Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-29 / 230. szám

1076. szeptember 29. • PETŐFI NEPB • • BESZÉLGETÉS EGY PROPAGANDISTÁVAL „Ismerni kell az embereket és a könyveket” D r. Dávid Benedek ügyész az idei könyvhéten kie­melkedő terjesztői tevékenységé­ért megkapta a kulturális mi­niszter elismerő oklevelét. Mun­kahelyén, a kecskeméti ügyész­ségen három esztendő leforgása alatt hatszorosára emelkedett a politikai jellegű kiadványok for­galma. A pártalapszervezet meg­bízásából és támogatásával vég­zett lelkes munka meghozta a gyümölcsét: ma már ott tarta­nak, hogy ezen a munkahelyen évente átlagosan hat kötet könyv jut el mindekihez a helyi terjesz­tés útján. Ez a kiváló propagan­datevékenység késztetett bennün­ket arra, hogy egy beszélgetés keretében megpróbáljunk az ön­magukért beszélő eredmények mögé nézni. — Nehezen tudom megkerülni a kérdést: miért esett önre a vá­lasztás, amikor néhány évvel ez­előtt az alapszervezetében új ter­jesztő propagandistát bíztak meg e szép feladattal? — Hosszú előzménye volt en­nek. Már kicsi gyermekkorom­ban sokszor elbújtam és olvas­tam szenvedélyesen. Apám igazi könyvbarát volt, mint vasutas, s néhány szép és értékes könyvet beszerzett. Verne, Jókai után így jutottam el viszonylag korán Móricz, sőt Engels műveihez stb. Megkedveltem a lexikonokat, és minden olyan kiadványt, amely­ből tanulhattam. A középiskolá­ban és az egyetemen a jog mel­lett elsősorban a politikai, törté­nelmi és társadalmi témák iránt nőtt meg erőteljesen az érdeklő­désem. Elmondhatom, hogy vég­leg barátom és segítőm lett a könyv, a betű. S amikor később, mint kalocsai lakos, az ottani értelmiségi klub titkára lehettem, a művelődési vágyam egyre ki- elégíthetetlenebb lett. Gondolom, mindezt tudták rólam az alap­szervezet és a vezetőség tagjai. — Hogyan s miként kezdődött az ilyen irányú propagandista tevékenysége? Mire emlékszik vissza leginkább abból az időből? — Nem szívesen emlegetem, de elhallgatni sem lehet: azt meg­előzően ott porosodtak a kivitt kötetek a hivatali szekrényben. Egyesek bántó közömbösséget emlegettek, mások viszont azt hiányolták, hogy nem ismerik az újonnan megjelentetett könyve­ket. Ml akkor — ennek már há­rom éve elmúlt — a pártalap­szervezet titkárával, dr. Kerék Lajossal együtt felkerestük a Kossuth Kiadó megyei kirendelt­ségét, s megbeszéltük a továbbia­kat. Azt kértem, hogy adják meg nekem a válogatás lehetőségét, vegyék figyelembe a dolgozóink igényeit. Ez kezdettől fogva így is volt. A kirendeltség vezető­je, Mészáros János és munkatár­sai mindenkor szívesen segítet­tek. Ettől fogva hetenként lega­lább egyszer keresgéltem a bolt­ban. — Honnan tudta, hogy a sok­féle kiadvány közül mire van szükségük az embereknek? — Részben ismertem az olvas­ni, művelődni szerető munkatár­sak igényét — szerencsére sok van ilyen — másrészt állandóan faggattam őket: mi iránt érdek­lődnek, mit szeretnének megsze­rezni? Az új műveket végighord- tam az irodákon, s mondtam: nézzétek, ez meg ez jelent meg. Sokszor előfordult, hogy miköz­ben belelapozott valaki egy-egy kötetbe, megtetszett neki, és megvásárolta. Olyan kedvet kap­tam az első sikerek láttán, alig bírtam magammal. A legelső napon nyolcszáz forint értékű könyv talált gazdára nálunk. En­nek java része kimondottan po­litikai jellegű mű volt. —' Említette, hogy megfigyelte az érdeklődési köröket. Legin­kább milyen témájú könyveket keresnek a dolgozók? — Munkahelyünk sajátos jelle­géből adódóan elsősorban a hu­mán területekre irányul a figye­lem. Ez érthető. A politikai és a pártélet kérdésein kívül a tör­ténelem, a nemzetközi helyzet az, ami legjobban foglalkoztatja az olvasókat. S a filozófia, meg a vallás kérdései. Természetesen sok egyéb téma is még. — Vannak állandó vásárlók? — Legalább tízen. Jóformán minden új kiadványt megnéznek, s ezekből rendszeresen válogat­nak maguknak. A választék sze­rencsére nagyszerűen kibővült mostanára. Dr. Kerék Lajos, Ju­hászáé dr. Ferenczi Erzsébet, dr. Gulyás Erzsébettés mások meg- , szokták már, hogy a megjelenés után gyorsan , megtalálják, hálám, i az őket érdeklő kiadványokat. — Kérem, mondjon néhány könyveimet, melyet többen keres. tek mostanában. — Az Univerzum sorozat új kötete ilyen. A messzeség titkai, meg az új Lukács-kötet, melynek címe: A fiatal Hegel. S a Mun­kaügyi Lexikont legalább tízen megvették legutóbb. — Nehéz a terjesztés munká­ja? — Nem érzem annak. Szá­momra inkább kellemes elfoglalt­ság. Sok-sok időm rámegy, de szívesen csinálom. Jó érzés, ami­kor látom az új könyveket, és máris elképzelem: ki lesz az, akinek éppen erre vagy arra lesz szüksége, ki lesz az, aki ezt vagy azt elolvassa majd. Varga Mihály Ezt a címet viseli az a tájé­koztató, amelyet az Oktatási Mi­nisztérium azzal a céllal adott ki, hogy minél többen megis­merkedhessenek a dolgozók ál­talános iskoláinak sokrétű tevé­kenységével, a munka melletti tanulás változatos lehetőségeivel. Az általános iskolai végzettség megszerzésének egyik formája az intenzív tanfolyam. Erre a kép­zésre azok jelentkezhetnek, akik elvégezték az 1—4. osztály anya­gát, és képesek a követelmények egyéni tanulás útján való elsajá­títására. A három osztály; az ötödik—hatodik, a hetedik és a nyolcadik mindegyikében 16 hé­tig tart az oktatás. Hetente egy tanítási és egy konzultációs fog­lalkozást szerveznek, az utóbbi­ak látogatása nem kötelező. A két felső osztályba járó dolgozók tanulását a rádió és a televízió külön adásai is segítik, évenként minden tárgyból egy beszámoló és egy vizsga letétele kötelező. Az intenzív tanfolyam előnye: lehetővé teszi, hogy a dolgozók egy év alatt akár két osztályt is (például a hetediket és a nyol­cadikat) elvégezzenek. Szervezé­sük kapcsolható a munkások vál­lalati továbbképzéséhez, megold­ható az ipari és a mezőgazdasági üzemek keretei között is. Ugyancsak hároméves az ál­talános iskola felső tagozata (5— 6, 7. és 8. osztály) az esti szer­vezésű képzésen. Az oktatás év­folyamonként 32 hétig (10 hó­napig) tart az esti tagozatokon, a tanítási napok száma heti há­rom. Az órákat, amelyek látoga­tása kötelező, munkaidő után tartják. A tananyag jelentős ré­szének elsajátítása az iskolában történik, ezért az esti tagozat azon dolgozók számára előnyös, akiknek az önálló tanulás gondot okoz, vagy egyéb körülmények zavarják a tananyagban való ott­honi elmélyülésüket. Az esti ta­gozatokon a hallgatók tudásának értékelése a tanítási órákon tör­ténik, beszámoló vagy vizsga­kötelezettség nincs. A lévetéző tagozati oktatás el­sősorban abban különbözik az intenzíü" tanfolyamoktól,' hogy'— a tanév itt is 32 héten át tart — a heti egyszeri konzultációs na­pokon a megjelenés nem köte­lező. A tananyagot a hallgatók otthon, önálló munkával sajátít­ják el, és a szorgalmi időben osztályonként minden tárgyból beszámolnak, illetve vizsgát tesz­nek. Az általános iskola alsó tago­zatának elvégzését úgynevezett alapismereti tanfolyamok teszik lehetővé. Az első—második és a harmadik—negyedik osztály tan­anyagát összevontan oktatják. Mindkét tanfolyam 4 hónapos — elvégzésük pedig lehetőséget ad a már ismertetett továbbtanulási formák valamelyikének megkez­désére. EGY ÉRDEKES MÚZEUM • A jobb oldali képen: magyaros teríték a század első éveiből. • Balra: a Gellért Szálló neobarokk szobájának egy részlete. A vendéglátás évszázadai Hogy Magyarországon enni és inni jól lehet, ar­ról világszerte hallottak már az emberek. Azt azon­ban kevesen tudják, hogy a budai Várban van a . világ egyetlen kereskedelmi és vendéglátóipari mú­zeuma, amely éppen egy évtizede nyitotta meg ka­puit „Szemelvények a magyarországi vendéglátás történetéből” című kiállításával. A kiállítás bemutatja a magyar vendéglátóipari kínálat, étkezési kultúra fejlődéstörténetét. A ma­gyar középkort például a levek sokfélesége, azok erős fűszerezettsége jellemezte, sűrítő anyagként leginkább kenyeret alkalmaztak. Beatrix királynő megjelenésével gasztronómiánkra az olasz konyha volt döntő befolyással. A paprika és a kávé hasz­nálatának elterjedését a törököknek köszönhetjük. („Hátra van még a fekete leves”.) Ugyancsak nekik tulajdonítható bizonyos káposztás és rizses ételek meghonosodása Magyarországon. A hódoltság meg­szűnését követő időszakban a bécsi, illetve azon ke­resztül a francia konyha hatása érvényesült in­kább. Érdemes megemlíteni, hogy a mai Vendéglátó­ipari Múzeum épületében korábban a Fortuna Ven­dégfogadó volt, melyet Gvadányi is megénekelt, a „Peleskei Nótárius budai utazásáéban. A bie­dermeier korszakot a miskolci Rorarius Cukrászda idézi, melyet egy svájci származású cukrász alapí­tott 1828-ban. Savanyú Jóska, Patkó Piska és Sob- ri Jóska betyárcsárdájának múzeumi tőszomszédsá­gában egy remek szalongarnitúrát láthatunk a szá­zadvégén épült pécsi Nádor-ból, továbbá csilláro­kat a pesti New York kávéházból és egy szép neobarokk berendezést az 1918-ban megnyílt Gel­lért Szállóból, toilette asztalán herendi porcelán szobaillatosító lámpával. A múzeum 1970-ben újabb részleggel gazdago­dott: ekkor nyílt meg ugyanitt a magyar kereske­delem történetét bemutató kiállítás. „Magyar Or­szág’ nevezetesebb városaiban és Erdélyben esni szokott sokadalmok’ 1832-dik esztendőre szóló laist- romától” kezdve nyomon követhetjük a hazai kis­kereskedelem fejlődését. A Zala megyei Hahót sza­tócsboltja, vagy a solymári vegyeskereskedés át­mentett interieurje képet ad arról a gazdag fűszer­választékról, amelyet egy évszázada ismert és hasz­nált a magyar háziasszony. Van itt Stollwerk cso­koládéautomata 1900-ból, korabeli kávépörkölő, számlálócédula (blokk) gyűjtemény és — cégérek, mélyeken, fűszer és lőszer, lőpor és élesztő béké­sen megférnek egymás mellett. 1830-ban már állott a rakodó-parton a Pesti Kereskedők Épülete, (1904-ben megalakult az Or­szágos Magyar Kereskedelmi Egyesülés.) A múlt század elején kereskedőink nyelve még a német, számláik cégnyomata nagyjából úgyszintén, csak később válik kétnyelvűvé, a kiegyezéstől pedig már a zömében magyar... A kiállításnak látszólag itt vége szakad. A Műemlékvédelem 1976. évi 1. száma azonban egész sor művészi értékű védett budapesti üzletberendezést mutat be. Íme egy kis ízelítő az összeállításból: a Divatcsarnok Lotz Ká­roly terme, az egykori Neruda drogéria a Kossuth Lajos utcában; egy virágüzlet (valamikor Philantia névre hallgatott, a Váci utcában található); egy szövetáruüzlet (korábban Brammer, a Petőfi Sán­dor utcában és az egykori szerencsi csokoládé­üzlet Rákospalotán). A felsorolt üzletek éppúgy tekinthetők a mú­zeum „kihelyezett részlegeinek”, mint néhány ma is fungáló vendéglátóipari egységünk, (Pilvax. Hungária Kávéház, stb.). Tervezik, hogy a mú­zeum adta lehetőségeken belül bemutassák azt is, hogyan fejlődött ez az iparág az elmúlt 25—30 évben, milyenek a perspektívái. Kudar Lajos • Klasszicizáló jellegű díszes pezsgőhűtő vödör a XIX. századból. • „Betyár­csárdák világa” — Kovácsolt gyertyatartó, kancsó, pintes üvegek. • Üvegből készült csizma formájú söröskancsó. • Török konyhai felsze­relések. • A pécsi Nádor Szálló szalongarnitúrája. (Fotók: MTI — KS.) (56.) —Kösz — nyögtem ki egy év múlva. — Rendes vagy. — Nem én — mondta. — Apa intézi el, hogy vizsgázhass. — Én eddig hiába próbáltam tettre bírni — mondtam. — Kösz. hogy besegítettél. — Van cigarettád? — kérdez­te. — Jó az neked, ha cigarettá­zni? — kérdeztem (rosszallóan). — Deák nem tiltotta meg. Hoztam két cigarettát. A má­sikra én gyújtottam rá. Állatian akartam volna beszélgetni anyá­val, de hiába expedícióztam ma­gamban a téma után. Aztán csöngött a telefon. Ta­mara volt. — Hát akkor jössz? — kér­dezte. — Siess! Kigyúlt bennem az értelem szikrája, és megvilágított egy öt­letet az agyam vinklijében. Mert valahogy itthon akartam maradni anya mellett. — Anya nem csattan ki az egészségtől. Megvárnám, amíg jön a doktor, hátha megint kell gyógyszert hozni. Gyere át te. — Hozzátok? — A hangjából két nagy és álmélkodó szem je­lent meg a képernyőmön. — Most? — Rögtön is lehet — mondtam egyszerűen. — Oké, szeplős, már ott is va­gyok. Visszaültem anyához a szőnyeg­re. — Feljön egy lány — tájékoz­tattam. — Amadé Kati? — kérdezte. Aztán mivel nemet intettem: — Kollár Ildi? — Nem — mondtam. — Hát akkor? — Megjátszott csodálkozással nézett rám. —Más leánynév eddig nem fordult elő az iskolai beszámolóidban. — Ügy hívják, hogy Ventus Ta­mara. Ventus latinul azt jelenti, hogy szél. Ezért Szélkisasszony­nak szoktam csúfolni. — Kitől tanultad? — kérdezte anya. Plusz nevetett is. — Mit kitől tanultam? — kér­deztem (bizonyos gyanakvással). — Ilyen kedveset mondani. Ud­varolni. hogy pontos legyek. Fölkaptam a fejem. — Én! Udvarolni! Most már el­hiszem, hogy gyengének érzed magad. Derűsen tanulmányozta a hal­mazállapotomat, de nem cukkolt tovább. Igaz, ideje se volt, hogy cukkoljon, mert már berregett is a csengő az, előszobában. Lustán kimentem ajtót nyitni. — Ha anyát enyhén ókorinak érzékeled — mondtam Tamará­nak az előszobában —, ne lepődj meg. Nem értette. — Miért lenne ókori a te ma­mád? — Például az előbb arról félre­beszélt, hogy én udvarolok. Ne­ked. Vannak ilyen műemléki öt­letei. Tamara olyan magabiztosan vo­nult be a szobába, mintha évek óta ide járna haza. — Csókolom — mondta és be­mutatkozott anyának. — irtó mu­ris, tessék elhinni, hogy ez a la­kás térképileg olyan pont, mint a miénk. — Házgyári termék — mondta anya, és rejtett kamerájával kí- vül-belül lefényképezte Tamarát. (Ez halában fix. Láttam.) Anya beszámoltatta, milyen lett a bizonyítványa. 4,1. Aztán tájé­koztatást hallgatott meg "(Tama­rától) arról, mit főzött. Továbbá, hogy miket tud főzni. Közismert­té vált, hogy Tamara palacsin­tát nem tud sülni, mert mindig odaégeti. Rángatózott bennem a hideglelés, hogy anya nehogy azt mondja, hogy majd ő megtanítja Tamarát palacsintát sütni (mert nekem az a legmenőbb kajám). Nem mondta. Ügy látszik, a rossz közérzet anya szervezetében nem befolyásolta negatívan az intelli­gencia-hányadost. — Menjetek csak be Attila szo­bájába — javasolta aztán. — Csukd rám az ajtót, kisfiam, ta­lán most el tudok aludni. Bevezettem Tamarát a szobám­ba. Körülnézett. Láttam a szeme villanásán, hogy nem nyerték meg a tetszését a síléceim itt a szobám sarkában. — A pincerekeszünk tele van apa cuccaival — közöltem, mi­előtt szóvá tehette volna. — Hellyel nem is kínálsz? — nézett rám, enyhe rosszallással, mint egy etikett-reklám, amit fi­gyelmen kívül hagy az emberiség. — Ide zökkenj — mondtam és megfordítottam az íróasztalom előtt a forgószéket. — Ez az egy alátétem van. Ülhetsz a heverőre is, de az egyik rugó kiáll belőle. Csak én tudom kicselezni. Földerítette az íróasztalom domborzatát. De csak szemmel. Aztán kecsesen leült (helyet fog­lalt). — Hát itt vagyok nálatok — mondta. — Nem muris? örülsz legalább? — Maga mellé muta­tott a padlóra. — Megközelíte­nél? Leültem a bokájához. Odahaj­tottam a fejemet a térdére. — Helló, szeplős. ----- Furcsa v olt a szeme. — Most már iga­zán elhiszem, hogy itt vagyok nálad. Vagyis nálatok, mert ez a lényeges. — Már még gyanú- sabban csillogott a szeme. — Nagyon féltem, hogy nem mersz megmutatni. A családodnak. — Miért ne mertem volna? — kaptam föl a fejem. — Miért ne? — Nem tudom... — Pislo­gott. Kéken és nedvesedően. — Nem is érdekes. Az a lényeg, hogy itt vagyok. És hogy te hív­tál. Saját ötletből. Kezd deren­geni? Letérdelt. Hozzám, a padlóra. A szájától megint kialakult a légpárna (a térdünk alá). Azt akartam, hogy sokáig tartson. De nem tartott. Csöngettek. Azt hittem, a doktor futott be, de nem. Dobosné a B. lépcső­házból a hatodikról. Teljes hang­erővel. — Istenem, Attila, itthon van az édesapja? — Az orrán is li­hegett, és a terjedelme betöltöt­te az ajtókeretet. — Képzelje, leszakadt a fürdőszobában az a nyavalyás fregoli, és én ott állok azzal a rengeteg mosott ruhá­val... Tájékoztattam, hogy apa nem tartózkodik családja körében. — Istenem, Attila, akkor leg­alább maga segítsen rajtam! A fiam olyan kétbalkezes! De majd segít magának. Jöjjön nagyon kérem! Mi a francot lehet ilyenkor csinálni. Beosontam anyához. Termé­szetesen nem aludt. Informáltam, hogy Dobosék igényt tartanak a szakértelmemre. Ha közben jön­ne meg Deák doktor, .Tamara majd ajtót nyit. Tamarával is közöltem a hely­zetet. Az egyik kulcsot is oda­adtam neki, hogy ajtót nyithas­son. — Foglald el magad valami­vel, sietek — mondtam. — A le­mezeim itt vannak az asztal alatt a ládában. Doboséknál a vész nem volt végzetes. Csak időigényes. A fre­goli csigája nem szakadt ki a falból, csak a kötél ugrott ki a csigából (a vájatából). Le kel­lett szerelnem az egész kötelet, aztán újra visszaszerelni és jól ráerősíteni a fregoli léckeretére. Csekély ötven perc alatt vé­geztem. Ha a Dobos gyerek nem segít, félóra alatt is rendbe tet­tem volna a szerkentyűt. Mire visszaértem a B. lépcső­házból, Deák doktor még min­dig nem volt jelen. Mert ha jött volna, ajtónyitás után Tamara a zárban hagyta volna a kulcsot (minden nő ilyen, anya is, Éva is). De a zárban nem volt kulcs. A szobámban Tamara az ab­laknál állt. Könyökölt a párká­nyon, és a külvilágban gyönyör­ködött. Mint hittem. Nem for­dult meg, amikor bejöttem. Már ez is föltűnt. Odaosontam hozzá, mellékö- könyököltem a párkányra, és én is vizsgálat tárgyává tettem a látképet. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom