Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-26 / 253. szám

1976. október 26. • PETŐFI NÉPE • 6 VENDÉGÜNK VOLT Vankóné Dudás Juli — Reggel még azt hittem, nem jöhetek, valahogyan nem jól éreztem magam. De rávettem magam az útra, innen nem ma­radhatok el, így bíztattam ma­gam. Meg belejön az ember az llt379Ghíl IC Hiányzott volna Vankóné Du­dás Juli a Naiv Múzeum meg­nyitásáról. Elismerő, szerető pillantások kísérték. Észrevette a felvillanó tekinteteket, a rá- szegeződő figyelmet, de viselke­dését nem módosította. Juló néni, Juló volt most is. Sokat mondtam ezzel. A népművészet élő fájának gyönyörűeket virágzó hajtása fé­nyesítette a szép ünnepet. Kodály és Bartók gyönyörkö­dött már dalolásában. Félrevonom az ünneplőktől, a dedikálásra váróktól. Beszélgetés közben is jár a keze, lánykákat, virágokat rajzó Igát a kezébe nyomott képeslapokra. A beszéd, az csak beszéd, az ember nem lehet dolog nélkül. — Egy tavaszi vagy nyáreleji napon, ahogy a falu szélén őriz­tük a libákat, odajött hozzánk félig cserkész, félig turistaíu- hában két idegen férfi. Kérték, énekeljünk valamit. Nekem jó éles gégám volt, külön is dalol­tam a „Be, be Pannát”. Hozzánk is eljöttek, megtet­szettek kukoricaszárból ügyes­kedett játékaim. Később tudtam meg, Kodály és Bartók jártGal- gamácsán. — A tanár úr később is fi­gyelte sorsát? — Számontartott. Az iskolából kikerülve a falu életéből vett je­leneteket rajzoltam és csoporttal be is mutattam. Tulajdonképpen saját élményeimet adtuk elő. Sa­játjaimat, s egyúttal a közössé­gét is. Idős szüleim kívánsága szerint akkor keltem, feküdtem, ettem, dolgoztam, vigadtam, bú­sultam, amikor azt a hagyomá­nyok megkövetelték. Akkor és úgy. 18 esztendős voltam, amikor meghívták Galgamácsát a mos­tani Erkel Színházba, talán Ko­dály Zoltán javaslatára. Sokat fáradozott ügyünkért, serkentett régebben dr. Gönyei Sándor, újabban Moldován Domokos filmrendező-néprajzos is. Noé ga­lambjaiként vissza-visszatért Má- csára gyűjtőként, filmesként. Mi­kor az Egyetemi Színpadon 1966- ban kiállítást rendezett rajzaim­ból, levetítette az ottani gyűjtés­ről készített filmet, s gyerek- csoportunk előadta az évszakok­hoz kötődő népszokásokat Ko­dály Zoltán és Ortutay Gyula is eljött. — Milyen szálak fűzik Kecs­keméthez? — A népzenei találkozók nagy emlékeim közé tartoznak. Re­mélem, lesz még bennük ré­szem. Kodályné Sárika elhívta csoportunkat a Kodály Szeminá­riumra. És most itt a múzeum­ban van néhány rajzom. Szeb­beket látnék itt szívesebben. Kért gyerekdal-összeállítást az óvónőképző. — Mit látott, tapasztalt a nagy vízen túl? — Még most is alig hiszem, hogy Galgamácsáról megjárhat­tam a felhőkarcolós városokat. • Vankóné Dudás Juli munka közben. Moldován Domokos fel­vétele. (A Naiv Művészek Mú­zeumának archívumából.) Az Egyesült Államok fennállásá­nak kétszázadik évfordulójára a világ szinte valamennyi orszá­gából hívtak népművészeket. Mink az utolsó turnusba kerül­tünk. A tizenegyedik héten más­fél tucatnyi együttessel szerepel­tünk Washingtonban. A mi színpadunknál mindig vasárna- piasan sürgőit a nép. A kalocsai vagy öregcsertői, nem is tudom, Vén Feri fárad­hatatlanul marsolt, Vén Lajosné, Szvétek Antalné pingált, énekelt. Magam kis kartonokra, emlék­tárgyakra festegettem, rajzolgat- tam. Felléptünk később Miamiban, Clevelandban és még több he­lyen. Olykor együtt léptünk föl a kint élő magyarok csoportjá­val. Itthon kevesen hiszik, hogy sokan sírtak közülük és elkísér­tek bennünket fellépéseinkre. — Elégedett-e? — Miért ne lennék az? Nagy­mama lettem. Etelka lányom óvónő, — Kecskeméten járta a képzőt — engem becsülnek, dol­gom is van. Helyrehoztam a há­zat, berendeztem egy villanyke- mencés műtermet. Jövőre jelenik meg a Pest megyei Múzeum ki­adásában galgamácsai könyvem. Ügy remélem, hogy benne lesz a falu, hétköznap, vasárnap, min­den mit feljegyeztem gyermek­koromtól, hallottam, láttam. Az illusztrációkat én csináltam az 500 oldalas könyvhöz, a fotókat Tóth István, akit bizonyára is­mernek, szeretnek itt is. Türelmetlen pillantások sür­gettek: ne foglaljam le a nép­művészet mesterét, mások is sze­retnének tőle valami emléket. Elbúcsúztam a világot járó mácsai parasztasszonytól, nagy szépségek és titkok tudójától. Köszönjünk el tőle most Ju­hász Ferenc szép szavaival is. „Húsz éve őrzöm Vankó Imréné Dudás Júlia egy színes rajzát, s ámulok el naponta üdeségén és őrzöm benne, közelségemet a tisztaságán. Gyermekkoromat földhöz, növényekhez, csontjai- mat-átsütő csillagokhoz... kö­zelségemet a borhoz, babonák­hoz, virágzó mámorokhoz, a termékenységhez, temetőhöz és halálhoz... ez a művészet cse­lekvő akarat, a gyönyörűen-te- nyésző létezés megmaradás-vá­gya!” Heltai Nándor Lear bolondja, ahogy Petőfi játszhatta A képernyőn felidézi; Rajhona Adóm „Amennyiben” és „miszerint • Rajhona Ádám Lear bolondjának szerepében. (Fotó: Zánki Pil Zsuzsa.) Izgalmas szí­nészi feladat! Kinyomozni, el­játszani, mi­lyen lehetett: Petőfi Sándor, a ' költészet halhatatlanjai, mint színész? Kibogozni egy titkot, amelyre a masszesugár- zó versek csil­lagfényében mind sűrűbb szövésű árnyék borul. Elrejtve, mint „bocsána­tos” tévedést? Vagy jelenték­telen epizódot, a nemzet leg­nagyobb költő­jének erős színházi vonzalmát? Milyen ke­veset tudunk erről. Töredékes uta­lásokat. Néhány elgondolkodtató részletet Déryné naplójából és a kiskunhalasi Szuper Károly visz- seaemlékezéseiből. Eleget ahhoz, hogy felébressze a kíváncsisá­gunkat, de keveset ahhoz, hogy tisztán lássunk. Milyen színész volt? Erre kere­sett választ a televízió, s a „nyo­mozással” megbízott fiatal ka­posvári színész, Rajhona Ádám, örömmel tett eleget a nem min­dennapi feladatnak. — Petőfi, a vándorszínész, rég­óta foglalkoztat —, magyarázza lelkesen. — Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen csodálatosan nagy köl­tő, milyen színész lehetett? Fe­kete Sándor tanulmánya — d for­gatókönyvet is ő készítette —, meggyőzött arról, hogy kiváló szí­nész volt. Nem lehetett más. — Mire alapozza a feltevését, hiszen bizonyíték nincs rá? A szí­nészi alkotás nem olyan mara­dandó, mint a költői, s ráadásul akkor még nem volt sem film, sem televízió. Ezt a hiányt pó­tolhatják vajon a költő alakja kö­ré szőtt, sokszor ellentmondó tör­ténetek? — Feltétlenül segítenek el­igazodni. csak nem mindegy, hogy mit emelünk ki belőlük. A legtöbb ember mindössze annyit tud Petőfinek! erről a színházi korszakáról, hogy tormás kolbá­szért szaladt a színészeknek, és egyszer nagyot bukott egy Szig­ligeti -daidabban. Gazdag Gyula rendező filmje éppen arra épül, hogy miért nem értékeljük je- lenőtségéhez mérten Petőfi Sán­dor színészi működését? Hiszen akik tehetségtelennek tartották, azokról ma már tudjuk, hogy ri- pacsok voltak. Viszont Egressy- hez fűződő barátságát éppen an­nak köszönhette, hogy a kiváló művész meglátta a költőben a jó karakter-színészt. Hogyan tudott azonosulni Pe­tőfi figurájával, amikor alkati- ldg egészen mád, mint