Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-11 / 189. szám

1976. augusztus 11. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ ÉPÍTŐK BRA VÚRJA Egy év alatt felépült a kiskunhalasi hétközi diákotthon Régen jártam Kiskunhalason, de arra még emlékszem, hogy néhány évvel ezelőtt több eset­ben beszámoltam olvasóinknak a Fazekas Gábor utcai új is­kola építéséről. A közelmúlt­ban, amikor a lajosmizsei hét­közi diákotthon átadás előtti munkáiról tájékozódtam, tudo­másomra jutott, hogy az új tan­évben a 23. otthon után Kis­kunhalason átadják a megye 24. diákotthonát is. Nem kellett sok biztatás, néhány nap múlva már Kiskunhalason a Fazekas Gábor utcai alig néhány éves iskola előtt csodálkoztam. Az út túlol­dalán egymás mellett párhuza­mosan, tágas csarnokkal össze­kötött két impozáns épület áll. Íme, ilyen 192 tanyai gyermek második otthona. A főbejárat előtt hatalmas te­herautóról rekamiékat, asztalo­kat s más bútorokat adogatnak le. Hét nő és egy férfi nyújto­gatja karjait a bútorok után. A bútorhordó férfi régi isme­rős, Schwób János, a megnyitás előtt álló kollégium igazgatója. — Magad uram, ha szolgád nincs — mondja tréfásan, ami­kor a járdáról már minden bú­tor az épületbe kerül. — Nem félünk a munkától, négy nevelő és három takarítónő is segít a berendezkedésben. Azt hiszem, régen végeztünk ilyen örömmel társadalmi munkát. — Az igazgató ezek szerint elégedett? — őszintén szólva, ha valaki nekem tavaly augusztus 10-én — amikor az építkezés megkezdő­dött —, azt mondja, hogy pon­tosan egy év múlva már bé is lesz rendezve az otthon, na­gyon hitetlen képet vágtam vol­na. Menetközben viszont, látva a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak szorgalmát. — no és természetesen a válla­lat vezetőinek a helyszínen való sűrű megjelenését —, már ké­szültem az új beosztásom elfog­lalására. Nem is csalódtam. — A jövendő lakók? — Természetesen már régeb­ben — amikor már biztosak voltunk abban, hogy szeptem­berben költözhetnek — felmé­rést végeztünk a tanyai isko­lákban, és a szülők között. A város határában jelenleg hat is­kola van, közülük egybert ősz­szel már nem kezdődik el a tanítás, a többiből pedig behoz­zuk ide a felsőtagozatosokat. Elégedetten tapasztaltuk, hogy sok szülő nemcsak azt a gyere­két — a felsőtagozatosat,- amelyiknek muszáj bejönni a városba — íratta be, hanem a kisebbeket is, akik járhattak volna tovább is otthonról isko­lába. Az előzetes adataim szerint mintegy 20—25 testvérpár kap lakást a kollégiumban, sőt, lesz olyan család, ahonnan egyszerre három, illetve négy gyerek is innen jár majd a suliba. Ide a szomszédba — mutat az út túl­oldalán levő iskolára — és a felsővárosi iskolába löl fiú és lány iratkozott be. Helyet tud­tunk adni átmenetileg egy évre 48 ipari tanuló kislánynak is, • Megérkezett egy bútorszállítmány. akik jövőre majd az új, ipari­tanulók részére épülő kollégium­ba költöznek át. Beszélgetés közben körsétát teszünk az otthonban, kerülget­jük a folyosón levő bútorokat. Megtudom, hogy összesen 24 há­lószoba, négy tanulószoba és két játékterem várja az új lakókat. Az udvaron kézilabdapálya épül, később röplabdapálya is lesz... Séta közben az egyik játék­szobában egy pianínót láttam, s mire visszafelé kanyarodunk, már „mozognak a billentyűk” is. — Nem tudok zongorázni — mondja kissé elpirulva Tallér Györgyi, a kollégium egyik új nevelője. — Csak úgy pötyögte­tek, amíg megérkezik az újabb szállítmány ,.. Barátnőjével. Horváth Szép Erzsébettel el­mondták, hogy most végezték a szegedi tanárképző főiskolán. Igaz, hogy matematika—fizika tanárok, de szívesen vállalták itt a nevelői beosztást. — Tanítani itt is tudunk — mondják szinte egyszerre. — S az itt töltött idő nagyon jó lesz a gyerekek megismerésére, kü­lönböző módszertani elvek elsa­játítására. — Molnár Ferencné vagyok — mutatkozik be az ajtóban álló harmadik pedagógus. — Férjem­mel együtt a bogárzói iskolában tanítottunk huszonegy éven ke­resztül. s most az az iskola megszűnt. így kerültünk ide mindketten. Remélem, ennyi év után megszokjuk majd a várost és szeretnénk nagyon jól érezni magunkat ebben a kollégium­ban — ahol egyébként a gye­rekek között is sok ismerős lesz. — Én már másfél éve az ötvenszemélyes kollégiumban dolgozom — mondja Opóczki Pálné. — Örülök annak, hogy átjöhettem ide, s bízom abban, hogy nemcsak a nevelői kollek­tíva lesz egységes, hanem a gye­rekekkel is jól megértjük egy­mást ... Megérkezett a tehergépkocsi, a nevelők magamra hagynak. Az építők utóhadával találkozom. — Szabó János irányításával az Előre aranyjelvényes szocia­0 Két forduló között Tallér Györgyi és Horváth Szép Er­zsébet a pianinónál. lista brigád hamarosan befejezi a két épület közötti térbetono­zást — tájékoztat Benedek Sán­dor technikus, aki az építkezés kezdete óta itt dolgozik. — A műszaki átadás június 29-én volt. Örömmel mondhatom, hogy viszonylag nagyon kevés volt a hiánypótlás és bízom abban, hogy ezután sem találnak újabb hibákat. Hogyán sikerült ilyen rövid idő alatt felépíteni az ott­hont? Jól szervezett, gondos munkával! Ogy, hogy minden­ről előre gondoskodtak az ille­tékesek. s nem az utolsó pilla­natban jutott eszükbe, hogy még ez is kellene, az is kellene... Dörner Henrik igazgató és egyik helyettese, Kertész Gábor, na­gyon sokat segített az akadályok elhárításában. László József épí­tésvezető, Vass Imre művezető, és a többiek is szívügyüknek tekintették a tanyai gyermekek elhelyezésének gondját. Sikerült. Elismerést érdemel még A. Mol­nár Sándor panelszerelő arany­jelvényes, a vállalat kiváló bri­gádja címet viselő kollektívája, Tegzes József aranyjelvényes kőművesei és a többiek ... O. L. Hagyomány, élet, alkotás Tűnődés és javaslat Bolgár diákok A huszonhét bolgár felsőokta­tási intézményben jelenleg kere­ken százezer fiatal tanul, vagyis minden 10 000 állampolgár közüj» 125 egyetemi, vagy főiskolai hall­gató. Milyen a bolgár egyetemista? — ezt a kérdést vizsgálták nem­rég a Bolgár Kommunista Ifjú­sági Szövetség mellett működő tudományos kutatóközpont szo­ciológusai. Az 5494 megkérdezett 92,4 százaléka részt vesz az ifjúsági mozgalomban; minden huszadik fiatal tagja a kommunista párt­nak. Gyakorlatilag valamennyi­en végeznek társadalmi-politikai munkát ilyen vagy olyan for­mában. Egyik fő törekvésük, hogy személyesen is hozzájárul­janak a szocialista társadalom építéséhez. A konkrét válaszok crról tanúskodnak, hogy tisztá­ban vannak a párt. által eléjük tűzött célok bonyolultságával és súlyával. E feladatokat pedig csakis olyan tapasztalt szakem­berek képesek megoldani, akik egyszersmind jó vezetők is. A felmérés adatait a szocioló­gusok még behatóbban elemzik majd, hogy ezzel is segítsék a kommunista nevelés problémái­nak hatékonyabb megoldását a bolgár felsőoktatásban. (BUDA­PRESS—APN—SOFIAPRESS) \ Tűzgyüjtemény Az emberiség történetének leg­utóbbi 3 ezer évében bekövetke­zett nagy tűzesetek leírását, a fel­lelhető képeket, metszeteket, fényképeket gyűjtötte 30 vaskos kötetbe P. Cserkezov, az Azer­bajdzsán Műszaki Egyetem ok­tatója. A kötetekből megismerhetjük a jelentős olaj-, hajó-, szálloda-, színház- stb. tüzek tanulságait. Cserkezov gyűjteményét a hallga­tók munkavédelmi oktatásánál hasznosítja, de tűzoltók is gyak­ran fordulnak hozzá tanácsért. (APN—KS) Hetek óta erősen foglalkoztat valami. A lényege röviden a kö­vetkező: olvastam egy szomszé­dos országban megjelenő könyv- sorozatról, majd beszereztem ezekből néhányat, és siettem a tartalmukat megismerni. Nagy lett a meglepődésem. Egy várost láttam magam előtt, amelynek falai között az ott élő magyarok közkinccsé teszik szellemi öröksé­gük, hagyományaik javát. Az egyik kicsiny füzetben — a ki­vitelezés nyilván nem okoz anya­gi gondot — egy közelmúltban elhunyt színésznő pályafutása, a másikban egy tragikus sorsú író rövid életrajza, a harmadikban viszont az illető városhoz fűződő kapcsolatról szóló vallomás ele­venedett meg előttem a lapokon. És így tovább. Könnyű kitalálni, hogy mire gondoltam e számomra érdekes könyvecskék fokozatos megis­merése közben. Arra, hogy ná­lunk, Kecskeméten — de más városokban is —, miért ne lehet­ne valami ehhez hasonló vállal­kozásba fogni? A közművelődési szempontok, az általános műve­lődési feladatok éppen úgy sür­getik ezeket, mint a hazaszeretet­re való nevelés, a szűkebb pátria megismerésének szempontjai. Hisz egyre világosabbá válik napjainkban, hogy a hagyomány nagy mértékben befolyásolja a mindennapi alkotói tevékenysé­get, az életalakulást. S annál in­kább pozitív hatású lehet, mi­nél inkább ragaszkodunk a ha­gyományokhoz. Amikor az említett sorozat kö­teteinek olvasása közben eltű­nődtem, egy szerény javaslat körvonalazódott . bennem. Mi len­ne. ha a hírős városban valame­lyik illetékes szerv a gazdája lenne a hagyományőrzés és ápo­lás ilyesfajta törekvésének, s célul tűzné maga elé a megye- székhely egykori és közelmúlt­ban elhunyt jelentős életű fiainak szélesebb körű megismertetését? Sok-sok egyéb mellett ragyogó eszköze lehetne ez az ifjúság — a közép- és főiskolások, valamint a leendő szakmunkások — ne­velésének. Az indulást nagyban jmegköny- nyítené, hogy több kiitató akár néhány napon belül nyomdakész állapotban tudná átadni a megje­lentetésre szánt tanulmáyát. A tel­jesség igénye nélkül álljon itt néhány példa erre. Szabó Kál­mán muzeológusról, Sántha György költőről, Hajnal József szerkesztőről elkészült az élet­rajz. S a helyi forradalmi-mun­kásmozgalmi történet olyan is­mert alakjairól is ^.ész tanulmá­nyokat lehet felmutatni, mint amilyen Tóth László, Buday De­zső, Berkes Ferenc, Imre Gábor és Hollós József. De anyagot gyűjtöttek a vég­leges életrajz megírásához kuta­tóink Kecskemét egykori nagy polgármesteréről, Kada Elekről, s egyik kitűnő elődjéről, Lestár Péterről, meg Horváth Ambrus­ról, a század első évtizedében itt munkálkodó szocialista szellemű könyvtárosról, Nemesszeghy La­josáéról, a Kodály-iskola élet- rehívójáról, Kocsis Pál szőlészeti kutatóról (és Prohászka József festőművészről. És ezzel még csak megközelítően sem so­roltuk fel a teljes névsort. Könnyen elképzelhető, hogy e könyvsorozat címe az lenne, hogy „Kecskeméti panteon”. Vagy pe­dig az, hogy „Kecskeméti füze­tek”. Természetesen más egyéb is lehetne, ami valamiképpen ki­fejezné a lényeget, első látásra megmutatná a szerkesztés cél­ját. A kis terjedelem többek kö­zött azt is jelenthetné, hogy ol­csón lehetne előállítani alacsony áron árusítani, ezáltal sokakhoz eljuthatna valamennyi. Amikor ezeken eltűnődtem; eszembe jutott egy másik éln^é- nyem is. A dunántúli Sümegén láttam, hogy a Kisfaludy-múze- um melletti falon kicsi már­ványtáblákat helyeztek el. Ez a sümegi panteon, a kisváros szü­lötteinek emlékére, az oda láto­gató turisták, érdeklődők gyors tájékoztatására, az egykori otta­ni élet szemléltetésére stb. Amit náluk a kicsi táblák jelentenek, azt jelenthetnék Kecskeméten a kicsi könyvecskék. Varga Mihály Sokoldalú művészek A képen a világhírű szovjet zongoraművész,«' Szyjátoszlov Riplttet- , látli^q. környező falakón pedig ötven remek akvarell es rajz függ. Aki'érto szemmel megnézi e festményeket és rajzokat, meg­állapíthatja, hogy a neves zenész két művészeti ág­nak is komoly művelője. A talentumok ilyenfajta sokszorozódása nem is olyan ritkaság a nagy művészeknél, mint gondol­nánk. Emlékezzünk csak Leonardo da Vincire, aki festő, szobrász, építész, író, zenész, anatómus, a kísérletes természettudomány előfutára volt egy- személyben, egyszóval a történelem egyik legsokol­dalúbb lángelméje. Alig marad el tőle sokoldalú­ságban Michelangelo, ő a szobrászat, festészet és építészet felsőfokú művésze volt, de mellesleg még költőként is jól megállta a helyét. Giorgio Vásárit is háromféle művészeti ág — festészet, építészet, irodalom — tette világhírűvé. Wagner Richardról tudjuk, amellett, hogy ki­váló zeneszerző volt, sajátos zenedrámáinak a szö­vegét is maga írta. Dürer Albertot festő- és famet­szőtehetségén kívül az is híressé tette, hogy kiváló építészeti terveket készített. Jókai Mór, irodalmunk kiemelkedő alakja ugyancsak szívesen festegetett. nem is tehetségtelenül. Századunkban sem kell messzire menni a jobb­nál jobb példákért. Albert Schweitzer sokoldalú­ságáról aligha kell sokat szólnunk. A mexikói for­radalmi festőt, Siqueirost építészeti remekek meg­álmodója és népe tüzes szavú költőjeként is tisz­telik. Az 1965-ben elhunyt Le Corbusier neve sem csak világhírű építészeti alkotásai nyomán marad fenn, hanem képei és művészet-teoretikai munkás- “ sága által is. (15.) Szünet. Esély nekem, hogy kihasználjam az alkalmat, és ha­ladéktalanul megcáfoljam a fel- tételezését. Nem éltem a felkí­nált lehetőséggel. Kati kezét fi­gyeltem, ahogyan (ő volt ideges) könyveket meg papírdarabokat tologatott ide-oda az asztalán. Amikor föltűnt neki, hogy nem szónokolok (se indulatosan, se szelíden), megvizsgálta a sze­memet, nincs-e tengelyferdülé­sem, aztán összevonta a szemöl­dökét (gondterhelt tekintet, ter­mészetesen miattam) és folytatta: — Te egy klassz srác vagy, Attila, ha nem tudnád. Ugyanis ha nem az lennél, nem vitat­koznék itt veled ... Abbhagyta, mert eszébe jutott, hogy nem vitatkozunk, hanem csak ő keresi fészkelődve a for­mát a tartalomhoz. Már ideges volt, de saját maga ellen. Nagy lélegzetet vett, és kísérletet tett, hogy összekanalazza magát. — Nos az a lényeg, hogy ne­ked, Attila, semmi szükséged nincs árrá, hogy százádile legyél valakinél, vagyis századik skalp a Tamara gyűjteményében, ér­ted ... Ismét szünet. Koncentráltam, hogy az én! mimikiám is gondter­helt legyen. Szöveg (az enyém). — Századik. Nem is rossz he­lyezési Azt hittem, százegyedik leszek. Kati megint összevonta a szem­öldökét. Komoly tekintet, lézer­sugaras pillantás. A lelkem mé­lyéig. — Attila, én komolyan beszélek veled. A pletyka már elkezdő­dött ellened. Én figyelmeztette­lek előre, Ildi is figyelmeztetett, hogy vigyázz, mert Tamara rád fog úszni. Nos, igazunk lett. Azt hiszed, tegnap véletlen volt, hogy Tamara éppen ott fordult elő, ahol te fociztál a srácokkal? Ha tudni akarod, éj jobb is, ha tő­lem tudod, nem volt véletlen. Megdumálta áz egyik srácot, aki tudja, hogy ti hol laktok, hogy kalauzolja el arrafelé, hátha máz­lija lesz. Világos? Felnéztem az űrhajósra. Opti­mistán vigyorgott a szkafander- sisák plexiüvege mögül. Nagyot szívtam a Winatonból. Megvár­tam, amíg Káti is rágyújt. Olyan elszántan gyújtott rá, mint egy vértanú. Azt hiszem, évi két ci­garettát szív, de csak szökőévben. Megadtam magamnáki a szót: — Először is: ha még nem tá­jékoztattak volna téged arról, hogy Betű egy ócska szemét szö­vegláda, akkor vedd úgy, hogy most én tájékoztattalak. Másod­szor: ha Tamara akart volna tő­lem valamit, a klubban is közöl­hette volna, hogy ekkor és ekkor akar velem itt és itt , találkozni, tehát nem társult volna Betűvel, hanem inkább kiíratta volna az Oktogonon a villanyújságra, on­nan is értesülhetett volna a köz­vélemény. Harmadszor: Tamara nem fizet nekem, hogy védjem meg, tehát önzetlenül érdeklődök tőled, hogy mi a francnak kell valakit (az esztétikám ellenére a következő szót mégis kimondtam) benyálazni, miért? Kati már nem ült az asztal mögött, hanem az ablaknál állt, háttal felém, és már olyan ideges volt, hogy hadarta, amit mon­dott: — Légy szíves, vedd tudomásul, hogy én nem nyálazok senkit. Nekem Tamara egyáltalán nem érdekes, és ha nem terólad lenne szó, hanem valalmelyik másik srácról, nem koptatnám a számat, nem zavartatnám magam, hogy mi van. De te egy rendes srác vagy, és nemcsak rendes, hanem naiv is és tapasztalatlan, és téged min­denki bír az osztályban, ezért fá­rasztóm magam, érted? — Szem- befordult velem. Mögötte az ab­lak és sok fény. Klassz volt a kép. — Erezd magad megtisztel­ve! Nem tudom összeszámolni, hány sráccal járt eddig Tamara, és nem is érdekes, de ha nem untatlak, közlöm veled, hogy ed­dig egyetlenegy srácot se figyel­meztettem, aki Tamarával kez­dett járni. És ha tudni akarod, téged is csak azért figyelmeztet­lek, mert nem alkarom, hogy min­denki rajtad röhögjön. Nos, ha megengeded, ezzel be is fejeztem a magam részéről. Világos? Ültem és hallgattam. Figyeltem a homlokomon belül az agysejte­ket, akik értekezletet tartottak. Az értekezleten elsősorban arról hangzott szónoklat, hogy Betli pofáját mégis szét kellett volna vernem, már délelőtt, a suliban. A következő szónok azt részletez­te, hogy Tamarával nem szabad folytatnom, ami el se kezdődött, mert a sok pofázás már így is elég domború púp a hátán, nincs rá szüksége, hogy miattam is áz­tassák. Ellenvélemény: azért is folytatnunk kell, dacosan folytat­ni, hogy Tamara észrevegye, nem­csak .ellenségei vannak, hanem vagyok én is, és én mellette va­gyok. A közvélemény, aminek itt a plakátok között Amadé Kati a szócsöve, megérdemli, hogy kap­jon egyet a pofájára — java- vasolta egyhangúlag több dühös agysejt. Mert ez a közvélemény semmivel se különb a tarhosrévi nyálazóknál, akik apát akarták életfogytiglanilag eláztatni. Felkeltem a heverőről. Csak ezt kérdeztem: — Távozhatok? Kati hallgatott. Visszafordult az ablakhoz. De nem elég gyor­san. Még észrevettem, hogy már nedvesedik a szeme. Hazafvándoroltam. Közben a hangulatom nem ostromolta a jó­kedv ormait. Sokáig rugdostam magam előtt egy kavicsot, vé­gül egy dühös rúgással messze röpítettem, mert akkor jöttem rá, hogy a fejemben egy sunyi agy­sejt folyamatosán arról érdeklődik, hogy mi van, há mégis lappang valami igazság a közvélemény szövegében? Az ellenszenvükben, ami miatt Amadé Kati is távol akarja tartani tőlem Tamarát? Hát ez a legundorftóbb a nyá- lazásban! Hogy körültüsszögnek, és észre sem veszem, máris be­szívtam a kételkedést. Azzal hagytam abba, hogy ma már úgy­se lesz kedvem folytatni. Most mégis folytatom (22 óra 14.) Szétömölhet végre a szerve­zetemben a nyugalom. Tamara befejeződött, mielőtt egyáltalán elkezdődöitt volna. Felmentésem van mindenféle pletykafoglalko­zás alól. Éljen á megnyugvás, a posványosan békés közérzet! Te­hát lehányhatom magam. Mentegetőzhetnék a tükör előtt, hogy hiszen ért semmi mást nem követtem el, mint azt, hogy őszin­te voltam. De aki a tükörből szembenézne velem, annak hiá­ba hazudozok. Tamara utál. Tökéletesen igaza van. Fél hétkor nem azért hívtam fel, hogy felelősségre vonjam. Nem azért hívtam le a gyerekját­szótér sarkárá, hogy számon kér­jem tőle, kikkel járt eddig. Néztem ezt a két mondatot, amit leírtam. Mosakodás, fran­kón. Rokkant hazugság, a saját címemre. Hát miért alkartám ta­lálkozni vele, ha nem alzért, hogy lássam, hogyan viselkedik, és halljam, mit mond, amikor elő­adom neki Kati szövegét. Legalább magamnak ne hazud­jak már! Legalább itt a naplóm­ban ne hazudjak! Tamarának a szeme se rebbent, úgy hallgatót! végig. Nem sápadt el, s nem pirult el. A száját se biggyesztette. Ellenséges se volt az arca. Mégis rá volt írva, hogy útál. Ott is hagyott volna, ha én nem kényszerítem, hogy feleljen, védekezzen. Hát felelt. Nem védekezett. Olyan nyugodtan felelt, mint én délelőtt történelemből Aba Sá­muelnak. Harag nélkül kezdte és harag nélkül fejezte be. — Mit akarsz tőlem? Mondjak védőbeszédet? Tagadjam le, amit makognak rólaim? Miért? Hogy mennybe menjek nálad? Nálad! Óriási! Mondta a magáét, de egyszer se emelte fel a hangját. (Tolytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom