Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-13 / 191. szám

Az építőipari szervezetek fejlesztéséről, tervszerű együttműködéséről tárgyalt a megyei NEB VÁLASZ CIKKÜNKRE Érthetetlen udvariatlanság Lapunk augusztus 5-i számá­ban bíráló cikket közöltünk az egyik kecskeméti élelmiszerbolt dolgozójának magatartásáról. Az írásra Szabó Géza, a Bács-Kis- kun megyei Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat kirendeltség*-! vezetője válaszolt. „Alapvető hiba, hogy állami élelmiszerboltból hibás tőkehúst szolgáltak ki a vevő részére — állapítja meg válaszában. — Gondos, szakszerű munkával ezt el lehetett volna kerülni. Ha már megtörtént az első súlyos mulasztás, akkor a rekla­máció alapján gyors és a vevő részére mindenképpen megnyug­tató intézkedéssel kellett volna az illetőnek eljárnia. A kifogás a bolt dolgozóinak mulasztásából keletkezett, ezért érthetetlen az udvariatlan maga­tartás és szakszerűtlen eljárás. A megfelelő intézkedéseket meg­tettük.” Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a Bács-Kiskun me­gyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Miklós Zoltán, a megyei NEB elnöke köszöntötte a megjelen­teket, közöttük Tohai Lászlót, a megyei tanács általános elnök- helyettesét, Dörner Henriket, az MSZMP megyei végrehajtó bi­zottságának tagját, a Bács-Kis­kun megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatóját és Márton Lajost, a megyei pártbizottság osztályvezető helyettesét. A testület Sándor Bélának, a megyei tanács vb osztályveze­tőjének, a vizsgálat vezetőjének előterjesztése alapján először azt az összefoglaló jelentést tárgyal­ta meg, amely a megyében mű­ködő építőipari szervezetek ösz- szehangolt fejlesztéséről, terv­szerű együttműködéséről, a szö­vetkezeti építőipar helyzetéről készült. A vizsgált időszak a ne­gyedik ötéves terv öt esztendeje volt. Megállapítja a jelentés, hogy a tervidőszak építési feladatainak végrehajtásakor támaszkodni le­hetett a megye kialakult építő szervezeteire. Az építőipar fej­lődése többségében dinamikus volt, amit mutat az is, hogy 1975-ben a megye állami, szö­vetkezeti és házilagos építőipara 1 milliárd forinttal termelt töb­bet, mint 1970-ben. Mégis a tényleges építési igényeket terü­letenként és egyes szakmákban, feladatkörökben nem tudta kie­légíteni. A vizsgált építőipari szerve­zeteknél a hiányszakmák széles körét tárta fel az ellenőrzés. Megállapította, hogy az építő­mesteri tevékenység gépesítéssel, műszaki fejlesztéssel dinamiku­san fejlődött, de ezzel párhuza­mosan nem tartott lépést a szak-szerelőipari kapacitás fej­lesztése. Kihasználatlan kapaci­tás időlegesen elsősorban azoknál a szakmunkáknál mutatkozik, ahol párhuzamos fejlesztések történtek, mint például a mély­építésnél. Folyamatos szabad ka­pacitás jelentkezik viszont azo­kon a területeken, ahol termelő bázisok épültek ki: a BÁCSÉP betongyára, az ÉPSZER lakatos­üzeme, a Kiskunhalasi Építőipai ri Vállalat aszfaltkeverő telepe stb. Az építőipari szervezeteknél az építőipari gépek kihasználá­sa javult ugyan, de még nem megfelelő. Kisebb szervezetek teljes vertikumra törekszenek és a lehetőségeken belül egyes szakmákat gépesítenek, de így [gépparkjukat alacsony szinten tudják kihasználni;. Megállapít tóttá a vizsgálat azt is, hogy az együttműködés különböző szer­vezett és spontán formái már kialakultak, amelyek a további tervszerű, megyei szinten össze­fogott együttműködéshez' is ala­pul szolgálhatnak. Ilyen együtt­működés például az alvállalko­zói kapcsolat, a társgenerál-vál- lalkozás, a félkész termékek szállítása, egymás közötti gép- kölcsönzés és a fejlesztési együtt­működések. A jelentés a továbbiakban alaposan elemzi a megye építő­ipari szervezeteinek helyzetét, le­hetőségeit és feladatait, a kor­szerű építési technológiák beve­zetésének, alkalmazásának ta­pasztalatait, a szakmunkáskép­zésben résztvevők számát, az oktatás színvonalát, s végül ja­vaslatokat tesz a jelenlegi gon­dok megoldása, az összehangol­tabb munka szervezeti és szak­mai feltételei megteremtése ér­dekében. Így például elfogadta a megyei NEB azt a javaslatot, hogy készüljön megyei és helyi kapacitásmérleg, amely kiindulá­si alapot adhat egyes építőszer­vezetek fejlesztéséhez, illetve a helyi kapacitások további bőví­téséhez. Egyetértett a testület azzal a javaslattal is, hogy meg kell vizsgálni az egyes építő­szervezetek gépesítési program­ját és ezeket megyei szinten szükséges összehangolni. Javíta­ná a megye építőiparának anyag- ellátását, az ÉPTEK tervezett kecskeméti telepének mielőbbi felépítése. Szükséges tehát, hogy a megyei tanács ezt a fejlesz­tést támogassa. Szerepel az el­fogadott javaslatok között az is, hogy a megyei NEB kezde­ményezi: az Építőipari Tudomá­nyos Egyesület megyei Központja mellett helyi csoportok létreho­zását is a szakemberek kölcsö­nös információjának, tájékozta­tásának megoldása érdekében. A megyei NEB a jelentést elfogadta és az ülés további ré­szében a lakossági igényeket szolgáló tanácsi ipar fejleszté­sének lehetőségeiről, a mezőgaz­dasági szövetkezetek ipari te­vékenységéről, illetve ennek a nagyüzemek munkaerőhelyzeté­re gyakorolt hatásáról tárgyalt. Az ülés Miklós Zoltán bejelen­téseivel zárult. G. S. Ahol mindig van friss kenyér Szinte a levegő is remeg a friss kenyér melegétől. A polco­kon egy- *és kétkilós veknik; ar­rébb rozscipók kínálják magukat. Alig. pár napja, hogy lángos is kapható és ottjártunkkor került a pultra először — pirog. _A Kiskunhalas és Vidéke Sü­tőipari Vállalat 1. sz. szaküzle­tének vezetője, Tamóczi Lajosné mondja el a boltra jellemző szá­mokat. A havi forgalom 400—450 ezer forint, a legkapósabb a pék­sütemény. Naponta 900 kiflit, 300 zsemlét adnak el, de kereset­tek a kenyerek is, amelyekből jó néhány félét árulnak. A két előbb említett újdonságon kívül néhány nap múlva burekkel is bővül a választék. A sütőipari termékek a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb módon érkeznek a boltba: a falon vágott ablakon keresztül, egyenesen a kenyér­gyárból. Emiatt van az, hogy ha valaki jó kenyeret akar venni, akkor ebbe a szaküzletbe jön. Képünkön Fábrik Rita nyújtja át a becsomagolt péksüteményt az egyik vevőnek. Az előtérben a máris népszerű pirog. (Opauszky László felvétele) AZ AGROMASEXPO-KIÁLLÍTÁSRA Megérkeztek az első gépszállítmányok A budapesti nemzetközi vásár- központban csütörtökön a nem­zetközi mezőgazdasági és élelmi- szeripari gép- és műszerkiállítás és vásár, az AGROMASEXPO szervezői előzetes sajtótájékozta­tón számoltak be a bemutató elő= készületeiről. Az első gépszállít­mányok már megérkeztek. Cseh­szlovákia és a Német Demokrati­kus Köztársaság már befejezte a fuvarozást. Lényegében a kiállí­tásra szánt valamennyi áruja Bu­dapesten van. Csehszlovákia töb­bek között bemutatja azt a 120 lóerős új fajta traktorát, amelyből ez év végéig 500-at kap a magyar mezőgazdaság. Az NDK bemu­tatóján működés közben is meg­tekinthetik majd a látogatók a korszerű szálastakarmány-beta- karító gépeket. Megtalálják majd az új szovjet óriástraktort is, a K—701 típusú, 300 lóerős erőgé­pet. Élelmiszeripari berendezése­ket is nagy számban hoznak a vásárra a szocialista országok. Eddig a hazaiakkal együtt húsz országból több mint 130 kiállító jelentkezett az augusztus 25-én megnyíló AGROMASEXPO ’76 nemzetközi szakkiállításra. A ko­rábbinál nagyobb arányban ta­lálhatják meg a látogatók a ház­táji és a kisegítő gazdaságok modern kisgépeit, felszereléseit is. A magyar mezőgazdasági gép. gyártók csaknem 200-féle gépet, berendezést vonultatnak fel; amelyek liözül jó néhányat a szocialista országok közötti sza­kosítás és kooperáció alapján fej­lesztettek ki. A hazai és a külföldi kiállítók több mint 160 magas műszaki színvonalú, új konstrukciójú gép­pel, műszerrel pályáznak a vásár­díjakra. A kiállítás vidéki látogatói most is igénybe vehetik a MÁV 33 százalékos utazási kedvezményét. A gépkocsikkal érkezők ezúttal díjtalanul parkírozhatnak a vá­sárterületen kívül kiépített par­kolóhelyeken. A belépőjegy ára változatlanul 15 forint. (MTI) Üj lakásokat adtak át Kiskunfélegyházán Átadták Kiskunfélegyházán a Zrínyi utcában az OTP beruházá­sú új lakásokat, számszerint 28-at. A négyemeletes épületekben két­szobás, kétszoba-erkélyes, és két- szoba-hallos, erkélyes lakások találhatók, Építőjük a Kiskunha­lasi Építőipari Vállalat. naptar 1976. augusztus 13., péntek Névnap: Ipoly Napkelte: 4 óra 37 perc. Napnyugta: 19 óra 01 perc. Holdkelie: 20 óra 11 perc. Holdnyugta: 8 óra 20 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 11-én a középhőmérséklet 18.0 (az 50 éves átlag 21.6), a legmagasabb hő­mérséklet 25,3 Celsius-fok volt, a nap 4 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 14,0, 13 órakor 22,9 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 11,6 Celsius-fok volt. Borsos Miklós kitüntetése A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Borsos Miklós Kos- suih-díjas szobrászművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének művészi alkotó tevé­kenysége elismeréséül 70. szü­letésnapja alkalmából a Szocia­lista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, és dr. Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár. (MTI) — Üj munkaterápiás intézet épül Fejér megyében, a Boda- kajtori Állami Gazdaságban. A százhúsz személyes intézmény a megyei kórház idegosztályának utókezelő telepeként működik, ahol orvosi felügyelettel egész éven át könnyű** munkát adnak a kertészetben a betegeknek. — Elkészült a megyeszékhely átfogó vízrendezési tervének ré­szeként (Csukás-ér II. ütem) a házgyári becsatlakozástól a Sze­gedi útig húzódó csatorna beru­házási programja. A kiviteli ter­veket az év végéig átadják, a munka 35 millió forintba kerül. — Nagy sikerű dzsesszkoncert volt Kiskőrösön szerdán este a Magyar Rádió dzsesszklubja ren­dezésében. A Petőfi Sándor Mű­velődési Központban telt ház előtt lépett fel a debreceni Pantha Rhei együttes, a szegedi Molnár-dixielaqd és a világhírű nagybőgős Pege Aladár quartett. je. A koncertről rádiófelvétel ké­szült, amelyet később sugároz­nak. — Nemrég országosan meg­hosszabbította gépjármű-kárren­dezési fiókjainak ügyfélfogadási idejét az Állami Biztosító. Bács- Kiskun megyében szerdán tarta­nak a megszokottnál tovább nyit­va a fiókok és kirendeltségek — 18 óráig. Az év első felében ösz- szesen egyébként 22 500 esetben fizettek kártérítést. — Járási őrsvezetőképző tan­folyam kezdődött néhány nappal ezelőtt a Hosszúhegyi Állami Gazdaság Asztalos János építő­táborában. Tíz nap alatt több mint 150 úttörőnek tartanak elő­adást az őrsvezetői tevékenység­ről. — Könyvtár a fémmunkások­nak. A Fémmunkás Vállalat kecs­keméti gyárának vezetői két év­vel ezelőtt elhatározták, hogy sa­ját üzemi könyvtárat hoznak lét­re. A terv az idén júliusban va­lóra vált: mintegy 1700 kötetes állománnyal megkezdte működé­sét a fémmunkás-könyvtár. Az olvasnivalót évente ezer kötettel gyarapítják. Az V. ötéves tervben összesen 170 ezer forintot költ a gyár az üzemi könyvtár fejlesz­tésére. — Az 1972-ben alakult kömpöci takarékszövetkezet tagjainak a száma jelenleg 278, és 3 millió 218 ezer forint a betétállomány. Ez azt jelenti, hogy minden hely­belire 2729 forint jut. A jász- szentlászlói takarékszövetkezet kömpöci kirendeltsége a hat egy­ség közül is jó eredményeket ér el. a munkaversenyben a har­madik lett, első félévi eredmé­nyei alapján. nfaUoSalr « 3pbc DDC Hit Multi!li Mi mífH lm i tfrrs^VuestJis?. MOZIMŰSOR 1976. augusztus 13.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FOLYTASSA, COWBOY Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes angol filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD Tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FÖLDI SZERELEM Színes, magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor KINCSELREJTÖ ÉS KOMÁJA Szovjet rajzfilm PARKMOZI: 9 órakor LOPAKODÓ HOLD 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! 20 százalékkal felemelt helyárú! Színes amerikai kalandfilm (Hídvégi karikatúrája) — Limes-kongresszus. Székes- fehérvár ad majd otthont augusz­tus 30. és szeptember 6. között az egyik legrangosabb, ókori tu? dományos kérdésekkel foglalko­zó nemzetközi tanácskozásnak, a limes-kongresszusnak. A tu­dományos konferenciára a római birodalommal kapcsolatba ke­rült országokból több mint száz­negyven tudós érkezik majd, hogy megvitassa az egykori ró­mai impérium határával, a limes-szel, a római határvéde­lemmel, haderődítményekkel, ka­tonai alakulatokkal kapcsolatos kérdéseket. (MTI) Madárgyűrűző táborozás a fülöpházi tavaknál • A tábor gyűrüzőasztalánál Szabó László, a Hortobágyi Nemzeti Park ornitológusa (középen) a madármeghatározást tanítja. (Karáth Imre felvételei) Fülöpháza közelében, a' Kon­dor-tónál hangulatos, éjjel-nappal mozgalmas kis sátortábor épült az elmúlt napokban. A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága és a Magyar Madár­tani Egyesület közös szervezésé­ben itt működik augusztus 7. és 15. között az 1976. évi parti madárgyűrűző és faunisztikai megfigyelő tábor. A tábor vezetője, Bankovics Attila, a Kiskunsági Nemzeti Park zoológiái felügyelője, elmondotta: — A gyűrűzés és megfigyelés elsősorban a hazánkon augusz­tusban nagy számban, átvonuló parti madarakra (limikólákra) irányul. A környező országoktól eltérően ezeket nálunk még nem gyűrűzték és így a jelenlegi mun­ka jól kapcsolódik a nemzetközi megfigyelésekhez és teljesebbé te­szi azokat. A madarak befogása a víz széli nádasokban sorban elhelyezett igen vékony, 6 és 12 méter hosz- szu függönyhálókkal történik, fő­leg az éjszakai és hajnali órák­ban. A kihelyezett hálókat órán­ként ellenőrzik a befogott mada­rakat a táborba szállítják, ahol azonosítás és gyűrűzés után sza- bádon engedik. A madármegha­tározásokat a legképzettebb orni­tológusok végzik oktatással egy­bekötve. A munkában harmincán vesz­nek részt az ország minden táj­egységéről. Életkor és foglalkozás szerint igen változatos képet mu­tat az összetétel: orvosok, taná­rok, diákok, 11-től 61 éves korig egyaránt végzik a nagy óvatos­ságot igénylő madárbefogási munkát. A táborozás nagy segítséget je­lent a Kiskunsági Nemzeti Park madárfaunájánah részletes fel­méréshez is, mivel 9" nap alatt 1000—1200 madár pontos adatait (súly, méret, kor stb.) jegyzik tel a gyűrűzés mellett. Végül egy kérés az ornitológu­sok részéről: Aki bárhol gyűrűzött madárra bukkan, feltétlenül juttassa el le­vélben a gyűrűt a Magyar Ma­dártani Egyesületnek Budapestre, vagy adja át ornitológiával fog­lalkozó tanár, vagy erdész isme­rősének. Ezzel nagy segítséget nyújt a madárvonulások nemzet­közileg egyeztetett megfigyelési munkájához. Karáth Imre — Nemzetközi filmpiakát-kiál- lítás nyílik augusztus 19-én a Csepeli Munkásotthonban. A tár­lat — Csehszlovákia, Lengyelor­szág, az NDK és Magyarország legjobb filmplakátjainak vándor, kiállítása — 36 olyan film pla­kátját teszik közszemlére, ame­lyet korábban a felsorolt orszá­gok bemutattak, illetve be fog­nak mutatni. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6091 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlár» Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 0(5 • • Gyurácz József, a Soproni Erdészeti Szakközép­iskola tanulója kiemel a hálóból egy kifogott Eg-jiL -, úi íés előtt. partimadarat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom