Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-07 / 264. szám

1976. november 7. • PETŐFI NÉPE • 5

N

ovember 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója óhatatlanul arra buzdít és ösztönöz bennünket, hogy nagy tettekről, ünnepi hangulatban írjunk. Meg is van mindennek az alapja, hiszen szocializmust epilo hazánkban a munkásosztály van a hatalmon, s ez nem is lehet másként. Am a munkáshatalom nem jelent senki felett sem hatalmaskodást. A munkásosztály hatalmáért folytatott kemény, áldozatos harc a hétköznapi tettek sorozata volt. Ezeket a párttörténetből ismerjük, a veteránok pedig saját tapasztalataikra emlékezhetnek.

Az is forradalom azonban, amit a hatalom átvétele óta cselekszünk, s ezt a szocializmus építésének nevezzük. Ez a korszak ugyan nem rejt életveszélyt a forradalmárok számára, mégis áldozatot, kemény helytállást követel a munkás hétköznapokon. Üj társadalmat építünk, amelynek során átalakul maga az ember is. A zászlóvivő pedig itt is a munkásosztály, amely a termelés „frontján” vívja meg mindennapi harcát.

Emlékeink között kutatva feltűnnek azok a munkások, akik hozzákezdtek a romok eltakarításához, a vasút újjáépítéséhez, közben arra is volt erejük, hogy megvédjék a földreformot. Azután járták a falvakat, hogy kinyújtsák segítő kezüket paraszttestvéreik felé.

S mit tesz a ma munkásosztálya? Minden akadályt leküzdve teljesíti a termelési terveket. Ennek előmozdítására, szervezettebbé tételére létrehozta a ma már széles • körben kibontakozott szocialista brigádmozgalmakat. Hogy magasabb szinten termelhessen, tanul, bővíti általános és szakmai ismereteit, műveltségét. Kommunista szombatokat tart, hogy annak hasznából még többet tehessen le a társadalom asztalára. A brigádtag — ha a szükség úgy kívánja — segít házat építeni társának, beteget látogat, elesetteket patronál, s kulturális igényeinek kielégítésére is szakít időt. Egyszóval szocialista módon dolgozik, tanul és él.

Bács-Kiskun megye munkásosztálya fiatal ám tagjai a szocialista építőmunka tüzében edződtek. Róluk szólnak az alábbi riportok.

N. O.

Szeretünk szépet varrni

Nem dolgoztak! rosszul a Kalocsai Textilfeldolgozó Vállalat munkásai azelőtt sem — másként nem is vállalkozott volna ez év elején gazdájuknak a Fákon. Ahhoz azonban, hogy a gyár fejlődése meggyorsuljon, az iparág egyik legtekintélyesebb nagyvállalatának! segítsége kellett, szakmai, piaci, s természetesen anyagi értelemben is.

A Fékon 1976 évi feladatainak eredményes teljesítésére készült „cselekvési program”-ja, a kalocsai gyárat illetően kimondja, hogy ahol a feltételek lehetővé teszik, ott valamilyen korszerű munkaszervezési módszert kell bevezetni.

A nyár végén hajtották végre a szalagok átszervezését, s ettől az idén mintegy 10 százalékos termelékenység emelkedés várható, A cél az volt, hogy korszerű, keresett, nagy szériában ér- tékesithető termékek készüljenek, kevesebb munkaidő fel- használásával. Hatékonyabban működjenek a vállalat összes eszközei, jobban hasznosuljanak befektetéseik.

Többet kíván ez a munkásoktól. Különösen az átállás, a Fé- konnál megkívánt termelékenység elérése idején. Az idén — az átszervezéssel egyidőben — bérfejlesztés is volt az üzemben, s ez a „beköszöntő” igen jól sikerült. A többség kétezer forint fölött keres, sokan megközelítik a háromezret is.

A „B” üzem két szalagján tíz éve nagyrészt férfiingeket varrnak. Megszámlálhatatlan fazonú, színű és méretű ing került már ki az üzemből. Közben természetesen fiatalodott a munkásgárda is. Jelenleg az 54 tagú ötös szalagon minden korosztály képviselteti magát. A közöttük dolgozó Vámos Ilona szocialista brigádba negyven leány és asz- szony tartozik.

nyár végi átszervezés óta azonban máris nőtt a termelékenység, s az év végéig várhatóan átlagban 13—14 százalékot ér majd el a munkaidő-megtakarítás.

— Az anyagellátás javult — mondja Szabadi Pálné, a brigádvezető helyettese. — A vállalat törekszik arra, hogy semmilyen tartozék hiánya ne akadályozza a szériák gyártását. A szalagok mellett pedig „komplettírozók” gondoskodnak arról, hogy mindenkinél a folyamatos munkához elegendő anyag sorakozzon.

— A bérezési rendszer megváltoztatásának hatáSa nagyon jó — mondja Vargáné. — Mindenki tudja, hogy keresete csakis a saját teljesítményétől függ.

• Markó I.ászlóné. Varga l.ászló- nc és Molnár Erzsébet fiatal brigádtag. egy kis megbeszélésen.

Pozitív tényező mindenikőjük a szalagon — jellemzi Bácsfalvi Gyuláné munkaverseny-felelős.

A brigád 1968-ban alakult, s mindjárt a következő évben elnyerte a szocialista címet. A bronzkoszorút 1970-ben, az aranyat 1971-ben érdemelték ki, és szocialista címüket minden évben megvédfék.

— Eredményeink természetesen összefonódnak a szalagéval — mondja Varga Lászlóné brigádvezető. — Amiben tudjuk, húzzuk magunkkal a többieket. Kollektívánk igazi tagja csak az lehet, aki valóban közénk akar tartozni. Ez pedig azzal jár, hogy az elvártnál többet kell teljesítenie a varrógép mellett és az életben is.

— A mostani teljesítményt és a kapott fizetést — mondja Markó Jánosné üzemvezető — a „lépcső” köti össze. Ez alatt azt a pótlékot értem, amely év végéig adható az olyan dolgozóknak, akik nem saját hibájukból maradnak el aj Fékon-normától, hanem gyakorlatlanságuk miatt

— A Fékon-normaidő jóval rövidebb a korábbi kalocsainál, — mondja Vargáné. — A most készülő, szovjet exportra kerülő ing normája például 44 perc. A régi szervezésben egy hasonló darabot 10—15 perccel hosszabb idő alatt készítettünk.

Mindehhez ma még azt is hozzáfűzik Kalocsán, hogy — sajnos. Egyrészt, mert tartanak az asszonyok a gyors teljesítményemelkedéstől. Ugyanakkor Síz is benne van ebben a sajnosban, hogy amíg nem csinálták, maguk sem hiszik, hogy a szokottnál 10, 20 vagy 25 százalékkal rövidebb idő alatt is meg lehet varrni egy-egy ruhadarabot. A

• Néhányan a negyven brigádtag közül.

S ez olyan ösztönző, amely a szalag teljesítményét is emeli.

— A minőség a konfekcióiparban fő kérdés, s ebben is van „Fékon-szint”. A Vámos Ilona brigád tavaly megnyerte a gyárban a minőségi versenyt, ugyanis az ő munkájukban találták a legkevesebb hibát a meósok. Egyértelműen megállapítható, hogy az utóbbi hetekben mind kevesebb terméket kell vissza- irániyítani feladójához, hogy javítsa ki. Segítség ebben a gyártásközi ellenőrzés is, s egyre nagyobb a szerepe annak, hogy a varrónők figyelmeztetik egymást: ez így nem! lesz jó, javítsd ki, most, mielőtt még mások is elvégzik rajta a munkájukat, feleslegesen.

— Szeretünk szépet varrni — mondja Szabadiné. — Igényesek vagyunk. Senkinek sem tetszett, hogy a nyáron olcsó ingeket akartak hozni az üzembe. Inkább a kényesebb, igényesebb munkát választottuk, mert az a nekünk való. A Szakmunkások aránya — a sok éves gyakorlattal varrókkal együtt — eléri a szalagon a 80 százalékot. A brigádban még ennél is jobb az arány.

Ide tartozik az a tény isi, hogy valamennyiünknek megvan az általános iskolai végzettsége, s egyre többen szerzik meg hivatalosan is a szakmát. A 40 bri- gádtag közül nyolcán járnak a ruhaipari szakközépiskola' második osztályába, vagyis minden ötödik dolgozó.

— Az erős tanulási szándéknak külön kedvezett gyárunk várható fejlesztése — mondja Vargáné. Szeretnénk a majdan felépülő új üzemben felkészülten kezdeni a munkát.

Az átszervezést követő hetekben a Vámos Ilona brigád sem dolgozott olyan olajozottan, mint a nyugalmas esztendőkben. Igyekezetük még nem támaszkodhat megszokottságra, begyakorlottságra. Néhány hónap múlva azonban ennek is eljön az ideje, s akkor kamatozik a dolgozók betanulási időben tapasztalt szorgalma, korábbi jó munkája, s a vállalat segítsége.

' Zsembery Ágnes

A November 7. brigád

A Kismotor- és Gépgyár bajai gyárában munkakezdés előtt, műszak végén az öltözőben, vagy ebéd közben egymás hétköznapjairól, családi életéről gyakran érdeklődnek a szerelőcsarnokban dolgozó November 7. szocialista brigád tagjai, s a havonként egykét alkalommal megtartott munkaértekezleteik után is rendszerint az otthoni dolgokról beszélgetnek. Valamennyien fiatalok, néhány éve házasok, érthető, hogy az építkezés, a gyereknevelés, a munka melleti tanulás közös témájuk.

Nemes Józsefné betanított munkás reggel két gyerekével indul el hazulról. A hatéves fiút az iskolába, kislányát a gyári óvodába viszi. Előző munkahelyéről a három műszak miatt jött el kilenc évvel ezelőtt. Azóta a Kismotor- és Gépgyár bajai gyárának szerelőcsarnokában dolgozik.

— Nemrég, amikor visszajöttem a gyermekgondozási segélyről, a gyár vezetői lehetővé tették, hogy reggel 6 óra helyett fél 8-kor kezdjem a munkát — magyarázta. — Nagyon örülök ennek, mert így nem kell hajnalban felkelteni a gyerekeket, s el tudom végezni otthon a reggeli teendőket. Kislányomért munkaidőm után^ fél négykor megyek át a gyár melletti óvodába, amelyet nemrég huszonöt hellyel bővítettek, s így a november 7-ét követő első munkanapon már 75 gyereknek ad napközi otthont.

— A legutóbbi párttaggyűlésen, s a vállalat szakszervezeti bizottságának ülésén is hallottam, hogy a tervek szerint hamarosan ismét bővíteni fogják gyárunk óvodáját, s akkor már száz gyereket tudnak elhelyezni.

— A jó hírnek bizonyára sok fiatal anya örül — jegyezte meg Horváth Józsefné betanított munkás. — Az én gyerekem már nagy, iskolába jár, nyugodtan otthon hagyhatom Felsőszentivánon, ugyanis ott lakunk. Míg a gyerek kisebb volt, a helyi termelőszövetkezetben dolgoztam, két éve járok be Bajára.

Reggelente a Duna-parti város környező községeiből négy autóbusz szállítja a dolgozókat a bajai Kismotor- és Gépgyárba. Az ingázóknak ez nagy előny, munkaidő után ugyanis nem kell az állomásokon várakozniuk, fél 3- kor a gyári autóbuszokba ülnek,

A kapun belül

A nyugdíjba vonulás fájdalmas. Mert akkor „hivatalosan” is kimondatik, amit egyébként már tud éa érez az ember: élete virága hervadásnak indult. Az 55. vagy 60. születésnapon megtörik a harminc-negyven éven át megszokott ritmus, már nem kell munkába menni. Ezután minden nap szabad. És ekkor úgy érezheti magát az idős ember, mint a kisgyerek, akinek a keze sűrű tömegben kicsúszik édesapja erős markából, és egyedül maradt. Nyoma veszik annak a biztonságérzetnek, amelyet évtizedeken át a munkahelyi közösséghez tartozás táplált benne. És ezt a hiányt még a családi kör sem képes pótolni,

A nagyközösségtől, a géptől, egyéb eszköztől — mely hű társa volt az embernek munkájában — az elválási csak akkor nem gyötrelmes, ha nem történik elválás. Ez is lehetséges, sőt mostanában elég gyakori eset. Csupán a humanizmus egyetemesebb érvényesülésével magyarázni ezt nem lehet, eredménye annak a „rossznak” is* amit munkaerőhiánynak neveznek. A nyugdíjasok foglalkoztatásáról van szó, ami a munkahely részéről olykor kényszerűség, máskor humánus gesztus, vagy mindkettő együtt, a korosodó ember számára pedig mindenkor jótétemény.

A nők 55. és a férfiak 60. éve nyugdíjkorhatár, de nem a mun. kaképes kor határa, „önkényesen” megjelölt időpontok ezek, bizonyítja az egykori munkahelyükön serénykedő nyugdíjasok szép száma.

A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat azok közé a munkaadók közé tartozik, melyek marasztalnak minden egészséges, nyugdíjba vonuló dolgozót. Aki eltávozik, azt a gazdasági, a szakszervezeti, a párt- és a KISZ- vezetők ünnepélyesen elbúcsúztatják. Munkájukat megköszö• Mócza néni nylontasakba csomagolja géppel a készárut.

nikl, s kérik őket, ne tépjék szét a vállalattal összefűző szálakat. Látogassák meg időnként egykori munkahelyüket. Négyszáz forintos vásárlási utalványt is ajándékoznak a pihenésre készülőknek.

Karácsony táján minden esztendőben találkozóra1 hívják a vállalat volt dolgozóit. Decemberben szociális segélyt oszt a szakszervezeti bizottság — kérés nélkül — a nehezebb körülmények közt élő nyugdíjasoknak. Az összejöveteleken felkeresik az üzemet, ahol dolgoztak, s elbeszélgetnek a fiátalokkal. Az igazgatótól tájékoztatást kapnak a fejlődésről. A KISZ-esek műsort adnak a tiszteletükre. Tehát érezhetik a munkában megfáradt emberek, hogy nem kerültek a kapun kívülre.

A Baromfifeldolgozó Vállalat kollektívája egyéb úton is érezteti a volt dolgozótársakkal, hogy nem „írták le” őket: a szocialista brigádok nyugdíjasokat patronálnak. Ez tudatos vállaláAlkatrészeket készítenek a Csepel Autógyárnak.

• Nemes Józsefné két hónapja tagja a pártszervezetnek.

s egy, másfél óra alátt mindenki otthon van.

— Én Garáról járok be — vette át a szót Miklósa Ferenc diszpécser. — Feleségemmel és a négyhónapos kislányunkkal a szülőknél lakunk, de már nem sokáig. A családi ház építéséhez szükséges anyagokat megvettük, jövőre kezdjük az alapozást.

— A naponkénti utazás kissé fárasztó, de megéri, szeretem a munkámat. Lakatosként kezdtem, most diszpécser vagyok. Miután Szekszárdon elvégeztem a mezőgépészeti szakközépiskolát, tavaly Mohácson technikusi minősítő vizsgát tettem.

Kiss János diszpécser jelenleg tanul a gépipari szakközépiskola esti tagozatán. Két év múlva érettségizik.

— Debreceni vagyok, Baján voltam katona, s itt ismerkedtem meg feleségemmel — mondta a fiatalember. — Megszerettem a Duna-parti várost, s munkahelyemet. Egyelőre feleségem szüleinél lakunk kétéves kisfiúnkkal.

A tanulás, az otthoni munka mellett kevés idő marad a szórakozásra, de ha csak tehetjük, a Moszkvicsunkkal kirándulunk a hegyvidékekre.

Az éppen táppénzein levő Bath Antal brigádvezetőt illetné ama kérdés, hogyan kerültek egy kollektívába az úgynevezett kenőolajszűrőket készítő betanított munkások, s a más munkaterületen dolgozó diszpécserek. Az öttagú brigád vezetője helyett a többiek elmondták, hogy a három éve alakult munkacsapat akkori tagjai megalakuláskor mindany- nyian a szerelőcsarnok egyik hosszú munkapadja mellett dolgoztak, de közülük azóta Miklósa Ferenc kivételével más munkahelyre mentek. Batiz Antalt néhány hónapja választották brigádvezetőnek. Neki is lakatos szakmája van, jelenleg diszpécser.

— Nem látjuk annak hátrányát, hogy két különböző munkaterületen dolgoznak a brigádtagok — magyarázta Miklósa Ferenc, aki egyébként a brigádve- zető-helyetesi teendőket látja el.

— Vállalásainknak eleget te-_ szünk...

— Nincs kifogás a munkájukra

— vette át a szót Tóth József, a szakszervezeti bizottság elnöke.— Nemes Józsefné nemrég kiváló dolgozó lett két hónapja felvették a párttagok sorába.

Munkaidő után viszonylag ritkán találkoznak. Néha megnéznek közösen egy filmet, elmennek színházba. De az esti tanulás a gyereknevelés, a családi- ház-építéssel kapcsolatos teendők mellett nem igen jut több idő a közösen eltöltött délutánokra, estékre. ' A brigádmozgaiom- ban nem is ez a legfontosabb, hanem az, amiben példamutató- ak: a munkában, családi életükben, szakmai, politikai ismereteik bővítésében, amire nap mint nap ösztönzik egymást fiatalos aktivitással. Tárnái László

sa a tartalmasabb, emberibb életért ténykedő szocialista brigádmozgalom helyi osztagainak. A Higiénia és a Béke brigád arra sem rest, hogy naponta ebédet vigyen Vojtikovszki Sándorné, illetve Asztalos József beteg nyugdíjasnak.

□ □ □

Igazán „kapun belül” persze azok a nyugdíjasok érzik magukat, akiket nem hagyott még el az egészség, s bejárnak a gyárba dolgozni. Mint Mócza Ferencné, Juliska néni is.

Mócza néni 65 éves, 1967-ben ment nyugdíjba, ugyanis egy évet — az ő szavával élve — rádolgozott. Fejkendője alól fakuló haj kandikál elő, de azért „bírom még a munka nehezét is”

— mondja az idősi asszony, akit reggeltől estig el lehetne hallgatni, annyi íz van a beszédében. Szívesen is mesél a múltról.

Például életének azt. az epizódját. amikor lánykorában a vállalat elődjénél, a Benedek— Aszódi cégnél filmre vették a munkáját. Rózsás ruhába kellett öltöznie, mert a film színes volt.

A rózsás ruha eltakarta, a filmhíradó sem mutatta, hogy mit kerestek a napszámban* meg- hogy hajnali háromtól késő éjszakáig tartott náluk a nap.

Mócza Ferencné annak idején, már a mai vállalatnál, vagy tíz évig bizalmi volt a gyárban. Király Margit szb-titkártól hallottam róla ez időből egy esetet. Versenyeztek a szakszervezeti bizalmiak, hogy ki szervez be több tagot. Juliska néni szavára százöten léptek be. Ez a létszám három csoport alakításához is elegendő lett volna. Alig lehetett az embereket rábeszélni, hogy másik bizalmihoz átmenjenek. Annyira Szerették Móczánét.

A munkasikerei közül egy kiállításra való felkészülés emlékét őrizgeti Juliska néni. Az ilyen munkát mindig a legügyesebb dolgozókra bízzák. A Puszta nevű kacsai, amit Móczánéékni

egy brüsszeli kiállításra készítettek, első díjat nyert.

Mócza néni özvegyen él, férje, a kecskeméti ZIM-gyár volt vasöntője néhány éve meghalt. Magányát hat kis unokája csicsergése enyhíti. Nekik mesél csak igazán szívesen a nagymama! Nemcsak tündértörténeteket, hanem arról is, milyen volt az ő gyerekkora. A kicsik álmélkodva hallgatják, és olykor nem akarnak hinni neki.

A nyugdíjas munkásasszony az „unokázáson” kívül másban is örömét leli. Varrogat. Három évvel ezelőtt elvégezte az SZMT kultúrházban tartott varrótanfo- lyamot. „Mindig ötösöket hordtam haza* csak nem volt kinek megmutatni. Egymagám örültem neki” — meséli. Most kihasználja a tudományát, varr a menyeinek, unokáinak és saját magának.

Juliska néni csak 1310 forint nyugdíjat kap, mert egyszer a férje betegeakedése miatt hosz- szabb időre megszakadt a munkaviszonya. Ilyenkor az őszi hónapokat végigdolgozza. Megkeres 2400—2500 forintot. Ilyenkor szokta megvenni télire a kokszot, meg disznót ölő ismerősöktől húst is vásárol. „Ha az ember nem úgy csinálja, hogy máma cukmisságot eszik, holnap meg nem lesz semmi, akkor jut mindenre” — mondja. Például üdülésre, kirándulásra isu Az idén Szilvásváradon és Visegrá- don járt Móczáné szocialista brigádokkal. A szakszervezet segítségével februárban Hajdúszoboszlón vagy Gyulán üdül majd.

„Én még orvosnál csak kötelező vizsgálaton, meg a négy szülésemkor voltam” — hallottam a 65 éves asszonytól. „Néha fáj egy kicsit itt is, ott is, de azért dolgozni bírok, jövök. Szeretnek itt, meg is becsülnek, azt tapasztalom. Ha valamit másképp csinálunk, mint régebben, akkor szólnak a fiatalok.: Juliska néni, ezt most így kell! Ügy csinálom. A fiataloktól sem szégyen tanul- A. Tóth Sándor