Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-29 / 307. szám

1976. december 29. • PETŐFI NÉPE • I

HELYNEVEK ÉS A TÖRTÉNELEM

K

özkézen forgó történelemtankönyveinkből nem tűnik ki mindazon személyeknek a neve, akik a korai magyar történelemben vezető szerepet játszottak. A legrégebbi krónikákban pem esik ázó róluk. Neveik mégis fennmaradtak puszta személy- névi eredetű helyneveinkben, őrizve egykori viselőik emlékét. — Megyénk területén több ilyen található. Ezek közé tartozik Fájsz is.'

A név ma alig mond valamit. Egy községet jelöl a Duna partján. amely jól működő termelő- szövetkezetéről ismert. — E település múltja azonban visszavezet az Árpád-korba Keletkezésének időhatárai a X—XIII. századra tehetők. Az országhatáron belül és kívül öt Fájsz helynév maradt fenn. — Joggal vetődik fel a kérdés» ki volt Fájsz?

□ □ □

A névtudomány megállapításai szerint: Fájsz egytagú, korai úri neveink török eredetű csoportjába tartozik. A névadásnak ez a módja visszanyúlik a X. századba. amidőn még a magyarság npmád életet élt. — Erről a nemrég elhunyt Bárczi Géza akadémikus a következőket írja: „Különös családi névadás példáját látjuk Árpád leszármazóinak egy ágában. Jutocsa (Jutás) törökül annyi, mint ínyenc. Ennek fia Falicsi (Fájsz), „faló”, „falánk” jelentésű; a fal ige származéka.

Fájsz személynévként történő említése Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár feljegyzéseiben szerepel első ízben. Konstantinos feljegyzéseiből tudjuk meg a következőket: „ ... Árpád, Turkla nagyfejdelme négy fiat nemzett; elsőnek Tarhost. másodiknak Üllőt, harmadiknak Jutást. negyediknek Zoltát. Tarhos nemzette fiát Tévéit, Üllő nemiette fiát Ézeiőt, Jutás nemzette Fajszot a mostani fejedelmet, Zol- ta nemzette fiát Taksonyt.

A feljegyzés így folytatja: „... Tudnivaló, hogy Árpád fiai mind meghaltak, de unokái: Fájsz, Tas és Taksony életben vannak.”

Ezek saerint a magyar fejedelmek bizonyítható sora a következő: Árpád, Jutás, Fájsz, Taksony, Géza.

Jutás utóda idősebbik fia; Fájsz lett. A fejedelmi székhely a. mai Veszprémfajsz helynév ta- . núsága szerint Veszprém mellett volt, de Fájsz fejedelem a Jutás által kiépített hatalmi bázison csakhamar terjeszkedni kezdett. Míg jutás nevű falukat Veszprém megyén kívül nem ismerünk, Veszprémfajszon kívül még négy Fájsz nevű helységről tudunk.

Ki volt Fájsz?

Fájsz fejedelemségének kezdete a 930-as évekre tehető, ö az első Árpád-sarj, akinek szállása volt a Duna bal partján, a család Baranya, Tolna megyei területeivel átellenben. Fájsz, a 950-es évek derekán még erős kezű fejedelem volt, s a kalandozó vezérek augsburgi vereségét kihasználva megkezdte a nyugati területeknek központi hatalom alá vetését. A fejedelmi hatalom erősödését bizonyítják a fennmaradt Zágráb-megyei és az erdélyi Fájsz helynevek.

A 940-es években megnövekedett német nyomás ellensúlyozására Fájsz a bizánci császársággal erősítette kapcsolatait. Ekkor a magyar vezérek előtt mindinkább világossá vált. hogy keresniük kell a kereszténység felé vezető utat. A hadi vállalkozások általában kudarcba fulladtak; következésképpen a fejedelmek hite megingott a tanácsadó és jövendőmondó táltosokban. — A tényleges döntést a X. század közepén bekövetkezett hadi-politikai viszony oki érlelték meg.

Így került sor 948-ban arra, hogy Fájsz nagyfejedelem a magyarok harmadik méltóságát; Bulcsú harkát és Tormás herceget Bizáncba küldje. Konstantinos niindkettőt megkeresztelte és öt évre szerződést kötött Fájsz nagyfejedelemmel, amely 953- bani járt le.

Elmondható, hogy Konstantin császár feljegyzései felbecsülhetetlen értékűek számunkra, mert a magyar krónikaírók csupán az Árpád-házi királyokat adó Tak- sony-ág leszármazását örökítették meg. Így a honfoglalás és az államalapítás közötti időszak történelmileg meglehetős homályban maradt. A bizánci forrásokban előforduló nevek helyes olvasatát az teszi lehetővé, hogy közülük néhány a magyar krónikákban is szerepel (Zulta. To- xun, Tosu), másrészt az, hogy helynevekben ma is fellelhetők .»Mortis

□ □ □

A XI. század végén írt ősgesta elveszett, de részben ennek alapján készült királylajstromot őriz a Zágrábi rövid krónika. Eszerint több vezér (duces) közül elsőnek Álmost választották fejedelemmé

(principális); őt követte fia: Árpád, őt fia (!) Taksony; őt fia Géza stb. — Tehát a biztosan ismert Árpád-házi családtagok közül: Tarhos, Üllő és Jutás — Árpád első három fia és ezek leszármazottai — nem szerepelnek a krónikákban. Az őskrónika felfogása — amely szerint Árpád és Taksony között más fejedelem nem volt — összhangban áll Ké- zai krónikájával is. Ez már Zoliéról sem tesz említést. Egyezik ezzel a Hartwik-féle Vita Sancti Stephani (1100 körül), amely Gézát a negyedik fejedelemnek mondja. — Anonymus az első ismert krónikás, aki 1200 körül írt Geíta Hungarorumában Zoltát szerepelteti, mint Árpád fiát és utódját. Anonymus adata Zol- ta származását illetően egyezik Konstantinos feljegyzéseivel, de a fejedelemséget illetően szemben áll vele, mert 948-ban bizonyíthatóan nem Zolta, hanem Fájsz volt a fejedelem.

Nem kétséges, tehát, hogy a magyar fejedelmek felsorolásából Fajszot kihagyták. — A következőket a Győrffy Györgytől idézem: „A krónikaírók nyilván azért törölték Fájsz emlékét az uralkodók névsorából, mert Koppány trónigényének... is jogos látszatot adott.”

Az országhatáron belül és kívül fennmaradt helynevek, valamint a bizánci források Fájsz személyét illetően nagyjából megegyezők: Bizonyíthatóan élt, uralkodott és erősítette a központi hatalmat történelmünknek abban a szakaszában, amelyben dönteni kellett a fennmaradás lehetőségéről.

Faljsz személynévként történő említése 1212. március 3-án III, Incze pápának a veszprémi püspökhöz írt levelében fordul elő első ízben.

□ □ □

A Fájsz nevét őrző Duna-partl szállásterületen színmagyar lakosság települt meg. Az idők viharával; tatárral, törökkel, árvizekkel, tűzvészekkel bátran megküzdőitek. Az itt élő emberek megérték egy magasabb rendű életforma kibontakozását, megőrizve a múlt nyelvi hagyatékait. Ide tartoznak a nevek is.

Pesty Frigyes a magyar névtudomány lelkes tudósa így irt erről 1878-fc>im: „A helynek s?ívós élete számtalan kulturális elemet, számtalan történeti emléket mentett meg. Elkopnak sokszor, alakoskodnak, nagy szerepről kis sorsra szállnak le ..., de megérdemlik a kutató figyelmét, mert minden változásuk a kortörténet egyik okozata, amelyet ismernünk hasznos.”

Nagy Endre

Húszezer éves hangszereket találtak Ukrajnában

Ukrajnában a hatvanas évek folyamán HO 000 éves, állati csontokból készült hangszerek kerültek elő. A leletek között szerepel egy mammut lapockacsontjából készült „dob" és a hozzá való „dobverő’ rénszarvascsontból. A mammut üreges combcsontjából

is zeneszerszámot készítettek: ennek a „fúvós hangszernek” a hangja a csont hosszától függően változott. Előkerült egy mammut állkapocsból készült kasztenyett is és egy ugyancsak mammut- állkapocsból készült kereplő.

Szergej Bibikov, az Ukrán Tudományos Akadémia tagja szerint az említett zeneszerszámok 10 000 évvel idősebbek, mint az eddig ismert legrégibb hangszerek.

A kpkorszalci hangszerekkel minden bizonnyal a rituális táncokat kísérték.

Könyvek és olvasók Bácsalmáson

• Az olvasás szünetében: jólesik egy kevéske sakkozás.

• Szénási Lászlóné segít a gyerekeknek a válogatásban.

A bejáratnál most éppen Kosztolányi-kiállítást talál a látogató. Áz író műveit, a róla szóló írásokat és fotókat nézegetheti az érdeklődő. A szemközi vitrinben a téli politikai könyvhetekre megjelent műveket helyezték el. Ezek a csalogatok elegendők arra, hogy beljebb lépjen a kíváncsi.

A néma teremőr

A tágas teremben — ez a kölcsönző hely — a szabad polcos választó részleg. Tizenkétezer kötet közül választhatják ki maguknak a megfelelő művet az olvasók. (Három forintért háromszázhatvanöt napon át akár több százat is; csak legyen rá igény és idő.)

A falakon jelképesen Balassi, Csokonai, Zrínyi, Katona, Petőfi, Arany, Móricz — és a többi halhatatlan alkotó — arcképét helyezték el. A terem közepén az intézmény névadójának, Vörösmarty Mihálynak a mellszobra áll.

— ö a néma teremőr — mondja mellettem valaki.

— Az olvasásra biztat — mondja Szénási Lászlóné, a könyvtár vezetője.

„Azelőtt otthon olvastam”

Körülnézünk a tömött polcok között. A kép olyan, mint általában ; vannak salátává olvasott kötetek; s olyanok, melyekhez hozzá nem nyúlt tán még idegen. Tetszik a tisztaság, a rend, a gondos törődés nyoma. Meg az is, hogy élet is van a „könyv-ezre- dek” katonás sorfala között.

Egy fiatalember a Népsportot olvassa; egy nagyocska lány matematikai könyvből jegyzetel; a negyedikes Szabó Rózsa lexikont nézeget (középiskolás versenyre készül); s tőle távolabb egy asz- szony járkál a polcok között. A mélykúti Dóra Istvánné onnan jár át ebbe a könyvtárba; azt mondja, hogy a nagyobb választék miatt. (Csaknem negyvenezer kötet között keresgélhet.)

— Most mit visz haza?

— Dreiser regényét, az Amerikai tragédiát. És két Szabó Magda-kötetet. Meg amit még találok.

A másik terem meghittebb, talán kedvesebb is: ez az ifjúsági részleg. A falon a helybeli üzemeket és intézményeket bemutató tablók. — Ez aztán jó dolog! — gondolom magamban. A jövő felnőttel így közelebb kerülnek az élethez, koruk valóságához.

Szabó Rózsika harmadik általánosba jár. így beszél:

— Azelőtt otthon olvastam. Amióta az osztállyal együtt ide látogattunk, szívesen jövök. Legalább már tízszer voltam Itt október óta. Most Benedek Elek meséit olvasom.

A negyedikes Király Marianna ezt mondja:

— Már három éve járok ide. Szeretek olvasni. Regényt is, mesét is. Otthon legalább húsz könyvem van. Az a jó hogy játszani is lehet a könyvtárban.

Mintegy szavai igazolásául látom; a másik asztalnál két fiú sakkozik.

Minden negyedik lakos olvasó-rt írvt lóMohniM

— Hány olvasójuk van?

— Ezerötszázötven.

— Ez mintha kevés lenne. Nem így van?

— Mi nem tartjuk kevésnek — mondja a könyvtár vezetője. S azt teszi még hozzá:

— Nagyközségünkben minden negyedik ember olvasó. Ugyanis a munkahelyeken — a Finomposztó itteni üzemében, az állami gazdaságban, meg a gimnáziumban — jól működnek a könyvtárosok. A közös ügyet együttesen segítik.

— Mondana valamit a módszerekről is? Van említésre méltó, jól bevált gyakorlatuk az olvasótáborozásra?

— Idesorolom az író—olvasótalálkozókat, ankétokat. Jókai Anna, Moldova György például sikeres találkozón vett részt ná• „Talán ez jó lesz” — mondja a legkisebb olvasó.

(Méhes! Éva (elvételei)

lünk. S a helybeli szocialista brigádokkal jó kapcsolatot alakítottunk ki. A vetélkedőiket könyvekkel és tanácsokkal segítjük.

— Ügy tudjuk, hogy a könyvtár helyi gyűjteménye meglehetősen gazdag. így van ez?

— örülünk, hogy igent mondhatunk. Munkatársaimmal: Albert lstvánnéval, Haulik Máriával és Nincsevics Klárával együtt büszkék vagyunk erre. Mint ahogyan arra is, hogy rendszeresen vezetett, szerteágazó katalógusrendszerünk van. Ez nagyban megkönnyíti a válogatást. A folyóirattárunk gazdag. Egy-egy régebbi helyi lapnak van olyan évfolyama, amely csak nálunk található.

— S a Bácsalmással, meg a környékkel foglalkozó könyvek?

— Van jónéhány ilyen. A Bo- rovszki-féle sorozatban a Bács- Bodrog; a ^Bácskai Évkönyv több évfolyama; s Friedrich: Bács- Bodrog vármegye leírása ide sorolható. Ez utóbbi — fontos forrásanyag a helytörténeti kutatóknak — száz évvel ezelőtt jelent meg Szegeden. De említhetünk egy igazi kuriózumot is: a halasi Gőzön István parasztköltő műveit tartalmazó kötetet.

Varga Mihály

v.v.v.v.'.v.ViViV.VtV.v.'.'.v.v.v.vr.VíV

"■VwXww!wWK'XiWX,>K’v,WM

r.%wXr!wtvXw!i:Sí;X:X:X:X:X:Sry:!ii:Xr%!rX:W;Xí:X:X:X:!:X:X:X:X:X

(25.) Haza is ment a Kakukk-rétre, és még sokáig nem volt semmi. Majd csak tavasz fele. Valami bujkáló SS-ek, akik beszorultak ide a hegyekbe, bezörgettek hozzá. És milyen a vakesors, köztük volt az az SS-tiszt is. akivel a lengyelnek még odaát valami dolga volt, ez felismerte. Mindjárt kl- vitték, bekötötték a száját, és (elakasztották, s mert nem akartak zajt ütni, és mert féltek, hogy a dolog kitudódik, meg a bosszú miatt is, késsel lemészárolták az egész családot, a csecsemőt is. De mégis üthettek valami zajt, mert a közelben elhaladó orosz járőr gyanút fogott. Akkoriban folyton járták az oroszok az erdőt, többször is átfésülték éppen az ilyen bujkálók után. Hát ezeket aztán ott csípték mind egy szálig, ott volt még a művük is frissiben. Nem sokat teketóriáztak velük. A helyszínen főbe lőtték őket. Mint oroszul tudó, beszéltem akkor a parancsnokkal. Sóhajtott: „Voj- na, vojna...” Bizony azt mondom én is, hogy csak háború ne legyen soha. Most béke van hál’ Istennek.

A nyomozók csak nehezen szabadultak a történet hatása alól.

— Béke — bólintottak némileg késve, fellélegezve.

Koccintottak rá.

Az öreg még belenézett a poharába, talált még az alján néhány cseppet, azt is kiitta, mintha valami részeges lenne, pedig csak nem szeretett megrendültnek mutatkozni.

— Érdekes — szólott —. én még ezt a históriát nem is hallottam ... Pedig itt vagyok a területen néhány éve.

— Van ilyen... — mondta az elnök. — Talán mert a nép nemigen emlegeti. Sokszor eszembe jut, milyen furccsa is a népi emlékezet. Az egyik dolog szinte máma történik, és semmi, a másiknak ötven éve, vagy még több, s arról legendák keringenek ma is ... Mondom, elgondolkoztam már ezen néhányszor, s a magam eszétől arra jutottam, hogy talán mert a Göndör Lidi közelebb volt hozzájuk. A történetével, s történetek tanulságával is... A másik meg, a lengyel, távolabb. S a háború, az valahogy más... Sokszor az az érzésem, hogy akarják is elfelejteni ... a háborúval együtt.

— A háborúval együtt — bólintott aiz öreg.

Felállt, kezet fogott az elnökkel. A bor is elfogyott, s menni- ök is illett.

A napnak még nem volt vége. Felállították a vadkárbizottságot is. Kimentek, és megnézték a határt. Az emberek mindenütt ott nyomakodtak a bizottság sarkában. Azt mondták: „Veszett fejsze nyele” — és nem vártak túl sokat. De legalább kisírhatták valakinek magukat.

Délutánra csend lett, csak majd estére bolydult meg újra a falu. A kocsma olyan volt, mint a méhkas. Králik Franyo kiállt az ajtóba. A barna bársonyból kivilágított az égő képe. Meglátta Ondrejt a kocsma felé kacSázni; meg se várta, hogy odaérjen.

— Másodikszor is odacsapta nekik! — kiáltott feléje.

Mindenki tudta mar, hogy Matej összetörte magát. Odahaza nyög az ágyon, s káromolja az Istent.

Ügy volt, hogy hazafele tartott a városból, békében, mert a fát, azt eladta. S ahogy a ke- resztúthoz ért, a lovak valamitől megbokrosodtak, és elragadták a szekeret. Aztán valamivel odébb az árokban kötöttek ki. így. A szekér is ripityára tört.

— Uramisten! — sóhajtozott a nép. — Mi jön még?!

19.

Beérett végre az a gyér kis gabona a sovány hegyi földön, Amit a vad nem gázolt le. Éjszakánként kolomppal riogatták, fedőket csapkodtak össze, fazekakkal csörömpöltek.

így aztán beérett a szokott időben, mely itt az erdők ölében később van, mint egyebütt.

Beérett, le Is vágták az ősi kétkezi módon, keresztekbe rakták. S mert kevés, mert oly drágd a beleölt gond és aggodalom miatt, hát rettegve féltik: most már legalább megmaradjon.

Kinn égnek a tüzek a határban. S virraszt a férfilakosság a tüzek mellett, melyek a vadak ellen lobognak.

Tüzőrségben vannak — így mondják. Ezért is meg azért is. Nehogy az a kis egybehordott Élet e száraz időben a tűz martaléka legyen. Miközben a maguk rakta tüzek mellett bóbiskolnak, hogy a vadaké se legyen.

Az a kis csapat — jobban fiatalok —, amelyik oltóbrigádnak nevezte magát, mert oda kell futnia, ahol a bajt jelzik, a Papdűlőben ütött tanyát, a templomdombtól sóhajtásnyira, egy kis gyepesi helyen. Afféle mezei csomópont volt ez. Szekérnyomok ágaztak ki innen, kanyargós ösvények vágtak fel a dombnak galagonya- és kökény-bozótok közt. Kiöregedett gyümölcsfák fogták gyér lombhálójukba a holdat.

Volt ott egy öreg tuskó, azt szabdalták fel; csendesen, vörösen parázslóit. A hold is vörösen parázslott az ágak közt. S e két tűz keresztezésében aranylott a vaskád, mint a vörös sztaniol. Vagy akár a kalapált rézlemez. Két hektó víz feketéllett benne, mint a szurok. Vödrök álltak a bokor alján egymásba rakva, s a kádnak támasztva csáklya meg hosszú rúdon vizes szalmacsutak, a tűzcsapó. Mind eme harci kellékek a tüzérséghez tartoztak.

A tüzőrség maga elheveredett a gyepen, a parázs körül. Szalonnát tartottak föléje, s hallgatták, hogy serceg a csöpögő zsír. Négyen, vagy öten voltak, fiatalok, akik a gyepen hevertek. Buda tanító a maradék tuskón ült, s mellette ült szorosan, nagyobb hely híján a nyugalmazott Igazgató. A fiúk azt gondolták; „Megférnek kis helyen.”

Az erdőről beszélgettek. Mindenféléket Az erdő itt suttogó# fölöttük, a Pap-dűlő végében, tán százlépésnyire. Magas, fekete fala jól elvált az égbolttól, mely mint ónszín lepel, függött fölötte, a hold miiként azt megfestette a maga gombjáról.

Az erdő alattomosan lesben állt, mint egy hatalmas madár, mely óvatosan meg-meglebbenti hűvös, fekete szárnyait.

Az erdő hát ott volt, jelen volt. A fejük fölött függött súlyosan. Mint az a ferde sziklafal a képeken, mely rájukdőlés- sel fenyegeti a mélység lakóit.

De a fiatalok nem gondoltak erre, mert szívüket nem tudta betölteni a szorongás. Az erdő történetei inkább csak érdekesek voltak számukra, fantáziájukat csiklandozta némileg; noha nem veszett ki belőlük egynémely dolog babonás tisztelete, melyeknek nagyon mélyen voltak a gyökerei. De ebben is nagyobb része volt a szokásnak, mint a hitnek. A szokás pedig a falu Íratlan parancsa.

Hogy van ez az ifjú, ki itt hever a gyepen, a parázs körül? Nem szoktak a szurdokba járni, 6 se megy. Nincs is oda út. Sose volt. S eszébe se jut. hogy szabályt bontson. S nem azért, mert különösebben félné az ördögöt.

Egyes vakmerőek persze mindig kerülnek. És ők sem azért vakmerőek, amiért mennek, hanem hogy ujjat húznak a faluval. De régen rossz nekik, kiveti őket a közösség. Mert a törvény itt még törvény, nagy a szorítóereje.

Lám, a modern idők a hosszú- haj-divatjával se tudtak rést ütni rajta. Retirálni kellett, Martin borbély sorra levágta a lo- boncokat. Addig csúfolódott, bot- ránkozott rajtuk a falu, hogy a szülők már nem viselhették a szégyent, s elzavarták Martinhoz a fiaikat.

Csak az'első kettő ment nehezen. Mert ketten kezdték egyszerre, hogy könnyebb legyen. A többi már követte őket. Igaz, volt, akinek a szíjat is le kellett akasztani a szegről, csak úgy ment a dolog. De ment

És Zsabka? Mit szólt ehhei Zsabka, a vezér? Mi történt, hogy népe így széthullott?

Nem volt a porondon. És nincs itt most se.

— Csakugyan, mi van Zsab- kával? — kérdezte Buda tanító.

i

— Azóta se láttam.

(Folytatjuk.)