Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

I

I

1976. október 1. • PETŐFI NÉPE • 8

Szép látványok igézete

A Calgary Camera Club kiállitáia Kecskeméten

Ritka szépségű, gazdag és változatos fotókiállítást láthat október közepéig a kecskeméti közönség a megyei művelődési központ emeleti előcsarnokában. A kanadai Calgary Camera Club tagjai több mint száznegyven fényképpel mutatják be munkásságukat Rács-Kiskun megye székhelyén.

.................

• A kertész-házaspár.

A virág az élete

— Szabad?

— Csak tessék.

így most már ketten üldögélünk a kopott fapadon.

— De jó meleg van, pfü!

— Mindjárt, nem lesz olyan melege — jósolja a szikár kis öregember —, csak bukjon le a nap a háztetők mögé.

lombú, apró levelű? Valamilyen ákác fajta ?

Szigorú igényességet tanúsít a válogatás. A képek egyharmada színes technikával készült, és ez külön is figyelemre méltó. Nemcsak azért, mert hazánkban viszonylag ritka a színes fotók kiállítása, hanem azért is, mert a kanadai szerzők igen sok stílusbeli és technikai újdonságot mutatnak be. A tizennégy szerző közül elsősorban Antal Altányi nevét kell megemlítenünk, aki talán a legélénkebb kísérletező kedvről tanúskodik. Fényképez tájképet fúrótoronnyal, ipari berendezésekei, kedveli a sportot — elsősorban az amerikai futball mozgalmassága izgatja —, szép, művészileg kidolgozott portrékat készít. , Ugyanakkor nem idegenek tőle a fotótrükkök sem, amelyek segítségével hol a mozgás látványának megragadására törekszik (A játékvezető rémálma), hol pedig reklámgrafikai hatásokat érvényesít (Kanadai futball).

• D. I.insday:

Én emlékszem című képe.

— Hogy volna ákác! Kőrisfa, Utána meg juhar.

Szeptemberi napsütés — .délután háromnegyed háromkor

— Kellemes ez a nyugodt szöglet. Mintha nem is a forgalmas központban volna.

— Nyugodt? Majd nem lesz estére. Mikor ott, a presszóban rázendít a lemezgép. Vannak ott annyian!

— Hadd szórakozzon a fiatalság.

— Az rendben van, csak miből telik olyanoknak, akiket mindig ott lát az ember ... Napközben is, este is.

— Lehet, hogy esti műszakosok, akiket nappal ott látnak.

Hiszi is, nem is. ö az idevalósi.

— Kunszentmiklósi —, bátyám?

— Igen.

— Na akkor magának elpanaszolom, hogy éhen maradtam maguknál ma délben. Azt a sarki vendéglőt átalakítják, azért nincs étkeztetés. Arra lejjebb, a Kiskunságiban meg már nem adtak két órakor. Egy ember beteg, a konyha nem győzi — mondta a felszolgáló... Pedig milyen gusztusos rántottszeletet evett előttem két magyar.

No de az a szerencse, hogy még van miből leadni. Az öregembernek meg direkt a hadifog- sági csintalanságok jutnak eszébe. Miként ügyeskedtek, hogy a koszt mellé időnként egy kisitó- ka is kisikeredjen.

— De szép nagy fák azok ott a református templom oldalában ... Milyen fa az a sötétzöld

— Gyönyörűek. Ilyen hatalmasak a platánok is Félegyházán.

— Ismerem azt a fasort. Mintha ligetben járna az ember... Érdekes, hogy itt hiába ültettem platánt, nem eredt meg. Ott az a kicsi — mutat a park túlsó felére —, az az egy platán csak.

— Maga ültette?

— Én ... A feleségemmel kezeljük, gondozzuk ezt az egész parkot... ö a „májszter”, ő ért igazán hozzá. A virág a mindene. Tizenhét esztendeje csináljuk. Én — inkább, amióta nyugdíjban vagyok... Ahol ni, már jön is az asszony... Most a rózsáit vizitálja minden-sűrűn.

Sokféle arculat, mondanivaló, az alkotói szemlélet és a stílusok gazdag változatossága jellemzi a Calgary Camera Club kiállítását. A szerzők közül többen is foglalkoznak a színpad világával. Tony Field beállításai nem színházi fotók a szó hagyományos, megszokott értelmében, hanem több annál. Lencséje segítségével a színészeknek, illetve az előadásoknak azokat a ritka pillanatait örökíti meg, amelyekben a játszott szerep és a szereplő sajátos kettőssége mintegy egybeolvad (Dráma, Színészek). Colin Michie színes Modern tánca vagy George Fe- deau A hazug című képén viszont inkább a dekoratív hatások érvényesülnek.

• Tom Field: Karen.

(Kárpáti János reprodukciói.)

Elébe megyünk a néninek. Mikor megtudja, hogy épp róla is beszélgetünk, megerősíti.

Tizennyolcadik éve már, bizony. A virág az életem. Filmet is készítettek a parkról. Hä még láttak szépet. Színes. Díafilm. Szokták vetíteni. Csak én nehtr kaptam a képekből. Pedig németek is fényképezték minden sarkát. Az egyiket, amelyiken én is rajta voltam, ki is nagyították, de magukkal vitték. Azt ígérték, küldenek majd kintről, de....

A kanadai földrész, az északi táj különlegességé is igen sok fotóst megihletett. Duncan Lins- day Naplementéje, Viharja vagy dr. Donald Porker Móló című képei a plein air festészet hatáselemeit idézik. Néhány szép — nálunk ugyancsak ritka — színes csendélet (Rózsák, Narancsok) bővítik ki a természet után készült ’ felvételeit sorát.

.Yur.j/j:-.

Legyint.

Tudván, hogy a Petőfi Népétől vagyunk, fellelkesedve említi.

— A hatvanas évek valamelyikében 158 előfizetőt szerveztem a Petőfi Népének, tudják-e? Mikor időm volt, jártam a várost. Könyvjutalmat is kaptam.

Most íme megküldjük a fényképet Alföldi Sándornénak. Igaz, hogy „csak” az újságban, de legalább ötvenezer példányban.

A fényképezési és laborálási technikák, képtorzító eljárások iránt érdeklődők is sok érdekes megoldásra találnak példát a kiállításon. Q Das Dong Szolarizált futball és leopárd vagy Linsday Rodeo című képei sikerültek a legjobban a valósághoz még kötődő ábrázolások közül. Néhány alkotás szerzője viszont, úgy tűnik, már túllép a fényképészet hagyományos ábrázolási eszközein, és szinte grafikai hatást hoz létre. Dr Donald Acapulco vagy a Tengeri táj című kompozíciója ugyanis, már egyáltalán nem fedezhetők fel az eredeti látvány részletei, annyira eluralkodnak a mesterségesen létrehozott színek, vonalak és sajátos formák.

pét elsősorban esztétikailag érdekes, változatos témák felé fordítja és igen nagy műgonddal komponálja a felvételeit. A ritka, különleges látványok igézete mögül — vagy mellől — azonban mintha hiányozna a hús-vér élet... Csupán két-három kép képviseli a kanadai emberi valóság dokumentálásának szándékát, Q Dac Dong: A házak másik oldala, vagy Linsday: Vissza a munkához című felvétele azonban bizonyság rá, hogy ha a jelenlegi válogatásból kevéssé érzékelhetően is, de azért Galgaryban is izgatja a fotósokat a hétköznapok nem mindig színes és szemet gyönyörködtető világa.

Pajtások! Szeretettel köszöntünk benneteket a soronkövet- kező, EGYÜTT -- EGYMÁSÉRT jelmondatú mozgalmi esztendő kezdetén. Köszöntünk, és munkára szólítunk, hogy a következő hetek, hónapok során tudósításaitokat várva és felhasználva minden csapat megismerhesse a jó Ötleteket, azok kivitelezésének lehetőségeit.

Az elmúlt nyáron bizonyára jól kipihentétek magatokat, sokan táboroztatok víz mellett, a hegyekben, sátor-, és vándortáborokban, vagy a rokonok vendégszeretetét élvezve. Most tehát újult erővel fogtatok tanuláshoz, a mozgalmi célkitűzések elvégzéséhez. Legtöbb csapatnál már befejezték a termelőszövetkezetben, gyárban vállalt munkát, hogy a csapatzászló ünnepén erről is szólhasson a beszámoló.

Elült az ünnepi zaj, a dobpergés, régi helyére került a csapat zászlaja is. Munkás hétköznapok jönnek, tanulással, feladatokkal. Rajtatok múlik, hogy ezek a napok ne szürkék és egyhangúak, hanem sikerélményekben gazdagok legyenek!

Nézzük tehát közelebbről, mire kell, mire fogunk az idén különösen odafigyelni, hogy húsz esztendő múlva, a mozgalom ötvenedik születésnapján valamennyien emlékezetesnek, értékesnek mondhassátok ezt az esztendőt.

A jelmondat egyértelmű: EGYÜTT — EGYMÁSÉRT. Pontosan arról van szó, hogy az őrs-, a raj-, a csapat minden tagja tegyen valamit őrsének, rajának, csapatának minden tagiáért. Tegyen hasznos felajánlást, illetve kapjon ilyen megbízást a közösségtől amelyben él. amelynek tagja.

Mint tudjátok, az idén ismételten sor kerül az úttörőparlamentek megtartására. (Mire ezek a sorok megjelennek legtöbb csapatnál megtartották a parlamenteket, megválasztották a járási-,

városi parlamentre induló küldötteket.) A csapatparlamenteken — nagyon örvendetesen — vissza-visszatérő felajánlás volt az, hogy a pajtások egymást segíteni fogják a tanulásban; az őrsben nem lesz bukás; hogy a rai minden tagja befejezi az általános iskolát! És legtartalmasabb, amelyet az egyik kecskeméti csapatparlamenten egy hetedikes pajtás mondott: minden rossz felelet okát kiderítik, szá- monkérik a hanyag felkészülést, a továbbiakban pedig oly módon készítik társukat. tanulásra, az őrs vagy raj tagjai, hogy felváltva foglalkoznak vele! Ez igazán a jelmondathoz kapcsolódó felajánlás pajtások! Követésre méltó!

Felhívjuk figyelmeteket a Teremtsünk érteket — akcióban rejlő lehetőségekre. Ez hulladékgyűjtést, társadalmi munkát, természetvédelmet, facsemeték ültetését és megannyi* nagyszerű feladatot kínál számotokra.

A szabad idő felhasználásakor ugyancsak az egyéni érdeklődésen alapuló, öntevékeny formák kialakítása a fontos. Az, hogy ismerje meg valamennyi kisdobos és úttörő a sport, a játék és a turisztika örömeit, a kiállítások, tárlatlátogatások nyújtotta élményt.

Lesz — ismét — tudományos, technikai szemle, túra lehetőség a művészet — illetve az irodalom útján!

Megyénk azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy a XII. Téli Üttörőolimpiát, 1977. január 2—

6-ig Kecskeméten rendezik meg.

Egyelőre ennyit a soronkövet- kező mozgalmi évről. A továbbiakban ezen a napon és ezen a helyen találjátok meg a nektek szóló híradásokat, itt tesszük közzé a beszámolóitokat, tudósításaitokat is.

Természetesen az idén is szívesen fogadjuk az új tudósítók jelentkezését — és várjuk a „régi” krónikásokat.

Rejtvényfejtőknek

■4.1.Mi U »)

Tóth István

Szinte mindegyik szerzőről elmondható, hogy a fényképezőgéA szép kiállításnak csupán egyetlen hibája van. A rendező szervek, a Kecskeméti Fotóklub és a megyei művelődési központ sajnálatos módon megfeledkezétt a közönséget informáló katalógus készítéséről. így a látogatókat semmi sem tájékoztatja a Cal- gary-i klub tagjairól, a kollekció hazánkba érkezésének körülményeiről, és hiányoljuk a szerzők szokásos rövid bemutatását is.

Pavlovits Miklós

Tudjuk, hogy szeretitek a fejtörőket.

Most enyel kedv-csiná- lónak szánunk.

Egy közmondást keressetek meg az itt látott ábrán. A megfejtést levelezőlapon küldjétek be szerkesztőségünk címére (Petőfi Népe Szerkesztősége. 6001 Kecskéinél. Szabadság tér 1 a.) október 10-ig. Valamennyi jó megfejtést beküldő pajtás jutáimat, történelmünk

nevezetes eseményét megörökítő képet kap. (A levelezőlap címoldalára most is Írjátok rá: Úttörőre jtvény). Selmeci Katalin

gggggggggggggggggggggggggggqggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg;

(58.) Intettem, hogy visszavonhatatlanul csao, és hazaröppentem. Viháncosan. Mert a gondolatomban eszembe jutott Attila.

Szegény gyagyás Betli. Ez senkitől nem kap emberi szót. Tegnap is — vagy tegnapelőtt? —, amikor a suli árnyékában el akarta bűvölni a srácokat a motorjával és a szupermenő szerelésével, annyian röhögtek rajta, hogy a felét is elég lehetett volna elviselni neki.

Betli — mint nyomasztó esemény — után a hangulati sinusgörbém megint tetőzhetett: sikerélmény főzésből fakadóan, hiszen a szerb rizses hús — Imre etetésére — tökéletesen sikerült, majd pedig a telefon emelt végleg a mennybe, amikor Attila meghívott hozzájuk. Bátortalanul hívott. de a bizonytalansága kizáló- lag abból fakadt, hogy visszautasítástól félt. Vagyis, hogy felme- gyek-e hozzájuk. Honnan tudhatta volna a drágám, hogy nekem ez a hívás ezerszer annyit ért, mint például ha Truffaut hívott volna meg Párizsba, hogy játsz- szam el a főszerepet legújabb filmjében. Ha meg mer mutatni a szüleinek és a háklis nővérének ez cáfolhatatlan bizonyíték. Mindenre. Legfőképpen arra, hogy ő is hitelesen szerelmes, nemcsak én.

A mamája vitathatatlánul jó bőr. De hiába mondják, Attila csak imitt-amott hasonlít rá. A papájára is csak a szeme állása és a figyelős nézése. A szája viszont azonos a mamája és a nővére szájával: még a mosolyuk is hasonlít.

A mamája tényleg beteg. De énhozzám kedves volt. Tapintatos is: viszonylag hamar intézkedett, hogy kettesben maraídjunk Attila és én.

Attila szobája? Tökéletesen tükrözi a személyiségét. Tartózkodó jellegű szoba. Nincsenek fényképek, nincsenek reprók, nincsenek a gyermekkorból megőrzött játékok. A könyvek rendesen egymás mellett, az asztalán is, a: polcokon is. A heverőjén nincs díszpárna, csak egy kockás pléd. Nincsenek aranyhalai, és bigyók sem lógnak a falról vagy a mennyezetről. Egyetlen formabontó elem: a sarokban a két síléc és a két síbot. Egyéb hobby? Csak a sok könyv és talán száz lemez, plusz a lemezjátszó, A lemezei vegyesek: Suzy Quatro és Rolling Stones és az Abba együttes, Beethoven és Mozart és Haydn, de szerencsére nem pipec rendben, hanem összevissza egymás között, az íróasztal mellett. Deszkaládában, amit Attila saját kezűleg barkácsolt a lemezek méretére. Kár, hogy a Hair nincs meg neki. Ha meglenne neki a Hair, azt feltettem volna, és hallgattam volna, amíg vissza nem ér a fregolijavításból, és ha a Hair-t hallgattam volna, nem tudtam volna meg, amit most már tudok.

Irtó jól éreztem magam a szobájában. Azt is tudom, mitől. Olyan az a kis kégli, hogy ha egy ideges élőlény kerül a négy fala közé, öt perc múlva holtbiztosán elfelejti az idegességét.

Nyugodt voltam a szobájában. Egy ideig. Mert a sinusgörbém ott, Attila szobájában zuhant vissza ismét a mélypontig. Miután Attilát a szomszédasszqny felkérte, hogy javítsa meg a fre- golijukat.

Egyedül maradtam a szobában.

Attila is őszinte a naplójában, tehát én is maradéktalanul leírom most, amit elkövettem. Mert nem véletlenül került a kezembe a naplója. Tudatosan és szándékosan húztam ki az íróasztala középső fiókját. Olyan biztos voltam benne, hogy ott a középső fiókban tárolja a naplóját, mintha: személyesen közölte volna velem. És tényleg ott volt a napló. Egy csomó más füzet között. Feltehetően — illetve biztosan — azért nem rejtegeti, mert az ő családjukban sem szokás beleko-, torászni a másik családtag személyes cuccaJ közé.

Ott nyitottam ki a naplót — mintha tudtam volna, hogy pontosan hol kell kinyitni — ahol Attila bevallja azt a nőt, akinek Volvója van. Vagyis a tegnap estét, amikor a nő ismét fel akarta hívni magához.

Nem érzékcsalódás volt, hanem konkrét valóság, hogy amíg olvastam a szövegét, a homlokomon úgy feszült a bőröm, mintha kinőttem volna. A fejemben pedig ijesztő volt a csend. Zsibbadtan álltam az íróasztalnál.

Totál biztos kézzel lapoztam vissza a naplójában pontosan és tévedhetetlenül oda, ahol — szombaton — leírja annak az öregembernek a halálát, aki a szomszédjuk volt, és utána leírja a szexet a nővel, akinek Volvója van. Olvastam, olvastam, jegesen józan fejjel, amíg még nem éreztem, hogy úgy összeszorult a gyomrom, hogy beleszédültem. Le kellett ülnöm a forgószékre, mert ha tovább állok, összegörnyedek a fájdalomtól. A gyomrom görcsétől.

Anikónak igaza volt a szex- madonnás ösztöne alapján: Attila az a fajta, akit el szoktak csábítani. Mert nem áll ellen, hiszen nincs fából. Az az autós csaj is ugyanolyan ösztönnel tud érzékelni, mint Anikó. Az öregember hullája mellett négytizedes pontossággal kiszámította, hogy el kell csábítania Attilát, mert arra hiába vár mindhalálig, hogy Attila öntevékenyen igényelje tőle a szexet. Totál pontos volt a számítása. Merészen kezdeményezett, és el is csábította Attilát. A szöveg dermesztőén hiteles a naplóban. Az én logikámnak feltétlenül hiteles. Egy ilyen csaj, mint ez, akinek Volvója van, pontosan így csinálja. Mert Attila elcsábítására az a természetes menetrend és az a speciális kezelés, ahogyan csinálta. Egy ilyen sráccal szemben, mint amilyen Attila. Lesimogatni róla minden jelmezt. Meg tudnám ölni. Mert gyűlölöm a szaktudását.

Annyira fájt a gyomrom, hogy majdnem bőgtem már. Azt is tudtam, hogy Attila minden pillanatban beléphet, mégsem dugtam vissza a fiókba a naplöt, Azokban a pillanatokban nekem már minden mindegy volt. Talán a gyomrom fájásától. Ha Attila rajtakap, az sem érdekelt volna. Jtfintha nem is éltem volna. De mégis éltem, mert a fejemben úgy csikorgóit a gondolkodás, mint amikor rozsdás sínen megy a villamos. Arra gondoltam, hogy azért vagyok összeomolva, mert mindeddig egyszerűen meg sem fordult a fejemben, hogy Attila

már valaki másé is lehetett, mint az enyém. Az enyém, akié áem is volt. sohasem.

Ültem mozdulatlanul és görnyedtem és újra és újra beleolvastam a naplójába, És talán ez volt a szerencsém. Ha nem olvasok el itt-ott még egy-egy mondatot, talán nem is éledek fel a megsemmisülésből. De valahogyan’ sikerült felfognom néhány sornak az értelmét. A csikorgó agyammal is megértettem néhány sort, ami első olvasásra nem tudott elszivárogni az agykérgemig. Azt például, ahol Attila leírja, hogy: ha én — vagyis én, Tamara — ugyanúgy nagyon akarom, amilyen nagyon ő akarja, hogy a mi kettőnk élete egy élet legyen, akkor mindent tudnom kell róla. A rosz- szat is, takargatás és hazugság nélkül.

Nem tudtam szó szerint megjegyezni, amit írt. De körülbelül ezeket írta. őszintén és hazugság nélkül — ezt akarja.

Vagyis ez jutóit el a tudatomig. Hogy összerakja a széthullott diribdarabjaimat és talpra állítsa a múmiámat.

Hiszen mi történt konkrétan? Attila azért hagyta magát elcsábítani az autós nő által, mert én csak vasárnap — tehát nem egy pappal előbb — vettem visz- sza magamnak őt. Ha egy nappal előbb, tehát már szombaton lökdös oda a szökőkúthoz mind a kettőnket a sorsunk, akkor as autós nő kimaradt volna Attila életéből.

(Folytatjuk)

ifomiisfáffitFiámiirr'i ~~r r iv’ijBrnTiíri-i.iMMMi»

i

■fcit'i.;-