Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-10 / 214. szám

Béke­és barátság­estek Bács-Kiskun megye három köz­ségében a napokban béke- és ba- t átságestet szerveznek. Ezek programjában szerepel többek kö­zött a Mecseknádasdi Német Nem­zetiségi Együttes bemutatkozása is. A sajátos hagyományokat ápo­ló öntevékeny művészeti csoport első alkalommal — ma este fél hétkor — a bácsbokodi művelő­dési ház nagytermében mutatko­zik be. Ezt követően holnap este hét órakor a bácsalmási, majd vasárnap este hat órakor a felsö- szentiváni művelődési házban gyönyörködhet műsorukban az ér­deklődő közönség. Közgyűlésre készül az MKT A Magyar Közgazdasági Tár­saság Bács-Kiskun megyei Szer­vezetének elnöksége tegnapi ülé­sén elhatározta, hogy szeptem­ber 17-re tűzi ki a szervezet ve­zetőségválasztó közgyűlését, ame­lyet Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában tartanak meg. Az elnökség meghallgatta a közgyűlés előkészítéséről szóló tájékoztatót, majd néhány to­vábbi programot vitatott meg, s hagyott jóvá. Ezek szerint ok­tóber 1-én az MKT megyei szer­vezete a szőlőkonstrukcióval kapcsolatban- rendez kerekasztal- konferenciát, amelynek leveze­tésére dr. Csikós Nagy Bélát, az Anyag- és Árhivatal elnö­két kérték fel. Ugyancsak ok­tóberben kerül sor a megyei közgazdászhetekre, amelyet a Szervezés- és Vezetéstudományi Társaság és a TIT megyei szer­vezeteivel közösen szerveznek meg. Bács-Kiskun hat városá­ban a helyi és az üzemi MKT- szervezetek különböző gazdasági témákban tartanak rendezvé­nyeket — többek között tapasz­talatcsere-látogatást, klubnapot, fórumot, kerekasztal-konferen- ciát is — amelyek előadóinak jó része neves közgazdász lesz. Több hízósertést adnak az állami gazdaságok A városszépítés tényei és szándékai Kecskeméten Sokszor beszámoltunk, már a „Virágos, tiszta Kecskemétért” mozgalom állomásairól, gondjai­ról és eredményeiről. Az akció — ha nem is állandó reflektorfény­ben — él és terebélyesedik. Több más szerv, intézmény mel­lett a városi tanács Kommunális Költségvetési Üzeme a városszé­pítés egyik gazdája. Az üzem ve­zetőjével, Pólyák Péterrel beszél­gettünk a napokban, arról, hogy mire jutottak ebben az évben, s az előttünk álló őszi hónapokban még mire készülnek. , Megtudtuk, hogy az idén — nem térve most ki a köztisztaság­gal kapcsolatos feladataikra, ame­lyekre 4 milliót költöttek — park­építésre, gQndozásra Stb. 5,4 mil­lió forintot fordítottak. A szük­séges növényanyag beszerzésére félmillió forintot meghaladó ösz- szeg jutott. Az összes előirányzat, a több mint másfél millió forint fennmaradó hányada túlnyomó- részt az őszi fásítás céljait szol­gálja. Amikor a Halaafias Népfront és a városi tanács kezdeményezésé­re 1972-ben megszületett a „Vi­rágos, tiszta Kecskemétért” moz­galom, 28 különféle jellegű szer­vezet, intézmény jelentette be csatlakozását, részvételét a tenni­valókban. Napjainkban, a moz­galom keretében már háromszor ennyi szervvel kötött szerződést a kommunális költségvetési üzem. A város összes iskolája részt kér a teendőkből, s az oktatási intéz­mények jó néhány park gondo­zására vállaltak védnökséget. Az, hogy a várossaépítési akció első félévi előirányzatát jócskán si­került túlteljesíteni, nekik és a társadalmi munkát lelkesen vál­laló sok-sok közreműködőnek is köszönhető. A tanács évről évre jelentős összegű anyagiakkal támogatja a A Bács-Kiskun megyei állami gazdaságok szakosított serté&fiaz- tató telepeinek termelése nap­jainkban már megközelíti a ter­vezettett. Az, 1970-ea 38 ezer hí­zósertéssel szemben az idén, már csaknem 200 ezret, jövőre pedig még ennél is többet adnak a gaz­daságok. Jelenleg is 100 ezer ser­tés hízik a szakosított telepeken, és további 51 ezer várja, hogy hí­zóba fogják őket. A tervek, sze­rint 1980-ra még további 25—30 százalékkal növelik sertéshizlalá­sukat a, megye állami gazdasagai. A IV. ötéves terv első évében a kocaállomány még a négyezret sem érte el a szakosított telepe­ken, ma a Bajai Állami Gazda­ságnak, amely az ország legna­gyobb sertéstelepét üzemelteti, négy és fél ezer kocája van. De af kiskunhalasi, a bácsalmási, a hosszúhegyi, a kiskőrösi, a város­földi Sertéstelepekkel együtt több, mint 12 ezer anyát tartanak az üzemekben. A szakosított sertéstelepek épí­tését 1968-ban kezdték meg a gazdaságokbán, az utolsót két éve helyezték üzembe. A telepek te- nyészanyagát az országosan is jól bevált HUNGAHYB-sertések biz­tosítják. Húsminőségük kiváló és a feldolgozó ipar is szívesen vásá­rolja őket. Ugyanakkor az állami gazdaságok saját húsüzemeikben is mintegy 100 ezer sertést dol­goznak fel évente. B. Z. NAPTAR 1976. szeptember 10-, péntek város zöldnövényzetének bővíté­sét, gyarapítását. A kommunális üzem a közismert létszámgond el­lenére is mindent elkövet a fásí­tási program végrehajtására. S nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a lakosság és A vállalatok, intézmények dolgozóinak áldozat- vállalása — felmérhetetlen se­gítség. A Leninváros lakóinak is kö­szönet jár azért, hogy a csemeté­ket óvják, védik, öntözik. Sokszor csak apró jelenségekben, mégis jólesően nyilvánul meg a lakos­ság résztvállalása a mozgalomban. A régi szalagház előtti újságpa­vilon árusá például 4—5 fát ön­töz rendszeresen a környéken. Társadalmi támogatással, jól halad az utcai sávparkok kialakí­tása is. Ilyenekben gyönyörköd­het járókelő a vízmű, a Baromfi- feldolgozó Vállalat, a megyei kór­ház, a Fémmunkás Vállalat, vagy a GAMF környékén. Vonzó és követendő például szolgálhat az a kömyezetszépítő munka is, ame­lyet a! pincegazdaság Kiskőrösi úti palackozó üzemének! dolgozói, szocialista brigádtagjai végeztek. Ugyanakkor, sajnos, akad példa a korábban gonddal ápolt park­területek elhanyagolására is. Nagy számú, úgynevezett grundterület fásítására is sor ke­rült a tavasszal, összesen több mint 8 ezer csemete jutott a Kór­ház utca és a felüljáró közti te­rületre, a Halasi úti gabonatárház és az átrakó állomás környékére. Végezetül tolmácsoljuk az üzem vezetőjének azt a kérését, hogy a fa- és cserjeanyag már említett, ősszel esedékes kiültetésében fel­tétlenül számítanak á velük szer­ződésben álló partnerek — üze­mek, egyéb intézmények, iskblák, szocialista brigádok stb. — se­gítségére. J. T. • Korszerű takarmánykeverő üzem is szolgálja a sertéshizlalást a Bajai Állami Gazdaságban. Nem ma, hanem csak 14-én Névnap: Honória Napkelte: 5 óra 14 perc. Napnyugta: 18 óra 07 perc. Holdkelte: 18 óra 38 perc. Holdnyugta: 7 óra 10 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 8-án a középhőmérséklet 19,2 (az 50 éves átlag 18,1), a legmagasabb hő­mérséklet 22,4 Celsius-fok volt. a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 11,2, 13 órakor 21,3 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 8,4 Celsius-fok volt. — Egymillió 120 ezer forinttal nőtt a jászszentlászlói takarék­szövetkezet kömpöci kirendeltsé­gének betétállománya az első fél­évben, így az most 3 millió 218 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy az 1979 kömpöci lakosra személyen­ként 2729 forintos betétkönyv jut. — Gazdag termést érlelnek He­ves megye erdőségeiben a vad gyümölcsfák és bokrok. A vad- körtefák gallyait fürtökben lepik el az érett gyümölcsök, az illatos szeder a ^kirándulók ízletes cse­megéje. A Mátra alacsonyabban fekvő dombhátain pedig a csipke­bogyó szedése kezdődött meg. Er­dei somból is bőséges az idei ter­més. — Minden ősszel tömegesen vesznek részt az Együtt Nyíregy­házáért társadalmi munkaakció­ban a helyi lakosok. Az idén a város új úttörőtáborának felépí­téséért dolgozik majd csaknem 40 ezer tanuló, munkás- és vál­lalati alkalmazott. — A tömegsport fejlesztése ér­dekében kispályák építésére, kor­szerűsítésére. illetve a művelődé­si házak sporteszközökkel való berendezésére hirdettek a tavasz végén pályázatot Komárom me­gyében: Az eredményeket most hozták nyilvánosságra. Tizennyolc művelődési ház nagytermét sport­eszközökkel látják el, 64 új kü­lönböző sportokra alkalmas kis­pályát építenek és 11-et felújíta­nak. — Fennállásának negyedszáza­dos jubileumát ünnepelte tegnap a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet. A Móra Ferenc Mű­velődési Központban tartott dísz- közgyűlésen — az eredmények ismertetése után — többen része­sültek jutalomban, kitüntetésben. — KARDOS PÁL, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend kitüntetett­je 76 éves korában elhunyt. Te­metése szeptember 11-én, szom­baton, 14 órakor lesz a kiskunha­lasi temetőben. Az MSZMP Kis­kunhalasi Városi Bizottsága. — KÉTHLY ANNA 87 éves ko­rában a belgiumi Blankenberge városában meghalt. (MTI) — A Zengő lábánál fekvő ősi településen, Pécsváradon ismét megrendezik a nevezetes Lukács­napi leányvásárt, október 18-án. Az idén hat megyéből — köztük Bács-KiiJkunból is — huszonkét tánccsoport vesz részt a találko­zón. A leányvásár alkalmából a helyi díszítőművész-szakkör és a Népművelési Intézet tokaji alko­tótáborának munkáiból nyílik ki­állítás. — ADD TOVÁBB. A kiváló címmel kitüntetett jászberényi városi és járási könyvtár könyv- staféle 1976 77 című kezdeménye­zésével folytatni kívánja a sikeres 30 év — 30 könyv című felsza­badulási olvasási programját, amelyen az irodalombarátok, az olvasók százai vettek részt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora 1976. szeptember 10. Szentes 19.00 órakor: A NAGYMAMA MOZIMŰSOR J976. szeptember 10.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TALPUK ALATT FÜTYÜL A SZÉL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, zenés magyar kalandfilm KECSKEMET AR'PAD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A TOJÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes francia film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor péti, rexi és a többiek Színes magyar raiz- és mesefilm-összeállítás PARKMOZI: 21 órakor KI MÉRV A Nö UTÁN Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő angol filmvígiáték — A MEGYEI művelődési köz­pont ifjúsági klubjában Kecske­méten kertbarát terménybemuta­tót láthatnak az érdeklődők. A „kisárutermesztök tárlatát” a HKF megyei bizottsága és a mű­velődési központ rendezi, s dr. Hodossi Sándor kandidátus. a Zbldségkutató Intézet osztályve­zetője nyitja meg, holnap dél­után 3 órakor. Mint arról lapunk tegnapi szá­mában már tájékoztattuk olva­sóinkat, a tiszaugi Tisza-hidat nem ma, hanem csak 14-én nyit­ják meg a közúti forgalom előtt. A határidőcsúszásért ezúttal az aszfaltozást zavaró korábbi esős időjárás a „felelős”. Tóth Mihály- né, az Aszfaltútépítő Vállalat szolnoki építésvezetőségének tech­nikusa, a munkálatok vezetője elmondta, hogy a 10-i határidőt csak a minőség rovására tudták volna betartani. Képünkön Dan- kó Tivadar szocialista brigádja teríti a hídra frissen érkezett asz­faltot. Női szocialistabrigád-vezetők első tanácskozása Nyertesek a szülők, és a gyermekek Sehogyan sem tudták eldön­teni, hogy hol épüljön az új óvoda Kecskemét nyugati kör­zetében. A kiskecskemétiek a maguk igazát bizonygatták, a Szeleifaluban élők az ő környe­zetüket tartották alkalmasnak. Végül elhatározták, hogy mindkét helyen lesz új óvoda.. Lovas Béla tanácstag patronál­ta a Szeleifalu ügyét, Benkó Zoltán, a Vízmű Vállalat igaz­gatója a kiskecskemétiek érde­keit. A nemes versengésben mintha egy lépéssel a Szeleifalu vezet­ne. Hála a Kossuth Termelőszö­vetkezet építőbrigádjának és más közreműködőknek megkez­dődhetett a műszaki átadás. A 3 foglalkoztató szobából, ugyan­annyi mosdóból, öltözőből kia­lakított intézményben konyha segíti a napközis ellátást. Bánné Simigla Mária vezető óvónő elmondta, hogy a felvett gyerekek előreláthatóan októ­ber elejétől járhatnak második otthonukba. Már megtartották az első szülői értekezletet, hamaro­san munkába áll a hat óvónő, a négy dajka és a fűtő. Ha va­lami nem jön közbe, nem lany­hul á lendület, előbb készülnek el mint „versenytársaik”. Van­nak tamáskodók. A kiskecskemétiek október végére tervezik a nyitást. Így is túlteljesítik vállalásukat, mert úgy szól az ígéret, hogy az utolsó Több mint 25 ezer nö dolgozik a mezőgazdasági termelőszövetke­zetek szocialista brigádjaiban. A növénytermesztésben csakúgy, mint az állattenyésztésben és más üzemágakban elért kiváló telje­sítményeikkel jelentősen előse­gítik a szövetkezetek megerősö­dését, dinamikus fejlődését. A brigádmozgalom tapasztalatairól, tagjainak közéleti tevékenységé­ről tanácskoztak a szocialista bri­gádok vezetői csütörtökön a Ma­gyar Nők Országos Tanácsának székházában. Dr. Csizmadia Ernő- né, a Magyar Nők Országos Ta­nácsa elnökségének tagja köszön­tötte a vendégeket, majd Fehér LajoSné, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának titkára vi­taindító bestédében vázolta a szö­vetkezeti munkaverseny, a bri­gádmozgalom kibontakozását, eredményeit. Hangsúlyozta: a szocialista munkaverseny kezdet­től jól szolgálta a termelés növe­lését, a szövetkezeti nagyüzem szocialista vonásainak erősödését, a szocialista brigádok számbeli növekedése és teljesítményük színvonalának emelése tükrözi azt a történelmi változást, amely a szövetkezeti parasztság magatar­tásában, szemléletében, érzés- és gondolatvilágában az utóbbi években bekövetkezett. A feladatokról szólva követel­ményként emelte ki, hogy az 1500 szövetkezeti női szocialista brigád ne csak szemlélője legyen a szö­vetkezet életének, hanem mun­kájával, az önkormányzat fóru­main javaslataival, döntésével formálja azt. A termelési ered­mények növelésére tett vállalá­saik általában reálisak, megala­pozottak, összhangban vannak a lehetőségekkel- A továbbiakban tevékenyen vegyenek részt a de­cember 14— 15-i TOT-kongresszus előkészítésében. A részt vevő mintegy 70 bri­gádvezető beszámolt azokról a ta­pasztalatokról, amelyek segítet­ték munkájukat, elmondták mit kell tenniük szakmai továbbkép­zésükért a szocialista gondolko­dás fejlesztéséért. Ugyanakkor szóltak a szocialista brigádok nő­tagjainak, a szövetkezeti közös­ség asszonyainak gondjairól is. (MTI) Növényvédelmi felhívás • Szeleifalu! óvoda. (Pásztor Zoltán felvétele) elem beemelését követő két hónapban fejezik be a Vízmű Vállalat dolgozói a munkát. Ho­mokozót, nagy játszóteret, kis parkot is varázsolnak a gyer­mekintézmény köré. Itt száz, az előbbi helyen 75 gyerek számára készül kényelmes hely. Szerencse, hogy nem kell ki­nyilvánítani a győztest. Mind­két helyen megmutatták az ösz- szefogásban, a céltudatosságban rejlő lehetőségeket. Mindenkép­gyere­pen az érdekelt szülők, kék a nyertesek. Benkó Zoltán tanácstag tőlünk értesült a szeleifalui óvocfa közelgő nyitásáról. „Még egy lapáttal ráteszünk, mi is átad­juk október közepén, végén a miénket a vállalt november 12-e helyett”. Érdeklődéssel várjuk a fejle­ményeket. H. N. A megyei tanács elnöke a 10/1976. sz. utasításában elren­delte az amerikai fehér szövő­lepke elleni védekezés végrehaj­tását a megye területén. Második, nyári nemzedékének rajzása ugyanis sokkal erősebb volt az elsőnél és még napja­inkban is tart. A lárvák kelése augusztus közepén indult, így a védekezés augusztus 25-től kez­dődően szükségessé vált. A per­metezést a későbbiek során az elhúzódó rajzás miatt meg kell ismételni. A védekezés végrehajtására ebben az időben házikertekben, szórvány gyümölcsösökben a mechanikai módszer a legalkal­masabb. A pár levélre korláto­zódott hernyófészkeket le kell vágni, összegyűjteni és elégetni. Vegyszeres védekezésre fel­használható készítmények a Dit- rifon 50 WP, az Unifosz 50 EC, a Safidon 40 WP, a Satox 20 WSC, az Unitron 40 EC, az Ekalux 25 EC. Feltétlenül indo­kolt a tömegszaporodási gócok felszámolása is. A mezőgazdasá­gi termelőüzemek a rendelke­zésükre álló eszközökkel nyújt­sanak segítséget a községi taná­csoknak elsősorban a szállítási útvonalak, de egész területük szövőlepke elleni védekezésében. Felhívjuk a figyelmet az elő­írt óvórendszabályok és várako­zási idők szigorú betartására. Király László, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Frelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással _ K HI 215—95162 Jelzőszámúra- Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom