Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-15 / 218. szám
I 1976. szeptember 1$. • PETŐFI NEPE • 5 Egy plakát sorsa A szóbanforgó plakátot — amelyet, bevallom, korábban életemben sem láttam — Kecskeméten, a városi tanács kommunális költségvetési üzemének központjában fedeztem fel. — Miféle plakát ez? — Kérdeztem Pólyák Pétertől, az üzemvezetőtől. Holott persze jól tudtam, miféle, hiszen még egy másodikos általános iskolás is felismerheti a képen „A virágos, tiszta Kecskemétért” mozgalom mottóját; a felső részen a környezetszennyezésre utaló, füstöt okádó kéményeket, a fölborigatott kukákat, a szeméthalmokat, lent pedig kiáltó és vonzó ellentétként a virágokkal övezett gyermekfejet. Nem is a plakát mondanivalójára voltam kíváncsi, inkább arra, amit a következő kérdésemben fogalmaztam meg: — Miért csak ennek az irodahelyiségnek a falán látható, s miért nem a város utcáin, a hirdetőoszlopokon, a házfalakon?! — Hja, kérlek, ennek a plakátnak története van! — hangzott a válasz. Beszélgetésünkből azután kitűnt, hogy a nemes célra mozgósító plakát valahol, valamelyik szerv megrendelte, kinyomatta, a költségeket a kommunális üzemre rátestálta, de plakátnak még mindiig híre-hamva sem volt. Pólyák Péter később, egy másik illetékes szerv hivatali helyiségében pillantotta meg a fálon. A többi példányt pedig, garmadával — a szoba sarkában. Miután az eset tudomásomra jutott, egy jó ismerősnek megemlítettem a dolgot. O derűsen cáfolt meg azzal, hogy de bizony ő jól ismeri a plakátot, amelynek példányai több Széchenyi városi lépcsőházban is megtalálhatók. Lehet. De Kecskemét lakosai tízezreinek a többsége — köztük jómagam is — csak ritkán fordu. lünk meg az új városrészben. Azonkívül idegenek, bel- és külföldi turisták is el-ellátogatnak hozzánk. Nem lehetne azokat a plakátokat mégiscsak kivinni az utcára? —a —r .A KOCSI fit »«SfRANChSCl/iJ 1 'h/ü/j!'mt/dtiwujf, i A*,*.. i <•*+"<*/41 ......3-... 4,. I' »♦zu , . ti% •R *6*2 .yt./ Cxf/fy.2. rí.,„: «/• AvUl 'OMAW c f*.,. *■ ►.n fhü r 'tJ'» irt Afet»•<./« eV t*» ij. t, /■ iffyeif*» Av*>. <' >0't*.r+/, fgp*r trf. x , *(£. Megújulásra vár a levéltár Iratok veszélyben Kényszerű széttagoltság Akadály a zsúfoltság 9 Az egyik féltve őrzött kincs: egy eredeti, kézzel írott Rákóczi-levél. A mai Bács-Kiskun megye mindössze negyedszázados múltra tekinthet vissza. Ebből következik, hogy a megye levéltára sem mondhatja magát idősebbnek. Ám sietünk leírni, hogy a különböző helységekből összehordott, s rendszerezett iratanyag sokféle betekintést nyújt a régi századokba és a legutóbbi évtizedek történéseibe. A zsúfolt polcokon látható sárguló papírlapok százezrei így is felbecsülhetetlen értéket jelentenek a kutatóknak, s mindazoknak, akikben él a kíváncsiság a régebben megtörtént dolgok iránt. Városi jegyzőkönyvek, falusi képviselőtestületi határozatok, bírósági végzések, céhszabályza- tók, hatósági iratok, térképek és tervrajzok, meg adós- és marhalevelek épp úgy fellelhetők ebben az érdekes intézményben, mint az anyakönyvi kivonatok, iskolai osztálynaplók és az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi élet iratai. De még a családi és magánlevelek is — és felsorolni nem lehetne, mi minden még. Csupa olyasmi, ami fellelkesíti azokat, akik valamilyen tanulmányhoz anyagot gyűjtenek. A mohácsi csatavesztést megelőző időkből is nyilvántartanak huszonhárom oklevelet. A legrégebbi 1334-ből való: egy úgynevezett cserevalló oklevél-; a kalocsai érsek és az erdélyi vajda közötti megállapodás szövege. Itt látható a legrégebbi kecskeméti dokumentum, egy ötvös céhszabályzat. Rákóczi Ferenc levelei, Katona József és Arany János kéziratai, a Beszélő köntössel kapcsolatos legenda kézzel írt feljegyzése épp úgy az értékes dokumentumok sorát gazdagítja, mint a viszonylag sok Kossuth-, Liszt Ferenc-, Munkácsy-, és Türr István-levél. Külön őrzik, négy nagyméretű dobozban azokat a kincseket, melyeket így jelölnek: „Kiváló emberek kéziratai”. Több száz ilyet tartanak nyilván. ,i □ □ □ A jelenleg is sok gonddal küszködő levéltár előtörténete bizony tragikusnak mondható. Csak néhány példát mondunk erre. A kecskeméti levéltár rendkívül becses törökkori anyaga csaknem teljesen a pusztítás áldozata lett az 1707-es rác betöréskor. A bajai levéltár a múlt század első felében leégett. Kiskunhalason 1944-ben bombatámadás következtében semmisült meg sok értékes irat, a városháza épületében levő levéltárban. Kiskunfélegyházán a szakszerűtlen kezelés miatt szegényedett az iratanyag stb. Ha ezekhez hozzávesszük azt a roppant kárt, mely a második világháborúban a kecskeméti levéltárat érte, nem kell bizonygatni a veszteség méreteit. Sajnos, a fentiekhez még az is társul, hogy a politikai pártok iratanyagai leginkább semmivé lettek; ezekkel is szegényebbek a kutatók. Mindezek ellenére ismételten hangsúlyozzuk, hogy a meglevő iratanyag felbecsülhetetlen értékű. Csak egyetlen példa: a Homokhátság gazdálkodására, társadalmi életére jóformán csak ezen a helyen találnak megfelelő dokumentumokat a történészek. A levéltárakban sokféle munka folyik. Begyűjtik, feldolgozzák, tárolják és őrzik az iratokat. Ellátják a kutató szolgálatot, ami annyit jelent, hogy eligazítást, felvilágosítást adnak, előkeresik és a szabályoknak megfelelően kikölcsönzik a dokumentumokat, gondoskodnak a zavartalan kutató tevékenységről. Ellenőrzik a munkahelyek irat* tárait (több száz van ilyen a megyében), engedélyezik a selejtezéseket, hiteles másolatokat adnak ki kérésre, évente több százat is. S természetesen a levéltárosok maguk is kutatnak, tanulmányokat írnak, könyveket jelentetnek meg. □ □ □ A Bács-Kiskun megyei Levéltár munkatársai közül többen publikáltak az utóbbi esztendőkben. Iványosi Szabó Tibor igazgató és munkatársai (Romsics Ignác, Bálint Béláné, Pintér Ilona és mások) egymás után teszik közzé munkáikat. Mostanában két könyvsorozatot is elkezdtek. (Dokumentumok Kecskemét város történetéből; Bács-Kiskun megye múltjából.) Mindkettőnek megjelent az első kötete, nem titkolt örömükre. Az intézmény ezzel hiányt pótol: más levéltárak ilyen tekintetben már többet letettek az asztalra. A levéltár igazgatója szerint az utóbbi időben a kutatók njt- nőségí munkája meglehetősen sokat javult. Ezt elsősorban azon mérik le, hogy a dokumentumokat böngészők kevesebben vannak, viszont a kutatási alkalmak száma nőtt, ami annyit jelent, hogy a levéltár látogatóit nem valami gyorsan múló fellángolás vezérli, hanem az elmélyült kutatás szenvedélye. A publikációk gyakorisága is jó bizonyíték. Akiket szinte naponta ott láthatunk a porosodó iratok társaságában, a legkülönfélébb témakörökben kutatnak. Joós Ferenc Katona«kéziratok- ban búvárkodik. Rusvai Kálmán gyűjti az anyagot a Kecskemét környéki állattenyésztéssel kap• Bal oldali képünk: Bognár András irodalomtörténész, — helytörténeti kutató a földrajzi neveket gyűjti a régi térképekről. • Jobboldalt: a zsúfolt feldolgozó részben alig lehet megmozdulni. csolatban. A Mezőgazdasági Múzeum munkatársai e vidék szőlőtermesztésének - meglevő dokumentumait dolgozzák fel. Körmendi József a hírős város gazdasági fejlődésével kapcsolatos iratokban keresgél, Bognár András megyénk tájainak földrajzi neveit igyekszik összegyűjteni a régi térképekről. □ □ □ A levéltár elmúlt évi beszámoló jelentésében ilyen, nem éppen örömre gerjesztő monda-, tokát találunk: „Aggasztóan nagy a lemaradás." „A tervektől” kénytelenek voltunk eltérni „Bénító a helyhiány.” „Nagymérvű a zsúfoltság” stb. Ebben az érdekes és nélkülözhetetlen intézményben sok a probléma, a panasz. A nagy széttagoltság: az, hogy három helyen van a levéltár, akadályozó tényező. Sok száz iratfolyóméternyi értékes anyag a rossz elhelyezés miatt rongálódik, veszélyeztetve van. Helyenként akkora a zsúfoltság, alig lehet megmozdulni. A feldolgozáshoz nincs elég helyük. Szűk a kutatószoba. Kevés a szakember. Hiányzik a gépkocsi, nehéz az ellenőrzés. A helyiség gondjukra jellemző, hogy egyetlen terem igazgatói iroda, feldolgozó szoba, könyvtár, ahol folyik az ügyfélszolgálat is, s melyben összesen nyolc személy dolgozik. □ □ □ Szerencsére, az illetékesek ismerik a gond súlyosságát. A megyei tanács elnökhelyettese például fel is kereste őket, hogy a helyszínen szerezzen tapasztalatokat az intézmény életéről. A megyei és a városi tanács vezetői régóta keresik a megoldást. S annyi keserves év, évtized után, hamarosan meg is születik végre a megnyugtató megoldás. A Honvéd téren levő laktanvát átalakítják a levéltár céljára. Addig azonban, amíg ez megnyugtatóan elrendeződik, míg az új helyen véglegesen berendezkedhetnek majd a levéltárosok és a kutatók nagy örömére, hosz- szú idő telik el még a jelek szerint. Nyilván sok mindentől függ. hogy korábbra hozható-e valamennyivel is az átköltözés, mégis hangsúlyozzuk: az értékes iratanyagok minőségi megőrzése rendkívül siettető tényező. Varga Mihály m SZILVASI LAJOS (44.) —Hazakísérsz? — érdeklődött rábeszélőleg. — Ugyanis ma én vagyok a bevásárló, mert már nincs suli. — Érdekes — mondtam —, nekem is azonos a beosztásom. Százlépés szünet. — Lédi rám ragadt — mondta «zázlépés után. — Ismertetni akarta az aktuális lelkiállapotát. Lebeszéltem. Odaadta a kezét a tenyerembe. Vékony és forró a keze. — Ha előrebocsátod, hogy nem csúfolsz ki — mondta további százlépés után — elárulok neked valamit. — Vedd úgy, hogy szavamat adtam — mondtam történelmien. Hallgatott ötven lépésnyit, mint aki mérlegeli, hihet-e a szavamnak. — Most már elárulhatod — mondtam biztatóan Ötvenlépés után. Odabillentette a vállamhoz a fejét. — Az a helyzet, hogy totál bágyadt vagyok tőled. Már odaértünk a virágárus bódéjához ami közel van a házhoz, ahol ő lakik. Leállítottuk magunkat. Szembefordult velem. — Ez volt a napirend, amit reggel feleztél? — kérdeztem. — Mert akkor kösz. Te pedig írd be magadnál, hogy én még soha életemben nem ébredtem föl olyan korán, mint ma reggel. Mert biztosan egész éjjel azt álmodtam, hogy reggel ott leszel a játszótérnél, miattam. Az orromat fürkészte. — A napirend nem ez volt, szeplős. — Kézen fogott és maga után vontatott. — Azt majd a kapunk előtt, hogy utána rögtön eltűnhessek. Amikor odaértünk, a cipője orrával benyomta a kaput, hogy nincs-e kulcsra zárva. — A napirend az, szeplős, hogy énnekem is mindig csak te kellettél volna, de nem csak most, hanem az egész pályafutásom alatt. — Farkasszemet nézett velem, és mintha lassan elsápadt ' volna. — És most már, amíg élek, senki, soha senki, hogy tudjad... Ezzel már be is rohant a lépcsőházba. A liftből még visszakiáltott* — Egy óra múlva felhívhatsz! Olyan hülyén éreztem magam attól, amit mondott, hogy biztosan gyagyás képet vágtam örömömben, mert az a kövér asz- szony, aki éppen szembe jött, gyanakodva szemlélt. Csókolom — vakkantottam oda neki, hogy végképp egyensúlyát veszítse (mert régi tapasztalatom, hogy ha ráköszönök egy ismeretlenre, az illető fixen zavarba jön, ugyanis azt hiszi, hogy ismerjük egymást valahonnan). A játszótér közelében a betonon az esőktől visszamaradt egy jó nagy kerek viztócsa, legalább méteres sugarú. Nem is futottam neki a kétméteres átmérőnek, csak lendítettem egyet magamon, és könnyedén átrepültem a tócsa fölött. Mert annyira örültem Tamarának, hogy abszolút rugé- konnyá vált a halmazállapotom. Aztán a farmertarisznyámból előcibáltam a bevásárló hálót és betolattam az ABC-be. Bent már tömve volt a terep, mert a környéki gyárakban ilyenkor, két óra tájban végeznek a dolgozók és mielőtt otthonukba térnek, takarmányt kell vételezniük, akárcsak nekem. Csodálatos módon egyből megtaláltam a zsebemben a cédulát, amire anya reggel fölírta, hogy miket vásároljak (máskor mindig törvényszerűen nem találom a listát). Megraktam egy kosarat a cuccokkal. és beálltam a sorba a pénztárhoz. Annyian voltak előttem, mint a kínaiak, de kivételesen ez se izgatott, mert a hangulatom még mindig jókedvűen : tamarázott. Viszont háromnegyed három volt, mire hazacipeltem a bevásárlást és magamat. Apa a hallban szunyáit a heve- rőn, de alvó füllel is meghallotta, hogy zörgök a kulccsal, és felébredt. — Attila? — kérdezte bentről. — Melegítsd meg a kávét, fiam! Mire kiraktam a spezjba a cuccokat, már forrt a kávé. Beletöl- töttem egy teáscsészébe. Volt vagy két deci. Éjszakás szolgálat után apa — mert az éjjel már aludtam, amikor hazaért — vödörszámra tankolja a kávét. Bevittem neki. Megveregette a fejem. — Jó kedved van? Mindent észrevesz rajtam. Persze, anya is. Hülyeség, hogy ennyire átlátszó vagyok. — Vége a sulinak — mondtam, hogy legyen magyarázat a kisugárzásomra. Itta a kávét, rágyújtott és nekem is odakínálta a cigit. Bedugtam a fülem mellé, és bementem a fürdőszobába kezet mosni, mert a zacskós tejtől még ragadt a tenyerem. Aztán leültem apához a hallba. De akkor már csappanás állt be a kedélyemben. — Glóbusz kirúgta Aba Sámuelt — tájékoztattam apát. — Eltanácsolta nyugdíjba. Vagyis kinyírta. De láttam, hogy apa nem figyel. Csak bólogat. Pedig tudja, hogy ki Aba Sámuel, és Glóbuszt is tudja. Tovább kortyolgatja a kávéját, de általában az ujjait maszj- rozta. — Reumás a kezem — mondta aztán. Már Tarhosréven is reumás volt a keze. Mintha ugyanígy ültünk volna egymással szemben a vendégszállásnak becézett lepratelepen. De akkor olyan volt a hangulatunk, hogy keserűvizet lehetett volna fakasztani belőle. Mert apát akkor spéciéi nem a főgengszterek, hanem az „Auto- transport” fizikai dolgozói rágalmazták meg. „A saját proli fajtám ...” — nevetett apa, és keserűsótól volt cserepes a szája. Ez úgy két hónappal azután volt, hogy apa rászállt az üzemanyag- normákra. Mert a benzinelszámolás és a gázolajelszámolás, az ott az „Autotransport”-náhúgy el volt eresztve, mintha saját és automata olajmezője lett volna helyben a cégnek. Egyáltalán nem véletlenül persze, mert Gida császárnak az volt a taktikája, hogy hadd csaljanak a sofőrök az üzemanyaggal, hadd diktáljanak be olyan fogyasztást a kocsijukra, amilyent csak nem szégyellnek, és hadd üzleteljenek a megmaradó benzinnel vagy gázolajjal, nem tétel az ilyen buli egy akkora vállalatnál, viszont a szabad rablásnak megvan az a haszna, hogy a sofőrök más ügyekben befogják a pofájukat, vagyis nem hőzönge- nek akkor se, ha fölmegy bennük a pumpa az igazgatóilag elrendelt korrupt fuvarok miatt, satöbbi. Apa előbb hetekig számolt, rontotta a szemét a rengeteg fuvarokmányokkal, kilométerekkel, benzinliterekkel, és pontosan ki is számította, amit előre tudott, hogy fixen hamis a kocsik 90 százalékának a fogyasztása, vagyis mindenki nyugodtan fütyül a normára, ami szerint a benzinnel vagy a gázolajjal kellene elszámolni. Mi se természetesebb, mint hogy az igazgatói maffia haladéktalanul kétségbe vonta apa hozzáértését, de közben megpróbálták lebeszélni is az ötletéről, szóval a vége az lett, hogy Gida kijelentette: „Maga téved, Fábián elvtárs!” Erre mondta apa azt, hogy hát jó, ha tévedek, kiderül. Nem hagyta nyugton Gidát, ki- paszíroz.ta belőle, hogy ő, Fábián József revizor vagy ellenőrzési osztály, ő maga ülhessen kocsira, előbb három hétig benzinüzemű ZIL-re, aztán három hétig Diesel-motorosra. Kipasszírozta magának. Hat hétig ugyanúgy melózott mint akármelyik sofőr az „Autotralnsport”-nál, ugyanolyan szállítmányokat vitt, ugyanolyan utakon, ugyanolyan időjárásban, mint a többi volántekerő. Közben folyamatosan dokumentálta az igazgatóságnak a saját adatait: kilométer, teher, útviszonyok (még a napi átlag- hőmérsékletet is figyelembe vette a fogyasztáshoz). Hat hétig csinálta. (Folytatjuk.)
