Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-21 / 249. szám

1916. október 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Kétszázötven tanulmány szerzője Beszélgetés Dr. Kopasz Gáborral A Bács-Kiskunból el­származott dr. Kopasz Gábor hosszabb ideje Pécsett él; a Baranya megyei Levéltár főlevél, tárosaként fejti ki tudo­mányos tevékenysségét. Működési területe kiter­jedt: sokoldalúságáról és intenzív munkabírásáról ismerik a szakmán be­lül és kívül. Nemrégi­ben felkerestük, hogy beszélgessünk vele életé­ről és munkásságáról. Foktőről Haliéba — Bajai témájú tanulmányai is elárulják; hogy szoros szálak fűzik a megyéhez. Kérem, beszéljen erről kissé bővebben. — A Kalocsa melletti Foktő községben születtem. Az egyik maradandó fiatalkori élményem az volt, hogy töhbször felkerestük az azóta onnan eltávo­zott Benedek Péter festőművészt. Akkor még nem volt olyan híres, mint később lett, de nagyon meg­ragadott, hogy egy apró termetű, tanulatlan pa­rasztember milyen tehetségesen kezeli az ecsetet. Ismertem az akkoriban még szintén ismeretlen Tóth Menyhértet is. A közeli Miske községben lakott ak­kor. Ügy gondolok vissza rá, mint egy nagyon ér­dekes gondolkodású és látású alkotóra, örülök, hogy azóta teljes egézsében „befutott”, hogy a pá­lyája kiteljesedett és a művei közkinccsé lettek. Ha már itt tartunk, megemlítem azt is, hogy ifjúkori barátaim közé tartozott dr. Gajdócsi István, a je­lenlegi megyei tanácselnök is. Részben ez okozza, hogy fokozottan figyelek ma is Bács-Kiskunra. — S később? Hol végezte az iskoláit? — Foktőn, a szülőfalumban kezdtem. Majd Ha­lasra kerültem középiskolába. A Szilády Áron Gim­náziumnak már akkor is jó híre volt. Itt érettségiz­tem. Ennek bizony már négy és fél évtizede. Egye­temi tanulmányaimat Debrecenben, majd Halléban végeztem. Hazatérve szereztem bölcsészdoktori dip. lomált, majd levéltárosi képesítést. A bajai levéltár élén — Pályafuásának az egyik szakasza erőteljesen Bajához kötődik. Hiszen nemcsak vezette egy ideig a város levéltárát, de tanulmányokat is irt közben, s arra törekedett, hogy az ottani kincset érő anyag minél inkább s egyre szélesebb körben a kutatók rendelkezésére álljon. Mit tart legfontosabbnak el­mondani ezzel kapcsolatban? — Cikkeket írtam különböző orgánumokban an­nak érdekében, hogy egy szerintem gazdag tartal­mú helyi levéltár értékes irattömegére sokan felfi­gyeljenek. Sőt, könyvet jelentettem meg, Baja vá­ros levéltára címmel. Ez „A bajai Türr István Mú­zeum kiadványai” elnevezésű sorozatban látott napvilágot, több mint egy évtizeddel ezelőtt. — Hogyan jellemezné a Baja történeti feldolgo­zásához elengedhetetlenül szükséges, nélkülözhetet­len levéltári anyagot? — A legutóbbi két és fél évszázad történetével kapcsolatban nagy mennyiségű s felbecsülhetetlen • értékű dokumentum várja a kutatókat. Hivatalos jegyzőkönyvek, tanácsi ügyiratok, családi levelezé­sek s rendészeti, árvaszéki valamint bíráskodási do­kumentumok egyaránt fellelhetők a polcokon. Sok­sok sárguló papír, írás beszél az itt élő nép egykori életéről, a gazdálkodásról, kereskedelemről épp úgy, mint az árvizekről és tűzvészekről, valamint arról a nagy erőfeszítésről, hogy a városnak legyen ipa­ra és elfogadható közlekedése. Sőt, a bajai halá­szatra, a temetkezésre, a sportéletre és a kitele­pítésekre vonatkozó értékes iratok is — és még so­káig sorolhatnánk — szakszerű feldolgozásban meg­találhatók. — A bajai levéltár Pécsre költöztetése után, jó negyedszázaddal ezelőtt ön is Baranyába költözött; Pécsre, ahol azóta él. A nevével sűrűn lehet talál­kozni a folyóiratokban, tudományos gyűjtemények­ben és könyvek címoldalain. Mi volt a legelső mun­kája, s azóta mi minden követte azt? Sorjáznak a publikációk — A „Fichte filozófiája” című könyvem kezdte a sort. Ebben a neves filozófusnak több munkáját le­fordítottam magyarra. Ez akkor azért volt érdekes, mert Fichtét a hazai közönségünk addig nem ol­vashatta magyarul. Azelőtt is írtam cikkeket, ta­nulmányokat, de miután Pécsre jöttem, attól kezd­ve publikáltam sűrűbben és rendszeresebben. Köny­veim, s kisebb-nagyobb terjedelmű cikkeim, tanul­mányaim, tudományos közleményeim száma eléri a kétszázötvenet. Dolgoztam mindig, egyszerűen ennyi az egész. — Tanulmányok címeit átfutva azonnal szembe­tűnik a tematikai gazdagság. Ez azt jelenti, hogy sok minden érdekli közelebbről? — Milyen levéltáros lenne az, akit a múlt és kö­zelmúlt valamennyi területe nem érdekelne, aki be akarná csukni a szemét a valamikor megtörtént dolgok előtt? De túl az ilyen általános érvényű ki­jelentésen: engem tényleg sok-sok téma, kérdés foglalkoztat. S ami nagyon izgat, abból előbb-utóbb cikk, tanulmány, esetleg könyv is lesz. Lehet az gyártörténet, forradalmi hagyomány, valamilyen gazdálkodási ágazat, akármi. — Jól mutatják ezeknek a szavaknak a hátterét a művek címei is: „A pécsi Sopiana Gépgyár”; „A veszprémi nemzetőrök szerepe 1848-ban” „Régi pé­csi kézműves mesterségek”; „Adatok a baranyai volksbundista szervezkedés történetéhez”; „A népi demokrácia kezdetei időszakának dokumentumai Baranyában”. Jó alkalom hát, hogy megkérdezzük: jelenleg milyen téma foglalkoztatja, milyen új mun­kája készül? — Tanulmányt írok a nemzetiségi telepítésekről, és hamarosan nyomdába kerül a mohácsi közigaz­gatás alakulásáról írt munkám. A tervekről meg nem beszélek. Annyi van, hogy fel sem tudnám so­rolni. Szeretek dolgozni, és szerencsére, van is mit csinálni. Varga Mihály srnvnrrs 2: rrmn . .... ŰJ KÖNYVEK ■i Talán furcsának tűnik, de a közgondolkodásnak mindenkori jellegzetességeit a forrásai adják: azok a társadalmi-tudati terüle­tek, amelyekből táplálkozik. A tudománynak, vagy művészetnek ezzel szemben saját jellegzetessé­gei vannak. A tudomány az el­vont gondolkodás kidolgozásának és fejlődésének a területe. A mű­vészet az érzéki megjelenítés, a képiség útján bontakoztatja ki kü­lönös szféráját. A közgondolkodás ráadásul valamilyen módon köz­tesként jellemezhető: belőlük — a tudományból és művészetből — merít. □ □ □ Állhat közelebb az egyikhez és távolabb kerülhet a másiktól. Hi­szen gondolkodhatunk a valóság­ról tudományosabban, de állha­tunk távol is a tudományos szem­lélettől társadalmi képzeteink ösz­tönös, vagy éppen szőkébb látó­körű lehatároltsága következmé- nyeképpén. A közgondolkodás így mindig annak a kérdése, hogyan viszonyulnak' az egyének saját társadalmiságukhoz, mennyire ér­tik, azaz mennyire sajátítják el azt. A közgondolkodás ily módon jellegzetességeit tekintve hasonló és részben egybe esik azzal a tár­sadalmi-tudati jelenséggel, ame­lyet általában kulturális állapot­nak, kulturális fejlettségnek ne­vezünk. Csak míg az előbbi min­denek előtt a tömegeket alkotó osztályok és rétegek tudati prob­lematikáját helyezi a középpont­ba, addig a „kultúra” itteni jelen­tésében azt jelzi, mennyire vált tudattá és a gyakorlatban is érvé­nyesített ténnyé a társadalomirá­nyítás és az értelmiségi tevé­kenység egészét is beleértve egy- egy tudományos, ismereti vagy önismereti felismerés, avagy — éppen ellenkezőleg — mennyire hiányzik ez. De a példák talán világosabbá teszik az összefüggéseket. Tele vagyunk olyan értékekkel, ame­lyekhez a mindennapiság megszo- kottságával viszonyulunk. Képze­teink a szocializmus és a marxiz­mus társadalmi, politikai és kul­turális jelentőségéről, vélekedé­sünk a művészet csúcsairól, és ér­tékeiről olyan szemléleti egésszé álltak össze,-amely meghatározza múltukhoz és jelenünkhöz való viszonyunkéit. "Ez a szemléleti mód nap mint nap megjelenik a sajtóban, a kritikában és ideoló­giában, érvényesül a tankönyvek­ben és az oktatásban. Valóság megközelítő keretként behatárolja gondolkodásunkat, s általa ily mó­don saját társadalmiságunkat ér­telmezzük és sajátítjuk el egy adott szinten. □ □ □ Sok tényező játszik Szerepet ab­ban, hogy ez a szemléleti egész mennyiben képes átfogni társa­dalmi folyamataink teljességét, hol válik serkentőjévé, hol pedig lassítójává a mindenkor felvető­dő társadalmi problémák megol­dásának. A meghatározó ténye­zők között kiemelkedő helyet kapnak azok a filozófiai, tudomá­nyos es művészeti teljesítmények, amelyek korunk haladó szelle­miségéből kinőve, elszakíthatatla- nul összefenódtak a szocialista mozgalmak céljaival és törekvé­seivel, s döntő mértékben járul­tak hozzá, hogy ezeket a célokat és törekvéseket megszabadítsák az ösztönösség esetlegességeitől. De hasonlóképpen fontos (sőt, alap­vetőbb!) annak a társadalompoli­tikai igénynek a megléte, amely megadja és előteremti a megfele­lő ösztönzéseket ennek az általá­nos szemléleti módnak a fejlesz­tésére. Azokról a politikai és ideológiai komponensekről van szó, amelyek egy-egy társadalmi csoportérdek alapján és képvise­letében szerveződve meg, többek között a kultúra fejlődésének, a közművelődésnek az intézményes formáit és tartalmi súlypontjait is meghatározzák. Korunkban ép­pen a tudatformálás területén tartjuk számon á szocialista poli­tika mércéjeként (a manipulációs tendenciákkal szemben), a töme­gek valóságos társadalmi tudatra ébredését szolgáló ideológiai-poli­tikai tevékenységet. □ □ □ De vajon mi adja meg az itt említett összefüggések jelentősé­gét? Miért fontos, hogy anyagi termelési folyamataink ismerete mellett, szellemi „termelésünk” folyamatszerűségével, történetisé­gével és meghatározó komponen­seivel is tisztába legyünk? Ügy gondolom, a kérdés poli­tikai fontossága igazolja napiren­den tartását. Az mindenki szá­mára magától értetődő, hogy amennyiben a gazdaság problé­máink úrrá akarunk lenni, is­merni leéli annak lényegét, össze­tevőit stb. Hasonló társadalmi meghatározottság jellemzi azon­ban a szellemi tevékenységet isi Ha úrrá kívánunk lenni a tudat területén felvetődő problémákon, vagy egyáltalán csak érteni akar­juk is a mutatkozó jelenségeket és sajátosságokat, nem tehetjük meg szerkezetének és meghatá­rozó törvényszerűségeinek az is­merete nélkül. De nem viszonyul­hatunk helyesen e tudat egyetlen fejlődési szakaszához sem. Ha viszont például ismerjük a közgondolkodás és é kultúra fej- lődésénék törvényszerűségeit, ak­kor azt is tudjuk, hogy egyetlen fejlettségi szintjét sem értékel­hetjük az abszolút tudás és he­lyesség birtokosaként. Ha a dog- matizmusnák van értelme ebben a vonatkozásban, akkor éppen azt a magatartás-, illetve gondolko­dásmódot jelöli, amely az egyszer kiformálódott szemléleti módhoz akkor is ragaszkodik, amikor a további fejlődés feltétele és érde­ke éppen azt kívánná, hogy ezen a szemléletmódon minél előbb túljussunk és társadalmiságunk világát magasabb szinten sajátít­suk el. Különösen érvényesülni kell e követelménynek a szocializmus esetében, amikor is általában sem egy állapothoz kötődés, hanem a valóságátalakítás', mint folyamat képezi a társadalmi célkitűzések végső tartalmát is... H. J. A Kossuth Könyvkiadó megjelentette a Magyar Szo­cialista Mun­káspárt Köz­ponti Bizott­ságának Poli­tikai Akadé­miáján 1976. június _23-án elhangzotF elő­adást, amelyet Kállai Gyula tar­tott, A párt szövetségi politiká­ja és a nemzeti egység fejlődé­se címmel. Marx, Engels és Le­nin időszerűségéről szólnak azok a cikkek, vitaírások, amelyeknek szerzője Vörös Gyula. Roman Karmen, a neves szovjet film­operatőr visszaemlékezéseit tar­talmazza — sok érdekes képpel — a Kamerával a világ körül című kötet. A Győzelem Könyv­tára sorozat új kötete a Ketten a tűzvonalban, Gabit Muszrepov munkája. Az Akadémia Kiadó gondozá­sában jelent meg Ágh Attila munkája, A német ideológia történetfelfogása címmel. A gaz­dasági reform büntetőjogi kér­déseit taglalja Erdősy Emil könyve. Egy irtásfalu földműve­lése a címe Takács Lajos érde­ke? gazdaságtörténeti könyvé­nek. Megjelent a Természettudo­mányi Lexikon hetedik kegészí- tő kötete; a lexikon főszerkesz­tője Erdey-Grúz Tibor. A Ne­veléstudomány és társadalmi gyakorlat című sorozat új kö­tete Sántha Pál munkája, Az iskola és a művelődési otthon együttműködése. A Műemlékek sorozatban látott napvilágot H. Gyürky Katalin monográfiája, Egy egykori budai domonkos­kolostor címmel. (K. S.) A Megyei Művelődési Központ műsora október 24—okt. 30-ig KIÁLLÍTÁS: A KECSKEMÉTI MŰVÉSZ- TELEP ALKOTÓINAK KIÁL­LÍTÁSA. Megtekinthető: no­vember 10-ig. BALANYI KAROLY KIÁL­LÍTÁSA. Megnyitó: október 24-én 17.30 órakor a kamara­teremben. HETI MŰSOR: 24-én, vasárnap 10 órakor a színházteremben: AMATŐR SZÍNPADOK MEGYEI MI­NŐSÍTŐ BEMUTATÓJA. 24-én, vasárnap 10 órakor az ifjúsági klubhelyiségben: CSILLAGSZEMÜ JUHÁSZ. A hajósi gyermek bábcsoport műsora. Vezető: Illés László- né. 28- án, csütörtökön 9 órakor a táncgyakorlóban: ÓVODÁSOK HANGVERSENYE. Közremű­ködnek az Állami Zeneiskola növendékei. Vezeti: Nemes Klára, a Kodály Intézet taná­ra. 29- én, pénteken 19 órakor a színházteremben: NEM VÁ­ROK HOLNAPIG ... Zalatnay Sarolta és a Tinik, kísér a V ’73 együttes. Belépődíj: 30 Ft. 29-én, pénteken 15 órakor: KÖZÉPISKOLÁS FILMKLUB. Bérletes. Bérletek még váltha­tók. 29- én, pénteken 16 órakor az ifjúsági klubban: KI TUD TÖBBET BÁCS-KISKUN ME­GYÉRŐL? A megyei tanács KISZ-szervezetének vetélke­dője. 30- án, szombaton 15 órakor a színházteremben: r FELNŐTT FILMKLUB I. „Nemzeti tö­rekvések”. Bérletes, gyermek- megőrzés. 30-án, szombaton 19 órakor a földszinti előcsarnokban: ZE­NÉS TÁNCOS EST. Belépődíj: 15 Ft. 1380 A gálya kincsei Jugoszláv búvárok negyven, ke­reskedelmi áruval megrakott lá­dát hoztak felszínre egy valószí­nűleg a XVI. század óta az Ad­riai-tenger mélyén pihenő gá­lyából. A ládákban szépmívü bőr­tokos késeket, feltekercselt finom arany- és ezüsthuzalt, ablak- és tükörüveget találtak. Négy ágyút is kiemeltek, és megtalálták a haj­dani személyzet műszereit, edé­nyeit és szerszámait is. Ez ideig a ládáknak csak! egy részét nyitot­ták ki, a szükséges konzerválási munkák miatt. A gálya roncsait Dubrovnik környéki halászok találták meg, amikor utánanéztek, hogy miért szakad el a hálójuk mindig a tengernek ezen a szakaszán. A harminc méter mélységben fekvő, 28 méter hosszú és 10 méter szé­les gálya maradványainak men­tési munkálatait archeológusok és műtörténészek irányítják a Tor- nada kutatóhajó fedélzetéről. Mi­után vízbefúltaknak nincs nyo­ma, feltételezik, hogy a legénység a közeli Kolocep-szigetre tudott menekülni. SZILVASI LAJOS (75.) Morgott valamit, hogy rend-; ben, aztán nem mondta még egy­szer, hogy szevasz. Sötéten rada- rozta maga előtt az árterületet, hogy elkerülhesse a pocsolyákat Csak azt nem tudom, hogy ml« nek. A lelkivilágához éppen a po* csolyák passzolnak. Körítés gya­nánt ! Hát ez van. Holnap megverek- szek vele. Már frankón fejlettebb az erőnlétem, mint akkor volt, ott Tarhosréven. Több mint egy éve. Akkor még elég nyiszlett krapek voltam, nyamvadt főváro­si termék). Azóta más a súlycso­portom is. öt kilóval. Izomgyara­podásból. Bokázni kezdett a fejemben egy olyan javaslat, hogy tájékoztas­sam Snukit a holnap délutáni randevúmról, de hdbozás nélkül leszavaztam a dedós ötletet. A holnap délutáni műsor az én ügyem és Gida ügye. Remélem, lesz benne annyi intelligencia, hogy elfogadja a játékszabályo­mat, vagyis elhagyjuk a tábort, és valahol máshol, például a li­getben jelölünk ki magunknak ringet. A magam részéről nem tartok igényt közönségsikerre. Ak­kor se, ha én ütöm ki, akkor se, ha ő fektet el a fűben. Meg aztán valahogy úgy kell megrendeznem az előadást, hogy bunyó előtt közérthetően be is olvashassak neki. Megtágítom egy kicsit a szűk tudatát, hogy ha majd lesz ideje, filozofálhasson a saját szemétségéről, meg az apja szemétségéről, Lesz rá ideje: ha a bunyó végére beledöglök is, ad­dig verem, hogy legalább egy hé­tig nyalogassa a testén a nyomo­kat, amiket magam után hagyok (emlékeztető gyanánt). Amíg ezeket a gondolatokat tü­relmesen megvitattam magammal, a fantáziámban élethűen magam előtt láttam a tarhosrévi rózsa- parkot, az élősövényt a rózsa- ágyások körül és az égig érő gesztenyefát, ami sűrűn fehér volt a rengeteg virággyertyától, ők né­gyen ott állták el az utamat, a gesztenyefánál. Ott köpködte rám Gida a szemét rágalmait. Apáról rágalmazott. Azért küldték ide azt a Sunyi alpádat, hogy spiclis- kedjen itt. Te is azért büdösíted közöttünk a levegőt a sulajban, hogy spicliskedj ránk. Mire vé­gighebegte a szövegét, a három bérence már körülvett engem. Csak annyi időm volt, hogy odább hajítsam a táskámat, már nekem is ugrottak. Az egyik, a dagadt (a nevét tudtam, de nem szorgal­maztam, hogy bejegyezzem a tör­ténelmi emlékek közé) föl akart lökni a hájas súlyával, hogy az­tán mind d négyen megtiporhas­sanak ott a kavicson. Mázlim volt, hogy klasszul belecövekeltem ma­gam a sétányba, így aztán megáll­tam a talpamon, annak ellenére, hogy a lökéstől leglább plusz- mínusz 45 fok volt a kilengésem. A többire nem emlékszem, Kissé lekötötte a figyelmemet, hogy én is adjak a pofájukra, ne tapsikol­hassanak diadallal, hogy, csak ők verték pacallá az egyéniségemet. A bal fülem még napok múlva is úgy zúgott, mintha átmenetileg beakasztották volna a fejembe a tarhosrévi katolikus templom nagyharangját, amit az 1848-as szabadságharcban fölajánlottak ágyúöntéshez a tarhosrévi haza­fias városatyák, de amíg éjjel a zsíros vacsorájukat emésztették, visszaesett bennük a hazaszeretet, és addig-addig húzták-hala6ztot- ták a harang leeresztését, amíg a császár csapatai kiszorították Görgey tábornok seregét Tarhos- rév vidékéről. Akkor a város­atyák egyik fele följelentette a kollektíva másik felét a császá­riaknál, akik postára adták a föl­jelentett bácsikákat és a posta meg se állt velük a kufsteini bör­tönig. Ha Gida apja az 1848-as szabadságharcban (vagyis egészen pontosan 1849 nyarán) városatya lett volna Tarhosréven, kétségte­lenül a följelentők kis kollektívá­jában jelölte volna ki a maga helyét. Na, ezzel a szöveggel amit most leírtam, ki :s oltottam magamban a pipát. Totál nyugi honol a hal­mazállapotomban. Intézkedek, hogy ez a nyugi holnap délután négyig folyamatosan kitartson. Mert koncentrált szdkszerűséggel és hideg nyugalommal akarom holnap Gidát beledöngölni a föl­ázott anyaföldbe. Most pedig magamhoz veszem a surranóimat és az egyik pár zoknimat, elgyalogolok a kúthoz, lecsutakolom a sáros patáimat, és zoknit, cipőt húzok: Unom már mezítláb dagasztani a sarat. Az­tán zokniban és cipőben (tehát civilizáltan) ülök neki, hogy meg­írjam Tomkának a mai napon esedékes episztolámat (a szó je­lentését lásd latin tankönyvünk­ben). Ma reggeltől Tomka egyedül van, a bátyja és a sógornője már valahol a' Balatonban lubickol. Ha igazat mondott a rádió, tehát ha a Balatonnál tombol a kániku­la és 25 C-fok a nagy lavór vize. (Pedrótól ma is tanultam egy tu­cat spanyol szót.) TAMARA Június 19, csütörtök Nem élek. Ide-oda lengedezek a lakásban, mint egy kifakult, kombiné, amit kint felejtettek a szárítókötélen, és néha rálehel a szellő, hogy mozogjon is. A nap folyamán több kísérletet is tettem, hogy olvassak. Nem tu­dok olvasni. Két mondatot elol­vasok, azután már másfelé jár a gondolatom. Lédi telefonált, hogy gyerünk strandra. Közöltem vele, hogy nem megyek. Nem akarok. Semmit sem akarok. Főleg embe­reket átnL Lédi még mondott vol­na valamit, de én a szavába vág­tam, hogy nem érek rá, és már le is csaptam a kagylót. Lédit sem akarom látni. Senkit. Attilát akarom látni, csak őt. És hogy néha láthassam a' képer­nyőn, amit ő küldött nekem a le­veleiben, ahhoz egyedül kell len­nem, magányosan ebben a befüg- gönyözött lakásban. Fésülködés közben megnéztem magam a tükörben. Sápadt va­gyok. Eszembe jutott, hogy ta­valy ilyenkor már gyönyörű bar­na voltam. Jó volna most is, de a nap csak kis ideig süt ide a bal­konra. Vagy azt kell csinálnom, hogy reggel korán felkelek. Ak­kor két óra hosszat is napozha­tok a balkonon. Befizettem a telefonszámlát. A postán egy pacák állt előttem, ál­lati an csicsás — vadvirágos — ingben és verejtékben ázva. Tört magyar nyelven éa nyáltól folyé­konyan balhézott a postásnővel — aka az ablakon belül tűrte —, hogy micsoda ázsiai állapotok! Hogy a posta nem váltja be az ő valutáját. A nő már harmadszor magyarázta el neki, hogy a taka­rékpénztár a harmadik házban található, és ott pillanatok alatt beváltják az úr valutáját, de a pacák csak egyre ugatott, mert élvezte a közönség érdeklődését. Pedig a közönség csak én voltam, és halálian hiányzott belőlem az érdeklődés. Legnagyobb jóindu­lattal is csak utálatot tudtam vol­na megszavazni neki. Az izzad­ságszaga miatt. A lepecsételt telefonszámlát — mint rendes kislány — elteltem az íróasztal bag fiókjába, ahol Anikó a lakásrészlct-csekkszelvényeket és a többi más igazolásokat gyűj­ti egy zöld vaskazettával lenyom­tatva. Unalmamban eszembe ju­tott, hogy nem is tudom, mi lehet abban a vaskazettában. Addig va- riálgaittam Imre kulcskészletével,, amíg az egyik kis kulcs ki is nyi. tóttá a kazettát. Imre pisztolya van benne. Megnéztem a pisz­tolyt. Jó nehéz. Imrének biztosan nem nehéz. Aki civilben is félkiló kulcsot szállít a zsebében, a pisz­tolyt is elbírja, amikor néha lövé­szetre viszi Visszazártam a vas- kazettátát. és visszarakam a Számlákra nehezéknek. Jelképesen ettem pár falatot. Mert délben ebédelni illik. Utá­na észrevettem, hogy a függöny nyílását ót a napfény úgy világít­ja meg a könyvespolc egyik desz­káját, hogy félreérthetetlenül lát­hatóvá válik rajta a por. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom