Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-23 / 251. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI PÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 251. szám Ára: 90 fillér 1976. október 23. szombat A TÜZSZÜNETI MEGÁLLAPODÁS ELLENÉRE Továbbra is harcolnak Dél-Libanonban A 2500 fős arab békefenntartó erők ismét elfoglalták állásaikat Bejrutban a jobboldaliakat és a baloldaliakat egymástól elválasz­tó „zöld vonal” mentén. A fő­városban viszonylagos nyugalom volt pénteken, míg az ország dé­li részében változatlanul heves harcok folytak. Az izraeli—liba­noni határ közelében, a jobbol­daliak ellenőrizte falvakban új frontot nyitottak. A konzervatív erők fegyveresei tovább erősítik határmenti pozí­cióikat, és szerdán úgynevezett „dél-libanoni védelmi hadsere­get” állítottak fel. Ennek célja a térség „felszabadítása a pa­lesztinok uralma alól...” Ugyan­akkor — hangoztatja az AFP francia hírügynökség — a kairói megállapodás értelmében a pa­lesztinoknak joguk van letele­pedni Dél-Libanon bizonyos szektoraiban. Maga az izraeli hadsereg is támadást hajtott végre a déli országrészben, és nehéztüzérség, valamint 60 páncélos támogatá­sával elfoglalta a dél-libanoni Jarun-települést. Támadást indí­tottak Bint Dzsbeil ellen is, fi­gyelmeztetve a lakosokat, hogy amennyiben ellenállnak, lerom­bolják a falut. Nyilvánvaló, hogy Tel-Aviv a dél-libanoni in­tervencióval az újabb tűzszüneti megállapodást akarja aláásni. Egyes megfigyelők attól tarta­nak, hogy az új tűzszüneti meg­állapodás is elődei sorsára jut­hat, mivel az arabközi erők — amelyek a tűzszünet betartását hivatottak ellenőrizni — lénye­gében még nem alakultak ki véglegesen, s politikai és kato­nai vezetésük Kairó kezébe ke­rült. Biztató tény viszont, hogy Szárkisz libanoni elnök saját apc parátust hozott létre a tűzszüneti megállapodás betartásának el­lenőrzésére, és ennek tagjai ál­landó kapcsolatot tartanak fenn a palesztin ellenállás és a jobb­oldali pártok vezetőivel. (MTI) Téli energiaellátás A népgazdaság szükségleteinek megfelelően ebben az évben a ta­valyinál mintegy 4 százalékkal több energiát kap az ország. Az országos energiagazdálkodási ha­tóság tájékoztatása szerint az energiaellátás kiegyensúlyozott és várhatóan nem lesz fennakadás a télen sem. A hazai földgáztermelés és az importszállítások gázból még a leghidegebb időszakban is kielé­gítik az igényeket. A városi gáz­hálózat néhány szűk keresztmet­szetű szakaszán előfordulhat azonban, hogy csúcsidőszakban a kellő mennyiség ellenére is za­var keletkezik, A folyékony tüzelőanyagokból is — gázolajból, tüzelő- és fűtő­olajból, benzinből — jól megala­pozott téli készletek í’1--’- az or­szág rendelkezésére. Az import- szállítás is zavartalan, folyama­tos, s a szokásosnál na^obb tá­rolótereket töltöttek fel téli tar­talékkal. A biztonságos ellátás feltételeit jelentősen javította, hogy a nyári kedvezményes vá­sárlási akció keretében a lakos­ság a korábbinál jóval több, ösz- szeségében mintegy 300 ezer ton­na folyékony tüzelőanyagot tá­rolt a télre. Villamos energiából kielégítő az ellátás, megfelelő tartalékkapaci­tással rendelkezünk és az új vá­rosrészek fűtőműveinek energia- ellátása sem jelent gondot. A szi­lárd tüzelőanyagból a hazai bá­nyászok sikeresen pótolták a. víz­betöréssel sújtott dorogi akna termelését, sőt a szerződésekben vállalatnál 100—150 ezer tonná­val többet szállítanak a TÜZÉP- telepeknek. Tervszerű, folyama­tos az import széntermék szállí­tása is. A háztartások pedig a nyári kedvezményes vásárlási ak­cióban mintegy 100 ezer tonná­val több tüzelőt szereztek be tél­re, mint tavaly. A téli csúcssze­zonban előfordulhat azonban, hogy a vasúti kocsiellátás és más szállítási nehézségek miatt né­hány tüzelőtelepen választék­problémák keletkeznek és egyes szénfajtákból átmenetileg hiány lesz. A téli energiaellátáshoz szük­séges készletek elegendőek, de természetesen változatlanul fon­tos követelmény az ésszerű taka­rékosság, s elsősorban a pazarlás megszüntetése, ami sok olyan ap­rónak tűnő, de fontos feladat tel­jesítését követeli, mint az épüle­tek kitörött ablakainak beüvege- zését, a gőz- és melegvízvezeté­kek sérüléseinek kijavítását, az időjárással, a külső hőmérséklet­tel összhangban álló fűtésszabá­lyozást. (MTI) Iparszerű termelés 147 ezer hektáron Bács megyei siker az ácsok Ki minek mestere országos 1 •• j rr ® r döntőjén A KISZ Központi Bizottsága minden esztendőben megrendezi a különböző szakmákban a fiatal . szakmunkások körében a Ki mi­nek mestere versenyt. Az ifjú szakik először saját vállalatuknál vetélkednek, s közülük a győz­tesek a területi középdöntőkben, majd a legjobbak az országos döntőkön versenyeznek tovább a nem kis megbecsülést jelentő címért. Kecskeméten tegnap ért véget az építő szakmában a KISZ KB, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Épí­tő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dol­gozók Szakszervezete központi vezetőségének rendezésében az ifjú ácsmunkások kétnapos ve­télkedője. A résztvevők: a Zala megyei Állami Építőipari Válla­lat, a Pest megyei ÁÉV, a BÁCS- ÉP, a Közületi Építőipari Vállalat és a Hajdú megyei ÁÉV négy­négy tagú csapatai voltak. Ebben a szakmában egyébként 29 válla­lat és egy ipari szövetkezet 98 csapata indult, s közülük az emlí­tett öt brigád jutott el a kecske­méti országos döntőig. A húsz fiatal ács az első nap írásbeli dolgozatokat készített. Mint Galgóczi József, az ÉVM szervezési osztályának vezetője, a verseny zsűrijének elnöke el­mondta, az első nap igen szoros eredmények születtek. Két brigád 41—41 pontot, két brigád 35—35 pontot, egy pedig 34-et szerzett az elérhető 50 pontból. A második napon a gyakorlati munkában mérték össze tudásukat, falmeg­támasztó állványokat építettek, hordó és álló malterosládákat, mészhordó ládákat, hordsaroglyá- kat, csatornaszűkítőket és ács­kötéseket készítettek. • A győztes BACSÉP ifjú ácscsapata, balról jobbra: Pólyák László, Vecsel József, Tornyi József és Földvári Nagy Sándor. A versenyen való eredményes szereplés jutalma is ösztönző. Már a vállalati vetélkedők legjobb csapatait is fizetésemeléssel ki- sebb-nagyobb pénzösszegekkel ju­talmazták az igazgatók. Az or­szágos döntő résztvevőinek első helyezett brigádja a rendező szer­vektől külföldi utat és 8 ezer fo­rintot, második helyezettje kül­földi utat és 4 ezer forintot, a harmadik pedig külföldi utat kap. Az ifjú ácsok kecskeméti Ki minek mestere vetélkedő végered­ménye megyénk fiatal szakmun­kásai részére zárult nagy siker­rel. Első lett a BÁCSÉP, máso­dik a Zala megyei ÁÉV, harma­dik a Hajdú megyei ÁÉV, negye­dik a Pest megyei ÁÉV, ötödik pedig a Középületépítő Vállalat ácsbrigádja. N. O. 1976-ban tizenegy megyében 147 ezer hektáron 126 szövetkezet és állami gazdaság alkalmazta a növénytermesztésben a bajai módszert. A BKR ez évben már a határokon túlra is eljutott. Szovjet-Moldáviában két kolhoz alkalmazza a bajai kukoricater­mesztési rendszert, a kalászos ga­bona és takarmánynövény ter­mesztésében. Legújabban bolgár mezőgazdasági szakemberek ér­deklődnek a KGST-országokban gyártott gépekre alapozott bajai növénytermeszési technológia iránt. A bajai kukoricatermesztési rendszernek és a partnergazda­ságoknak egyidőben sok gondot okozott, hogy a technológiában alkalmazott egyik alapgép, a Dutra traktor hazai gyártását megszün­tették és az üzemben levő erő­gépek alkatrészellátása is rossz volt. Az utóbbi években sokat változott a helyzet. Csehszlová­kiában megkezdődött a 114 ló­erős Zetor traktorok sorozatgyár­tása. Az univerzális erőgép pót­lására ezt a típust, valamint a leningrádi Kirov-gyár K—700-as traktorát és újabb változatait ál­lította a termelési rendszerbe a BKR. A KGST-országokban gyár­tott többi gép és munkaeszköz közül a mosonmagyaróvári gyártmányú KLC-eke és az ugyancsak hazai készítésű kom- binátor lett a talaj művelés esz­köze. A talajerőpótlással összefüggő munkákat az NDK gyártmányú szerves- és műtrágyaszóró gép végzi el. Talaj fertőtlenítő vegy- szerező gépet a Bajai Állami Gazdaság szakemberei szerkesz­tettek, s a szabadalmaztatott gép gyártási jogát átruházták a Deb­receni MEZŐGÉP Vállalatra. A felsoroltakon kívül a szovjet AN—2-es, valamint a PZL len­gyel merevszárnyú gépek a re­pülőgépes növényvédelmet és a műtrágyaszórást látják el a BKR-hez társult gazdaságokban. A kalászos gabona, naprafor­gó- és kukoricatermés betakarí­tására az NDK-beli Forschritt mezőgazdasági gépgyár E—512-es típusú kombájnját szerezte be a BKR és valamennyi taggazdasá­ga. Nemrég jelent meg ennek a.z 0 A sorvezérléssel működő E—156-os kombájn vezetőjének munka közben pihenőr«; is van ideje. A gép akkor is dolgozik. 0 A szovjet K—700-as traktor vontatja a mosonmagyaróvári gyárt­mányú K'XO-ekét. Tökéletesen forgatja a talajt. arató-cséplö gép családnak a leg­újabb változata, az őszi AGRO- MASEXPO ’76-on is bemutatott E—516-os kombájn. Ez másod­percenként 12 kilogramm búza és 15 kilóg ;ramm kukorica leara- tására, kicséplésére alkalmas. A Magyar Agrártudományi Egyesület bajai csoportja, a TRAKTO ROEXPORT Szovjet Külkeres) tedelmi Vállalat, az NDK-behi Forschritt-gyár és a Ba­jai Allan ii Gazdaság rendezésében mutatták be az állami gazdaság mátéházi kerületében az eddig használt, valamint a legújabban beszerzett erő- és munkagépe­ket, amelyeket a BKR partner- gazdaság ’ai a jövőben használ­hatnak. A szakmai bemutatón a BKR 1126 taggazdaságának szak­emberein kívül ott voltak a szovjet és az NDK-beli mező- gazdas.-ági gépgyár, külkereske­delmi vállalat, az AGROTRÖSZT, a MEÍÍÖGÉP Tröszt, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, a szövetkezetek te­rületi szövetségei, a mezőgazda- sági sízakigazgatás képviselői is. Oscar Fasold, a Forschrift gyár vezérigazgató-helyettese és Nérriieth Imre, a bajai kukorica­termesztési rendszer vezetője köszöntötte a résztvevőket. A némót mezőgazdasági gépgyár képviselője bejelentette, hogy az E—5>16-os kombájn gyártásakor felh asználták a Magyarországon is jól bevált E—512-es típusú arató-cséplő gép alkalmazásának tapasztalatait. Ezek összegyűjtésé­ben sok segítséget nyújtott szá­mukra a bajai kukoricatermesztési rendszer. Az új betakarítógépet az eddiginél jóval nagyobb tel­jesítményű meghajtómotorral szerelték fel, ami gyorsabb, tö­kéletesebb aratást, cséplést tesz lehetővé olyan kényelmi be­rendezésekkel is felszerelték, mint a sorvezetőgép, amely au­tomatizálja a kombájn irányítá­sát. Scheid József, a Bajai Állami Gazdaság főmérnöke ismertette ezután a gépbemutatóra felsora­koztatott erő- és munkagépeket, s azokat a módszereket, amelyek a rendszerhez társult gazdasá­gokban a munkaszervezést meg­könnyítik. Az El—516-os kombájn sokoldalú kihasználását segíti elő az az újítás, amelyet a Bajai Állami Gazdaság szakemberei valósítottak meg. Ezzel ugyanis lehetővé válik ä kukoricabeta­karításkor hulladéknak számító szár összegyűjtése, szecskázása és silózása. A berendezést, amely­nek kisegítő felszereléseit vala­mennyi BKR-taggazdaságban már eddig is alkalmazták a ba­jai kukoricatermesztési rendszer szeretné elterjeszteni, hogy má­sutt is a takarmányalap gyara­pításának az eszköze legyen. K. A. Több kisgépet a háztáji munka könnyítésére Szövetkezeti asszonyok tanácskozása A háztáji jellegű termelésbe közvetlenül vagy közvetve az ország lakosságának mintegy föle, 1,7 millió család kapcso­lódik, s az itt hasznosított mun'kaidő megfelel 750—800 ezer ember évi termelésének. A Kiskunsági Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Területi Szövetsége körzetében száz termelőszö­vetkezet, szakszövetkezet, és közös vállalkozás tevékenyke­dik. A megyében levő 140 ezer kisgazdaságból 80 ezer tar­tozik a szövetség körzetébe. Az innen származó áru jelentő­sen segíti nemcsak a megye, htanem az ország ipari körzetei­nek ellátását is. A megye öss.zes kisgazdaságában előállított termék mintegy 60 százaléka származik a Kiskunságból. Ezen belül a hízott sertés 80, a szülő, gyümölcs 70, a baromfi 55 százaléka, hogy csak a legfontosabbakat említsük. 0 Babóczi Lajos a Pest megyei ÁÉV csapatának tagja verseny közben a fűrészgép forgóélét cse­réli. (Tóth Sándor felvételei) A körzet közös gazdaságaiban dolgozó tagoknak mintegy 40 szá­zaléka nő. A háztáji és a kisgaz­daságokban, beleértve a szakszö­vetkezetek tagsági kezelésben le­vő földjeit is, sokat dolgoznak, fő­ként a kertészetekben és az állat- tenyésztésben. A területi szövetség nőbizotl.- sága tegnap kibővített ülést tar­tott, amelyen részt vettek a párt- bizottság, a Hazafias Népfront, a MÉSZÖV képviselői is. Ezen töb­bek között megvitatták a háztáji, a tagsági kezelésben levő és más kisüzemek termelési tapasztala ta­it, a továbblépés lehetőségeit. A vitában felszólalók hangsú­lyozták, hogy a háztáji gazdál­kodás terhei nagyobbrészt az asszonyokra hárulnak. Nemcsak a közös munkában kell helytállni­uk, hanem otthon is. Az állatok gondozását általában ők végzik el. és ezenkívül nem kis feladat a háztartással járó teendők el­végzése sem. A felszólalók sürgették az olyan praktikus kisgépek gyár­tását, amelyek elősegítik a ház­táji munka megkönnyítését. Tör­tént már néhány intézkedés, amelyek ezt a célt szolgálják, de még mindig csak az elején va­gyunk a háztáji termelés kor­szerűsítésének. Az V. ötéves terv előirányzatai szerint esztendőn­ként másfél százalékkal kellene növelni a háztáji termelést. El­sősorban a zöldség- és gyümölcs- termesztésben, a szarvasmarha- és a sertéstartásban, valamint a kisállattenyésztésben kell előre­lépni. Az MSZMP XI. kongresz- szusának határozata is utal arra, hogy a népgazdaság érdekeinek megfelelően továbbra is támo­gatjuk a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelését. Ehhez tar­tozik az is, hogy megfelelő áron és biztonságosan tudják értékesí­teni a kistermelők áruikat, ne le­gyenek huzavonák az átvételnél, felvásárlásnál. A kisüzemek gé­pesítési lehetőségeinek kihaszná­lásával is lehet növelni a ter­melést, könnyebbé válik a mun­ka. Az elhangzott észrevételeket továbbítják a területi szövetség küldöttközgyűléséhez, a küldöttek pedig felszólalásaikban teszik meg észrevételeiket a mezőgaz­dasági szövetkezetek december­ben sorra kerülő kongresszusán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom