Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-09 / 213. szám

1976. szeptember 9. • PETŐFI NÉPE • 5 Hollós József emlékezete • A Hollós család 1935-ben New Yorkban. József és Moór Gizella sírja. Érettségi után Egy hónapja sincs, hogy Bállá László és Fekete Ferenc munka­könyvébe beírták a szükségés adatokat az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi vegyipari gépgyárának munkaügyi osztá­lyán. Mind a ketten most tavasz- szal érettségiztek, ez az első munkahelyük. A félegyházi gyár csarnokaiban eltöltött néhány hét még ugyan kevés ahhoz, hogy megváltozott életformájukról, munkás hétköznapjaikról hiíSles képet alkothassanak maguknak, a pályakezdés, a beilleszkedés ta­lán legnehezebb részén azonban már túljutottak. Bállá László a tmk-műhelyben segédmunkás, Fekete Ferenc pe­dig forgácsoló szakmunkásként dolgozik. Órabérük között egye­lőre nem nagy a differencia, gon­dolkodásmódjukban viszont je­lentős a különbség. Bállá László elégedetlen sorsával, Fekete Fe­renc példaként állítja maga elé apját, aki negyedszázada szak­munkásként dolgozik a félegyházi vegyigépgyárban. A pályakezdésről, a munkahe­lyi beilleszkedésről, jövőjük for­málásáról, valamint az érettségi­zettek elhelyezkedését segítő kor­mányhatározatról beszélgettünk a két fiatalemberrel. — A félegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban 4,25-re érettségiz­tem — kezdte a beszélgetést Bal­ia László. — A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola peda­gógia-testnevelés szakára jelent­keztem, de nem vettek fel. A gimnáziumból vitt 8 pontommal az esélyesek közé tartoztam, a felvételim azonban nem sikerült, csupán hat pontot szereztem. Így most a vegyigépgyár piszkos, ola­jos tmk-műhelyét takarítom, ide- oda küldözgetnek, szerszámokat adogatok a mester kezébe. Ezért kár volt 12 évig tanulni, 4,25-re érettségizni. — Órabérem nem rossz, 9 fo­rint 60 fillér. Amint számoltam, a pótlékokkal együtt havonta kö­rülbelül havi 2 ezer forintot kere­sek. Az első adandó alkalomkor továbbállok olyan helyre, ahol munkaidő végére nem leszek fü­lig olajos. Mivel az adminisztra­tív létszámzárlat miatt nem ül­hetek hivatali íróasztal mellé, munkakönyv még fogalmam sincs, mit csiná­lok. — Gondoltam, az úgynevezett divatos szakmákra, elmennék rá­dió-televízió szerelőnek, háztartá­sigép-szerelőnek, de ezekre a he­lyekre kevés fiatalt vesznek fel. r— Megpróbáltad? — Nem. Egy maszek autószere­lő ismerősöm ugyan hívott tanu­lónak. Igenám, csakhogy az is piszkos munka. Várok. Jövőre megint megpróbálom, most már a földrajz-testnevelés szakot. Ha nem megy, hivatásos gépkocsi- vezető akarok lenni. Persze csak­is személygépkocsin. Beszélgetésünk után öröm volt hallgatni Fekete Ferenc szavait, mert mintha csak előbbi társának adta volna meg a választ. Igaz, ő a félegyházi Petőfi Sándor Gé­pészeti Szakközépiskolában érett­ségizett, ami egyebek között azt is jelenti, hogy az érettségivel szakmát is kapott a kezébe. Jú­lius 1-étől forgácsoló szakmunkás. — Érettségi után elmehettem volna például műszaki rajzoló­nak, de jóban érzem magam a gé­pek mellett — magyarázta. — A forgácsoló üzemben Gulyás Im­re szakmunkáshoz osztottak be, ő is fiatal, három éve dolgozik itt. Jól megértjük egymást. A múlt­kor rámbízott egy feladatot, hogy önállóan végezzem el. Rendkívül jó érzés volt egyedül forgácsolni. — Két hónapig 10 forintos óra­bérért dolgozom, aztán a teljesít­ményem után kapom a fizetést. Tervezem, hogy beiratkozom a tízhónapos technikusi tanfolyam­ra, s utána képesítő vizsgát te­szek. Technikus leszek, de nem hagyom ott a forgácsológépet. Ezt szeretem csinálni, meg aztán az íróasztal mellett kevesebbet is keresnek. Bár a két fiatalemberrel külön- külön beszélgettem, a szakmun­kásfiatal felnőtt, komoly gondol­kodású emberhez méltón megadta a választ a csalódásain gondolko­dó, ám továbblépni félénk fiatal­ember kérdéseire. Vagyis azt, hogy a gimnáziumban érettségi­zett, tovább nem tanuló fiatalok is megtalálhatják a helyes utat, ami ugyan nem a hivatali íróasz­talhoz, de jó munkalehetőségek­hez vezet. Tárnái László Lapunk augusztus 27-1 számiban már megemlékeztünk a kecske­méti születésű Hollés Józsefről, a tuberkulózis és alkoholizmus elle­ni harc kiemelkedő egyéniségéről. Születésének ÍOO. évfordulóján or­szágos emlékezésről is hírt kap­tunk. Ehhez kíván csatlakozni az alábbi Írás, melyet Kertész Tiva­dar küldött el közlés céljaira. A kecskeméti anyakönyvi be­jegyzés szerint 1876. augsztus 22- én született Hofman Lázár és Ko- hut Katalin fia, József. Felesége a híres Moór zenész családból származó Moór Gizella 1877. má­jus 28-án Moór Móric és Feldma- yer Lida gyermekeként látta meg a napvilágot. Ki gondolt arra, hogy a sokgyermekes kecskeméti családok sarjai milyen gigantikus kálváriát járnak majd meg a két világháború és forradalmak kö­vetkeztében? Hofman József, tanára és diák­köri eszményképe, a természettu­dós Hollós nevét vette fel. Ezért is kevesen emlékeztek eddig visz- sza az áldott kezű orvosukra. Ezenkívül a fehérterror üldözése a család élő' tagjait szétszórta a szélrózsa minden irányába, öt földrészünkre. A most megérkező, Sydney­ből 36 órát repülő, megtört uno­kahúg vall a szörnyű tragédiá­ról: Hegedűs Rezsőt, kinek fe­lesége Moór Margit volt, Héjjasék kínozták halálra, Moór Pált a Parlament pincéjében verték ösz- sze és Hollós doktorral szököttét a Lajtán, idézve Ady sorait: „Ebek hazája, ma, nem az enyém.” Lebbentsük fel a fátylat, hogy ki és mi volt ez a Hofman—Hollós— „ Moór család, talán még Kecske­méten Js élnek kortársar vagy azok leszármazottjai, akik kiegé­szíthetik eddig is krimibe illő nyomozásunk adatait. „Egy orvos élete” című, 1944- ben New Yorkban kiadott Hol­lós-önéletrajz Amerikába jutásá­ig sok mindenre fényt derít. Kü­lön fejezetben emlékezik vissza szülővárosára, a „hírős város”-ra. A világégés vérzivatara előtt mit csinált ez a mozgalmas életű or­vos? Forel Ágoston svájci ideg- gyógyász professzor egyetemi elő­adása, a Kommunista Kiáltvány Hamburger Jenőtől kapott pél­dánya után, a legmélyebb hatást tette életére. Ráébredt az orvos társadalmi felelősségére. Küzdeni kell az osztályöntudatot mámor­ba fojtó alkoholizmus és a tízez­reket megnyomorító és sírba döntő népbetegségek: a vérbaj és tüdővész ellen. Madzsar Józseffel és Stein Fülöp doktorral meg­szervezik a mozgalom triumvirei­ként az absztinens-mozgalmat. Ez azonban nem egy intellektu- el-társaság magánvállalkozása maradt, hanem megkeresik az összekötő szálakat a munkásság­hoz, akiket legjobban menteni kellett. Például Szász Imre mér­nök barátjával Újpesten, az ak­kori „lámpagyárban” (ma Egye­sült Izzó) népgyűlésen hirdették meg az antialkoholista mozgal­mat és megalakították huszonöt taggal a „Munka” című egyesü­letet női vezetéssel. Ahol az országban járt, a re­mek szónok, publicista és szerve­ző Hollós József szóban és írás­ban felvette a harcot a népbe­tegségek ellen. Nem véletlen, hogy 1905-ben már Budapesten rendezik az alkoholellenes világ- kongresszust és Stockholmban Hollós sok ezer preparátumon mutatja be a világnak a szesz szövettani hatását a különböző szervekre. 1905-től 1919-ig Sze­gedet választja népegészségügyi harca színteréül és tüdőgyógyász- szá képezi át magát. A francia orvosi akadémia ezerfrankos díjjal figyel fel szakkönyvére. Német, francia, angol nyelven jelennek meg művei, s a Szovjet­unióban is lefordítják nagy mun­káját. A Magyarok Világszövetségének „Magyar Hírek” című lapjában felhívást közöltünk ez év június­ban: ki rokona, ismerőse, kortár­sa él és emlékezik Hollós József­re." 'Számtálán "level és távirat mozaikjából tesszük össze most, a kecskeméti „centenáriürhá” ’élőtti megemlékezést. Ma élő férfi írja az USA-ból: 1933—35 között kigyógyított a tüdőbajból, pedig egyik tüdőm kilyukadt és két húgom már a tüdővészbe belehalt... Temesvá­ron él a ve je, aki Sao Paulóból értesült a kutatásról. Kereste fe­leségét és keresi ma is 30 éve el­tűnt fiát. Személyesen kellett kö­zölnöm a hírt, hogy szeretett fe­lesége, Hollós Klára McCarthy áldozata lett. Fia talán még él, s még van remény, hogy felkutat­va apja karjaiba zárhatja ... Hollós New Yorkban nem lett elismert orvos, mert nem akart a magánbetegeitől százdollárokat elfogadni, s ezért ottani kollégái szinte kiközösítették. Így maradt, 1947-ben bekövetkezett trombó- zisos haláláig, a számkivetett ma­gyarok szegény orvosa. Kötetnyit lehetne írni Hollós életéről, de ez későbbi feladatunk marad. Emlékezzünk meg a kul- túrpolitikusról is. Az értelmiségi­ek megnyerését a munkásmozga­lom számára kulcskérdésnek lát­ta, s ez vitte a napi politika po­rondjára. Szegeden Hollós létesí­tette a Szabad Líceum vasárnap délutáni, nagy érdeklődéssel kí­sért előadásait. Megmentette a végromlástól az ottani társada­lomtudományi társaságot, átvéve a vezető kormányrudat. Jászi Oszkár progresszív Radikális Pártjának elnöke volt. Társai: Juhász Gyula, Móra Ferenc, a ha­lálra ítélt Czibula ügyvéd és Szőnyi festőművész. Később szo­ciáldemokrataként küzdött a sze­gedi új kórház létesítéséért. Nép­biztosként a keszthelyi Festetich- kastélyból népkórházat alapított. Rejtőzve is hazájában akart ma­radni, vagy annak közelében. El- fogatása, szökése után megjárta Bécset, Csehszlovákiát, Románi­át, de mint orvos nem működhe­tett csak ideig-óráig. Háza pénzé­ből tüdőszanatóriumot akart be­rendezni, de ezt csak halála előtt két évvel valósíthatta meg má­sodik felesége segítségével. Köz­ben az igazi Ady forradalmi kul­tuszt Amerika földjén szólaltat­hatta meg az Ady Társasággal. Kultúrharc címmel négy évig a kint élő magyarok összefogására lapot szerkesztett. Károlyi Mi­hályt ő köszöntötte 1928-ban, ki­állt Sallai és Fürst mellett, és már 1936-ban „Két' világháború' között” beszédgyűj.teményének előszavábáh ’ 'Amerika földjén 1 marxistává váltnak vallja magát. Lányai, első felesége meghaltak, utolsó levele szerint a Hollós­unoka a háború után író-vénával biokémikus kutatónak készült az egyetemen. Az apa keresi a fiát, az egyet­len Hollós unokát, mi pedig Kecskeméten a Hollós és Moór család ismerőseit. Moór Károly zeneiskolai növendékei voltak: Meczner Teréz, Szilágyi Rózsa és Pál, Schimmerl Ernő, Bur- dács Rózsi, Farkas Irén, Fodor Margit és Antal, Varga Boriska, Szellner Rózsi, Rosenberg Ma­riska. Biztosan még több név fog előkerülni, mint a megtalált ér­tesítő néhány felsorolt neve ... Kertész Tivadar A Megyei Művelődési Központ műsora Szeptember 12—19-ig KIÁLLÍTÁS ' SZOVJET UKRAJNA. Színes fotó kiállítás. Megtekinthető: szeptember 18-ig. „BEMUTATKOZIK A SZIM” rendezvénysorozat és kiállítás. Szeptember 14—19-ig. HETI MÜSOÍf: 12- én, vasárnap 10 órakor a meseszobában: FILMVETÍ­TÉS, JÁTÉK óvodásoknak és alsótagozatosoknak. 15- én, szerdán 15 órakor a felnőttklubban: „KI MIT TUD A SZIM-RÖL”. A SZIM KISZ- szervezetének vetélkedője. Minden érdeklődőt várunk. 16- án, csütörtökön 18 órakor a felnőttklubban: A SZIM SZOCIALISTA BRIGÁDJAI­NAK KLUBESTJE. Minden érdeklődőt várunk. 17- én, pénteken 15 órakor a felnőttklubban: MŰSZAKIAK TALÁLKOZÓJA. A SZIM Gépipari Tudományos Egye­sülete helyi csoportjának ta­nácskozása aktuális kérdések­ről. Minden érdeklődőt vá­runk. 17-én. pénteken 19 órakor a színházteremben: ANTIGONÉ. Az iskolaszínház előadása. Be­lépődíj: 10,— Ft. 19-én, vasárnap 9 órakor a földszinti előcsarnokban: GYERMEKRAJZ-VERSENY. megadott mese alapján il­lusztráció készítése. — A leg­jobb alkotásokból kiállítás _ a meseszobában. A városi tanács rendezvénye. 19-én, vasárnap 16 órakor a színházteremben: Moldován Domokos néprajzi filmjeinek bemutatója. Minden érdeklő­dőt várunk. 19-én, vasárnap 19 órakor a színházteremben: AJÁNDÉK- MŰSOR a SZIM dolgozóinak sok humorral és zenével. Be­lépőjegyek a SZIM szakszer­vezeti bizottságánál igényel­hetők A Megyei Művelődési Központ felvételt hirdet az alábbi torna­tanfolyamokra : A jelentkezések időpontja: MŰVÉSZI TORNA: 5 éves kortól szeptember 10-én, 17— 19 óráig. KONDICIONÁLÓ TORNA: korhatár nélkül, szeptember 13- án és 13-én 18.30—20 órá­4gjití valamint 17-én 17—19 óráig. A jelentkezések helye: a Megyei Művelődési Központ tornaterme. 1189 Rózsaszín elefánt A rózsaszín elefántot az egész világon a túlzott alkoholfogyasz­tás okozta látomásnak tekintik. Mindenütt, de nem a kenyai Tsavo vidékén, ahol mintegy 25 000 ilyen rózsaszín elefánt ta­lálható és teljesen józan szemmel is megtekinthető. Az elefántok bőrének rózsaszín színét a helyi agyagos föld okozza. Az elefánt ugyanis szereti az iszapfürdőt. LEPKÉK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL • A Termé­szettudományi Múzeum értékes állatanyagot őriz a világ minden tájáról. A tnúzeum munkatársai a Hortobágyi Nemzeti Park és más természet- védelmi területek állatvilágát is kutatják, illetve gyűjtik. Képünkön: őszi Márta preparál. (MTI-fotó —KS) (39.) Megint eszembe’ jutott, mi lenne, ha mégsem ezt a verssort várta volna tőlem. De nem kérdeztem meg, hogy nyertem-e vagy vesztettem. Elő­vettem a maradék két cigaret­támat, és odatartottam őket Ta­marának, hogy válasszon közü­lük. Megrázta a fejét, hogy nem kell. De a gyufát kivette a ke­zemből. hogy ő gyújthassa meg a cigarettámat. Jártunk, amerre a lábunk vitt, és mindenfélét elmondtunk ma­gunkról. Már tudom, hogy nincsenek szülei. Szexmadonnának nevezi a só­gornőjét. A bátyja egy krapekkel hetek óta tárgyalásokat folytat egy haisiznált Polski Fiat megvételé­ről, de eddig nem tudtak megál­lapodni az árban. Van egy öreg­lány, aki a mamájának a testvé­re, de ő nem akar hozzájuk men­ni nyaralni, mert dz öreglánynak nyúlós a szeretete, az öreglány férje meg egy pitiáner képződ­mény. Hogy én miket mondtam el, és miket csak gondoltam, hogy el­mondjam, most nem tudom szét­válogatni. Nem tudom azt se, hogy akartam-e elmondani, vagy tényleg el is mondtam, hogy anyával miről beszéltünk ebéd után. A Nagykörúton is vándorol­tunk. Egyszer elhúzott mellettünk egy 12-es busz. Mondtam Tama­rának, nézze meg a buszvezetőt, ha látni akarja, ki az apám. Meg­kérdezte, hány éves apa. Negy­vennégy — mondtam. Az ő apja negyvenöt lenne, ha nem halt volna meg. — Ugye, te latint is szedsz mű­veltség gyanánt? — kérdezte. — Akkor tudnod kell, mit jelent az én nevem latinul. A vezetékne­vem. — Tudom — mondtam. — Ven- tus: szél. ö francia tagozatos. — Monsieur, ő gyötri az agyun­kat franciául, engem mindig úgy szólít, hogy Mademoiselle Levent. Le vent azt jelenti franciául, hogy szél. Mademoiselle Levent pedig azt jelenti, Szélkisasszony. Ezt le is írta egy papírszalvé­tára a cukrászdában, ahol dupla adag fagylaitot ettünk. (Egyszer majd kiszámítom, a francia he­lyesírás a nehezebb-e, vagy az angol.) Aztán már sötét volt. Kilenc óra. Ott álltunk a házuk előtt. Srácok jöttek., mindegyik mor­góit valamit, mintha köszönt volna. Láttam, hogy egyik-másik stikában visszapislog, hogy ki va­gyok. Ezerkétszázhúsz évig álltunk a házuk előtt, és néha olyan értel­mű nyilakozatotkat tettünk, hogy pokoli fáradtak vagyunk a gya­logtúrától, amit végeztünk, de va­lahogy én se indultam el, ő se ment be a kapun. Az ő szája is, az enyém is mindig és újra min­dig ismerkedni akart. — Jót játszanak) a szájaink — mondta. A kuncogása tele volt szénsav- búborékokkal. Fél tízkor ment be a kapun. Nem akartam utána szólni, még­is visszahívtam. Jött. — Mi van? — érdeklődött. — Mondani akarsz valamit, szeplős? Megtöröltem a szájammal a szá­ját, mert nedves volt — Szia — mondtam. — Szél­kisasszony. Sebességbe kapcsoltam, és meg se álltam hazáig. Holnapra kide­rül, igaz volt-e ez a nap, where is nothing like it, never in one’s life (amihez fogható nem volt soha életemben). TAMARA Június 8 vasárnap Amikor kicsi voltam, a Szigony utcai szoba-konyhás lakásban ka­rácsonykor mindig ki kellett vin­ni a szobából a kiét éjjeliszek­rényt, és a papa és a mama pá­ros ágyát odébb kellett tolni, hogy az ablak mellett a sarokban elférjen a karácsonyfa. Mert a papa minden karácsonyra akkora ezüstfenyőt állított, hogy a szo­bának az egynegyedét is elfog­lalta a karácsony: a nagy fenyő és alatta aTi ajándékok. És amíg a karácsonyfa ott állt a szoba sarkában, addig a papa minden este bement a sötét szobába, hogy meggyújtson két-három csillagszórót, és amikor már szik­ráztak a csillagszórók, kiáltott ne. kém, én pedig berohantam és te­leszívtam a tüdőm a csillagszó­rók illatával, mert a papa min­dig olyan csillagszórókat szerzett valahonnan, amelyek nemcsak ir­tó nagy szikrákat dobáltak, ha­nem illatoztak is, amíg elégtek, és a szoba tele lett a kesernyé­sen finom jó szaggal. Néha reg­gelig is megmaradt a szobában a csillagszórók illata. Amikor már nagyobb voltam, a papa sokszor mesélte nevetve, hogy egyszer, talán hároméves lehettem, elbőg­tem magam a csillagszórók lát­tán, s amikor ijedten megkérdez­ték, mi bajom, miért sírok, én azt mondtam hüppögve: „Én úgy szeretnék ilyen dönörű csillag­szóró lenni!” Félórája, amikor hazakevered­tem és becsengettem, Anikó nyi­tott ajtót. Csattintottam egy nagy puszit a szexi madonnaarcára. — Hát te? — nézett rám el­képedve. — Mi történt veled? — Átképeztem magam csil­lagszórónak — közöltem vele, és berohantam ide a szobámba. Nem néztem hátra, de al lelki szemeimmel láttam, hogy Anikó szorongva mered . utánam, és ku­tat az emlékezetében, hogy hol is a lázmérő. Az a vicces és „dönörű”, hogy ha Anikó igazán ezt gon­dolta, kivételesen fején találta a szöget. Mert nem is lehetetlen, hogy ha a hónom alá dugná a lázmérőt, kiderülne, hogy nem „harminchat fokos lázban égek”, mint a drága József Attila égett, akinek a, szellemét délután meg­idéztem „a rakodópart alsó kö­vén”, hanem talán harmincnyolc fok a lázam. Vagy 300 C-fok, mint a csillagszóróé? Persze fo­galmam sincs, hány) fokos egy csillagszóró, amikor szikrázik. Manci néni, az undorító Kiss Elemér hitvese tanította nekem tavaly nyáron a következőt a virágoskertje közepén: „Ide nézz, kedvesem, a trágyából nő ,ki a gyönyörű virág” — és a violák­ra mutatót, amelyek, patyoiatfe- hérek voltak a virágágy közepén. Betli nem tudja, hogy miatta ju­tott eszembe Manci néni klasszi­kus értékű közleménye, mégis bo­csánatot kérek tőle. Ha Betli tudná, hogy neki kö­szönhetem ezt a csillagszórós közérzetet, amitől vagy igazán lázam van, vagy csak úgy ér­zem ...! De Betli! ezt nem tudja, és azt sem tudja, hogy nem nát­hától tüsszög az ágyában, hanem az én hálámtól, amely körüllen­gi, Betlinek köszönhetem, hogy Attilát visszakaptam magamba. Reggel Anikóval hozzáfogtunk a vasárnapi műsorhoz, ö a nagy­szobát és a hallt kezdte takarí­tani, nekem maradt az előszoba, a konyha és az én szobám. Éppen az előszobát porszívóztam, ami­kor csengettek. Imre nem sokkal előbb ment le sportújságért, azt hittem, ő jött vissza. De az ajtó előtt a lépcsőházban egy meg­hökkentő figura szobrozott, fején az űrhajósok szkafandersisakjá­hoz hasonló edénnyel, fényes bőrzubbonyban, csizmanadrágban és fűzősi csizmában. Az arcát nem láttam, mert az űrhajós sisakján az arcvédő plexije színes, zöld, vagy szürkés, és a lépcsőházban elég kevés a fény. Egy pillanatig elég mulyán bámészkodhattam, de aztán kinyögtem: — Tessék, kit keres? Az űrhajós sisak alól vékony, mutálós vihogás hallatszott: — Szia, előre tudtam, hogy nem ismersz rám. Betli volt. Komikus színielő­adásnak is beillett, amíg nagy nehezen leszerelte a fejéről a si­sakot. Előredugta a hegyes, cson­tos állát, ami pedig egyébként is aránytalanul előreugrik a szája alatt, de egyidejűleg olyan buzi- san forgott körbe előttem, mint egy maneken. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom