írja elő az áruk csomagolását, tárolását, minőségének óvását, szállítását, s nem ezekből, a be nem tartott, köny- nyen íélretolt szabályokból kell több. Hanem tisztességes munkából, Ami ez esetben a zacskók anyagának megfelelő kiválasztása, s elfogadható ragasztó alkalmazása. Csak ennyiért aóhajtunk, ami igazán nem sok. Mégis, úgy tűnik, akadnak, akik számára e sóhaj hordta kívánság maga a lehetetlenség. Persze, kiszakadhat belőlünk más okok miatt is a sóhaj. Egy esztendő alatt 1,3 milliárd forintért vásárolt a lakosság cementet. A gzákemberek azt mondják, legkevesebb tíz százaléka pocsékolódik el e mennyiségnek, porlik el, „döglik be” a rossz tárolás miatt, a sorsukra hagyott zsákokban, s mert legtöbbször az apró javításokhoz is fél mázsányit kell venni. holott a tizede eleg lenne, ám kisebb súlyú tételekkel sem a gyártók, sem a kereskedők nem bíbelődnek. Pedig bizonyára futná rá, még ösztönző prémiumra is abból a 130 millió forintból, amelyet használhatatlanná vált cement formájában a szemétbe lökünk. Képzeletbeli sétánkat folytatva, takaros szállító ládát lelünk, benne a hatalmas szilánkokra hasadt síküveggel Leejtették rakodáskor, feldöntötték az új lakótelep házai ablakainak beüvegezésekor ? A végeredmény szemszögéből nézve mindegy. Esztendőnként a síküveg teljes népgazdasági fel- használása 12 millió négyzetméter. Mint vizsgálatok kimutatták, a töréskár a szállításnál, vágásnál, behelyezésnél, majd az épületek átadásáig 12—14 százalék! Említhetjük a fahulladékot, amit ma már senki nem gyűjt össze, nem tüzel vele. Néhány nagy faipari üzem ugyan a hulladékot is feldolgozza, de az évi 1,4 millió köbméter fenyőfűrészáru fölös darabjainak zöme szintén a szeméttelepekre vándorol. Ahogy a megunt cipők, ruhák, szakadt textíliák száz és száz tonnái a háztartásokból ugyancsak erre a sorsra jutnak. • Botladozva megyünk tovább, s bárhová nézünk, a más fajta kilökött holmik alól, mellől újra meg újra szemünkbe ötlik a — kenyér! Tizenkét hónap alatt há- rommilliárd forint értékű fogy el belőle. S lám, fél veknik a szemétben, itt, ott, mindenütt. Ha csupán tíz százalékra vár ez a sors, az akkor is 300 millió forint. Márpedig borúlátóbb, de megbízható számítások szerint ennél sokkal több, húsz, huszonöt százalék vész el. • Meglehet, gyanúsnak, szegény ember képzetét keltőnek érezzük a közmondást, hogy sok kicsi sokra megy, s ezért nyitjuk könnyed mozdulattal a szemét- tároló fedelét. Tesszük ezt odahaza szó szerint, munkahelyünkön képletesen, s már fel sem ötlik bennünk a gondolat, hogy ami erre a sorsra jut, azt kemény munkával termelték, állították elő valahol. Tehetősségünket fitogtatnák, vagy csupán meggondolatlanok vagyunk? Valamikor azt mondták, a gazdagnak az egere is kövérebb. Na de ennyire?! V. T. Hanglemezek, műsoroskazetták Dorogról • A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nemrégiben felavatott dorogi gyára már az idén mintegy hárommillió-kétszázezer nagylemezt préselt, s jövőre 400—500 ezerrel növeli termelését. A hamarosan forgalomba kerülő műsoros kazetták gyártása is Dorogon kezdődött meg. (fi.) Mindezt csak az elöl ülők látták. a többiek csak tudták, akiket hátrább ringatott a busz, a vaksi ablakok között, honnan visszaverődött a iámpák gyér világa. Fák szerint tudták, merre járnak mint a vakok ismerik az untig kocogtatott út köveit. Negyven percnyi gurulás után szétcsattantak az ajtók. Néhány ostornyeles lámpa birkózott a sötéttel, az aszfalt csak kihaltabb *éblt tőlük, s a város már behúzódott a házakba. De az autóbuszból kiugráló lányok és menyecskéit jól tudták hogy ha nem ia gondoltak rá, mily mesz- szire kerültek az otthonuktól. Helyi vonat zakatolt velük keveset, újra leszálltak. A sínek túloldalán a sárga falat éles fények világították meg. A távoli hegyek felől hűvös szél fújt. Anyicska összehúzta magán .a kardigánt. A kiskapun még együtt mentek be, sorban blokkoltak, de a tágas udvaron, ahol a lámpák félgömbjei minden fényt a földre vertek, a bálahegyekre — elváltak egymástól, ki erre, ki arra tért. A szövődébe, meg a cérnázóba mentek a legtöbben. Anyicska a fonodában dolgozott. De az öltözőből nem egyenest ment be, hanem hátulról. Csak úgy meggondolta magát. „Szeretem itt a színeket” — mondta. S kíváncsian tekergette a fejét, míg áthaladt a bűzös festődén, az örökös hurcolWodásra emlékeztető előkészítőn, a bálák közt. Mivel hiába! tekergette a fejét, váratlanul érte a hang. Megrezzent tőle, de nem nagyon, a szív kis kalimpálása erejéig. Pedig tudhatta volna, hogy közelben van. A lányok és asszonyok csiklandós vihogása jelezte. — Méltóztassanak a tépett kötöttet a farkasolóba bekészíteni — hallatszott, kellem és finomság muzsikált a hangjában. Anyicska fejét világért se tekergette tovább, léptei szaporák lettek. — Annuskla! Szép jó estét! — iramodott utána a hang. Anyicska röptiből visszadobta. A szép. nevető fogairól szelesen visszadobta: — Jó estét! Már a kártológépek közt járt. A fonodában. A legszebb színek közt, melyek a bundázón, vagy a fátyolozón születtek, és amelyek a gépiek csattogásai között is hallgatag-meghazudtolón mosolyogtak Anyicskára. Pillanatra leálltak a gépek. Váltás. Lonci már ott volt a hetesnél. Kendőjét igazította éppen, meghúzta még a tarkóján: — Annus, szia! — kiáltott, megcsókolta Anyácskát. — Tedd le gyorsan a cuccod, és spuri a vakokért! Anyicska egy felfordított ládádéra tette a holmiját Lonci táskája mellé. Igyekezett a vakért. — De szép lilával dolgozunk — mondta, mikor a hengert karja közé vette. Lonci is vitt egy hengert. Fekete haja és sárga kendője volt Loncinák. S a fonál a hengeren lila. Anyicska látta a feketét, a sárgát, és a lilát, nagyon vidám lett, fürge ujjakkal végezte a- bekötést, a lelke is csuda könnyű volt, elfelejtett mindent, .ami otthon volt. Az első ásítás kényszere is elmúlt. — Mióta is vagy nálunk? — kérdezte Lonci. — Két hónapja — mondta Anyicska. — Elmehetsz mór vizsgázni. Odajött a segédmester is, hogy segítsen a hüvelyezésben. — Hüvelyezzünk egy kicsit — mondta és vigyorgott. — Köszönöm, van segítségem — csattant Lonci nyelve, kétféleképp is lehetett érteni. De hogy a segédmesternek kétségei ne legyenek, Anyicskát kezdte dicsérni, hogy soha ilyen jobb keze nem volt. — Elpirulok — mondta Anyicska —, ha mindig dicsérsz. — Bánom is én — felelte Lonci. keze járt, egy-egy takácscsomót hagyott maga után, míg szeme fel-felragyogott Anyicskára. — Ez az igazság. Ügyes vagy, dolgos vagy. édesem. Egy kicsit még tahó vagy persze, de mit várjon az ember? Mindezt nevetve mondta Lonci, az igazmondó szerepében, Anyicska kedvesen mosolygott hozzá. A négyszázhúsz fonál, ahogy a kocsi elindult, és kinyúlva meg- pergett ar. orsók és cilinderek között, olyan volt, mint egy lila árnyék. Ráhúzódott Anyicska arcára. Múltkor Lonci végignézett rajta. és azt mondta: „Olyan vagy, mint a régi tót cselédlányok. Vegyél magadra egy normális darabot, egy kardigánt”. Anyicska most emlékezett erre. Az is eszébe jutott, hogy aztán Lonci odajött hozzá, és megcsókolta. „Nehogy félreérts, csacsikám, nem úgy értettem.” „Biztosan látszott az arcomon, hogy rosszul esik” — gondolta Anyicska, a kocsi után lépegetve, kötözgette a szakadt szálakat. Ha összeadnák, tizennégy kilométer is kijönne, amit nyolc óra alatt lábujjhegyen jár a kocsival, oda-vissza. Most másfél órát járt csak, éppen megteltek a csévék. Hirtelen vaksötét lett és süket csend. — Lámpát! — kiáltotta valaki. A művezető kitapogatta az akkumulátoros lámpát, a segédmester a csók szabadsága mellett agitált, és késlekedett a lámpák bekapcsolásával. Végül mégiscsak kigyulladt a fény a csarnok két távoli szegletében. A gépiek derengve feketéllettek és hosszú árnyékuk a falig ért. Kis idő múlva pedig már többet is lehetett látni, mert a villanykörték is adtak sápadt világot, mihelyt a gyár aggregátora begerjedt. Ekkor Anyicskáék már hozzá is foghattak, mert éppen ott tartottak, hogy leszedhették a teli csévéket, utána meg hüvelyezni — volt mit tenniök, míg mások, akiknek éppen mozgó gépen volt dolguk, tétlenségre kárhoztatva beszélgettek. Odajöttek a heteshez és nézték Anyicskóékat. — Ügyes segítséged van — mondták Loncinák. Anyicska hármasával kapkodta a csévéket, ujjait az orsók közé akasztva. Így villázta lefelé. Lonci most is megcsókolta Anyicskát. — Az én tanítványom! Egy társnője elvitatta érdemét. — Kaptál volna egy olyan vándormadarat, mint én a múltkor. Ha még láttál kétbalkezest! Mikor kiderült, hogy Anyicska a hegyekből jött, mindent értettek. Onnan jön a legjobb munkaerő. — Nincsenek még kirafinálva — mondta egy piros képű, göm- bölyded asszony, ki hiába járkált a gép mellett tíz-nehány kilométert; amit leadott, visszatáplál- kozta. Most is táplálkozott, két orcája pufókra tömve, úgy beszélt. — Jól bírják a járkálást — mondta, s elmesélte, a többieknek, hogy ezeltj a hegyi tótok, mikor autóbuszt kaptak, sokáig nem ültek fel rá, hanem mellette gyalogoltak, sajnálták rá a piénzt. Nevettek ezen, a piros képű asszonynak ide-oda ringott a leli pofazacskója. Anyicska pedig elpirult, de nem láthatták, mert lehajtotta az arcát, és még gyorsabban végezte az abcugolást. Amazok pedig tovább beszélgettek. Anyicska falujáról, mert érdekes volt nekik: hogyan élnek ott áz emberek; és milyen szokásaik vannak. Valaki még azt is tudta, hogy a csecsemők nyakára karikagyűrűt kötnek sárgaság ellen. És hogy pálinkába mártott zsemlét etetnek reggelire az iskolás gyerekekkel. Másvalaki hallotta, hogy fél mázsa kukoricát is felvisz egy asszony a hátán a hegybe. Lejönnek gombával, és cserélnek. — Annyit bírnák, mint egy állat — mondta a segédmester —, és úgy is élnek. — Tudott asz- szonyokról, akik ágyat vittek fel a hegybe a hátukon. Megvették a városban és fölvitték. Az ágyról eszébe jutottak a közöttük dívó szerelmi szokások is. A nők vihogtak, mert ismerték a segédmestert. „Helyben vagyunk már” — mondták. — Az a) szokás náluk — ecsetelte a segédmester —, hogy a házasság előtt meg kell a dolognak lenni. Ez törvény. A szülők a házban 'alszanak, az ágyon, a jány meg az udvarlójával fenn a padláson, a szénában, az 6 tud- tukkal. — Kipróbálják egymást — mondta a kövér asszony. — Ez nem vicc! — Mert somolyogtak ott. (Folytatjuk.)