amilyen­nek a korabeli képek mutatják, vagy ismerősei leírták a költőt? A cselekmény középpontjában Shakespeare Lear királyának egy jelenete áll, amelyet Szalk- szentmártonban játsztunk el, két változatban. Az egyiket úgy, ahogyan annak idején játszhat­ták. A bolond, vásári komédiás, aki olcsó bohóctréfákkal szóra­koztatja a publikumot. A másik változat Petőfi kecskeméti juta- lomjálékát próbálja rekonstru­álni, a fennmaradt és megbízha­tó dokumentumok alapján. Eb­ben a bolond nem kacagtató bohóc, hanem keserű filozófus. Amilyennek a mai felfogás is tartja. — Ügy érzi. volt értelme en­nek a különös kísérletnek? Sikerül majd a nézőket is meg­győzni arról, amit stz írói, ren­dezői „nyomolvasás”, s a színé­szi megérzés Petőfiről, a „kollé­gáról” kiderített? — Remélem. A film minden­esetre megkísérli bebizonyítani és nem alap nélkül, hogy Petőfi vándorszínészi és színészi évei, a köztudottnál sokkal meghatáro­zóbb jelentőségűek voltak a ké­sőbbi életére. Szilárdan hiszem azt is, hogy jó színész volt. Fa­hangú volt, — ez köztudott — és kisnövésű, tehát nem tarto­zott az úgynevezett hős típusok közé, de kiváló karakter—színé­szi képességekkel rendelkezhe­tett, éS emelni akart az akkori színházi színvonalon. Ezért nem élt meg, a korabeli, teátrális felfogásban játszó vándorszíné­szek között. Ezért voltak ellen­ségei, irigyei. Elpépzelhető. hogy színésznek is olyan nagy lehetett volna, mint költőnek? — Színházi vonzalmát nem pillanatnyi szeszély táplálta, ez bizonyosra vehető. . Talán ezt kellene jobban megértenünk és hangsúlyoznunk. Jellemző, hogy még a kecskeméti színház falán látható emléktábla is mindössze annyit tart említésre méltónak, hogy itt volt szinlapkihordó Pe­tőfi Sándor. Pedig ebben a színházban játszotta el a juta­lomjátékát, ami önmagában is már bizonyos színészi rangot sejtet. A „Petőfi, a vándorszínész” című filmet január elsején. Pe­tőfi Sándor születésének évfor­dulóján mutatja be a televízió. A jeleneteket Szallkszentmárton- ban, a Petőfi Emlékmúzeumban és annak udvarán rögzítette Illés János felvevőgépe. Kíván­csian1 várjuk a bemutatást. Vadas Zsuzsa A hivatalos nyelv a kötőszók használatában is elkülönül az élő beszédtől. A nyelvművelésünk által hibásnak tartott kötőszó­kat a hivatalos nyelvben mind megtaláljuk, ez az igazi éltető elemük. Pongyolaságnak minősül a kapcsoló és kötőszónak ellentét kifejezésére való használata. Pl. „Jutalomban a legjobb dolgozók részesülnek és nem a hátramoz- dítók.” Helyesen: „nem pedig a hátramozdítók. Szembeállító ellentét kifejezé­sére a hivatalos stílus szívesen használja az időhatározó mellék- mondati míg kötőszót. „A közös használatra szolgáló helyiségek a tagok közös tulajdonában van­nak, míg a lakások névre szó­lóan személyi tulajdont képez­nek.” Itt ellentétről van szó, te­hát: „a lakások pedig (viszont, azonban) személyi tulajdonban vannak”. A míg kötőszót az addig-gal összekapcsolva időbeli párhuza­mot, szembeállítást fejezhetünk ki. Pl. „Amíg a homoktalaj fő­ként a gyümölcsösök számára előnyös, addig a sok folyó az ön­tözővizet igénylő zöldségtermesz­tésnek kedvez.” De ezt a kötő­szópárt helytelenül is használják, ha időben egymás után történ­teket egymás mellettiként emlí­tenek. Ezért hibás ez a mondat: „Amíg tavaly a dolgozóknak csak hetven százaléka vehetett részt az üzemi étkeztetésben, addig az idén már nyolcvan százalék tudott bekapcsolódni.” Az amennyiben is erősen hi­vatalos ízű kötőszó. Magyarázó jellege van, de sokkal kifejezőbb kötőszókkal helyettesíthetjük. Pl. „Meggyorsult az ügyintézés, amennyiben számítógép is segí­ti az adatfeldolgozást.” Az amennyiben helyett jobb az ugyanis, tudniillik, hiszen, mivel, minthogy. Ez az amennyiben a feltételes és az okhatározói mellékmonda­tokba is befurakodik. Ilyen hasz­nálatát nyelvészeink elítélik. „Nem tartották meg az értekez­letet, amennyiben feleslegesnek látszott.” Okot fejez ki, tehát egyszerűbben így mondhatjuk: mivel feleslegesnek látszott. Ugyanígy helytelen feltétel kife­jezésére is. „Amennyiben a fel­szólításnak nem tesz eleget, el­rendelem a végrehajtást.” Így a helyesebb: Ha a felszólításnak nem tesz eleget... A miután kötőszót sem csak eredeti értelmében használják. Már befejezett cselekvésre utal. Pl. „Miután befejezte munkáját, hazament.” De használják — ter­mészetesen helytelenül — okha­tározónak is. „Miután kevesen jelentek meg, a gyűlés elma­radt.” Ez a mondat a gyűlés el­maradásának okát mondja meg. Tehát helyesen így kell monda­ni: „Mivel kevesen jelentek meg, a gyűlés elmaradt.” A miután helytelen használata még jobban kitűnik, ha jövőben történő cse­lekvésre utal. „A jelentkezők száma bizonyára növekedni fog, miután a csoportos jelentkezé­sekre csak a közeljövőben ke­rül sor.” Itt is az okra mutató mivel kötőszóval kell helyette­síteni (mivel a csoportos jelent­kezésekre a közeljövőben kerül sor). Egy időben nagyon eluralko­dott nyelvünkben a miszerint bürokratikus hangú kötőszó a hogy helyett. Ha a bürokratikus stílust gúnyolták, ez a miszerint sohasem maradt el. Most már eléggé visszaszorult, de azért még előfordul. „Ügy rendelkeztek, miszerint holnap üljön össze a bizottság”. Közérthetően, egy­szerűen : Ügy rendelkeztek, hogy... Végül sok egyebet elhagyva, . feltétlenül meg kell említeni a vonatkozó névmásokat. Ezek az előttük levő szóra utalnak. „A felek hangsúlyozták, hogy meg­tesznek minden szükséges lépést a szocialista gazdasági integrá­ció komplex programjának kö­vetkezetes valóraváltására, amely elősegíti a népgazdaság gyorsabb fejlődését a KGST valamennyi tagállamában.” Az amely a lé­pésre vonatkozik, nem pedig az előtte levő szóra (megvalósítá­sára). A mondatot kétféleképpen is átfogalmazhatjuk: 1. a lépés elé utaló szót teszünk („megte­szünk minden olyan lépést..., amely...), 2. a mondatot úgy fogalmazzuk át, hogy az amely elé kerüljön a lépés szó (minden szükséges lépést, amely ...). Az ilyen összetett mondatokon úgy is javíthatunk, ha elhagyjuk az alárendelést, és ’ két önálló mondattal fejezzük ki közlendőn­ket. Pl. „Ha az adós bankszám­lával rendelkező jogi személy, az adóhatóság közvetlenül meg­terheli bankszámláját, amely ellen fellebbezésnek van helye.” Nyilvánvaló, '-íjogy nem a bank­számla ellen, hanem a megter­helés ellen. Javítsuk így: ...meg­terheli bankszámláját. Ez ellen fellebbezésnek van helye.” Amint látjuk a hivatalos stí­lusnak nem feltétlenül szükséges velejárója a nehézkes, az élettől elvonatkoztatott stílus. A hivata­los közlendőt közérthetően, az élő beszéd természetességével is ki lehet fejezni. Kiss István A szovjet filmgyártás utóbbi öt éve A Szovjetunió 39 filmstúdiójá­ban az elmúlt öt esztendő során 1236 játékfilmet készítettek. A stúdiók közül a vezető helyen a MOSZF1LM áll (180 filmmel) és a LENF1LN (81-el). A harmadik helyen a moszkvai Gorkij-film áll (75 filmmel). Ezzel egyidejűleg 6442 doku­mentumfilmet gyártottak a szov­jet stúdiókban — ezek között vannak az oktatófilmek, a rajz­és bábfilmek is. Í5S §ü SZILVASI LAJOS (79.) ültünk a ligetben, préseltük magunk alatt a füvet. Én nem kérdeztem semmit. Gida is so­káig hallgatott. Aztán mégis to­vább mondta: — Sokat elmondott a muter. Mindent. Kikkel haverkodik a fa­ter, hova járnak vadászni, meg nem is vadászni, hanem ivásza- tokra. Pia, nők, cigány húzza. Ami belefér. A számla meg megy a vállalatoknak. Ha nem az „Autotransport”-nak, akkor va­lamelyik más igazgató haver vál­lalatának. Mindegyik állami, bír­ja az állam, az állam a leggazda­gabb az országban ... Aztán, mit tudom ént tán két hét múlva? Akkorra a fater elunta, hogy úgy járkálunk el egymás mellett a házban, mint akik nem ismerik ai másikat. Beparancsolt magához, négyszemköztre. Először nem or­dított, de hamarosan ordított is. regény ms Tudd meg, taknyos, hogy az élet egy rohadt misung, és örülj, hogy lyuk van a seggeden. Mit kép­zelsz, miből építkezzen egy me­gyei atyaásten, meg a többi ilyen személyiség? A fizetéséből? Álla­mi fizetésből! Azzal aztán sokra megy! Hát ott degít rajtuk az em­ber, ahol tud, Ök meg énnekem segítenek, ha úgy jön aI sor. Mit értesz te ehhez? Mit képzelsz? Azt hiszed, látatlanban fizet egy vállalat, ha kap egy számlát? Amelyikre mi kiterheljük a fu- varsfcámlát, ott az igazgató is, a főkönyvelő is pontosan tudja, ki. nek az építkezéséhez fizeti a fu­vart. Tudja és boldogan fizeti, mert megtérül neki a seggnyalás! Taknyos vagy, de majd megtu­dod te is. Na, takarodj... Hát ta­karodtam. Aztán csak kérődztem. Nem beszélhettem senkivel a sok rohadásról, amivel tele volt a fe­jem. Rágtam, ettem magam, más nekem nem volt. Aztán egyszer olvasom a megyei lapban, hogy föl köll számolni az elharapódzó visszaéléseket a megyében. Tudod, ki írta? A me­gyei első titkár. Klasszul, erélye­sen, az egy becsületes szivar le­het. Mit gondolsz, lett valami utána? Rosseb se lett. Valame­lyik faluban letartóztatták a té- eszelnököt, mert évekig megha­misították a mérleghiányt. Pitiáner ürge, bíróság elé állítják. Meg valamelyik suszterszövetkezet vezetősége Is ráfázott, mert bőrökkel üzletel­tek saját zsebre. Irt róluk az újság, nagy fölhajtással. De sen­ki másnak a haja szála se gör­bült azóta se. Megint elhallgatott. Ült mellet­tem, a szája beszíva a fogai kö­zé. Odanyújtottam neki két ci­garettát, gyújtson rá az egyikre, ha akar. Elvette az egyiket. — Aztán megint elmúlt egy kis idő, de akkor magamtól mentem be a faterhoz. A te apád miatt. Mondaná csak meg nekem, hogy is volt a dolog azzal a Fábiánnal, akit mindennek elmondott itt­hon? Spiclinek, besúgónak, fúrós trógernak, aki mindenféle mocs­kot akar őrá kenni. Hogy is volt azzal a Fábiánnal? Nem úgy-e, hogy az a Fábián nemcsak hogy megorrontotta, hanem be is tudta volna bizonyítani, hogy milyen piszok svindliket csináltok a fu­varokmányokkal, hány fekete fu­varban cinkoskodtok a sofőreitek- kel? Ez a nagykutya is építkezik, a másik is, állampénzen a fu­var, állampénzen a tégla, mert a nagykutya egyszer majd vissza­segít, azzal, hogy mindenütt nagy szava van ... Akkor kikergetett a fater, de később kijött utánam a kertbe, hogy márpedig ha jót akarok magamnak, akkor fogjam be a pofámat, de sürgősen meg egyszer s mindenkorra, mert ha ő egyszer beveri a saját kölyki- nek a pofáját, akit tejben-vajban tartott, akkor nincs az a fogor­vos, aki még egyszer fogakat csi­nálni tud nekem. Én erre csak hallgattam. Akkor elkapta a fü­lem. úgy cepelt be a házba. Hát hogy leszünk, fiatalúr? Ráhagy­tam, hogy legyen csak nyugodt, én nem pofázok sehol, meg sen­kinek se. Mert akkor még nem tudtam, mihez kezdjek magam­mal ... — Most már tudod? — kérdez­tem. — Most már igen. Már akkor is tudtam, mielőtt idejöttem a táborba. De ezt még végig akar­tam csinálni, a tábort. Ne mond­hassa senki, hogy hírbe hoztam a gimnáziumot, ahol embert meg mindent faragnak belőlem... — Megrázta a fejét, és elröhögte magát, de olyan nyomorultul, hogy csaknem rákiáltottam: hagy­ja abba. Rossz volt nézni, ho­gyan röhög. — A rosseb.,. A tábor felé intett, ahol már vacsorára kolompoltak. Fölkelt. — Neked még utána ügyelet­be kell menned ... Na, mindegy. Ha hiszed, amit mondtam, hi­szed. Ha nem hiszed, nem. Elindultunk vissza, de pár lé­pés után megállítottam: — Nem mondtad meg, hogy mi lesz. Hogy most mihez akarsz kezdeni. Legyintett: — Majd elmondom. Ha érde­kel. Ha tényleg érdekel, meglel- rtetsz. Visszabarangolt a táborba. Én meg utána. Tíz lépéssel mögöt­te. Néztem, ahogy megy. Mint egy agyonfárasztott vándor. De az én járásom se lehetett fic- kósabb. Hát ez volt ma. Marhára szív- vídító. Arra számítottam, hogy bunyózok egy jót Gidával, elég­tételt venni Az elégtételt meg­kaptam. De nem lettem vidám tőle. (Itt tartottam, amikor bejött a bódéba Vendely, aki táborpa­rancsnoki álmatlanságban szenved — gondoltam. Aztán gyorsan fölvilágosodtam, hogy nem az álmatlanság mozgat­ja, hanem más motor. De ezt majd holnap írom le. Most még be akarom fejezni, amit Gidá- ról írtam le.) De most meg már nem is tu­dom, mit akartam még írni. Ta­lán csak ennyit — összefoglaló­nak az egészről, amit Gida el­mondott —, hogy: ez van. Ügy hívják, hogy élet. Zsizny, Life. Latinul: vita. Olaszul a mozi­ban: Dolce vita. Látod, Tomka, Szélkisasszony, ilyen elégtételt kapott a szeplős, aki erre a napra egy szót se írt arról, hogy miket gondolt rólad. De most már annyira ég a szemem, hogy úgy összefolynak előttem a betűk a papíron, mint a fogócskázó tintahalak. TAMARA Június 20, péntek Reggel — csodálatosképpen —• fél nyolcig tudtam aludni. Talán attól, hogy az este megkönyörült az ég a városon és kiutalt egy félórás záport, utána pedig elég élénk széljárást. A tetőn úgy játsztottak a tévéantennák a szélben, mint az eolhárfák a ze­netörténeti műveltségemben. Reggelire csak tejet ittam, klassz hideg volt, jólesett, majd fog­tam a kempingágyat, kirakfam a balkonra, magamhoz vettem Attila eddigi három levelét, a magnóba beraktam a Hair-ka- zettát és napoztam. Negyed tí­zig. Élveztem a napot, szerettem Attila leveleit, és innen bentről, a szobámból a Hair muzsikált ki nekem, néha Shelly Plim- ptonnal. A nap elég erős volt, de a melegét nem nagyon érez­tem, mert a balkonra mindig be­kanyarodott a kis szél, hogy ked­vesen, hűvösen végigsimogasson, Csak most érzem a bőrömön, hogy mégis megfogott a nap: enyhén húzódik rajtam a cso­magolás. Holnap folytatom a napkúrát, de előtte a Nivea- spray-vel részletesen beszórom magam. Déltájban lementem az ABC- be, vettem hat üveg tonikot. Éppen a pénztárnál sorakoztam, amikor Lédi is berobogott az ABC-be. Lelkesen hellózott, és üvöltve felkért, hogy várjam meg. Teljesítettem jól hallható óhaját. Közölte, hogy hazarohan ebédelni, de utána — ha nem zavar — felugorna hozzánk. Ha a családomnak nincs ellene ki­fogása. Megnyugtattam, hogy a családot pillanatnyilag szólóban képviselem. De ha Anikó és Im­re itthon lenne, akkor is ki­nyitnám az ajtót. (Folytatjuk.) HMWBI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom