Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-23 / 225. szám

I 1976. szeptember 23 • PETŐFI NEPE • 5 A Megyei Művelődési Központ műsora szeptember 27-től október 4-ig kiállítás BULGÁRIA FEJLŐDÉSE a felszabadulás után. Megnyitó: október 4-én, 17 órakor. HETI MŰSOR Szeptember 27-én, hétfőn 17 órakor a folyóiratolvasóban: JOGI TANÁCSADÁS. Szeptember 28-án, kedden 19 órakor az emeleti előcsarnok­ban: BÁSTI LAJOS ELŐ­ADÓI ESTJE. Belépődíj: fel­nőtt: 15 Ft, diák: 10 Ft. Szeptember 29-én, szerdán 17 órakor a kamarateremben: TALÁLKOZÓ az általános is­kolák második osztályosainak szüleivel. Szeptember 30-án, csütörtökön 19 órakor az ifjúsági klubban: HUMOR ÉS SZATÍRA. Do. monkos Béla bábművész ön­álló estje. Szeptember 30-án, csütörtökön 20 órakor a színházteremben: AZ APOSTOL EGYÜTTES KONCERTJE. Belépődíj: 30 Ft. Októbert 1-én, pénteken 18 óra­kor: HANGVERSENY a Zenei Világnap tiszteletére. Október 3-án, 10 órakor és 4-én 9 és 10.30 órakor a szín­házteremben. A KIS TOM­TOM. A japán PÚK Bábszín. ház előadása gyermekeknek. Belépődíj: 5 Ft. Október 3-án, 10 órakor a Műszaki és Természttudomá- nyi Stúdióban: AZ ÖRA TÖR­TÉNETE. A kvarc karóra mű- ködése. Október 3-án, vasárnap 19 órakor a színházteremben: ŐSI JAPÁN BÁBJÁTÉKOK — felnőtteknek. A japán PÚK Bábszínház előadása. Belépő­díj: 25 Ft. Október 4-én, hétfőn 17 óra­kor a folyóiratolvasóban: JO­GI TANÁCSADÁSI 1264 HÚSZ ESZTENDŐRE SZÓLÓ MUNKA LESZ • A Pécstől nyugatra emelkedő Jakab.hegyen megkezdődött a Kárpát-medence legnagyobb vaskori — mintegy félmillió négyzetméter területű — tele­pülésének a feltárása. A ki­emelt tudományos feladat munkálatai mintegy 20 évig tartanak. Feltárják ezzel egy- időben azt a földvárra épített középkori kolostort is, amely 1225-ben épült. Képünkön: az elsőként feltárt halomsírból való lelet, egy halotti urna.- (MTI-fotó: Bajkor József felvétele—KS) Színjáték a betűkkel emutatkozott az új évad egyik színésze. A premie­rek előtt a nyomtatott betű is rendelkezésére állt, hogy valljon u pályafutásáról, művészi szán­dékairól. Ez a vallomás az ötez­res példányszámú műsorfüzetben jelent meg. A fiatalember azt követően szerződött vissza a színházhoz, hogy más társulat élére került a korábbi igazgató, akivel — vagy akinek — nézeteltérése támadt vele egy szereposztási kérdés­ben. Mint ilyenkor néha lenni szokott, elváltak az útjaik. „Adós­ságot hagytam itt, vagy hagyat­tak itt velem. Igyekszem maxi­málisan törleszteni...” — jelen­tette ki a két év után megtérő színművész. Az írásos szöveg utólag célba vette az igazgató személyét. Nem mindennapi furfanggal. A mon­datokat kezdő — bekezdéseket nyitó — nagybetűket összeolvas­va jókora becsületsértés — ízlés­telenség kerekedett ki. A betűk egymásutánisága alighanem fon­tos lehet, ha valaki például úgy fogalmaz, hogy „Zajos örömmel" irta alá a szerződést. A közép­korban, majd a 16 —17. században a lírikusok ilyen fogással örö­kítették meg az utókornak a sze­mélyiségüket, a szerelmüket, vagy épp a gyűlölt ellenségük nevét. Nem igazi hecc a hecc, bár­milyen ízléstelenséget követ el az illető, ha nem pattant volna ki, mire a ravaszul megkomponált kitétel mindenféle rejtjel-kulcs nélkül felfedte lényegét. Ráadá­sul a furcsa játék nem saját kon­tóra, hanem a színházéra ment. A műsorfüzetet úgyanis a kö­zönségnek készítik, és mintegy ezer példány gazdára talált be­lőle, amíg egy külső jóakaró fel­hívta az igazgatóság figyelmét. A színház elhatárolta magát, be­szüntették a további terjesztést, s a társulati vezetőség egyöntetű­en fegyelmi tárgyalást kezdemé­nyezett. Lehet, hogy ez a színművész éppen forradalmárt fog játszani Páskándi Géza Rejtekhely című darabjában? Vagy Németh Lász­ló VII. Gergelyében ő lesz Hen­rik szelleme, akinek megbocsátá­sért Canossába kellett zarándo­kolnia? A műsorfüzetért sorban állók­nak azért nem kell aggódniuk. Tíz napon belül újra kapható tesz. Lesz másik. Halász Ferenc A festőművész Bécsi utca 1. Sarokház. Átnéz a többiek fölött, előkelőségek lakhattak itt valamikor. Az iga­zán gazdagok persze Budpról ko­csiztak, autóztak. A friss, jobb­módú középosztály tagjai bérel­ték a tágas szobákat. Pest kellős közepén lépcsőzök régi palota hatodik emeletére. Míg bandukolok fölfelé, millió gondolat járkál fejemben. Gyak­ran látták ezek a falak Kondor Bélát míg műtermébe liftezett. Szerencsétlen Sarkadi Imre in­nen zuhant a mélybe. Szűk folyosón botorkálva talá­lok rá Berki Viola műtermére. Ajtaján hosszúnyelvű ördögfióka riogatja a nemszeretem látogató­kat. Szigorú szerelemben él a munkával, amíg dolgozik, zárva a bejárat. Várt. Megbeszélt találkozóra jöttem. Felcsillanó szemek kö­szöntik a szülőföldről érkezőt. Már lépcsőmászás közben meg­fogalmaztam az első kérdést. — A tanya, a kisváros után hogyan fogadta a főváros, meg­viselte-e az új életforma, a föld­szint után az irdatlan magasság, a fű után a kő, a csend után a zaj? — Aki Pesten él csak itt, a Belváros kellős közepén élhet. Halasról a Kinizsi utcába kerül­tem, a Franzstadtba. Patinás, ré­gi hely. Először borzalmas volt. Mindig arra gondoltam, hogy olyan a házunk, mint az állat­kert, ketrecek a lakások. Kez­detben utáltam ezt a Pestet, in­kább csak elméletben, mert azért szerettem elejitől fogva. A Dunára tekintő ablakhoz hív. Némi irónia bujkál hang­jában. — Innen csaknem minden ide­genforgalmi nevezetesség látható. A Szabadság-szobor, a tévé-to­rony. Alkalmas hely a tűzijáték nézésére. A másik ablak a Bel­városra nyílik. — Az Intercontinental ronda tűzfalánál szebb látvány is el­képzelhető ... Festőművész, a fővárosi lokál- patrióta megvédi háza táját, bi­zonyítván egyúttal, hogy ben­nünk van a szépség forrása. — Nézze meg esti szürkületben a rondának mondott falat. Migg a környező hivatalokat, kis mel­lékhelyiségek ablakai nyílnak er­re. Téli alkonyatokon egyszerre gyulladnak ki a fények, ez vala­mi egészen gyönyörű. Az épület és az ég szürkesége összefolyik, csak az ablakok világítanak. Gondoltam, erről képet csinálhat­nék. mokbuckák sem olyan vad zöl­dek, mint a búzavetés.''Rítiwbb zöld ez és a levegő is ritkább. — Mit adott a halasi, tanyai környezet? — Szerettem a hársfasort, meg a lovakat. A közfelfogással ellentétben szépeknek tartom a szarvasmarhá­kat. Változatos a szarvállásuk, tarkaságuk. Történetek is meg­maradtak, ezeket inkább az is­kolából hoztam. Már az egy tan­termes kötönyi iskolában rajzol­tam. Mindenféle egészségügyi áb­rák voltak a falon, meg afrikai állatok. Azokat. A tanító úr biztatott. „Meg kell verni, ha nem tanulod a festést.” A történelem is izgatott. Volt a közelünkben egy domb. Népvándorláskori pénzek kerül­tek onnan elő, eszközök, cson­tok. — Mit szóltak szülei pályavá­lasztásához? — Szent meggyőződésük volt, hogy jól választottam. Thorma János nagybátyámról sokat me­séltek. Nagyon szerették őt. — Milyen elhatározással, cél­lal ment a főiskolára? — Arra törekedtem, hogy mi­nél jobban megtanuljak rajzolni. Az akkori iskolai szemlélet még kedvező volt számomra. Dürer a példakép. Szívesen rajzoltam he­tekig ceruzával a stúdiumokat. Sgjnos, igazán senkivel sem ér­tettem meg magam. A világból minél többet szeretnék a képbe belefoglalni, minél többet tár­gyakban, s tájilag, s mindezt angyali színekkel. A téma is fontos. Másként per­sze mint az irodalomban. Engem az nem elégít ki, ha bármilyen jól megoldok egy csendéletet, s/obabelsőt, arcképet. Előbb el­képzelem a képet, s azután adok címet, de számomra fontos, hogy az is mondjon valamit. Nem úgy persze mint az aka- démisták. Elhatározták, hogy megcsinálnak egy csatajelenetet, de nem' a festészet nyelvén ad­ták elő. A reneszánszban is adott • Illusztrációk a Széphistóriákhoz. téma volt, de azt festőileg adták elő. Ezt képzelem a festészet csúcsának. — Nehezen kibontakozó pályá­ja az utóbbi években látványos sikerekkel ékes. A miskolci nagydíj, kiállításainak kritikai visszhangja, műveinek népszerű­sége, a sok külföldi elismerés — a most nyíló reprezentatív milá­nói tárlaton például a magyaiok közül talán a legtöbb alkotással szerepelt —, megtisztelő megbíza­tás után miként vélekedik elő­rehaladásáról. Hol tart? — Mint a majom, amelyik utá­nozza a tükör előtt úrnőjét. Sok­szor azt hiszi, hogy hasonlít is, de hogy hol van ez az igazitól, csak én tudom. — Gyönyörű ez az állványon most formálódó kép. Sugárzik belőle a természetbe ágyazott ember elpusztíthatatlan életörö­me, á lét sugárzó boldogsága. A hajdani és a mai figura egyaránt otthon van a dús vegetációban. — Ifjúkora tájaira is színek­kel emlékezik? — A zöld, a zöld jut az eszem­be. Kötönyben minden zöld volt. A fehér falú tanyák, a nádtetők­nek az az utánozhatatlan, cso­dálatos, az esők után barnára váltó szürkesége is zöld háttér előtt jelenik meg. A vásárhelyi iskola sokat ismétli ezt a motí­vumot, de ez nálunk sokkal vál­tozatosabb. Friss füvek, hivalkodó szarka- lábok, bársonyos liliomok, lángo­ló őszirózsák simogató ölelésében munkálkodik két ember; távol a város kőcsipkéivel, toronyfelkiál­tójeleivel. A Hobbikért Berki Vi­ola főművei közé tartozik. Jól érzem? — Szeretem. Ha teljesen elké­szülök vele, az Ady-megbízatás- sal foglalkozom. Még gondolko­dom mit is csináljak. Azt hiszem szerelmes költeményt választok. Talán a Léda szíve címűt. Olajban képzelem. Azért keresett szünte­lenül a költő, mert az igazira vágyott. Titkosak az emberi kapcsolatok. — Főként rajzaiban tűnik föl a kiskunsági táj... — Mondták már, alföldi létem­re hegyeket fostok. Kedvelem a vadregényességet. A mesékben nincs alföld, konkrét hely, csak a végtelen. De vannak Halas környéki buckás tájaim, illancsi, pirtói buckák. Jártam otthon, alaposan meg­változott ez a vidék is. A so­vány rozs és búza helyén ma suslós erdő van. Meg olajkút. A népvándorláskori sírok közelében olajkút. Tanyai házunk sincs meg már. A növényekről ismer­tem meg, hol állt. Volt egy kis rét, megtaláltuk. Meg a nárci­szokat és a yukka-bokrokat. A növények harminc év távlatában is útmutatók lehetnek. Szívesen mentem volna a zo­máncművészeti táborba, hívtak is Kecskemétre, de ez a kép lefog­lalt. Számon tartanak? Hazafelé a búcsúzó kétkedő kérdés izgatott. Kevesen érzik így ezt a tájat. A képzőművé­szetet újabban bőkezűen támo­gató Bács-Kiskun megye mégis kissé megfeledkezett róla. Munkáit szívesen látják or­szágszerte. Az elzárkózással ma­gunkat szégyenítjük. Heltai Nándor Homokbuckás vidék ez, tele szürke levelű nyárfákkal. A ho­• Munka közben. (Pásztor Zoltán felvételei) (51.) Még egy köszönöm-morgást is kiutaltam a címére, amikor kilök, te elém a kisablakon a gyógysze­reket. Mire hazaértem, Éva is itthon volt, tájékoztatnom se kellett s tényállásról, mert anyával már megbeszélte. Odaadtam a gyógy­szereket, és bontottam anyának egy üveg tonikot, azzal vegye be a tablettákat, ne a vegyszeres vízzel, ami a csapból folyik. Ma. Anya reggelre többé-kevésbé koordinálta magát, ami enggm megnyugtatott. Utasítottam ma­gam, amikor elindult a hivatal­ba, hogy helyezzek el egy pusz- mákot a homlokán (a kifejezés a saját gyermekkoromból). Apa még aludt, amikor anya elment. Amíg vártam, hogy apa fölébredjen, főztem neki egy hor­dó kávét. Mire fölébredt, már vittem is neki. Én is ittam fél csészével. Apa kávézás közben átnézte az újságot és Portugáliáról beszél­getett velem. Idegesíti, hogy a szocialisták napról napra éleseb­ben szembefordulnak a kommu­nista párttal, és a hadseregből is stikában maguk mellé szervezik azokat a tiszteket, akik eddig megjátszásból forradalmároknak ábrázolták magukat (hogy ezzel a színészkedéssel eltereljék a fi­gyelmet a fasiszta múltjukról). A suliba ma nem kellett be­menni, ezért Tamarával úgy ta­láltuk ki, hogy délelőtt tízkor találkozunk, együtt bonyolítjuk le a Ventus és a Fábián család kózellátására a bevásárlást, utá­na megint úszni megyünk. Állati meleg lett mára, mivel már kora reggel harminckét fokkal fenyegetőzött a rádió, és köztudott, hogy ami rossz meg van ígérve a rádióban, az pre­cízen be is jön, ellentétben a po­zitív előrejelzésekkel, amelyekre vonatkozóan kedvezőtlenebb az arány. Gyorsan bevásároltunk a nagy ABC-ben. Külön Tamarának vet­tem egy csomag rágógumit a saját dohányomból (nem a csa­ládi konyhapénzből). Hazafelé menet rágtunk, és azon verse­nyeztünk, melyikünk tud na­gyobb léggömböt fújni a rágóból. Tamara szakképzettebb: akkora hólyagot fújt, mint számos em­berformájú képződménynek a nyakon viselt végtagja. — Sógornőm szimpátiával nyi­latkozott rólad — tájékoztatott. — Nem is ismer — mondtam. — Az este a balkonról kifi­gyelt, amikor hazakísértél. — Az kevés. — De a Szexmadonna olyan... Várj, pszichológiából tanultuk. Megvan: Anikó egy intuitív alak. Balkonról is megérezte, hogy klassz vagy. — Kösz — mondtam. — Add át neki. — Majd te átadod — mondta. — Este ugyanis feljössz hozzánk. Hogy ne érjen váratlanul, már most közlöm. — Ez a szokás? — kérdeztem, de már meg is bántam. Láttam a szeméből, hogy kita­lálta, mit gondoltam, és egyúttal intuitív is volt: megérezte, hogy haladéktalanul megbántam a kérdést. — Nem ez a szokás — mondta totál nyugodtan. — Ha érdekel, az eddigi árnyékaim mindig csak a kapuig követhettek. Átemeltem a másik markomba a bevásárlószatyrot, hogy kézen fogjam. Mire a kezéért nyúltam, megint intuitív volt: bal kezé­ből ő is a jobb kezébe cserélte át a szatyrát. A játszótérnél szétkanyarod­tunk, ő is hazafelé, én is. Ta­láltam egy kavicsot, és a har­madik továbbpasszolás után kö­zöltem vele: enyhén szólva öröm­mel tölt el, hogy Tamara intui­tív. Hazafuvaroztam a bevásárlást, összedobtam az úszócuccaimat, és két zsömle közé kisajátítottam magamnak a maradék télisza­lámit, amit Elemér protekciósán szerzett valahol (mivel az idén a magyar téliszalámi-termés ex­portra megy). Mert az uszoda bü­féjében nem madárlátta, hanem legyeklátta szendviccsel látják vendégül az embert a pénzéért. Éva — hagyományosan — nem rakta vissza a helyére a telefont. Amíg visszatelepítettem a kisasz­talra a készüléket, Deák doktor jelent meg a képernyőmön. Deák doktorról pedig anya jutott eszembe, anyáról pedig, hogy föl­tárcsázzam az irodai számát. Taccsra tettem magamban egy hülye gátlást, amely sunyin el­lenezte, hogy szentimentális gesztust engedélyezzek magam­nak, és azért is föltárcsáztam a számot. — Fábiánná — mondta anya hangja a kagylóban. — Helló, vagyis jól vagy? — morogtam (bele a telefonba). Ál­lati hülyeség, hogy az ilyent mi­ért nem lehet gátlásm'entesen megkérdezni. Intuícióm szerint anya egy ne­andervölgyi ősember váratlan lá­togatásától kevésbé döbbent vol­na meg, mint az én érdeklődé­semtől. — Te vagy? — Nem csuklott, de majdnem. — Nahát! Köszö­nöm, elég jól vagyok. — Ennyi idő kellett ahhoz, hogy vissza­nyerje a lelki egyensúlyát. De visszanyerte. — És te? — Kösz, rendben — mondtam. — Csókolom. Haladéktalanul letettem a kagy­lót, és beletöröltem a homlokom a gézbe, ami a horzsolt karomat dekorálja. ♦ Az uszodában. Tömegnyomor. Annyi ember, mint a tévében a tokiói utcákon csúcsforgalom ide­jén. — Felkérhetlek, hogy menekül­jünk el innen? — kérdezte kö­nyörgés gyanánt Tamara. Fölkérhetett. Letusoltuk ma­gunkról a koszt, amit a meden­ce vizében gyűjtöttünk, magunk­ra aggattuk a cuccainkat, és meg se álltunk a Gellérthegyig. Ott a hegyoldalban állati klassz a füvezet (pázsit). Én is úszónad­rágra vetkőztem, Tamara is bi­kinire hámozta magát és elte­rültünk. Beszámoltatott a tegnapi estéről, majd közölte, hogy Deák doktort ő is ismeri (vakbélműtét 13 éves korában), és jó fejnek értékeli. — Kérhetnénk tőle írást, hogy ne kelljen elmenned táborba — mondta aztán. Fölkönyökölt a fűben, és odahajolt fölém. — Nem akarom, hogy elmenj. — Odadugta a száját a fülemhez. — Ne menj el. Nem kérdeztem, hogy miért ne menjek. Hülyén hangzott vol­na. összeért a bőrünk. Ettől száraz lett a szám. De közben idegesen akartam, hogy érezzem a bőrét. — Most beismerek neked vala­mit — mondtam, és a szárazság­tól rekedt volt a hangom (hal­lottam). — De utána tartózkodj a szatirikus megjegyzésektől. — Hallgatlak — mondta és le­vette a napszemüvegét. Fogtam és föltettem a magam szemére. — Egyszer régen, amikor tör­ténelmi szükségszerűség miatt Amadé Kati kísérete gyanánt föl kellett vonulnom hozzátok a III c-be, hogy meghívjunk tite­ket, mint osztályt, a klubdélutá­nunkra, tehát amikor először lát­talak ... * Elakadt a lemezemen a pick­up. Mi a francnak mondjam el? Tamara fölemelte az orromról a napszemüveget. — Tudom követni a szöve­get — mondta megnyugtatóan. Frankón zavarban voltam. — Tehát? — sürgetett (mérsé­kelten). Kinyögtem: — Ügy hívtalak akkor magam­ban, hogy az a jó testű vékony szőke... :oüG — És? Megváltozott azóta a vé­leményed? — Fürgén fölugrótta fűből, és kihúzta magát, még láb- ujjhegyre is állt. Döntsd el. Irtó szép teste van. Rühelltem, hogy gondolatban összehasonlí­tom, vagyis áz ellenséges agyára­maim összehasonlítják a volvós nővel (Szilviával). De össze volt hasonlítva az agyi képernyőn. Ez­által pedig tisztázódott, hogy Szilviának is jobb az átlagnál a teste, de Tamaráé még klasszabb. Valahogy vékonyabb. Talán a lá­ba is hosszabb. Vagyis nyúlán­kabb (így precz, hogy nyúlán­kabb). (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom