Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-11 / 267. szám

1976. november 11. • PETŐFI NÉPE • 5 BÄCS-KISKUNBÖL INDULTAK A karmester Néztem, néztem hétfőn a kecskeméti városi tanácsháza dísztermé­ben a magyar kórusmozgalom legnagyobb egyéniségét. Ne szépítsük a valóságot: meglassultak a gesztusok, megfáradt a test. Vékony barázdákat írt az energikus arcra a tovafutott 76 esz­tendő. A régi dinamizmusról a szemek tanúskodnak, a Kodály által is méltányolt „közönytörő erőről”, a teljesség vállalásának igényéről. A régi tűz lobog ma is a sugárzó tekintetben. Csak vergődött volna páratlan muzikalitása, tehetsége, ha nem ilyen egyéniség vértezetében mutatkozik. Csalódásokba, kudarcokba hajszolta volna tökéletest óhajtó vágya, ha csupán szűkén vett kar­mesteri teendőire korlátozza tevékenységét, ha nem vállalja a befoga­dás körülményeinek megteremtését. • A Kodály-érem átvétele után az újjáalakult Művészklubban talál, kozott Vásárhelyi Zoltán a városi dalárda volt tagjaival. Dr. Sántha József, a kórus volt titkára köszönti az ünnepeltet. (Pásztor Zoltán felvétele.) Koncert munkásoknak Kecskeméti emlékekkel zsú­folt Krisztina körúti lakása. Fő helyen a Katona József Társa­ság dísztagságát igazoló oklevél, az íróasztalon az 1934-es Hírős Napok emblémája. — Szüleim Erdélyből kerültek a Kiskunságra. Apám a Faragó féle árvaház igazgatóhelyettese volt. Ott nőttem föl, s a Hosz- szú utcai iskolában tanultam az elemi ismereteket. Balogh Dénes és Lévai László tanító urakra ma is hálásan gondolok. Ödön bátyámmal kilencéves koromtól jártam a Városi Zene­iskolába. Orbay Márta nélkül aligha haladhattam volna olyan gyorsan hegedű-tanulmányaim­mal, a fiatal igazgató alapozta meg a zenei műveltségemet. Megízleltem a növendékhang­versenyeken a sikert, elismertek helyi zenész körökben, Tóth László felkérése mégis váratla­nul ért. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után néhány héttel ar­ra biztatott, hogy lépjek föl munkásoknak szánt hangverse­nyen. Vállaltam. Többször is. — Olvastam a korabeli sajtó­ban, hogy mindig nagy sikerrel. A Magyar Alföld 1919. április 18-i számából idézek: „Mesteri játékából a tiszta művészeti tu­dás erejét hallottuk előretörni.” Mit jelentettek a 19 esztendős művésznövendék számára ezek a koncertek? — Később a munkásdalosok körében, meg néhány nagy Ko- dály-bemutatón éreztem olyan hitet mint a forradalmi hóna­pokban rendezett kulturális megmozdulásokon. A főiskolán hegedűtanszakos létemre Kodály volt rám a leg­nagyobb hatással. Örülök, hogy búcsúhangversenyemen hangzott fel először Kodály-mű a szülővá­rosban. Külföldön a magyar kultúráért — Zongörakísérőm, Vilecz Mi­hály jó pajtásom volt. Ketten kaptunk kitűnőt a Tanár Ürnál. Diplomám megszerzése után, észtországi szerződésem teljesíté­se előtt volt ez a koncert. — Megbocsásson, már Révai­ban elárulta, hogy nem elégíti ki egyetlen feladat bármily igé­nyes ellátása. A méltán nagy hírű zenekar koncertmestereként nyilván rengeteg dolga volt. Csi­nált magának újakat. Előadó­ként, szervezőként az új magyar zene egyik legkorábbi terjesztő­je volt. Hogyan fogadta ez irá­nyú tevékenységét Kodály Zol­tán? — Levelekben, majd hazatér­ve személyesen is beszámoltam tapasztalataimról, Bartók, Ko­dály, Dohnányi műveinek közön­ségvisszhangjáról. Segített taná­csokkal, észrevételekkel. Külö­nösen az orosz zene érdekelte. Kint jól ment a sorom, de gyökér nélkül nem maradhattam, szólított a kötelességérzet. A Tanár Ür egyetlen mondattal a számomra akkor szokatlan útra kormányozta életemet. „Csinál­jon kórust.” Csak ennyit mon­dott. Tanár a Zeneiskolában Hegedűtanári tevékenységemet 1926 végén kezdtem meg, s kon­certeztem is egy ideig. A zene­iskola kórusa, az új magyar zene ügye mind erősebben lekötött. 1929 decemberében mutattunk be először Kodály-gyermekdalo- kat. — A szerző sajnos nem jöhe­tett korábbi elkötelezettségei mi­att. Tudom, hogy gyönyörű le­vélben biztatta a folytatásra. ;,Szívből gratulálok, hogy ezt si­került megszerveznie. Nem sze­mélyes okból, de így értem: ha ennyi közönytörő ereje van, ak­kor még sok jóra tudja annak hasznát venni.” Kérem sorolja fel az új ma­gyar zene kecskeméti térhódítá­sának legfontosabb állomásait. Mindegyik külön cikkeket érde­melne. Elöljáróban hadd hivat­kozzak az utcai hangversenyek­re, az Éneklő Alföld mozgalom­— Már előbb, 1929. március 23-án több Bartók- és Kodály- mű elhangzott a zeneiskola II. történelmi hangversenyén. Az intézet női kara szólaltatta meg a Villőt, és a Túrót eszik a ci­gányt. A következő tavaszon megismételt gyerekkarestet meg. hallgatta Kodály, Tóth Aladár, a legnagyobb elismeréssel biz­tatta a kart. A kórus vegyeskar­rá alakult. Két Schütz magyarországi be­mutató mellett Purcell Dido és Aeneas című operájának első hazai megszólaltatására vállal­koztunk. Az egész magyar sajtó áradozva számolt be az ese­ményről. Kodály Zoltán készsé­gesen, levélben közölt tanácsok­kal segítette a vállalkozást. Világhírű bemutatók kezdeményezője 1933 végén a Városi Dalárdát is rám bízták. Csupán a legfon­tosabb bemutatókat említem. 1934. július: Kodály Akik min­dig elkésnek, Jézus és kufárok, öregek. 1936. május 11-én itt hangzott el először Kodály Mol­nár Anna, Bartók Magyar nép­dalok (Börtönben, A bújdosó, Az eladó lány, Dal) szerzeménye. 1937-ben — ahogyan akkor írták — innen indult 21 Bartók-kórus világhódító útjára. — Egyetlen ilyen tett fenn­tartja valakinek a nevét, kiér­demli a kortársak és az utódok háláját. Többet tett. Kitűnő új­ságcikkekkel hívta föl a figyel­met a koncertekre, hozta köze­lebb a hallgatókhoz Bartók és Kodály művészetét. Meggyőzően fejtette ki az ifjúság zenei ne­velésének a szükségességét, le­hetőségeit, a kórusok emberfor­máló hatását, még 1929-ben! Közművelődési kezdeményezései ma is példamutatóak. Végezetül arra kérem, hogy zeneszerzői munkásságáról, az utóbbi évtizedekről és kitünteté­seiről szóljon. — Már a harmincas években több művem elhangzott. A Var- gyasi Elek, az Erdő-mező soro­zat különböző darabjai, majd néhány megzenésített költemény aratott sikert. Komponáltam munkásdalokat, előadták Szimfó. niámat, népdalfeldolgozásaimat. 1942-től tanítottam a Főisko­lán. A Munkásdalosszövetség or­szágos karnagyaként, majd az Acélhang kórussal nagy sikert értem el külföldön. Alapítója vagyok a Honvéd Művészegyüt­tes férfikarának, többször ve­zényeltem az Állami Hangver­senyzenekart. Katona, Kodály, Bartók A szocialista állam elismerte szerény tevékenységemet. Meg­kaptam a Kossuth-díjat, kitün­tettek a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével, Érdemes, majd Kiváló Művész lettem. És most is magáénak vall szülővárosom. Molnár Antal így írt róla: „Ki­vételes szerencséje volt Kodály­nak, olyan nagy szerencséje, mintha annak idején a kész Bánk bánt tüstént egy üstökösként fel­tűnő színművészeti lángész felka­rolta volna.” Kodály sokszor méltatta és egyik „legkiválóbb képzettségű, legszélesebb látókörű zenészünk­nek” nevezte. Bartók is hason­lóan vélekedett. Meg Tóth Ala­dár, meg Sergio Failoni, meg.., Heltai Nándor ra. fl Kecskeméti Városi Dalárda 1131 máim 14-én. csUIBnOkOn eite 8 ónkor i Zonaművíiietl Faiskola nagrtermóóen h,-’: rcrsenrt randiz, makra Nagvméltósógodat, Millűaágodat, kagritgodat tlaztalettai meghívja az tlndkség. Karnagy: Vásárhelyi Zolién Szólót énekel: Gargaly Hu» Zongoránál: Vásárhelyi Zoltánná Hu so ten; Bartók és Kodály vegyeskarok eredeti bemutatnia I. Oakland (1562-1626), Orlando di Laaao (1532-1584). Viiirhelyl Zoltán kórusmű*al. Rodálv-dalok. C. Bin- chain (1400-1480), 0. Bmtahuda (1837-1787) «oktlla-lnatrumantálla müvei MagiarorszOgon előszűr lnv«k árban all» láitbltáii lárdnll. Miiirtlirlnál ál a Zanamöváliáll fálabali pennán., Undue s lián Mikiéi, ludapaai IV., ápptnvl-tár a. • Az 1936. május 14-1 bemutató meghívója. A Megyei Művelődési Központ műsora november 14—20-ig KIÁLLÍTÁSOK: SCHÉNER MIHÁLY festőmű­vész kiállítása. Megnyitó: no­vember 14-én délelőtt 11 óra­kor az emeleti előcsarnokban. Megtekinthető: december 6-ig. PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁL­LÍTÁS. Megnyitó: november 15-én 17 órakor a kamarate­remben. Megtekinthető: de­cember 5-ig. HETI MOSOK: 14-én, vasárnap 10 órakor a természettudományi stúdióban KAKTUSZGYÜJTÖK BARÁ. TI KÖRE. 14-én, vasárnap 10 órakor a meseazobában: RAJZ- ÉS ME­SEFILMEK VETÍTÉSE GYERMEKEKNEK. 14- én. vasárnap 15 órakor a színházteremben: FELNŐTT FILMKLUB II. A sokarcú Hollywood. Bérletes, gyermek, megőrzés. 15- én hétfőn, 19 órakor a színházteremben: A GEMINI- együttes és ESZMÉNYI VIK­TÓRIA hangversenye. Belépő­díj: 30 forint. 16- án, kedden 19 órakor a színházteremben: A TÁTRAI VONÓSNÉGYES koncertje. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenye. Közreműködik: Kiss Gyula (zongora). 16- án, kedden 18 órakor a fo­lyóiratolvasóban: MOZGÓ VI­LÁG EST. Közreműködnek: Veress Miklós, Berkovits György, Kulin Ferenc, Csalog Zsolt, Marosi Gyula, Nagy Gáspár. 17- én, szerdán 18 órakor a színházteremben: COLLEGI_ UM ARTIUM filmművészeti tagozat 2 vetítés. NovákMárk: Kedd. L. Maile: Zazie a met­rón c. filmek vetítése. Bérle­tes, gyermekmegőrzés. 18-án, csütörtökön 9 órakor a zeneteremben: HANGVER­SENY Óvodások számá­ra. Közreműködnek az állami Zeneiskola növendékei. Vezeti: Nemes Klára, a Kodály Inté­zet tanára. 18- án, csütörtökön 18 órakor a folyóiratolvasóban: PINTÉR LAJOS SZERZŐI ESTJE. Közreműködnek: Márai Enikő és Vándorfi László színművé­szek. 19- én, pénteken 19 órakor a színházteremben: MAGYAR SZÁZADOK. Az Állami Népi Együttes vendégszereplése. Be­lépődíj: 30 forint; 19- én, pénteken 18 órakor a folyóiratolvasóban: A VAJ­DASÁGI MAGYAR IRODA- LOM TÖRTÉNETE. Előadó: Bori Imre professzor, az újvi­déki egyetem tanszékvezető tanára. 20- án, szombaton 15 órakor és 21- én, vasárnap 9 órakor a színházteremben: KÓRUSOK ORSZÁGOS MINŐSÍTÉSE. Bács-Riskun megye kórusai­nak bemutatói. 20-án, szombaton 18 órakor a Tudomány és Technika Házá­ban: NAGY LÁSZLÓ EST Közreműködnek: Kiss Ferenc irodalomtörténész, Tóth Erzsé­bet előadóművész, Budai Ilo­na népdalénekes és a Vízöntő füttes. 14"' HAZÁNKBAN ELŐSZÖR Munkaügyi Lexikon Nyugodtan leírhatjuk: jelenleg a lexikonok virágzásának korát éljük. Több tízezres példány­számban rendre jelennek meg a hasznos ismereteket nyújtó, a ma színvonalán álló, új tudomá­nyos eredményeket is magukban foglaló kiadványok, néha igazán vaskos terjedelemben. Gondol­junk például az immár hétköte­tes természettudományi, s a fé­lig kész hatkötetes világirodalmii lexikonra. De a filozófiai, eszté­tikai, munkásmozgalomtörténeti és egyéb lexikonok is széles kör­ben elterjedtek. Különösen a leg­utóbbi egy-két évtizedben. Ezúttal a Kossuth Könyvkiadó valami olyasmivel lepte meg a tájékozódni szerető, nyitott szem­mel járó embereket, amiben ed­dig ugyancsak nagy hiány volt; hiszen ez az első alkalom, ami­kor a munka és a munkaügy valamennyi fontos kérdése, te­rülete rendszeres feldolgozásban együtt látható, egyetlen jól szer­kesztett kötetben. Hiányt pótolt hát a kiadó, amikor az idei téli politikai könyvhetekre megjelen­tette a kiadványt. Mindenek előtt az elvi-elmt- leti jellegű kérdéseket említe­nénk meg. Azokat a dolgokat, melyek mintegy alapját képezik a szerteágazó témaköröknek. A munkagazdaságtan, munkajog, meg a munkapedagógiai és -szo­ciológia: csupa olyasmi, ami nél­kül ma már lehetetlen eligazod­ni a munkaügy szövevényes berkeiben. A Józéa Ödön szerkesztésében napvilágot látott kiadvány a régóta ismert, hagyományosnak mondható fogalmak (alapbér, béralap, jövedelempolitika stb.) mellett sok olyan fogalmat is­mertet és magyaráz, amely a mi korunkra jellemző, csak rövid múltra tekinthet vissza. Ilyenek többek között: diszpécser, zaj­szint, anyasági segély, pályaal­kalmasság. S meglehetősen sok az olyan címszó a lexikonban, amelyeket a legszélesebb közön­ség is kíváncsian, nagy érdeklő­déssel tanulmányoz majd. Elég csak a baleseti járadékot, a heti pihenőnapot, a gyermekgondozá­si segélyt és a jutalomszabadsá­got említeni. A Munkaügyi Lexikont hat­vanezer példányban juttatta el a kiadó az olvasókhoz. V. M. (93.) — Gyere csak! — kiáltotta Betli. Felsétáltam a lépcsőn, ő már bent volt abban a nagy helyiség­ben, amit a mamikája nappali­nak becézett a múlt héten. Ott állt Betli a nagy kolóniái asztal mellett, amely inkább vol­na való egy ebédlőbe, mint egy nyaraló nappalijába. Egy darab papír volt Betli kezében. A port­réján pedig félreérthetetlen és pattanáspirosító méreg. — A francba! — Odadobta elém a papírt az asztalra. — Hát ezek nem normálisak. Dinikém! Rogerékre rájött a mehetnék, Roger esti fürdőzést akar rendezni a Balatonon, mi is velük megyünk. Ne menj vissza a városba, legkésőbb éjfélre itt­hon leszünk, a Comodorral me­gyünk. Puszi: Mamy. így: ypszilonnal. Visszaejtettem az anyai levélkét a kolóniái asztal közepére. — Le vannak szarva — mor- gott Betli. Megfordult, odament a sarokba, ott volt a minivizor, mellette egy csomó más cucc. — Nélkülük is mozizhatunk, össze­rakom ezt a szerelvényt, te meg keresd ki a Hair-t. — A kis bő­röndforma kazettatartóra muta­tott. — Ott lesz. Letérdelt a minivizor elé, jobra-balra húzogatta a vezetéke­ket, hogy melyik hová való. Majd négykézláb odaközlekedett egy zsámolyforma bútorhoz, amelyen a képmagnó volt. Közben egy­folytában morgott. A kazettatartóban legalább húsz kazetta volt. Sorra kezdtem nézni őket, hogy melyik a Hair. A nyolcadik volt. Betli közben visszarángatta az egyik vezetéket, és bedugta hátul a minivizorba. Ott térdelt a lá­bamnál. Lepillantottam rá. Ösz­tönösen. Olyan volt a szeme, olyan nyálkás, mint a múlt héten kint a kertben azé a csigaformá­jú Toksics úré. A combomat ette a szemével, és a pofáján a pat­tanások mind vörösek voltak, két-három keléses mitesszer pe­dig sárga. > Akkor felvisított bennem a szi­réna, és odébb akartam lépni, de az az idétlen állat már átkapta a két hosszú karjával a combjai­mat. Ügy megijedtem, hogy egy pillanatig mozdulni sem tudtam. Az a gusztustalan hernyó pedig rányalta a taknyos száját a com­bomra. A Hair-kazettával, az volt a kezemben, rávágtam a fejére. — Meg vagy te őrülve? A fejbevágástól eleresztett. Én elindultam az ajtó felé, de meg­előzött. Felugrott, odarohant az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot, és zsebre is vágta. És röhögött a gennyes pofájával. — Te kis bula! Nem én vagyok hülye... Elindult felém. Nem tudtam jobbat kitalálni: a nagy kolóni­ái asztal túlsó oldalára futottam. Az undortól, hogy megsmárolta a combomat, még mindig liba­bőrös voltam. — Térj már magadhoz. — Erőlködnöm kellett, alig volt hangom. — Betli! Maradj vesz­teg! Már nem röhögött, de még vörösebbek voltak a pattanásai, mint előbb. Odajött az asztalhoz. Balról akart a közelembe. En jobbra ugrottam el. — Hülye játék ez, Betli. — Még mindig azt hittem a naiv agyammal, hogy észre téríthetem. — Nyugodj már le! Totál eltorzult a pofája. — Fábiánt nem agitálod, hogy nyugodjon le, mi, te bula. Majd lenyugszom, ha megkeféltelek. Hülyének nézel? Még mindig hinni akartam, hogy hathatok rá. — Mondom, hogy csillapodj! Lédi is ki fog nevetni. — Lédi? — Mint egy pávián, úgy vicsorgott rám a nagy fogai­val. — Te kis hülye tyúk. Be­vetted a dumát? Lédi a Velencei­tónál pancsikál a fiújával. Az anyjával beszéltem. Megindult jobbra, majd hirte­len meggondolta magát, feldobta a vézna majomtestét az asztal­ra, és átugrott az én oldalamra. Én is ugrottam, de úgy megcsúsz­tam a szőnyegen, hogy térdre es­tem. Rámvetette magát, összeszed­tem minden erőmet. A két kö­nyökömet úgy szorította, hogy jaj­gatnom kellett volna a fájdalom­tól. El akart rántani, le a sző­nyegre, de még volt erőm, még tartottam magam. A pattanásos pofája olyan közel volt az or­romhoz, hogy hiába dobáltam jobbra-balra a fejem, az orrom­mal éreznem kellett a lihegését. — Amit én akartam, te bula, mindig megkaptam, mindig, te kis hülye kurva. — Tényleg csi­korgatta a fogát. — Pont téged ne kefélnélek meg, mikor min­dig miattad voltam megvadul­va... Ki akartam rántani a karomat a szorításából, de magamnak tet­tem rosszat. Elvesztettem az egyensúlyomat, az a dög pedig már rajtam volt a súlyával és úgy leszorított a szőnyegre, de olyan baromi erővel, hogy moz­dulni sem bírtam. A fülembe vicsorgott bele, a fülembe, hiába rángattam el a fejemet, hogy ne csikoroghasson bele a fülembe. — Ne kapálózz, mert előbb összeverlek, csak aztán... Ügy csámcsogta az undorító szavakat, hogy hergelje magát velük, a mocskos szöveggel. Már nem volt erőm. Az eszem valahol azt mondogatta, hogy ez nem igaz, ez nem lehet igaz! Ennek a féregnek nem lehet ek­kora ereje, hogy én ne bírjak már védekezni sem! Nem tudom, hogyan jutott eszembe, de ki tudtam nyögni: — Engedj el, menstruálok, te állat! — Kit érdekel? — A fülem mellett vicsorgott az ocsmány szája. Ügy recsegtette a fogát, mint aki egészen megőrült. — Kit érdekel! Belehörgött a fülembe, és a fél kezével odakapott a combom, hoz, a felcsúszott szoknyámhoz, a bugyimhoz. Hogy lerántsa vagy letépje. Ettől lett szabad az én bal kezem. Hallottam, hogy sikítok, és a bal kezemnek mind az öt kör­mével belemartam a szemébe. Éreztém a körmömmel, hogy té­pem a bőrét, és azt akartam, hogy folyjon ki a szeme, foly­jon ki. Vakuljon meg és dögöljön meg ez az undorító hüllő. Olyan vékony hangon visított, mint egy nő vagy egy gyerek, és lefordult rólam. Még mindig vi­sított. Rászorította a szemére, a pofájára a két tenyerét, úgy tér­delt ott, és még mindig visított. Nem, nem női visítás, nem gyer­mekvisítás volt. Amikor kicsi voltam, a Szigony utcai udvarban a patkány, amit a Szedlákék daxlija beszorított az udvar sar­kába, és ott elkapott, az a pat­kány adott ki olyan hangot, mint ez a leprás emberpatkány. Felugrottam. Megkapaszkod­tam a nagy asztal szélében, mert féltem, hogy nem tartanak meg a lábaim. De megtartottak. Az asztal közepén egy ková­csoltvas gyertyatartó állt. Elvet­tem. Letéptem a gyertyát a he­gyes vasról, amire rá volt szúrva. Az a patkány már ült a sző­nyegen. A pofája csupa vér volt. De a szeme nem folyt ki. A tenyerét nézte az ép szemével, és nyögött és reszketett. Már tudtam beszélni: — Nyisd ki az ajtót — mond­tam. Messziről hallottam a han­gom. — Most rögtön nyisd ki az ajtót! Úgy bámult rám a véres torz pofájával, mint aki nem érti, mit mondtam. — Te kurva! — Hörgött, mint egy veszett kutya. — Te kurva! Ügy kicsinállak, úgy ... Nem tudtam, honnan voltak szavaim: — Még egy nyamvadt hason­lat sincs a készletedben. — Totál nyugodt volt a hangom, de még mindig nagyon messziről jött. — Azonnal nyisd ki az ajtót! Mi­előtt kikaparom a másik szemed is. (Folytatjuk.) C

Next

/
Oldalképek
Tartalom