Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-25 / 227. szám
1976. szeptember 25. • PETŐFI NEPE • 3 A csemegeszőlő jövőjének hét ugrópontja a homokon Párbeszéd arról: merre halad a világ és hogyan követik az „aranyhomokon”? V ir ágágyak, medencék, fák! Mintaszerű környezetcsinosítás A jelen nevén nevezése — A végén kezdtük csakugyan! Itt a jelen! — Igen, a számból vette ki a szót. Perlekedtem volna is, ha nem szól közbe. Most értem a jelen fejlődéséhez, odáig, hogy nevén nevezhessük a mát! A tudós szintre nőtt mai generáció nagyon jól tud több nyelvet, s mélyét fölölelően a szaktudományok több ágazatát — de a humán műveltségben is otthonosak. Előttük épp ezért egyre kevesebb rejtelem marad. A régi-régi paraszti homoki szőlőtermelés legcsekélyebb árnyalatán is —minden régin — végignéznek, s mindent modernül foglalnak egybe. A régi homályos, de azért továbbszármazó szőlőművelési fogásokat jobban megmarkolták, nagyüzemi szintre emelték. Hihetetlen ugrásokkal, sok sikerrel alakították ki az új csemegeszőlő-fajtákat is. Ami azelőtt nagyrészt csak álmodás volt, a kezükben szabatosan lemért tudomány, eredmény lett. És most a Duna—Tisza közi szőlő ősgyermekkorát is ismerő doktor maga szakítja meg beszédét, s az úgynevezett csemege- szőlő körüli első álmodás megvalósításáról — kis, sokatígérő szünet után — ezt adja elő. — Az eset nem bizarr, ne higgye! Se nem extrém történet! Alig telt el a felszabadulás után vagy két évtized, már a tanult népfiak — kezét fogva apáiknak és nagyapáiknak, kik éppen még éltek — máris elérték a bolgár Afus Ali csemegeszőlővel versenyző, muskotályízű csemegeszőlőket. Vegyük elsőnek a valóban legelső Glória I-et. Szeptemberi érésű, s ez már belföldi és kül- íöldi piacnak egyaránt kellő idő, ekkor eszik, ekkor veszik szívesen! Igen, nagyszemű, fürtjei félkilósak — akadt már köztük egy kiló 30 dekás is. Fürtje elég laza, nagyon mutatós, aranysárga, ízletes, nem muskotály ízű, vastag héjú, tehát igen jól szállítható vasúton, hajón egyaránt. — És a másik „első álom"? — vetjük közbe. „Meteoric!” — „Tüneményes!” — Az a bolgár Afus Ali csemegeszőlővel versenyző, musko- tályízű Szőlőskertek királynője volt. Erről van egy anekdota. Nem! Valóság! Mintegy huszon- valamennyi éve, Kocsis Pál, a népi szőlőnemesítők nagy alakja a leiszabadulás után már nem az ősi „szent rácsodálkozásával”, hanem a tudományos ismeretekkel felszerelt, módszeres és rendszeres munka alapján érte el a Sző- Jőskertek királynőjének elnevezett csemegeszőlő-fajtát... Azért míg idehaza volt meg róla minden elismerés, minden jó szó és magyar ínyek „szentesítése” — addig nyugtalan maradt. Sem naiv nem volt, sem szégyenkező — vette hát magát és egy polyglott tudományos segédkutatónak a társaságában elvitte ezt az új csemegeszőlőfajtát Londonba. Ott kap- ta-fogta magát és kiállt vele mint áruval az utcai árusító standra. Első vevője — s rögtön utána sokan, szinte tömegesen a többiek — el volt ragadtatva a Szőlőskertek királynőjétől — legalább úgy, mint annak idején, a harmincas évek közepe táján a wales-i herceg Feldebrőn, mikor először kóstolta meg a debrői hárslevelűt. „Meteoric!” — kiáltott fel az ínyenc angol Sir. — „Tüneményes!” És mikor azt kérdezte, hogyan értük el ezt — Kocsis Pál kecskeméti kereken és kurtán csak annyit felelt, s azt a kísérője, az egyetemista tolmácsolta: „Methodical” — „Módszeresen!” — Mit tesz hozzá a maga részéről? — Azt, hogy ez a csemegeszőlő érésében egy hónappal követi a bolgár Afus Alit, s akkor a német piac mindent felvenne belőle ... — Miért éppen a németeket emeli ki? — Mert éppen az izsáki parasztok véghetetlen szorgalmával elért Sárfehérrel már a húszas évek elején meghódoltak a magyar áru előtt. — És per pillanat? Az idegeknek ma több cukor kell — Az idő a természetben is iszonyú gyors futamokkal dob ki régit és hoz újat! Jelenleg a Nemzetközi Borhivatal sem favorizálja már a Sárfehéret. Most a svájciak szeretik — a belőle készült bort, mert zamatos, köny- nyed bor, friss, üde, asztalra való, pecsenyéhez illik. A II. világháború előtt a világ közízlése még a nehéz borokat kedvelte, az érett, testes, és csemegeborokat. Azóta ez az igény átállott az üdére — az idegélet több cukrot is kíván, nem keresik a nehéz, savas borokat. Ma már az úgynevezett „ó-íz” hiba — kivéve persze a tokaji aszúkat és szamorodnikat, a balati édes szürkebarátot és az előbb említett debrői hárslevelűt... No meg, a svájciak a Sárfehért azért kedvelik, mert pezsgőhöz ez adja a legjobb alapbort. A gyorsan eladható, azonnal pénzzé tehető Sárfehérbe fektetett munka tehát gyorsan visszatérül: ez a síkvidéki szőlőtermelés egyik azonnal kézzelfogható előnye. A térDunántúli barangolások YTfTT Elhagytuk Kaposvárt. ' ■»•■.X. „Somogyország” közepén vagyunk. S Szentlászló község után balra letérünk a műútról, átmegyünk Almamellék falun, ahol száz. és száz liba üdvözöl bennünket, magasra tartott fejjel. Faragott fatornácos házak, sok virág, kicsi fahidak: tetszik a látvány. Megyünk azért tovább. Mostani úticélunk: Ibafa — ahol a papnak „fapipája” van. Inkább csak a nótában Hogy is van hát a híres mondóka? Valahogy így: „Az ibafai papnak fapipája van; tehát az ibafai papi pipa papi fapipa”. Nemrégiben egy vetélkedő keretében megizzadt miatta valaki a tévéműsorban. Most mi mondogatjuk hangosan, több-kevesebb sikerrel, míg nézzük a falu közepén álló pipamúzeumot kívülről, míg előkerül a vezetője. Egy járókelő Vécsey Lajos postamesterhez irányít bennünket. ö az — mondja — aki mindent tud a faluról és ezekről a híres füstölő alkalmatosságokról. — Mi a mondóka — a legenda — lényege? Honnan ered? — kérdezzük a helytörténeti kutatót. Vécsey Lajost, amikor hely- lyel kínál bennünket a kicsi szobában. — Röviden úgy foglalhatjuk ezt össze, hogy a harmincas években slágerré lett országszerte egy operettdal szövege. Ennek a dalnak egyik részlete a „fapipa”- mondóka, amit a szerző csupán * szójáték kedvéért írt bele. Nem volt itt akkor még pipagyűjtemény; sőt, a helybeli pap még csak nem is dohányzott. A mai múzeumot a pécsi múzeum anyagából állították össze jóval később, kihasználva a széles körben elterjedt mondást. Így lett Ibafa község híres a „fapipáról”. Ám később, egy másik ibafai plébános készíttetett egy nagyméretű pipát egy pesti fafaragóval. Azt azóta is őrzik. Ennyi az egész. Jó, nézzünk szét hát a múzeumban. Ugyanis közben előkerült annak a vezetője, Csizmadia Gyula fafaragó. (Balatonlellén már volt önálló kiállítása.) Miközben mutogatja a kiállított tárgyakat a szép kicsi épületben, nagyokat pöfékel a saját készítésű pipájából. Magyaráz: — Ez itt Károlyi Mihály tajtékpipája, ezüstkupákkal. Ez meg Kossuth-címeres alföldi fapipa. És nézzék meg ezt az esztergályosát, meg ezt a medvealakút. De van itt ám bütyök-pipa, van tiroli festett, meg balkáni, törökös, boszniai, ezüsttel berakott és gyökérpipa is. És még annyi minden, láthatják. Vasarely és Csontváry Micsoda ugrás a legendák furcsa világából a békés, derűs és reális Pécs legközepébe! Ám közben láttuk a szigetvári várat, Tinódi Lantos Sebestyén szobrával, azt a helyet, ahol Vörösmarty Mihály merengett egykor a múlt idők véres eseményein. Megnéztük a kővágószőlősi Ja- kabhegy oldalában azokat a sziklákat, melyek emberalakokhoz hasonlítanak, s melyekről a szájmelő így rögvest érdekelt lesz munkájában a legmagasabb fokon. És ha jobban boldogul — még érzékenyebb lesz újabb és újabb fajta bevezetésére —mindenképpen. Világszerte ismert dolog a faluból a városba áramlás. Csak a kertészkedő paraszt marad elsősorban a régi helyén, nem „no- madizál” a gyárak felé. Ez nem a régiségekhez vonzódó sorsszerű magatartás — csak egyszerű, modernebb életvitel: mindent olyasmihez tnérnek, ami mindenféle álmélkodás nélkül azonnal megfogható. Mondjuk ki: „forintosít- ható”! Nem istenhez és az időjáráshoz kötődnek, hanem az emberi munkához, kézhez, észhez, de az álmodni, előbbre nézni is mindig kész értelemhez... Földünk magától nem terjed, nem szélesedik semmilyen irányban, annyi marad, amennyi mindig volt a történelemben. De az újdonság a mában az, hogy bővebb földterület nélkül, a csemegeszőlő belterjes művelésének fejlesztésével elégíthetjük ki a hazai és külföldi igényeket. — Minden képzelet nélkül, egészen nyersen fogalmazza meg — a londoni csemegeszőlő „meteorszerű” felrobbanó sikere nélkül — a teendőt a homoki paraszt mai állapotában! — szólunk dr. Keszler Gyulához búcsúképpen. Ahonnét nincs népvándorlás! — A csemegeszőlő árutermelése mellett szólnak: 1. álló- és forgóeszköz-szükséglete a legkisebb, 2. importszükséglete minimális, 3. devizahozama igen magas, 4. hazánk széles felvevőpiac kellős közepén áll, előnyösebb szállítási adottságai vannak Bulgáriánál; mondhatnók, a legkedvezőbb Nyugat és Kelet felé egyaránt, s ez a KGST-viszonylatban nagyon döntő, 5. a dohánynál, rizsnél, cukorrépánál csaknem kétszeresen több az egy munkanapra eső devizahozama, 6. a januári mínusz 2 Celsius-fokos és a júliusi 22 Celsius-fokos középhőmérsékletünk a szőlő téli nyu-r galmát és nyári működését igen jól biztosítja. — A hetedik igazság? — Nyár eleji csapadékunk a hajtások növekedésének kedvez, s a napfényes magyar őszökkel, a vénasszonyok nyarával érjük el, hogy csemegeszőlőinknek sehol másutt ki nem alakulható zamata van! — Miért mennének tehát innen népvándorlásszerű ijedtséggel városba a parasztok? — Még a középszerű, vagy gyenge talajokról sem! — adja ki a végső aduját a szőlő-doktor. — De miért is mennének?! Fodor László örvendetes tény, hogy egyre több olyan üzemről beszélhetünk már Kecskeméten, amelynek dolgozói nemcsak a város szépítéséből veszik ki lelkesen a részüket, hanem dicséretre méltó gond. dal, buzgalommal igyekeznek csi- nosabbá tfenni munkahelyük környékét is: az utcai frontot, az udvart, vagy a műhelycsarnokok, üzemi épületek közti területet. A sok, jó példát mutató intézmény egyike a Középmagyarországi Pincegazdaság palackozó kombinátja, a Kiskőrösi úton. Az itt dolgozók már 1968-ban hozzáfogtak a parképítéshez, a fásításhoz, virágok ültetéséhez. Élenjárt ebben a munkában két szocialista brigádjuk a Haladás és a Szorgalom, majd a későbbiekben másik kettő — az Aranyhomok és a Kocsis Pál szocialista brigád — is részt kért és vállalt a tennivalókból. A spontán kezdeményezett környezetcsinosítás 1972-ben szervezett keretek közé került. Abban az esztendőben ugyanis szerződést kötöttek a városi tanács kommunális költségvetési üzemével, s ebben 5 ezer négyzetméter pázsitfelület és 500 négyzetméter virágágy létesítésére vállalkoztak. Ez utóbbiban mintegy 2 ezer rózsatő mellett még 18—20 fajta egyéb virág is helyet kapott. A következő évben pedig gyorsan növő fajtákból kétezer facsemetét ültettek ki. Szerencsés véletlen, hogy Bihari Mátyás, a kombinát jelenlegi vezetője személyében okleveles kertészmérnök ügyel a munkára, irányítja azt. A dolgozók örömmel, kedvvel tették magukévá a feladatokat, s mintegy kikapcsolódásként hozták és hozzák rendbe apránként, folyamaA bolgár légiközlekedés A bolgár légiközlekedés eredményei bizonyítják e közlekedési ág gyors ütemű fejlődését. Bulgária a belső légijáratok hálózatának sűrűsége tekintetében az egyik első helyet foglalja el a világon. Bulgáriát a „BALKÁN” 31 rendszeres nemzetközi légijárata és 10 idényjárata köti össze Európa 32 fővárosával és nagyobb városával, bérelt és te- herrepülőgépei pedig Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába és Japánban is közlekednek (BUDA- PRESS—SOFIAPRESS) 0 Az ibafai pipamúzeum épülete. • Ebben a házban lakott Babits Mihály Pécsett. hagyomány hátborzongató történeteket őriz. Itt vagyunk Pécs város központjában, nézegetjük a sokat mesélő történelmi és műemlékeket. Megnézzük a házat is, ahol Babits Mihály lakott egy ideig. Aztán irány a Vasarely-múze- um. Azon a helyen van, ahol a világhírű festőművész született. A városának adományozott művekből látványos kiállítás állt össze. Járkálunk a termekben, eltűnődünk ezeken a különös alkotásokon. — Bravúros játék — mondja mellettünk valaki. — De hatásos! — teszi hozzá a szomszédja. Hatalmas kontraszt a közelben levő Csontváry-múzeum. Míg amott a virtuóz dekorativitás tűnt elébünk, az öncélú díszítés, bravúros kivitelezéssel, addig itt egy látomásos művész színekbe álmodott fantasztikus világa nat ránk. S nem is akárhogyan! Alig tudunk megválni a kis és nagyméretű képektől: fogvatart minket, ottmarasztal; nem engedi meg a látvány, hogy távozzunk, mígnem a teremőr kedvesen kitessékel bennünket. Azután felmegyünk a Tettyére; ide a magasba, ahol egykor egy püspöki nyaraló volt; a romjait még látni lehet. És irány még feljebb: egészen a tévé-toronyig. Ám nagy szomorúságunkra nem engedik meg, hogy a liften felemelkedjünk a magasba, a csodálatos kilátás kedvéért. Erős szél fúj, veszélyes a játék. Megelégszünk azzal, hogy innen a kilátó tövéből gyönyörködünk a látnivalókban. Varga Mihály (Folytatjuk) • Bihari Mátyás, a kombinátvezetőkertészmérnök a jó gazda gondosságával ellenőrzi időnként a dísznövények övezte halasmedence állapotát. • Tóth Gáspár kertész — a hátiérben a katonás rendben sorakozó több ezer hektós tartályokkal — a virágos kert csinosításán fáradozik. (Szilágyi Mihály felvételei.) tosan az üzemi területet. Átérzik a célt, mely szerint nem csak az idelátogatók gyönyörködhetnek a fák, virágok tetszetős, dekoratív látványában, hanem ebben a környezetben a saját, mindennapos munkájuk is vonzóbbá válik. Vallják, hogy a természet védelme — mindnyájunk szép kötelessége. Két kis medencéjükben tavirózsák, vízinövények diszle- nek, a parton szomorúfüzek bó- kolnak. Az itt elhelyezett pihenőpadokat, a munka szünetében, dolgozóik közül sokan és szívesen keresik fel. Szinte hagyománnyá vált már, hogy a szaporodó új üzemrészek, csarnokok környékét az építők levonulása után nyomban a parkosítok veszik birtokba. A meglevő mellé a tavaszra befejezik újabb 4—5 ezer négyzetméternyi terület parkosítását. Végső soron így a csaknem 20 hektárt kitevő üzemi terület valóságos kis botanikus kert képét ölti majd föl. Ne feledkezzünk meg a szándékokat hasznosan kiegészítő, több irányú segítségnyújtásról sem. A városi tanács kommunális költségvetési üzeme rendszeresen juttat a kombinátnak dísz- iákat, díszcserjéket, egynyári dísznövényeket, míg az anyavállalat évente 40—50 ezer forinttal támogatja a parkok fenntartását, illetve teszi lehetővé a továbbfejlesztést, újabb parkterületek létesítését. Jt T. Gazdálkodj okosanI — Az állatokat megnézzük, ugye? A kis Zolti kalácsfonatként fűzi ujját Anya karjára, csim- paszkodón. Függeszkedését Anya váratlan kézmozdulattal szakítja félbe. Odakap a „Leszállás előtt idejében jelezzen!” feliratú gombhoz, hogy a buszlámpa elől pirosra váltson. — De, anyu, ugye megnézzük ... vasárnap ... — Meg, hát persze, ha apu is ráér... A múlt vasárnap láthattad, meddig tisztogatta a kocsit, míg szép, fényes lett. No, de majd most... — Hanem gyere szaporán, siessünk! Ma este tévé. Folytatás lesz. Addig még vacsoráznunk is kell. Nagyon be kell osztani az időt, kisfiam! Zoli most első osztályos kisiskolás, szedi ám ugyancsak a lábát. Csiszi-csoszi. Csisz-csosz. Csak bírná már egyszer anyáéhoz igazítani a lépteit! De hát nem lehet. Anya mindig siet. Reggel is, este is. Mint most is. Várja a család meg a tévé. Odahaza. Apa már pizsamában, a reka- mié sarkába kucorodva. Jó előre választott magának kényelmes ülést. — Szia, Apa! Te már itthon? Karesz hol van? Zoltika máris az apai fészekben. Nulla nullánál ugrott oda éppen, meggondolatlanul, valamilyen külföldi rangadó vérszegény derekatáján. amikor Apát csak ez az egy dolog foglalkoztatja: mi lesz most? Ki rúgja az elsőt? — Menj előlem, nem látok! — kiált rá dühösen Apa. — Hű, micsoda helyzet volt... Mi lesz a vacsora? Karesz, a tízéves nagyobb fiú, szatyorral a kezében belép. — Itt a sör, Apa. Kitöltsem? — Jöhet! Anya elmehetne vacsora-kikiáltónak, olyan jól érti: — Apu, Karesz, Zolti — vacsorázni! Ne mondjam még egyszer! Tudjátok, hogy ma este folytatás megy a tévében. Folytatás. Örökösen ez a folytatás ... Feszült a család levegője ilyenkor. Szinte vibrál. A percek, az órák előre eladva, mintegy betáblázva valamilyen láthatatlan kataszterbe. Nincs idő! Nincs idő! Ezt hallja folyton folyvást a két gyerek: Zolti és Karesz. Ha rajtuk állna, bizony megkeresnék ők az időt, csak tudnák, hova, merre induljanak érte... Egyelőre azonban csak befelé indulhatnak, a szobába. Ottho-; nuk kicsiny zugába, a játéksarokba mennek szerencsét próbálni. Ahol jó illatú fában, papírban, színes kartonlapokban, kis- és nagykerekű járművekben — ott a játék! Tétován álldogállnak a játékhalmaz fölött. Legfelül egy kék fedelű társasjáték: Gazdálkodj okosan! Karesz kapta ajándékba, szülinapjára. Számolgatták, rakosgatták azóta, nem is egyszer, a selymes fényű, lakkozott pénzjegyeket, de játszani, igazán jót játszani, négyesben Apáékkal, még nem sikerült vele. — Mi lenne, ha? ... Karesz kópéságnak sose volt híján. Értette a technikát any- nyira, hogy tudja: nincs a világon olyan tévé, amely elviselné, ha csupán egy ágon kap áramot. S mialatt Anya és Apa a konyhában csevegnek, a kis ezermester a villásdugó egyik vezetékét csavarhúzóval orvul kiiktatja, és könnyű szívvel vacsorázni indul. Apa és Anya torkán jóformán alig csúszik le a falat, amikor már mind a kettő túljut a küszöbön. Kattanás, majd Anya hangja figyelmeztetőn: — Jön a film, gyerekek! A folytatás . .. S hogy nem jön semmi, hiábavalónak bizonyul minden élesz- tési kísérlet, a készülék ezúttal néma marad, mint a hal. Holnap hívják a Gelkát. Ebben maradnak. Most sündörög oda Zolti Apához, félénken, lopakodva, kezében a kék fedelű társassal. Mintha egy ajándékot szorongatna ujjai között. — Játsszunk! Apu, játsszunk! Jó a játék ... Egyszer azt ígérted ... emlékszel rá ... ha lesz időtök... — Nem bánom. Lássuk csak, miféle játék ez? Hiszen ezt még Anya vette Karesznak születésnapjára! Nocsak. Én ajánlottam Anyának, hogy ezt a társasjátékot válassza: Gazdálkodj okosan. — Hát akkor gazdálkodjunk! Pénzzel, idővel úgy szokás. A szerelő, aki házhoz jött, a készüléket megnézni, jó darabig a vállát vonogatta. — Szokatlan eset, kérem tisztelettel. Nem volt feszültség. Egyszerűen nem volt feszültség ... Kimaradt egy időre. Mintha valaki meg akarta volna Önöket tréfálni... Kohl Antal
