Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

XXXII. évf. 206. szám Ára: 90 fillér 1976. szeptember 1. szerda Előszüret a homoki szőlőkben IDŐJÁRÁS Várható Időjárás szerda estig: időn­ként felszakadozó felhőzet, többfelé ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő dél nyugati, nyugati szél. A hajnali órákban egy-két helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet li>, IS, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Hírős Napok Kecskeméten szeptember 2-5. TIZENNYOLC MILLIÓ FORINT A TERMELÉS KORSZERŰSÍTÉSÉRE Megkezdődött a napraforgó betakarítása Érik a szőlő, megkezdődött az előszüret az ország legnagyobb szőlőtermő vidékén, a Duna—Ti­sza közén. A kiskunsági homokhátság ki­terjedt ültetvényein, a téli fagyok miatt, a szokottnál kevesebb a tőkék terhe. A kései fejlődésű fürtök azonban nagyra nőttek, s teltek a bogyók. A szakemberek becslése szerint érésük viszont két héttel elmarad az idénytől. Ezt bizonyítja a mostani próba­szüret eredménye is, a leves bo­gyóknak még színesedni, édesed- ni kell. A legkorábbi fajták, az ezerjó, az oportó, a muskotály és a mé­zesfehér szüretelése is csak szep­tember első heteiben kezdődik meg. A legnagyobb szőlőtermelő állami gazdaságban, a Kunbaja- bácsszőlősiben, a „leányka” a leg­édesebb, s ezzel kezdődik majd a szüreti idény. Ebben a gazda­ságban egyébként az idén is jó terméssel számolnak, átlagosan nyolcvan mázsa hektáronkénti termés feldolgozására, tárolásá­ra készültek fel. 0 A Bácsalmási Állami Gazda­ságnál dolgozó mezőgazdasági repülős brigád: Szobota László szerelő, Fehér Tibor és E. Ko­vács Imre pilóták. KECSKEMÉTTŐL NOVÖSZIBIRSZKIG ISMERTEK a keceli faipari termékek Aligha lehet kétséges, hogy ha a gyártott termék hírneve eljut az országhatáron túlra, vissza­hat a dolgozókra is. Az üzemből kikerülő exportcikkek jogos büsz­keséget táplálnak az előállító kol­lektíva tagjaiban. Erősítik a munkahelyhez kötő szálakat, a kapun kívül rekesztik a végzett munka iránti közönyt, s ébren tartják a szakmai virtust, ami még szebb, még jobb áru produ­kálására ösztönöz. Mindez tapasz­talható a Fővárosi Faipari és Ki­állításkivitelező Vállalat 4. szá­mú keceli üzemegysége dolgozói­nak körében is. A keceli üzem a zsöllyeszékek gyártására specializálódott, de ezek néhány változatán kívül bel­földi megrendelésre magyaros stí­lusú, egyedi ülőbútorokat, aszta­lokat és egyéb berendezési tár­gyakat is készítenek dolgozói. Az össztermékmennyiségnek évente 65—70 százalékát exportálják, s 0 Az üzem­egység asztalos- műhelyében már készülnek az Eszak- Bács-Kirkun megyei Vízmű Vállalat vendéglőjébe kerülő bútorok. Képünkön ' asztal káva­darabjának csapozása látható. a kivitel főként a Szovjetunióba irányul. A baráti országnak leg­alább 25 városában, Moszkvá­tól Ashabadig, Szocsitól Novoszi- birszkig találhatók már a keceli faipari üzemből kikerült székek. Az év eddig eltelt szakaszában több exportmegrendelésnek tett eleget az üzemegység. Szocsiba, a szabadtéri színháznak 2770 zsöl­lyeszéket szállítottak el. Bratszk városának alumíniumgyárába 1330 kárpitozott zsöllyeszék érke­zett Kecelről. A belföldi megbí­zatások egyike a kecskeméti Óvó­nőképző Intézet kollégiumának belső berendezése, heverők, ka­napék, falburkolatok elkészítése volt. A Fővárosi Faipari és Kiállítás­kivitelező Vállalat 4. számú üzem­egysége 1976-ra 30 millió forintos terv teljesítését tűzte ki célul, ami eddig időarányosan megvaló­sult. Az év végéig újabb, 2 ezres tételt állítanak elő zsöllyeszékek­ből a szocsi szabadtéri szín­háznak. Moszkvából két megren­delést is kaptak a második félév­re: az egyik 308, a másik pedig 695 zsöllyeszékre szól. Ugyancsak szovjet vásárló 870 darabot kért a jó minőségű termékből. A bel­földi munkák közül kiemelked­nek azok a magyaros stílusú egyedi székek, asztalok és tálaló- szekrények, melyeket az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vál­lalat kecskeméti strandvendéglő­jének készítenek, továbbá a Kis­kunsági Nemzeti Park központi épületében sorra kerülő belső épí­tészeti tennivalók. A. T. S. A juhászat fejlesztési programja a kiskunsági közös gazdaságokban A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsé­ge tegnap Kiskunhalason tartot­ta elnökségi ülését, amelynek a juhászati program eddigi tapasz­talatainak összegzése, valamint a szövetség szolgáltató tevékeny­ségének elemzése volt a témája. Az elmúlt esztendőben a nép­gazdaságnak 30 millió dollár be­vétele származott a juhászatból. A legújabb élelmiszerkutatások azt is bebizonyították, hogy e je­lentős bevétel mellett a juhhús és a tejtermékek fogyasztása az ér­betegségek megelőzését is segítik. Az állatfajta 'tartásával érdemes foglalkozni, ennek mégis az el­lenkezője tapasztalható. Bács- Kiskun megye állami gazdaságai csaknem teljesen felszámolták a juhászatukat, a szövetkezeteknél is jelentős az állománycsökkenés, főként a Duna mellékén és a bácskai körzetben. Mi ennek az oka? A juhászatot sok mezőgaz­dasági üzemben még napjaink­ban is mostoha ágazatként keze­lik. Ebben közrejátszanak a köz- gazdasági szabályozók és a ma­radi szemlélet is. i, A megye juhállományát 1980- tft több mint 270 ezerben, ezen belül az anyajuh állományt csak­nem 170 ezerben határozták meg. A fejlesztési terv szerint a gaz­daságoknak elsősorban az elöre­gedett juhok lecserélésére, az anyaállomány növelésére, a gaz­daságossági mutatók javítására, a férőhelyek rekonstrukciójára, új szakosított telepek létrehozá­sára, a tenyésztő és értékesítő társulások létrehozására kell tö­rekedniük. Ezek megvalósításá­hoz a kormányzat a korábbinál kedvezőbb ártámogatásban ré­szesíti a juhászatot. A Kiskunsági TESZÖV-höz tar­tozó gazdaságokban az új terv­időszak alatt csaknem 40 ezer elöregedett anya pótlásáról kell gondoskodni és csaknem 20 ezer­rel növelni az állományt, hogy elérje a kívánt szintet. Ez nem kis feladatot jelent a szövetkeze­teknek, hiszen öt év alatt csak­nem 60 ezer anyajuhot kell fel­nevelni az üzemeknek, gondos­kodni az épületrekonstrukciókról és az új beruházásokról. A ter­vek megvalósításában nagy fel­adat hárul az Állatforgalmi és Húsipari, a Gyapjú- és Textilfor­galmi, valamint a tejipari válla­latokra is. Ugyanakkor szükség van a szövetkezetek együttmű­ködésére, hogy a nagy juhte­nyésztő telepek létrehozásával is ■ növeljék termelésüket. A kiskunsági szövetség szol­gáltató tevékenységének fejlesz­tését a gazdaságok speciális adottságai indokolják. A 91 tag­szövetkezet közűi jelenleg 65 ve-. szí igénybe a szolgáltató ágaza­tot. Az energetikai csoport mun­kája nyomán évente több mint 600 ezer forint értékű villamos energiát takarítanak meg a szö­vetkezetek. A kiskőrösi borászati laboratóriumban tavaly mintegy 700 bormintát vizsgáltak meg és 150 ezer hektoliter bor kezelésé­hez adtak szaktanácsot. Bevezet­ték a korszerű mikrobiológiai vizsgálatokat is a pontosabb vegy- elemzések érdekében. A juhásza­ti szaktanácsadást jelenleg kilenc termelőszövetkezet veszi igénybe. Ezekben a gazdaságokban egy év alatt hétezerről tízezer fölé emel­kedett az anyajuh-állomány. Az elnökség megállapította, hogy a juhtenyésztés fellendíté­sére tett intézkedések, valamint a szolgáltató ágazatok tevékeny­sége kedvezően befolyásolták a szövetkezetek gazdálkodását. B. Z. 0 Két méter magasságból törté­nik a regionos oldat kiper­metezése a napraforgó táb­lákra. A növényi olajok iránti kereslet évek óta nő a nemzetközi piacokon, de nálunk is. Erre alapozta a Bácsalmási Állami Gazdaság a napraforgó ter­mesztési rendszerét, amelyet jelenleg 7 ezer hek­táron alkalmaznak már, 21 partnergazdaság bevo­násával. A gazdaság az idén 713 hektáron ter­meszti a fontos olajos növényt. A szakaszos ve­tésnek megfelelően tegnap a legkorábbi táblákon megkezdődött három Claas Dominátorral a ter­més betakarítása. A gépek naponta hét vagon ma­got helyeznek biztonságba. A kombájnolást megelőzően a gazdaság az egész évre bérelt Z—37-es típusú mezőgazdasági repülő­géppel megkezdte a táblák regionozását. Ez lé­nyegében lombtalanítási munka, amelynek az a hatása, hogy a napraforgó tányérokban levő ka­szatok nedvességtartalma 5—7 nap elteltével szá­mottevően lecsökken. Ekkor megkezdhető az egyön­tetűen érett állomány betakarítása. Ez utóbbinak időpontja ily módon előre megtervezhető. A reg­ionozást egyéb feladatok mellett a gazdaság me­zőgazdasági repülős brigádja előreláthatóan szep­tember közepéig befejezi. A betakarítás után az üzem saját vetőmag-feldolgozójában történik a tisztítás, kalibrálás és csávázás. Végül a nagy mennyiségű mag fémzárolt zsákokba kerül. A ve­tésterület nagyobb részén, mintegy 80 százalékán vetőmagot termel a gazdaság. A partnerekkel ösz- szefogva 1800 hektáron termesztenek az idén ve­tőmagot, ezzel elérik, hogy az ország üzemeinek szükségletét kielégítsék. Az olajos növény nem sínylette meg annyira az aszályos időjárást, mint más kultúrák. A termelési rendszer eddig is jó eredményeket ért el a kor­szerű, magas olajtartalmú fajták vetésével és a termésátlagok emelésében. Tavaly például az or­szágos átlag 12 mázsa volt hektáronként, a bács­almási technológiát alkalmazó gazdaságokban 16,8 mázsa termést takarítottak be. Maga a gazdaság pedig 24 mázsán felül. A termelési rendszer továb­bi tökéletesítésére ez év elején kutatóállomást hoz­tak létre a mezőgazdasági nagyüzemben. A cél az, Elkészült a napraforgó-betakarításra a vetőmag­előtisztító berendezés is. Képünkön Dóczi Zoltán szereld az utolsó munkamozzanatokat végzi. hogy számos vonatkozásban tovább tökéletesítsék a termelési technológiát. Az idén egyébként 18 millió forintot ruháztak be a napraforgó-termesz­tés fejlesztésére. Elkészült egy 100 vagonos raktár, felszereltek egy vetőmag-előtisztító berendezést is, A betakarítást holnaptól minden partnergazda­ságban megkezdik. A bácsalmásiak később hat Claas Dominátorral dolgoznak majd, naponta 15— 16 vagon termést takarítanak be. Ma elég, holnap kevés Egy csoportvezetővel beszél­gettem a napokban vállalatá­ról. Hűvös tárgyilagossággal számolt be az eredményekről, fogyatékosságokról, mondott édeset és keserűt. Az üzem terveiről szólván élénkült fel az idősebb szakmunkás. Lát­ható élvezettel, aprólékosan is­mertette a megrendelt új gé­pek tulajdonságait, az előké­születben levő átszervezéstől várt technológiai előnyöket. A korábbi csalódások sem csökkentik lelkesedését. Bí­zik abban, hogy most minden jól alakul, a fejlesztéshez, bő­vítéshez felhasznált anyagi, szellemi energia bőségesen megtérül a termelékenység növelésében, abban a tudat­ban, hogy korszerű gyártmá­nyokat előállító vállalatnál dolgozik. Ismerősöm szövetségese min­den hasznosnak ígérkező újnak. Tudja, hogy ami ma jó, hol­nap legfeljebb elégséges, hol­napután kevés. A tegnapi di­csőség hamar elhervad, ha nem teremtik meg az élvonal­ban haladás feltételeit és igé­nyét. ö és hasonló szemléletű társai elvárják, megkövetelik, a hatékonyabb módszerek al­kalmazását, az új vállalását. Sajnos, az órák sok em­bernél lassabban járnak a szükségesnél. Nehezen veszik tudomásul, hogy az átalakuló világban rosszul járnak, elma­radnak a kányelmeskedök, az önös érdekből, felkészület­lenség miatt az újtól húzódo- zók. A televízió egyik műsorából értesültünk arról, hogy az egyik Bács-Kiskun megyei üzemben sokan ellenezték a világpiacon jól értékesíthető .új gyártmány bevezetését. At­tól tartottak, hogy nem tud­ják elsajátítani az új techno­lógiát. Előbb a művezetők, majd a tények győzték meg őket aggályaik alaptalanságá­ról. Már büszkék arra, hogy milyen korszerű termékek ke­rülnek ki tőlük. Kérdés, hogy az előbb-utöbb szükségessé váló újab váltáskor bátrabban várják-e a szokatlant? A múlt legfőbb tanulsága, hogy többnyire a kezdeménye­zőket igazolja az idő Ma már szinte elképzelhe­tetlen az első kombájnokat fogadó viszolygás. Ha az ér­dekelteket megszavaztatták volna, aligha kerül ilyen gyor­san ennyi munkakönnyítő gép a falvakba. A tévé is foglalkozott a ta­nyai kollégiumok ellenzőinek a panaszaival. Ezrek vitatták a házgyári építkezés realitását. Kisebb és nagyobb példákra hivatkozva napestig bizony­gathatnánk, hogy legtöbbször harcban, küzdelemben, gyen- gébb-erősebb ellenállást le­küzdve érvényesül a korsze­rűbb. Ez önmagában nem baj, hi­szen a kezdeményezőket, a másutt beváltakat nálunk meghonosítani kívánókat mér­legelésre, a várható előnyök és esetleges hátrányok gondos mérlegelésére készteti. Az a hiba, amikor az ellen­állás nem indokolt óvatosság­ból, felelősségtudatból táplál­kozik, hanem kényelmesség, a kockázattól való irtózás lassít­ja, akadályozza az új megho­nosodását. Hányán adták föl az újért, a jobbért harcukat környezetük kicsinyes értetlen­sége miatt, mert a döntésre il­letékes képtelen volt az ügy je. lentőségének az érzékelésére. Milyen károk érték a nép­gazdaságot, mert egy-egy el­járást, gépet, típust a lehetsé­gesnél később vezettek be. Egyéni és közérdek, a szo­cialista társadalom építésének egyik legfontosabb követelmé­nye a jövőt tudatosan formáló, a fejlődést gyorsítani kívánó emberek, közösségek támoga­tása, az indokolatlan konzer­vativizmus maradványainak felszámolása. H. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom