Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
1976. szeptember 16. • PETŐFI NÉPÉ • 3 Küldött a kongresszusra Űj gépek az őszi betakarításhoz Simon Istvánról Bács-Kiskun megye harmincöt küldöttének egyike lesz a Hazafias Népfront VI. országos kongresszusán Csorba András- né, a Kecskeméti Konzervgyár dolgozója. Ennyit tudok róla csupán abban a percben, amikor a hatalmas üzemcsarnokon keresztül felém siet. Csak később, szerényen ejtett szavai mögül tárulkozik ki a lényeg: egy sokoldalú munkásasszony, ízig-vérig közösségi ember portréja. Tizenöt éves kora óta tartozik a nagy konzervgyári kollektívába. Előbb a készáruraktárba osztották be, ahol csaknem egy évtizedig dolgozott, majd a konzervüzembe került, amelyben jelenleg is az egyik csoportvezető. — A legfőbb feladatom az ipari tanulókkal való foglalkozás, munkájuk szervezése, irányításuk, felügyeletük. Szeretem ezt a munkakört, jó a fiatalok gondjaival törődni. Cseperedő kislánykora óta kedvelte a közösséget. Eleinte a sport, a népi tánc vonzotta a társas tevékenységhez, de később mindinkább a nagy horderejű, a sokakat szép célokra mozgósító feladatoknak szentelte életét. Üzemi szakszervezeti bizalmi, s tagja a szocialista címet már tizenötször elnyert Üj Élet brigádnak. A Hazafias Népfront városi bizottságának tagja, és mint említettük a június 5-i megyei értekezlet óta kongresszusi küldött. — Mikor jegyezte el magát a népfront-mozgalommal ? — Akkor, amikor megyénkben a tanyai kollégiumok építéséhez hozzáfogtak. A szándék jelentőségét valamennyien átéreztük, szerveztünk, mozgósítottunk annak érdekében, hogy „a szellem napvilága” még fényesebben ragyoghasson. Azóta annyi feladat követte egymást, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hiszen a népfront ezer szállal kötődik a mindennapokhoz, megannyi szervezettel áll kapcsolatban, segít nekik a feladatok megoldásában, s cserébe bírja az ő segítségüket, támogatásukat. — Mi az, amire véleménye szerint érdemes lenne az eddiginél is jobban figyelni? — Küldött-értekezletünkön annak idején sok szó esett a város csinosításáról, a köztisztaságról. Az előbbinek egyre több a kézzelfogható eredménye, de ami a rendet, a tisztaságot illeti, bizony rengeteg még a tennivaló. Vannak olyan peremrészek, amelyekben járva-kelve az jut eszembe: jó ég, mit mondhat az a távolabbról érkező, aki itt .találkozik először Kecskeméttel! Persze, ez csak egy kiragadott, de azért mégsem elhanyagolható jelenség. ... E hét péntekjén útra kelnek küldötteink, s szombaton már együtt ül és tanácskozik a kongresszus plénuma. Csorbáné Katikának, és szemüket az országos nagy célokra vető társainak eredményes munkát és hasznos tapasztalatokat kívánunk. Jóba Tibor Tegnap még nyár volt!... • A pihenő csónakok is romantikus nyári emlékeket idéznek. (Fotó: Kotróczó István.) • „Csak soká tartson még ez a melengető, arcsimogató őszi "r napsütés!” Lángcsóvákkal pörkölte bőrünket a Nap, szid- tuk-szenvedtük a kánikulát. Most visszasírjuk. Tegnap még azon törtük a fejünket, hogy mit vegyünk fel, illetve mit vessünk le magunkról, most reggelente már leakasztjuk a fogasról a melegebb kis- kabátokat. Szorongva lessük az eget és a meteorológiai híreket, mit helyeznek kilátásba? Kedvher- vasztó esőt, fogvacogtató szelet, vagy netán egy kis langymeleg, bágyadtan is aranyat érő őszi napsütést? Tegnap még tombolt a nyár. Víz után szomjaztak a földek, sörről ábrándoztak az aratók, most bezzeg egyik sem hiánycikk. Most más nincs. Kényelmes, zárt cipő az iskolásgyerekeknek és a szandáltól, papucstól nehéz szívvel búcsúzó felnőttek. Savanyú az idei szőlő is, fanyalogva csipegetjük, főként ha arra gondolunk, hogy mennyit fizetünk érte. A háziasszonyok arca bo- rongós. Esténként szemlét tartanak az üres üvegek fölött, reggel elszántan markolják meg a bevásárlószatyrot. Szűkmarkú volt az idei nyár, pfedig mégiscsak más az, amit az ember sajátkezüleg raktároz el belőle télire. A befőzés tehát, egyelőre még nem ment ki a divatból, bár sokan szimatolják töprengve, lábukhoz eresztett kosaraik mellől, a konzervgyárból szállongó illatokat. Aztán sóhajtva cipelik ha. za a hosszas alkudozással beszerzett paprikát, paradicsomot, szent esküt téve, hogy csak most az egyszer, utoljára konkurálnak a nagyüzemmel. Jövőre új életet kezdenek — fogadkoznak, dehát ez még messze van. Egyelőre nyakunkon az idei ősz és még teli vagyunk friss nyári emlékekkel. A hivatalokban útiélményeiket mesélik az ügyintézők. Az ügyfelek meg csak ülnek vagy állnak és órákon keresztül hallgatják, hogy Icuka Rómában járt és isteni pulcsit hozott, Etus néniék náthát szereztek a Balatonon, Julcsi Athénben megismerkedett egy tüneményes fiatalemberrel, aki egy milliomosnak a fia, szép mint egy görög isten és már gyerekkorában arról álmodott, hogy magyar lányt vesz feleségül. Julcsi most megdicsőülten várja, hogy beváltsa ezt az elhatározását, s legkevésbé sem zavarja, hogy reményteljes férjjelöltnek sem a címét, de még a teljes nevét sem ismeri. Élményekben úgy látszik gazdag volt ez a nyár. Ismét sokat láttunk a világból, lesz miről beszélni • Sokan szánták a szabadságukat arra, hogy az ország nevezetességeit megismerjék. a hosszú téli napokon. Fellélegezhetnek a nagymamák is, az ő nyarukat teljesen betöltötték az unokák. A szemrehányás nem is marad el a kipihent szülők részéről: „A mama úgy elrontotta ezt a • Napfény, víz, fiatalság. Vajon ebből a nyári szerelemből lesz őszi esküvő? büdös kölyköt, hogy nem bíruftk vele.” Ez is beszédtéma, ezzel is lehet húzni az időt és a boltban várakozók idegeit. Mi maradt még a nyárból? Fényképek, színes útifilmek, emléktárgyak, c^csebecsék, a nap tartós zománcának lassan' fakuló barnasága, városok, tájak elmosódó arca, kerthelyiségek poros zöldje, távolodó hajók után libegő zenefoszlányok, feledésbe merülő nevek, ígéretek: „Aztán majd írjatok, mi is jelentkezünk. Összejöhetnénk megint egyszer!’” Egyszer, majd, ki tudja mikor? Elmúlt a nyár, ezer dolog szakad az emberek nyaltába. Szilvát kell még elrakni télire be kell szerezni a tüzelőt, kezdődnek a szülői értekezletek és a munkahelyi gyűlések, az órák valamelyik esti tagozaton és a színházi évad, az őszi takarítás és a lakásfestés!... Csoda, ha maholnap már azt is elfelejtjük, hogy tegnap még nyár volt? Kavargó, forró, szeszélyes és sajnálatosan rövid... V. Zs. Az őszi mezőgazdasági munkákhoz — amelyek idén a növények érésének elhúzódása miatt a szokottnál 10—12 nappal később kezdődnek — vasúton és országúton nap mint nap nagyszámú külföldi gép érkezik. Az új berendezéseket szerelők várják az AGROKER-vállalatok telepein, és az összeszerelés, beállítás után nyomban átadják a megrendelőknek. Á gépek egy részét közvetlenül a gazdaságokba irányítják. A gépellátás általában jó. A cukorrépa-betakarító gépek közül a KGSZ—6-os szovjet önjáró kiszedő berendezésből 1976-ra százat rendelt az AGROTRÖSZT, a szeptember 30-ig visszaigazolt 75 gépet a szovjet külkereskedelem már le is szállította, sőt a IV. negyedévi szállításokból 12 gépet előrehozott, s ezeket is átadta. A burgonya betakarításához rendelt kombájnokból százat vettek át eddig, ezeket a berendezéseket már el is szállították a gazdaságokba. További tíz gép érkezését várják még. A szovjet TECHNOMAS- EXPORT-tal az AGROTRÖSZT szerződést kötött a burgonyatermesztésnél igen jól használható rakodógépek soronkívüli szállítására. A megállapodás értelmében 54 KSP—5 mintájú gép még a szezonban beérkezik. Az új típusú, lengyel gyártmányú és a hazánkban használt kombájnok közül a legnagyobb teljesítményű Bizon—Gigant arató-cséplőgépből tíznek a szállítására kötöttek szerződést, a kombájnok egy része az őszi munkákba is bekapcsolódik. Még a szezonban átvehetik a termelők a Bulgáriából importált 30 nagy teljesítményű szőlőprést. Nagyszámú gép érkezett tőkés országokból is. Júniusban jött létre a megállapodás a korszérű John Deere traktorok szállításáról, eddig 160 gép érkezett, s ezeket a termelési rendszerekben gazdálkodó nagyüzemek jórészt már munkába is állították. Folyamatosan érkeznek a , Rabewerk- ekék, eddig 64-et vettek át. Az őszi szántásoknál tesznek jó szolgálatot. 14 önjáró zöldtakarmány- betakarító gép érkezett Belgiumból, s az üzemek már átvettek hat nagy teljesítményű kazla- zó gépet is tőkés importból. A KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalat, az AGROTRÖSZT, valamint a gyártó cég kooperációs szerződése alapján lekötött 150 Claas- kombájnból szeptember elejéig 119-et vettek át. Ezek a gépek a kukorica-betakarítást gyorsítják majd meg. Korszerű bálázógépek is érkeztek külföldről. (MTI) Egyik barátja, értő társa, az idősebb nemzedékhez tartozó Fája Géza így irt róla: „A család és a szülőföld első számú költője, a pátria legkülönb énekesei közül való”. Mások egyszerűségét közérthetőségét, s megint mások a néphez való sokoldalú kötődését hangsúlyozták. Nemrégiben Bazsiban: a szülőfalujában jártam. Kerestem a halála óta elmagányosodott paraszti szülőházat. Azt a fagerendás roggyant-tetejű kicsi épületet, amelynek a szűk udvarán ma is kapirgálnak az éhes tyúkok, és totyognak a kopasznyákú kacsák. A „Laci öcsém” a testvére — kísérgetett a csendes, kicsi falu, Bazsi utcáján, miközben mesélt a költőről, akit a szülőfaluban mindenki csak „Pityu" - nak hívott, mindhaláláig. És emlékeztünk Simon Istvánra, a költőre, az irodalmi publicisztikák írójára, az írószövetségi titkárra, az országgyűlési képviselőre, aki nincs többé; immár végérvényesen eltávozott körünkből! A lírikus, ,aki a felszabadulással egy időben kezdett eszmélni, a Juhász Ferenc és a Nagy László nevével fémjelzett költői nemzedék egyik elhivatott és tekintélyes tagja lett. Simon István 1945 után, mint a paraszti-népi világ képviselője, t a Csillagban, az Űj Hangban, a Szabad Népben és más rangos orgánumokban jelentette meg műveit. A „Pacsirtaszó”, az „Almafák”, az „Érlelő napok" és a „Nem elég”, meg a többi verseskönyv szerzője erőteljes, mé- lyenszántó sorokkal iratkozott fel az irodalmat, a szépet kedvelő olvasók szívébe, agyába. Mint ahogyan széles körben ismertté vált költeményeivel is: a „Himnusz az értelemhez”, a „Leány- nézőben öcsémmel”, a „Buchen- uoaldi rapszódia” — és a többi, tiszta látást mutató szép és emlékezetes műveivel is népszerűségét erősítette. Simon István, a költő és közéleti ember ma lenne ötvenéves, ha ezt a napot megérhette volna. Ha nem távozott volna el idő előtt közülünk, mint nemzedékének oly sok kivételes tehetségű tagja (Kamondy László, Váci Mihály, Kondor Béla, B. Nagy László, Sarkadi Imre, Szabó István és mások, sajnos), ha nem szegényítette volna ö is — mint annyian —, a jelenkori magyai szellemi életet korai halálával ... Amikor most, ötvenedik születésnapján reá emlékezünk, akaratlanul is eszembe jutnak a vele eltöltött nagyszerű órák, napok. Magam előtt látom Tóth László volt polgármester, sakkszakember társaságában, Helvécián; látom, ahogyan Baján beszél, a Kossuth-díjas Szabó Pállal együtt a közönség előtt, s amint a vaskúti pincékben nevetgél és dalolgat. És látom a költőt, a régi kecskeméti „Kisberetvás”- ban, amint okosan — értő szóval — beszél a hírős város szellemi életéről, az itt élő irodalmárokkal ... Ma lenne ötvenéves ... Ha élne .. . De hát ki mondja meg, hogy hol, meddig él a költő? , Ő itt van közöttünk ... V. M. Kassák emlékmúzeum nyílik Óbudán, a Zichy-kastélyban készül Kassák Lajosnak, a modern magyar irodalom és művészet szocialista elkötelezettségű nagy alkotójának életét és munkásságát bemutató emlékmúzeuma. Amint Csapiár Ferenc, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a létesülő múzeum vezetője elmondta: a Kassák-ha- gyaték kiállítása az íróművész egykori szűkebb pátriájában ' !' mindenekelőtt tiszteletadás. Ugyanakkor szocialista kultúránk értékes hagyományait ismerteti meg a közönséggel. Érzékelteti : Kassák Lajos számára az új társadalmi rend, a szocializmus nemcsak a politikai, gazdasági viszonyok megváltoztatását jelentette, hanem az ember normális és szellemi felemelését, új tárgyi és szellemi kultúra létrehozását is. Dunántúli barangolások II. Elbúcsúzunk a Velencei-tó vidékétől. A kedves hangulatú Vaál falun megyünk keresztül. Időnk) nem engedi, hogy megkeressük Vajda János szülőházát, de amikor a közeli erdőre függesztjük a tekintetünket, egyszerre ketten is kezdjük mondani a híres vers kezdő sorait: „Odabenn a mély vadonban, a csalános iharosban, félreeső völgy ölében, sűrű árnyak erdejében ...” — Igen, itt szeretett volna) megpihenni a költő — mondom —, az „illatos hegy oldalában”. A mi pihenésünkről is szó esik, de hol van az még! Neki a tatai műútnak, át a budai hegyek rengetegén, a sűrű, zöld erdőkön is keresztül, a főváros óbudai részén is átszaladva, egészen a Dunakanyarig, a kanyargó, hűs folyóig ... Fohász pihenőhelyért — Pihenjünk meg egy csendes helyen a Duna-parton — javasolja egyikőnk. Ettől kezdve, ha a műút melyen haladunk, látótávolságra kerül a vízhez, öt szempár keresi a „kikötésre” alkalmas .pontot. De hol van az, de merre van? Ég létezik-e egyáltalán valahol? A partra épült települések egymást érik. Valamennyinek — érthetően — üdülőhely jellege ván: Mivel nem étterem, nem presszó, nem strand, s nem is valamely idegen ház udvara kell nekünk, hanem igazi turisták lévén, a természet egy kicsi darabja: parányi tisztás, tenyérnyi árnyékos hely a víz közelében, egy útszéli oázis. Ám hiába lassítunk egyre jobban, hiába erőltetjük a tekintetünket, nincs eredmény. Végre, már késő délután, közel Visegrádhoz, lekanyarodhatunk a vízpart mellé: megleltük a kicsi zugot, lehet pihenni, uzsonnázni, az elgémberedett végtagokban gyorsítani a vérkeringést. Míg kis közösségünk legügyesebbje fürge kezekkel lecsót készít a magunkkal hozott pici gáztűzhelyen, s míg a fiatalok kedvüket lelik a folyam vizében, jómagam elnézem a körülöttünk levőszeméthegyet. Eltűnődöm: miért nem vagyunk képesek megtanítani az embereket arra, hogy maguk után rendben hagyják a környezetet? Miért marad ennyire eredménytelen a pedagógusok, idegenvezetők), újságok és a rádió ismétlődő figyelmeztetése, felhívása? Miféle gonosz ördög bújik a kiránduló emberekbe. hogy a szemetelés így a vérükben van? Lassan sötétedik. A barnuló víz hátán játékos manók ugrándoznak. Túl a hegyeken, valahol messze, készülődnek már a csillagok. Az Aranyhegyen, Babitsról — ötven évvel ezelőtt? — Több annál. — Milyen volt a legelső találkozása Babits Mihállyal? — Apám, Szitás Imre, fent volt a szederfán, amikor a költő egyik barátjával idejött. Leültek ide, a diófa alá, és beszélgettek. — Vissza tud emlékezni rá, hogy mit mondott a vendég? — Elmondtam sokszor az újságíróknak és másoknak. (Ferenczi Györgynével, az esztergomi Babits-múzeum 78 éves gondnokával beszélgetünk az Aranyhegyen, a városon kívül. Szemben az Előhegy, a tetején a híres házzal. A verandán, a falon írók kezeírásai.) — Hogyan történt hát? — Már a névtől el volt bűvölve. De jó — mondta —, Szek- szárdon is az Előhegyen születtem. Jó itt a levegőj jók ezek a fenyők. — S azután? — Felépítette a házát. Felírta rá: „Nem úgy épült, hogy századokig álljon, csak úgy, mint a fecskefészek.” Ezután sokat tartózkodott itt. Mindig nagy csend vette körül. Pedig néha tiz vendége is volt, meg annál is több. Csupa híres íróember. Látta a fákat a kertjében? Apámmal együtt ültették azokat. A költő mindegyiket külön megfogta, megmérte, megtapogatta. Pontos ;és alapos tudott lenni mindenben. Elmondta, hogyan tanulja a nyelveket. Az illető nép történelmét, életmódját, gazdasági életét, politikáját is tudni akarta. — Csak ígjy érthetünk egy-egy nyelvet igazán — mondogatta. Közben, míg beszélgetünk, az idős gondnoknőt, többször is keresik. Jönnek a látogatók a nevezetes helyre. A kedves eligazító szaVak utón folytathatjuk a beszélgetést. — Milyen embernek ismerték őt a szomszédok)? — Híres volt a szótlansága. Csendes, halkszavú, finom embernek ismerte mindenki. Szeretett csak úgy szemlélődni. Ha a ház lapos tetején napozott, ellátott egészen Vácig. — Sok látogatójuk van? — Zarándokhely ez valósággal. Pedig kifulladnak a turisták, mire a rossz lépcsőkön felérnek. — Miért nem csináltatják meg? — Sokba kerülne. És nem adnak rá pénzt. Pedig sok af panasz. — Mi a legkedvesebb emléke a költőről ? — Amikor a JDante-forditá- sáért Olaszországban díjat nyert, megállított a kerti kis úton, és közölte az örömhírt. Hihetetlenül beszédes kedvében volt. Kifejtette. mekkora öröm az, ha magyar íróra felfigyel a külföld. Akkor is láttam milyen csodálatosan megnyerő tud lenni, emberi. Varga Mihály (Folytatjuk.)
