Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
Félezer hektárral több búzavetés A kedvező időjárást kihasználva az őszi mezőgazdasági munkák közül a kalászosok vetését fejezték be először Bács-Kiskun megye mezőgazdasági ütemeiben. Az állami és szövetkezeti gazdaságok az üzemtervükben előirányzottnál összesen 521 hektárral több búzát vetettek el. Néhány közös gazdaság még folytatja a vetést, mert növelni akarja a kalászosok vetésterületét. Az elmúlt napokban befejeződött a szója és a napraforgó betakarítása, s meggyorsult a kukorica és a cukorrépa szedése. A mélyszántás üteme is megfelelő. A fűszer-, a csemege-, valamint a pritaminpaprika szedése szintén befejeződött, a zöldségfélék közül káposztából és gyökérzöldségekből maradt még kint a kertészetekben termés. 100 FÉRŐHELLYEL Bővítik az óvodát Lajosmizsén — Négy év alatt 1200-zal nőtt Lajosmizse lakosainak száma, s a három éve átadott százszemélyes óvoda kicsinek bizonyul: évente harminccal születnek többen. mint az előző esztendőkben. A nagyközség termelőszövetkezetei, vállalatai, a tanács segítségével 100 hellyel bővítik az óvodát. Az anyagi fedezetet a „Három napot Lajosmizséért” akció is biztosítja, amelyben a lakosság minden rétege részt vesz. • A borotaí termelőszövetkezetben gyors Ütemben készítik elő a talajt a traktorosok. A letakarított kukorica helyére búzát vetnek. Remélik, hogy az időjárás kedvez és a téli fagyok beálltáig megerősödhet a kikelő növény. (Pásztor Zoltán felvétele) Teljesítik verseny vállalásaikat a Bajai Finomposztó Vállalat brigádjai • Rapcsán.vi Istvánné, a Vállalat kiváló brigádja címet viselő Vöröskeresztes brigád vezetője SMIT-szövőgépen dolgozik. Kollektívája az elsők közt áll a munkaversenyben. A Bajai Finomposztó Vállalatnál folyamatban levő nagy rekonstrukció mellett ezideig minden évben teljesültek a termelési tervek. Ebben közrejátszott a körültekintő előkészítés, szervezés mellett a szocialista munkaverseny is. ami a munkában helytálló. a magán- és közösségi életükben becsületes, fejlődni, művelődni akaró dolgozók számának gyarapodásán kívül időszakról időszakra termelési sikereket is hozott. Az V. ötéves terv maradéktalan megvalósításáért indított munkaversenyben a vállalat bajai gyárában, a bácsalmási telepen és hercegszántói részlegében több mint ezer dolgozó vesz részt. A brigádok közül 41 már korábban megszerezte a szocialista címet, vagy annak magasabb fokozatát. Az idén 20 kollektíva tűzte célul maga elé ennek a kitüntetésnek az elnyerését. A Finomposztó műhelyeiben 21 „érdemes” munkabrigád is dolgozik. s ebben az esztendőben ezt a címet szeretné kiérdemelni 4 kollektíva. „Ezt a címet azok a brigádok nyerhetik el, amelyek hií vatalosan megalakultak, nem a szocialista címért versenyeznek, a munkával kapcsolatosan konkrét vállalásokat tesznek, a termelés, termelékenység, minőség, ■ hulladékcsökkentés vonatkozásában, s a felajánlásokat teljesítik” — írja elő a vállalati munkaversenyszabályzat. Érdemes munkabrigád címre azok a közösségek pályáznak. amelyek bejárási, vagy egyéb okokból kifolyólag a szocialista cint magasabb követelményeinek nem tudnak eleget tenni. Az anyagi ösztönzés kisebb mértékben az- érdemes munkabrigádokat is érinti. A munkaverseny első félévi szakaszában az öt gyárrészleg termelési versenyében a Finomposztó bácsalmási telepének kollektívája vitte el a pálmát. A második, harmadik és negyedik helyen a bajai gyárrészlegek osztoztak, az ötödik helyre, tisztes eredménnyel a hercegszántói részleg került. Kovács Józsefné munkaver- senyfelelős elmondta, hogy a brigádok ezideig időarányosan teljesítették vállalásaikat, kisszámú kivételtől eltekintve. Két kommunista műszak bérét a bajai Pető- fi-szigeten létesülő fürdő építésére ajánlották fel. Az* óvodák, iskolák, bölcsődék patronálása folyamatosan történik. Szakmai, politikai, vagy egyéb jellegű képzésben szinte majdnem mindenki részt vesz a szocialista brigád- tagok közül. Sokan a nyáron fejezték be a 2 éves felnőtt szakmunkásképző tanfolyamot. A dolgozók művelődésének elősegítésére közművelői munkakört létesítettek a Finomposztónál. Novemberben vetélkedőt rendeznek a vállalat brigádjai, amelyen a politikai, művészeti, irodalmi ismereteken kívül a dolgozók jogainak és kötelességének, s a kollektív szerződésnek ismeretéből is vizsgáznak a versenyzők. A. T. S. Eredményes kísérletek A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet libafarmján —, ahol évek óta foglalkoznak a nagyüzemi tenyésztési rendszer kidolgozásával — eredménnyel járt a folyamatos tojástermelést elősegítő kísérlet. Mesterséges feltételek között — különleges takarmányozással és fényhatásokkal — a hagyományosnak háromszorosát teljesítik tojástermelésben a libák. A failka a nyár elejéig tojik. Másfél hónapos pihenő után őszszel újra kezdik a termelést. A tudományosan kidolgozott rendszer alkalmazható másutt is, az egyéb baromfifélék zártrendszerű tenyésztéséhez hasonlóan megoldja a mind ez ideig külterjes libatartás nagyüzemesítését. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz 1977-ben négyszázezer naposlibát állít elő saját, illetve a társgazdaságok részére. Hizlaldájából. gépesített töméssel, 40 ezer májliba kerül ki. pecsenyeáruként pedig 120 ezret értékesítenek. A jövőben a tenyésztési rendszer elterjesztésével tovább szakosodnak majd, s pecsenye-, illetve hízóalapanyaggal látják el a Kiskunfélegyháza környéki májlibatermelőket. V. E. Hatalmasat lép a történelem A Kossuth Könyvkiadó a minap juttatta az érdeklődők kezébe az SZKP XXV. kongresszusának anyagát. A kötet tartalmazza a Központi, Bizottság beszámolóját, a Szovjetunió népgazdasága 1976—1980. évi fejlesztésének fő irányait, s a Politikai Bizottság néhány tagjának felszólalását, válamint a külföldi küldöttségvezetők — közöttük Kádár János — megnyilatkozásait isi A XXV. kongresszus anyaga a jelentős sajtónyilvánosság miatt meglehetősen közismert. De egy kötetbe összefoglalva tanulmányozni a megállapításokat, sok segítséget ad a pártaktivis- táknak és mindazoknak, akik érdeklődnek a szocialista világ legnagyobb országa kommunista pártjának munkássága iránt. A kongresszus jelentőségének megfelelő mértékben foglalt állást a nemzetközi kérdésekben, s az adott világhelyzetben kifejtette az SZKP nemzetközi tevékenységének elvi és gyakorlati megfontolásait. A belpolitikai kérdések közül mindkét beszámoló nagy teret szentel a párt gazdaságpolitikájának, ami az elkövetkező évek munkásságának tengelyében, áll. „Ez ugyanis — mondotta Brezsnyev elvtárs — a kommunizmusért folytatott harc döntő területe.” A népgazdasággal kapcsolatos megállapítások sok vonatkozásban azonosak azokkal a gondokkal is, amelyek a mi pártunk napi feladatai közé tartoznak. „... különösen tűrhetetlenek az olyan hibák, mint a munkaidő-veszteség, és az állásidő, a munkaidő egyenetlensége, a gyenge munka- és technológiai fegyelem, a káderek nagyarányú fluktuációja sok' vállalatnál. Szükséges az anyagi és pénzügyi források racionálisabb és gondosabb kihasználása.” A kongresszus mélyrehatóan elemezte a mezőgazdaság továbbfejlesztésének kérdéseit, összpontosítva három alapvető területre: a gépesítésre, a talajjavításra és a kemizálásra. Szó esett arról is, hogy a dolgozók jólétének fokozása elengedhetetlenül megköveteli, hogy a lakosság igényeit a különféle árukra! és szolgáltatásokra teljesebben kielégítsék. „Éppen ezért a párt a mezőgazdaság gyors ütemű fellendítésével együtt rendkívül jelentősnek tartja az úgynevezett B. szektorba tartozó iparágak fejlesztését.” A kötet anyaga, amelynek megállapításaira az egész világ felfigyelt, csaknem ötezer küldött döntése alapján határozattá, illetve egy nép programjává lett, amelynek lényege az, hogy ez a hatalmas, gazdag ország miképpen lép előre, a következő ötéves tervben. Brezsnyev mondta: „Nagy és bonyolult munka vár ránk, nem kétséges, azonban az, hogy pártunk, népünk becsülettel megbirkózik vele, és új, ragyogó fejezetet ír az első kommunista társadalom építésének krónikájába.” ÚJABB MUNKALEHETŐSÉG JAKABSZÁLLÁSON Tojásostészta-gyár épül A jakabszállási Népfront Szak- szövetkezet és a kecskeméti Kossuth Tsz közösen fejleszti csirkefarmját, s ennek egyik következménye, hogy a jakabszállásiak tésztaüzemet létesítenek, ami hatvan asszony számára teremt munkalehetőséget. A jövőre kezdődő építkezés 1978-ra fejeződik be, s a 4—5 milliós beruházási költség 5—6 év alatt térül meg. Évente 2—3 millió tojást gyúrnak majd az asszonyok bele a tésztába. UGYAN KI VENNE MEG? Finomság, csak mutatóba Itt áll előttem az asztalon egy kis üvegben. A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben kaptam. Nem azért, hogy írjak róla, hogy reklámozzam, nem. Hogy megkóstoljam. Nos, mit mondjak: ízlik. Kifejezetten finom, kellemes aromájú. Kicsit talán édesebb a kelleténél, dehát azt hiszem, ez általános betegsége a magyar lekvárszabványoknak. Zöldparadicsom dzsem a neve. Aki azt képzeli, hogy egy új kísérletet, esetleg találmányt akarok most bemutatni, téved. Már valamikor dédanyáink is készítették, nyilván attól a felismeréstől indíttatva; hogy az éretlen paradicsom is temérdek vitamint tartalmaz, másra felhasználni pedig alig-alig lehet. Vagyis megmentettek valamit a kert „hulladékaiból”. 0 Sólymos Ágnes laboráns. Ady-vetélkedő A kecskeméti csapat márciusban kezd A költő születésének századik évfordulója alkalmából a Kulturális Minisztérium, a SZOT és más ’ intézmények, testületek támogatásával nagyszabású vetélkedőt rendez á Magyar Rádió. A péntek délután Budapesten tartott megbeszélésen kialakult a végleges program. Dorogi Zsig- mond, a rádió irodalmi osztályának vezetője és Kulcsár Katalin, a vetélkedő szerkesztője elmondtak, hogy Ady Endre életművének minél sokrétűbb megismertetését tekintik a legfőbb célnak. Jelentőségének érzékeltetése, történelmi szerepének hangsúlyozása érdekében a műsor hallgatói tájékozódhatnak az „új idők új dalaival” jelentkező költő és vétesz koráról, utóéletéről. A hattagú csapatokban hivatásos irodalomtörténészek, magyartanárok nem szerepelhetnek. Az első fordulóra február 9-én kerül sor. A Katona József Társaság együttese március 9-én mérkőzik a Fővárosi Művelődési Ház szocialistabrigád-vezetők klubjával. A felkért nyolc versenycsapat közül négy kerül a júniusi, illetve júliusi középdöntőbe. Augusztus 24-én dől el, hogy kik értik legjobban Ady művészetét. A műsort Rapcsányi László vezeti, a zsűri elnöke Sőtér István akadémikus. A ZÖKUTI-ban minden ősz- szel csinálnak pár üveggel. Ma már inkább csak passzióból, meg az ínyencebb vendégek kínálására. Az előállítás technológiája roppant egyszerű: elszeletelik a zöldparadicsomot, ecetes vízben forralják, majd cukrozott, eredeti citromlével összefőzik. A dzsemmel az 1972-es erfurti kiállításon ezüstérmet nyertek. Az intézetben rengeteg külföldi szakember megfordul — kivétel nélkül dicsérik. Boltjainkban mégsem kapható. Mert nincs üzem, amely foglalkozna vele. Vajon miért? I A Kecskeméti Konzervgyárban visszakérdeztek: ugyan ki venné meg? És hozzátették: nem hiszik, hogy el lehetne adni komoly tételben. Nincs érdeklődés iránta. Különben is az összes felkínált zöldparadicsomot átvették; savanyúság, saláta lesz belőle. Köztudomású: gépi betakarításoknál a leszedett paradicsom mintegy 40 százaléka éretlen. Sárga vagy zöld színű. Ez óriási mennyiség. Ennyit nem bírnak savanyítva tartósítani a konzervgyárak. A zöldparadicsom egy részét tehát — ez a gyakorlat — a* Válogatás után kiviszik a földre és beszántják. Veszendőbe megy. Pedig érték. Olyan érték, amit valahogy megmenteni, hasznosítani kellene. Akárha így, dzsemként. Lehet, hogy a külföldi kereskedők szívesen fogadnák. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára a hazai vásárlók is Örülnének a lekvár-választék bővülésének. K. F. MOZIMŰSOR 1976. november 7. KECSKEMET VÁROSI: fél 4 és 7 órakor Szovjet filmek fesztiválja. szerelmesek románca Másfél helyárú 1 Kétrészes színes szovjet film KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A BEKESSEG kora Színes olasz film MESEMOZI: fel 4 és háromnegyed 6 órakor VARAZSSAPKA Színes mesefUm-összeállítás STUDIÖMOZJ: 8 órakor! Filmbarátok köre! QUEBRACHO 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes argentin film 1976. november 8. KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 órakor Szovjet filmek fesztiválja. JÉGMEZŐK lovagja szovjet film háromnegyed 6 és 8 órakor! Művészmozi-sorozat! AZ UTAZÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes olasz film KECSKEMET ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! ÜDÜLÖK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 20 '\,Jkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes francia filmvígjáték Mesemozi: háromnegyed 6 órakor! VARAZSSAPKA Színes meseíilm-összeállítás Stúdiómozi: 8 órakor! Filmbarátok Köre! A NAP VEGE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Svéd film HÍREK NAPTAR 1976. november 7. Vasárnap Az Októberi Szocialista Forradalom évfordulója Napkelte: 6 óra 36 perc. Napnyugta: 16 óra 19 perc. Holdkelte: 16 óra 43 perc. Holdnyugta: 6 óra 54 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: változóan felhős, párás, főként éjszaka és reggel helyenként ködös idő. Elszórtan eső, záporeső. Mérsékelt, időnként megélénkülő keleti-délkeleti szél, majd délire forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 14—19 fok között. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten egy darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye, 3 070 503 forint. Négytalálatos szelvény 113 fogadó ért el, nyereményük egyenként 27 173 forint. Három találata 8547 fogadónak volt, nyereményük egyenként 359 forint. A kéttalálatos szelvények száma 222 345 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — A József Attila Művelődési Központ Liszt Ferenc énekkara ad hangversenyt hétfőn Baján, az intézmény színháztermében, este 7 órai kezdettel. A koncerten az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kamarazenekara és Dobai Tamás — zongorán — működik közre. — A VlKlNG-programról tartja holnapi előadását, a TIT kalocsai értelmiségi klubja csillagaszati előadássorozatában Schalk Gyula, az Uránia tudományos munkatársa. Az érdekesnek Ígérkező beszámoló fél nyolckor kezdődik a Nagy Lajos Könyvtárban. — Kilcncvenágyas belgyógyászati pavilont építenek Kiskunfélegyházán ebben a tervidőszakban, a fekvőbeteg-ellátást megjavítandó. Ezzel egy időben 16 millió forintért felújítják a fűtőberendezéseket is, a kazánokat földgáztüzelésűre alakítják át. — ARANYLAKODALOM. Házasságkötése ötvenedik évfordulóját ünnepelte tegnap délután Öregcsertő-Csornán András István és Vén Julianna. Az aranylakodalmon négy lányuk és négy fiúk és két dédunokájuk köszöntötte a házaspárt. Vásárhelyi Zoltán Kecskemétre jön Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy, a kecskeméti Városi Dalárda hajdani nagyhírű vezetője hétfőn délután 5 órakor, a Megyei Művelődési Központ művészklubjában találkozik az egykori kórus volt tagjaival. Az érdekesnek ígérkező beszélgetés résztvevői megtekinthetik az ez alkalommal rendezett. Vásárhelyi Zoltán működését bemutató kiállítást is. A Kecskeméti Katona József Színház műsora November 7. vasárnap de. 10 óra: ÖZ, A NAGY VARÁZSLÓ Gyermekelőadás Délután 3 óra: MANDRAGORA Móra-bérlet Este 7 óra: MANDRAGORA Tóth László-bérlet Martfű, fél 7 óra: STUART MARIA I ÜHNHBNHHl PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye) Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-619. 12-31« (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dii: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 2$ 065