Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

1976. augusztus 5. 0 PETŐFI NÉPE 9 S

Az életmódkutatás kritériumai

0 Az elmúlt években az életmódkutatás hazánkban erőteljes ösztönzést kapott a társadalom- politikától, a társadalom-tervezéstől, amelyek hatékonysága megköveteli: a különböző rétegek mindennapi életének, szükségleteinek, törekvései nek-igé- nyeinek pontosabb ismeretét. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a témával kapcsolatos fokozódó érdeklődést nem tekinthetjük valamiféle múló divatnak, ugyanis a valódi okot a konkrét történelmi-társadalmi körülményekben kell keresni. Az okok részletezése helyett csupán utalni kívánok arra a mindenki által tapasztalt tényre, hogy napjainkban az emberek értékrendszere, szükségletei, életmintái, vagyis egész életmódja eddig soha nem látott változáson megy át.

A változást kikényszerítő tényezők közül mindenek előtt kettőt emelek ki: az egyik ún. külső hatás; az érintkezések, kapcsolatok a világ más tájain élő' népekkel egyre szorosabbak lesznek. A másik pedig a határainkon belül végbe ment változás; a társadalmi rétegek nagyarányú és történelmileg rövid Idő alatt végbe ment mobilitása. A parasztok tömegei váltak munkássá, a munkásokból' és parasztokból pedig sokan értelmiségivé lettek. Ez együttvéve azt eredményezte, hogy a különböző rétegkultúrák, értékek és életminták találkoznak, ütköznek, megkérdőjelezik egymást — mindenképpen hatnak egymásra.

A kép persze teljesebb lesz, ha az említettekhez hozzá tesz- szük a technika gyorsuló fejlődéséből származó fogyasztási eszközök tömeges elterjedésének várható hatását. Talán elég kettőt említeni ezek közül: a gépkocsit és a televíziót, amely az elmúlt évtizedben nálunk is jelentős életmód-átalakító tényező volt.

9 A téma aktualitásának van

persze egy elég lényeges politikai, ideológiai vonatkozása is. A két rendszer versenyében ugyanis az életszínvonal mennyiségi mutatói mellett egyre inkább fontos helyet kap az a kérdés, hogy melyik rendszer képes az emberek számára magasabb „életminőséget”, humánusabb életmódot biztosítani. Ez is ösztönzi az életmód mérését és ösz- szehasonlítható elemzését, mégpedig az eddigieknél tudományosabb alapokon.

Azzal persze tisztában kell lenni a kutatóknak és a kutatásról szóló jelentést olvasóknak egyaránt, hogy az életmód roppant komplex, nehezen körülhatárolható fogalom. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert az életmód fogalmát a mindennapi életben, de gyakran a zsurnalisztikában is általában aggály nélkül, nagy magabiztossággal és egyértelműséggel használják. Amikor tehát Ilyen formulákkal élünk, hogy a „munkások életmódja”, a „parasztság életmódja”, „az értelmiség életmódja”, vagy az „ember életmódja”, rendszerint arra az egyszerű társadalmi tényre gondolunk, hogy — legáltalánosabban szólva — hogyan él, milyen életvitelt alakít ki a szóban forgó társadalmi csoport vagy egyén. A nehézség csak akkor kezdődik, amikor a „hogyan él?” kérdést akarjuk

megválaszolni: gondolhatunk

ugyanis az életvitel külső kereteire, objektív feltételeire: települési és lakásviszonyokra, az anyagi feltételekre, a munkakörülményekre, az öltözködésre stb. Viszont gondolhatunk a cselekvésmódokra, az ismétlődő tevékenységekre, amelyek a vizsgált réteget, vagy egyént leginkább jellemzik.

0 Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az életmód rendkívül összetett és sokrétű képződmény, amely magában foglalja az életkereteket és az adott keretek között végzett tevékenységeket; azt, hogy a csoport, vagy valamely egyén mikor mit csinál, milyen célokra használja a rendelkezésre álló életkereteket. A jelenség sokszínűségéből, bonyolultságából következik, hogy a meghatározások és a kutatások rendszerint az életmód egy-egy elemére, főként a szabad időre, a lakáskörülményekre (mint életmódkeretre), és a fogyasztási szokásokra korlátozódnak. A többé-kevésbé használható információk az életmódra vonatkozóan ezekről a területekről származnak.

Az eddig elmondottakat abban lehetne összegezni, hogv ha egy társadalmi csoport, vagy egyén életmódját vizsgáljuk, mindig szem előtt kell tarta- hunk azt a fontos marxi elvet, hogy az objektív társadalmi körülményeknek, viszonyoknak meghatározó szerepe van az ember cselekvésében, magatartásában. Vagyis: amennyiben meg akarjuk érteni az emberek magatartásának indítékait, ahhoz mindenekelőtt meg kell ismerni az őket körülvevő objektív viszonyokat.

, Az életmód elemzéséhez azonban az objektív körülmények felderítésénél nem szabad megállni; szükség van a szubjektív tényezők ismeretére is. Ugyanis az egyén viszonylagos autonómiával rendelkezik tulajdon létfeltételeivel szemben, amelyek pedig előírják tevékenységeinek lehetséges körét. Hiszen a mindennapi tapasztalatokból tudjuk, hogy ugyanazon objektív bázison eltérő életmódok alakulnak ki. Ezt a tényt mindenek előtt azzal magyarázhatjuk, hogy minden egyes egyén sajátos igényszinttel, értéktudattal, érdeklődési körrel rendelkezik. Az egyének meghatározott feltételek alapján mindig választanak a különböző lehetőségek között. A választás és a döntés mór önmagában rangsorolja a tevékenységeket. Az életmódminták ezekből az ismétlődő és rangsorolt tevékenységekből épülnek fel.

Az életmóddal foglakozó kutatások tapasztalatai ezt mutatják, hogy a legnagyobb nehézséget éppen az objektív és szubjektív tényezők összefüggéseinek és kölcsönhatásának megismerése okozza.

0 Az életmódban bekövetkezett változások konkrét ismerete nélkülözhetetlen a szocialista építés eredményeinek feltárásához és feladataink kijelöléséhez, hiszen a szocialista építésben, Lenin szavaival „csak azt szabad elértnek tekintenünk, ami meggyökeresedett a kultúrában, a mindennapi életben, a szokásokban”.

Módra László

szociológus

Az egyik legnépszerűbb Pas- suth-regény, az Esőisten siratja Mexikót. Az olvasók régi ismerőse, Tlalok esőisten most többféle változatban is megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban, ahol Magyarországon először tárul fel Mexikó művészetének múltja és jelenkora. Az egymásra építkező ősi kultúrák, majd a gyarmati uralom .(korszakváltó, spanyol és indián elemekkel átszőtt formavilágai, végül a hagyományokat forradalmian megújító modern művészet és a népi alkotókedv magávalragadó áramlása folyamatában ábrázolja az ország társadalmi és művészeti fejlődését.

Lenyűgöző és zavarbaejtően ismeretlen kiállítás. A római és a görög kultúrák titkaiba beavatott látogatók kénytelenek bevallani, hogy arról, amit itt látnak, alapjában nem tudnak semmit. A nagyteremben bemutatott, több ezer éves régészeti leletek és másolatok nemcsak időben, hanem ismeretben is távol esnek tőlünk. Mentségül szolgáljon, hogy a preklasszikus és az ezt követő korok indián művészete még a mai tudományt is nagy rejtélyek elé állítja.

Máig megfejthetetlen például, hogy mi volt a rendeltetése az ol- mékokkal kapcsolatba hozott La Venta-kultúra hatalmas bazaltfejeinek? Az iá talány, hogyan szállították ide messziről a monumentális művekhez szükséges vulkáni kőzetet, amikor a kereket, vagyis a szállítás kézenfekvő eszközét, még nem is ismerték. Mindenesetre ők alkották meg Mezo-Amerika első írásjeleit és számjegyeit is, sőt egyfajta időszámítást is ismertek. Tudományukat későbbi örököseik, a maják, mdjd a zapotékok fejlesztették tovább.

Nem könnyű tájékozódni a fülünknek teljesen ismeretlen hangzású, sokszor kimondhatatlan nevű istenségek, kultúrák között. Távoli és különös világ tárul fel előttünk és minél mélyebben hatolunk belé, minél figyelmesebben szemléljük, alnnál világosabban rajzolódnak ki az összefüggések; e sajátos jelekkel ellátott művekben egyúttal felmérhetők valamennyi kor népének önkifejező törekvései is.

A Kolumbusz előtti Amerika legrégibb valódi nagyvárosát, Teotihuacánnak nevezték, „annak a helynek, ahol az ember istenné válik.” E város legfőbb jellegzetessége, —, jól látható a nagyteremben bemutatott maketten —, két nagy piramis. Jóllehet tudományosan nincs bebizonyítható köze egymáshoz az indián és egyiptomi piramisépítészetnek, a szemlélő eltűnődik aa ízlésbeli rokonságon. Ugyancsak az egyiptomi falfestményekre emlékeztetnek a bonampaki maja templom színes freákói. A. zapotékok Xochipilli-je, Virág-hercege, — az öröm. a zene és a tánc istene — Buddha indián ikerpárjának is beillenék. Az egyik mixtéki esőisten pontosan úgy fest, mint egy agyagmikulás, a másik pedig modern robotra, vagy egy olyan divatos kompozícióra hasonlít, amelyet különböző gépek alkatrészeiből szerelt össze az alkotója.

A Mezcala-stílusú, keménykon- túrú, szigorú szimmetriájú plasztikák az európai kubizmus „előfutárainak” is tekinthetők. A dzsungelsírjából néhány évtizede kibontott egykori templomváros, Tájin, pagodaszerűen végződő piT.. ramisai szintén érdekes találgatásokra adnak alkalmat.

A spanyol hódítás; akárcsak Peruban, Mexikóban is szinte egycsapásra véget vetett a több ezer éves fejlődést felmutató indián civilizációnak. Az egykori nagyság romjain azonban megkapaszkodott és klvlrult a mai Mexikó sajátod művészete, amely izgalmas keveréke az Indián örökségnek és a spanyol hatásoknak. Üj Spanyolországról — á hódítók nevezték így Mexikót —, a Tepotzotlan templomából való barokk oltár másolata ad képet a látogatóknak. Faragott, monumentális arainycsipke. Káprázdk tőle a szem. A modern képzőművészet forradalmi lendületével, hatalmas kifejező erejével írja be magát az ország újkori történetébe. Siqueiros lovas partizánja egyszerre idézi a nagy elődök monumentalitását és a tízes években kibontakozott forradalom rob- banékonyságát.

Mindehhez színpompás; eleven kavargással csatlakozik az ország csodálatosán, eleven népművészete.

A látogató valóságos mexikói népünnepélyen érezheti magát. Szalmából font életnagyságú bábuk, az orosz népművészettel feltűnő rokonvonásokat mutató festett agyagfigurák, üvegvázák, cseréptálaik, szőttesek tarkítják a termet. A hatalmas parasztba^ rokk gyertyatartó, színesre festett, ágas-bogas lombkoronájában még a jóisten is helyet foglal, bárányfelhőkkel ésl pufók angyalokkal körítve, körülötte virágok nyílnak, tehenek bőgnek, kutyák ugatnak, madarak röpködnek és ebben a naiv bájú, mozgalmasan zsúfolt földi éden- ben mindenki láthatóan jól érzi magát.

Ez a vidámság varázsolta örömünneppé a halottak napját Mexikóban, s) öltöatette morbid humorba a papírmasé halálfigurákat, és ál calaverákat, vagyis a tiri-tarkára bemázolt halálfejeket. Felvonul köztük a húsvéti ünnepek jellegzetesi Judás figurája is, ezt a hatalmas bábut teletömik petárdákkal és édességgel. Amikor felrobbantják, szerteszét röpködnek a!, cukorkák az utcán tolongók ndgy örömére és mulatságára. Az edényeket régi indián motívumok díszítik, a finom, selyemfényű, illatos tonalal agyag — a felirat szerint — kellemes ízt is ad a víznek.

így él, virul tovább egy nép, messzi múltban gyökerező művészete. Elpusztíthatatlan, mert őrzi á hagyományait, de nem zár- kózik el az új hatások, stílusok befogadásától sem. Alkalmazkodik hozzá és saját világához igazítja, ezzel is gazdagodik. Számunkra azért is nagyon tanulságos ez a szeptember 18-ig nyitva tartó kiállítás, mert megismertet Mexikóval. Azzal az országgal, amelyről sok titokzatos történetet ismerünk, de valójában nagyon keveset tudunk. Vadas Zsuzsa

0 A Szegedi Szabadféri Játékokon tegnap mutatták be Erkel Ferenc: Bánk bán című Operáját. A képen: Mells György és Slmándy József (Telefotó— MTI — Uovszky Béla felv.— KS.)

A Megyei Művelődési Központ műsora

1976. augusztus 6—16-ig

KIÁLLÍTÁSOK:

Szabó Zoltán festőművész tárlata az emeleti előcsarnokban. Robert Capa fotóművész kiállítása a földszinti előcsarnokban.

A kiállítások megtekinthetők: augusztus 15-ig.

HETI MŰSOR:

Augusztus 6-án, pénteken 18 óraKor a felnőttklubban: Ankét Robert Capa fotóművész fotóiról. Vezeti: Dobos Lajos fotóművész.

Augusztus 12-én, csütörtökön 20 órakor a színházteremben: Dallal, tánccal. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsora. Jegyek a szervezési csoportunknál igényelhetők. Gyermekmegőrzés.

Augusztus 13-án, pénteken 20 órakor az emeleti előcsarnokban: A IV. Nemzetközi Ko- dály-Szeminárium és a művelődési központ nyári hangverseny-sorozatának zárókoncertje. Közreműködik: Veszprém Város Vegyeskara. Peré- nyi Miklós gordonkaművész, Moldován Stefánia, az Állami Operaház tagja. Vezényel Zámbó István Liszt-díjas karnagy.

Augusztus 16-án, hétfőn 10 órakor a színházteremben: Ludas Matyi. Az Állami Bábszínház előadása. Belépődíj: 5,— Ft.

Augusztus 16-án, hétfőn 14 órakor a fehértói úttörőtáborban: Ludas Matyi. Az Állami Bábszínház előadása.

A TERASZPRESSZÓ FILMPROGRAMJA:

Augusztus 8-án, vasárnap 20 órakor: Akinek van egy unokatestvére Bronxban (amerikai film).

Augusz'Jis 12-én, csütörtökön 20 órakor: Az ezüst-tó kincse (NSZK-film).

CIO.) Azért velem, mert én vagyok neki kéznél. És ha egy nő bele akar kötni egy férfiba, mondhat a krapek akármit, pozitívat vagy negatívat, a balhét úgyis ő vi- tei el a hátán. (Ezt leendő sógoromtól, Elemértől tudom.)

, Tehát hallgattam. Tamara pedig nézett még egy évszázadig. Gyűjtötte magában a nyomást.

Aztán tényleg bepörgette magát.

— Én kezdtem, mi? Ezzel vezeted be nekik az élménybeszámolódat, rá tippeltem? És kik lesznek a közönség?

Már kezdtem felfogni a lényeget. Azt hiszi, hogy én is úgy reklámozom magam, mint a srácok közül elég sokan. Kísérletet tettem, hogy halálszigo- rúan nézzek rá:

— Nem tippeltél rá. Én viszont adok egy tippet neked. Tedd magad takarékra, de haladéktalanul. Attól tartok ugyanis, hogy egy perc múlva késő lesz.

Olyan kerekre nyílt a szeme, mint egy levesestányér. De a száját nem merte használni. Folytathattam a gondolatmenetet:

— Én nem tájékoztatok senkit a magánéletemről, ezt jegyezd meg kőbe vésve. Még a családomat se. Meg senkit se. Ha pedig nem hiszed, tűnj el. Haladéktalanul.

Láttam a szemén, hogy már nem forr az agya. Az eszem figyelmeztetett, hogy ne szövegeljek tovább. Ha nemes egyszerűséggel hallgatok, kialszik benne a pipa. Különben már úgyse tudtam volna semmi figyelemre méltót közölni a leikével.

Leült egy nagy kockakőre, ami ott volt mellettünk. Onnan világított bele a szemével az én érzékeny pupillámba.

— Tudtam, hogy aranyos vagy — mondta.

Aztán megnyálazta az ujja hegyét, és leradírozott a térdéről egy kis hámló bőrt, valami sebhely maradékát. Munka közben ugyanis nem kellett rámnéznie, amikor megkérdezte:

—JMost aztán mi lesz velünk?

Erre nem volt ötletem. Megpróbáltam mély töprengést kifejezni a mimikámmal. Nem méltányolta.

— Na! Miért nem felelsz, ha kérdezlek?

Megfogtam a kezét, hogy keljen fel. Jött velem kézenfogva.

Később zuhogott az eső. (Behúzódtunk egy dohos kapualjba. Kint az aszfaltot fényesre mosta a zápor.) Még később a Du- na-parton csellengtünk. Közben ugyanis eltelt egy-kétszáz év. A rakparton már égtek a lámpák.

Leültünk az alsó lépcsőre. A víz koszos volt a lábunk alatt. Tamarában elharapódzott a romantika. Ettől a vállamra hajtotta a fejét. A romantika ellensúlyozására megkérdezte:

— Mindig ilyen kevés a szöveged? — Még mindig gyümölcsfagylalt szagú volt a lélegzete. Gyümölcsfagylalt illatú. A leheleté. Mindig?

Tartózkodtam a választól. Jó volt, hogy otthagyta a vállamon a fejét.

Észrevette, hogy nem feleltem. Mást kérdezett:

— Tavaly hol jártál suliba? Meg azelőtt.

— Vidéken. Két évig.

Szűkszavúan ismertettem apa

szédületes karrierjének vidéki szakaszát. Azt hiszem, csak hézagosán érdekelte az ügy. Közben ugyanis, amíg tájékoztattam, a szája a nyakamon sportolt.

Tűrtem, de lassan harminckilenc fok lett a nyakam bőrében a szájától. Neki is föltűnt.

— Lázas vagy? — Ügy kuncogott, mint aki elégedett az eredménnyel. — Engem akarsz félrevezetni apád sztorijával? Kezdő vagy a porhintő szakmában. Nem azért költöztél vissza; mert az atyádat kicsinálták, hanem azért, hogy most itt nyomorítsuk magunkat ezen a kemény kövön. Rémes, már totál elzsibbadtam. Vontass el innen minket.

Már igazán sötét volt, az ég is fekete, de minimum sötétkék, és mi a vízivárosi Duna-parton imbolyogtunk a gesztenyefák alatt. Denevért is láttunk egy pillanatig. Később valahol találtunk egy üres játszóteret, és Tamara fölült az egyik hintára; aminek a deszkája még vizes volt az esőtől, én meg hajtottam, hadd repüljön. Csak később jutott eszembe, hogy nem is nevettünk magunkon, hanem én komolyan hintáztattam, ő pedig olyan komolyan hintázott; mintha két gyerek lettünk volna; akik még nem iskolakötelesek; tehát tökéletes munkafegyelmet tanúsítanak a játszásban. De az a szürrealista magatartás, amely jellemzett bennünket, mind tartalmában, mind formájában messzemenően megfelelt ennek a mai n_apnak.

Mindjárt kulcsra zárul a szemem. A jobb kezem ujjai pedig kezdenek megbénulni a sok írástól. Két alkalmas ok arra; hogy álomra hajtsam zúgó fejem. Holnap hétfő, és mind a ketten ugyanabba a suliba járunk.

Apa még kint van a balkonon. Krákog. Ma megint ötven cigarettát elszívott. Én pedig elfelejtettem vacsorázni.

TAMARA

■ Június 1, vasárnap

Nemsokára éjfél, én viszont százszázalékosan friss vagyok, és tudom, hogy ha tízkor lefeküdtem volna, akkor sem aludtam volna el. Azt is tudom, hogy reggel olyan lesz a fejem, mintha csirizzel lenne tele, mégsem fekszem le, amíg le nem írom ezt a csillagszórós örömöt. Ha visszafojtom magamba, csalán- kiütést kapok, mint amikor teleeszem magam földieperrel.

Zsuzsó szerint ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen. A boldogság nem erkölcstelen, tehát csak jó. Na: ha a boldogság hizlal, akkor én most percről percre kövérebb vagyok. Ez a szó, hogy boldogság, ki van irtva egy normális mai teenager szótárából. Ha meg akarja kímélni magát az ember attól, hogy pleisztocén kövületnek tartsák, a maximum, ameddig elmehet az ember, hogy unottan azt mondja: eléggé fel vagyok dobva. És megnevezi; hogy milyen okból. Ha az ember nem akarja, hogy körülröhögjék, lenézi az ősi illemeket, és közben észre sem veszi, hogy alávetette magát egy modern illemnek, ami azonban ugyanolyan hülye, mint a régiek. De modem. Például; hogy saját magának sem meri

kimondani, hogy boldog. Hát nem ugyanolyan hülye illem mint azok, amiket meg kell vetni?

Igenis, miért ne lehetne olyan, hogy én boldog vagyok? Boldog ezen az unalmas világon. Miért ne lehetne nekem boldogságom; és éppen pont ilyen boldogságom, amilyen van? Amilyennel sohasem voltam túlterhelve.

Bizonyos kötelező olvasmányokban — főleg a XIX. századból ránk hagyományozott regényekben — a sztorit előadó főhőshölgy így fogalmazná meg a helyzetét, vagyis az én helyzetemet, amely ma alakult ki a sorsomban: „Elvesztem!” Meg is ismételné, „Elvesztem!” És hozzátenné elhaló hangon: „Sorsom megpecsételődött!!”

Az én sorsom abban a döbbenetes pillanatban pecsételődött meg, amikor Attila azt mondta) hogy őneki is a naplóírás a hobbyja. Ez kísérteties és ijesztő és sorsdöntő. Félelmetes, mint egy jogerős ítélet.

Mielőtt totál belebonyolódok a jelzőkbe és hasonlatokba, visszatérek a lényeghez. Én azért kezdtem és azóta is azért írok naplót, mert olyan egyedül vagyok) mint egy írógép a tenger fenekén. Akkor is egyedül, ha vannak körülöttem. Mindegy, hogy többen vannak-e, vagy csak egy valaki van. A létszám nem változtat a szürke tényen, hogy én senkinek sem vagyok érdekes.

(Folytatjuk)

A Bánk bán Szegeden