Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
mm L 1 976. szeptember 16. • PETŐFI NÉPÉ • 7 SPORT-SPORT Kettős Bács megyei győzelem a „Vezess kiválóan” országos döntőn Szeptember 11—12-e között Dunakeszin került megrendezésre al sorköteles gépjárművezetők „Vezess kiválóan” versenyének országos döntője. 19 megye és Budapest 3—3 fős csapatai mértég össze tudásukat ezen a magas színvonalú, összetett versenyen. A fiatal versenyzőknek számot kellett adni a verseny során elméleti felkészültségükről, mégpedig politikai, közlekedési, szerkezeti és üzemeltetési ismeretekből. A vepseny folyamán vizsgázni kellett a résztvevőknek gyakorlati ismeretekből, hibaelhárításból és szíerelésből. Végül következett a vezetési gyakorlat, amely próbára tette az embert és a technikát egyaránt. A céltudatos, jó felkészítés meghozta a sikert Bács megye csapatának, hiszen a csapat (Toldi János, Kiskunhalas, Juhász István Kunszentmiklós, Martonosi László Kiskunhalas) megszerezte az első helyet, 2778 ponttal, 2. Fejér megye 2690, 3. Budapest 2678 ponttal. A kiválóan szerepelt Bácd megyei csapat elnyerte az MHSZ Országos Központ értékes különdíját, valamint a Volán Tröszt vándordíját. Az egyéni versenyben is Bács megyei siker született, Toldi Jánosnak oklevél, érem és 5000 forint pénzjutalom járt a bajnoki cím mellé. A verseny jelentőségét a magas szintű követelménytámasztást kifejezték az igen értékes versenydíjak is. A legjobb csapatot felkészítő MHSZ iskolának járó díjat (1 db diavetítő, 1 db magnetofon) Pacsek József vezérőrnagy honvédelmi miniszterhelyettes adta át az MHSZ Bács megyei Gépjárművezetőképző Iskolának. Jó játékkal nyert az Építők Női csapataink pont nélkül maradtak Váci Forte— Kecskeméti TE 12—11 (8—7) • Zubornyákné jó játéka is kevés volt a KTE győzelméhez. NB Il-es női kézilabda-mérkőzés, Kecskemét, 100 néző, vezette: Dzsi- poff, Horrljyik. KTE: Deák — Gergely, Búzás!, Zubor- nyáknlé, Cs. Kovács, Takács, Vargáné. Csere: Kiss, Osernus. Szűcs, Tomaso vs^ki, Kocsis. Edző: Boldog Mihály. Mindvégig nagy taktikai haroot vívott a két csapat. A KTE nem tudt- ta áttörni a jól záró váci védelmet. Néhány hétméterest kiharcolt ugyan, de azt sem tudta értékesíteni. Góldobók: Zubornyákné 4, Tomasovszkii 3, Búzás 2, Vargáné, Takács. Jók: Zubornyákné, Búzás, Tomasovszki. Salgótarján—Kiskunhalasi AC 13—12 (9—7) NB Il-es női kézilabda-mérkőzés, Kiskunhalas 100 néző, vezette: Hegedűs, Kiss J. KAC: Rácz — Frittman, Takács. Erdész, Kiss J., Kovács, Molnár. Csere: Sziklai, Bállá, Kocsis. Edző: Horváth István. A tartalékos kiskunhalasi csapatot meglepte a jól játszó vendégegyüttes és mindvégig vezetve biztosan győzött. Góldobók: Erdész 4, Takács 3, Molnár 3, Kovács 2. Dunaújvárosi Kohász— Soltvadkerti TE 19—13 (12—9) NB Il-es női kézilabda-mérkőzés, Soltvadkert, 200 néző, vezette:, Kónya, Radó. Soltvadkert: Fritsch — Hirsch, Sörös, Mayer, Pápp, Marosi, Szarka. Csere: Nyergesné, Iva- nics, Milicz. Kovács. Edző: Kovács Katalin. Jó játékot, szoros eredményt hozó első félidő után tudta csak fizikai adottságait kihasználni a bajnokjelölt Dunaújváros. Góldobók: Szarka 4, Kovács 3, Mayer Papp 2—2, SÖröS, Marosi. Jók: Fritsch. Szarka. Kecskeméti Építők — HBNA 32—24 (15—12) • Rácz egy góllal járult hozzá csapata győzelméhez. (Banczik István felvételei.) NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés. Kecskemét, 300 néző, vezette : Farkas, Palotás. Építők: Lovász — Farkas, Fazekas, Liptai, Rácz, Tóth. Bóna. Csere: Varjú, Nagy, Sebessy, Patocskai, Kovács. Edző: Cza- gány Károly. Az első percekben meglepően jól kezdett a HBNA. Az Építők védelme képtdlen volt feltartóztatni a beállósokat. A kecskeméti csapat csak a félidő hajrájára tudta megfordítani az eredményt. Szünet után a kecskemétiek nagy fölényben játszottak, s csak könnyelműsködésük- nek tulajdonítható, hogy nem arattak nagyobb arányú győzelmet. Góldobók: Fazekas 15, Tóth 5, Bóna 4, Liptai 3, Farkas 2, Nagy. Rácz, Varjú. Jók: Lovász, Tóth, Bóna, Liptai, Fazekas. BIRKÓZÁS Réczi bronzérmes, Sárközi ötödik lett Nem valószínű, hogy a szombaton és vasárnap Budapesten lezajlott országos kötöttfogású birkózóbajnokságot a krónikások később majd a nagysikerű, csodálatos versenyek közé sorolják. Hogy miért? Talán egészen pontosan nehéz lenne erre válaszolni. A nem túlságosan sikeres montreali birkózó szereo- lés után valahogy a hangulat romlott el. Ügy látszott, hogy a közönség, a szakemberek, de olykor a bírók is kissé az olimpián szerepelt birkózókon kívántak elégtételt venni az elmaradt sikerekért. Az, hogy mindenki őket akarta legyőzni, természetesen érthető. Az viszont már aligha, hogy miért szurkoltak a nézők — szinte minden esetben — az olimpián járt birkózók ellen, erre már nehezebb magyarázatot találni. Az országos kötöttfogású birkózóbajnokságon megyénkből két versenyző indult. Egyik Réczi László olimpiai bronzérmesünk, aki mint ismeretes, csak harmadik lett, a másik pedig Sárközi Ferenc, a KSC birkózója. A két versenyző szerepléséről Fehér János, a KSC edzője számolt be. — Réczi helyzete a világbajnokságon nem volt könnyű. Először Tóth Istvánnal, a G.-HA- VAG versenyzőjével került szembe. Talán kevesen tudják, hogy Tóth valamikor tiszakécskei fiú volt, s a Félegyházi Vasasban birkózott együtt Réczivel. Ügy ismerik hát egymás mozdulatait, mint talán saját magukat. Kemény csata volt ez, s Réczi 7—2 arányú pontozással nyert. Aztán jött a második mérkőzése az egri Lakatos ellen. A végén 2—2 intéssel, egyformán álltak. Mindketten keményen keresték a fogásokat, nehéz lett volna megmondani, hogy ki az aktív. Nyugodtan hagyhatták volna végigbirkózni őket, s akkor alighanem Réczi nyer. Ám jött az olimpiá- sok elleni közhangulat, ami sajnos olykor a bírókra is ráragadt, s Réczit leléptették. (Érdekes, hogy a Népsport is hasonló módon vélekedett' a dologról.) A továbbiakban aztán Réczi mindenkit megvert, de mivel Tóth ellen Lakatost is leléptették, Tóth lett a bajnok, s Réczi Laci csak harmadik. Ami Sárközi szereplését illeti, ő a 74 kg-ban indult 15 versenyző közt. Szombaton! volt-két tusgyőzelme, maid pontozással kikapott “a Úúnéiuj¥áro&i~ Vafgá-- tól. Vasárnap a döntőben még nyert Máder (Ü. Dózsa) ellen, majd a bajnok Kocsistól kikapott, s így 5. lett. Ez is szép eredmény. * Kalocsán rendezték meg a • Az országos bajnokság alkalmával Hegedűs Csabának, Réczi Lászlónak és Rovnyai Jánosnak a Magyar N épköztársaság Kiváló Sportolója kitüntetést adták át • Réczi ellenfele tushelyzetben. „Piros Arany” kupa serdülő kötöttfogású vándordíjas birkózó- versenyt. Sok induló volt, érdekes, magas színvonalú küzdelem, s a győztesek pompás, kalocsai mintákkal díszített porcelán tiszteletdíjakat kaptak. Meglepetés volt, hogy a kalocsai Demsa és Valkai nem tudott győzni. A versenybíróság ugyan nem adott külön tiszteletdíjat a legszebb birkózásért, de mi magunkban ezt a címet feltétlenül a kiskunfélegyházi Karsai Lászlónak ítéltük, aki remek akciókkal, valamennyi ellenfelét tussal verte. Eredmények: 42 kg: 1. Pintér (Kkfh. Vasas). 45 kg: 1. Herceg (KSE), 2. Dorogi (Kkfh. Vasas), 3. Csefkó (KSE). 49 kg: 1. Deák (KSC), 2. Demsa- (KSE)V -3. - Kökény (Lehel- SC). 53 kg; 1. Kacsai (Kkfh. Vasas), 2 SzéT (SZVSE). 3. Rácz (KSC). 57 kg: 1. Sajtos (SZVSE). 2. Gyarmati (KSC), 3. Reczicza (Kkfh. Vasas). 62 kg: 1. Seres (Kkfh. Vasas), 2. Baksa (SZVSE). 3. Tóth (KSC). 67 kg: 1. Cselik (KSE). 2. Homoki (SZVSE), 3. Mácsai (KSE). 72 kg: 1. Baksa (SZVSE), 2. Tóth (Lehel SC), 3. Reine (SZVSE). 78 kg: 1. Ungi (SZVSE), 2. Valkai (KSE), 3. Németh (Kszent- miklós). Nehézsúly: 1. Pemeki (SZVSE), 2. Lévai (SZVSE), 3. Fegyvári (KSE). A pontverseny végeredménye: 1. SZVSE 21, 2. Kalocsai SE 13, 3. Kkfh. Vasas 12, 4. KSC 7, 5. Lehel SC 3, 6. Kunszentmiklós 1 pont. • Szigetszentmiklóson az országos felnőtt I—III. o. szabadfogású versenyen 68 kg-ban a kun- szentmiklósi Losoncz a 3. helyet szerezte meg. * . A hét végén, szombaton . és vasárnap Miskolcon kerül sor az ) országos szabadfogású birkózó- bajnokságra, ahol a vidékbajnokság és a Budapest bajnokság helyezettjei mérkőznek a bajnoki címért. Megyénkből Seres és Szabó (KSC), Haller és Bénák (BSK), valamint Ungi (Soltvadkert) indulhat a versenyen. NŐI RÖPLABDA NB II Két győzelem, egy vereség Kecskeméti Építők— Tatabányai Bányász 3—1 Vezette: Sallói, Varjú. Építők: Rock, Nagy, Domokos, Csonto.s, Garaczi, Barthalos. Csere: Feith. Edző: Dunszt István. Dunaújvárosi Tsz SK— Kecskeméti Építők 3—2 Vezette: Papp, Sallói. Kecskeméti MFSC— Hódmezővásárhely 100—63 (53—33) NB III. férfi. Kecskemét. Vezette: Láng, Farkas. K. MFSC: Sümegi (21), Szabó Sz. (11) — Doró (9) — Ruzso- nyi (20), Vasvári (22). Csere: Hakstol (4), Emii (4). Lakatos (6), Krizsán (3), Halász. Edző: Vasvári Károly. Az ötödik játszma végén a nagyobb tapasztalat döntött. Kecskeméti Építők— Gyomai Spartacus 3—0 Vezette: Papp. Csak az első játszma volt szoros. A harmadik szettben pontot sem szerzett a Spartacus. Jók: Magó, Rock, Csontos. Kecskeméti MFSC— Hódmezővásárhely 55—49 (25—24) NB III. női. Kecskemét. K. MFSC: Szentesiné (14), Ké- gelné — Kontráné (11) — Dunsztné (8), Mészáros (10). Csere: Vasváriné, Kovács M. (12), Horváth I., Túri. Edző: Vasvárt Károly. SOROKBAN Két sikeres továbbképző tan- lolyamot rendezett a Megyei Testnevelési és Sporthivatal az elmúlt hetekben a kunfehértói edzőtáborban. Szeptember 6—8-ig a szakszövetségek vezetőinek 50 fős csoportja, szeptember 9—11-ig pedig 35 sportegyesületi vezető vett részt továbbképzésen. Az előadók közt volt dr. Árvay Árpád, a megyei Tanács VB-titkára, aki a megye sportjának feladatairól tartott előadást. Réczi László olimpiai bronzérmes birkózónk is tartótt élménybeszámolót, majd ezt követően dr. Árvay Árpád a Megyei Tanács, majd Borszéki Lajos a megyei Sporthivatal ajándékát adta át Réczi Lászlónak. * Asztalitenisz. Megyei férfi CSB- eredmények: Tázlár—Kalocsa 13—3. Győztesek: Judák II 4, Horváth 3, Ju- dák I. 3, Pethő 3, ill: Mácsai I. 3. Tázlár—Kecskemét 8—8. Győztesek: Horváth 3, Judák I. 3, Pethő 2, ill: Jánosi 4, Ladányi I. 2, Ackerl 1, Ladányi II. 1. NB III-as kosárlabda-mérkőzések V. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna (Ism.) (színes!) 8.05: Iskolatévé. Földrajz (Alt. Isk. 8. oszt.) A Föld mint égitest. 11.05: Kémia (Alt. Isk. 7. oszt.) Az anyag. 13.05: Iskolatévé. Földrajz (Ism.) 15.55: Kémia (Ism.) 18.15: Telesport. MagyarorszAg—Csehszlovákia női atlétikai viadal. MagyarorszAg— Csehszlovákia— Jugoszlávia— Görögország férfi atlétikai viadal. 88.30: Hírek. 18.35: Reklámműsor. 18.40: Valami elindult. Dokumentumfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes!) 19.20: Tévétorna. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Nagy kalandom Északon (színes!) Jack London művel alapján készült olasz tévéfilmsorozat. VII,'5. rész. 21.00: Jogi esetek (01.) 21.(0: Lássuk a zenét! (színest) Középdöntő (I. rész.) 23.10: TV-hlradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Századunk. Dokumentumműsor-sorozat. XX/18. rész: Frankhamisítás! ügy: „Macska- egér háború” (Ism.) 21.00: TV-hlradú 2. 21.20: Reklámműsor (A Fővárosi Mozik műsorából.) 21.25: A zöld rendszámtábla. NSZK tévéfilm. KOSSUTH 8.27: A vadorzó. Részletek Lort- zlng operájából. 9.00: Harsán a kürtszó! 9.30: Mendelssohn: Oktett. 10.05: iskolarádió. 10.30: Képzés, átképzés, továbbképzés — 1U. rész. 10.45: Zenekari muzsika. 11.39: Tavaszt szél. Szabó Pál regénye folytatásokban — VI. (befejezd) réaz. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Világirodalmi könyvszemle. 14.42: Saljapin operafelvételeiből. 15.10: Hándel: Vlzizene — szvit. 15.28: Ezeregy délután. A Gyermekrádió irodalmi újságja (ism.). 10.00: A világgazdaság hírei. 16.07: Holnap közvetítjük.. . 16.27: Klasszikus operettekből. 17.05: Kötelező-e a kötelező munkaközvetítés? Riport. 17.25: Utam a népzenéhez. A mikrofonnál: Molnár Antal (ism.). 17.37: Lemezek közt válogatva. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: A fülemüle. Petelei István regényének rádióváltozata. (Ism.) 19.50: Tillal Aurél: Sárközi szőttes. 19.57: OJ lemezeinkből. Rossini: A sevillai borbély. Két- felvonásos opera. Közben: 21.40: Adottságok, lehetőségek a Paksi Állami Gazdaságban. 23.37: Tánczene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI 8.05: Burka Sándor tárogatón Játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Sanzonok. 8.40: Slágermúzeum. 9.33: Kaál Samu — Bródy Sándor elbeszélése rádióra 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Verbunkos muzsika. 12.33: Pécsi stúdiónk Jelentkezik. 12.55: Két balettszvit. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Indulók. 14.00: A „Láthatatlan emberek” társaságában — kettőtől ötig. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Híres alma materek. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 20.00: Régi magyar dalok és tán. cok. 20.33: Többszemkőzt. László Gyula professzor találkozik a Kossuth Klubban barátaival tanítványaival. 21.03: CJ táncdalfelvételelnkből. 21.40: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből. 22.43: Nóták. 23.37: Brahms: Szerelmi dalke- rlngők. 3. MŰSOR 14.05: CJ Bach lemezeinkből. 15.08: Erdélyi Miklós operafelvételeiből. 16.03: Fonotéka — Különkiadás. 17.00: Ötórai tea. 18.03: James King énekel. 18.27: Az ismeretlen Beethoven 19.15: Iskolarádió. En Francais I. 19.33: Versek világa. Arany János: Reményem. 19.50: A Kölni Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Kölni Rádióban. 21.01: Tallózás a spanyol lapokban. 21.21: Sosztakovics-dalciklus — VIII. rész. 21.59: Dzsesszfelvételekből. 22.39: Magyar zeneszerzők. TEKE Z. Danúvia—Kecskeméti MÁV 4— 4 (2438—2435) NB II. női. Budapest. Z. Danúvia: Móczáné 396, Boros J. 397, Tóth né 365, SPAN- NAR 424, Máté É. 406, BABAR- CZINÉ 450. K. MÁV: RIMASZÉCSI 418, Lajos É. 375, Török M. 394, TŰRI É 422, TÓTH K. 413, MED- GYESI I.-NÉ 413. Miskolci Bányász— Kecskeméti MÁV 5— 3 (2586—2493) NB II. férfi. Kecskemét. M. Bányász: KISS 437, KOCSIS 465, SZECSÖDI 457, Futó 419, Balázs 400, Székely 408. K. MÁV: Halász J. 387, Halász F. 394, SZABÓ D. 426, Pintér 409, SZUNYOGH 432, BAUER 445. Váratlan, de sajnos teljesen megérdemelt vereséget szenvedett itthon a K. MÁV férficsapata. Ózdi Kohász—Kecskeméti SC 6— 2 (2504—2268) NB II. férfi. Ózd. Ózd; BAJI 428, Magyar Z. 401,' NAGY 421, VIRÁGH 417, CSÁSZÁR 427, Révai 410. KSC: Kiss 354, ORBÁN 412. FARAGÓ 417, Munkácsi 390, Dorogi 372, Szécsényi 323. Közepes teljesítménnyel is biztosan nyert az Ózd, a gyengén dobó KSC ellen. NB Iir-AS EREDMÉNYEK Kiskunhalasi MEDOSZ—K. Építek 6—2 (2462—2371), ZIM Vasas—Makói SVSE 6—2 (2560—2426). MEGYEI BAJNOKSÁG Kecskeméti MÁV B—KTE B. 2—6 (2174—2208). K. Sütőipar—KSC B. 7—1 (2287—2033) ZIM Vasas B—K. Építők B. 8—0 (2431—2134). K. Vörös Meteor —KTE 2—6 (2321—2379). Területi labdarúgóbajnokságok KECSKEMÉTI CSOPORT Eredmények, felnőttek: K. MFSC 6—4 Szabadszállás—K. MÁV 1—1, Lászlófalva—Hetényegyháza 2—1. L. Almavirág—Radnóti SE 3—4, Szikra MEDOSZ—Kerekegyháza 0—6, Helvécia—Városföld 4—0. Az élmezőny állása 1. Kerekegyháza 3 3 — — 10-4 6 2. Lászlófalva 3 2 1 — 6-2 5 3. Radnóti SE 3 2 — 1 12-6 4 4. Jakabszállás 3 2 — 1 10-11 4 5. Szabadszállás 3 1 1 1 6-7 6 6. MFSC 1 1 — — 6-0 2 7. Helvécia 3 1 — 2 7-5 2 8. Almavirág 3 1 — 2 10-10 2 9. K. MÁV 2 — 2 ■— 2-2 2 10. Városföld 3 1 — 2 5-10 2 Ifjúságiak: K. MFSC-Jakabszállás 0—0, Szabadszállás—K. MÁV 0—1, Lászlófalva—Hetényegyháza 0—3, L. Almavirág—Radnóti SE 4—0, Szikra MEDOSZ—Kerekegyháza 5—2 Helvécia—Városföld 3—0. Az élcsoport állása 1. Helvécia 3 3 — — 12-5 6 2. Szikra MEDOSZ 3 3 — — 9-4 6 3. Hetényegyháza 2 2 — — 5-1 4 4. Lászlófalva 3 2 — 1 6-5 4 BAJAI CSOPORT Felnőttek: BSK II—Bácsbokod 5—2, Iiátmonostor—Kinizsi SE 3—2, Csávoly —Katymár 1—3. Dávod—Felsőszentiván 12—0, Nemesnádudvar—Csátalja 4—2, Bajai Tsz SK—Hercegszántó 2—1, Madaras—Kunbaja 2—0. Az élcsoport állása 1. Katymár 4 4 — — 8-2 2. Dávod 4 3 — 1 23-4 3. Csávoly 4 3 — 1 10-6 4. Nemesnádudv. 4 3 — 1 9-8 5. Bajai Tsz SK 3 2 1 — 9-3 6. Bátmonostor 4 2 — 2 8-5 7. Csátalja 4 2 — 2 7-8 Ifjúságiak: Bajai SK—Bácsbokod 8— 1. Csávoly—Katymár 9—0 Dávod— Felsőszentiván 2—2. Nemesnádudvar— Csátalja 4—0, Bajai Tsz SK—Hercegszántó 3—1, Madaras—Kunbaja 0—3. Az élcsoport állása 1. Nemesnádudv. 4 4 — — 12-1 8 2. Bajai Tsz SK 4 4 — — 14-4 8 3. Csávoly 4 3 — 1 16-3 6 4. Bátmonostor 3 2 1 — 5-3 5 5. Kunbaja 4 2 — 2 9-4 4 6. Felsőszentiván 4 1 2 1 10-8 4 7. Hercegszántó 4 2 — 2 5-5 4 KALOCSAI CSOPORT Felnőttek: Apostag—Dusnok 0—3, Dunapataj—Szakmár 1—1. KSE II— Úszód 7—1. Dunavecse—Miske 1—1, Solt—Homokmégy 1—0. Bátya—Duna- egyháza 2—3, Harta—Szalkszentmár- ton 2—1. Dunatetétlen—Tass 2—4. Az élcsoport áMása 1. Miske 6 4 1 1 15-7 9 2. Tass 6 4 — 2 14-9 8 3. Dusnok 5 ’3 1 1 15-11 7 4. Dunavecse 6 2 3 1 14-10 7 5. Dunapataj 6 2 2 2 18-9 6 6. Szakmár 5 2 2 1 14-10 6 7. Szalkszentmárt. 6 2 2 2 15-13 6 Ifjúságiak: Apostag—Dusnok 1—1. Dunapataj—Szakmár 3—2, KSE—Úszód 0—3, Dunavecse—Miske l—2 Solt—Homokmégy 0—2, Bátya—Dunaegyháza 3—1, Harta—Szatkszentmárton 0—11, Dunatetétlen—Tass 3—2. Az élcsoport állása 1. Szalkszentmárt. 6 6 — — 56-2 12 2. Tass 6 4 1 1 25-5 9 3. Dusnok 5 4 1 — 19-5 9 4. Miske 6 4 1 1 18-7 9 5. Úszód 6 4 — 2 11-13 8 6. Dunapataj 6 3 2 1 12-21 8 7. Dunaegyháza 6 2 3 1 9-6 7 KISKUNHALASI CSOPORT • Felnőttek: Kisszállás—Bocsa 6—1, Mélykút—Csengőd I—0. Tabdi—Akasztó 2—1. Harkakötöny—Szánk. 0—2 Kh. Spartacus—Zsana 0—1. A Császártöltés—Kelebla mérkőzés elmaradt. Az élcsoport állása 1. Kisszállás 3 3 — — 14-1 6 2. Mélykút 3 3 — — 7-0 6 3. Szánk 3 3 —— 6-1 6 4. Császártöltés 2 2 — — 9-0 4 5. Tabdi 3 2 — 1 5-4 4 6. Harkakötöny 3 1 1 1 5-3 3 7. Csengőd 3 1 — 2 2-6 2 Ifjúságiak: Kisszállás Bocsa 100, Mélykút—Csengőd 4—0. Tabdi—Akasztó 1—2, Harkakötönv 3—1, Kh. Spartacus—Zsana 1—0. Az élcsoport állása 1. Mélykút 3 3 — — 12-2 8 2. Kisszállás 3 2 — 1 20-4 4 3. Császártöltés 2 2 — — 8-0 4 4. Szánk 3 2 — 1 10-7 4 5. Harkakötöny 3 1 2 — 5-3 4