Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
1976. november 12. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT - SPORT Bács-Kiskun és Csongrád megye sportvezetői Kunfehértón CSV előtt a Kun Béla SE ökölvívói • Rövid megbeszélés a Kun Béla SE edzői között. Balról jobbra: Borbély, Tóth Gy. és Molnár. (Farkas Tibor felvétele.) tanácskoztak Háromnapos továbbképző tanácskozás fejeződött be szerdán Kunfehértón a megyei TSH sportvezető és edzőképző táborában, ahol Csongrád és Bács- Kiskun megye függetlenített sportvezetői vitatták meg sportéletünk aktuális kérdéseit, az elkövetkező időszak további feladatait. A sok-sok sportpolitikai és szakmai kérdés a bizonyítéka annak az érdeklődésnek, amely dr. Szatmári Istvánnak, az OTSH elnökhelyettesének előadását fogadta. Dr. Szatmári István tájékoztatta a két megye függetlenített sportvezetőit a montreali olimpián szerepelt magyar csapat értékeléséről és a moszkvai olimpiáig előttük álló szakmai feladatokról. A háromnapos továbbképző tanfolyam során előadást tartott Végh Ferenc és Kovács János, az OTSH főosztályvezetője, valamint Mari Kálmán, Csongrád megye és Borszéki Lajos, Bács- Kiskun megye Testnevelési és Sporthivatalának elnöke. A két szomszédos megye sportvezetői kölcsönös elégedettség- séggel summázták a közös tanfolyam tapasztalatait és úgy határoztak, hogy folytatjáik a mindkét fél számára előnyös együttműködést. Ismét rendez országos csapat- versenyt a Magyar Ökölvívó Szövetség. Hivatalosan nem nevezik CSB-nek, mert inkább tapasztalatszerzés céljából írják ki. Jövőre azonban már a hivatalos versenynaptárba is felveszik a csapatbajnokságot. A CSV-re a szabályok ismertetése után összesen 12 egyesület nevezett, de közülük tíz bejelentette: nem hajlandó a Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa ellen mérkőzni, mert e két klubnak mezőny fölötti átlagos képviselő erejű csapata van. Még arra sem voltak hajlandók, hogy a csoportgyőztesek csapjanak össze körmérkőzés keretében, a két „erőnyerővel”, így aztán egészen sajátos kiírás született. A csapatverseny tíz résztvevőjét két csoportra osztották. Körmérkőzés után kerül sor a döntőkre, amelyek során a Bp. Honvéd és az Ű. Dózsa az első, a két csoport- győztes pedig a harmadik helyért mérkőzik. A Kun Béla SE-t a Nyugati csoportba sorolták be a Vasas, a Kaposvári D., a SZIM Vasas és a Steinmetz SE mellé. Hétfőn délután kilátogattunk a Kun Béla SE ökölvívóinak edzésére, hogy tájékozódjunk a felkészülésük utolsó szakaszáról. A három edző — Tóth György, Molnár László, Borbély Sándor — pattogó vezényszavaira végzik a gyakorlatokat az ökölvívók. A nagy terheléssel járó edzés végén még egy kis kesztyűzés, és befejeződik a foglalkozás. A fiúk mennek zuhanyozni, mi pedig a parányi kis edzői szobában beszélgetünk Tóth György edzővel. Hogy készülnek a CSV-re? — Mint láthatja mindenki a fedélzeten van. A nyitányra tizennyolc versenyzőt neveztünk. A névszerinti keret: Szőrös, Tímár, Szkala, Varga, Deák, Csíki, Simon, Zahorecz I., Zahorecz G., Borbély I., Borbély M., Pintér, Hidegh, Szalai, Batik, Flórián, Juhász és Antal. Az edzések alatt mindenki igyekszik magából a maximumot kihozni, hogy a bajnoki találkozón minél jobban szerepeljen. A felkészüléshez biztosított lehetőségeink az új tornacsarnok átadásával megváltoztak. Eddig állandó teremproblémával, egyik iskolától a másikba jártunk albérletbe. Ez a rendszertelenség, bizonytalanság meglátszott a versenyzőink teljesítményén is. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy most egycsapásra minden megváltozik. Megkaptuk a lehetőséget, amit teljes egészében igyekszünk kihasználni. Egy-két év múlva a félegyházi ökölvívó sport újra a régi fényében fog ragyogni. Mi a véleménye az új rendszerű CSV-ről? — Hát ez nehéz kérdés! Sokak szerint nem érdemes csapatbajnoki találkozókat rendezni. A szurkolókat azonban szinte kizárólag ez a rendszerű versenyforma érdekli. A klubokat pedig szinte kényszeríti, hogy minden súlycsoportba neveljenek megfelelő képességű versenyzőket, ne csak a befutott kedvenceket délelgessék. Itthon, Félegyházán sokan ismerték Borbély Pistát és Szkalát, de sajnos csak az eredményeiken keresztül. Mivel egyéni versenyt nem rendezhettünk a magas költségek miatt, így most a CSV-n láthatja és szurkolhat nekik és rajtuk keresztül az egész csoportnak a mérkőzésre kilátogató nézőközönség. Sok múlik az edzők hozzáállásán is. Ha jól felkészítik a versenyzőket akkor izgalmas küzdelemben lehet részük a nézőknek, ha viszont a segítségük nem lesz őszinte, akkor szinte aláássák a csapatbajnoki találkozók létjogosultságát. — Befejezésül beszélne a Vasas elleni mérkőzésről ? — Szombaton délután 17 órakor kerül sor a mérkőzésre a Szakmunkástanuló Intézet^ tornatermében. Mivel az első fordulóban szabadnaposak voltunk, így láthattam a Vasas első mérkőzését. ígérhetem a szurkolóknak, hogy igazi sportcsemege lesz a találkozó a fővárosi csapattal. Ha a párosítás a tervünk szerint alakul, abban az esetben győzelmünk sem elképzelhetetlen. Kérem tehát a város sport- szerető közönségét, hogy minél nagyobb számban látogassanak el a mérkőzésre. Sportszerű buzdításukkal segítsék a csapatot a minél jobb eredmény eléréséhez! Utólag még két dátumot szeretnék a sportszeretők figyelmébe ajánlani. November 27-én a Kikinda (jugoszláv) II. ligás csapatával barátságos, míg december 4-én a székesfehérvári SZIM Vasas csapatával vívunk CSV- találkozót. Mindkét találkozó a Szakmunkástanuló Intézet torna- csarnokában kerül megrendezésre. öt év után tehát újra klubcsapatok lépnek a szorítóba, hogy élesszék a sportág iránti rajongás tüzét. Ez még csak az első lépés. A régi idők CSB hangulata még messze van. Hogy ez visszatérjen, ahhoz sok munka, és türelem szükséges. Az első lépéseket azonban már szombaton meg lehet tenni! Farkas Tibor VÍZILABDA ___________ D öntetlen az Építők ellen Kecskeméti SC—Bp. Építők 7—7 (2—2, 2—0, 1—3, 2—2) Komjádi Kupa mérkőzés. Bp. Hajós A. uszoda. Vezette: Kásás. KSC: Németh — Filep, Végh, Csornák, Péczeli, Nagysolymosi, Forgács. Csere: Kiss, Keskeny, Szemenkár, Hegedűs T. Edző: Bory István, Az Építők szerzett vezetést, majd emberelőnyből Filep egyenlített. 1—1. Végh kiállítása után sikerült kihúzni gól nélkül az egy percet, majd csórnák megszerezte a labdát és Nagysolymosi góllá értékesítette. 2—1. A félidő végén sajnos, Forgács kiállítását nem sikerült gól nélkül megúszni. 2—2. A második negyed elején Péczeli lövését védte a kapus, majd Nagysolymosi ellen többször szabálytalankodtak, végül az átadását Végh a hálóba vágta. 3—2. Péczeli gólja következett és 4—2-es vezetéssel fordult a KSC. A harmadik negyedben Nagysolymosi megsérült, s kiállt. Az Építők kihasználta ezt, s egyenlített. Forgács lőtt újból gólt, majd a negyed végén az Építők egyenlített. 5—5. Az utolsó negyedben előbb egy védelmi hiba után az Építők vezetett 6—5-re. Emberelőnybe került a KSC. Csornák szép csel után ádta Forgácsnak a labdát, aki nem hibázott. 6—6. Nagysolymosi kiállítása után Kiss megszerezte a labdát, de nem sikerült tartani, és újabb gólt kapott a KSC. Csornák egyenlített. 7—7. A végén emberelőnybe került a KSC, de a támadás befejezésére már nem volt idő. SOROKBAN Futó-, kocogónapot rendeztek vasárnap Kiskőrösön, amelynek első számaként váltóversenyeket tartottok. Ennek eredménye: Női serd. 10x100 m: 1. Petőfi Alt. lsk. A., 2. Petőfi Alt lsk B., 3. Bem J. Alt lsk. Fiú serd. 10x100 m: 1. Petőfi A., 2. Petőfi B., 3. Bem J. All. lsk. Női ifj. 5x200 m: 1. Petőfi Gimn. A., 2. Petőfi Gimn. B„ 3. 621. Szakmunkásképző. Fiú ifj. 5x200 m: 1. Petőfi Gimn. A., 2. Petőfi Gimn. B., 3. 621. Szakmunkásképző. Férfi felnőtt 5x200 m: 1. HS 3930, 2. HS 3930 B, 3. HS VV. MNK A kimaradt helyzetek mérkőzése Honvéd Kun Béla SE-Volán SC 1—1 (1—0) • Öulyás, a Kun Béla SE kapusa lehúzza a labdát a befutó Alapi elől. .GuhlX »tíTÍ HU11 Tt*í Nyolc első helyezés a pécsi nemzetközi úszóversenyen Kiskunfélegyháza, 800 néző. Vezette: Csányi. Kun B. SE: Gulyás — Hevesi, Horváth, Dobra, Dongó, Sahin, Csurka, Farkas, Bálint dr., Kó- kai, Patyi (Varga). Edző: Villányi Csaba. Volán SC: Szigeti — Molnár, Kü, Márkus T., Hajdú, Ebedíi, Márkus F. (Osváth), Gubek (Kiss), Alapi, Bartosik, Stefán. Edző: Preiner Kálmán. A Kun Béla SE jól kezdett. Néhány kihagyott nagy helyzet után a 17. percben Sahin ívelt be a jobb oldalról, és Patyi egyből a hálóba lőtt. 1—0. Gubek lövések alig kerülte el a félegyházi kaput, majd Farkas TORNA Ismét jelentős tornászesemény zajlott az elmúlt hét végén Budapesten a Körcsarnokban. A legjobb vidéki tornászok mérték ösz- sze tudásukat a felnőtt és ifjúsági bajnokság különböző osztályaiban. Megyénk tornászai az ifjúsági III. o. egyéni bajnokságon jeleskedtek, sőt a megszerezhető érmek csaknem egyharmadát el is hozták. elvette a labdát Kütől, de lövését Szigeti szögletre ütötte. A szünet után mintegy 10 percen át a Volán kezdeményezett, de komolyabb helyzetük nem adódott. Cserélt az NB 11-es csapat, és a csereként beállt Osváth lövése Gulyás kezei közt a hálóba jutott. 1—1. A mérkőzés végéig támadott a Kun Béla SE. Csurka és Kókai is nagy helyzetben hibázott. A Kun Béla SE jobban játszott, s csak a félegyházi csatárok gyámoltalanságának következtében vitte el az egyik pontot az NB Il-es csapat. Jók: Horváth, Dongó, Sahin, Farkas, Patyi, illetve: Szigeti, Kü, Ebedll. P. J. Az egyéni összetettben 2. Gesz- ler Tibor (KAC). A szerenkénti versenyben a KAC tornászai közül Török János gyűrűn nyert aranyérmet, a kalocsai Vámos János pedig ugrásban lett első. Kiss Kálmán (KAC) ugrásban második, Geszler Tibor pedig gyűrűn, korláton és nyújtón bronzérmes. A szovjet Ívovi úszók részvétele nemzetközi versennyé avatta a Baranya megyei Sporthivatal úszószövetségének összevont megyei bajnokságát, s a vele párhuzamosan rendezett területi delfin korosztályú seregszemle úszóvere- senyét, amelyet szombaton és vasárnap ünnepi külsőségek közt tartottak a pécsi Hullám-fürdő remek, 50 m-es sátortetős uszodájában. A kétnapos versenyen 400 fiatal úszó indult Zala, Tolna, Somogy és Baranya megyékből, valamint a szovjet úszók mellett meghívottként ott voltak az Ű. Dózsa, a Bp. Honvéd és a Kecskeméti SC versenyzői. A kecskeméti úszók közül Villám Attila indult a legtöbb számban és a legnagyobb sikerrel. Első lett a 10 m ser. gyorsúszásban l:02,7-tel, a 200 m ser. fiú hátúszásban 2:27,2-vel győzött, s ez az eredmény egyben megyei felnőt, ifj., serdülő és gyermek csúcs. Győzött még a 400 m serd. gyorsuszásban 4:39,7-tel, az 1500 m felnőtt gyorsúszásban 18:35,6- tal, a 100 m pillangóúszásban l:J0,4-gyel. Harmadik lett 100 m mellúszásban 1:24-gyel. Bikádi Gábor két 3. helyet szerzett. A 100 m férfi gyorsan 1:00,2- vel és a 100 m pillangón 1:04,4- gyel. Bánhidi József a 100 m úttörő fiú gyorsúszásban győzött l:08,9-cel és a 400 m serdülő gyorsúszásban 5. lett 5:08,8-cal. Hajdú László 3. volt 100 m serd. gyorsúszásban l:05-tel és a 200 m serd. fiú hátúszásban 2:32-vel. Varga Zoltán a 100 m ifj. mellúszásban nyert bronzérmet 1:19,7tel. Végül a 4x100 m férfi vegyesváltó (Villám, Varga, Bikádi, Ka- nyó) 4:37,5-tel második. A női versenyzők közül Csák Zsuzsa most indult először a KSC színeiben. Két számban lett első. A 100 m serd. leány gyorsúszásban 1:05,2-vel győzött, a 200 m hátúszásban pedig 2:38,5-tel lett első. A 100 m leány mellVÍVÁS úszásban l:28,9-cel negyedik, a 100 m felnőtt pillangóúszásban 1:14,2-vel 5. volt. Szabó Erzsébet az úttörő leány gyorsúszásban 1:11,1-el második, a 100 m gyermek mellúszásban l:30,4-gyel 3. helyen ütött célba. Balogh Gabriella második a 100 m serd. leány gyorsúszásban 1:08,-cal, és ugyancsak második a 100 m pillangón 1:12,6-os idővel. Hajdú Judit a 100 m felnőtt női gyorsúszásban lett második l:06,5-tel, Hajdú Angéla a 100 m ifj. női mellúszásban l:23-tel harmadik, Libor Éva a 400 m gyermek leány gyorsúszásban 4 Tőivel harmadik. A 4x100 m női vegyesváltóban a KSC csapata (Hajdú J., Hajdú A., Balogh, Csák Zs.) 5:04,4-gyel első lett. * Végül egy érdekes és örvendetes hír. Villám Attila, a KSC fiatal úszója tagja lett az országos IBV úszókeretnek. Az IBV jövőre Kubában lesz. Megyei sikerek a vidékbajnokságon Kézilabdapályát avattak Kalocsán Következik a területi bajnokság H'< egy elhatározást tettek is követik, akkor születnek a szép eredmények. Ezt bizonyítja az az avató ünnepség, amelyre Kalocsán került sor az ÉPGÉP Kisgépek Gyáránál. Jenei József igazgató korszerű bitumenes kézilabda-pályát adott át a vállalat sportolóinak. Beszédében emlékeztetett arra, he a pályához az év elején még csak az elhatározás, és a jószándék volt meg, ám ezt szorgalmas munka követte. A KISZ-alapszervezet védnökséget vállalt, s a fiatalok be is váltották ígéretüket. Először elkészült a szegély, majd a tükör és a betonozás. A csapat tagjai nemcsak az edzésekkel törődtek, hanem a pálya építésétől sem maradtak távol. Az építés utolsó, befejező fázisa volt a bitumenozás. A lelkes gyáriakhoz csatlakozott a Közúti Építő Vállalat brigádja, akik a munkát ingyen végezték, s csak az anyagköltséget fizette az ÉPGÉP. Így, közel ezer társadalmi munkaóra után avatásra készen várta a pálya a nagyszerű ellenfelet, a Kecskeméti Építők NB Il-es együttesét, akik nagyobb felkészültségük révén 36—24 arányban győztek az avatón, t • Az avató ünnepség. Jene! József Igazgató adta át a kézilabdapályát. A lelkes pályaépítők közül megemlítünk néhány nevet: Balogh Gyula, Hanák Mária, Markó Gábor, Juhász Antal, Tóth István, Raffal Endre, valamint az Ady és Vibrátor I. és II. brigád tagjait, akik a legtöbbet tettek a korszerű, új pálya építéséért. A megyei vívószővetség, a minősítő versenyek ,alapján összeállította a csapatokat a vasárnap Békéscsabán sorra kerülő területi serdülő és ifjúsági bajnokságra. Serdülő fiú tőr: 1. Busa István (KSC). 2. Farkas István (KSC), 3. Gulyás Andor (KSC), 4. Mihalas (Szanki O.). 5. Joób (KSC), 6. Kozma (KSC): Serdülő leány tőr: 1; Manik Agnes (KSC), 2. Dezsőfi Beatrix (KSC), 3. Nyúl Edit (KSC). Ifjúsági fiú tőr: 1. Gajdácsi Győző (KSC), 2. Fekete Zoltán (KSC), 3. Értékes Lajos (KSC): Ifjúsági leány tőr: 1. Bárányt Franciska (KSC). 2. Huszár Erika (KSC), 3. Hamza Ágnes (KSC); Valamennyi korcsoportban az 1—3. helyezettek Indulnak Békéscsabán. ASZTALITENISZ _____________ V ersenyben a Sükösd csapata Jól szerepei az asztalitenisz megyei férfi csapatbajnokságon az újonc SU- kösd együttese, s még versenyben van a Tiszakécske csapatával az első helyért. A sükösdiek legutóbb köny- nyen győzték le a tavalyi második és harmadik helyezett Dunavecse, Illetőleg Klskunmajsa csapatát, majd, Kecskeméten. a nemrég még NB m-as K: Spartacust verték meg. Sükösd—Dunavecse 13—3 Győztesek: Dr. Hegedős 4, Markó 4, Szerletlcs 3, Slingár 2, illetve Sódar 1, Zvaló 1, Vajda 1. Sükösd—Klskunmajsa 14—2 Győztesek: Bálcs 4 Szerletlcs 4, Slingár 3. Markó 3. illetve Bognár 1, Kárpáti L K. Spartacus—Sükösd 2—lt Győztes: Jánosi 2. illetve Markó 4, Slingár 4, Szerletlcs 3. Bálcs 3: Jól sikerült a város fiatalságának és dolgozóinak kocogása is, s mintegy 250 résztvevő kapott oklevelet. Kiskunfélegyházán a Műanyag SK sakk-szakosztálya november 14-én, vasárnap egyéni sakk-vil- lamversenyt rendez a Fegyveres Erük Klubjában. Nevezni a helyszínen is lehet. Kiskőrösön rendezték a középfokú iskolai kézilabda-bajnokság megyei döntőjét. Nők: 1. Kiskun- ma jsai Dózsa Gimn., 2. Kiskunhalasi Szilády Gimn., 3. Kiskőrösi Petőfi Gimn., 4. Kecskeméti Berkes Szakközépiskola. Férfiak: 1. Kiskunhalasi Szilády Gimn., 2. Kecskeméti 607. Szakmunkásképző, 3. Bácsalmási Hunyadi Gimn., 4. Kiskőrösi Petőfi Gimn., 5. Bajai 609. Szakmunkásképző Intézet. A megyei kézilabda-bajnokság végeredménye Befejeződött a megyei férfi, női, valamint az ifjúsági férfi kézilabda-bajnokság. A bajnokság végeredménye: FÉRFIAK 1. Kiskunhalas 2. Lajosmizse 3. Kalocsa 4. Baja» 5. Soltvadkert 6. Kiskunmajsa 7. Bácsalmás 8. Radnóti SE 9. Kiskőrös 10. Balotaszállás 11. Kertészeti 12. Tiszakécske** 22 21 — 1 582-349 42 22 20 — 2 577-432 40 22 12 1 9 434-407 25 22 13 — 9 423-417 25 22 11 1 10 419-414 23 22 10 2 10 434-388 22 22 10 2 10 465-437 22 22 9 3 10 455-448 21 22 10 — 12 441-445 20 22 4 2 16 335-493 10 22 2 3 17 342-464 7 22 2 2 18 320-534 2 Megjegyzés: Az egy *-gal jelölt csapattól egy. a két **-gal Jelölt csapattól négy büntetőpont levonva. NŐK 1. Kiskunmajsa 2. Kiskőrös 3. Császártöltés 4. Kecel 5. Kiskunhalas 6. Méntelek 7. Nemesnádud, 8. Jánoshalma* B. KTE 10. Soltvadkert Szánk Megjegyzés: A 18 17 18 17 18 11 1B 10 18 9 egy büntetőpont levonva. 1 337-131 34 1 319-137 34 5 173-160 24 6 226-194 22 7 196-213 20 9 257-250 16 12 212-276 12 13 174-259 9 14 144-242 7 17 143-319 I törölve *-gal Jelölt csapattól 18 18 18 18 18 A MEGYEI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE FERFTAK 1. Bácsalmás 2. Kiskunhalas 3. Lajosmizse 4. Baja 5. Klskunmajsa 6. Radnóti SE 7. Kalocsa 8. Kiskörös 9. Tiszakécske 10. Soltvadkert 11. Balotaszállás 12. Kertészeti 22 20 — 2 329-289 4» 22 18 1 3 303-323 37 22 16 2 4 443-306 34 22 14 2 6 430-329 80 22 13 1 R 376-331 27 22 8 — 14 260-389 16 22 6 2 14 317-446 14 22 5 — 17 304-399 10 22 5 — 17 260-363 10 22 3 — 17 296-397 10 22 4 — 19 239-484 8 22 14 — 8 336-238 28 Megjegyzés: A vonal alatti csapat eredménye nem számít a bajnokságba.