Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
M (! V K L Ő I) É S • I R O I) A I. () M M (j V É SZÉT • I R O I) A l. C) M • M V É S Z E I SZAKALY FERENC: A mohácsi csata(RÉSZLET) Magyarország nem 1526. augusztus 29-én és nem is a mohácsi csatasíkon vesztette el e .számára oly sorsdöntő küzdelmet, hanem sokkalta előbb, lépésről lépésre és egészen másutt. Elvesztette először a XIV. században azoknak a balkáni államalakulatoknak felmorzsolódásával, összezsugorodásával és politikai devalválódásával, amelyekkel e század első kétharmadában még összefoghatott volna a Feketetenger nyugati partján próbálkozó törökkel szemben. Elvesztette másodszor a XV. század első felében, amikor nem tudta a szükséges mértékben segíteni azokat a még megmaradt balkáni „árnyék-államokat”, amelyeket pajzsként emelt maga elé, és amelyek a pillanatnyi török- magyar hatalmi egyensúlynak köszönhették fennmaradásukat. Elvesztette harmadszor a XV. század második felében és a XVI. század első évtizedeiben, amikor sem ő maga, sem más közép- kelet-európai ország nem tudott még létrehozni olyan tartós, és a perszonáluniónál szorosabb államszövetséget, amely a török előrenyomulás hathatósabb ellenszere lehetett volna. E megállapítássor első két tétele elismerjük, rileghökkentően hangozhat oly korokra visszave- titve, amelyek még jövőként hordozzák magukban egy Hunyadi János vagy egy Mátyás király korát. Épp ezért néhány mondattal bizonyítanunk kell őket. Ami a XIV. századot illeti: sokszor megféledkezünk arról, hogy a török hódítás már 1400 körül csaknem ott tartott, ahová aztán csak az 1450 60-as években sikerült ismét eljutnia; azaz Magyarország közvetlen szomszédságában, A XIV. század utolsó harmadában a török sorban foglalja el Szófiát (1385), majd Ószer- biát (1386), 1389-ben a rigómezei csatában szétveri a Lázár szerb király körül csoportosult balkáni szövetség hadait, 1393-ban megszünteti a bolgár patriarchátust, s a következő évben a török hadak elözönlik Havasföldet. Bizáncnak már nincs tartománya, a szultántól még a városfalak magasítására is engedélyt kell kérnie. Hogy a helyzet ily korán idáig juthatott, azért felelősek az érintett államok, és felelős — nem kisebb mértékben — Magyarország királya is. Az előbu.ck azért, mert hosszú ideig képtelenek voltak telismerni; a szultán nem azért jött Európába, hogy segédcsapatokat szolgáltasson az övénél jóval kisebb államocskák belső küzdelmeihez, és nem is azért, hogy egymás ellen segítse őket. Mert tetteik ilyféle hiedelmekre vallanak. Az 1340-es években pl. a bizánci császárok nemcsak a szerbek ellen (1343, 1345, 1352) vesznek igénybe török segélycsapatokat, hanem a trón- harcokban is. IV. István szeri) király is ég a vágytól, hogy a törökök segítségével bizánci területeket szerezhessen. Egészen addig, míg aztán a genovaiak éppen őrá nem uszítják a török csapatokat, akiktől 1352-ben a Maricánál vereséget szenved stb. És ezek a „látási zavarok” többnyire csak akkor tisztulnak már, amikor a törökben oly nagyon hívők saját égő városaik fényénél döbbenhetnek rá tévedéseikre. Csakhogy akkor már nem ők diktálnak, hanem mások nekik. De felelős Magyarország is, mert úgyszólván az egész századon keresztül alig vett tudomást a török kérdés létezéséről. Egészen a század utolsó harmadában kibontakozó átütő török offenzi- váig, addig tehát, míg többé- kevésbé ütőképes államokat találhatna itt a szövetségest kereső magyar partner, I. Lajos király Itáliában vívja kilátástalan, de annál költségesebb háborúit Nápoly birtokáért vagy éppen Lengyelországban teljesíti uralkodói feladatait. Idejéből délkelet felé mindössze egy-két kisebb hadjáratra futja. E vérszegény balkáni kísérleteket is azonnal ösz- szeköti az itt élő bogumilok té- rítgetésével, úgy kezd tehát a „szövetségi politikához”, hogy az elválasztó vonásokat teszi annak vezérfonalává. Amennyiben ennek a politikának egyáltalán voltak „szövetségi” vonásai. I. Lajos alighanem inkább azok ellen a törökök ellen lép fél, akik ott hódítanak, ahol ő is akar, nem pedig a török mint közös ellenség ellen. És ez nagyon lényeges különbség, Zsigmond erejéből a végvonal kiépítése előtt csak egy keresztes hadjáratra futotta; mint ismeretes, a legteljesebb vereséggel (1396). Az, hogy Magyarország mégsem látott rosszabb éveket a XV. század elején, azt nem magának • Az első magyar végvárvonal összeomlása, 1518—1524. j Az írást I a mohácsi csata 450. j évfordulója { alkalmából ! közöljük. • Jobboldalt: janicsár és szpáhi. •köszönhette, nem is - a balkáni fejedelmek valamelyike tett csodát, hanem keleten, a törökök hátában jelent meg a nem várt segítség. A szamarkandi birodalom ura, Timur Lenk az Ankara melletti csatában (1402) tönkre veri a szultán seregét. Ez negyedszázadnyi lélegzetvételt jelent a már csaknem összecsuklott balkáni államoknak. Néhány siker ellenére is negyedszázadnyi elszalasztott lehetőséget. Hunyadi János fellépése idején a török birodalom már újra a régi, céltudatos és sikeres. És ez, valamint az országot nyűgöző egyéb problémák meghatározzák Hunyadi működésének kereteit is. Ö nem az által lett naggyá hazánk és a környező népek történetében, hogy e kereteket átlépte, hogy döntő fordulatot adott a küzdelemnek, hanem azáltal, hogy hűséges sáfárja volt és maradt egész életében annak az örökségnek, amit elődei ráhagytak: az egyensúlyhelyzetnek és a végvárrendszernek. Hunyadi arra már nem vállalkozhatott hogy a törököket jelentősen visszaszorítsa. És egyet ne felejtsünk: Hunyadi János szinte teljes sikerrel működő hadvezér, ha a hátát a végváraknak vetheti. Az 1443-as téli hadjárattal (a török holtidényben) bebizonyította, hogy kitűnő hadseregszervező és támadó háborúban is megállja a helyét. Mindez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy Hunyadi akár csak egyetlenegy nyílt mezei ütközetet is megnyerjen a szultán ellen. Az 1433-as hadjárat még félsiker, aztán jön a várnai (1444) és a rigómezei (1448) csatavesztés. Ezekről persze éppen Hunyadi tehet legkevésbé. Amit elért, már így is a lehetőségek felső határát közelíti. Nem is az ő személyét és vereségekben is nagy személyes sikereit vizsgáljuk, hanem a szituációt, amelybe beleilleszkedni, élni próbált, de amit megváltoztatni nem tudott. Megtagadnánk mindezzel a mohácsi csata jelentőségét, elvitatnánk tőle a fordulópontnak járó megkülönböztetett figyelmet? Aligha lenne helyes. A mohácsi csata attól, hogy előzményei Voltak, még döntő dátum marad, amely méltán kezd új szakaszt minden magyar történeti munkában. Csakhogy nem abszolutizált, kiragadott mozzanatként, hanem folyamatok csomópontján kapja meg jelentőségét. A mohácsi csata végül is, any- nyi pontos összefüggés, annyi kiszámítható következmény után egy véletlennel lett azzá, ami: II. Lajos király halálával, amely utat nyitott a kettős királyválasztáshoz, és ezzel Magyarország íeldarabolódásának kezdete lett. Ez a véletlen mégsem rí ki az összefüggések sorából: Magyar- ország adott helyzetéhez oly végtelenül sok véletlen burkában üthette fel fejét az elkerülhetetlen, hogy teljesen felesleges azt fürkésznünk, mi történik, ha élve marad a király. HATVANI DÁNIEL: Lavinák omlásáig Vérem ha lehull szádról hulltában megvilágol csokrosodik szirombul ujjaimon kicsordul Minden moccanás zászló tépett egekbe szálló s újra feszített kárpit készül hasadni váltig Gondolat vásik fásul fulladásig kitágul csonthéj szilánkot robban gyökérben csillagokban Havazásban hajolj rám vérrel virágzik orcám vérrel virágzik szád is lavinák omlásáig • Bozsó János vázlatfüzetéből. OLVASÓNAPLÓ Orosz László kötete Berzsenyi Dánielről Minden jelentős alkotás elolvasása, önmagunk vagy mások számára való felfedezése nagy örömet jelent. Számos, Katona Jó' zsefről szóló tanulmány, kismonográfia, verstani mű, bibliográfiai kutatás, kritikai kiadással kapcsolatos munka után most jelentős Berzsenyi-kismonográfiával jelentkezett a Kecskeméten élő Orosz László a Gondolat Könyvkiadó „Nagy magyar írók” sorozatában olyan jeles szerzők művei mellett, mint Benedek Marcell, Czine Mihály, Julow Viktor, Pándi Pál, Balogh László, Orosz Lászlónak ebben a sorozatban a Berzsenyi-könyv már a második munkája. Berzsenyi Dániel egyik legnagyobb költőnk. Mégis, az átlagolvasó alig ismeri. Az általános iskolában nincs szó a költészetéről. S a középiskolában is igen kevés. Orosz László ezt részben azzal magyarázza, hogy Berzsenyi nem vált kora társadalmi küzdelmeinek költő-részesévé, mint Kölcsey vagy később Petőfi. S az egyszerűbb, túlzottan személyhez kötődő lírikus-alkatokkal ellentétben Berzsenyi általánosabb emberi gondolatokat szólaltatott meg klasszikus verselésben. S igazat adhatunk a szerzőnek abban, hogy a visszaszoruló, lassan elhalványuló klasszikus műveltség is magyarázhatja az olvasók egy részének idegenségét Berzsenyi költészetétől. Pedig irodalomtörténészeink újra és újra visszatértek a Berzsenyivel való foglalkozáshoz Horváth Jánostól Németh Lászlóig. A modern magyar költők is sokszor idézték nagy egyéniségét. Tóth Árpád például így: „Zord énekes, borongva ünnepellek, áléit idők felém rémlő ko- lossza, / az ős magyar síkságon antik Ossa, ! setét orom. kin szittya bú a felleg!” S még nem is szóltunk arról, hogy milyen erőteljes hatása volt a romantikus költői nyelv nagy magyar egyéniségére. Vörösmartyra. majd később Füst Milánra, a pályakezdő Illyésre és a zeneköltő Kodály Zoltánra. Olvasmányosan, érdekesen írja le Orosz László Berzsenyi költői „felfedezésének” történetét, Kis János emlékezését. Kazinczy levelét idézve. A korábban túl erős. később sokat betegeskedő költő melankolikus hajlamú lett. aki — mint Szerb Antal is megállapítja róla — „malomkövek helyett monumentális hasonlatok egymásra dobálásában juttatja érvényre félelmetes erejét.” Költő — Toldi Miklósként. Főleg Horatius. Gess- ner és Matthison hatását fedezik fel a kutatók Berzsenyi verseiben. A magyar költők közül Baráti Szabó. Virág Benedek hatott rá. S az őt felfedező Kis János. Orosz László irodalomtörténészi józansággal és hitelességgel állapítja meg. hogy Berzsenyi a nagy hazafias ódákban, az elmúlást panaszló elégiákban és a felvilágosodott gondolatot kifejező episztolákban éri el költészetének csúcsát. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy költeményeinek jelentős részét szerelmes versei alkotják. Ezekben sem adja át magát „fenntartás nélkül” érzelmeinek. Itt is erkölcsi tanúságokat fogalmaz meg. Orosz László érdekesen száll vitába Kazinczy- val. aki nehezményezte Berzsenyi szokatlan szóképeit, disszonanciáját. Ma már ez nem hibája a versnek. Sőt. inkább ereje. ..Kétségtelen, hogy Berzsenyi költészetében a szerelmes versek között találjuk a legtöbb gyengét, de kétségtelen az is. hogy költészetének leggazdagabb" forrása mégis a szerelem volt” — állapítja meg a szerző. A magyarokhoz Berzsenyi leghíresebb költeménye. Sorai szállóigévé váltak. Széchenyi is többször idézte. Orosz László kitűnő verselemzéseinek ereje nemcsak a tartalmi és formai elemek tökéletes megvilágításában rejlik, hanem abban is. ahogy kimutatja más Berzsenyi-versek vagy más költők hasonló motívumait. Például A magyarokhoz szövegváltozataira figyel, utal Horatius ihlető versére, Baróti Szabó hatására. A költemény kulcsszavának az erkölcsöt tartja. A verstannal sokat foglalkozó szerző érti és érteti meg igazán a Berzsenyi-sorok klasszikus verselésének szerepét. Verselemzésének tág horizontjára egy példát idézek: A magyarokhoz vizsgálatakor Kölcsey, Vörösmarty, Ady és Illyés rokon hangulatú műveire hivatkozik. Camoneát, a múzsát hívja Berzsenyi az Osztályrészem című ver. sében. A magányos költő a megállíthatatlan időn mereng, olykor Horatius mezét ölti magára. De „antik külsőségei alatt egy modern ember sebzett méltósága sajog” — idézi Horváth Jánost. kedves professzorát Orosz László, összeveti Csokonai és Berzsenyi preromantikus magányérzését. Csalódottsága az elégiák műfajához vezeti el a költőt. Költői eszközei nem Kazinczyék kelléktárából valók voltak. Társak közé vágyott. De egyedül, maga maradt. Batsányit. Csokonait és Vörösmartyt idéző nagy episztolájában vallotta: „Az ész az isten...” Eszmei fejlődését jelző episztolái azonban nem remekművek. Kölcsey kritikája egy már „meghasonlott” embert, költőtért. összeroppantja. Elméleti munkákba fog. S igaza van Orosz Lászlónak, aki Németh Lászlóra hivatkozik: az esztéta Berzsenyi nincs alatta a költőnek. Orosz László kitűnő irodalom- történész. A Berzsenyiről szóló kismonográfiájában újra bebizonyította nagy tehetségét példaszerű verselemzéseivel, a hatások és irodalmi kapcsolatok biztos láttatásával. Ez a könyv sokat tehet, tesz Berzsenyi költészetének újbóli felfedezéséért. Szekér Endre Vidor Miklós: rr O k A ftu szeme elé ernyözte tenyerét a délelőtti napban, úgy nézett föl a domboldali kis nyaralóépületre. Nyitva az ablakok. Maga sem értette, mi izgatja ezen a vityillón, mért állt meg itt a földút közepén, valahányszor visszafelé jött a boltból a tejjel, zsömlével, hogy egy pillantással fölmérje a látnivalóan kihalt házat. Nekivágódott a szelíd lejtőnek, ötven lépéssel elérte a telek szélét. Kerítése sem volt még, néhány cövek jelezte csupán, egyszerűen besétált közöttük s benézett az ablakon, A szoba közepén fiatal lány térdelt a nyitott útitáska előtt, szedegette belőle a női ruhákat, pulóvereket. Karjára kapott egy kötegre valót, s mielőtt elindulna a hátsó ajtó felé, a fiú közvetlenül beszólt: — Ne segítsek? A lány meglepetten pillantott föl. Keskeny arcában két nagy mandulaszem. de vonásai bizonytalanul tétováztak még körülötte gyerekkor és nővé válás határán. — Tessék? — Derékig látta csak a fiút, rövid- iifjú sportingben, jóképű magabiztosságában, amint a párkányra könyököl. — Csakhogy megnyílt a titkok háza! Már azt hittem lakatlan marad. Egy fhete várlak. Erezte, hogy elönti arcát a vér, dühös ttolt magára: — Azt sem tudtad, hogy a világon vagyok! — Miért, te tudtad, hogy várnak? Még mindig a táska előtt kuporgott s most hirtelen fölegyeneseelve megtalálta a hangját: — Elképzeltem. Más dolgotok úgysincs nyáron. Ezért iöttök le. A fiú nevetett kicsit tán erőltette is: — Es ti mért hoztok öt pulcsit meg három bikinit? Fvnui ruccal is csak egy nő utazhat! — Kettő — vnot.a rá. — barátnőddel jöttél? Remek! Szólok a srá- rokvrk! — Tndml mit? Ne patronálj. — Értem. El vagytok látva. A fiúitok utánatok jönnek. A lány egy fél másodpercnyi késéssel vonta meg a vállát: — Es ha igen, akkor se lenne hozzá senkinek semmi köze. — Ha lenne, akkor nincsenek fiúk? Egy néma pillanatig farkasszemet néztek. A távolból kiáltás hallatszott: — András! András! Mi lesz már...? A fiú kicsit oldalt fordulva visszakiáltotta: — Jó, jó, menjetek csak! Ebédnél találkozunk! — Aztán a lánynak mondta: — A srácok, akikkel vagyok. Az, mintha megenyhülne■ — András a neved? — Aha. És téged hogy hívnak? — Juditnak. — Leguggolt, a táska zárjával bajlódott. A fiú fölpattant a párkányra s beugrott. A lány még föl sem ocsúdhatott, már mellé kuporodott s kivette kezéből a táskát, becsattantotta a zárat s körülnézett: — Nem is rossz ez a bungaló belülről sem — mondta elismerően. — A tiétek? Judit kicsit arrébb húzódott: — A miénk. Mért? — Van benne fantázia... — Ez még csak négy fal. — Majd belakjátok. — Nyújtózott kicsit, aztán megkérdezte: — Te még nem érettségiztél, ugye? — Nem. Mért? — Semmi, csak úgy... — zavartan, épp, hogy mondjon valamit, hozzátette: — És a barátnőd? — 0 már igen. Ö aztán... leérettségizett. — Es ... és milyen? , — A barátnőm? — Mintha gondolkodna egy pillanatig. — Hát tudod... izgalmasabb nálam. Százszor, milliószor! András kedvtelve nézegette: — Akkor érdemes megvárnom. — Elkésel a barátaidtól. — Épp az ő érdekükben maradok. — Maga alá húzott egy zsámolyt. — Bár sok bizalmam nincs az ügyhöz. Azok a nők, akikért a barátnőik lelkesednek ... — legyintett. — Tudod, mi az igazi? Akinek nincs barátnője, mert mindenki más csak lehervadhat mellette. Akit a többiek csak lőtávolon kívül lepráznak! Juditot elkapta a boldog lánynevetés, áradón kacagott. A fiú csak bámulta értetlenül, talán egy picit sértetten is. Zökkenve megnyílt az ajtó és belépett rajta egy nő, akitől beléállt a lélegzet. Sudár villódzás a kitáruló bejáratban, nyúlánk, felszökkenö láng. Igen, ipazt nő volt, felnőtt és magabiztos,»aki megszokta már, hogy elhallgatnak, ha belép egy szobába. Sportszoknyát, antilopzekét viselt, kezében mellékesen legázott hálószatyorban paprika, paradicsom, kenyér, gyümölcs. Csodálkozva fordult a kacagó Judithoz, látta a vadidegen fiút, amint lassan fölemelkedik ültéből. — Már azt hittem megbolondultál, hogy magadban nevetgélsz! Juditnak végre sikerült megszólalnia: — Ez András az ablakból. Beugrott segíteni. Barátságosan kezet nyújtott a fiúnak. — Ha segíteni akar, itt aztán válogathat! Valahogy egyszeriben a Tany is magabiztosabb lett. — Te összeütsz valamit a konyhán, mi meg rendet rakunk idebenn Andrással, jó? — Persze, szívesen! — a fiú csupa készség volt. — Hát akkor essetek neki! — s szatyrával jókedvűn eltűnt a hátulsó ajtóban. Súlyos, teli csöndet hagyott maga mögött. — No? Megmondtam? — Judil hangja csupa diadal volt. A fiú önkéntelenül félsuttogóra fogta: — O... ő a... barátnőd? — 0. — Fura ... inkább a nővéred lehetne. Judit fölcsillant: — Hasonlítunk? — Nem is az, csak... fene tudja ... — Klassz, mi? — hunyorított rá. — Olyan, akit a többiek csak távolból mernek leprázni! András még egyre az ajtóra meredt, nem válaszolt. Arra kapta csak vissza a fejét, hogy Juditból megint kitör az előbbi hosszú, idegesítő kacagás. — Hagyd már abba! — toppantott indulatosan. — Még mindig nem találod ki? Anna az anyám. Persze, érezte, csak nem merte kimondani. Osszenéztek némán, vallatón. A fiúnak arra kellett gondolnia, hogy ha a másik nőt pillantja meg idebenn félórával előbb, valószínűleg torkában dobogó szívvel továbbmegy ... !
