Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-22 / 250. szám
1976. október 22. • PETŐFI NÉPE • 5 • Lószerszámok, patkók, • Furmányos lakatok, Zá. • Világító eszözök. vasalások. rak. • A kiállítás különösen szép, szívet-szemet gyönyörködtető darabjai a kovácsremekek. (Pásztor Zoltán (elvételei.) A táj múltjának kutatása, a megőrzésre érdemes hagyomány gyűjtése, elemzése, a közművelődést segítő kiállítások rendezése a vidéki múzeum fontos feladata. Egyik tennivaló sem mehet a másik rovására. Sajnos, előfordul, hogy a munkaterület egyik-másik része háttérbe szorul; engednek a köny- nyebb út csábításának. A félegyházi Kiskun Múzeumban ügyesen egyeztetik a látszólag ellentmondó kívánalmakat. Rendezvényeik a gyűjtést, kutatást ösztönzik, a kiállítások hozájárulnak feledett értékek feltárásához. Jól példázza törekvéseiket o Fémművesség Kiskunfélegyháza környékén című új kiállításuk. A helyismeret, helytörténet mostohán bánt a mi vidékünkön a kézműves iparral, ti jobban a bajai- ak mutatnak érdeklődést iránta, máig emlékezetes az alföldi könyvkötők művészetét bemutató kecskeméti tárlat, de az összkép céltudatosabb gyűjtést, feldolgozást sürget. A kiállítás előkészítése közben kirajzolódtak a múzeumi gyűjtemény hiányai, az ismeretek fehér foltjai, a további kutatás irányai. összefoglalták a meglevő adatokat, új dokumentumokkal gazdagították a magyar ipartörténetet. Mindez sok munkával jár, mint minden igazi, saját erőből készített múzeumi kiállítás. A Fémművesség Kiskunfélegyháza környékén kiállítás tehát kettős hasznú. Miközben gyönyörködünk a szépen formált anyagban, gyarapodnak ismereteink, nemesednek érzelmeink: minden tárgy az alkotó emberi munka himnusza. A rendezők gyarapították közben egy táj múltjára vonatkozó tudásukat, megpróbálkoztak a múzeumi állomány kiegészítésével. H. N. MINDEN KORNAK megvoltak a maga kényeskedői. És minden kor írói jót nevettek rajtuk. Mert frissen szerzett pénzük, vagy rangjuk olyan magatartást parancsol a kényeákedőkre* amit se pénzzel, se ranggal megvásárolni nem lehet, majmolni próbálják tehát. Faragatlanok, ezért finom- kodnak. Szépérzékük fogyatékos, ezért szépelegnek. Tudatlanok, ezért fontoskodnak. Földhöz ragadtak, ezért pipiskédnek. Személyiségük nincs arányban képzelt • vagy valódi helyzetükkel; másképp szólva: lötyög alakjukon előkelőségük újruhája. Jót nevettek rajtuk a római vígjátékírók, pompás tréfákat eszelt ki ellenük a firenzei Boccaccio, komédiák sorozatában kacagott rajtuk a párizsi Moliére (a kényeskedők elnevezés is tőle származik, halhatatlanná az ő úrhatnám polgára tette a figurájukat), a franciák parvenünek nevezték őket, az angolok sznobnak, a magyar irodája lomban Gvadányi József peleskei nótáriusa találkozott velük élőié» szőr Budán, a tizenkilencedik század magyar vígjátékaiban végig ott pipiskédnek: Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede és Csdky Gergely színpadán, ahonnan egyenes út vezet a mai színpadig, Szako- nyi Károly Hongkongi paróka című vígjátékáig például. A kényeskedők tudniillik ismét divatbal jöttek. Nem csoda, hogy a kabarétréfáktól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig olyan sűrűn állítják pellengérre őket: lépten-nyomon beléjük botlunk az életben is. ÖK AZOK, akik a legújabb ké- nyeskedésdivat hajnalán, valamikor tizenöt évvel ezelőtt, olyan büszkék voltak „nyugati cuccaik- ra”. ök azok, akik először jutottak Bécsig, hogy mire mások is megpillanthatták a Stefanskirche tornyát, ők már ázzál hencegjenek: „Olaszban” jártak, jövőre „Spanyolba” mennek, esetleg „Görögbe”. Most éppen a Földközi-tengeri hajóút és Japán van divatban. ök azok, akiknek először volt tévéjük, mosógépük, frizsiderjük — ez is az új kényeskedésdivat hajnalán volt még —, hogy mire mindenkinek lett, ők már a színes tévénél meg az automata mosó- és hűtőgépnél tartsanak. ÖK TÁLALTAK KI, hogy a hétvégi telken garden partyt kell rendezni, faszén tüzelésű grillsütőkkel, mert az olyan „eredeti”, olyan „rusztikus”. ök szaladtak végig agon az ital- előkelőségi skálán, melynek elején — ugye emlékszünk még rá? — a közönséges gin állt, majd a kubai rum követte, a skót whisky és a francia konyak. Most az „egzotikus” italok vannak divatban; az ázsiai rizspálinkákr például. ök azok, akik beavatottan beszéltek egy bizonyos Sagan kisasszonyról, mielőtt regénye Magyarországra érkezett, hogy kiderüljön: limonádéról van szó. Ók azok, akik négyszáz forintot fizettek egy Nagyvilág számért, mely a Sagan-regény ravaszabb, amerikai változatát közölte: a Love storyt. ök boldogították gyerekeiket először különórákkal: művészi torna, balett, francia nyelv, tenisz; zongora; a ők kezdték azt a gye- reköltöztetési versenyt, amely járványként futott végig a tz iskolán ök azok, akik mindig előttünk járnak hencegni való tulajdohaikkal, tájékozottságukkal, bealvatott- ságukkal; nekik volt először kazettás magnetofonjuk, Levi’s nadrágjuk, tengeri herkentyűjük; ők ismerik a párizsi divatot, a színészek magánéletét és) a közélet kulisszatitkait; tőlük tudja meg az ember, milyen tájékozatlan, hiszen azt se tudja, hogy X. nagy- embernek ki a sógora, hogy nem az új autó a sikk most, hanem az ősrégi, amit a leleményes autógyárak szériában készítenek már, hogy dehogy is a régi abtó a sikk, hanem a ló, az az igazi, s: milyen ember az, aki még lovastúrákra se jár, képzeld drágám, az egyik gazdaság már parforce-vadásza- tot is hirdetett. Nevetségesek, ugye? De annyit nevettünk vagy zsörtölődtünk már rajtuk, a kabarétréfáktól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig, hogy röstellném most szóba hozni őket, ha csak a kabarétréfák, glosszák és cikek ítéleteit ismételgetném, s nem tud-, nék valami újat is mondani róluk. Ügy érzem, tudok. Nem va- lalmi merőben újat, persze, csak valami olyasmit, amit a kényeskedők elítélése közben nem mindig szoktunk végiggondolni. A AZ EGYIK AZ, hogy a kényeskedés, természetesen, az „újgazdagság” kísérő viselkedéstünete (mindig is az volt). De a kísérő tünet elítélése közben ítéljük-e el az „újgazdagságot” is? Magyarán: haragudjunk-e arra is, hogy javulnak az életkörülmények, hogy egyre többen vannak, akik mun- kávál-tehetséggel olyan jövedelemhez jutnak, amely tegnapi szegénységüket mai jólétre cserélteti velük, haragudjunk-e a sokat emlegetett státus-szimbólumokra: az autókra, a telekre, az ilyenolyan „cuccra?” Azt mondom: ne haragudjunk. Félni nem a jóléttől kell, hiszen éppen, azért harcoltunk éhesen, hogy most jóllakhassunk. Félni a kísérő tünetektől kell, egy nevetséges és, elítélendő magatartáshibától, amelybe mindnyájan beleeshetünk. ÉS EZ A MÁSIK dolog, amire gondolnunk kell: mindnyájan potenciális kényeskedők vagvunk. A római vígjátékíró, a firenzei Boccaccio, a párizsi Moliére és a pesti Csiky Gergely egy vékony társadalmi rétegen köszörülhette tollát, a bírálat mindig egy feltörekvő, már tehetős, de még faragatlan osztálynak szólt, egyik-másik esetben — Gvadányi esetében például — a „származási előkelőség” és a provinciális magyarkodás konzervatív nézőpontjából, de kit illet most, nálunk a bírálat? Mindnyájunkat. Nem egy réteg, nem egy osztály, hanem az egész nép indult el, hogy évezredes szegénységét lehetősségre váltsa, mi vagyunk azok, akiken lötyög az a bizonyos új ruha, csoda-e, ha ügyetlenül viseljük, ha gyerekesen dicsekszünk vele, ha Majakovszkij új lakásba költözött vasöntője világgá hencegi, hogy fürdőszobája van? Vagy a vasöntő mérnökfia „nyugati cuccal”, a spanyolországi úttal, automata mosógéppel, grillsütővel, skót whiskyvel, elkényeztetett gyerekével, kulturális vagy közéleti be- avatottságával dicsekszik most? A ruha túlságosan új, a kísértés túlságosan nagy, hogy úgy viselkedjünk benne, ahogy az urak viselkedtek. Vagyis parvenük legyünk, sznobok, majmolok, kényeskedők. Az ítélet szigorán persze mit sem változtalt, ha tudjuk: rólunk van szó. De az ítélet nézőpontján mindenképp. Belülről kell nézni, önjobbító haraggal ezt a mai kényeskedést, hogy megtanuljuk magunkhoz méltón — és nem az urakhoz hasonlón — viselni az új ruhát. Szocialista eleganciával. Pajtások! Nagy esemény előtt állunk. Ezekben a napokban már valamennyi járási-városi úttörőparlamentet megtartottátok — a jövő héten, október 28-án, csütörtökön, a megyei úttörőparlamentre kerül sor. Akár két esztendővel ezelőtt, most is nagyon sok megvalósítható javaslattal indulnak majd erre az eseményre azok, akiket a járási-városi parlamenten megválasztottak. Izgalmas, érdekes, mozgalmas volt eddig is valamennyi lezajlott parlament. Ízelítőül felvillantunk számotokra is néhány részletet a kalocsai és kiskunhalasi járási, valamint a kecskeméti városi parlament eseményeiből. A kiskunhalasi pajtások nagy örömére a küldötteken, úttörővezetőkön kívül a csapatok számos pártolótagja is részt vett ülésükön. Értékelve az elmúlt parlament óta történt eseményeket, az akkor elhangzott javaslatok megvalósítását — büszkeség tölthette el az itt élő pajtásokat. Javaslataik alapján alakították ki a jánoshalmi és kelebiai csapatotthont. Létesült uszoda Tompán. Elégedettek lehetnek sportolóikkal is, hiszen csaknem hatszáz úttörő és kisdobos vett részt a járási versenyeken! Három táboruk készült el az elmúlt nyáron, és országosan is számon tartott eredményeket ért el a Sziklai Sándor Határőr Gárda Zászlóalj. Javaslataik között szerepelt, hogy még több ifivezető dolgozzon a csapatoknál. Szervezzék meg gondosabban a bukásmentes őrsöket, ahol valamennyien segítik egymást a tanulásban. Több öntevékenységet! — ez volt másik javaslatuk. Ne várják, hogy tanáraik szervezzék meg a legapróbb részletekig a túrákat. Az ő irányításukkal, ám öntevékenyen készítsék elő kirándulásaikat. Hat szekcióban tárgyalták meg úttörőéletükkel kapcsolatos kívánságaikat a kecskeméti pajtások. íme, néhány javaslatuk: Legyen minden rajnak ifivezetője! Látogathassák kedvezményesen, szervezetten a fedett uszodát. Tegyenek meg a város vezetői mindent. hogy ne legyenek zsúfoltak az iskolák! Legyen több szakkör, fogadják azok az ötödikes, hatodikos ' pajtásokat is. A KISZ- alapszervezetek vegyenek részt a csapatok munkájában oly médon,- hogy hívják meg néhányukat foglalkozásaikra, és menjenek el ők is az úttörők kirándulásaira. Legyen állandó tábora a kecskeméti úttörőknek! Egy csokorra való kívánság! A megyei parlamentre induló tizenkét küldött bizonyára részletesen kifejti majd a város úttörőinek és kisdobosainak valamennyi elképzelését, elmondja, hogy a megvalósítást, ők, a vö- rösnyakkendősök hogyan képzelik el. A kalocsai járásban ugyancsak lezajlott a parlament. Megállapították: tiszteletre méltó módon, emlékezetesen ünnepelték a szövetség fennállásának harmincadik évfordulóját, a járás hírnevéhez méltóan szerepeltek a nép- művészeti pályázatokon. A har- tai és öregcsertői pajtások Csillebércen; a 'népművész-szaktáborban tölthettek ezért szép napokat. Most, amikor már a csapatparlamentekre is vissza tudnak tekinteni, örömmel állapítják meg, hogy valamennyi vidám, oldott légkörben zajlott le. Itt a géderlaki pajtásokat külön meg kell említeni: a megbeszélés végeztével vidám palacsintasütésre, gombócevésre is sor került. Este pedig tábortüzet gyújtottak! Kéréseik között szerepelt, hogy több ifivezető segítse a csapatok, rajok munkáját. Szervezzék meg részükre — illetve segítsék, hogy önmaguk megszervezzék — a színházlátogatásokat. Már most fogjanak hozzá a nyári táborok gondos kialakításához. Javasolták az iskolában előforduló apró hibák kijavítását vállaló brigádok megszervezését, egymás fokozott segítését a tanulásban. Elmondták, hogy szeretnék továbbra is gyűjteni a régi népi játékokat, remélik, hogy járásunkban még találnak ilyet. • Hasznos javaslatok, kezdeményezések hangzottak el valamennyi parlamenten. Öröm ez az egész mozgalomnak, hiszen azt jelenti: őszintén szeretnétek, hogy a mozgalmi élet tartalmas legyen és jól előkészítsen a KISZ-életre. Mert tudjátok, hogy javaslataitokat az úttörővezetők megfontolják. segítik, támogatják, legtöbbször veletek együtt valósítják meg. Készüljetek tehát a megyei eseményre, mert rajtatok is múlik, hogy a megyében több úttörőszoba, csapatotthon, szakkör lehessen. Selmeci Katalin Uborkapalánta - kémcsőben A litván egyetem tudósainak sikerült egy zöld uborkalevél szövetéből uborkát tenyészteni kémcsőben. A palánták tízszer kisebbek a kertben nevelkedetteknél. A kísérlet során a szövetet tápoldatba tették. Rövid időn belül laza, színtelen sejtmassza alakult ki. A sejtek egy részét a tudósok biológiailag aktív anyagokat tartalmazó oldatba helyezték, ahol sejtmasszából egy jóformán ki- i’ehetetlen bimbó fejlődött, majd később kialakultak a növény egyéb szervei. Ez volt az első eset, hogy laboratóriumi körülmények között sejtmasszából uborkát tenyésszenek ki. Más növényeket már eredményesen neveltek fel a Szovjetunió és más országok biológiai laboratóriumaiban. A szovjet szakértők a közeljövőben egy rövidébb idő alatt érő és magasabb hozamú uborkafajtát akarnak kitenyészteni. (76.) Ettől zseniális ötletem született: behoztam a porszívót, sor. ra leszedtem a polcról a könyveket, mindegyiket kiporszívóztam, majd mindent visszaraktam. De ez az egész is csak másfél óráig tartott. Nem is fáraidtam el. Hiába beszéltem rá magam, hogy most ki kell pihennem magam, nem tudtam elaludni. Csak feMM küdtem a helyemen, és közben szólt a telefon. Csengett, csengett, csengett, csengett, de azért sem vettem fel. Érdekes, hogy egyáltalán nem idegesített a csengés. Majdnem olyan szerencsém volt, hogy éppen a csengéstől aludtam volna el, de mégsem sikerült. Amikor végre elhallgatott, szinte hiányzott, hogy nem csörgőkígyózik tovább. Később szomjas lettem, és kimentem, hogy igyák valamit. Megittam az utolsó üveg Tonikot, és felírtam magamnak, hogy holnap a bevásárláskor Tonikot is vegyek. Amikor visszalengedeztem ide a szobámba, hallottam, hogy megint egy átok motorkerékpár mennydörög odalent a ház körül. Kinéztem a függöny nyílásán. Betli volt. Ügy látszik, rendszeresen itt, a mi háztömbünk körül tart edzést azzal a rohadt motorral. Később eltűnt, a mennydörgéssel együtt, de akkor ismét elkezdett csengeni a telefon. Nem vettem fel. Azután eszembe jutott, hogy a postás! Attila levele! Ebben a magányban annyira el lehet tompulni, hogy a postásról is elfeledkezik az ember? Lerohantam a postaszekrényekhez, majdnem beletörtem a kulcsot. De — jaj, úgy megkönnyebbültem — volt levél! Kedves Tomka (Tamara+Szél- kisasszony!) Csak pár percem van, hogy írjak, mert a tábortűznél igényt tartanak (láthatod, mekkora az ínség!) az én bariton hangoskodásomra is. Ismered a Guantaname- rát. Azt tanulja vokálszerű előadás céljaira a kollektíva. Normális spanyol kiejtéssel (a kubaiaktól). Normális spanyol kiejtéssel ugyanis nem úgy kell zengedezni, hogy Guantanaméra, hanem rövid e-vel. Guantanaméra. Plusz, hogy tudjad, a szövegét Jósé Marti, a kubaiak Petőfihöz hasonlóan nagy költője írta, és a tartalom egy guantanamói (nézd meg a térképen) parasztlánykáról ad tájékoztatást. (Majd személyesen a teljes szöveget is ismertetem.) Apát pedig légy szíves hívd föl, hogy jövő szombaton este hozzon ki a Nyugatiba. (Téged.) Ha optimistán számolok, akkor a jövő szombatig fixen tíz nap. Vagyis mire ezt a levelet megkapod, akkor már csak kilenc. Jankavölgy-Tábor, 75. VI. 17. Attila Beleborzongtam, amikor a levele végét olvastam. Mert amit ír, abból totál cáfolhatatlanul kisugárzik, hogy ő is — drága szeplős — ő is idegesen számolja a napokat, ő is sürgetné az idő múlását. Ha tehetné. Átok képződmény az idő. Ez a szó pedig, hogy „képződmény”, Attila szókincséből költözött át az enyémbe. Tehát átok képződmény az idő. Most, hogy egyedül vagyok, ezerszer lassúbb, mint a csigák. Manci néniék kertjében. Máskor pedig, amikor lustálkodhatna — az idő —, úgy rohan, mintha kergetnék. Attilával, a Duna-parton vagy a Várban, a Vízivárosban és mindenhol, amikor kettesben vagyok vele, mindig csak kapkodom a fejem, hogy már megint este van, már megint haza kell menni, már megint a holnapra kell várni, már megint olyan rövid volt a délután, mintha összement volna a mosásban. Az éjjel a fantáziámmal odaalkottam magam mellé Attilát és addig-addig ravaszkodtam, amíg aztán észre sem vettem, de a feje itt volt a mellemen, és én éreztem, a bőrömmel éreztem, hogy meg-megrebben a szempillája. És ahhoz is elég élénk volt a fantáziám, hogy képzeletben addig- addig helyezkedjek Attila mellett a plédünk alatt, amíg a keze odatéved a meztelen combomra. Nem merte simogatni a bőrömet, csak rajta volt a keze, mozdulatlanul és hűvösen. Én sem mertem többet akarni, nehogy észrevegye, hogy hol simogat a szempillája, és hol van rajtam a keze. Doromboltam a fülébe, és együtt kiszámoltuk, hogy még kilenc nap. Ma pedig — ha úgy veszem, hogy már elmúlt ez a nap — már csak nyolcszor 24 óra. Dermesztőén rengeteg idő. De ha most lefekszem, és megint sikerül bepörgetnem a fantáziámat, megint együtt leszünk a pléd alatt. De inkább egy kicsit később. Most még — csak kis ideig — azt játszom, hogy visszalapozgatok a gyorsírásomban. Június 7. — Aludni, az az érdekes. De úgy kellene elaludni, hogy sohase ébredjek fel. Vagy ha felébredek, úgy ébredjek, hogy jogerősen és végérvényesen kialudtam magamból Attilát, a hangját, az okos és szerény szövegét, a grape-fruit-humorát, az orra köré pötyögtetett szeplőt. Június 7-én, szombaton éjjel nem sejtettem, hogy másnap, szeplős, visszakaplak a szökő- kútnál. Június 8. — ... és beleborzon- gok, látván, hogy nélküled éltem ... Este pedig? Lábujjhegyre álltam és, az orrához dörgöltem az orrom. „Mi van? Akarsz valamit mondani, szeplős?" Még egyszer pecsétet nyomtam a szájára. A forró ajkaimmal. Csodálom, hogy még öniróniám is volt akkor, azon a vasárnap estén. „Szia. — Megérintette az arcom. — Szélkisasszony ...” Ránéztem még egyszer, de rögtön be is hunytam a szemem. Az ő érdekében. Harmadfokú égési sebeket szenvedhetett volna a pillantásomtól. Most is, ha itt volna és hozzám érne. Ezerfokos forró a bőröm. Megyek, lezuhanyozok lefekvés előtt. Hideggel. Jaj, szeplős, hogyan tudsz ennyire hiányozni! ATTILA Június 20, péntek Én vagyok a táborügyeletes. Egyedül ülök a deszkabódéban. A sátrakban már elharapódzott a járványos álomkór, csönd van, csak az előbb hallottam egy bagoly ugatását. Meg a szél fuj. Ahogy hallom, egyre erősebben. Minduntalan átfütyül ezen a deszkabódén, a réseken. De legalább ébren tart a huzat. Meg a hideg. Mert frankón hideg van. 20 °C. Tegnap az eső előtt még 32 °C volt. Testileg-lelkileg megmorzsolt ez a mai nap, vagyis volna esélyem, hogy elaludjak itt ültömben. Mivel azonban egy álomba szenderült táborügyeletes erkölcstelen látvány, hát inkább írok. Bőven van időm, tyúkszemeket növeszthetek az ujjaimra a golyóstollal, nyugodtan körmöl- hetek akár reggelig, tehát szolgálati kötelességem (a naplóm előtt), hogy kapkodás nélkül, rendszerezve jegyezzem föl ennek a furcsa napnak a leglényegesebb eseményeit, amelyek közül főleg az egyik nyomasztóan hat le keblemre (a kifejezés Kossuth Lajos beszédéből, amit a nemzetgyűlésben mondott 1848. július 11-én.) Reggeli után volt még egy kis időm. Várnunk kellett ugyanis, mert elszámolási összeröffenésre került sor a brigádvezetőink és a vasútépítő kirendelt normása között A rostokolást (tarhosrévl folklórgyűjtésemből) arra használtam ki, hogy írjak Tamarának. Még akkor reggel be is dobtam a postaládába a mai napra megcímzett és fölbélyegzett borítékot. Amikor kivonultunk a terepre, menetelés közben Snuki hivatalosan tájékoztatta a brigádot hogy szerinte a normás egy szökött fe- gyenc, akinek igazság szerint notórius csaló gyanánt kellene töltenie börtönéveit. Mert egy ereje teljében munkálkodó kasszafúró a becsület makulátlan lovagja ehhez az alakhoz képest, aki napról napra éjt nappallá tesz, hogy minimum fél köbmétert lecsaljon a teljesítményeinkből. De ma reggel a brigádvezetőktől úgy megkapta a beosztását, hogy nem győzte kapkodni a sunyi fejét. (Folytatjuk.) v.v.y.v.v.v.».*.y.v.y v.y.\v.v.y*v.v«v»v»y»:'V« Múzeumdicsérő FARAGÓ VILMOS, KÉNYESKEDŐK Hé ...... í ■ :■ ■ .. ..... ..