Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-26 / 201. szám

1976. augusztus 26. • PETŐFI NEPE • 1 SPORT-SPORT MA BEMUTATKOZNAK A CSAPATOK Sportvezetőink fogadják az együttesek képviselőit Vereséggel kezdett ifjúsági labdarúgó-válogatottunk A serdülők a harmadik helyen végeztek A technikás Bács megyei játé­Tegnap délután két egymás után érkezett repülőgéppel meg­jöttek a Ferihegyi repülőtérre, majd utána Kecskemétre, a Hí­rős Kupa kosárlabdatornán részt vevő lengyel csapatok. A ven­dégeket a Kecskeméti SC autó­busza hozta kecskeméti szállás­helyükre. A mezőny magyar résztvevői ma a délelőtti órákban érkeznek Kecskemétre. Amint a verseny szervezőitől megtudtuk az utol­só előkészületek is megtörténtek, hogy elkezdődhessen a nagysza­bású nemzetközi vetélkedő. Dél­előtt 10 órai kezdettel megtartják a technikai értekezletet a sport- csarnok klubtermében, s félórá­val később már pályára lépnek az első párok. Kora délután a megye és a város sportvezetői fogadják a külföldi csapatok vezetőit, a me­gyei TSH Klapka utcai székhá­Négy csapat részvételével ren­deztek Kecskeméten női, röplab­datornát az Alkotmány Kupáért. A díszes trófeát a Székesfehér­vári Volán együttese nyerte, amely a döntőben 3:2 arányban győzte le az NB I-es Szegedi Spartacust. A harmadik helyért Ború, derű - és a vasárnapi kilátások Taktikai vereség volt — A szegedi 1—3-mal elégedet­lenek vagyunk — mondta Kiss János, a KSC edzője. — A Dózsa az elmúlt évhez viszonyítva meg­erősödött és tapasztalatával tak­tikai vereséget ívért ránk. Ehhez az is nozzájárult, hogy Vági a középpályán nem tartotta be a Jaktikai utasításom, nem fogott szorosan embert. Sajnos, a csú­szós játéktér is az ellenfélnek kedvezett. Az utolsó félórában erőnléti fölényben voltunk és közel álltunk az egyenlítéshez. A játékvezető egy jogos 11-estől fosztott meg benőnket. Ezen kí­vül Szabót gólhelyzetben állítot­ta' meg a mérkőzésvezető sípja, amikor lefújta a találkozót. Ez végülis nem mentegetőzés, hanem tények. Mint a vereség, amely­nek jogosságához nem férhet két­ség. Jobb volt a Dózsa, csupán a gólarány túlzott. — Hogy mit várok vasárnap a Szarvas ellen? Nehéz lesz. Tipi­kus háromesélyes mérkőzés. Én azonban remélem, hogy nem visz el az ellenfél egy pontot sem. — A terv nem titok: négy csa­tárral támadunk. Úgy néz ki, hogy a csapat erénye a támadás. A védelmünk néha hajmeresztő könnyelműségeket követ el. Nem marad más, míg feljavulunk, több gólt kell rúgni, s legalább eggyel kevesebbet kapni. Szegeden is akkor szépítettünk, amikor ki mertünk támadni. — Előreláthatólag két változás lesz a csapatban. Kecskés lovag- lóizom-húzódással, Losonczi pe­zóban. 17.45-kor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyet Cyapai József, a Kecskeméti Vá­rosi Tanács elnökhelyettese tart. A rendezők tájékoztatása sze­rint egész napra, tehát délelőtt és délután is érvényes belépő­jegyeket árusítanak 12, 8 és 6 forintos áron. MA: Hírős Kupa nemzetközi kosár­labdatorna: 10.30: MTK-VM— Székesfehérvári Építők r.ői, 11.45: Bajai SK—Vasas Izzó férfi, 14 órakor: Csepel SC—Pécsi VSK, 15.15: MAFC—KKS Polonia Warsawa férfi, 16.30: KKS Po­lonia Warsawa—Kecskeméti SC női, 17.45: ünnepélyes megnyitó, 18.15: Bácska Topolya—Kecske­méti SC férfi. vívott mérkőzésen a Kalocsai SE bizonyult jobbnak a Kecskeméti Építők csapatánál. A torna végső sorrendje tehát a következőkép­pen alakult: 1. Székesfehérvári Volán, 2. Szegedi Spartacus, 3. Kalocsai SE, 4. Kecskeméti Épí­tők. dig bokasérüléssel küszködik. Ha nem jönnek rendbe: Kozma és Rózsa lesz a kezdőcsapat jelöltje. Elfogadhatóan játszott a KTE Tűző napsütés. ötven körüli kíváncsi szempár a lelátón. Lab­dával győzködő labdarúgók a pá­lyán. És Bánáti Rezső edző ellent­mondást nem tűrő, szigorú egyé­nisége — mindenek felett. Kö­rülbelül ez volt a helyzet kedden délután a KTE edzésén. — Én nem is tudom, hogy mit is mondjak — mosolyogott el Bá­náti a 6—1 említésekor. — A csapat időnként elfogadhatóan játszott. Már mutatott is valamit, ami hasonlít a labdarúgáshoz. A győzelmünket megkönnyítette, hogy az ellenfél középhátvédje kiállt és így a védekezésre be­rendezkedett SZVSE helyzete to­vább romlott. A második félidő­ben volt egy 6—8 perces idő­szak, amikor úgy játszott a csa­pat, ahogyan kell. Ez a teljesít­mény azonban még kevés ahhoz, hogy elégedettek legyünk. Volt időszak, amikor emberelőnyös helyzetekben nem tudtunk mit kezdeni. — A Láng Vasashoz pontért megyünk vasárnap. — Egy biztos változás lesz a csapatban. Nagyhegyes! nem balszélső, így erre a posztra más kerül. Esetleg még a kapus poszt­ján változtatok, de előbb alszom rá néhányat... — Vasárnap KSC—Szarvas rangadó lesz Kecskeméten, mit tanácsol Kiss Jenőnek? Kedden délután öt csoportban kezdődtek el a küzdelmek, ame­lyeken 19 megye és Budapest if­júsági labdarúgó-válogatottja mérkőzik. Bács-Kiskun megye legjobbjai az 5. selejtező cso­portba kerültek Borsod, Csong- rád és Zala megye együttesével. Az első forduló a következő eredményekkel zárult: Borsod megye—Bács megye 2—0 (0—0) Hejőcsaba, 400 néző, vezette: Drahos. Bács megye: Brindz^ —Szent- györgyi, Zavich, Hegedűs, Tajti, Szarka, Körösi. (Tóth), Herczeg, Veress, Agócs, Kovács. Edző: Czagány Károly. Második félidei eredményesebb Alkotmányunk évfordulója tiszteletére augusztus 21-én ren. dezte meg a Kiskunhalasi Szak­maközi Bizottság a három év­vel ezelőtt kezdeményezett Al­kotmány Kupa asztalitenisz-ver­senyt a MÁV művelődési ház nagytermében, amelyen a sport­ág kedvelői szép számmal vet­tek részt. Részletes eredmények: Férfi egyéni (32 ind.): 1. Szalai M. (Fémmunkás). 2. Sörös (MÁV), 3. Szőke Z. (Mélykút). Női egyéni (10 ind.): 1. Matusik I. (Kórház), 2. Hajmási M. (Papírip.), 3. Laj­Mintegy húszonütezer nézőt vonzott az alkotmányunk ünne­pe alkalmából megrendezett Ta­mási lovasnapok, amelyen az erős nemzetközi mezőnyben ott voltak a Kiskunhalasi Határőr Dózsa lovasai is. Az ifjúsági díj­ugratásban: 1. Ambrus! Imre Go­belin nevű lován. 3. Tanács Gé­za Vosz toki nyergében. A meg­nyitó verseny II. számában: 3. Mezei Miklós Gárdista n. 1. Az ifjúsági díjugratásban: 2. Ta­nács Géza Vosztok n. 1., 3. Amb­rus Imre Játék n. 1. A csapat- versenyben: 3. Kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa. A legjobb egyéni tel­jesítményt Varró József érte el Heródes nyergében. A szimul­tán-ugratásban : 3. Krizsán Já­nos játék n. 1. • Huszonnyolc olimpiai pontot szereztek a Bajai Spartacus eve­zősei a Tatán megrendezett or­szágos bajnokságon. A női ser­dülő kormányos négypárevezős (Módii, Hetyei. Flisz, k.: Kollár) második lett. A férfi junior kor­mányos kettes (Pankovics, Oz- vald, k: Kacsányi) ugyancsak második helyen végzett. A kö­— Négy évig voltam a Szarvas edzője, s ez a négy esztendő nem múlt el nyomtalanul. A szí­vemhez nőttek, s még mindig közel állnak hozzám, akárcsak most a KTE, ezért tanácsot nem adhatok... A JSE a mumustól kapott ki A 31. percben Fenyvesi III. indította Némethet, aki az alap­vonal közeléből jól ívelt középre, ahol Gerber dr. a hosszúsarokba bólintotta. 1—0. Az 55. percben Juhász (ÉGSZÖV) az alapvonalig cselezte magát a Jánoshalma tér­felén, középre gurított és Horváth II. közelről a kapuba csúsztatta a labdát. 1—1. A 63. percben Nagy (ÉGSZÖV) a jobb oldalon tört a 16-oson belülre, hosszan szöktette magát, de a becsúszó Angeli lábán nagyot esett: 11-es! És gól... 1—2. A 75. percben Csermák partdobását Horváth II. szerezte meg és közelről a rövid sarokba lőtt: 1—3. Hidegzu­hany ... — Nem szívesen emlékszünk erre a mérkőzésre — mondta Mrazek Tibor, a JSE technikai vezetője. — Amióta az NB Ill- ban összetalálkoztunk az ÉG- SZÖV-vel, 9 mérkőzést játszot­tunk és a megszerezhető 18 pontból mindössze ötöt tudtunk megkaparintani. A Jánoshalmán lejátszott öt mérkőzésből is csak egyet tudtunk nyerni. Az ÉG­SZÖV a mumusunk, sehogyan sem találjuk az ellenszerét. — Az első félidő jól indult. Nyerésre álltunk, aztán a máso­dik játékrészben kaptunk egy olyan 11-est... Ez fordulópont volt. Tudvalevő, hogy van az ... Az egyiket felhozza, a másikat letöri. Most mi voltunk az utób­biak. Sajnos... — Két játékost nélkülöz a csa­játékával biztosan nyert a Bor­sod megyét képviselő csapat. Góllövők: Sverla, Kéri. Jók: Sverla, Kapusv Kéri, illetve Taj­ti, Körösi. A selejtező csoport másik mér­kőzésén : Csongrád—Zala 3—2 (1—1). Csongrádon négy megye ser­dülő labdarúgó-válogatottjai mérkőztek. Békés megye—Bács megye 7-1 (3—1) 200 néző, vezette: Zsibó. A torona nyitómérkőzésén a békésiek ilyen arányban is rá­szolgáltak a győzelemre. Bács megye—Szolnok megye 2—1 (1—0) Vezette: Bus. kó R. (Papírip.). Férfi páros (14 pár): 1. Szalai—Szőke, 2. Szöl- íiisi—Zsigmond. 3. Perlaki—Ki­ről vkúti. Női páros (5 pár): 1. Matusik—Veres (Kórház), 2. Laj- kó—Perlakiné (PIV), 3. Krutil- la—Kiss (Vízmű). Vegyespáros (8 pár): 1. Szöllősi J.—Lajkó R. (Papírip.), 2. Szalai M. (Fém­munkás)—Hajmássy (Papíripar), 3. Kuti S.—Matusik I. (Kórház). A győztesek a Szakmaközi Bi. zottság tárgyjutalmát és okleve­lét kapták, a helyezettek okle­vél díjazásban részesültek. Szalai László lyezést: a serdülő fiú kormá­nyos nélküli kettes (Stadler, Áron), az ifjúsági férfi kormá­nyos nélküli kettes (Ádám, La­dák), az ifjúsági férfi kormá­nyos kettes (Pankovics, Ozwald, korm. Reitmann), a női junior kormányos négypárevezős (Her­czeg, Marton. Flisz, Tumó, k.: Kollár), ötödik helyen végzett a férfi junior négypárevezős (Molnár, Johoda, Markó, Ladák). * Nem várt érdeklődéssel és igen nagy küzdelmekkel folytatódott a kecskeméti mesterjelölt sakk­verseny. A VIII. fordulóban a következő eredmények születtek: Galbács—Pallos 0:1. Gór—Mo- sonyi 0:1. Ábel—Kalmár 0,5:0,5, Balogh—Somodi 0.5:0,5, Cso­mós—Molnár 0:1. Linczer—Raj­nai 1:0. Az élmezőny állása: 1. Molnár Zoltán (K. Építők) 7 ponttal, 2. Mosonyi István (Honv. Petőfi) 4.5 (egy függő), 3. Pallos László (K. Tipográfia) 4,5 (egy függő), 4. Balogh János (K. Ti­pográfia) 4,5. 5. Linczer János (Szeged) 4 (egy függő), 6. Ábel La jog (K. Építők) 3.5 (két függő). pat. Horváth a Kiskőrös elleni edzésen megsérült, Szabó pedig a Láng Vasas ellen. Mostanában vették le a gipszet a lábáról, de még egy ideig nem játszhat. — Vasárnap a Kiskunhalasi MEDOSZ-t fogadjuk Jánoshal­mán. Én optimista vagyok. Biz­tos győzelmet várok. A kihagyott helyzetek bosszúja Kiskunhalason 3—0-ás MEDGSZ- vezetés után törlesztett a Nagy­szénás és ha a mérkőzés tovább tartott volna... — Az eddigi mérkőzéseinkre a csapat minden egyes tagja nagy igyekezettel készült —• mondta Virágh István edző. — Sajnos, a nagy igyekezet következtében több sérülésünk és még annál is sajnálatosabb kiállítás csonkítot­ta az egységet. Ez vonatkozik az eddig lejátszott három bajnoki mérkőzésünkre. Legutóbb is tar­talékosán, de szervezetten és fegyelmezeten játszott a csapat, amit az is bizonyít, hogy vasár­nap 3:0-ás vezetés után még igen nagy helyzeteink maradtak ki. — Az utolsó 15—20 percben; ahogy ezt mondani szokás, a ki­hagyott helyzetek megbosszulták magukat. Így az ellenfél némi szerencsével és egy igen jól el­talált szabadrúgásból gólt ért el. Ez a két kapott gól csökkentette teljesítményünk értékét. — A vasárnap Jánoshalmán pályára lépő csapattal kapcsolat­ban még nem döntöttem végle­gesen. Egy biztos: folytatni sze­retnénk az eddigi jó szereplést. Egy ponttal nem lennék elége­detlen. Természetesen a támadó szellemű játékot, a biztonságos védekezés mellett, Jánoshalmán sem adjuk fel. Banczik István kosok a torna legszebb mérkő­zését nyerték. Csongrád megye—Bács megye 3—1 (2—0) Vezette: Csepregi. A fizikailag erősebb játéko­sokból álló Csongrád megyei csa­pat erőnléti fölényben volt. A Bács megyeiek szépítő gólját Tóth lőtte. A torna további eredményei: Csongrád megye—Szolnok megye 3—2 (2—2), Békés megye—Szol­nok megye 3—0 (3—0). A vég­ső sorrend a következőképpen alakult: 1. Békés megye 5, 2. Csongrád megye 5. 3. Bács­Kiskun megye 2. 4. Szolnok me­gye 0 ponttal. Sportházasság Dugántsy Anna, válogatott úszó, a 200 m-es pillangóúszás idei országos bajnoka és Valkai Ferenc, a KSC úttörő-vízilabda- csapatának és a városi Sportis­kola úszószakosztályának edzője augusztus 23-án házasságot kö­töttek. A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság állása 1. Kalocsa 3 3 — — 6-3 6 2. Bajai SK 2 2 — — 11-1 4 3. Kunszentm. 2 2 — — 5-0 4 4. Érsekcsanád 3 2 — 1 11-9 4 5. Vaskút 3 1 2 — 4-2 4 fi. Kiskőrös 3 1 1 1 5-3 3 7. Fájsz 2 1 1 — 5-4 3 8. Kecel 3 1 1 1 5-5 3 9. Gara 3 1 1 1 4-4 3 10. Kun Béla SE 2 1 — 1 8-4 2 11. Bácsalmás 3 1 — 2 7-14 2 12. Hajós 3 1 — 2 2-9 2 13. Lajosmizse 2 — 1 1 1-2 1 14. Izsák 2 — 1 1 3-6 1 15. Soltvadkert 2 — — 2 6-9 — 16. Sükösd 2 — — 2 2-5 — 17. Tompa 2 — — 2 1-4 — Az 1976/77. évi Augusztus 29.: Kmét. MFSC— Kmét MÁV, Szabadszállás KSK —Helvécia, Lászlófalva—Város­föld, L. Almavirág—Hetényegy- háza, Szikra MEDOSZ—Jakab- szállás, Kerekegyháza—H. Rad­nóti. Szeptember 5.: Hetényegyháza —Kmét MFSC, H. Radnóti—Szik­ra MEDOSZ, Jakabszállás—L. Almavirág. Kmét MÁV—László­falva, Városföld—Szabadszállás, Helvécia—Kerekegyháza. Szeptember 12.: Kmét MFSC— Jakabszállás, Szabadszállás—Kmét MÁV. Lászlófalva—Hetényegyhá­za, L. Almavirág—H. Radnóti, Szikra MEDOSZ—Kerekegyháza, Helvécia—Városföld. Szeptember 19.: Kmét MÁV— Városföld, ■ Hetényegyháza—Sza­badszállás, Jakabszállás—László­falva. H. Radnóti—Kmét MFSC, Kerekegyháza—L. Almavirág, Szikra MEDOSZ—Helvécia. Szeptember 26.: Kmét MFSC— Kerekegyháza. L. Almavirág— Szikra MEDOSZ, Városföld—He­tényegyháza, Helvécia—Kmét MÁV. Szabadszállás—Jaabszállás, Lászlófalva—H. Radnóti. Október 3.: L. Almavirág—Hel­vécia. Szikra MEDOSZ—Kmét MFSC. Kerekegyháza—Lászlófal­Augusztus 29: Kh. Spartacus— Császártöltés, Kisszállás—Kelebia, Mélykút—Imrehegy, Tabdi—Bo­csa, Harkakötöny—Csengőd, Szánk—Akasztó, Zsana szabadna­pos. Szeptember 5: Akasztó—Harka­kötöny. Csengőd—Tabdi, Bocsa— Mélykút. Imrehegy—Kisszállás, Zsana—Császártöltés, Szánk—Kh. Spartacus, Kelebia szabadnapos. Szeptember 12: Császártöltés— Kelebia, Kisszállás—Bócsa, Mély­kút—Csengőd, Tabdi—Akasztó, Harkakötöny—Szánk, Kh. Sparta­cus—Zsana, Imrehegy szabadna­pos. Szeptember 19: Harkakötöny— Kh. Spartacus, Szánk—Tabdi, Akasztó—Mélykút, Csengőd— Kisszállás, Imrehegy—Császártöl­tés, Kelebia—Zsana, Bócsa sza­badnapos. Szeptember 26: Császártöltés— Bócsa, Kisszállás—Akasztó, Mély­kút—Szánk, Tabdi—Harkakötöny, Zsana—Imrehegy, Kh. Spartacus— Kelebia, Csengőd szabadnapos. Október 3: Tabdi—Kh. Sparta­cus, Harkakötöny—Mélykút, Szánk—Kisszállás, Csengőd— Császártöltés, Bócsa—Zsana, Im­rehegy—Kelebia, Akasztó szabad­napos. Október 10: Császártöltés— Akasztó, Kisszállás—Harkakö­töny, Mélykút—Tabdi, Kelebia— Területi labdarúgó- bajnokságok HAJAI CSOPORT Felnőitek: Bajai Tsz SK—Bajai SK II. 1:0. Madaras—Nemesnádudvar 1:2, Kunbaja—Dávod 1:9, Hercegszántó— Csávoly u:l. Csátalja—Bálnionostor 1:0, Felsőszen tiván—Bácsbokod 1:2, Katymár—Kinizsi SE 2:1. Ifjúságiak: Madaras—Nemesnádud­var 0:5. Kunbaja—Dávod 4:0. Herceg­szántó—Csávoly 1:0, Csátalja—Bátmo- nostor 1:2. Felsőszentiván—Bácsbokod 5:0. . * J KALOCSÁT CSOPORT Felnőttek: Dunatetétlen—Bátya 1:2, Táss—Solt 1 :2. Szalkszentmarton—Du- navecse 3:3. Dunaogyháza—Kalocsai SE II. 3:1. Homokmégy—Dunapataj 3:2. Miske—Apostau 3:0. Úszód—Fok­tő 2:2. Szakmar—Dusnok 4:4. Ifjúságiak: Dunatetétlen—Bátya 3:0, Tass—Solt 1:1. Sz.alks/.entmárton—Du- navecse 14:0. Dtinaegyháza—Kalocsai SE II. 3:0. Homokmégy—Dunapataj 1:3, Miske—Apostag 3:0. Úszód—Foktő 2:1 Szakmát—Dusnok 1:0. A TERÜLETI LABDARÜGÖ-BA.INOKSAG Állasa BAJAI CSOPORT 1. Dávod 1 1 — — 9-1 2 2. Bácsbokod 1 1 — — 2-1 2 Nemesnádudv. 1 1 — — 2-1 2 Katymár 1 1 — — 2-1 2 5. Csátalja 1 1 — — 1-0 2 Csávoly 1 1 — — 1-0 2 7. Felsőszentiván 1 — .— 1 1-2 — Madaras 1 — — 1 1-2 — Kinizsi SE 1 — — 1 1-2 — 10. Bálmonostor 1 — ;— 1 0-1 — Hercegszántó 1 — — 1 0-1 — 12. Kunbaja 1 — — 1 1-9 — Bajai SK II. 1 — — 1 0-1 — Ifjúságiak (élcsoport) 5-0 1. Nemcsnádudvar 1 1 —­— 2 Felsőszentiván 1 1 — — 5-0 2 Kunbaja 1 1 — — 4-0 2 4. Bátmonostor 1 1 — 2-1 2 KALOCSAI CSOPORT 1. Homokmégy 3 2 1 6-4 5 2. Miske 3 2 — 1 8-2 4 3. Solt 2 2 — ■ 6-3 4 4. Tass 3 2 1 5-3 4 5. Bátya 2 2 — . 4-2 4 6. Foktő 3 1 2 5-4 4 7. Dunapataj 3 1 1 1 11-6 3 8. Szakmar 2 1 1 8-4 3 9. Dunavecse 3 1 1 1 8-6 3 10. Dusnok 3 1 1 1 9-9 3 11. Szalkszentm. 3 2 1 8-9 2 12. Apostag 3 1 — 2 4-5 2 13. Úszód 3 1 2 3-11 1 14. Harta 2 — 2 3-6 — 15. Dunatetétlen 2 — 2 2-6 — 16. Dunaegyháza* 3 1 — 2 3-10 — Kalocsai SE II. 3 1 — 2 4-7 2 Megjegyzés: A *-gal jelzett csapat­tói 2 bünt.etőoont levonva. Ifjúságiak (élcsoport) 1. Szalkszentm. 3 3-------30-0 6 2. Dusnok 3 3-------14-3 f i 3. Tass 3 2 1— 7-1 5 4. Miske 3 2 — 1 10-3 4 területi labdarúgó-bajnokság őszi fordulójának sorsolása KECSKEMÉTI CSOPORT KISKUNHALASI CSOPORT va, H. Radnóti—Szabadszállás; Jakabszállás—Városföld, Hetény­egyháza—Kmét MÁV. Október 10.: Kmét MFSC—L. Almavirág, Kmét MÁV—Jakab­szállás, Városföld—H. Radnóti; Helvécia—Hetényegyháza, Sza­badszállás—Kerekegyháza, Lász- lóialva—Szikra MEDOSZ. Október 17.: Kmét MFSC—Hel­vécia, L. Almavirág—Lászlófalva; Szikra MEDOSZ—Kmét MÁV, Helvécia—Jakabszállás, Szabad- szállás—L. Almavirág, Lászlófal­va—Kmét MFSC, Hetényegyháza —H. Radnóti. Október 24.: Kmét MÁV—Ke­rekegyháza, Városföld—Szikra MEDOSZ. Helvécia—Jakabszál­lás. Szabadszállás—L. Almavirág; Lászlófalva—Kmét MFSC, He­tényegyháza—H. Radnóti. Október 31.: Kmét MFSC—Sza­badszállás, L. Almavirág—Vá­rosföld, Szikra MEDOSZ—Kmét MÁV. Kerekegyháza—Hetényegy­háza. H. Radnóti—Jakabszállás; Lászlófalva—Helvécia. November 7.: Kmét MÁV—L. Almavirág, Városföld—Kmét MFSC, Helvécia—H. Radnóti; Szabadszálás—Lászlófalva, Ja­kabszállás—Kerekegyháza. He­tényegyháza—Szikra MEDOSZ. Bócsa, Zsana—Csengőd, Kh; Spartacus—Imrehegy, Szánk sza­badnapos. Október 17: Mélykút—Kh. Spartacus, Tabdi—Kisszállás, Szánk—Császártöltés, Akasztó— Zsana, Csengőd—Kelebia, Bócsa— Imrehegy, Harkakötöny szabad­napos. Október 24: Császártöltés—Har­kakötöny, Kisszállás—Mélykút, Imrehegy—Csengőd, Kelebia— Akasztó, Zsana—Szánk, Kh. Spar­tacus—Bócsa, Tabdi szabadnapos.­Október 31: Kisszállás—Kh. Spartacus, Tabdi—Császártöltés, Harkakötöny—Zsana, Szánk— Kelebia, Akasztó—Imrehegy, Csengőd—Bócsa, Mélykút sza­badnapos. November 7: Császártöltés— Mélykút, Bócsa—Akasztó, Imre­hegy—Szánk, Kelebia—Harkakö­töny, Zsana—Tabdi, Kh. Sparta­cus—Csengőd, Kisszállás szabad­napos. November 14: Kisszállás—Csá­szártöltés, Mélykút—Zsana, Tab­di—Kelebia, Harkakötöny—Imre­hegy, Szánk—Bócsa, Akasztó- Csengőd, Kh. Spartacus szabad­napos. November 21: Csengőd—Szánk, Bócsa—Harkakötöny, Imrehegy— Tabdi, Kelebia—Mélykút, Zsa­na—Kisszállás, Kh. Spartacus— Akasztó, Császártöltés szabadna­pos. A Székesfehérvári Volán nyerte az Alkotmány Kupát • Szabó Mária (szemben, 9-es számmal) ezúttal is a kalocsai csapat legjobbja volt. A versenybíróság neki ítélte a legjobb előkészítőnek (feladónak) járó dijat. Mielőtt még félrevezetve érezné magát a kedves olvasó, közöljük, hogy nem a meteorológiai intézet napi jelentését vettük át a sport­rovatba. Megyebeli NB 111-as labdarúgócsapataink szereplése annál inkább hasonlít az időjárás augusztusi változékonyságára. Szeszélyes vasárnapi szereplésük ború is, derű is. Kinek, kinek... Hogy kinek melyik, arra az egyesületek házatáján kerestük a magyarázatot. Es a választ: milyenek a vasárnapi kilátások? Asztalitenisz-verseny Kiskunhalason SOROKBAN - SOROKBAN vetkezők ettek el harmadik he-

Next

/
Oldalképek
Tartalom