Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-21 / 249. szám
1976. október 21. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT Fuss az egészségedért A Csalánosi parkerdő, amióta elkészült, kedvelt pihenő, kirándulóhelye a kecskemétieknek. Ha az idő engedi, vasárnap ismét nagy találkozó lesz ott. Futunk — no, nem éppen versenyt, csak ahogy jólesik — azután lesz foci, kézilabda, röplabda, tollaslabda. Kinek mihez van kedve, s ha netán gyengébben megy a játék valakinek? Itt az sem baj. A jutó-, kocogónapok országosan is elfogadott, kedvelt formája a tömegek sportolásának. Nálunk sem új dolog, hiszen a Kecskemét városi Sportfelügyelőség a városi KISZ-bizottsággal együtt már másodízben rendez meg futó-, kocogónapot. A vasárnapi találkozóról Fekete Bélával, a városi sportfelügyelőség vezetőjével beszélgettünk. — Azzal kezdem, ami végeredményben az egész mozgalmunk jelszava: nem versenyről van szó! Bár a kiírás tartalmaz tárokat, korcsoportokat, s ez a keret meg is van, de már ezen belül mindenki saját mága határozza meg a futás iramát. Szóval itt nem lesznek elsők, vagy helyesebben talán úgy mondhatnám, hogy mindenki nyer. Minden résztvevő a sportfelügyelőség oklevelét kapja, s a legnagyobb tömeget mozgató iskola, üzem, intézmény pedig a KISZ és a rendező szerv díszoklevelét. Alkalmi verseny ez, vagy lesz még ilyen több is? — Feltétlenül szeretnénk rendszeressé tenni. A tervek szerint ezentúl minden évben tavasszal és ősszel is megrendezzük, de ha igény van rá, akár többször is sor kerülhet futó-, kocogónap rendezésére. Célunk, megszerettetni és népszerűsíteni a sportolást, a futó-kocogást a legfiatá- labbaktól az idős korosztályig. Eddig milyen az érdeklődés? — Máris sok iskola és üzem jelentette be részvételét, s még további jelentkezéseket várunk. A nevezéseket a csoportoktól szombatig küldhetik be, de bárki egyénileg is nevezhet a helyszínen is. A futás után gondoskodunk a résztvevők további szórakozásáról. Rendezünk kispályás focitornát, kézilabda-, röplabdamérkőzéseket alkalmi, vagy üzemi, iskolai csapatok közt. Arra kérjük viszont a résztvevőket, hogy sportfelszerelést, labdákat, ülőket hozzanak magukkal. A parkerdőben nincs öltöző, tehát kérjük, hogy sport- ruhában, melegítőben jöjjenek. A színhely megközelítése? — A legtöbb vállalat a saját autóbuszán jön, de a parkerdő nincs messze. Kerékpáron, vagy az 1-es autóbusz végállomásától gyalog is könnyen megközelíthető. Október 24-én, vasárnap tehát találkozunk a Csalánosi parkerdőben. Délelőtt 10 órakor kezdődik a futás, majd utána sport, séta, szórakozás. S, ha esik az eső? — Akkor is megrendezzük. Szabó Zoltán BIRKÓZÁS Hét súlycsoportban FTC-győzelem A BSK versenyzői a másodikok ..V, _ .» ■ Szombaton Baján a „Bácska Kupa” országos ifjúsági II. kor- csoportos „B” kategóriás szabadfogású birkózóversenyen 18 egyesület 63 birkózója lépett szőnyegre. Már a mérlegelésnél kiderült, hogy a kupavédő FTC-t egyébként több válogatottal felvonultató mezőnyben senki sem tudja megszorítani. Ennek, valamint a hűvösre vált időnek ellenére már a selejtezőkben forró volt a hangulat. Néhány színvonalas mérkőzés mellett a küzdelem volt a jellemző. Számos ke- resztbeverés történt, s így sokan maradtak állva a vasárnapi döntőkre. A legérettebb szabadfogású birkózást Vancsiktól és Né- methtől (mindkettő FTC) láttuk, de említést érdemel még Mül- bacher (BSK), Hegedűs (Orosháza) és Robotka I. (Pásztó) is. A legnagyobb meglepetés a ■szombathelyi Bencs kiesése a nehézsúlyban. A jó rendezés szépséghibája, hogy a jó eredményeket eléri vidéki egyesület egyetlen nemzetközi méretű szőnyeggel sem rendelkezik. (Egy ilyen szőnyeg 150 ezer forint s ennyi a szakosztály évi költségvetése.) Részletes eredmények: (egy indul°>: 1. Lázár (FTC), 52 kg (6): 1. Mülbacher (BS 2. Kalocsai Gy. (BSK), 3. Katogán (SZIIOL). 56 kg (9) : 1. Hegedűs (Orosháza), 2. Nagy j (PMSC) Molnár J. (DVTK), 60 kg (9): j. s bő J. (iFTCV 2. Robotka (Pásztó), Balogh B. (Pásztó), 65 kg (9): 1. Vi •esik J. (FTC). 2. Garzó G. (PMS 3. Vigh S. (PMSC), 70 kg (13): 1. i kés J. (FTC), 2. Csaba T. (Abony), Rokonczi A. (Csepel-Autó), 75 kg ( 1. Németh * -TC), 2. Tóth S. (Szó bathelyi Haladás VsE) 3. Orlov (Lajosmizse), 81 kg (4): 1. Daróczl (FTCJ. 2. Imrék Gy. (Pécsi Kiniz: 3. Lévai Cs. (SZEOL). 87 kg (4): Görglcs G. (FTC), 2. Szűcs S. (C pel-A.), 3. Keller F. (BSK), és 87 (4): l. Robotka I., 2. Marek P. (Csepel-A.), 3. Zsákovics I. (Csepel-A). A pontversenyben: 1. Ferencvárosi FTC 35 ponttal (edző: Gáspár Ferenc) és ismét egy évig a kupa védője, 2—3. Bajai SK és Pásztói KSK 9—9 ponttal. 4 . Csepel-Autó 8.. 5. Pécsi MSC 7. 6. Orosházi Spartacus SE 5, 7—9. Haladás VSE. Pécsi Kinizsi SE, Abo- nyi KSK 3—3 ponttal, 10. SZEOL 2, 11—12. DVTK(, Lajosmizsei KSK 1—1 ponttal. Szolnokon a serdülő kötötlfogású Tisza Kupa versenyen vettek részt a Kiskunfélegyházi Vasas fiatal birkózói. A vidadalon 120 versenyző indult. A 45 kg-ban Dorogi István, az 53 kg- ban Karsai László az első helyen végzett. A 42 kg-ban Pintér Mátyás második volt. Kiskunhalason első ízben rendezték meg a szabadfogású „Vasútvonal Kupát”, a serdülő korcsoportú birkózók számára. Ezen a versenyen a Budapest—Kelebia közötti városok és községek fiatal birkózói vehettek részt. A színvonalas, izgalmas mérkőzés végén a versenyzők a következő helyezéseket értek el. 42 kg: 1. Bódi (Kiskőrös), 2. Ma- ruzsa (Kiskunhalas). 49 kg: l. Szabó (Kiskunhalas), 2. Csizmadia (Kiskunhalas). 53 kg: 1. Bódi (Ksztmiklós), 2. Túrán (Kiskőrös), 3. Lukács (Kiskunhalas), 57 kg: 1. Panyi (Sz.szállás), 2. Piroska T. (Kiskőrös), 3. Barabás (Kiskunhalas) 67 kg: 1. Elek (Kiskőrös), 2. Demeter (Kkhalas), Jager J. (Ksztmiklós). 62 kg: Sárközi (Szabadszállás), 2. Piroska B. (Kiskőrös), 3. Fiebert (Kiskunhalas), 72 kg: 4. Jáger F. (Ksztmiklós), Köteles (Szabadszállás). 3. Dudás (Kiskunhalas) 78 kg: 1. Németh (Ksztmiklós). 2. Kecskés (Szabadszállás), és 78 kg: 1. Lábát (Kiskőrös), 2. Ilonka (Ksztmiklós), 3. Kókai (Kkhalas). A legeredményesebb egyesületnek a kiskőrösiek bizonyultak, s ezzel a „Vasútvonal Kupa” egy évig az ő birtokukban lesz. A pontverseny eredménye: l. Kiskőrös 24 pont. (Edző: Pohankovics János és Martonovics György), 2. Kis. kunhalas AC 19 p. Kunszentmiklósi SK 19 p., 3. Szabadszállás Honvéd Radnóti SE. A SPORTÁG TÖRTÉNETÉBEN ELŐSZÖR VIDÉKEN: Magyar cselgáncsbajnokság Kecskeméten A magyar sportvezetés rugalmasságát dicséri, hogy néhány napon belül immár a második sportág szakít a konzervatív hagyományokkal és vidéken vonultatja fel az ország színe-javát. Márciusban az úszószövetség lépett ki budapesti „medréből’', most pedig a felnőtt cselgáncsmezőny lép tatamira vidéken, első ízben. A Kecskeméten sorra kerülő felnőtt magyar bajnokságon a vidék- és a Budapest-bajnokság 1—5. helyezettje, valamint a szövetség által meghívott versenyzők vesznek részt. A két versenynapon mintegy hetven felnőtt és húsz junior judós lép majd tatamira, hogy megvívjon az elsőségért, illetve a helyezésekért. Az idei országos bajnokság azonban nemcsak abban hoz újat, hogy vidéken vonultatja fel legjobbjait, hanem lebonyolítási rendszerében is eltér az eddigiektől. A szövetség az élvonalbeli versenyzők fokozottabb igénybevétele, a sorozatküzdelem érdekében irányított sorsolást alkalmaz. A 12—16 fős mezőnyt, egy- egy súlycsoporton belül négyes csoportokba sorolja, ahol körmérkőzéseket vívnak majd a versenyzők. Végül a csoportok első és második helyezettjei jutnak a hatos-nyolcas döntőbe, ahol egyenes kiesési rendszerben folytatják a küzdelmet. Tehát előfordul, hogy csoporton belül és a döntőben, kétszer is találkozhatnak egyes versenyzők. Az új verseny- rendszer érdekesnek ígérkezik, kíváncsian várjuk, hogy igazolja-e majd a hozzáfűzött reményeket. A kíváncsiság azonban nemcsak a versenyrendszerre áll, hanem a kecskeméti versenyzőkre is. Sokunkban felvetődik a kér• Ercsényi Antal (balról) a bajai cselgáncssport egyik legnagyobb ígérete, éremért jön Kecskemétre. # Deli Imre (balról) jó formában várja a rajtot, dobogós helyezése nem lenne meglepetés. dés: vajon avatnak-e magyar bajnokot a kecskemétiek közül? — Olyan kérdés ez, amelyre nagyon jó lenne tudni a választ — mondja Varga András, a KSC judósainak vezetőedzője. — Titokban reménykedünk. Talán nem is alaptalanul. A gyerekek nagyon becsületesen dolgoztak. Gyakorlatilag augusztusban megkezdtük a felkészülést, 23-tól szeptember 4-ig edzőtáborban voltunk. Azóta pedig mindennapos munkával folytattuk, október 11-től napi két edzéssel készültünk a magyar bajnokságra. Hogy végül is befut-e valaki a célba, az sok-sok tényezőn múlik. Mindenesetre én lennék a legboldogabb, ha valamelyik gyerekem a dobogó legmagasabbik fokára állhatna. Nézzük, hogy kik az esélyesek a dobogóra: 63 kg: Az olimpiai bronzérmes Tuncsik József (BHSE) a közelmúltban bejelentette visszavonulását. De vajon visszavonult-e? Ha igen, akkor Szabó Ferenc (Ű. Dózsa) lépett elő első számú esélyesnek. A riválisak: Patek (Bp. Spartacus), Pápai (Ű. Dózsa), Végh (Oroszlány), s talán nem utolsósorban Szántó (KSC), aki a vidékbajnokságon bronzérmes volt. 70 kg: A legkiegyensúlyozottabb csoport. Molnár Károly, He- tényi Antal, Hangyási László (BHSE), Pulai János, Deli Imre, Kerekes Sáhdor, Nagysolymosi Sándor (KSC). Pulai János, kétszeres magyar bajnok: — Az nyer, aki újat tud hozni. Nagy harc lesz... 80 kg: Kiss Endre, Németh Zoltán, Sándor Miklós (KSC) és az ellenfelek: Szabó Mihály (Bp. Spartacus), Szilvássy (Ü. Dózsa), Kovács (BHSE)... • így kellene valahogy — mutatja Nagysolymosi Sándor, a KSC fiatal és tehetséges judósa. Kiss Endre, egyszeres magyar bajnok (abszolút kategória): — Orvosi konzílium döntött, hogy a kézsérülésemmel kapcsolatban nem lesz szükség műtéti beavatkozásra. A felkészülésem egy kicsit elhúzódott, de most jól érzem magam. A jövő évi súlycsoportváltozás miatt ez az utolsó lehetőség, hogy a 80 kg-ban bajnok legyek... 93 kg: Ipacs László (Ú. Dózsa), Ercsényi Antal (BSK), Román (Szalvai SE), Sághegyi (Győri Dózsa), Mede (Bp. Spartacus)... Nehézsúly: Varga Imre (Bp. Spartacus), Petrovszki (Szalvai SE). E. Kovács K. (BHSE), Glázer (Győri Dózsa), Selyben J. (BSK). Abszolút kategória: Varga—Petrovszki párharc várható, Ipacs esélyességéhez aligha férhet kétség, bár még a 80 kg-os Szabó Mihály is okozhat meglepetést. Kiss Endre szombati formájától teszi függővé vasárnapi indulását. S, ha indul... A súlycsoportonkénti esélylatolgatás természetesen nem azt jelenti, hogy máris ki lehet osztani a bajnoki érmeket. A papírforma körülbelül az említettek mellett szól. Váratlan meglepetés mindig volt, s valószínűleg ezúttal is lesz. De végül is ez teszi érdekessé a küzdelmet. A kétnapos magyar bajnokság szombaton 14 órakor kezdődik a 80. a 93 és a nehézsúly selejtező mérkőzéseivel, majd folytatódik a döntőkkel és az ünnepélyes eredményhirdetéssel. Vasárnap reggel 9 órakor a 63, a 70 kg-os súlycsoportok és az abszolút kategória résztvevői lépnek tatamira a kecskeméti városi sport- csarnokban. Banczik István KOSÁRLABDA Bajai SK—BSE 107—74 (53—36) NB I. férfi. Bp. Városmajor. Vezette: Kassai, Cseresznyés. BSK: Kovács (4), Karácsonyi (20) — Kubatov (35) — Ikotity (2), Kancsár (16). Csere: Pék (8), Bán- hídi (4), Horváth — Bors (18), Bo. vánovics, Likár. Edző: Mihályfi Jánosi A BSK azonnal megszerezte a vezetést. Nagy lendülettel s ötletesen játszott a bajai csapat. A sokkal magasabb BSE-játékosotó elől a lepattanó labdákat is sorra megszerezték, s pontos dobásaikkal szemben a tanácsiaknak nem volt ellenszerük. A BSK ezzel a győzelemmel megerősítette helyét a mezőny első felében. Kubatov válogatott formában játszott (de veszi ezt észre az illetékesek közül?), s kívüle Karácsonyi, Kancsár és Horváth-Bors teljesítménye emelkedett ki. A BSE legjobbja: Ferenczy. Ganz-MÄVAG—Kecskeméti SC 89-81 (40—44) NB I. férfi. Bp. Kismartoni út. Vezette: Szabó II., Bolgár. G-'MÁVAG: Galamb (10), Gál (18) — Németh (32), — Kalmár (9), Szűcs (4). Csere: Újvári (12), Kása (4), Varga!. Edző: Zsíros Tibor. KSC: Szabó (18), Kovács (12) — Borsichütz (6) — Székedí (2), CsiBajai siker az NB I. hétfői fordulóján kai (35). Csere: Pajor (6), Felföldi T„ Molnár (2), Blaskovics, Tóth A. Edző: Kégel Tamás. A változatlanul beteg Farkas, és Felföldi K. nélkül teljesen esélytelen volt a KSC, mégis kitűnően kezdtek. Az első félidőben Szabó és Kovács sorozatban megszerezte a labdákat, s a KSC 10 ponttal is vezetett. A szünet után Bogschütz, Székedi és Molnár — tehát mindhárom viszonylag magas játékos — kipontozódott, s a KSC csak a távoli dobásokkal tartotta magát, s így is igen szoros eredményt értek el. NB III-AS EREDMÉNYEK Szarvasi Föisk. Sp.—K. MFSC 59—54 (32—21) NB II. női. Kecskemét. Vezette: Bacsfaiy. MFSC: SzenteSiné (22), Kégel- né (8), Dunsztné (14), Kontráné (2), Kovácsi (4). Csere: Vasváriné (—), Mészáros (4).( Edző: Vasvári Károly. K. MFSC—Szarvasi Főisk. Sp. 96—90 (37—48, 83—83) NB III. férfi. Kecskemét. Vezette: Bacsfay, Faidt. MFSC: Sümegi (6), Hegedűs (5), — Deák (3) — Szabó Sz. (14), Vasvári (21). Csere: Emri (6), Hakstol (4), Ruzsonyi (37). Az első félidőben a Szarvas 16 ponttal is vezetett. A II. félidőben a kecskemétiek behozták a hátrányt, sőt a befejezés előtt 2 perccel már 81—76 volt az állás az MFSC javára, a szarvasiak azonban egyenlítettek. A hosz- szabbításban simán nyert a kecskeméti csapat, s így a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK csapata mellett már ők is biztos feljutók. Kkfházi Vasas—Karcagi Fáklya 76—46 (41—24) NB III. női. Karcag. Vezette: Nagyházi, Szilágyiné. Ld.: Pálinkás A. 27, Pálinkás E. 12, Bódi 12. Kkfházi Közgazdasági Hódmezővásárhely— 49—34 (30—14) NB III. női. Hódmezővásárhely. Vezette: Soltész, Faragó. Ld.: Juhász 8. Kkfházi Lenin Tsz SK— Karcagi Fáklya 126—67 (59—41) NB III. férfi. Karcag. Vezette: Nagyházi, Szilágyiné. Kkfházi Lenin Tsz SK: Nem- csok (1), Hevér (22) — Mészáros (51) — Nádasdi (14), Bódi (21). Csere: Somogyvári (4), Csáki (11), Horváth (2), Szabó, Németh. Edző: Kurucz István. mm MAI MŰSOR televízió 7.58: Tévétorna (ism.) Színes! 8.05: Iskolatévé. Magyar iroda* lom (ált. isk. 5. oszt.) Í.00: Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret (ált. Isk. 3. oszt.). 10.05: Élővilág (ált. Isk. 5. oszt.) 11.05: Úszásoktatás. Mellúszás. 11.15: Világnézet (középisk. IV. oszt.). 12.05: Földrajz (ált. Isk. 7. oszt.). 13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.00: Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.05: Környezetismeret (ism.). 14.55: Élővilág (Ism.). 15.20: Világnézet. 15.55: Úszásoktatás (ism.). 16.50: Földrajz (ism.). 17.30: A nyelv világa. 18.10: Telesport. 18.35: Nem hivatalosan. 19.15: Esti mese (színes). 19.20: Tévétorna. (Színes) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bel Ami 20.55: Egyetem a képernyőn. A Magyar Televízió Szabadegyetem nyitó adása. 21.55: Tv-híradó 3. 22.05: Puccini: Tosca. 2. MOSOK: 20.00: Műhely. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Reklámműsor. 21.15: A déltengerek világa. 22.00: Pillangó (színes). Tévéfilm Móricz Zsigmond regényéből (ism.). KOSSUTH 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Jean-Pierre Rámpái fuvo- lázik és Arthur Grumlax hegedül. 11.00: Két otthon között. 11.15: Helge Roswaenge operafelvételeiből. 12.35: Melédiakoktél. 13.15: Nemzetek Színháza Belg- rádban. 14.03: Mindenki könyvtára. 14.33: Ribáry Antal műveiből. 15.10: Mezők, falvak éneke. 15.28: Ezeregy délután. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Leonie Rysanek és Jaiqes Mc-Cracken énekel. 16.39: Külföldről érkezett... 17.05: Körmikrofon. 17.30: Hallgassuk együtt! 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Az Ifjúsági Rádiószfnpad bemutatója. 20.15: Az MRT énekkarának hangversenye. Kb. 21.45: Népdalok. 22.20: Dzsesszfelvételekból. 22.50: Metronóm. 23.10: Világhírű o.io: Könnyűzene PETŐFI 8.05: Néptáncok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Székely Endre: Komárom megyei bányászdalok. 8.40: Slágermúzeum. 9.33: Furcsa históriák. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Nóták. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Hangszerszólók. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Fúvószene. 14.00: Válogatott perceink. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 05, 07 jelenti. Forgács István: Papfrhold Rádiójáték. 22.05: Nóták. 22.33: Tíz perc külpolitika. 23.10: Régi magyar operettekből 3. MŰSOR 14.05: Bach: v. brandenburgi verseny: 14.31: Orff: Az okos lány. Egy- felvonásos opera. 16.03: Verdi-felvételekből. 16.30: Zenekrltikusok 17.00: Ötórai tea. 18.03: Magyar zeneszerzők. 18.28: Németh László Utolsó kísérlet című regénye rádióra 19.15: Iskolarádió. 19.33: Uj lemezeinkből. 20.48: Operarészletek. Muszorgszkij : Borisz Godunov. A Strasbourg! Utósök hangversenye 20.33: A 04, zongoraművészek zi.oo KÉZILABDA Biztos győzelem Jánoshalmi Spartacus—HÖDGÉP 10—6 (6—4) NB II. női mérkőzés. Jánoshalma. 150 néző. Vezette: Bakonyi, Kiss. Jánoshalma: Karip — Gál, Debella I., Fenyveái, Debella K., Mi- kó M., Mikó I. Csere: Juhász, Nagy. Edző: Rátái Róbertné. Gyors góllal kezdett a Jánoshalma, majd 2—2-ig együtt haladt a két csapat. A félidő második felében, jobb beállósai révén előnyhöz jutott a Jánoshalma. A csúszós, vizes pályán mindkét csapat nagyon sok hibával játszott. Góldobók: Fenyvesi 7, Gál, Debella I., Debella K., 1—1., illetve Rimaszécsiné 4, Illés és Paid 1—1. Jók: Fenyvesi, Debella K., Mikó M. ASZTALITENISZ ____ A megyei férfi CSB eredményei Kalocsa—Kiskunmajsa 13—3 Győztesek: Mácsaí K. 4, Mácsai L. 3, Szilasi, 3, Kovács, 3, illetve Bognár 3. K. Spartacus—Kiskunmajsa 11—5 Győztesek: Jánosi 3, Ladányi I. 3, Ackert 3, Ladányi II. 2, illetve Bognár 3, Kalló 1, Dósai 1 Kiskőrös—Kiskunmajsa 11—5 Győztesek: Sebestyén 4, Ambrus 4, Nagy 3, illetve Kalló 2, Kárpáti 1, Mezei 1, Bognár 1. Kiskunmajsa—Kunszállás 11—5 Győztesek: Bognár 4, Kálló 3, Kárpáti 3, Pellikán 1, illetve Kertész 2, Tóth, 1, Hajnal 1, Takács 1. Elektromos bíró?... Érdekes újítást készített két francia elektromérnök. Gépüket „elektromos bírónak” nevezték el és labdarúgó-mérkőzéseken kívánják alkalmazni. Gépük használatával megszűnhetnének a pályákon a bírói tévedések. Egyszerre három játékvezetőt kellene ezentúl foglalkoztatni, de egyikük sem a pályán futva figyelné a találkozót, hanem valamennyien egy kabinban ülnének — a játéktérhez természetesen közel — és ha szabálytalanságot észlelnének, akkor ezt gomb megnyomásával jeleznék, sja játék hangos csengő vagy dudaszóra megállna. A rendszer érdekessége az, hogy a jelzés csak akkor hallható, ha két másodpercen belül ketten is megnyomják a gombot. Amennyiben nem történt semmi, akkor a mérkőzés zavartalanul tovább folyhat. így első hallásra meglehetősen furcsának és főleg szokatlannak tűnik az ötlet, de a feltalálók elmondták azt is, hogy már felvették a kapcsolatokat a francia szövetséggel, és szerintük „lesz folytatása az ügynek” ... LABDARÚGÁS Területi bajnokságok KECSKEMET! CSOPORT MFSC-—Helvécia 3—1, L. Almavirág —Lászlófalva 2—1, Szikra MEDOSZ— Szabadszállás 1—2, Kerekegyháza— Városföld 3—0, H. Radnóti SE—Kecskeméti MÁV 2—0. Jakabszállás—He- tényegyháza 2—4. Ifjúságiak: MFSC—Helvécia 2—3, L. Almavirág—Lászlófalva 1—2, Szikra MEDOSZ—Szabadszállás 5—1, Kerekegyháza—Városföld 5—1 H. Radnóti SE—Kecskeméti MÁV 0—1, Jakabszállás—Hetényegyháza 1—3. BAJAI CSOPORT Csátalja—Bajai SK II. 0—0, Felső- szentiván—Hercegszántó 2—2, Katymár—Kunbaja 9—1, H. Kinizsi SE— Madaras 5—0. Bácsbokod—Baiai Tsz SK 2—2, Hát,monostor—Nemesnádudvar 2—3, Csávoly—Dávod 3—2. Ifjúságiak: Csátalja—Bajai SK II. 0—2. Felsőszentiván—Hercegszántó 1— 1 Katymár—Kunbaja 1—4. Bácsbokod —Bajai Tsz SK 0—13, Bátmonostor— Nemesnádudvar o—0, Csávoly—Dávod 5—0. A TERÜLETI LABDARÜGO-BAJNOKSAG allasa Kecskeméti csoport 1. Kerekegyháza 8 7 1 — 25-10 15 2. H. Radnóti SE B 7 — 1 29-12 14 3. MFSC 8 5 — 3 25-10 10 4. Helvécia 8 4 1 3 22-16 9 5. Hetényegyháza 8 4 1 3 22-18 9 6. Szabadszállás 8 3 3 2 14-15 9 7. Kecsk. MÁV 8 2 3 3 16-12 7 8. Lászlófalva 8 3 — 5 19-21 6 9. L. Almavirág 8 3 — 5 20-22 6 10. Jakabszállás 8 3 — 5 17-30 6 11. Városföld 8 2 — 6 12-26 4 12. Szikra MEDOSZ 8 — — 8 8-36 — Ifjúságiak (élcsoport): 1. Hetényegyháza 8 7 — 1 20-4 14 2. Szikra MEDOSZ 8 6 — 2 19-9 12 3. MFSC 8 5 1 2 28-10 11 4. H. Radnóti SE 8 4 1 3 23-11 9 Bajai csoport 1. Dávod 9 7 — 2 49-10 14 2. Nemesnádudv. 9 e 2 1 22-16 14 3. Bajai Tsz SK 8 5 3 — 24-7 13 4. Katymár 9 6 — 3 17-16 12 5. Csávoly 8 5 1 2 20-17 11 6. Csátalla 8 5 1 2 15-12 11 7. Hercegszántó 8 2 2 4 9-8 6 8. Bácsbokod 8 2 2 4 15-15 6 9. Bátmonostor B 3 — 5 16-19 6 10. H. Kinizsi 8 2 2 4 12-21 6 11. Kunbaja 8 1 2 5 17-25 4 12. Felsőszentlv. 9 1 1 3 14-41 3 13. Madaras a 1 — 7 9-26 2 Bajai SK II. 9 5 3 1 24-7 13 ifjúságiak (élcsoport): 1. Bajai Tsz SK 8 8 — — 39-4 16 2. Nemesnádudv. 8 7 1 — 26-1 15 3. Bátmonostor 8 4 4 — 14-7 12 4. Hercegszántó 9 5 2 2 14-9 12 i