Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-02 / 285. szám

1 1976. december 2. • PETŐFI NEPE • I A földrajzi nevek gyűjtése elnéptelenedett iskolák Interjú Bognár Andrással Bács-Kiskunban hosszabb ideje tervszerűen folyik a föld­rajzi nevek gyűjtése. A napokban megkérdeztük Bognár András irodalomtörténészt, a Katona József Megyei Könyv­tár tudományos munkatársát, a mozgalom egyik irányító szakemberét: milyen eredményeket mutatott fel ez a napja­inkban annyira előtérbe kerülő tevékenység, s mikorra vár­ható a gyűjtés befejezése? ^ — A földrajzi nevek gyűjté­se részben nyelvészeti, részben pedig helytörténeti-honismere­ti munka. Miként vélekedik erről ön? — A költő szavaival kezdem e kérdésre a válaszomat. Ami­kor a Tiszáról ír Juhász Gyula, igy kezdi: „E partok méla for­dulóinál állt egyszer gőgös At­tila király”. Majd így folytatja: „E tájon, hol a két víz összeér, áldozott egykor dús Ajtony vezér. Ott fönn, ahol most vén hardng dalol, Dugonics András búsult valahol.” A Nyugat-nem­zedék nagy lírikusa ezekkel a soraival airra figyelmezteti, hogy el kell gondolkoznunk mindazon, ami valaha is életvalóság volt. Vagy nem ezt sugallja Radnóti is a Nem tudhatom című költe­ményében? Amikor így szól hoz­zánk közvetlenül: „Itthon va­gyok. S ha néha lábamhoz tér­depel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom.” A kérdésre konkrétabban vá­laszolva: természeteden a hely­névgyűjtés elsősorban á nyelv- tudományok körébe tartozik. Ám ugyanakkor a helyismeret egyik nélkülözhetetlen forrása is. Sőt — és ez igazán nem kis dolog — a hazafiság erősítésének egyik hatásos eszköze. Amit ez a moz­galommá lett gyűjtő tevékeny­ség felszínre hoz, eredményesen használhatják saját munkájuk­FILMJEGYZET Csizmás Kandúr Csizmás Kandúr a vi­lág egyik leg­néfiíefiám^W awP százada, amió­ta Charles Per- rault különbö­ző franciaor­szági népmese- motívumok alapján egységes, összefüggő történetté dolgozta fel kalandjait. A ravasz, vakme­rő, hetyke, ám e tulajdonságait mindig igazságtevésre használó jószág szinte a világ valamennyi országában megjelent a gyer­mekkönyvek lapjain, méghozzá helyi meseelemekkel gazdagodva, újjáalakulva. (Legközelebbi ma­gyar rokona a Kacor király.) Nem meglepetés hát, hogy a film is fölfedezte. Jabuki Kimio japán rendező és munkatársai nyolcvanperces színes rajzfilmet készítettek a nemeslelkű macska árvagyámolitó, házasságszervező ban a helytörténeti kutatók, népművelők és pedagógusok. — Van-e hagyománya Bács- Kiskunban az ilyen gyűjtő­munkának? S más megyében történt-e valami érdemleges az eddigiek során? — Megyénkben szervezetten eddig nem gyűjtötték a földrajzi neveket. Jelenleg azonban a népfront és a megyei könyvtár támogatásával, illetve irányítá­sával egy bizottság fogja össze e munkát. Minden járásban van megbízott irányító, s valameny- nyi helységben egy vagy több gyűjtő tevékenykedik. ^Ország­szerte — tehát megyénkben is — régóta folyt gyűjtőmunka. Fényes Elek nevét említeném meg itt, meg Pesty Frigyesét. Munkájuk eredményét ma is felhasználjuk, ök azonban még korántsem olyan alapos és min­den részletre kiterjedő gyűjtést végeztek, mint a mostani. E mostani szervezett gyűjtés közvetlen hagyományairól öröm­mel szólhatunk. Mintegy másfél évtizede alnnak, hogy felvirágzott a gyűjtőmozgalom. Elsősorban a honismereti szakkörök szorgos­kodtak. Nos, ezeknek az eredmé­nyeit is felhasználjuk az össze­gezéseknél. — Elsősorban kikre számí­tanak e munkában? — A gyűjtésben bárki részt vehet, aki érdeklődik a téma iránt; s akiben hajlam is van e munka végzésére. Szűkebb ha­zánkban diák és tanár, tanács­elnök és tsz-tag, pap és agronó- mus együtt munkálkodik ma szervezetten, megfelelő irányí­tás mellett. Hangsúlyozom, hogy a Magyar Tudományos Akadé­mia által meghatározott szem­pontok alapján folyik a gyűjtés. — Milyen eddigi eredmé­nyekről tud beszámolni? — Bács-Kiskunban javában folyik a munka. Már befutottak az első teljesen kész gyűjtések is az egyes helységekből. Ügy látjuk, hogy ez év végéig a me­gyei teljes anyagnak mintegy a fele együtt lesz. Elgondolásaink szerint 1977 első felében befeje­ződik megyénkben a gyűjtés. Ezt követően kezdődik el a fel­dolgozás nagy munkája. Nyelvé­szeti szakemberek ellenőrzik az összegyűlt helynévanyagot, s tervszerűen nekikezdenek majd a szerkesztésnek. A két kötet 1980-ra készen áll majd; s eb­ben legalább százhúszezer adat kap helyet. — Az ország más tájain je­lentek meg már hasonló köte­tek? — Igen; Zalában és Somogy­bán. S teljesen befejezték a gyűjtést Baranyában. Tolnában és Fejér megyében is. — önnek, milyen szerepe van ebben a meglehetősen nagy és szerteágazó munká­ban? — Az én dolgom a gyűjtés tu­dományos irányítása. S termé­szetesen részt veszek a mozgat lom szervezésében is. Az én fel­adatom a történeti névanyag, kataszteri és egyéb térképek, és a régebbi gyűjtések feldolgozása stb. Eddig mintegy tízezer törté­neti nevet sikerült megtalálnom. Varga Mihály és ördögűző akciójáról. Elsősor­ban gyermekfilm, de minthogy a gyermekek ifjabb évjáratai álta­lában szülők és pedagógusok kí­sérik moziba, a felnőttek köré­ben is óriási közönségsiker. Nyu­godtan állíthatjuk ezt, hiszen a MOKÉP már szeptember 23. óta forgalmazza az országban (Deb­recenben például egy héten át három filmszínház vetítette, na­ponta három-négy előadásban, majdnem mindig telt háznak.) Éppen ezért kecskeméti megér­kezésének nem a késés a fur­csasága, hanem az, hogy mind­össze két napig, összesen négy előadásban játszák. Miért is élvezetes, kedvre de­rítő, első kockájától a zárófel­iratáig figyelemvonzó alkotás? Az alkotók könnyű kézzel vá­logatnak a nemzetközi népmese­kincsből, de ennek nem folklo- ^ misztikus “tarkaság az eredménye, o. hanem sokoldalú motiváltság. S minthogy a" cselekmény pikareszk~ változatossága ellenére is egy­értelmű cikázással halad végki­menetele felé, világos és egy­szerű a tanulság akár a három­éves gyermek számára is. Csizmás Kandúr, a hős, bár néha elgyávuló kóbor lovag, jel­legzetesen menedzser típus. A szépséges Rózsa királylány és a gyámoltalan, örökségéből kifosz­tott árva gyerek, Gergely között kötendő, eleinte teljesen esély­telennek tűnő házasságot támo­gatja. Ellenfelük nem kisebb sze­mélyiség, mint Lucifer, a pokol fejedelme. A jók szövetségesei hebehurgya egerek, hetvenke dő macskák. Luciferrel az emberi butaság és kapzsiság áll csata­sorba. (Nem árulhatjuk el, ki győz, nehogy kitalálják.) A. Sz. J. Vélekedések és példák A megyében elhagyatottá vált külterületi általános iskolák hasznosításának lehetőségeiről megoszlanak a vélemények. Pon­tosabban fogalmazva, ki-ki ed­digi cselekvéseihez szabja állás- foglalását. Jellemző módon azok az optimistábbak, akik tettek már ak ügy érdekében, lemondóbbak viszont azok, akik még nem pró­bálkoztak semmivel. Egyesek azt állítják, hogy az oktatási intézmények gyermek­lakóinak csökkenése mögött a la­kosság mozgékonyabb, fiatalabb részének elvándorlása lappang. Mind kevesebben élnek az isko­lák körüli tanyákon). így az üres épületeket közönség híján ijem is lehet semmire használni, jó ha a községi tanácsok mielőbb megszabadulnak tőlük. Egy másik okfejtés szerint a tanyai közművelődés amúgy is idejét múlt dolog. A külterületek előrehaladott villamosítása nyo­mán a rádió és a televízió köz­vetítése révén minden házba el­jut a szükséges mennyiségű kul­túra, s a lakosság nem kereke­dik fel egy ismeretterjesztő elő­adásért, hiszen ugyanazt az is­meretanyagot esetleg jobb minő­ségben kapja meg a képernyőn. A gyakorlati tapasztalatokra hivatkozók arról beszélnek, hogy az intézmények megszűnésekor azok a pedagógusok is elköltöz­tek az épületekből, akik eddig a lakosok művelődésének szerve­zői voltak. Ennek következtében nincsíenek olyan vállalkozó sze­mélyek, akik gondját viselnék a termekbe szánt felszerelésnek, ér­tesítenék a helybelieket a ván­dormozi vetítéseiről, az előadá­sokról, a közös beszélgetésekről. Igény lenne rá — mondják —, de a jó elképzeléseket nem tud­ják megvalósítani alkalmas ügy­vezető hiányában, hiszen akárki fiát nem szabad az értékes épü­letekbe költöztetni. Így aztán minden marad a régiben, és az épületek továbbra is gazdájukra várnak. Fiser-Bócsa a* Néhány szemléletes példa azon­ban »cáfoljá- a. kétkedő • -vélemé­nyeket, azt tükrözi, hogy nem „általában” kell e kérdést meg­vitatni, hanem minden egyes ta­nyaközpontban külön-külön és a maga valóságában. Fiser-Bócsán az üres iskolát fényképezve ismerkedtem össze Kelemen Mihály bácsival, aki több helybeli lakossal egyetemben azt állította, hogy ha néhány széket, asztalt, meg televíziós készüléket helyeznének el a régi osztályte­remben, akkor a környékbeliek szívesen járnának össze esténként beszélgetni, előadást hallgatni, egyszóval társas, közösségi életet élni. Ez az igény annál inkább erő­teljes és valóságos Fiser-Bócsán, mert az 1928-ban létesített gaz­dakör épületét, amely tavalyig a környékbeliek állandó összejöve­telének célját szolgálta, a helyi szakszövetkezet papírüzem céljaira használatba vette, és a kultúrte­rem egyik napról a másikra meg­szűnt. Berendezése feltehetően valahol meg is van — így hát csupán egy kis figyelmet és az üggyel való törődést igényelne az iskola további közművelődési hasznosítása. Az ellenpélda A soltvadkerti Szőlőskert Szak- szövetkezet szolgáltatja az ellen­példát. Itt Lehoczki András párt­titkár tájékoztatott az egykori selymesi iskolának klubkönyv­tárrá való átalakításáról. — Sélymes a községtől négy-öt kilométerre fekvő tanyaközpont — magyarázta. — Az iskola megszűnése után a helybeliek nyombán jelentkeztek az igé­nyükkel, hogy a Szövetkezet ve­gye át az épületet. A tanács jó két évig húzódozott aa átadástól. • A környékbeliek szívesen hass- nosítanák az osztálytermet. Tavaly azonban végre megkap­tuk — ingyen —, és klubkönyv­tárrá alakítottuk át az épületet. Az anyagot és a berendezést mi adtuk, a lakosság pedig lelkes társadalmi munkával dolgozott a létesítményen. Nekünk 100—150 ezer forintunkba! került a klub­könyvtár. de megérte, mert az újjáalakított nagy és kis termet nemcsak a környékbeliek hasz­nálják vetítésekre, ismeretter­jesztő előadások megtartására és zenés összejövetelek céljaira, ha­nem a szövetkezet egész tagságá­nak kamatozódik egy-egy szak­mai tanfolyam, közgyűlés alkal­mával. Épp most tárgyalunk az iskolával, szeretnénk ugyanis egy tiszteletdíjas pedagógust meg­nyerni a klub vezetésére, mert , magunknak) „ egy kissé nehézke- (^ sen megy a szervezés, s a prög- „„ ramok kialakítása. Pavlovits Miklós (Folytatjuk.) • A fiser-bócsai épület. • Kívül-belü] új köntöst öltött a selymesi iskola. (3.) A kis ember hátravágta a tér­képtáskát, s nekiugrott a szik­láknak. A méretarányos tábori ásóval segítette magát. Egyszeriben fenn termett a laposon, a bükkfák alatt, hol sok kő, sok zuzmó és még több bo­zót várta, és szellő legyezgetett. Odament a harmadik bükkfához. Körülnézett és hallgatózott. És közben nyelt. Egészen megfor­dult maga körül, tüzetesen vizs­gáltatva a talajt. Semmit se lá­tott, csak bozótot és tövist. Ekkor lekiáltott az asszonyok­nak: — Marisa! Teréza! Az erdő visszakiáltott. Utána nagy csend lett. 3. Világos volt még, de a hegyek árnyéka lehúzódott már a völgy­re, a házakra, az utcákra, szé­lei mindenütt összeértek, és a kémények szegélyéről is eltűnt az utolsó fény. Ekkor jött be a trafikos a fa­luba. Túl nagy túrabakancsa be- le-beleütközött az utca vízgya­lulta köveibe. Látszott rajta az elcsigázottság. Az elcsigázottság és az ered­ménytelenség. Hiába járta be az erdőt, nem találta az asszonyokat. A ren­geteg némán, ellenségesen, ijesztő titoktartással mutatta fe­léje mélyét, bármerre indult el benne. S ha útnak eresztette hangját a sötétbe: hahó! —min­dig visszajött, magában és zeng­ve, s a csend, amit hozott, mind dermesztőbb lett, s mind élesebb körvonalú. Fojtón telepedett a mellére, ezért nem is kiáltott aztán. Visszament a bükkfákhoz, mert ilyenkor legjobb a kiinduló­pontra visszatérni. Leült és várt, sokáig csak várt. És néha kutatott a bozótban, az ásóval megkotorta a zúzmó alatt a sovány humuszt, köveket moz­dított arrébb, de nem volt sze­rencséje. Talán mert türelme se volt, ily kedvetlen, a nyugtala­nító körülmények miatt. Alighogy elkezdte abba is hagyta, visszaült a fa alá, a harmadik bükkfa alá, és maga elé nézett. Szeme ásott, s a kö­zeli bozótban kutatott, mint aki nem tudja abbahagyni. Míg ott' ült, folyton gondolt a szurdokra, melyet a nép Pokol Tornácának nevez. A közelben volt, s a térkép is feltüntette. Mégse ment oda az asszonyok keresésére. Éppen csak oda nem ment valahogy. Néha felnézett, követte a nap útját. Mikor a nagy, kékesfeke­te hegyhez ért, melynek múmia alakja volt, felállt, eldugta egy kő alá az ásót, és elindult haza­felé. Az út most rövidebb volt, mert csaknem szüntelen lefelé vitt, hozzá a kis ember csaknem fu­tott. Egyhamar az erdei kereszt­nél volt, ahol kalapot emelt, és ahol az erdőből kiérve hirtelen érezni lehetett az esti szél hű­vösségét, mely, mint a forrás, a sűrűben ered. A kis ember hátán végigszaladt a szél, végigborzon­gatta. És végig a hátában volt, míg erősen meghúzott léptekkel igyekezett a kiszáradt patakme­der végére érni. Csak a templomdombon állt meg, hogy egyet fújjon. A falu felett pára és por le­begett. A tehenek hazafelé tar­tottak. De a kis ember nem ment haza, ahol a trafikja is volt. El­haladt mellette, megbukva kissé egy kőben, melybe bakancsa üt­között. A benépesült utcában utána néztek, és kinyitották a kaput a tehénnek. A trafikos fittyet hányt az ér­deklődésre, az utcácska sarkán is éppen csak maga köré nézett, ahová befordult, és amelyet Új­sornak neveztek, mert néhány új házból állt. Egyébként csupa kő volt ez is, és magas agyagpar­ton vitt a gyalogjáró. Villanyosz­lop pedig még csak egy vplt ben­ne, s az erdő, a kertekben, s a nyúlfarknyi utca végében kezdő­dött, noha bátortalanul és csene- vészen. A kis ember sátortetős, vako­latlan ház előtt állott meg. Még kerítése sem volt, s az udvara csupasz. Hátul növekedett némi szőlő, félvad fajok, melyek indái az erdei fákra kapaszkodtak, és amelyek permetlé nélkül is tö­mött fürtöket teremnek, haragos* szöld színűt meg kétesen kéket. Magas betonlépcső vitt fel a házba, a parányi előtérre, hon­nan a konyhaajtó nyílott. A hár­mas ablak is magasan állott, tok­ja még festetten, elfogyhatott itt a pénz. Az ablakon át embermoraj szüremlet ki az útra. A trafikos fülelt, és felismer­te a templomi zsolozsmát: Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!... Többen mormolták. Asszonyok. „Kissé szokatlan” — szólt ma­gában a trafikos, felmászott a bétonlépcsőn. Kopogására női hang felelt a konyhából: — Tessék! Bátor, erős kis hang volt, s a kis ember tudta, hogy Anyicskáé. — Hát te? — szólott köszönés helyett, benyitván a kis ember. — Anyád odabe? A leány a tükrös kredenc előtt állott, s kardigánját gombolgat- ta. Haját még csak ezután akar­ta felpolcolni, így arcába lógott, s hátracsapódott a kardigánra, ahogy fejbillentést tett a szoba­ajtó felé. — Benn vannak — mondta, s folytatta a dolgát. Már a konyhaajtóban megcsap­ta a tisztaság szaga. Előre tudta, hogy a szobában ez csak foko­zódik, oda egy porszem se fér­kőzhet, s a hófehér fal szentké­pekkel és háziáldósokkal rakott, csupa virító szín, Szűz Mória-kék és Szentlélek-fehér, galambrajok, és ciprusok. A szoba tele volt. Az asszo­nyok összebújtak, feketén, mint a varjak, s jóllehet a minden­szentek litániája zsongta be a kissé nyirkos, de friss léget, egyőjük csuklójáról se hiányzott a rózsafüzér, s nyitott imaköny­vüket, mely csatos és veretes volt, sűrűn illették remegő aj­kukkal. A vigasztaló Szentlélek eljövetele által ments meg, Uram, minket! Az ítélet napján, mi, bűnös lelkek kérünk Téged, hallgass leg minket!... A trafikos az ajtóban állt, s hogy véget vessen, belekanyarí- totta a maga basszusát: Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!... Az asszonyok odakapták a fe­jüket, elsápadtak. Meglepetésük egy pillanatig tartott. Teréza kivált a bolyból. Marisa követte. Zokogtak, és zokogott a többi asszony is. Körülvették a trafi- kost, húzogatták zokogva a ruhá­ját, vállába, karjába kapaszkod­tak, térképtáskáját szorongatták, térdét ölelték, a bő zacskó jú térdnadrágját. Teréza kezét a kis ember mel­lére tette, hogy a kis ember szí­ve beledobogott a tenyerébe. — Jaj, trafikos úr, könyörüljön rajtunk! Ne hozza ránk a bajt! S az asszonyok kórusban fe­lelték, jajgatták: — Ne hozza ránk a bajt! Mint a zsolozsmát az imént. Nyílott az ajtó. Erős férfi jött be. Zsíros inget viselt, és boros­tás arca sötétlett. Az asszonyok közé lépett, a trafikoshoz. — Jöjjön maga kicsikét — mondta a foga közül. 4. Az asszonyok ott maradtak együtt, a nagy ember kilépett a konyhába a kicsivel. — Adjál bort — mondta a lánynak, ki szaporán rakta a haját, készülődött hazulról. — Maga üljön te! — fordult a kis emberhez, esetlenül forgott szá­jában a magyar szó, esetlenebből, mint sokaknak a faluban, akik kijárnak a hegyek közül, meg mint az asszonyoknak, akiknek rendesen hajlékonyabb a nyel­vük. Iskolát is keveset járt, be­ragadt a házi beszédbe, ami itt­hon járja, s amit az anyjától tanult; öreg beszéd az is, nehéz már a mozgása, foghíjas is. A trafikos elhelyezkedett a konyhaszéken. — No, mit akarsz? — Mit akarsz, mit akarsz? — morgott az ember. Leült ő is. A borostából szelíd kék szempár tekintett ki. (Folytatjuk.) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom