Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
Gyászhír Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, testvérünk 0ZV. KARA MIHALYNÉ Csille Erzsébet Lásziófalva-Alsó 144. szám alatti lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése f. hó 25-én, csütörtökön délután 13 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 5001 Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett feleségem, lányunk, testvérünk NAGY JÚZSEFNÉ Szűcs Éva temetésén megjelentek sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel mély fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család, Kiskunhalas. 1231 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó apánk, nagyapánk ID. BAN SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút. virágot helyeztek és mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 4945 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk BÁRDI PETI GÁSPÁR a konzervgyár nyugdíjasa Kecskemét, Kossá I. sétány 43. sz. alatti lakos, f. hó 19-én, hosszú betegség után, 57 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 25-én fél 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család. 45 012 Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk FEKETE LAJOSNfi Szögi Rozália temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzei fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család, Kiskunhalas. 1241 Ezúton mondok köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Posta, a MÁV dolgozóinak, vezetőinek akik édesapám MODOK IMRE temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel fájdalmamat enyhítették. Gyászoló fia, Kiskunhalas. 1219 Fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó feleségem édesanyánk, felejthetetlen nagymamánk molnár imréné Pólyák Rozália Kecskemét, Tatársor 9. sz. alatti lakos, életének 58. évében elhunyt. Temetése f. hó 25-én, csütörtökön, háromnegyed 2 órakor lesz a kecs. keméti köztemetőben. Gyászoló család. 45 019 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak Ismerősöknek, akik drága édesanyánk, nagymamánk, anyósunk Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, Kecskeméti ÉPSZER Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, az I-s Postahivatal dolgozóinak, akik szeretett férjem, drága édesapám BÖDDI LAJOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló felesége és fia. 4923 ÖZV. SZEVERÉNYI MATYASNÉ Tóth Ilona temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 43 991 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, DAV dolgozóinak, akik drága jó testvérünk GYARMATI SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkban velünk éreztek. Gyászoló család. Baja. 817 APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan BAJA Hunyadi u. 41. számú 4 szoba, fürdőszobás családi ház, lakómentes, tel. jes beköltözéssel eladó. Megtekinthető szombaton délután és vasárnap délelőtt. 809 SZÉCHENtYIVAROSBAN 2 szobás első emeleti, lakás OTP-hltel átvállalással eladó. Folyamatban levő, vagy Induló társasházi építkezésbe belépnék. Leveleket ..Széchenyiváros” jeligére a kiadóba kérem, 43833 4.4 5-ös Skoda alkatrészenként eladó. Kecskemét, Tölgyesi u. 11. sz. (Muszáj) 43982 MOSZKVICS 408-as, műszaki vizsgázott olcsón eladó. Kiskunhalas, Vörötmarty u. 26. 1226 ÜRES szoba, konyhát keres házaspár 1—2 évre, Kecskeméten. Ajánlatokat: Kecskemét, Kossá István sétány 69. szám alá kérek. 4939 2000 DB falazóblokk eladó. Kiskunhalas, Kárász u. 5. 1220 CSEREPES tanya fürdőszobával, egy hold szőlő gyümölcsössel gazdasági felszereléssel olcsón eladó, villany van. Balotaszállás, II. kér. 25. vasútállomástól egy km. Vöneki Ferenc. _____________ 120« K ETTŐ szoba, összkomfortos lakás, azonnal beköltözhetően eladó. Baja Szabadság u. 71. sz. VIII. ép. fsz. 3. 824 MOST műszaki vizsgázott oldalkocsis Pannónia eladó. Izsák. Kiskőrösi út 8. Szabó László. 43994 FÉLKÉSZ ház eladó. Kiskunhalas, Határ utcában. Érdeklődni Kisfaludy u. 73. .___________________________1202 B ÁJÁN üres szoba, fürdőszobás lakást keres, nyugdíjas értelmiségi férfi. Leveleket: „Minél előbb” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 827 FIAT 500-ashoz olasz gumik, csapágyak eladók. Kiskunhalas, Bajza u. 22. 1243 ÉRTESÍTJÜK ügyfeleinket, hogy a Fémipari Szövetkezet rádió- és tv-szerelő részlege a Móra tér 11. sz. alatti helyiségéből Kossuth u. 16. szám alá az új Szolgáltatóházba költözött. 1459 ELADÖ családi ház Kecskemét, Rendőrfaluban részben beköltözhetően. Érdeklődni: Matkól út 91. szom- bat, vasárnap. 4905 BALATONFÖLDVAR, Szentgyörgyl u. 86. sz. 28— 30 személy egyidejű üdültetésére alkalmas ikernyaraló eladó. Érdeklődni Kis- kunhalas, Bajza u. 22. 1242 ELADÖ 3 szobás, garázsos, beköltözhető villa a villanegyedben. 2 szobás szövetkezeti lakást beszámítok. Kecskemét Mathiász János u. 16. Telefon: 11-138. Kör- tési. 4940 KÉNYELMES 2 szobás, étkezőfülkés, fürdőszobás, szép környezetben levő, ka-, locsai lakásomat elcserélném bajai hasonlóra. Leveleket: ..Csere” jeligére a Bajai M. Hirdetőbe kérem. 816 NÉGYKERÉK meghajtású vizsgáztatott munkagép sürgősen eladó. Hegedűs István, Tázlár, Zrínyi u. 16. 1237 Egyéb adás-vétel IGÉNYES gyermektelen házaspárnak bútorozott szoba kiadó december l-től. Érdeklődni : Kecskemét Vörösmarty utca 4. 3—5-ig. 4948 NYÁR- és szomorúfűzfa- csemeték eladók. Cím: Ér- sekcsanád. Béke tér 2. sz. 807 KETTÖSZOBAS lakás OTP- hitel átvállalással, beköltözhetően eladó. Baja, Kisál- lomás u. 7. sz. fsz. 3. Érdeklődni: délután. 803 VESZEK varrógépeket, kerékpárokat. Miletics műszerész, Kecskemét, Bem utca 8. 4876 ELVESZETT Fodor Ferdi- nánd kőműves-javító Csó- lyospálos szövegű bélyegző, érvénytelen, értesítést Zrínyi u. 12. sz. alá kérek. 1235 Gépek és alkatrészek ELADÖ épületbontásból gerendák horogfák, deszka, léc, szegedi cserép, ajtó, ablak. Kecskemét, Honvéd utca 22. (Batthyány utcai zöldségbolt mellett.) 4915 MOZGÁSKÉPTELEN fiatal nő, napi négyórás gondozására ápolót keresek. Oszlár- né, Kiskunhalas, Vörösmarty u. 107. Érdeklődni délelőtt. 1222 KISKUNMAJSA, Tanács- köztársaság út 14. szám alatti ház eladó. Érdeklődni: vasárnap 10—14 óráig. _________ 4943 T RABANTOSOK figyelem I Pótfűtést készítek. Meleg lesz kocsijában. Fritsch. Kiskőrös. Szabadkai u. 33. 1493 420 NÉGYSZÖGÖL hobby- kert eladó, faházzal, mellékhelyiséggel. .Kút, villany van. Érdeklődni: Búzás János, Hetényegyháza, Üri- hégy 99, 4946 ÜZEMKÉPES GO-kart eladó. Érdeklődni: Lakitelek, Béke u. 6. 4935 KISKUNFÉLEGYHÁZÁN épületbontásból eladók: szegedi cserép, lécek horogfák, gerendák, deszkák, ajtó. ablak, tégla csatorna. Érdeklődni: Szabadság tér 1. (Virágüzlet udvarában.) 4951 RENDELŐNEK várónak alkalmas helyiséget keresek Kiskunhalason. Ajánlatot „Hygiéne” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérek. 1234 SIMSON Schwalbe jó állapotban eladó. Kiskunhalas, Széchenyi u. 107. 1221 570 NÉGYSZÖGÖL belterületi szőlő eladó. Érdeklődni Kiskunhalas Kórház u. 12. 1218 WARSZAVA 223-as üzemképesen, műszaki vizsga nélkül, alkatrészként eladó. Kisszállás, Felszabadulás u. 43. Torma. 1224 NYÍRL és szomorúfűzfa- csemeték eladók. Cím: Ér- sekcsanád. Béke tér 2. sz. _____________ 807 E LADÖ olajkályha és szén- tüzelésű kályha. Kecskemét, Eszperantó utca 20. Délután 17 órától. 4906 FRANCIA nyelvtanárt keresek. Kecskemét, telefon: 11-963. (5 órától)____ 4936 K ECSKEMÉTEN vagy környékén társasház, családi ház építését, belső átalakítását vállaljuk, kulcsátadással december 1-1 kezdéssel. Leveleket: „Építőbrigád 18 584” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 4918 KÉTSZOBÁS lakóház, nagy portával eladó. Kiskunhalas, Füzes u. 5. 1217 KÉTSZOBÁS, fürdőszobás ház, 240 négyszögöl kerttel eladó. Dobó u. 12. 1223 TRABANT 60l-es karosszéria eladó. Cím: Szűcs István Kisizsák 162. sz. 825 ZK-s, 1300-as Lada eladó. Cegléd, Puskin u. 4. Telefon: 10-696, 45010 EILADÖ gáztűzhely palackkal, nyomáscsökkentővel. Érdeklődni: Kecskemét, Róna utca 17. 4914 SZOBA, konyhás, kertes házrész eladó. Kiskunhalas, Csiga u. 9. 1227 UK-s Dácia eladó. Kiskunhalas Petőfi u. 7. Erdélyi. 1225 VADONATÜJ lakóházi vízellátó berendezés és Pécs I-es televízió antenna eladó. Érdeklődni: Baja, Diófa u. 13. sz. 814 IDŐ házaspárt vagy egyedülálló idős személyt eltartanánk lakásért vagy házért. Kecskemétiek előnyben. Leveleket: „Őszinteség 18 575” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 4909 Házasság TANYA 800 négyszögöl területtel, széna, csöveskukorica eladó. Kunfehértó, V. 20. faluhoz közel, Horváth Frigyes. 1228 WARTBURG 353-as motor, sebváltó eladó. Kiskunhalas, szilády Aron u. 1. II. 9. telefon: 314, 17 órától 262. Benke László. 1230 KÉTSZOBÁS, kertes ház beköltözhetően eladó. Kiskunhalas, Almos u. 12. Érdeklődni 17 órától, szombat délután, vasárnap. 1233 ZJ-S Skoda S—100-as, sürgősen eladó. Érdeklődni: Kiskunhalas 195-ös telefonon 109-es melléken. 1233 GAZ 69-es, sürgősen eladó. Kiskunhalas, Alsószállás 210. Majsal úton, Gombos, 1240 ELADÖ 200 kg-os hízott sertés 5 db gázolajos hordó, olajjal együtt. Érdeklődni: naponta 16 órától, Kecskemét. Szolnokihegy 69. ÄFORT mögött, Sz. Varga Józseféknél. 4931 50 DB anyajuh eladó. Érdeklődni Jánoshalma Rokkant u. 1. 1229 38 ÉVES, 165 cm magas, elvált saját házzal rendelkező szakmunkás férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő leánnyal vagy asszonnyal. Leveleket: „Szeretnék boldog lenni 18 623” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 4956 HÉTVÉGI ház eladó Vadkerti-tónál, Nefelejcs u. 27. Rácz, Kiskunhalas, Mátyáá tér 2. Ugyanott bélyeggyűj- temény eladó. 1238 Lakás LAKÁST keresek Kecskeméten költségmegtéritéssel. Leveleket: „Megegyezünk 18 653” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4961 VENNÉK 350 köbcentis alig használt oldalkocsis motor- kerékpárt, árajánlattal. Ajánlatokat: Körmös Sándor, 6331 Foktő, Széchenyi út 19. szám alatt, egész nap. 317 MODERN világoskék konyhabútor. előszobafal eladó. Kiskunhalas, Kilián György u. 31. fszt. 2. Érdeklődni 17 órától. 1236 BONTÁSBÓL tégla eladó. Kecskemét. Halmos Lajos utca 9. (Reáliskolánál.) 4900 72 ÉVES. vígkedélyü egye- űülélő özvegyember, nyugatijai, lakással rendelkező, megismerkedne házasság céljából hozzáillő nővel 72 éves korig. Leveleket: „Kölcsönös megbecsülés” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe kérek. 826 ELADÖ festő kompresszor, 15 mázsa teherbírású gumiskocsi, sertésszállító utánfutó. Pozsgai kovács, Nagykőrös, Világos u. 3. 43973 Vegyes KÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Sárkány u. 14. (Óvónőképző mellett.) 45001 19 ÉVES, 170 magas, barna, egészségügyi dolgozó lány megismerkedne házasság céljából intelligens fiúval. Fényképes leveleket , ,Tapasz” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérek. 1239 Olcsón és gyorsan akar építkezni? VÁSÁROLJA és használja a dunavecsei vegyesipari vallalat 10,5 DARAB KISMÉRETŰ FALAZÓTÉGLÁNAK MEGFELELŐ kohósalak kézi falazóelemet MAGÁNOSOK, VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK, érdemes megismerkedni vele: olcsó, köny- nyen beszerezhető, az építkezést meggyorsítja. A falazóelem habosított kohósalakból 500 (20-as) cement hozzáadásával, gépi keveréssel, vibrálva, nagy nyomással préselve készül. Az érlelése gőzkamrákban történik. A kamrákból kikerülő falazóelem 24 napos érlelt betonnak felel meg. A KÉSZ ELEMEK A SZÁLLÍTÁST JÓL BÍRJAK. Tárolásukhoz fedett terület nem szükséges. Lapjára fektetve egymás fölött 10 sor tárolható. 25- ös és 38-as falazat készítésére alkalmas a méretéből kiindulóan. Mérete: 38X25X31,5 cm. Súlya: 22,6 kp. Hőtechnikai szempontból a 25 cm vastag falazat a szabvány előírásai szerinti követelményeknek minden tekintetben egyenértékű a 38 cm vastag, tömör téglafallal, vagy a 30 cm vastag B 30-as kézi falazó égetett blokkfallal. Törőszilárdsága: 50 kp/cm2. >-» .i . i t S.í ■+i»J-r FALAZÓELEM VÁZLATRAJZA A HAGYOMÁNYOS TÉGLAFALNÁL OLCSÖBB, anyag- és munkaidő-megtakarítást jelent. Fogyasztási ára: 12,30 Ft/db. összehasonlítva a kis méretű téglafallal: 1 m! kisméretű tömör téglafal 700 Ft Megtakarítás 1 m:1 salakblokk falazóelem 540 Ft 30 o/o Falazásnál a szükséges munkaidő a kis méretű tömör téglafal munkaidejének 50%-a. FELHASZNÁLHATÓ: családi házak, hétvégi házak, nyaralók, garázsok, kétszintes építmények, ipari létesítmények, mezőgazdasági létesítmények, lakó- és melléképületek építésénél. Durván szemcsézett, vakolásnál a tapadási előnye magasfokú. Világosszürke színű. Felhasználható szabadon, bejelentési kötelezettség nélkül. MEGRENDELHETŐ, befizethető az Alföldi Tüzép Vállalat telepein: Kecskemét, 102. sz. telep, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Solt, a Dunavecse és Vidéke ÁFÉSZ dunavecsei, szalkszentmártoni, tassi telepein. Gyártja: a Dunavecsei Vegyesipari Vállalat, Dunavecse, Kishíd dűlő. Tel.: Dunavecse 30, 44. Ügyintéző: Schneider Boldizsár. 1519 Kedvező ajánlat Uríi öltönyök 30—40 százalékos árengedménnyel, amíq a készlet tart 232. sz. Olcsó Áruk boltjában Kecskemét, Rákóczi út 24. sz. 4966 Munkaalkalom A GABONAFORGAL3VH és Malomipari Vállalat központja szakképzett időelemzőt, normást keres felvételre. Jelentkezni lehet: a munkaügyi osztályon, Kecskemét, Csányi utca 4—10. 4934 AZ ÉPÜLET ASZTALOSIPARI és Faipari Vállalat Kiskunhalasi Gyára fejlesztő mérnöki munkakör betöltésére keres gépészmérnököt, elektromérnököt. faipari mérnököt, vagy automatizálási főiskolát végzett üzemmérnököt. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél. 1232 ELADÓT és takarítót felvesz a 104. sz. Csemegebolt, Kecskemét, Szabadság tér 3. 4953 AZ 1975/76 tanévben közgazdasági jellegű szakközépiskolában végzett fiatalt bérelszámolói munkakörben felveszünk. Jelentkezés: Ganz-MAVAG Kiskunhalasi Gyáregység személyzeti vezetőnél. 1180 MEZŐGÉP Vállalat Központi Gyára felvételre keres fűtőt melegvizes kazánhoz, valamint gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt. Jelentkezni lehet: MEZŐGÉP Kecskemét, tmk-fő- művezetőnél, Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. 4827 *A BRŐr Magnetofon Gyáregysége felvételre keres női betanított munkásokat és férfi segédmunkásokat kettő illetve három műszakra. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán, Kecskemét, Szolnoki út 16. 4623 mm m KÉPESÍTÉSSEL rendelkező SZTK- ügyintézőt, ipari képesítésű gépkönyveiül takarítónőt férfi öltözőőrt felveszünk. MMG. Automatika Művek. Kecskemét, Korhánközi út 5. 4892 MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna. (Színes) 8.05: iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) 15.40: Ahol mindenki felfedez. Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. I. osztály. Mérések (ism.). 17.13: Hírek 17.20: Soha jobb kor. Próbajáték (ism.). 17.55: Unokáink is látni fogják. Iskolák, nevelési központok. 18.45: Szépen jól magyarul... Zenélhet-e anyanyelvűnk? 2 MŰSOR: 18.33: 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Lengyel művészek opera- A Magyar Televízió Sza- felvételeiből, badegyeteme (színes). 5. 15.10: Iskolarádió, rész: Gravitáció, galaxisok, 15.50: Pete Seeger énekel, galaxishalmazok (ism.). 16.10: Az élő népdal. 19.30: Tv-híradó. 16.20: Zenekari muzsika. 20.00: Még egyszer! Ismétlés az 17.05: Az egészségügy frontjain. októberi műsorokból 17.29: Hangverseny a Mindenki 13.33: A Gyermekrádió új zenei 20.01: Cserhalmi Imre: Csillagok zeneiskolája hallgatóinak. felvételeiből. 8.33: Dzsesszfelvételekből. 9.33: Verbunkosok, katonndalok. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család, (ism.) 12.00: Jacobi Viktor operettjeiből. 12.33: Dvorzsák kamarazenéjéből. 22.23: Az MRT énekkara Schiitz két olasz madrigálját énekli. 22.33: Népi zenekarok felvételeiből. 23.00: Zenés játékokból. PARKETTAGYAR felvételre keres: faipari technikust, géplakatost, villanyszerelőt, targoncavezetőt magas- nyomású olajtüzelésű kazánhoz fűtőt, női és férfi anyagmozgatókat, éjjeliőr, telepőr. Jelentkezés: Kecskemét, Halasi út 10. szám alatt a gyár munkaügyi irodáján. 8828 3. MŰSOR KÉPESÍTÉSSEL, gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt felveszünk. Petőfi Nyomda Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 1504 * , 18.55: A Közönségszolgálat tájé 9.00: Erdei ház. (Színes) Francia koztatóia J tévéfilmsorozat. VII/4, rész (ism.). 9.55: Delta (ism.). 10.20: A három testőr. Francia film (színes). I. rész: A királyné gyémántjai (ism.) 12.00: Játék a betűkkel (ism.) 13.05: Iskolatévé. — Orosz nyelv (ism.) 14.30: Mindenki iskolája. 4. Fizika. Munka, teljesítmény, energia. 15.05: 5. Matematika. „Testek és formák”. Geometria — L rész. (Színes) kozta tója. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tv Stúdióavatás — A Magyar Televízió szegedi és pécsi krözeti stúdióinak első adása. 21.30: Telesport. Labdarúgó UEFA Kupa. Összefoglaló __ a z FC Magdeburg—Video- 10.40: Viaszolunk ton mérkőzésről Magde- nan burgból. Kb. 22.10: Tv-híradó 3. változása. Tévéfilm (ism.). 19.15: Gondolat. (Színes) 20.00: Népdalest. 21.uí Németh*1 László. A hódme- 201,8: Oivasóiámpa. zővásárhelyi évek (ism ). 21-08: Kis magyar néprajz. 21.13: Verdi: Nabucco. KOSSUTH Négyfelvonásos opera. 22.20: Nem haditudósítóként 8.27: Szocialista brigádok Vietnamban. II. rész. akadémiája. Onody György útijegyzete. 8.57: Szokolay Sándor: A fonó- 22.30: Az operaközvetítés folytában. tása 9-12: ?WeUo?SZletek' Beethoven: 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. 10.05: „Nyitnikék” - Kisiskolá- „„„ /Iru sok műsora. rEKJrl hallgatóink8.05: Részletek filmzenékből. 10.55: Szimfónikus zene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Nóták. Rodgers: A muzsika hangja; Lcgrand: Cherbourg! esernyők. 14.00: Kettőtől ötig ... Közvettíés a Vasas—Fio- rentina KK-mérkőzés II. félidejéről. 18.00: Pénzhamisítók. Gárdos Miklós írása. 18.10: Vidám sanzonok. 18.33: Közvetíés az FC Magdeburg—Videoton UEFA- Kupa mérkőzés II. félidejéről. 19.20: Miről vallanak a hanglemez-katalógusok? 19.44: Nótacsokor. Járóka Sándor és népi zenekara játszik, Kovács Apollónia énekel. 20.00: Harminc perc rock. 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon. 21.34: Zenés portré Lőte Attiláról. 18.03: 14.05: Schubert műveiből. 14.58: Operarészletek. Donlcetti: Boleyn Anna. 16.03: Kórusmuzsika. 16.30: Mindenki iskolája, (ism.) 17.00: Zenekari muzsika. Közben: 18.00: A világgazdaság hírei. A Zenekari muzsika c. műsor folytatása. Magnósok, figyelem! Iskolarádió. Hangszerszólók. A dalirodalom remekel — a Magyáí Rádió hangversenysorozatának II. része. Kb. 21.20: Dzsesszfelvételekbe' 21.40: A hangjáték történetéből. AZONNALI belépéssel felveszünk központi gyógyszerraktárunkba áruszállító-rakodó munkást, telepőrt és férfi fizikai dolgozókat. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Izsáki út 8. sz. alatt a raktárvezetőnél. f®8* 18.30 19.15 19.33 19.40 FELVÉTELRE keres a Kecskeméti Tejüzem géplakatosokat, villanyszerelőt. Jelentkezés a Kecskeméti Tejüzemben. Róbert Károly körút 6. Műszaki iroda. 4811 A VAROS! Tanács V. B. Igazgatási O. szerződéssel gépírót keres. Érdeklődni Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em. 20. Telefon: 11-610. 1525 A GANZ-MAVAG Kiskunhalasi Gyáregysége felvesz beruházásban jártas, illetve fejlesztést ismerő mérnököt vagy technikust. Részletes felvilágosítás a személyzeti vezetőnél. 1216