Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-22 / 250. szám

1976. október 22. • PETŐFI NÉPE • 5 • Lószerszámok, patkók, • Furmányos lakatok, Zá. • Világító eszözök. vasalások. rak. • A kiállítás különösen szép, szívet-szemet gyö­nyörködtető darabjai a kovácsremekek. (Pásztor Zoltán (elvételei.) A táj múltjának kutatása, a megőrzésre érdemes hagyomány gyűjtése, elemzése, a közművelő­dést segítő kiállítások rendezése a vidéki múzeum fontos feladata. Egyik tennivaló sem mehet a másik rovására. Sajnos, előfordul, hogy a mun­katerület egyik-másik része hát­térbe szorul; engednek a köny- nyebb út csábításának. A félegy­házi Kiskun Múzeumban ügyesen egyeztetik a látszólag ellentmon­dó kívánalmakat. Rendezvényeik a gyűjtést, kutatást ösztönzik, a kiállítások hozájárulnak feledett értékek feltárásához. Jól példázza törekvéseiket o Fémművesség Kiskunfélegyháza környékén című új kiállításuk. A helyismeret, helytörténet mosto­hán bánt a mi vidékünkön a kéz­műves iparral, ti jobban a bajai- ak mutatnak érdeklődést iránta, máig emlékezetes az alföldi könyvkötők művészetét bemutató kecskeméti tárlat, de az összkép céltudatosabb gyűjtést, feldolgo­zást sürget. A kiállítás előkészítése közben kirajzolódtak a múzeumi gyűj­temény hiányai, az ismeretek fe­hér foltjai, a további kutatás irá­nyai. összefoglalták a meglevő adatokat, új dokumentumokkal gazdagították a magyar ipartör­ténetet. Mindez sok munkával jár, mint minden igazi, saját erő­ből készített múzeumi kiállítás. A Fémművesség Kiskunfélegy­háza környékén kiállítás te­hát kettős hasznú. Miközben gyönyörködünk a szépen formált anyagban, gyarapodnak ismere­teink, nemesednek érzelmeink: minden tárgy az alkotó emberi munka himnusza. A rendezők gyarapították közben egy táj múltjára vonatkozó tudásukat, megpróbálkoztak a múzeumi ál­lomány kiegészítésével. H. N. MINDEN KORNAK megvoltak a maga kényeskedői. És minden kor írói jót nevettek rajtuk. Mert frissen szerzett pénzük, vagy rangjuk olyan magatartást pa­rancsol a kényeákedőkre* amit se pénzzel, se ranggal megvásárolni nem lehet, majmolni próbálják tehát. Faragatlanok, ezért finom- kodnak. Szépérzékük fogyatékos, ezért szépelegnek. Tudatlanok, ezért fontoskodnak. Földhöz ra­gadtak, ezért pipiskédnek. Szemé­lyiségük nincs arányban képzelt • vagy valódi helyzetükkel; más­képp szólva: lötyög alakjukon előkelőségük újruhája. Jót nevet­tek rajtuk a római vígjátékírók, pompás tréfákat eszelt ki elle­nük a firenzei Boccaccio, komé­diák sorozatában kacagott rajtuk a párizsi Moliére (a kényeskedők elnevezés is tőle származik, hal­hatatlanná az ő úrhatnám polgá­ra tette a figurájukat), a franciák parvenünek nevezték őket, az an­golok sznobnak, a magyar irodá­ja lomban Gvadányi József peleskei nótáriusa találkozott velük élő­ié» szőr Budán, a tizenkilencedik szá­zad magyar vígjátékaiban végig ott pipiskédnek: Kisfaludy Ká­roly, Szigligeti Ede és Csdky Ger­gely színpadán, ahonnan egyenes út vezet a mai színpadig, Szako- nyi Károly Hongkongi paróka cí­mű vígjátékáig például. A kényeskedők tudniillik ismét divatbal jöttek. Nem csoda, hogy a kabarétréfáktól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikke­kig olyan sűrűn állítják pellen­gérre őket: lépten-nyomon belé­jük botlunk az életben is. ÖK AZOK, akik a legújabb ké- nyeskedésdivat hajnalán, valami­kor tizenöt évvel ezelőtt, olyan büszkék voltak „nyugati cuccaik- ra”. ök azok, akik először jutottak Bécsig, hogy mire mások is meg­pillanthatták a Stefanskirche tor­nyát, ők már ázzál hencegjenek: „Olaszban” jártak, jövőre „Spa­nyolba” mennek, esetleg „Görög­be”. Most éppen a Földközi-ten­geri hajóút és Japán van divat­ban. ök azok, akiknek először volt tévéjük, mosógépük, frizsiderjük — ez is az új kényeskedésdivat hajnalán volt még —, hogy mire mindenkinek lett, ők már a színes tévénél meg az automata mosó- és hűtőgépnél tartsanak. ÖK TÁLALTAK KI, hogy a hétvégi telken garden partyt kell rendezni, faszén tüzelésű grillsü­tőkkel, mert az olyan „eredeti”, olyan „rusztikus”. ök szaladtak végig agon az ital- előkelőségi skálán, melynek ele­jén — ugye emlékszünk még rá? — a közönséges gin állt, majd a kubai rum követte, a skót whisky és a francia konyak. Most az „eg­zotikus” italok vannak divatban; az ázsiai rizspálinkákr például. ök azok, akik beavatottan be­széltek egy bizonyos Sagan kis­asszonyról, mielőtt regénye Ma­gyarországra érkezett, hogy kide­rüljön: limonádéról van szó. Ók azok, akik négyszáz forintot fizettek egy Nagyvilág számért, mely a Sagan-regény ravaszabb, amerikai változatát közölte: a Lo­ve storyt. ök boldogították gyerekeiket először különórákkal: művészi tor­na, balett, francia nyelv, tenisz; zongora; a ők kezdték azt a gye- reköltöztetési versenyt, amely jár­ványként futott végig a tz iskolán ök azok, akik mindig előttünk járnak hencegni való tulajdohaik­kal, tájékozottságukkal, bealvatott- ságukkal; nekik volt először ka­zettás magnetofonjuk, Levi’s nadrágjuk, tengeri herkentyűjük; ők ismerik a párizsi divatot, a színészek magánéletét és) a közélet kulisszatitkait; tőlük tudja meg az ember, milyen tájékozatlan, hiszen azt se tudja, hogy X. nagy- embernek ki a sógora, hogy nem az új autó a sikk most, hanem az ősrégi, amit a leleményes autó­gyárak szériában készítenek már, hogy dehogy is a régi abtó a sikk, hanem a ló, az az igazi, s: milyen ember az, aki még lovastúrákra se jár, képzeld drágám, az egyik gazdaság már parforce-vadásza- tot is hirdetett. Nevetségesek, ugye? De annyit nevettünk vagy zsörtölődtünk már rajtuk, a kabarétréfáktól a fej­csóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig, hogy röstellném most szóba hozni őket, ha csak a ka­barétréfák, glosszák és cikek íté­leteit ismételgetném, s nem tud-, nék valami újat is mondani ró­luk. Ügy érzem, tudok. Nem va- lalmi merőben újat, persze, csak valami olyasmit, amit a kényes­kedők elítélése közben nem min­dig szoktunk végiggondolni. A AZ EGYIK AZ, hogy a kényes­kedés, természetesen, az „újgaz­dagság” kísérő viselkedéstünete (mindig is az volt). De a kísérő tünet elítélése közben ítéljük-e el az „újgazdagságot” is? Magyarán: haragudjunk-e arra is, hogy ja­vulnak az életkörülmények, hogy egyre többen vannak, akik mun- kávál-tehetséggel olyan jövede­lemhez jutnak, amely tegnapi sze­génységüket mai jólétre cserélteti velük, haragudjunk-e a sokat em­legetett státus-szimbólumokra: az autókra, a telekre, az ilyen­olyan „cuccra?” Azt mondom: ne haragudjunk. Félni nem a jólét­től kell, hiszen éppen, azért har­coltunk éhesen, hogy most jóllak­hassunk. Félni a kísérő tünetek­től kell, egy nevetséges és, elíté­lendő magatartáshibától, amely­be mindnyájan beleeshetünk. ÉS EZ A MÁSIK dolog, amire gondolnunk kell: mindnyájan po­tenciális kényeskedők vagvunk. A római vígjátékíró, a firenzei Boc­caccio, a párizsi Moliére és a pesti Csiky Gergely egy vékony társa­dalmi rétegen köszörülhette tollát, a bírálat mindig egy feltörekvő, már tehetős, de még faragatlan osztálynak szólt, egyik-másik eset­ben — Gvadányi esetében például — a „származási előkelőség” és a provinciális magyarkodás konzer­vatív nézőpontjából, de kit illet most, nálunk a bírálat? Mind­nyájunkat. Nem egy réteg, nem egy osztály, hanem az egész nép indult el, hogy évezredes szegény­ségét lehetősségre váltsa, mi va­gyunk azok, akiken lötyög az a bizonyos új ruha, csoda-e, ha ügyetlenül viseljük, ha gyereke­sen dicsekszünk vele, ha Maja­kovszkij új lakásba költözött vas­öntője világgá hencegi, hogy für­dőszobája van? Vagy a vasöntő mérnökfia „nyugati cuccal”, a spanyolországi úttal, automata mosógéppel, grillsütővel, skót whiskyvel, elkényeztetett gyere­kével, kulturális vagy közéleti be- avatottságával dicsekszik most? A ruha túlságosan új, a kísértés túl­ságosan nagy, hogy úgy viselked­jünk benne, ahogy az urak visel­kedtek. Vagyis parvenük legyünk, sznobok, majmolok, kényeskedők. Az ítélet szigorán persze mit sem változtalt, ha tudjuk: rólunk van szó. De az ítélet nézőpontján min­denképp. Belülről kell nézni, ön­jobbító haraggal ezt a mai ké­nyeskedést, hogy megtanuljuk magunkhoz méltón — és nem az urakhoz hasonlón — viselni az új ruhát. Szocialista eleganciával. Pajtások! Nagy esemény előtt állunk. Ezekben a napokban már valamennyi járási-városi úttörő­parlamentet megtartottátok — a jövő héten, október 28-án, csü­törtökön, a megyei úttörőparla­mentre kerül sor. Akár két esztendővel ezelőtt, most is nagyon sok megvalósít­ható javaslattal indulnak majd erre az eseményre azok, akiket a járási-városi parlamenten megválasztottak. Izgalmas, érdekes, mozgalmas volt eddig is valamennyi lezajlott parlament. Ízelítőül felvillantunk számotokra is néhány részletet a kalocsai és kiskunhalasi járási, valamint a kecskeméti városi parlament eseményeiből. A kiskunhalasi pajtások nagy örömére a küldötteken, úttörő­vezetőkön kívül a csapatok szá­mos pártolótagja is részt vett ülé­sükön. Értékelve az elmúlt par­lament óta történt eseményeket, az akkor elhangzott javaslatok megvalósítását — büszkeség tölt­hette el az itt élő pajtásokat. Ja­vaslataik alapján alakították ki a jánoshalmi és kelebiai csapat­otthont. Létesült uszoda Tompán. Elégedettek lehetnek sportolóik­kal is, hiszen csaknem hatszáz út­törő és kisdobos vett részt a já­rási versenyeken! Három táboruk készült el az elmúlt nyáron, és országosan is számon tartott ered­ményeket ért el a Sziklai Sándor Határőr Gárda Zászlóalj. Javaslataik között szerepelt, hogy még több ifivezető dolgoz­zon a csapatoknál. Szervezzék meg gondosabban a bukásmentes őrsöket, ahol valamennyien segí­tik egymást a tanulásban. Több öntevékenységet! — ez volt má­sik javaslatuk. Ne várják, hogy tanáraik szervezzék meg a legap­róbb részletekig a túrákat. Az ő irányításukkal, ám öntevéke­nyen készítsék elő kirándulásai­kat. Hat szekcióban tárgyalták meg úttörőéletükkel kapcsolatos kí­vánságaikat a kecskeméti pajtá­sok. íme, néhány javaslatuk: Le­gyen minden rajnak ifivezetője! Látogathassák kedvezményesen, szervezetten a fedett uszodát. Te­gyenek meg a város vezetői min­dent. hogy ne legyenek zsúfoltak az iskolák! Legyen több szakkör, fogadják azok az ötödikes, hato­dikos ' pajtásokat is. A KISZ- alapszervezetek vegyenek részt a csapatok munkájában oly médon,- hogy hívják meg néhányukat fog­lalkozásaikra, és menjenek el ők is az úttörők kirándulásaira. Le­gyen állandó tábora a kecskemé­ti úttörőknek! Egy csokorra való kívánság! A megyei parlamentre induló ti­zenkét küldött bizonyára részle­tesen kifejti majd a város úttö­rőinek és kisdobosainak vala­mennyi elképzelését, elmondja, hogy a megvalósítást, ők, a vö- rösnyakkendősök hogyan képze­lik el. A kalocsai járásban ugyancsak lezajlott a parlament. Megálla­pították: tiszteletre méltó módon, emlékezetesen ünnepelték a szö­vetség fennállásának harminca­dik évfordulóját, a járás hírne­véhez méltóan szerepeltek a nép- művészeti pályázatokon. A har- tai és öregcsertői pajtások Csil­lebércen; a 'népművész-szaktá­borban tölthettek ezért szép na­pokat. Most, amikor már a csapat­parlamentekre is vissza tudnak tekinteni, örömmel állapítják meg, hogy valamennyi vidám, oldott légkörben zajlott le. Itt a géderlaki pajtásokat külön meg kell említeni: a megbeszé­lés végeztével vidám palacsinta­sütésre, gombócevésre is sor ke­rült. Este pedig tábortüzet gyúj­tottak! Kéréseik között szerepelt, hogy több ifivezető segítse a csapa­tok, rajok munkáját. Szervezzék meg részükre — illetve segítsék, hogy önmaguk megszervezzék — a színházlátogatásokat. Már most fogjanak hozzá a nyári táborok gondos kialakításához. Javasol­ták az iskolában előforduló apró hibák kijavítását vállaló brigá­dok megszervezését, egymás fo­kozott segítését a tanulásban. Elmondták, hogy szeretnék to­vábbra is gyűjteni a régi népi játékokat, remélik, hogy járá­sunkban még találnak ilyet. • Hasznos javaslatok, kezdemé­nyezések hangzottak el vala­mennyi parlamenten. Öröm ez az egész mozgalomnak, hiszen azt jelenti: őszintén szeretnétek, hogy a mozgalmi élet tartalmas legyen és jól előkészítsen a KISZ-életre. Mert tudjátok, hogy javasla­taitokat az úttörővezetők megfon­tolják. segítik, támogatják, leg­többször veletek együtt valósít­ják meg. Készüljetek tehát a megyei eseményre, mert rajtatok is múlik, hogy a megyében több úttörőszoba, csapatotthon, szak­kör lehessen. Selmeci Katalin Uborkapalánta - kémcsőben A litván egyetem tudósainak sikerült egy zöld uborkalevél szö­vetéből uborkát tenyészteni kém­csőben. A palánták tízszer ki­sebbek a kertben nevelkedettek­nél. A kísérlet során a szövetet táp­oldatba tették. Rövid időn belül laza, színtelen sejtmassza alakult ki. A sejtek egy részét a tudósok biológiailag aktív anyagokat tar­talmazó oldatba helyezték, ahol sejtmasszából egy jóformán ki- i’ehetetlen bimbó fejlődött, majd később kialakultak a növény egyéb szervei. Ez volt az első eset, hogy la­boratóriumi körülmények között sejtmasszából uborkát tenyéssze­nek ki. Más növényeket már ered­ményesen neveltek fel a Szovjet­unió és más országok biológiai laboratóriumaiban. A szovjet szakértők a közeljö­vőben egy rövidébb idő alatt érő és magasabb hozamú uborkafajtát akarnak kitenyészteni. (76.) Ettől zseniális ötletem szü­letett: behoztam a porszívót, sor. ra leszedtem a polcról a könyve­ket, mindegyiket kiporszívóztam, majd mindent visszaraktam. De ez az egész is csak másfél óráig tartott. Nem is fáraidtam el. Hiá­ba beszéltem rá magam, hogy most ki kell pihennem magam, nem tudtam elaludni. Csak fe­MM küdtem a helyemen, és közben szólt a telefon. Csengett, csengett, csengett, csengett, de azért sem vettem fel. Érdekes, hogy egyál­talán nem idegesített a csengés. Majdnem olyan szerencsém volt, hogy éppen a csengéstől aludtam volna el, de mégsem sikerült. Amikor végre elhallgatott, szinte hiányzott, hogy nem csörgőkígyó­zik tovább. Később szomjas lettem, és ki­mentem, hogy igyák valamit. Megittam az utolsó üveg Tonikot, és felírtam magamnak, hogy hol­nap a bevásárláskor Tonikot is vegyek. Amikor visszalengedez­tem ide a szobámba, hallottam, hogy megint egy átok motorke­rékpár mennydörög odalent a ház körül. Kinéztem a függöny nyílá­sán. Betli volt. Ügy látszik, rend­szeresen itt, a mi háztömbünk körül tart edzést azzal a rohadt motorral. Később eltűnt, a menny­dörgéssel együtt, de akkor ismét elkezdett csengeni a telefon. Nem vettem fel. Azután eszembe jutott, hogy a postás! Attila levele! Ebben a magányban annyira el le­het tompulni, hogy a postásról is elfeledkezik az ember? Lero­hantam a postaszekrényekhez, majdnem beletörtem a kulcsot. De — jaj, úgy megkönnyebbültem — volt levél! Kedves Tomka (Tamara+Szél- kisasszony!) Csak pár percem van, hogy ír­jak, mert a tábortűznél igényt tar­tanak (láthatod, mekkora az ín­ség!) az én bariton hangoskodá­somra is. Ismered a Guantaname- rát. Azt tanulja vokálszerű elő­adás céljaira a kollektíva. Normá­lis spanyol kiejtéssel (a kubaiak­tól). Normális spanyol kiejtéssel ugyanis nem úgy kell zengedezni, hogy Guantanaméra, hanem rö­vid e-vel. Guantanaméra. Plusz, hogy tudjad, a szövegét Jósé Mar­ti, a kubaiak Petőfihöz hasonlóan nagy költője írta, és a tartalom egy guantanamói (nézd meg a tér­képen) parasztlánykáról ad tájé­koztatást. (Majd személyesen a teljes szöveget is ismertetem.) Apát pedig légy szíves hívd föl, hogy jövő szombaton este hozzon ki a Nyugatiba. (Téged.) Ha optimistán számolok, akkor a jövő szombatig fixen tíz nap. Vagyis mire ezt a levelet megka­pod, akkor már csak kilenc. Jankavölgy-Tábor, 75. VI. 17. Attila Beleborzongtam, amikor a le­vele végét olvastam. Mert amit ír, abból totál cáfolhatatlanul ki­sugárzik, hogy ő is — drága szep­lős — ő is idegesen számolja a napokat, ő is sürgetné az idő mú­lását. Ha tehetné. Átok képződmény az idő. Ez a szó pedig, hogy „képződmény”, Attila szókincséből költözött át az enyémbe. Tehát átok képződmény az idő. Most, hogy egyedül va­gyok, ezerszer lassúbb, mint a csi­gák. Manci néniék kertjében. Máskor pedig, amikor lustálkod­hatna — az idő —, úgy rohan, mintha kergetnék. Attilával, a Duna-parton vagy a Várban, a Vízivárosban és mindenhol, ami­kor kettesben vagyok vele, min­dig csak kapkodom a fejem, hogy már megint este van, már megint haza kell menni, már megint a holnapra kell várni, már megint olyan rövid volt a délután, mint­ha összement volna a mosásban. Az éjjel a fantáziámmal odaal­kottam magam mellé Attilát és addig-addig ravaszkodtam, amíg aztán észre sem vettem, de a feje itt volt a mellemen, és én érez­tem, a bőrömmel éreztem, hogy meg-megrebben a szempillája. És ahhoz is elég élénk volt a fan­táziám, hogy képzeletben addig- addig helyezkedjek Attila mellett a plédünk alatt, amíg a keze oda­téved a meztelen combomra. Nem merte simogatni a bőrömet, csak rajta volt a keze, mozdulatlanul és hűvösen. Én sem mertem töb­bet akarni, nehogy észrevegye, hogy hol simogat a szempillája, és hol van rajtam a keze. Do­romboltam a fülébe, és együtt kiszámoltuk, hogy még kilenc nap. Ma pedig — ha úgy veszem, hogy már elmúlt ez a nap — már csak nyolcszor 24 óra. Der­mesztőén rengeteg idő. De ha most lefekszem, és me­gint sikerül bepörgetnem a fan­táziámat, megint együtt leszünk a pléd alatt. De inkább egy kicsit később. Most még — csak kis ideig — azt játszom, hogy visszalapozga­tok a gyorsírásomban. Június 7. — Aludni, az az ér­dekes. De úgy kellene elaludni, hogy sohase ébredjek fel. Vagy ha felébredek, úgy ébredjek, hogy jogerősen és végérvényesen kialudtam magamból Attilát, a hangját, az okos és szerény szö­vegét, a grape-fruit-humorát, az orra köré pötyögtetett szeplőt. Június 7-én, szombaton éjjel nem sejtettem, hogy másnap, szeplős, visszakaplak a szökő- kútnál. Június 8. — ... és beleborzon- gok, látván, hogy nélküled él­tem ... Este pedig? Lábujjhegy­re álltam és, az orrához dör­göltem az orrom. „Mi van? Akarsz valamit mondani, szep­lős?" Még egyszer pecsétet nyomtam a szájára. A forró aj­kaimmal. Csodálom, hogy még öniróniám is volt akkor, azon a vasárnap estén. „Szia. — Meg­érintette az arcom. — Szélkis­asszony ...” Ránéztem még egy­szer, de rögtön be is hunytam a szemem. Az ő érdekében. Har­madfokú égési sebeket szenved­hetett volna a pillantásomtól. Most is, ha itt volna és hozzám érne. Ezerfokos forró a bőröm. Megyek, lezuhanyozok lefekvés előtt. Hideggel. Jaj, szeplős, ho­gyan tudsz ennyire hiányozni! ATTILA Június 20, péntek Én vagyok a táborügyeletes. Egyedül ülök a deszkabódéban. A sátrakban már elharapódzott a járványos álomkór, csönd van, csak az előbb hallottam egy ba­goly ugatását. Meg a szél fuj. Ahogy hallom, egyre erősebben. Minduntalan átfütyül ezen a deszkabódén, a réseken. De le­galább ébren tart a huzat. Meg a hideg. Mert frankón hideg van. 20 °C. Tegnap az eső előtt még 32 °C volt. Testileg-lelkileg megmorzsolt ez a mai nap, vagyis volna esé­lyem, hogy elaludjak itt ültöm­ben. Mivel azonban egy álomba szenderült táborügyeletes er­kölcstelen látvány, hát inkább írok. Bőven van időm, tyúksze­meket növeszthetek az ujjaimra a golyóstollal, nyugodtan körmöl- hetek akár reggelig, tehát szol­gálati kötelességem (a naplóm előtt), hogy kapkodás nélkül, rendszerezve jegyezzem föl en­nek a furcsa napnak a leglé­nyegesebb eseményeit, amelyek közül főleg az egyik nyomasztó­an hat le keblemre (a kifejezés Kossuth Lajos beszédéből, amit a nemzetgyűlésben mondott 1848. július 11-én.) Reggeli után volt még egy kis időm. Várnunk kellett ugyanis, mert elszámolási összeröffenésre került sor a brigádvezetőink és a vasútépítő kirendelt normása kö­zött A rostokolást (tarhosrévl folklórgyűjtésemből) arra hasz­náltam ki, hogy írjak Tamarának. Még akkor reggel be is dobtam a postaládába a mai napra meg­címzett és fölbélyegzett borítékot. Amikor kivonultunk a terepre, menetelés közben Snuki hivatalo­san tájékoztatta a brigádot hogy szerinte a normás egy szökött fe- gyenc, akinek igazság szerint no­tórius csaló gyanánt kellene töl­tenie börtönéveit. Mert egy ereje teljében munkálkodó kasszafúró a becsület makulátlan lovagja eh­hez az alakhoz képest, aki napról napra éjt nappallá tesz, hogy mi­nimum fél köbmétert lecsaljon a teljesítményeinkből. De ma reggel a brigádvezetőktől úgy meg­kapta a beosztását, hogy nem győzte kapkodni a sunyi fejét. (Folytatjuk.) v.v.y.v.v.v.».*.y.v.y v.y.\v.v.y*v.v«v»v»y»:'V« Múzeumdicsérő FARAGÓ VILMOS, KÉNYESKEDŐK Hé ...... í ■ :■ ■ .. ..... ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom