Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-03 / 286. szám

1976. december 3. • PETŐFI NÉPE • 5 ELNÉPTELENEDETT ISKOLÁK ♦ ++■ Hálózati ­területi feladatok sem, hogy a segítséget egyálta­lán nem is igényelték .. Tudatosabb figyelmet Érdemes lenne tehát az ille­tékeseknek, a városok, járások és nagyközségek, a megyei mód­szertani központok szakemberei­nek az eddiginél nagyobb figyel­met fordítaniuk a külterületi la­kosság kulturálódására. Nyilván­való, hogy nem célszerű vala­mennyi megüresedett tanyai is­kolában klubot vagy letéti könyvtárat létesíteni. Első lépés­ként alaposan meg kellene vizs­gálni az utóbbi évtizedben nem kevés anyagi ráfordítással villa­mosított épületek állagát, a kör­nyékbeli népsűrűséget, a lakos­ság életmódját, érdeklődési kö­rét. Ezt követően lehetne kije­lölni azokat az intézményeket, amelyeket érdemes, sőt szüksé­ges közművelődési célokra ala­kítva új életre kelteni jelenlegi Csipkerózsika-álmukból. Bizto­sak vagyunk abban, hogy a szá­muk jócskán meghaladja a je­lenlegi tizennégyet. Sokféle jó kezdeményezéssel próbálkoznak a helyi tanácsok, iskolák; ezeket sem lenne ha­szontalan dolog megvitatni, sőt terjeszteni, A szövetkezeti vagy tanácsi kezelésű klubkönyvtárak létesítése mellett egyik megol­dásnak kínálkozik az is amit a lajosmizsei tanács tervez: hétvé­gi kirándulásokra, az úttörőcsa­pat táborozására hasznosítják majd a külterületi tantermeket; A Kiskunsági, 'Ntemzeti"!Park' is gondját viselhetné egyiknek-má- íiiknak. A bontási anyagokból óvoda, napközi készülhetne, és még sorolhatnánk tovább ... Alkalmasak a továbbszolgálatra Csak egyet nem szabad megen­gedni. Azt. hogy az idő pusztít­sa el őket. Hiszen a lakatlan há­zak évről évre rosszabb állapot­ba kerülnek, rendbehozásuk mind költségesebb. fáradtségosabb munkát igényel. A tanyai iskolák, nem helyez­hetők állományon kívül azzal a ténnyel, hogy megszűnik bennük a tanítás. A többségük tovább­szolgálatra alkalmas, és ezzel a lehetőséggel élnünk kell. Pavlovits Miklós • Jó állapotú a Császártöltés határában álló, kihasználatlan épület. Az alsó képen: a kővágói iskolában — talán — majd klubkönyvtárat létesítenek. Minél később látnak hozzá, a felújítás annál több költ­séget, fáradtságot igényel. Azt hiszem, senki nem tudna arra pontosan válaszolni, hogy a jelenlegi hatvan üres tanyai is­kola közül Bács-Kiskun megyé­ben hányáit lehetne a helyi lakos­ság érdekeinek szolgálatába ál­lítani. Minél többet kellene, egy biztos. Talán könnyebb a válasz, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mit lehetne kezdeni például a kecskeméti járás tizenkét, le­bontásra ítéltetett iskolájával, a kiskunhalasi járási huszonhat vagy a Kiskunfélegyháza kör­nyéki tizenegy kihasználatlan épülettel? Ezzel el is érkeztünk a köz- művelődési munka módszertani irányításának, a területi segít­ségnyújtásnak a problémájához. A községi tanácsok — elsősor­ban a kisebbek — ugyanis ön­erőből, sok egyéb feladatuk miatt, no meg szakember hiányában nem tudják maguk megszervez­ni, illetve folyamatosan progra­mokkal ellátni a létesítendő ta­nyai klubokat. De a városokban, az egyes nagyközségekben, sőt a megyei művelődési központ­ban is találhatók e feladatra szánt közlekedési eszközök, szak­emberek, sőt még anyagi fede­zet is. Felszerelt mikróbuszok Bács-Kiskun megyében a hat városon kívül Kiskunmajsán, Já­noshalmán és Tiszakécskén mű­ködik művelődési autó a taná­csok, illetve a könyvtárak fenn­tartásában. A megyei művelődési központ, a megyei könyvtár,' a TIT gépkocsijait is számba vé­ve 12—13 művelődési alutót le­hetne az eddigieknél sokkal át­gondoltabb, szervezettebb módon a tanyai közművelődés ügyének szolgálatába vonni. Ezek a kocsik ugyanis nem csupán gépjárművek, hanem ve­zetővel, sőt egy függetlenített közművelődési előadóval „felsze­relt” olyan mikrobuszok, ame­lyek nagyon sokrétű, alapos és tudatos tevékenységet képesek folytatni a tanyai körzetben. Azt hiszem viszont, hogy amit a kis- kunmajsai művelődési központ beszámoló jelentése a közelmúlt­ban önkritikusan megállapította mikrobusz külterületi munkájá­ról, azt más intézmények is el­mondhatnák: „... el kell ismerni, hogy módszertani téren a szol­gáltatások mellett nem adtunk mi sem megfelelő Segítséget. Nem mentesít ez alól bennünket az Új könyvek A KOSSUTH Könyvkiadó meg­jelentette az „Iratok az ellenfor­radalom történetéhez 1919—1945” című sorozat ötödik kötetét, amely bemutatja a magyar el­lenforradalmi rendszer belpoli­tikáját és gazdasági helyzetét az 1927 januárja és 1931 augusztusa közötti időszakban. A Közgaz­dasági és Jogi Kiadóval közös gondozásban — újabb kiadásban — jelentette meg a Kossuth Be- rend T. Iván: „A szocialista gazdaság története Magyaror­szágon 1945—1968” című tanul­mánykötetét. A polgári ideoló­gia és a revizionizmus bírálata sorozatban (amely közös vállal­kozása nyolc szocialista ország könyvkiadóinak) napvilágot lá­tott „A válság gazdaságtana”, Ripp Géza munkája. Kalmár Ovörgv könyve a „Ghána útjai”. Megjelent „A szocializmus és a nemzetek” című tanulmánykötet, valamint Pongrácz Zsuzsa: „A harmadik kor” című könyve, amely a idősek problémáival foglalkozik. AZ AKADÉMIAI Kiadó újdon­ságai közül említsük meg „A magyar nyelv történeti-etimoló­giai szótárát”, amelyet a kiadó a Tudományos Akadémia Nyelv- tudományi Intézetével közös gondozásban jelentetett meg. A mostani harmadik kötettel tel­jessé vált ez egész nyelvészetünk szempontjából úttörő jelentőségű nagy munka. Bokorné Szegő Hanna a szerzője „Az ENSZ he­lye a nemzetközi jogalkotásban" című érdekes összefoglaló mű­nek. A magyar közigazgatás fej­lődése a XVIII. századtól a ta­nácsrendszer létrejöttéig” című, szintén összefoglaló jellegű munka szerzője Csizmadia An­dor. Az Irodalomtörténeti füze­tek legújabb kötete érdekes té­mával foglalkozik; Sípos Lajos könyvének címe: „Babits Mihály és a forradalmak kora”. A KÉPZŐMŰVÉSZETI Alap Kiadója a Mai magyar művészet sorozatban megjelentette a Szrogh György munkásságát be­mutató kiskötetet. Ugyanebben a sorozatban látott napvilágot a Szenes Zsuzsa munkásságát is­mertető kötet. Megjelent egy pompás album is a kiadó gon­dozásában: a „Magyar Nemzeti Galéria”. A kötet sok színes rep­rodukcióval mutatja be a Galé­ria gyűjteményéből az Üj ma­gyar képtárat és a Nemzeti Ga­léria festészeti gyűjteményét: A SZÉPIRODALMI Könyvki­adó újdonságai közül említsük meg Kellér Dezső: „Leltár, Nap­lómból” című kis kötetét. A Szépirodalmi Zsebkönyvtár új kötete Bárány Tamás talán leg­sikeresebb regénye, a „Csigalép­cső”. A kiadó Kiskönyvtár soro­zatában látott napvilágot egy ki­tűnő válogatás Ady Endre novel­láiból, „Régi tavaszi háború” címmel. Az Olcsó Könyvtár so­rozatban jelent meg — Illyés Gyula utószavával — Németh László híres regénye, a „Gyász”. Déry Tibor friss írásait tartal­mazza a „Kyvagiokén”, amelynek műfajául az alkotó erejében le­vő 80 esztendős író a „regényes életrajzot” jelölte meg. Ugyan­ez a kötet tartalmazza „A gyil­kos és én” című „bűnügyi be- szélyt”. (KS) Pajtások! Ha majd felnőttként visszagondoltok úttörőkorotókra, először bizonyára azok az akciók jutnak eszetekbe, amelyekben részt vettetek. Emlékeztek majd a csapatünnepélyekre, a közös tábortüzekre, akadályversenyek­re. És eszetekbe jutnak majd az országjáró kirándulások! A nagy­szerű és felejthetetlen élmények amelyek egy-egy város , „felfede­zéséhez”, egy tájegység bebaran­golásához kapcsolódnak. Ha még emlékeztek rá, három héttel ezelőtt közöltük a kaskan- tyúi pajtások szűkszavú beszámo­lóját a túrázásokról, amelyet a „Vörös Hadsereg útján” tettek. Ekkor írtuk le azt a mondatot, hogy akad-e hozzájuk hasonló módon sokat kiránduló, hazánkat ennyire megismerni kívánó csa­pat a megyében? □ □ □ őszinte örömünkre tanyai is­kolából érkezett az első válasz, a Tiszakécske-sárhalmi iskolából. Ime a tartalmas beszámoló. „Úgy érezzük, a kaskantyúi pajtásokhoz hasonló módon mi is azon munkálkodunk, hogy ha­zánkat minél jobban megismer­jük országjárásaink során. Az elmúlt ősszel a közeli ter­melőszövetkezetben és állami gazdaságban dolgoztunk. Nagyon igyekeztünk, mert tudtuk, az itt keresett pénzből utazni fogunk. Így is lett. Túráztunk a Bükk- ben, a Zempléni-hegyekben, sé­táltunk a Mecsek lejtőin. A nagy- villámi kilátónál gyönyörködtünk a Duna-kanyar szépségében. A Mátrában hócsatát vívtunk és kutattuk az ősember nyomait az Aggteleki barlangban. Történel­met idézni jártunk a sümegi, a hollókői, a visegrádi, a gyulai, a siklósi, a sárospataki és a tatai várban. Voltunk a budapesti ál­latkertben, a szarvasi és a vác- rátótl arborétumban. Sorra jártuk hazánk épülő új létesítményeit, a Kiskörei Vízierő­művet, a Borsodi Vegyikombiná­tot, és a Misinatetőn épülő tv- tornyot. Láttuk a mohácsi busójárást, Herenden a porcelánfestést, Ti­hanyban a falumúzeumot, Eszter­gomban a kincstárat. Utaztunk a jánoshegyi libegőn, hajóztunk a Balatonon, a Horto­bágyon pedig versenyt futottunk a kiscsikókkal. Ebben a tanévben tíz kirándu­lást terveztünk a Balaton-parti táborozáson kívül. Most is, mint az elmúlt években nagyon gon­dosan osztjuk be pénzünket, hogy minél többre teljen! Büszkék és boldogok vagyunk — fejeződik be a levél —, hogy mi valóban megismerjük szép ha­zánkat, rengeteg élménnyel gaz­dagodunk egy-egy túra során. Mindenképpen „gazdagabbak” vagyunk, mint azok a pajtásaink, akik nem mernek elindulni, in­kább könyvekből merítik élmé­nyeiket.” □ □ □ A kaskantyúi úttörők soraira válaszolt a kecskeméti Damja­nich János úttörőcsapattól Fodor Margit. A mi csapatunk — írja —, elő­ször 1973-ban indult a Pilisbe. A következő nyáron a Börzsöny­ben túráztunk. Valamennyien, akik részt vettünk ezen a kirán­duláson, felejthetetlen élménye­ket gyűjtöttünk. Az elmúlt nyá­ron a csapát tagjai két csoport­ban indultak útnak. Az egyik csoport a Vöröskő, a másik a Mátra-Kékes vándortúrán vett részt. A Mátrába indulók magne­tofont is vittek magukkal, nap­lójukat szalagra rögzítették. Jövő nyáron a Bükkbe indulnak, már most tervezik, hol, mit tekinte­nek meg, merre indulnak tábor­helyükről túrázni. □ □ □ Pajtások! Bizonyára tudjátok, hogy több mint 50 ezer úttörő él megyénkben. Az elmúlt nyáron hozzávetőlegesen minden harma­dik úttörő táborozott hegyekben, vagy víz közelében. Annyian, mint még sohasem — mégis ke­vesen ! A két csapat tudósítójának le­veléből komoly tanulságokat lehet viszont levonni: kevés pénzből is sok helyre lehet eljutni, ha ügyesen, gondosan szervezitek meg a túrákat. A gondos szerve­zés pedig azt is jelenti, hogy jó- elóre kell gondoskodni szállás­ról, étkezésről és erős túracipő­ről. Szerencsére egyre kevesebb út­törőcsapat vagy -raj vallja, hogy országjárásra csak autóbusszal érdemes menni. Ennek csak az egyik fele érvényes! Mert me­gyénk úttörői nyilván nem men­nek Kőszegre vagy Debrecenbe gyalog! De ha Debrecenbe vagy Kőszegre értek akár vonattal, akkor igazán jól megismerni a vidéket bizony gyalogosan érde­mes! Szeretnénk, ha megírnátok, ho­gyan töltitek hasznosan, túrázás­sal — bárcsak lenne hó! — a té­li szünidőt? Szívesen közöljük túraterveiteket, hogy ötletet me­ríthessenek azok is, akik még nem mernek belevágni! Rejtvényfej tőknek November 19-én közöltünk kis­dobosok számára képrejtvényt. A képen nyolc hiba volt, ezt kel­lett megtalálnotok. A helyes meg­fejtés így hangzott: 1. Az ■elefánt­nak csak egy agyara van; 2. Az egyik világnak- nincs szára- ,L A macsiii farka egy helfjíil hiú-- nyos; 4. Lemaradt a fal vona­lának egy része a macska farka alatt; 5. Petinek csak egy szem­öldöke van; 6. Hiányzik a másik dobverő: 7. A dobon levő közép­ső zsinórdísz mintája hiányos; 8. Peti egyik cipője fehér, a má­sik fekete. A helyes megfejtést beküldő pajtások közül a következőket sorsoltuk ki, részükre könyvjutal­mat küldünk. Maczkó Zoltán, Kisszállás; Molnár Csaba, Baja; Mészáros András és István, Laki- telek; Seres Anikó, Kiskunfél­egyháza; Kasza Edit, Petőfiszál- lás; Pusztai József, Kecskemét; Kovács Éva, Helvécia-Matkó; Jó- zsa Zsuzsanna, Jakabszállás; Rigó Marianna, Bugac; Takács Péter, Kecskemét. A jövő héten ismét érdekes fejtörőt közlünk részetekre az Üttörőéletben! (4.) Az asztal fölött Anyicska für­ge ujjai röpködtek. Térítőt ho­zott, majd két poharat helye­zett el rajta. Az üvegkancsót sö- tétes színű, zavaros borral kö­zépre tette, s ment vissza a kre- denchez, hogy folytassa a maga készülődését. Harisnyáját is ösz- sze kellett finom öltésekkel húz­nia, mert egy helyen megpat­tant, egy gombot pedig meg kel­lett erősítenie. A gazda töltött. Ittak. A bor összehúzta a trafikos száját. Várta, hogy a gazda elkezdje, s a lányt nézte jó érzéssel, hogy nekipendült. — Hány éves vagy, Anyicska? — Tizenhét múltam. — Egyik napról a másikra nagylány lettél. Anyicska egy ajakmozdítással felelt. — Kereső — mondta a gazda, büszkélkedett. Mintha nem úgy lenne az minden háznál, ahol a nyolc osztályt elvégezték a lá­nyok. De Anyicska egy kicsit itthon volt, hogy erősödjön. A gazda töltött. Közben pedig a mosolya, mely a lánya dolgá­nak szólt, leszállt az arcáról. Le­szállt, ahogy a nap leszáll az égről, és sötét lesz. — Most mást beszéljünk ma­gával — mondta. — Hát beszéljünk! — Az asszonyokat maga mért beszélte tele? — Nem úgy van az, Matej, ők csúnyán rászedtek. Matej nézett a kék szemével, csodálkozott. — ök szedtek rá magát? Hát ez nem szép, ilyet mond. — Nincs ott semmi. — De van ott — mondta hit­tel Ma tej. — Látták azt. De nem szabad odamenni. — Hát aztán miért nem, Ma­tej? — tette le a poharat a tra­fikos. Most ő nézett. — Nem mondhatok — mond­ta Matej —, és ne is próbálja odamenni, mert rossz vége lesz. — összezárta az ajkát. összezárta és a poharakba töl­tött. Mária-ének hallatszott ki a szobából. Itt pedig csak a bor csorgása hallatszott, a sötét színű, zavaros-sűrű boré, mely itt ter­mett az erdő szélében, konkor- dia- és novatőkén. A lány is hallgatott, varrta a gombot. Ügy tetszett, nem is fi­gyel, a maga dolgával törődik. — És ne is próbálja az asszo­nyokat bolondítani — folytatta Matej, kirakta két fekete öklét a pohár két oldalára. — Maga kell tudni azt: asszony kíváncsi. Kígyó is kísértette Évát... Ma­ga csinálja nem szép dolog... Asszony bizony gyenge, jádz a bűnnel, aztán van baj, sír-rí, jaj, istenem, bozsemój. A trafikos elvörösödött. — Először is ki bolondítja a másikat?! Én a napszámot kifi­zettem. Teréza el is tette, Marisa is, a semmiért. Hát akkor most adjátok vissza! — Mennyi volt? — Hatvan. A Teréza része. Matej felállt. A szögön lógó ■ kabátja belsejébe nyúlt. Kiszá­molta az asztalra a hatvan fo­rintot. — Másodszor — s indulattól remegett a kis ember hangja —•, miféle bűnre csábítottam én a te feleséged? Gyerünk, Matej, ki vele! De csak köntörfalazol. Matej leült szelíden a pohár­hoz. — Maga azt nem tudja? — szólott, lefogta egészen a hang­ját. A kék szeme a trafikoshoz közeledett, zavaros vizében fur-\ csa bizalmassággal. — Nem mondhatok, de most már meg­mondok. Esküdjön, senkinek egy szót, mert nagy baj lesz fejünk­nek. — Esküszöm. Matej egészen a kis ember fü­léhez hajolt. — Nohát. Ott őrzi aranyborjút Gonosz. Maga kienged, ott kell ülni magának helyibe. Gonosz nyitott ajtó kijön ránk, akkor lesz vége falunak, csecsemő, ba­rom, minden ... Földdel egyfor­ma, isten őrizz!... — Borostái között rémület szürkéllett. A kis ember csaknem leesett a székről. Röhögtében. A nagy döbbenten ült. Zavart csalódottsággal. Háta mögött a leány tojáslepényt tett bét ka­réj kenyér közé. Ahogy csoma­golta, zörgött a papír. Némileg árnyékban állt. A mosoly rez­dülése nem látszott meg az ar­cán. — Nevessen csak! Meglát, megjárja maga — szólott csende­sen, túlságosan is csendesen Matej. — Amér kigúnyolja. — Fel nyársal az ördög? — kérdezte a trafikos még mindig heherészve. Matej szürke volt, mint a fal. A kék szeme is szürke volt. Szep- penten bámulta a trafikost, a menthetetlent. — Találkozhattak volna* a ka­tonával is arrafelé — mondta utolsónak. — Ne járkáljon maga arra, jobb teszi. A kis ember abbahagyta a ne­vetést. Kiitta borát — Legalább használtam volna az ásómat — mondta, szava fá- tyolozottabb volt, de azért benne inogott még a gúny. 5. A trafikos otthagyta Matejt, de a sarkon nem a trafik felé fordult hanem ellenkező irány­ba! vette útját. Elérkezett a térre. Ahol az ut­ca kiszélesedett. Ezért nevezték „tér”-nek. Sőt Fő térnek. Itt vQlt a kocsma, és innen in­dult az autóbusz. A két szárnyú nyitott ajtón át széles fénynya- láb ömlött az autóbuszra. Az ablakok fénye is oda ömlött. Mert már olyan öreg este lett, hogy a világ fordított a dolgon, s a kinti bentről kapott világos­ságot. A kocsma előtt árok volt, azon egy áteresz, meszelt kőpadkával. A tér, mint minden este, most is tele volt. Különösen a kocs­maajtó körül tömörültek. De a kőpadkán iá ültek. Akár a vere­bek a csatornán. Fiatalok. Rosz- szul nőtt hajukat még nem le­hetett elég hosszúnak mondani, de már zsíros arcukba bodoro- dott. Többek mellére vastag lán­con kereszt lógott, tenyérnyi pa- pírkereslzt. Ki kartonból, ki régi, megsárgult csontgallérból, kéze­lőből vágta ki a magáét. Egy te­levíziós filmre emlékeztettek. Sört itták, helyi szokás szerint pálinkával. A trafikos is megkívánt egy pofa sört a rossz borra. Ha ugyan nem volt más oka is. ami ide vezérelte. Az asztalost hívta meg, hogy igyon vele. Az asztalosban már benne volt öt korsó. Még színjó­zan volt. — Mit iszol, Ján? — kérdezte a kis ember. — Sört — mondta az asztalos. Leültek egy maiak art asztal­hoz, a zsúfolt kocstmában. Mert mások nemigen ültek, csak lődö­rögtek tolongva a sörükkel. Tán fáztak attól, hogy leüljenek a kopasz asztalukhoz, a magas, si­vár falak alá. Az erdőről kezdtek beszélget­ni. Hogy a vadak mennyire ki­járnak. Hamar odakanyarodott a szó az erdő titkaihoz, minthogy a trafikos feje tele volt velük. A VasJcapu-szikláról az asztalos is hallott, és tudott is róla egyet és mást. — Várj csak — szólt közbe a trafikos. Pálinkát rendelt, bele­öntötlék a sörbe. — Most mond­jad. De aztán kiderült, hogy Ján se valami sokat tud. Azt is úgy keresgélte össze az emlékezeté­ben. — Követ dobtak bele, és nem jött vissza a hang. — Ilyeneket tudott. — Hogy tán nincs is fe­neke, ezt mondják. Hogy pontosan hol van, ő se tudta, mert még sohase volt ott. De vannak, akik már voltak. — Kicsoda? — Többen is, de nem beszél­nek. — Ide figyelj, Ján — új sör jött, s vele új kísérő. — El kel­lene oda egyszer menni. — Hát eriggy... Ha ugyan megtalálod. Nehéz. Felemelték a korsókat, s a korsók fölött egymásra néztek. — Segíts, Ján — mondta a trafikos. — Hogy segítsek? A trafikos szétrajzolta a ma­iakarton a sörkarikát. — Mondtad egyszer, hogy az apósod egy régi könyvet dugdo- sott. — Az igaz — állította most is az asztalos. — Magam is láttam, mert megmutatta. — Kezedbe fogtad? — Azt nem. Nem adta ki a kezéből. Azt mondta: „Nemadom ki a kezemből, neked se, Ján”. Volt az a könyv százéves is, meg még több is. Meg volt benne írva minden. A kincsek, amik el van­nak rejtve a hegybe. Meg le volt rajzolva minden. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom