Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-08 / 238. szám

1976. október 8. • PETŐFI NÉPE • 5 t Cgy idő óta a lakótelepi ház gyerekei nagy izgalommal várják a délutáni órákat. A sok­emeletes épület földszintjén ugyanis kaptak egy helyiséget, ami rendeltetése szerint a la­kók felesleges holmijának rak­tára lett volna, de évek alatt csupán egy kiszolgált fotelt, s ütött-kopott dohányzóasztalt hóz­tak le ide. A szomszédos játszótéren levő gyerekek nyári zivatar elől födél alá menekülve fedezték fel a földszinti szobát, ami annyira megtetszett nekik, hogy a követ­kező délután már egyenesen a tit­kos helyükön találkoztak. Egyi­kük a lakásukból kisszéket ho­zott, a másik gyerek hóna alatt társasjátékkal érkezett az össze­jövetelre. Javában játszottak kö­zös szobájukban, amikor egyszer rájuk nyitott az egyik szülő. De éppen az ellenkezője történt, mint amire a gyerekek számítot­tak. Sőt, ezt követően a szülők segítségével alakíthatták, for­Emberek a málhatták szebbé, otthonosabbá a kis szobát. A lakók közül valaki megjaví­totta a fotelt, egy fiatal anya függönyt szerelt az ajtóra, a kö­zépkorú családfő pedig lábakat . csinált az asztalnak. A gyerekek - nagyszerűen érzik magukat klubjukban, amelyet a téli na­pokon is használni tudnák, mivel a szomszédos kazánból a meny- nyezet alatt vezetnek keresztül a forró csövek. A közelmúltban vetített film­híradó egyik riportja azt mutat­ta be, milyen sokféle módja, for­mája lehet annak, hogy a lakó­telepeken élő családok közelebb terüljenek egymáshoz. Barká­csolni szerető férfiakról készült a riport. De az új lakásokban, ahol most élnek, nincs módjuk, lehe­tőségük arra, hogy otthonukban kialakítsanak kis műhelyt, ahol lakótelepen munka után szabad idejükben kedvük szerint szerelhetnének. Mint megtudtuk, ők az ugyan­csak eddig kihasználatlan szárí­tóhelyiséget alakították át bar- kácsműhelynek — természetesen a lakók belegyezésével. Egyikük a villanyszereléshez ért, a másik férfi hobbyja a motor. S annak a feleségek is örülnek, ha a la­kásokban elromlott villanykap­csolókat, lámpatesteket, háztar­tási gépeket a barkácsműhely hozzáértő tagjai megjavítják. Azt hiszem sok példája van még annak, hogy egy-egy új épületbe költözött több száz csa­lád miként ismeri meg egymást, illetve hogyan fűződnek egyre szorosabbá a kialakult barátság szálai. Barátság, jó ismereitség, lakó­társi jó viszony ... Szükséges ez? Nem hinném, hogy feltétlenül barátságok kialakulása szükséges az otthonok otthonosabbá téte­léhez. De ha igaz az, hogy kel­lemesebb, jobb dolgozni a jó munkahelyi légkörben, akkor az is igaz, barátságosabb az otthon, ha a lakók nemcsak köszönővi­szonyban vannak. A család életében nagy öröm az új lakásba való költözés, a bútorok, ruhák, könyvek, folyó­iratok elrendezése, a kényelmes otthon megteremtése. De ezzel együtt meg kell teremteni, illet­ve meg kell tanulni lakótelepi életet élni, amelynek számtalan előnye van. Fiatal házaspár ismerősöm kis­fia másfél éves. Egyik este a szü­lőkkel moziban találkoztam. — Ki vigyáz a gyerekre?” — kérdem tőlük. — A szomszédunkban lakó há­zaspár — felelték. — Holnap ugyanis ők nézik meg a filmet, s mi vigyázunk az ő gyerekeikre. És sorolhatjuk a lehetőségeket tovább ... Tárnái László ______________i_________________________________________________________ A MOSZKVAI TAGANKA SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKÁRÓL Népi látványosság és száguldó dráma Színház, amelyről csak felsőfokban le­het beszélni. Az őszinte el­ragadtatás hangján. A né­ző, jöjjön bár­miféle igény­nyel, netalán azzal a feltett szándékkal, hogy azért sem hagyja magát levenni a lábá­ról —, alig­hogy elkezdő­dik az előadás, a hatása alá kerül. Tartóz­kodása felolvad a játék izzásá­ban és úgy tap­sol, hogy bele­fájdul a tenye­re. Mi a titkuk? Ha idehaza üres nézőtérrel megy egy zseniá­lisnak kikiáltott darab, azt mond­ják, azért van ez, mert a közön­ség még nem tudott felkapasz­kodni egyes rendezői elképzelé­sek magaslatára. A „Tíz nap, amely megrengette a világot” — csak számunkra volt új, mivel tíz éve állították színpadra, de annak ellenére, hogy számos öt­lete finoman átszivárgóit hazai színpadjainkra is — lélegzetál- lítóan friss volt, merész volt, fü­tyült minden szabályra, csak egy­re nem: a színház azért van, aki nézi. Milyen volt a Tíz nap, amely megrengette a világot? Felejthe­tetlen. Már az utcán harmonika­szó, forradalmi katonadalok tü­zesen pattogó ritmusai fogadták az érkezőket, s a belépőjegyeket jóképű matrózok tűzték a szuro­nyukra. Ljubimov, a rendező, nagy varázsló, aki John Reed vi­lághírű könyvének motívumai­ból valami egészen rendkívüli színpadi művet hozott létre, ren­geteg látványossággal és az ötle­tek kavalkádjait kristálytiszta egységbe olvasztó művészi, poli­tikai tartalommal. Virtuóza a színpadi fényhatásoknak. A for­radalom tüzét megszemélyesítő piros trikós pantomimtáncosnő kezére úgy irányítja a fényt, hogy a két kéz, mint sziszegő lángnyelv röpköd a színpadon. Sötét árnya­latai sem egyformák. A börtönje­lenet komor és fenyegető szürké­re komponált, a bujkáló fehérgár­distákat sűrű köd takarja, amely­ből mindig csak egy-egy arc bon­takozik ki, mintha ráesne a lát­hatatlan tábortűz fénye. A feke­tepiac zavarosban halászó figu­rái belevesznek a nyúlós, raga­csos félhomályba. Egy másik je­lenetben csak a vitatkozó péter- vári városatyák kezeit látjuk, az alakokat fekete vászon takarja. A múlt árnyai viszont fehér vászon mögött vonulnak el, s groteszk- ségüket fokozza, hogy aki köze­lebb áll a lámpákhoz, azt na­gyobbnak, aki a vászonhoz, azt kisebbnek látjuk. S miközben re­mekül szórakozunk az árnyjáték kifejező karikatúrafiguráin, azt is megértjük, hogy miért kellett őket lesöpörni a történelem színpadá­ról. A világot megrengető és a né­zők osztatlan tetszését kiváltó tíz nap után, mindenki kíváncsian várta, hogy vajon Ljubimov tud-e még valami újat hozni Shakes­peare Hamletjében? Mi tagadás, első pillanatra csalódást keltett a kopár színpad és a szereplők mo­dern ruházata. Aha — gondolta az efféle „fogásoktól” eleve ide­genkedő néző —, itt is abból áll az újítás, hogy takarékoskodnak a díszleten, kötött ruhába bújtat­ják Oféliát és gitárt nyomnak Hamlet kezébe? Aztán megmoz­dult az egész színpadot betöltő, hatalmas, rusztikus csomózású függöny, és kitágította, összegu­bancolta, uralta, és berendezte a drámát, átvilágította, motiválta a shakespeare-i világképet. En­nél lenyűgözőbb látványt, rég nem láttam színpadon. Mintha a szövevényes sors jelenlétét szim­bolizálta volna, hol végzetszerű­en avatkozott a cselekménybe, elsöpörve, maga alá temetve az érzelmeik kusza szövevényében vergődő szereplőket, hol, ha en­gedelmesen hagyta magát irányí­tani. Körülötte, benne és általa szövődött a szinte filmszerűen pergő történet. Ismét csodálni lehetett, milyen mesterien bánik Ljubimov a fényhatásokkal. Az átvilágított diszletszőnyeg pókhálószerű raj­zai mögött árnyékként ide-oda mozgó figurák többet árultak el érzelmeik szorongató dúltságáról, vagy a helsingőri vár baljósán komor légköréről, mintha naturá­lis, vagy jelzett falak vették vol­na őket körül. A világítás fino­man árnyalt tónusai, vagy élesen kiemelt fénypontjai közt iramló játék tulajdonképpen nem kötő­dött korhoz, egészen pontosan a történet helyszínéhez sem. Mai volt és örökérvényű. Játszódha­tott Helsingőrben és a világon mindenütt, ahol mindig voltak és lesznek emberek, akik belegaba­lyodnak a hazugságba, vagy meg­halnak az igazságért. Hamlet gi­tárja nem egy divatos kellék volt az úgynevezett modernség üres oltárán. Egy önmagával vívódó, de minden fennköltségtől mentes, kirobbanóan életerős férfi gondo­latait közvetítette. Halála sem a könyekre hatott, hanem az ér­telemre. Súlyos és mégis látványosan pergő, száguldó tempót diktáló előadás volt. Mindkét darab azt bizonyította, hogy bőven van mit. tanulnunk a szovjet színját­szástól, és a mai világszínház egyik vezető műhelyétől, a moszkvai Taganka Színháztól. Vadas Zsuzsa Pajtások! örömmel adunk hírt arról, hogy megyénk valamennyi csapatánál megtartották a csapat­parlamenteket. Most a járási és városi parlamentekre készülőd­nek a megválasztott küldöttek, hogy méltóképpen képviseljék csapatukat, elmondják javaslatai­kat, kéréseiket ezen az eseményen is. Tudósítóink sorra-rendre el­küldték beszámolóikat a csapat nagy eseményéről, a parlament­ről. Sok helyről meghívást is kaptunk, kézzel rajzolt szép kar­tonlapokon. Igaz, kevés csapat­hoz jutottunk el személyesen — de a meghívókat megőrizzük, és alkalomadtán eleget is teszünk az úttörőév folyamán a szíves invi­tálásnak. • Szeptember utolsó napjaiban tartotta parlamentjét a lakiteleki csapat — írja krónikásunk — ahol sok értékes javaslatot mond­tak el a pajtások. Többek között azt kérték, hogy szervezzék meg a „Segítő Kezek Brigádjá”-t, amelynek keretében a tantermek­ben, illetve az egész iskolában folyamatosan kijavítanák az apró hibákat. Felmerült egy járőrsza­kasz szervezése is. A javaslato­kat valamennyien elfogadták. ' + Megtartották csapatparlamentü- ket a nemesnádudvari úttörők. A huszonhét küldött közül tizenhét pajtás szólt mindarról, amit a soron levő EGYÜTT — EGY­MÁSÉRT jelmondatú esztendő­ben akarnak elvégezni. A beszá­moló írója Michl Ferenc pajtás soraiból büszkeség csendül ki, amikor leírja: parlamentjükön megjelent Lózsi Márta járási út­törőelnök ! * Bácsalmáson, a művelődési központban tartották parlament­jüket a pajtások. A csapat taná­csának beszámolóját az elmúlt esztendőben végzett munkáról, valamint a soron következő esz­tendő feladatairól Oravecz Márta a csapat titkára mondta el. Ez alkalommal vitatták meg az is­kola új házirendjét is. Csikérián második alkalommal tartottak csapatparlamentet. Óriá­si különbség volt a két esemény között — írja tudósítónk — az elsőn alig-alig hangzottak el a félénk kívánságok, a mostanin csak úgy záporoztak a kérések, javaslatok. A pajtások a taná­roktól nagyobb (!) szigort kér­tek, elhatározták, hogy a kevésbé szorgalmas társaikat tanulásra serkentik. (Ennek kapcsán rész­letes tervet is kidolgoztak.) A nyolcadikos pajtások a KISZ- aiapszervezet tagjaihoz fordultak kívánsággal: szeretnének a náluk folyó munkával jobban megis­merkedni. Azonkívül kérték, hogy .tegyék lehetővé különböző mezőgazdasági üzemek látogatá­sát is! + Egész napos eseménysorozathoz kapcsolódott a csapatparlament a páhi csapatnál, szeptember 29-én. Ekkor kapták meg a csapat tag­jai az úttörősajtó terjesztésében elért kimagasló munkájukért a jutalmat a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalattól is. A napot emlékezetessé tette az úttörő honvédelmi gárda avatása is, •amelyről szeptember 30-án, a Pe­tőfi Népében képes beszámolót ta­lálhattatok. A páhi pajtásoktól egyébként vaskos borítékba zárva több le­velet kaptunk. Ezek ismertetésére még visszatérünk. * Egyenruhát vett fel a bajai fel­sővárosi iskola minden úttörője a csapatparlament tiszteletére. (Felvételünk az ünnepélyes meg­nyitást örökítette meg.) A bajai pajtások is sok értékes javaslat­tal álltak a parlament, a csapat vezetői, az iskola nevelői elé. Természetesen megválasztották a küldötteket a városi parlamentre is. * REJTVÉNYFEJTÖKNEK. Az elmúlt héten közölt rejtvényt so­kan fejtették meg. jól! Pajtások, amint írtuk, a nyereményeket a levelezőlapjaitok' beérkezése sor. rendjében küldjük el részetekre, az általatok megjelölt címre. 1 Selmeci Katalin • Üttörőparlamenl a bajai felsővárosi iskolában. (Szabó Ferenc felvétele) SSSSSSSSSÍ :.y.y.y.;.;.y (64.) — Elmész a francba Bébével együtt — kiáltottam fel elítélő- leg. — Mit képzelsz? Hányinge- rezzek ott a vén csajoktól, akik kiállításra viszik a fonnyadásu- kat? Nem jött zavarba. — Látod, megint igazad van! Hát akkor nem a Gellért napo­zó, hanem mondjuk a Palatínus! Ott hullámot is csinálnak ... Oui, ma chére?* — Oui. — Oké — vijjogott lelkesen. — A demain!** Legyen jó éjszakája, de úgy­sem megyek el. Sehova sem megyek. Attila nél­kül én már sehova sem me­gyek! Ha pedig Attila még egy­szer mellettem lesz, miért men­nék akárkivel, például Lédivel is? Pedig Lédit jól bírom, mert egyenes kis csaj. Bon nuit. Bon nuit, mile Le- vent*** Szélkisasszony — ahogy az én drágám mondja. Aranyos szep­lős! Most kilenc óra tíz pefe. Már talán oda is értek a tábor­ba. És ott is énrám gondolsz, ugye, szeplős? Mon marqué.**** ATTILA Június 15, vasárnap Tegnap este percre pontosan futott be velünk az expressz Jankavölgy vasútállomásra, ahol már várt bennünket a tábor te­herautója, padokkal, a platóján, és kereken 15 perc alatt fuvaro­zott a táborba. Égy álmos krapek kijelölte a beosztásunkat (katonai sátorok tíz-tíz vasággyal), gyors kaját kaptunk, és átadtuk magunkat a szendernek, abban a tudatban, hogy reggel 6-kor ébresztő. * Jó. drágám? (francia) ** Holnap! (francia) *** Jó éjt. Szélkisasszony, (francia) **•» Én szeplősöm, (francia) Nem először vagyok táborban, amiből következően egyáltalán nem estem pánikba, amikor reg­gel 6-kor egy hang beüvöltött a sátorba: — Ébresztő, föl! Oké — dünnyögtem magam­ban, és lerántottam Snukiról a pokrócot. Hat óra 20-kor zászlófölvonás és sorakozó teljes létszámban. Mindenki úgy csoportosulva, ahonnan érkezett. Mi is tizenöten a mi sulinkból. A táborparancsnok intézett hozzánk szózatot. (Snuki specia­lista, tehát mindent előbb tud mindenki másnál, vagyis már az éjjel lefekvéskor informált, hogy a táborparancsnokunk nemcsak pedagógus, hanem diri is civil­ben, a homokszállási gimnázium igazgatója. Kb. negyvenéves ál­lamférfi, pedagógiával fertőzve, amitől öregebbnek látszik. De a barázdák — keserűsó által képez­ve — nem ellenszenvesek a portréján.) Szózatában nem zengedezett internacionalizmusról, és nem buzdított bennünket lelkes ösz- szeborulásra a táborban föllelhe­tő külföldi srácok ellen. Csak azt mondta: — Fiúk, nem kell hangsúlyoz­nom, magatok is tapasztaljátok majd, hogy izgalmas a tábor létszámának összetétele: chileiek és lengyelek, kubaiak és magya­rok, peruiak és szovjet fiúk, és így tovább. Nem kétséges, hogy lesz közös témátok, és megleli­tek a közös nyelvet. És most jó étvágyat a reggelihez, hogy utá­na friss erővel rohanhassátok meg a munkát, mivel alapvetően úgyis a munkában ismeritek meg egymást... Kb. ebben a stílusban. Amíg szövegelt, olyan benyomást ala­kított ki bennünk (Snuki szerint is), mintha már évek óta a jobb tanáraink egyike lenne. A reggeli kielégítő volt (vajas kenyér, szalámi, fél liter tej fej). Csaknem elfelejtettem: a szó­zat közben, amíg végigpásztáz­tam éles tekintetemmel a többi csoporton (magyarokon és kül­földieken), szöget ütött a fejem­be. hogy az egyik galeriban (sze­relésükről ítélve azok is magya­rok) állattan ismerős a memó­riámnak egy srác. Gyanúsan is­merős. Meg is vitattam magam­mal az intúíciót (ami Tamara só­gornőjének is van): ha a srácnak nem volna hosszú haja és ha nem volna lelógó fókabajusza, akkor írást mernék adni arról, hogy azonos Gida Áronnal, a tarhosrévi „Autotransport” sze­métláda igazgatójának a fiával. Vagyis azzal a sráccal, aki ne­gyedmagával pacallá vert volna engem (aki egyedül voltam), ha nem lép közbe a gondviselés két véletlen sofőr képében. Állatira olyan volt a portréja ennek a fókabajuszos srácnak (kopott farmer, Levi’s trikó), mintha Gida lett volna. Ma nem értem rá többet go­lyózni a látomásomon. Mindegy, úgyis kerül még elém a tábor­ban, akkor majd azonosítom a kilétével. Sok elfoglaltságom, ellenére gyártottam néhány percet, hogy levelezőlapot írjak haza a csalá­domnak. Soraimban fölhívást intéztem apához, hogy törődjön anya egészségével, anyához pe­dig, hogy ne feledkezzen meg apa kávéellátásáról. Zárójelben közöltem, hogy amennyiben pil­lanatnyi kávéhiány lépne föl a háztartásban, én a távozásom előtt vettem negyedkiló kávét (a saját dohányomból), ami ott van (megdarálva), a spejzpolcon alul jobbra, Éva drinking chocolate- ja mellett, akit (Évát) az Ele­mérjével együtt üdv. A levele­zőlap kitöltésével párhuzamosan arra gondoltam, hogy amikor anya kipasszírozta apából, hogy letehessem a gépjárművezető vizsgát, akkor ehhez legalább negyedórás tárgyalást kellett négyszemközt folytatniuk egy­mással, amire nem is tudom mi­óta nem volt példa. Azért me­rem állítani (magamnak), hogy négyszemközt tárgyaltak, mert ha Éva is jelen lett volna mint testvérem, haladéktalanul közöl­te volna velem a megegyezést, olyan jellegű kommentárral, hogy bár őneki lett volna része hasonló kényeztető ajnározásban (!) tizenhét évesen stb. Mindent integrálva: anya és apa legalább negyedórát beszélgetett és négy- szemközt, ami átlagon fölül po­zitív, még akkor is, ha csak ró­lam tárgyaltak. Snuki most az előbb jött be a sátorba. Azt hitte, levelet gyár­tok, nem akart zavarni. Fölha-" talmaztam, hogy informáljon, mi van. Értesített, hogy részletesebb léptékben is föltérképezte a tá­borparancsnokot. Vendely a ne­ve, Vendely Sándor. A srácok, akiknek otthon a suliban ő a di­rijük, egybehangzóan szavatolják, hogy Vendely egy klassz fej. (Vagyis precíz volt az intuícióm, tehát nemcsak Tamara családjá­nak van intuíciója, hanem énne­kem is.) Föltettem a keresztkér­dést Snukinak: — Az intelligenciahányado­sa ... szerinted? A hüvelykujjával mutatta (föl­felé tartva): — Osztályon felüli. Vagyis a véleményünk párhu­zamos. — Ha nekünk egy ilyen hapsi lenne a dirink — mondtam. — Glóbusz helyett... ' — Glóbusz... — Snuki legyin­tett. — Javaslom, képzeljük azt, hogy ez a hapsi a dirink otthon. Legalább két hétig képzeljük. Erre jattoltunk egyet. Nyil­ván előfordul számos hasonlóan klassz képződmény is a magyar gimnáziumok dirijeinek létszá­mában, de nekünk pechünk van, mert nekünk csak egy Glóbusz formájú agyrém van kiutalva dunsztoskompót formájában és rémuralmi méretekben. Egy se­lejtes rémúr azonban csak selejtes rémuralmat tud gyakorolni, vagy­is az alattvalók zárójelbe teszik magukat mint elnyomottak, de a tudatukban maradandóan fönn­áll, hogy Glóbusz az apa-Betlivel modernizáltatta a fürdőszobáját (korrupció gyanánt). A srácok most kitódultak a tá- bortűzhöz, ahol a chileiek gitá­roznak, tehát van még egy kis időm, hogy írjak. (Folytatjuk). • Viszockij, Hamlet szerepében. A királynét, Gye- midova játszotta. • A Tíz nap, amely megrengette a világot — című darabban, Vlagyimir Viszockij káprázatos Kerensz- kij-alakítása aratott nagy sikert. (A bal oldali kép.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom