Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-27 / 202. szám

1 Felkészült a TANÉRT az új tanévre Az idén először: valamennyi általános iskola rendelkezik a 113 alapvető tanszerrel Minden napot kihasználva • A napfény, a víz kedvelői az augusztus végi napokat is ki­használják strandolásra. A kecskeméti fedett uszoda strandján különösen a déli órákban több százan napoz­nak, fürdenek. Az elmúlt három és fél évben az általános iskolák mintegy 425 millió forint értékű alapvető tan­eszközzel gazdagodtak, minimá­lisra csökkent — az 1972-es ok­tatáspolitikai párthatározatnak megfelelően — az iskolák fölsze­relésbeli egyenlőtlensége. Az ok­tatásügy történetében példa nél­küli fejlődésben döntő része volt a központi keretből erre a célra évenként adott 60 millió forint­nak. Hasonló nagyságú összeggel járultak hozzá az iskolák fölsze­reléséhez a megyei tanácsok és sok tízezer forintot fordítottak erre a célra a saját költségveté­sükből maguk az intézmények is. Az eredmény: az idén először^ a szeptemberi tanévkezdéskor min­den általános iskola rendelkezik az oktatási miniszter által ki­adott I. számú alapvető tanszer­jegyzék 113 eszközével. Az úgynevezett Il-es számú jegyzék 147-féie eszközének is több mint a fele az iskolákban van, 48 és fél millió forint érté­kűt pedig az év végéig folyama­tosan szállít a TANÉRT. Keveset tudtak még 1968-ban a holdkőzetekben előforduló fő elemek százalékos összetételéről, s a napenergia felépítéséről is jóval szerényebb ismeretek áll­tak rendelkezésre, mint ma. Hét éve jelent meg a hatkötetes Ter­mészettudományi Lexikon utolsó A vállalat az idei évre a tava­lyinál 27 millióval több, öszesen 117 millió forint értékű tanesz­köz gyártását és a tavalyinál 50 millióval több, 690 millió fo­rint értékű taneszköz és bútor forgalmazását tervezte. Félévi eredményeik alapján a tervet minden valószínűség szerint telje­síteni tudják: a legfrissebb adatok szerint addig az oktatási intéz­ményeknek 170 millió forint érté­kű taneszközt és ennél valamivel nagyobb értékű iskolabútort szál­lítottak. Bőséges készlet állt rendelke­zésre sportszerből és testnevelési fölszerelésből. Az intézmények zökkenőmentes ellátását segíti a vállalat 1-es számú debreceni gyáregysége, amely az idei első félévben ter­melt először folyamatosan és zök­kenőmentesen, s termelési értéke megközelítette a 30 millió forin­tot. A tavasszal Pécsett megnyi­tott taneszköz-bolttal hétre emel­kedett a TANÉRT saját boltjai­nak száma, s ezáltal a vállalat közelebb került — földrajzilag is — az iskolákhoz. (MTI) kötete, s azóta rohamléptekben fejlődtek a természettudományok. Ezért' vált szükségessé egy hete­dik, kigészítő kötet kiadása, amely ismét korszerű szintre emelte és kibővítette a lexikon anyagát. A könyv a napokban került a könyvesboltokba. (MTI) A Természettudományi Lexikon pótkötete Kiskőrös a megújhodás időszakát éli — Soltvadkert felől hozzánk jönni, elég bajos mostanában. Hiába, a nagy forgalom, és kes­keny a terelőutca De majd csak elkészül a Petőfi út is... — fogadott mintegy a házigazda szabadkozásával egyik, kiskőrösi ismerősöm a városi tanácsháza előtt. Talán azért, mert az út lezárása miatti forgalomeltere­lést nehezményező megjegyzésre számított, s azt akarta eleve kivédeni. — Manapság nem is igazi vá­ros, ahol nem lelhetők fel ha­sonló barikádok. A városlakók pedig — feltételezem, zokszó nél­kül viselik a szűkebb haza szé­pülését szolgáló átmeneti felfor­dulást — vettem a lapot tréfás- komolyán a felbolygatott úttest­re utalón. Barátom erre így nyilvánította ki egyetértését: — Igaz-e, milyen más lett a főtér? Hát még majd, ha befe­jeződik a városközponti sok épít­kezés! Látta mostanában a Li­geti-lakótelepet? Érdemes meg­nézni. És a Petőfi-múzeum épü­letének hasonmását a Szarvas vendéglő mögött, a Szent Ist­ván utcában ? Szépen felújították azt a korábban rossz kis házat. Ügy tudom, azt néprajzi mú­zeumnak szánja a város ... „A várossá válás Kiskőrös előtt a fejlődés új útjait nyitotta meg... A városi tanács végre­hajtó bizpttsága, a tanács veze­tése. a vb apparátusa eredmé­nyesen, javuló színvonalon dolgo­zik a fejlődés érdekében” — ál­lapította meg nemrégiben a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­ga, amikor előzetes vizsgálat ta­pasztalatai és dr. Oláh Pál ta­nácselnök beszámolója alapján, Kiskőrös város Tanácsa Végre­hajtó Bizottsága tevékenységéről tárgyalt. Tény: ha az előrehaladásnak csupán a település-fejlesztésben lemérhető jeleit nézzük, önma­gukban is a fentebbi megálla­pítás jogossága mellett szólnak. Kiskőrös megújhodásának idő­szakát éli. Talán a várossá válás • A csatorna már a föld alatt, jövő héten az útépítők veszik birtokba, hogy korszerűsítsék a Petőfi utat. feltételeiért való szorgos mun­kálkodás időszakában tapasztalt­nál is fokozottabb ütemben. Dr. Oláh Pál tanácselnök előbb mégis gonddal hozakodik elő: — Azt hiszem, szükséges lesz a megyei tanács tervosztályához folyamodnunk a sürgetéssel. Az Árpád utcai két célcsoportos, 46—46 lakásos épület körül még mindig teljes a csend. Mindkét házat tavaly kellett volna befe­jeznie az állami építőipari vál­lalatnak, de... A póthatáridő az egyik épületnél ez év október vége, a másiknál december 31. S még mindig semmi. A mai ál­lapotból szinte nyilvánvaló: újabb póthatáridő következik. Pedig az igazán erőteljes ma­gánépítkezés mellett is több mint 300 lakásigénylést tartunk nyil­ván ... Kisvártatva derűsebbre vált a tanácselnök arca, miközben ma­gyarázza: — A kommunális ágazatra na­gyon sokat fordítottunk a városi rang birtokolása óta! Tavaly például a város összes beruhá­zásainak 42 százalékát a tanács finanszírozta, ezen belül 39 szá­zalék volt a kommunális be­ruházás. És nem állunk rosszul a soros munkálatokkal sem. A Petőfi út csatornázása el­készült; az útkorszerűsítéshez a jövő héten vonul fel a Közúti Építő Vállalat. Utána már gyor­san halad minden. Szinte biztos­ra vehetjük, hogy a tervezett december végi határidő előtt, várhatóan már november 7-re korszerűsítetten átadják az út­építők. Még az idén megkezdő­dik, a jövő tavaszra pedig befe­jeződik a Ligeti Károly utca építése is. A Tavasz és Batthyány utcában viszont a csatornázás van folya­matban. Ez azért öröm, mert csak a tervidőszak vége felé szá­moltunk vele. Minthogy azonban kínálkozott a kapacitás, előbb elkészül a többszintes beépítésű utcák nagyon is szükséges szennyvízelvezetése. P. I. • A fotó­riporter lencséje „belesett” a kerítés fölött. s ilyennek látta a még az idén felavatandó kiskőrösi néprajzi múzeum udvarát. (Szilágyi Mihály felvételei) NAPKÖZBEN f\ Czinege néni köszöneté Kerekegyházán, a Szilágyi ut­cában lakik a nyolcvanéves Czi­nege Józsefné, aki a minap sze­mélyesen kereste fel szerkesztő­ségünket. Örömteli meglepetést jelentő, szinte élményszámba me­nő kellemes tapasztalatáról szólt, melyet, mint követést érdemlő példát adunk közre. Az idős néni immár fél évti­zede lottózik rendszeresen és a legutóbbi tárgynyeremény-sorso­láson mosolygott rá a szerencse, ugyanis kihúzták a szelvényét, s ily módon hétezer forintos vásár­lási utalvány boldog tulajdonosa lett. Gyorsan tervezgette is, mit vesz. mivel gazdagítja háztartá­sát, otthonát. Aztán nemsokára kézhez kapta az utalványt, rajta a bélyegzönyomatos értesítés: be­váltható augusztus 12-én a kecs­keméti Centrum Áruházban. Ez utóbbit olvasván hirtelen szomo­rú lett. hiszen él sem tudta kép­zelni. hogy a forgalmas városi üzletben miképpen fogja megta­lálni az elképzeléseinek megfele­lő iparcikkeket. Es aggódott, hogy mint idős falusi asszonyt, talán észre sem veszik. Ám jólesőn csa­lódott. s erről így beszélt: — Az áruházban, ahol igen ré­gen jártam utoljára, tisztelettel és szeretettel fogadtak. Két eladó azonnal kísérőmül szegődött és segített kiválasztani az igényem, ízlésem szerinti árukat. Gáztűz­helyet. szőnyegeket, kardigánt és különféle fehérneműt vásároltam. Meg kerestem egy, a koromhoz illő átmenetikabátot. A földszin­ti árutérben levők közül sokat megnéztem, felpróbáltam, de egy sem volt alkalmas. Ekkor az eme­leti raktárba invitáltak, ahol hosszas válogatás után sikerült rátalálni a keresett ruhadarabra. Talán két órát is eltöltöttem ab­ban á szép üzletben, míg vala­mennyi szükséges cikket kivá­lasztottam. És ez ideig csak ked­vességben volt részem. Kísérőim, de a többi eladók is készséggel és jól érthetően magyarázták el, amit egy-egy áru helyes haszná­latához tudni kell. Ha egy másik osztályra mentünk. kézenfogva X'ezettek. ha elfáradtam, ülőhely- lyel kínáltak. És még arra is szenteltek időt, hogy magamról, családomról érdeklődjenek. Elő­zékenységük. udvariasságuk any- nilira meghatott, hogy könnyes szemmel búcsúztam el tőlük. Hát ennyi történt. S most a nyilvános­ság előtt mondok hálás köszöne­tét a Centrum Áruház dolgozói­nak mindazért amit érdekemben tettek. Yelkei Árpád NAPTÁR 1976. augusztus 27.. péntek Névnap: Gáspár Napkelte: 4 óra 56 perc. Napnyugta: 18 óra 34 perc. Holdkelte: 7 óra 22 perc. Holdnyugta: 19 óra 16 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 25-én a középhőmérséklet 17,1 (az 50 éves átlag 20,6), a legmagasabb hő­mérséklet 25,1 Celsius-fok volt. A nap­sütéses órák száma 11. Augusztus 26-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 14,5. a délben egy órakor mért hőmér­séklet 14,5, a délben egy órakor mért hőmérséklet 25,1, a legalacsonyabb hő­mérséklet 12,6 Celsius-fok volt. — Tiziano halálának 400. év­fordulója aílkalmából augusztus 27-én, pénteken 18.30-kor Ba­ján, a felnőttek klubjában Ter- nainé Mészáros Magdolna tart előadást a nagy olasz festőről. — JO HÍR. KIIGAZÍTÁS. A napok­ban irtunk a Marx tér 4. számú ház­ból elköltöztettekről. Friss Informá­cióink szerint valamennyien megszok­ták új helyüket elégedettek. Soroza­tunk tegnapi folytatásába hiba csú­szott. A leendő áruház érdekében sza­nálásra kijelölt terület keleti szegélye nem a Csáki, hanem a Budai utca. — A kecskeméti szennyvízel­helyező és hasznosító rendszer szerepe a környezetvédelemben, a városi szennyvíz mezőgazda- sági hasznosításai címmel hang­zik el ma előadás Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házá­ban. Ezt követően üzemi bemu­tatóra kerül sor a kecskeméti szennyvízelhelyező és hasznosí­tó telepen. A résztvevők megte­kinthetik a nyomásközpontot, a szennyvíztározót, a szántóföldi öntözőtelepet és öntözőberende­zéseket és sok egyéb, a szenny­vízhasznosítással kapcsolatos be­rendezést, MOZIMŰSOR 1976. augusztus 27.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed (5 és 8 órakor OLCSÓ REGÉNY Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor AZ UTOLSÓ TALÁLKOZÁS Színes, magyarul beszélő ^ , , .szgyjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor BUNDAS MACI KALANDJAI Színes lengyel mesefilm-összeállítás PARKMOZI: 9 órakor AZ ABWEHR ÜGYNÖKE Magyarul beszélő szovjet film Elhunyt Csenki Mihály határőr Augusztus 21-én délután ziva­tarfelhők gyülekeztek a Duna fe­lett. Csenki Mihály határőr ál­lamhatárunk rábízott szakaszát vigyázta éber tekintettel. A ki­törni készülő vihar elől biztonsá­got keresve, a csónakházba ment, ahonnan figyelés alatt tartotta a Dunát. A szolgálatát becsületesen teljesítő határőrt itt érte a végze­tes villámcsapás. A belügyminiszter a BM Határ­őrség szolgálati halottjává nyil­vánította Csenki Mihály határőrt és Kiváló Határőr jelvénnyel tüntette ki. Csenki Mihály teme­tése katonai tiszteletadással au­gusztus 25-én volt a bajaszent- istváni temetőben. A családtagokról a társadalomj az állam gondoskodik, a bátor határőr emlékét a katonatársak megőrzik. — Újítási kiállítás. A Fém­munkás Vállalat kecskeméti gyá­rának dolgozói újítási kiállításra készülnek. A fizikai dolgozók, technikusok, mérnökök, által be­adott, s elfogadott újításokból szeptember elsején nyitnak ki­állítást a gyár irodaházában. — A LAK1TELEKI Könyvba­rát Klub tagjai hétfőn este fél S órai kezdettel nemcsak a „csön­desen népszerű” Varga Józseffel ismerkedhetnek meg. Általa a televízió hőskoráról és jelenéről közvetlen tájékoztatást kaphat­nak, mivel az érdeklődőkkel a pártszékház tanácstermében ta­lálkozó műsorvezető kezdettől részese a tévé fejlődésének. — A mohácsi csata 450. év-« fordulójára rendezi meg A re­naissance Magyarország című ki­állítását a ceglédi Kossuth Mú­zeum. Az augusztus 29-i, dél­előtt 11 órai megnyitón Kocsis Gyula múzeum igazgató tart be­szédet. A bemutatott anyagot állami és egyházi könyvtárak kölcsönözték. — Régi hagyományai vannak a soproni sörgyártásnak, nagyon kedvelt például az Ászok, a 12 fokos Soproni Kinizsi, és a 18 fokos barna sör, a Lővér. Jövő­re, a városi rang megszerzésé­nek 700. évfordulójára a Soproni Sörgyár is kirukkol új gyárt­mánnyal, 13 fokos világos italt hoz lorgalomba. — Úttörőtábor épül Káptalan- füreden. A Baja járási KISZ-bi- zottság Káptalanfüreden úttörő­váltótábort épít. Az idén kezd­ték meg a munkálatokat, mely felett védnökséget vállaltak. Az itjúmunkásokból alakult brigá­dok szabad idejükben építik a tábort, hogy az úttörők minél hamarabb birtokukba vehessék. Gyilkosság Öregcsertőn, halálos baleset az E 5-ösön, hárommillió forintos tűzkár Tragikus végű családi dráma történt szerdán a reggeli órák­ban öregcsertőn, a Vén János utca 98. sz. ház udvarán. Csekei Lajos 44 éves, Kalocsa, Sörös u. 67. sz. alatt lakó segédmunkás kedden délután felkereste a tő­le különváltan élő 41 éves fele­ségét, s arra kérte, fogadja visz- sza. Az asszony a férfi kérését elutasította, mert Csekei Lajos italozó életmódja miatt romlott meg a házastársak közötti kap­csolat. Csőkéi az éjszakát az udvaron levő színben töltötte el, majd reggel 8 óra tájban szó­váltás történt közte, s a felesége között. Csekei ekkor egy falbon­tó vésővel hátulról többször fej­be sújtotta az asszonyt, akit élet- veszélyes állapotban szállítottak a kórházba. Csekei tettének el­követése után önként jelentke­zett a rendőrségen, A férfit le­tartóztatták, s ellene emberölés miatt indítottak eljárást, ugyan­is Csekeiné a gyors orvosi be­avatkozás ellenére, csütörtökön hajnalban meghalt. Tragikus szerencsétlenség tör­tént szerdán este fél nyolckor az E—5-ös sz. főútvonalon, Kecs­kemét és Kiskunfélegyháza kö­zött. Furka Károly, Orosháza, Egyetértés u. 2. sz. alatti lakos a megyeszékhely felől Kiskunfél­egyháza irányába, több mint száz kilométeres sebességgel köz­lekedett személygépkocsijával. A nagy sebesség és a figyelmetlen vezetés miatt elütötte a vele azonos irányban kerékpározó Eszik Pál 43 éves, Kiskunfélegy­háza,, III. kér. Tanya 135. sz. alatti lakost, aki a helyszínen meghalt. A balesetért Furka Ká­rolyt és Eszik Pált egyformán felelősség terheli, hiszen a ke­rékpár nem volt kivilágítva, s szabálytalanul közlekedett a fő közlekedési úton. Furka Károly vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Csávoly határában, egy dűiő- úton részegen motorozott Tóth László, 31 éves, Csávoly, Szé­chenyi út 74. szám alatti lakos. Tóth motorjával felbukott és sú­lyosan megsérült. Tóth Lászlótól vezetői engedélyét elvették. Kiskunfélegyháza belterületén, a Felszabadulás útja és a Lenin út kereszteződésében Vámos András!, Jászszentlászló, Vörös­marty u. 6. sz. alatti lakos sze­mélygépkocsijával nem adott el­sőbbséget a védett útvonalon se­gédmotorkerékpárjával közleke­dő Szlávik Károly, Kiskunfél­egyháza, József Attila u. 2. sz. alatti latosnak, és összeütköztek. Szlávik Károlyt súlyos sérülés­sel a kórházba szállították. Szerdán későn este tűz pusz­tított a sükösdi Május 1. Terme­lőszövetkezet komlószárító üze­mében. A Német Szövetségi Köz­társaságból vásárolt, 6 millió fo­rint értékű szárító gépsorban a lángok mintegy 2 millió forintos, az ott tárolt komlóban pedigy egymillió forintos kár okoztak. A tűz keletkezési okának meg­állapítása céljából a rendőrség a tűzoltóság szakértőinek bevo­náséval vizsgálatot indított. Ugyancsak szerdán délután Mélykúton, a Lenin Tsz-ben az 1-e-s telepen keletkezett tűz. El­égett 3 ezer mázsa bálázott szal­ma. A szakértők becslése sze­rint az anyagi kár 180 ezer fo­rint. Mint megállapították, a tü­zet a szalma mellett dolgozó erő­gépekből kipattanó Szikra okoz­ta^ ugyanis a gépeken nem volt szikrafogó. A tűzeset ügyében megkezdődött a vizsgálat. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista I Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat6 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető 1 a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHi 215—95162 Jeizőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 0. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom