Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-30 / 283. szám
1976. november 30. • PETŐFI NfiPE • I ELNÉPTELENEDETT ISKOLÁK A körzetesítés hatása Megyeszerte mind többfelé látni elhagyatott tanyai általános iskolát. Az öreg épületi iránt talán nosztalgiát éreznek mind azpk, akik a kicsiny tantermekben tanulták meg a betűvetést és az olvasás tudományát. Nemcsak ezért, mert minden egyes iskola sajátosan egyéni hangulatú, s mert épelütük furcsa, törvényszerűnek tetsző odatartozással illeszkedik a környék szétszórt tanyái közé ... Hanem azért is, mert az emlékezet sok mindent megszépít. A tanító bácsik, tanító nénik, azonos anyagi körülmények között, hasonló gondokkal küzdve ott éltek a tanyai emberek között. Mindenkiről mindent tudtak, s az iskola és a család közötti kapcsolat — amelyről oly sok szó esik mostanában — önmagától érthetődő egymásrautaltság volt. A külterületi iskolák az oktatás terén ugyanakkor nem vehetik fel a versenyt a vácosi- községi sok tantermes, korszerű intézményekkel. Ezek az épületek mind többfelé elhagyatottá válnak. A kitört ablaküvegek, az üresen ásítozó bejáratok, a gyomlepte udvarok jelzik: a társadalmi fejlődés túllépett rajtuk... A kérdés most az; végérvényesen le kell, le szabad-e mondani róluk. Életmódváltozás Bács-Kiskun megyében 1971- ben kettőszázhetven külterületi iskolát látogattak naponta a kisMérföldkövek ? A kulturális haladás mérföldköveinek is nevezhetnénk az elhagyatottá vált tanyai iskolákat A hasonlat kifejező, ám elgondolkodásra késztet: olyannyira bőviben állunk, a művelődési helyiségeknek, hogy „túlléphetünk” ezeken az épületeken?... Az bizonyosan állítható: nem arról van szó, hogy ezekre az iskolákra nincsen szüksége senkinek. Az osztálytermek jó részét hasznosítani tudná a sok község, sőt város is — ha megoldható lenne egyszerű áttelepítésük a belterületre, ahol éppen a körzetesítés hatására duzzadtak fel a tanulócsoportok létszámai. Ez azonban nem lehetséges. Ugyanakkor felvetődik egy másik kérdés is: a tanyai iskolák által megtestesített, nem jelentéktelen értékű állami vagyon miként tölthetne be új, közhasznú feladatot a megváltozott körülmények között ott, ahol most is állnak, a tanyaközpontokban, faluszéleken? ... Vizsgálódásunkat az a cél vezette, hogy megtudjuk: a százhúsz épület „csáki szalmája” lett-e attól az időtől kezdve, hogy megszűnt bennük a tanítás, avagy az illetékes tanácsok és területi irányító közművelődési szervek találtak-e számukra új funkciót, szerepet a helyi lakosság igényeinek kielégítésében. Pavlovits Miklós (Folytatjuk.) diákok. A működő tanyai oktatási intézmények száma 154-re csökkent 1976-ra. Ezek szerint az eltelt öt év alatt száztizenhat épületben szűnt meg a gyermek- zsivaly és az oktatás. A jelenség a körzetesítés hatását tükrözi. A Kiskőrösön, Kiskunhalason, Lajosmizsén és a többi településen felépült hétközi diákotthonok nemcsak szak- rendszerű oktatásra nyújtanak lehetőséget, hanem életmódváltozásra is serkentik a gyerekeket. Hideg-melegvíz, közös étkezések, mozielőadások, a televízió műsora, rendszeres sportolás — ezek a szolgáltatások eddig jórészt ismeretlenek voltak a tanyai nebulók számára. Az általános iskolai kollégiumok rendszerével és a körzetesítés egyéb megoldásai nyomán — mint például iskolabuszok, vagy a termelőszövetkezetek közreműködése a tanulóknak a központi intézményekbe való szállításában — erőteljessé vált az összevont tanulócsoportok hátrányos helyzetének felszámolása. • Minden iskola sajátosan egyéni hangulatú. A társadalmi fejlődés túllépett rajtuk. Óvoda felsőfokon Száz vidám gyerek, tiszta, napfényes szobák, sok-sok játék, kedves óvó nénik. Olyan ez a napközis óvoda a bájai Kossuth Lajos utcában, mint a többi, amely megérdemli a dicséretet első látásra. Aztán — amikor az óvónőkkel beszélgetünk — feltárul az intézmény belső élete. Az érdeklődő mindinkább úgy érzi, hogy már nem is óvodában van, hanem az általános iskola küszöbén. Schveitzer Jánosné vezető-óvónő a harmadik a felszabadulás óta, s talán az ő vezetése alatt emelkedett az intézmény a mai megbecsült, és az egész városban elismert rangjára. Ma három délelőttös és három délutános, valamint négy dada foglalkozik a száz gyerekkel. A napi kétszer harminc perc kőtelező foglalkozás alatt a tiszta beszéd, a játékos „matematika” éppúgy szerepel a programban, mint a versek megszerettetése, a népi tánc, vagy a dalos játék. Mindebből annyit, amennyi ébren tartja az érdeklődést, amennyi még nem fárasztó, s amennyit még szíve, sen végeznek a három—hét éves gyerekek korcsoportjuknak megfelelően. Évente négyszer tartanak szülői értekezletet, de naponta egy fogadóóra alatt a szülők előadhatják nevelési gondjaikat, egyéni kérésüket és mód nyílik arra is, hogy az óvónői testület is elmondja észrevételeit, vagy segítségért forduljon a szülőkhöz. Ez a ■kapcsolat igen bensőséges. A szülők magukénak érzik azt az épületet, ahol gyermekük a nap java részét eltölti. S hogy milyen környezetben, ehhez a legkülönbözőbb társadalmi munkával segít a szülő és olyan intézmény vagy vállalat is, amelyiket nem fűz gyermeki érdek az óvodához. A Háziipari Szövetkezet egyik brigádja babákat készített a gyerekeknek. A Kismotor- és Gépgyár szocialista szerződést kötött velük, melynek keretében elkészítették a korszerű mosdót. November 7-én vendégünk volt az ÁFÉSZ November 7. brigádja és ajándékokat hozott az óvodásoknak. Függönyvarrás, kilincsjavítás, táblafestés, és még felsorolni is nehéz lenne mi mindennel segít a gyermekszerető városi közösség. Szoros kapcsolatot tartanak a gyakorló- és a központi iskolával. Havonta egy alkalommal hospi- tálnak, s ilyenkor más intézmények óvónői jönnek el hozzájuk, hogy átvegyék az itteni módszer- beni tapasztalatokat. Az itt dolgozó valamennyi óvónő elvégezte a marxista középfokú iskolát. Közülük egy jelenleg végzi a marxista—leninista esti egyetemet. Rendszeresen járnak megyei szakmai továbbképzésre. Ketten kapták meg a „Közoktatás Kiváló Dolgozója” kitüntetést. A bajai Kossuth Lajos napközis óvoda nevelőtestülete nemcsak nevel, de másokat is tanít a gyermeknevelés magasabbfokú elsajátítására, módszerbeli segítséget nyújt a kolléganőknek — pusztán hivatásszeretetböl. Szabó Ferenc A határozatlan névelő használatáról mondottakat a teljesség kedvéért további fontos adatokkal kell kiegészíteni. Amint már említettük, a német nyelv hatására sokszor felesleges a használata. Régebben gyakoribb volt, mint ma. Pl. a sas egy madár, barátom egy okos ember. Nyelvünk szelleme szerint ha valakiről vagy valamiről azt mondjuk meg, hogy melyik csoportba tartozik, a határozatlan névelő kitétele felesleges. Tehát: a sas madár, barátom okos ember. Költőinktől nagyon sok jó példát idézhetünk: Látod, én szegény költő vagyok (Arany), Az én apám harcos, nagy ember (Ady), Ember vagyok, új élet, új utas (Tóth Árpád), Erőszakos rút kisded voltam én / ikret szülő anyácska, — gyilkosod! (Radnóti Miklós). Ennek a szabálynak az érvényességét azzal szűkíthetjük, hogy a határozatlan névelő használata akkor van megengedve, ha a névszói állítmány nem azt mondja meg, hogy kicsoda valaki vágy micsoda valami, hanem inkább a tárgyak, személyek milyenségét fejezi ki burkolt hasonlítással. Pl. Arany János A világ c. versében így kezdi a versszakokat: a világ egy kopott szekér, a világ egy régi mente, a világ egy tói malom, a világ egy vén muzsikus, a világ egy rozzant csárda. Tehát a világ (olyan, mint) egy kopott szekér stb. Hasonlítással függ össze a következő használata is. Hasonlító mondatokban akkor szerepel az egy, ha jelentése valami. Pl. úgy áll, mint egy szikla. Egy Radnó- ti-versben olvassuk: „Megcsönde- sült az út, és rajta mint / egy terhes asszony, holló billeg át”. De ilyenkor inkábbra határozott névelő járja, sőt néha csak az a jó. Pl. „Alant röpül a nap, mint a fáradt madár” (Petőfi). Szóláshasonlatokban határozott névelő van: iszik, mint a kefekötő. A továbbiakban felsorolunk hat esetet, ,amikor az egy használatát nyelvhelyességi szempontból nem kiiogásolhatjuk. 1. Ha jelentése egy bizonyos, tehát a hallgató még nem ismeri azt a fogalmat, amelyről szó van. Költőktől és a köznyelvből sok példát idézhetünk. „Árva gólya Salvadoré E. Luriát, az Egyesült Államok egyik rákkutató intézetének igazgatóját 1969-ben Nobel-díjjal tüntették ki. A kiváló tudós könyvet írt az emberi fejlődésről, fajunk problematikus jövőjét ecsetelve. A könyv az egész világon osztatlan érdeklődést keltett, s a Natura Kiadó most magyarul is megjelentette. A könyv a nagyközönség számára készült, és így különösebb áll magában / Egy teleknek a lábjában” (Arany). „Amott kerekedik / Egy fekete felhő, / Abban tollászkodik / Egy fekete holló” (Virágének). Köznyelvi példák: Jött egy ügyfél. Csoportvezető lett egy vállalatnál. 2. Köznévként használt tulajdonnevek előtt is kitesszük. Ilyenkor a tulajdonnév az egész típust nevezi meg. Pl. Egy Petőfi válhatott volna belőle (vagyis olyan költő, mint Petőfi). Egy Ady csak az a társadalmi átalakulás ügyét szolgálhatja (egy Ady-szellemű költő). 3. Az ilyen példákban: egy víz az inge, egy sár az utca, egy virág az udvar, a nagyon hangsúlyozott határozatlan névelő jelentése: csupa, merő. Tehát csupo víz az inge, merő sár az utca. 4. Ismétlődést is kifejezhet. Pl. Minden szava egy hazugság (vagyis egy-egy hazugság). 5. Használhatjuk megvető értelmű. lebecsülést kifejező szavak előtt is. Pl.: Egy szélhámossal nem állok szóba. Arany Toldijából: „Szégyen és gyalázat: zúg, morog mindenki, / Egy paraszt fiúval mégsem áll ki senki”. 6. Utoljára hagytuk egy nagyon magyaros használatát: nyomatékos felkiáltásokban a jelző kiemelésére az egy a jelző és a jelzett szó közé kerül. Nagyon kifejező szerkezet, de csínján kell vele bánni, mert használata nem általános. Kevés példát találunk rá. Pl.: „Engem uccse’, gyönyörű egy állat” (Arany). „Zord egy kerekerdő! Csupa sár és felleg!” (Tóth Árpád). Köznyelvi példák: Derék egy ember volt ő. Remek egy könyvet olvastam. Végül megemlítjük azt is, hogy az egy használata vagy elhagyása más értelmet ad a mondatnak. Pl. ezt a mondatot: Munkás lett a vállalatvezető — kétféleképpen is értelmezhetjük. Jelentheti azt is, hogy a vállalatvezető azelőtt munkás volt, de azt is, hogy a vállalatvezető a továbbiakban mint munkás dolgozik. Az egy kitétele eloszlatja a kétértelműséget: egy munkás lett a vállalat- vezető. Ugyanilyen példa, de ezt már az eddigiek ismeretében olvasóink is megmagyarázhatják: (Egy) asszony lett a tanácstag. Kiss István biológiai alapismeretek nélkül is megérthető, sőt, nagyszerűen élvezhető. A biológia forradalmi változáson 'ment át, de a meglepetések jelentős része még „felfedezésre vár”. A szerző végigkíséri a legújabb biológiai váltó* zásokat. "Olyan izgalmas módon írja le ezt, akár egy fantasztikus regény, azzal a különbséggel, hogy amit leír, nem kitalálás, hanem az élet valósága. Derék egy ember! KÖNYVESPOLC Az élet: befejezetlen kísérlet Két asszony osont felfelé a kihalt hegyi falucska mellékutcájában. Világos nappal volt, reggeli nyolc óra. A kövek fehéren és gömbölyűn ragyogtak a talpuk alatt, a fekete cipők alatt, a kék szoknyájuk alatt, mely olyan volt. mint az ég kékje itt az erdők fölött az éles fényű reggeli órán. Ha megindultak a hegyi vizek, a görbe utca vízfolyássá alakult, s midőn újra száraz lett, a kövek mindig gömbölyűbbek és fehérebbek lettek, és mind hasonlatosabbak az emberi koponyához. A két asszony sietősen iparkodott felfelé a köveken, akárcsak a dolguk után mennének. De annyira igyekeztek, annyira gondosan igazgatták kőről kőre lépteiket. hogy ordított róluk az ellenkezője. Szerencsére egy lélek se volt az utcában, aki láthatta volna őket. még a házakból se nézett ki senki, mert az emberek már nem tartózkodtak otthon, különben egy pillanat alatt szétfutott volna a hír, hogy Marisa és Teréza a trafik tájékán gyanús dologban sántikálnak. Valóban megálltak a trafik előtt, mely belül volt egy udvarban, és Teréza suttogva biztatta Marisát. Majd be is mentek az üvegajtóhoz, melyre egy deszka- lap volt szögezve. De itt csak röviden időztek, máris továbbmentek. Teréza ment elől, mintha ő lenne az elszántabb. Máskor Marisa került az élre. Egymásba öntötték a lelket. Az út kivezetett a faluból, fel a dombra, ahol egy vadkörtefa alatt cifra művű kereszt állott, friss ezüstben. A kőalapzatról is letakarították a mohát. Közeledett a búcsú, Péter-Pál ünnepe. Magában állt a vadkörtefa és a kereszt a kopasz dombon. Csak arrébb kezdődtek a bokrok, a templom mögött. De még át kellett vágni a temetőn is. A két asszony elsietett a kereszt mellett. Lopva pillantottak rá, szemük résén át, nagyon is úgy, mint akik semerre se mernek nézni, és mint akiket mindenfelől néznek. Szótlanok voltak, de beszédes az arcuk: a bokrok védelmében szerettek volna már lenni. A keresztre pillantván pír lobbant arcukon, s midőn a templom előtt húztak el, a kényszerű keresztvetés, úgy tetszett: bűntudatot csal ki leeresztett szemhéjuk alól. Pedig Teréza azt hajtogatta magában, hogy semmi bűnös nincs abban a dologban, amiben járnak. De a kereszt jele másodszor ismétlődött. Mintha sötéten mutatna a közelgő harmadikra, aminek jelentősége volt gondolataikban. Most homályos szorongás lebbent meg körülötte, mint mikor hirtelen fuvallat támad, s nem tudjuk: ' honnan, mi okból. A halottak kertjén úgy estek át, mint futók a célszalagon. Az út itt már elkeskenyedett, gyalogösvényként kanyargóit a sírhantok között. A temetőt hiába borította a díszes sírkövek erdeje, ez inkább a domb kopárságát hangsúlyozta, mintsem fedezéket nyújtott. Az utolsó sírnál elérték a bokrokat, a falut körülzáró, sőt itt- otí már a házak közé lopakodó erdő előőrseit. Épp csak kifújták magukat; kendőjüket meglazítván, kipirult arcukat kissé meglegyezték vele. — Indíts! — mondta Terézia. A bokrok védelmében haladtak tovább. Ámbár lelkűk mélyén tudták, hogy ez a védelem is öncsalás. A nadrágszíjparcellák a bokrokig lenyúltak, s hemzsegett a határ a munkálkodóktól. — És ha valaki ránk köszön? — aggódott Marisa. — Láthatják, hová megyünk. A Dolinába. Ebben megnyugodtak, ezt fogják mondani. A Dolinába sok asszony jár. napszámba az erdészethez. De szerencsére senki se köszönt •bájuk. Távolabb mutatkoztak csak asszonyok, akik kapáik után hajladoztak színesen. Így nem sikerült elárulniok magukat, hiszen tudja azt mindenki, ily öreg délelőtt napszámosmunka aligha veszi kezdetét. Különben ürügyük sántán is csak pár száz lépésre lett volna jó, mert midőn letértek a patakmederbe, ürügy nélkül maradtak. A patakmeder az öreg erdőbe vitt. ahol legsötétebb és legmélyebb volt a rengeteg, és ahová csak gombázni járnak, de nem ily szárazságban. A málna sem érett még. hogy arra hivatkozhatnának. Sűrű bozótjai közt lépkedtek, az árok mélyén, a meder fehér kavicsain, vízgyalulta termetesebb köveket kerülgetve. A kavics zengve ropogott talpuk alatt, s ürügy hiányában visszasettenkedett a szorongás szívükbe. Kiszolgáltatottnak érezték magukat, holott itt már aligha volt esélyük, hogy fia lélekkel találkozzanak. Persze vasárnap más Akkor itt futballoznak a fiatalok a közeli réten, és kirándulók verik fel az erdő csendjét. De most hétköznap volt. és bogárzümmögéses csend. Ök se szóltak egymáshoz. Lehajtották fejüket, és egyet gondoltak. Eszükbe jutott, hogy e patakmeder a „nemjóbanjárás” útja. A harmadik, az erdei kereszt juttatta eszükbe, ahová igyekeztek, s ahol várakozniok kellett. Máskor is jártak erre, sokszor jártak málnázni, gombázni, de akkor nem jutott eszükbe, hiszen régen volt az a dolog. Most eszükbe jutott, és összekoccant a foguk, összekoccant, mert nem volt tiszta a lelkiismeretük. — Forduljunk vissza — mondta Marisa. — Nem tehetjük — szólt Teréza — szavunkat adtuk. — Úgy csikarta ki. Addig beszélt. Teréza nem felelt, ment előre a köveken. így Marisa is elhallgatott. Csak a kavics konok mu- zsikája zengett a talpuk alatt. Az árok zegzugos lett, és hirtelen a rengeteg sötét falába ütköztek. Vastag gyökerek markolták az árok omladékos partját, s odafönt erős fák magasodtak a napig. Megálltak a homokkőnél, melyet a zuhanó vizek legömbölyítettek. Termetes kő volt, jókora rönkre emlékeztetett. A belevésett keresztnek mély árnyéka volt. Megálltak, majd megnyitván ruhájukat, kendőjüket, hogy hűs levegőhöz jussanak, letelepedtek a gyökerekre várakozni. Odaértek a helyhez, ahol meggyilkolták egykor Göndör Lidit. 2. Ültek a gyökereken, és vár-i tak. Hogy könnyebb legyen, közömbös dolgokról beszélgettek. Otthoni dolgokról. Megbeszélték Panka új kendőjét, mely fiatal lányoknak még csak illik; legalább a templomban ne mutatkozna benne. Ott tartottak, hogy a tojás ára két forintra ment, érdemes levinni a piacra, mikor egyszerre abbahagyták. Mintha azt keresnék, most hol is folytassák, mielőtt elöntené őket az erdő csendje. De az erdő valahogy most nem volt csendes. Teréza kendermagos blúzát begombolta, puha barna haját, mely alig volt töröttebb, mint lánykorában, sietős ujjakkal kendője alá tömködte. Marisa is készülődött, összerántotta magát. Akkor hallani lehetett a kavicszörgést. Középkorú, élénk kis ember lépett ki a bozótból. — Megvagytok libucikáim? — kiáltott vidáman a kis ember. Óriás túrabakancs volt apró lábán, s bő zacskójú kockás térdnadrágjában csaknem elveszett. Oldalán ugyancsak alakjához képest túlméretezett térképtáska, kezében viszont méretarányos tábori ásó. Az asszonyok szótlanok voltak és szögletesek. Felálltak a gyökerekről, és csak álltak, vártak. A kis ember visszahőkölt parányit. — Titeket mi lelt? Tán sokáig jöttem? Pedig futottam, mint egy stafétabot. De gondoljátok meg, hogy van nekem egy trafikom isi, nem hagyhatok ott csapot-papot. Ma még nem, majd holnap. Bemondom az unalmast, keressenek máaik bolondot, én befejeztem a nyomort. Sandi bácsi új életet kezd, nagy életet, libucikáim. Lógatom a lábam. Ti is lógathatjátok, ne féljetek! A két asszony módjával húzogatta a száját. Mintha nevetnének. de nem nevettek. (Folytatjuk.)
