Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-02 / 259. szám
1976. november 2. • PETŐFI NÉPE • 5 Seregszemle - csapatok nélkül • Az országos minősítő találkozót Békéscsabán rendezték meg. Itt megyénket a kecskeméti Kodály- színpad és a kiskunhalasi Harlekin-színpad képviselte. Képünkön az utóbbi együttes tagjai láthatók Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné című darabjának az előadásán. A közelmúltban a kecskeméti Megyei Művelődési Központ nagytermében rendezték meg az irodalmi színpadok alapminősítő találkozóját. A művészeti csoportok közötti nemes versengés azt a célt szolgálta, hogy a neves szaktekintélyekből szervezett zsűri eldöntse: kik kaphatnak általános működési engedélyt, és kik a gyengébbek. akiknek még javítaniuk kell műsoruk igényességén az előadók beszédkészségén. A találkozón való részvétel a hasznos tapasztalatcsere lehetőségei mellett létfontosságú ügye valamennyi megyei együttesnek. Hiszen az itt szerezhető, két évig érvényes minősítés nélkül egyetlen csoport sem indulhat fesztiválokon, bemutatókon, és ezek hiányában a legfontosabbtól, a szereplési lehetőségtől fosztaná meg magát. A megjelentek száma és a műsorok színvonala ugyanakkor a megyei és országos szakembereknek is fontos útmutatással szolgál az együttesek helyzetéről, fejlődéséről és problémáiról. A rendező szervek tehát maguk is érdekeltek voltak a fesztivál jó előkészítésében. A kölcsönös „érdekek” jegyében megrendezett kecskeméti találkozó azonban aligha ítélhető sikeresnek, sőt — mint mondani szokták — a megyei irodalmi színpadi mozgalom megméretett, és könnyűnek találtatott. Mindössze négy csoport jelentkezett fellépésre: a kecskeméti Ének- Zenei Gimnázium Kodály-szín- pada, a kiskunhalasi Harlekin- színpad, a jászszentlászlói művelődési ház csoportja és a kecskeméti 60' s Szakmunkástanuló Intézet együttese. Közülük is csupán három versenyzett, a negyedik csak „megfigyelőként” vett részt a találkozón. Summa summárum: Bács-Kiskun megyében összesen három önmagát minősíteni kívánó színpad működik. Műsoruk, teljesítményük alapján a zsűri az első kettőnek ítélt meg alapminősítést. * Valóban ilyen elcsüggesztő a realitás, vagy a szervezésbe csúsztak be hibák?... Nem tudni, sőt jóformán azt sem lehet megállapítani, hogy a művelődési házak beszámolóiban feltüntetett ötvenhét színpad közül hány létezik a valóságban. A megyei összesítésekben ugyanis ennyien szerepelnek. Az irodalmi színpadok helyzetképének felrajzolásához valóban nagyon kevés a dokumentum. Tudjuk, hogy a megyei művelődési központ tavaly befejeződött kétéves színjátszó-rendező tanfolyamán tizennégyen vizsgáztak. Eredetileg nyolc együttes jelentkezett a vasárnap seregszemlére. De úgy látszik, a kiskőrösi, hajósi, lajosmizsei és az egyik kiskunhalasi csoport tagjai nem érezték fontosnak azt, hogy felkerekedjenek és Kecskemétre utazzanak a minősítés érdekében. Akik ismerik a megyei színjátszók és irodalmi színpadok történetét, joggal kérdezhetik: mi van a kalocsaiakkal, a félegyháziakkal, a bajaiakkal, a kecskeméti Berkes Ferenc Kollégiumnak a televízióban is többször szerepelt együttesével és a többi régi, sikeres csoporttal, és hol voltak a módszertani intézmény, a megyei művelődési központ színjátszói? ... Néhány évvel ezelőtt ugyanis megyei csoportok még húszat meghaladó létszámban gyűltek össze egy-egy nevezetesebb találkozón vagy seregszemlén. * Akár arról van szó, hogy rosz- szul szervezték meg a találkozót, akár arról, hogy valójában feloszlottak a működő együttesek, azt kell megállapítanunk, hogy ez a rendezvény semmiképpen nem töltötte be célját. Hacsak azt nem tekintjük eredménynek, hogy kiderült: alapvető problémák mutatkoznak a megyei irodalmi színpadok mozgalmában — és az előidéző okok felkutatását minél előbb meg kell kezdenie az illetékeseknek. Ezzel ugyan már jócskán elkéstek, de jobb később, mint soha. Hiszen már a minősítő fesztivál előkészítése során — ha volt ilyen egyáltalán — óhatatlanul ki kellett volna derülni a valóságnak, azaz annak, hogy mi az igazság a „papírokon” szereplő ötvenhét együttes körül?. .-. Ez esetben pedig elkerülhető lett. volna a csapatok nélküli seregszemle dicstelensége. P. M Ha lakásuk van... A különféle társadalmi rétegek lakáshelyzetének elemzése mindig megkülönböztetett figyelmet érdemel. S ha az egyik legszélesebb értelmiségi réteg — a pedagógusok — lakásgondjainak taglalása kerül terítékre, a figyelem szinte társadalmi méretű. Miért? A tanító, a tanár nem csupán a munkahelyén dolgozik, hanem a legtöbbször otthonába is elkíséri a munkája. Kijavításra váró dolgozatok, elkészítendő nevelési tervek, ki-| dolgozást kívánó, másnapra feltétlenül szükséges óravázlatok, s lehetne még jó néhány otthoni feladatát ide sorolni. A pedagógusmunkának ez az otthoni „megtoldása” a pálya minden korosztályára jellemző, a fiatal, hivatásának gyakorlását éppenhogy kezdőre ugyanúgy, mint az idősebb pedagógusnemzedékre. Hány apja van egy gyereknek ? A PEDAGÓGUSOK Szakszervezete, érdekvédelmi szervként is, de a munkaterület értő pat- rónusaként is törődik — immár huszadik esztendeje megkülönböztetett figyelemmel a nevelői társadalom lakásgopdjainak enyhítésével. A szakszervezet legutóbbi elnökségi ülésén, ezt a két évtizedet elemezve, igen sók kedvező változást tekinthettek át, s a további teendők sorát is számba vették. Kezdjük talán az adatokkal! A mintegy 100 ezer pedagógus közül 10—12 százaléknak a lakáshelyzete kedvezőtlen. Két évtized viszonylatában elégedettek lehetnénk: az a sokféle kedvezmény, hitelforma, tanácsi és szakszervezeti törődés, amely társadalmunkban övezi a nevelőket, igen gazdagon kamatozott. Csak ízelítőnek egy kevés a segítés formái közül: a szociális szempontból leginkább ráutalt nevelők maximálisan 200 ezer forint kölcsönt kaphatnak lakásépítésükhöz; a különféle építkezések segítségével évente 100—120 pedagógus szolgálati lakás üresedik meg, újabb, javarészt pályakezdő, vagy szolgálati érdekből máshol állást vállaló nevelőknek teremtve meg a letelepedés lehetőségeit. A községi, járási, megyei tanácsok is juttatnak saját kereteikből lakásokat azoknak a nevelőknek, akik kisiskolákban, gyengén ellátott területeken vállalnak munkát. Nehéz lenne pontos adatokat mondani arra, hogy húsz év alatt hány lakásgondot sikerült megnyugtatóan megoldani. Szemléletes fejlődést jelez viszont az utóbbi öt esztendő áttekintése. Legalább 700 szolgálati lakást sikerült vásárolniuk ez idő alatt a megyéknek, a kölcsön segitséségeket és feladatokat is takar. Sok-sok kisebb település érdeke, közös gondja: megtartani azokat a pályakezdő ifjú nevelőket, akik — telve ambícióval, töprengésekkel, s természetesen, anyagi problémákkal is küszködve — a katedrákra lépnek. Ha nem méregdrága albérlet, hanem legalább is „elérhető” távolságban szolgálati lakás lehetőségével számolhatnak: ha olcsón megvásárolható telek kínálkozik építkezésre; ha a családalapítás nem vágyálomként, hanem derék munkával közelíthető valóságként szerepelhet az életükben — az első munkahely meg tudja tartani őket. Nem három évre „szerződnek” akkor, hanem — reméljük, minél többen — az életük munkáját ajánlhatják fel ott, ahova a pályázat szólította őket. TENNI ÉRTÜK nemcsak emberi kötelesség, hanem elsőrendű közösségi érdek is. Ezért is kíván sorsukkal továbbra is nagy figyelemmel foglalkozni a szak- szervezet, biztosítva a mozgalom útján és érveivel is a különféle kölcsönök lehetőségét. Ezért dolgozik — karöltve a tanácsokkal — újabb segítő formák kimunkálásán is. Helyeselve és támogatva — például — olyan munkáltatói lakásépítési támogatások sorát, mint amilyeneket Eger, Debrecen, vagy Tolna, Vas megye jó néhány városa kezdeményezett. A pedagógusok gondjainak könnyítése lelkiismeretes nevelői munkában, nyugodt légkörű, színvonalasabb oktatásban kamatozik. S úgy is, hogy értő, szíves támogatói lesznek a helyi közművelődés minden törekvésének. Várkonyi Margit A fokozásról lesz szó. Látszólag egyszerű nyelvi jelenségről, amelyet mindenki ismer. Példát is tud rá mindenki mondani. Pl, nagy. nagyobb, legnagyobb, esetleg: legeslegnagyobb. A fokozás jele -b, vagy -bb, amely úgy viselkedik, mint a múlt idő -t-je: mássalhangzó után -b, magánhangzó után -bb. Az első megállapításunk az, hogy régen a kötőhangzó nélküli -b-s alakok voltak a gyakoribbak: magasb (ma: magasabb), öregb, idősb. Ez utóbbi sokáig tartotta magát az ifjabb mellett, de ma már alig halljuk. Ellenben megmaradt a -b bizonyos igékben: pl. valami kevesbedik (ke- besebb lesz), nemes cselekedetekkel öregbítheti valaki a hírnevét, helyesbíteni is szoktak (helyesbíteni, helyesebbé tenni, hibát kijavítani). Ez a -b van a kevésbé és a különb szóban is. Ma már keresett, régies, ünnepélyes hangú a magasbra törés (a kiemelkedés, nagy tettek véghezvitelének vágya). De nemcsak a mellékneveket lehet fokozni. Igaz, hogy ritkán, de főneveket is. Pl ebben a szólásban: pápább a pápánál, de ezekben is: kutyább a kutyánál, farkasa bb a farkasnál, poklabb az élete mindenkiénél. Hozzátehetjük más szófajhoz is. Pl örö- mestebb vagyok otthon jó könyvet olvasva. Félrébb innen! Néha ezt is hallhatjuk: Legelsőbb ezt meg ezt fogom elvégezni. A -só, -ső képző szóknak (első, szélső, utolsó, felső) nincs középfokuk, mert valójában fokozha- tatlan tulajdonságot fejeznek ki. Ami szélső, vagy hátsó, annál nem lehet valamivel szélsőbb vagy hátsóbb. Igaz ugyan, hogy felsőfokuk van, de nem a középfokból alakul, mint általában szokott lenni, hanem az alapfok, ból: legfelső, legszélső, leghátsó. ,A legfelsőbb azonban analógia folytán létrejött, de csak átvitt értelemben használjuk, pl. legfelsőbb kézirat, legfelsőbb rendű, de: legfelső fokú. Nálunk van Legfelsőbb Bíróság, a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács választja a Szovjetunió legfelső végrehajtó szervét, a minisztertanácsot. Tehát valóban nem általános a „legfelsőbb” használata. A fokozásnak van egy furcsa formája, amelyben a nagyobb kisebb. mint a nagy, a több kevesebb, mint a sok. Ha azt olvassuk: „Idősebb édesapjával él együtt”, vagy „A fiú sokat segített idősebb apjának” akkor nem tehetjük fel a kérdést, hogy van-e az említett gyerekeknek fiatalabb édesapjuk is. A fokozásnál hasonlítani szoktunk. Pl. a te édesapád idősebb, mint az enyém. Vagy: méznél édesebb, erősebb a halálnál. De a fentebbi két mondatban nem hasonlítottunk, csak azt állapítottuk meg, hogy az édesapa nem idős, nem öreg, csak idősebb, már nem egészen fiatal. Tehát lefelé fokoztuk a melléknevet: az idősebb apáról azt állítottuk, hogy az idősnél még fiatalabb, tehát nem nevezhetjük idősnek. Hasonló példák alapján érthetővé lesz ez a furcsa fokozás. Lő- rincze Lajos magyarázó példáit követve: akiről azt mondjuk, hogy valaha jobb napokat látott, az nem g, jónál, hanem csak a rossznál jobbakat élt meg. Ha a lábadozó beteg kérdésünkre azt feleli, hogy jobban van, arra gondol, hogy még nincs jól, csak nincs nagyon rosszul. Ha valaki azt mondja, hogy kisebb kés kellene ide, akkor nem valami parányi eszközre gondol, a kicsinynél is kisebbre, hanem csak a keze ügyében levő késnél keres kisebbet. Fordítva is igaz: aki nagy fejszét keres, az a háznál levő nagyobbra gondol, de ha egy nagyobbat kér, akkor csak az az óhaja, hogy ne valami kicsit adjanak neki. A nagyobb itt nagyobbszerűt, nagyobbacskát jelent. Tehát néha valóban a sok a több. Ha nem hasonlítunk, a több csak néhányat jelent, tehát valóban nem a soknál, hanem csak egynél többet. De a felsőfok se mindig valamilyen tulajdonság legmagasabb foka. Csak akkor az, ha hasonlítunk. Pl. ez a legjobb könyv amit mostanában olvastam (tehát a mostanában olvasott összes könyvet figyelembe vettem.) A gyászjelentésekben olvasható legjobb apa, legjobb feleség sem azt jelenti, hogy az illető a világon a legjobb apa, illetve feleség volt, csak azt, hogy nagyon jó volt. Ez esetben megelégedtünk az összehasonlítás nélküli megállapításáéi. Kiss István Könyvek és folyóiratok oroszul tanuló külföldieknek gével feléoített. korszerű, kényelmes nevelői lakások száma pedig jó néhány ezerre tehető. Ha pedig olyan segítő tanácsi támogatást is számba veszünk, mint: Dunaújváros, Székesfehérvár, Komló tanácsainak törődése a letelepedő, kispénzű pedagógus-házaspárokkal — a kép még kedvezőbb. A SZAKSZERVEZETI számvetések azonban nem elégedhetnek meg csupán az eredmények jóleső rögzítésével. Többről van szó. Olyan előrelátásra kell törekedni a pedagóguslakás-gaz- dálkodásban, amely mór a következő évtizeddel is gondol. A jövő esztendőtől a nappali tagozaton végző fiatal pedagógusok kizárólag pályázat útján helyezkedhetnek el, s három évig első munkahelyükön kötelesek tanítani. A „kötelesek" szó — lehetőül világon mintegy félmilliárd ember — a Föld minden nyolcadik lakója — beszél valamilyen fokon oroszul. Számuk kétévenként csaknem egymillióval nő. Bár az orosz nyelv ma már nyolcvankilenc országban a felsőfokú oktatási intézmények, kollégiumok, iskolák, tanfolya. mok, rádió- és televízióadások programját képezi — azoknak a száma, akik orosz nyelvet kívánnak tanulni — jelentős mértékben meghaladja a lehetőségeket, melyeket az egyes országok nyújtani tudnak. Ennek egyik oka, hogy nagy a tanárhiány, kevés a tankönyv, szótár és a módszertani kiadvány. Ezért a Szovjetunió gyakorlati segítséget nyújt azoknak, akik orosz nyelvet tanulnak. A „Russzkij Jazik" moszkvai kiadó 1975-ben hetvennégy ország megrendelésére 26 nyelven 154 fajta könyvet adott ki. Az idén már több mint 260 — elsősorban tankönyv, szótár, társalgási zsebkönyv, módszertani munka — jelenik meg a kiadó gondozásában. A „Russzkij jazik za rubezsom” című folyóiratnak 81 országban vannak olvasói. Mit ad az orosz nyelvtudás? Az VNESCO adatai szerint: a Szovjetunióban jelenik meg minden hatodik könyv. Minden lefordított 100 könyvből 15-öt oroszból, 13-at franciából és 10-et németből fordítanak. Oroszul jelenik meg a tudományos műszaki információk egyharmada, a fizikai és az orvostudományi közlemények fele. A műszaki tudományos munkák felét szintén orosz nyelven adják ki. Az Egyesült Államokban 160, Angliában 70 szovjet szakfolyóiratot fordítanak le teljes terjedelemben. A világ információmennyiségének 70—75 százaléka orosz nyelven olvasható. (BUDAPRESS—APN) (84.) Frankón az intuíció beszólta tüdejéből. Egy ilyen klassz kra- pek szeizmográf* gyanánt képes rá, hogy megszagolja apáról a koffeinmániát. (Plusz tíz jó pont az intelligenciahányadosának kiszámításához.) Mire betankoltuk a kávét, fél négy volt. Apáéknak indulniuk kellett, hogy megelőzzék a vasárnap esti csúcsforgalmat. Testgyakorlás gyanánt kiszedtem a VW csomagtartójából a pumpát, és nyomtam fél atmoszférát a bal hátsó papucsba, mert az az abroncs mindig elcsurgatja magából a nyomást. Akartam volna mondani apáéknak, hogy ha hazaérnek hívják föl Tomkát, de az ötlettel párhuzamosan valgmi hülye agyáram gátlást termelt ki bennem, olyasféle tartalommal, hogy Tomka igazán otthon lehetett volna tegnap (szombaton) délután, amikor apa föl akarta kérni, hogy jöjjön el hozzám. A józanabb agyáramom viszont haladéktalanul legorombított, hogy totál nincs igazam: miért kellene Tónikának kihagyás nélkül otthon remetéznie! Tehát ' mire rábízhattam volna apáékra az üzenetet. hogy helló Tomka, addigira a VW mór messze kavarta a port. Még most is olyan a jókedvem, mintha négyzetgyököt vontak volna belőle. Jóvátétel gyanánt érzelmibb levelet írtam Szélkisasszonynak (az elmúlt tíz percben). Az egész kórképemben az a legaggasztóbb, hogy az agyam hü. lvébbik féltekéje ismétlőén keserűsót termel, olyan jellegű szöveggel, hogy miért nem volt a telefon mellett Tomka, amikor apa fölhívta- Nem akarom nyalogatni ezt a keserűsót. Ezen az eszmei alapon be kellett volna falaznom Tomkát a kéglijük betonjába, amibe szöget is csak belövőpisztollyal lehet beerőltetni. Marhaság a vasárnap. Hétköznap meló közben nincs az embernek ideje érzékelni a hülye agyáramokat. Tehát most is az a legokosabb, ha kiülök a tábortűz mellé a srácok közé, bámulni a hordozható televíziót, amit tegnap küldtek közjólétileg a tóbor javára. (Plusz spanyoloz- hatok Pedróval.) TAMARA Június 22. vasárnap Digó komplettül begolyósodott- Reggel éppen zuhanyozni indultam a fürdőszobába, vagyis még nem is ébredtem fel rendesen — különben nem is veszem fel a telefonkagylót, akármennyit csenget is a készülék —, és mivel még kábult voltam, beleszóltam a kagylóba, hogy helló. — Helló — gurguíázott a kagylóban Digó komor tenorja, A szívdöglesztő búgó árnyalat nélkül. — Vasárnap van. — Jó, hogy mondod. — Már kezdett kialakulni bennem a felébredés. — Azt hittem, csütörtök. — Jössz velem templomba? Ekkor már jogerősen ébren voltam, de még kellett egyet ásítanom— Mégis csak csütörtök van. — Be vagy piálva? — reccsent rám a hangja. — Tamara! — Mikor láttál te engem bepiált állapotban, méla herceg? — érdeklődtem. Már kissé emeltebb hangon. — Attól van csütörtök, hogy csütörtököt mondott az agyad. Áruld el, nem gondoltál még idegorvosra? Ha nem, fogadd meg a jótanácsomat, sürgősen fordulj pszichiáterhez. De ha enyhébbnek ítéled az állapotodat, pszichológushoz is mehetsz. A dien, pouvre enfant.* Amikor már letettem a kagylót és meztelenül álltam a fürdőkádban a tus alatt, akkor jutott eszembe, hogy Digó nem is franciatagozatos. Amiből adódóan nem kizárt, hogy 'a pauvre enfant a golyós tudatában úgy fog lerakodni, mint valami csúf gorombaság. Szegény gyermek. Szegény gyermeteg lélek. Ha nem veszi igénybe a lélekgyógyászat szolgáltatásait, tovább fog romlani az állapota, és egyszer zarándokcsuhában kelt majd közfeltűnést a Nagykörúton. Azért vagyok ilyen jókedvű, mert pontosan este 7 órakor ismét csengett a telefon. Jó ösztönnel úgy határoztam, hogy felveszem- Hátha Anikónak vagy Imrének jutott eszébe, hogy felhívjanak. Mór Balatondiósdról is — tegnap ujjongott erről a rádió — közvetlen tárcsázással lehet hívni Budapestet. Nem Imre volt és nem Anikó. Hanem Fábián Jóska bácsi. Gon. dolatban boldog bukfencet vetettem a telefonkagylóval együtt. — Jó estét. Tamara. Vidéken jártam, és útba ejtettem a jan- kavölgyi tábort- Attila sokszor üdvözli magát. Aranyos drága Jóska bácsi! Azt hiszem, hasonlíthatott az akcentusom a Hápi Kacsa kiejtéséhez, aki a tévében például ma este is szórakoztatja a gyerekeket. — És mit mondott? Jóska bácsi egy pillanatig talajt vesztett a kérdésemtől. Ez •Isten veled, szegény gyermek (francia). a pillanatnyi csend nekem is elég volt a helyreállításhoz. Tiszta dilis vagyok! Mintha nem ismerném Attilát. Hiszen Attila még nekem — négy fül közt, vagyis bele a fülembe — sem mond gyengéd szövegeket. Miért üzenne a papája közvetítésével —?— gyengéd szöveget? — Azzal is megbízott a fiú — mondta Jóska bácsi, mert közben visszaállt a szőnyegjére —, hogy mondjam meg, minden rendben, már meglehetősen csokoládébarna, és majd igyekszik haza. Egyébként, ha van kedve hozzá, Tamara, igazán átjöhetne hozzánk valamelyik nap- Netán több nap is. Amikor ráér, és amikor elég erőt érez magában egy vagy két felnőtt elviseléséhez. — Jaj, miket tetszik mondani! — méltatlankodtam, de kuncogtam is, kísérőzene céljából. — Koszi, hogy hívni tetszett, holnap estefelé átszaladok, ha nem zavarok. — A feleségem itthon lesz, de én csak hét utón érek haza. Hát akkor várjuk. Viszontlátásra. Nos, ezért vagyok jókedvű. És ez a jókedv rám is fér az egész napi senyvedés után. Mert egy vasárnap még nyűgösebb nap, mint egy hétköznap. Mert ilyenkor a tudatalattiból előszemtelenkedik a tudati szintre a vasárnap egyik tartalma, amely úgy hangzik, hogy vasárnap mindenki, aki csak teheti, együtt van azzal, akivel a legszívesebben van együtt. Reggel — zuhanyozás után — lebámultam a ház elé a parkolóra. Sorra indultak egymás után az autók, amelyek még itthon voltak. Tehát akik már nem menekültek el pénteken délután vagy tegnap reggel a Balatonra és mindenfelé. Vagyis azok, akiik szombaton is dolgoztak, így vasárnap csak valahova a közeibe, a Duna-kanyarba vagy a budai hegyekbe mehettek kirándulni. Sorra indultak az autók, és nemsokára mór egyetlenegy sem állt a parkolón. Akkor bejöttem a balkonról, és arra gondoltam, hogy nem az irigység fájdította a szívemet, amikor összeszorult az előbb. Hiszen én nem akarok sehova menni, nem akarok kirándulni, nem akarok strandolni, nem akarok hegyet mászni. Hívhatna akárki és akármilyen csábitó ötlettel, nem akarok én sehová. És senkivel. Jöhetne személyesen az Alain Delon, és pnotezsálhatná magát, hogy hiszen ő annyira hasonlít Fábián Attilára ... Vígasztalban rámosolyognék: Pardonnez moi monsieur Delon,* ön kissé túlértékeli magát, n'est pás?** Nem cáfolom meg, amit mondott, vagyis elismerem, hogy a portréja bizonyos fokig vraiment*** hasonlít Fábián Attilára, de ha még kétszer kijárná is a színiiskolát, akkor is legfeljebb csak megközelíthetné az alakítása azt a kedvességet, amelyet utánozni óhajt, tehát Attila kedvességét, az én szeplős srácomnak a tartózkodó mosolyát. •Bocsásson meg Delon úr ••nemde? •••valóban (Folytatjuk)
