Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-27 / 202. szám

1976. augusztus 27. • PETŐFI NEPE • ff SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HOLLÓS JÓZSEF, A TUBERKU­LÓZIS, AZ ALKOHOLIZMUS ELLENI HARC KIEMEL­KEDŐ EGYÉNISÉGE Az élet mívese AZ ÜTŐKOR is igazságtalan olykor! Magunkat ámítjuk, ha a min­dent elrendező, helyretévő időre bízzuk a valamilyen okból el­hallgatott értékek érvényesülését, teljesítmények méltatását. Mond­ják, a múlt elődeink szavazata. Oktalanul cselekszünk, nagy ügyünk ellen vétünk a társadal­mi, kulturális haladás kiváló harcosainak mellőzésével. Ötöd- rendű rímfaragók, kisvárosi szó­lamhazafiak gyakran ma is több ügyeimet, megbecsülést kapnak világszerte elismert, a kor köz- gondolkodását meghaladó tudó­soknál, művészeknél, politiku­soknál. Mikor rendeznek legalább egy kiállítást Bács-Kiskunban a bács- borsódi Moholy-Nagy László al­kotásaiból? A szomszédos népek megbékélését, közeledését oly ha­tásosan segítő Margalits Ede, Ács Károly gondolatai napjainkat is termékenyíthetnék. Sajnálatosan keveset tudunk a szocialista esz­mék egyik legelső magyar hirde­tőjéről, Pest első fényképészéről a kecskeméti származású Simo- nyi Ernőről. Pablo Casals a szá­zad nagy muzsikusai között tart­ja számon Moór Emánuelt, a hí­rős város szülöttét. A megye- székhelyen elfelejtődött munkás­sága ... Vejéről, dr. Hollós József or­vosról is kevés szó esett. Nevét tudományos munkássága önma­gában fenntarthatná. Tanulmá­nyainak befejezése után Pertik Ottó professzor az egyetemen marasztalta. Az adjunktus köz­ben megnősült, jöttek a gyere­kek. A családfenntartás kénysze­re vitte Szegedre. Kórházi munkája mellett ál­landóan tanult, itthon és külföl­dön bővítette ismereteit. Ta­pasztalatait dolgozatokban, köny­vekben összegezte. Első nagyobb műve, A kórbonctan alapjai 1907-ben jelent meg. Rövid ideig New Yorkban egy híres sebészprofesszornál ! gyarapította tudását, majd Svájc­I ban tanulmányozta a világhírű Spengler professzornál a tubercu­lin kezelés korszerű módszereit. A SZÁRAZBETEGSÉG gyó­gyításában dr. Hollós József csak­hamar maga is nemzetközi te­kintélyt szerzett. A gümőkórról írt könyve idehaza nem keltett érdeklődést, a mű francia kia­dása erkölcsi, anyagi sikert ho­zott. 1911-beri megkapta a pári­zsi orvosi akadémia nagydíját. Hamarosan németül is publikál­ták sok újat tartalmazó művét. E tárgyban külföldön sok dolgo­zatot írt, sok előadást tartott. A száz esztendeje a Sarkantyú utca egyik házában (akkor 7. ti­zed 131.) született Hollós — 1896-ig Hofmann és nem Hoff­mann mint a lexikonokban olvas­ható — gyorsan felismerte, hogy a társadalmi bajok orvoslása a népbetegségek eredményes gyó­gyításának legfontosabb feltétele. Szegény családból származott, saját bőrén érezte a nincstelen- ség kínjait. Kecskeméten, Szege­den naponta látta a vizes laká­sokat, csatornázatlan utcákat. Találkozott munkanélküliekkel, fiatalon megismerkedett a tár­sadalom fejlődéstörvényeivel, maga is kereste a változtatás le­hetőségeit. Az egyetemi évei során kezé­be került Kommunista Kiáltvány megrendítette. „Különös szégyent éreztem, hogy mindezekről, a társadalmat, az emberiséget for­máló eszmékről, küzdelmekről, mindeddig semmi fogalmam nem volt”, írta az 1944-ben megjelent önéletrajzi munkában. (Az Egy ember élete egyik fejezete a het­ven évvel ezelőtti Kecskemétet mutatja be szemléltesen, részlete­sen.) Ügy vélte, hogy az alkoholiz­mus a nép legnagyobb ellensége. Az alkoholizmus címmel folyó­iratot alapított, felvilágosító cik­keket írt, füzeteket adott kh A polgári radikalizmus híve csatlakozott az őszirózsás forra­dalomhoz. A Két világháború kö­zött című tanulmánykötetében nyomon követhető világnézeté­nek alakulása. Ö alakította meg a Szegedi Nemzeti Tanácsot. Mó­ra Ferenc és Juhász Gyula leg­szűkebb baráti köréhez tartozott, a közös ügy hozta össze Madzsar Józseffel és a pécsi Doktor Sán­dorral. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG hónapjaiban Budapesten dolgo­zott és többször kifejtette a nők egyenjogúsítására, anya- és cse­csemővédelemre vonatkozó — nálunk ezekben az évtizedekben megvalósuló — gondolatait, ter­veit. A terror elől külföldre mene­kült. Sok hányattatás után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol folytatta tudományos munkásságát, politikai harcát. Az elsők között állt ki a Szovjetunió mellett, hittel hitt az új világ eljövetelében. Megérte a nácizmus összeom­lását. Készülődött a hazatérésre, de az itthoni infláció második, amerikai feleségének húzódozá- sa késleltette tervei végrehajtá­sát. 1947. szeptember 13-án, 71 éves korában Brewsterben halt meg. Születésének századik évfor­dulója jó alkalom lett volna az életművében rejlő értékek feltá­rására, emlékének méltató meg­örökítésére. Sajnos továbbra is kéziratként várja a megjelenést Péter László róla írt kiváló tanulmánya. Ez a mű az Aranyhomok Kiskönyv­tár sajnálatos és érthetetlen megszüntetése miatt a nyomdából vándorolt vissza íróasztalába. KEVESEN TETTEK oly sokat az orvosok továbbképzéséért, az egészségügyi felvilágosításért, mint ő. Miért nem hirdeti nevét egy Intézmény? Mikor olvashat­juk időtálló írásait? Lesz-e va­lamikor emléktáblája? Ezen idéz­hetnének sorokat Juhász Gyula 1918-ban írt Salve dr. Hollós Jó­zsefnek című költeményéből: S te caUgKedetlen hirdeted az élei Szent Igazit. s hogy a halál meae, Ín kijavítod, mit babona vétett, Vagy balgaság, ó élet mívese! Heltai Nándor FELTÁRTÁK A SZÉKESFEHÉRVÁRI BAZILIKÁT A Fejér me­gyei múzeu­mok régészei befejezték az l. István ki­rály által ala­pított bazilika feltárását. A romokat kon­zerválták, így a látogató előtt teljes szépsé­gében kitárul az ősi koronázó város legneve­zetesebb lát­ványa. Az ásatáso­kat a múlt szá­zad közepén kezdték el és több-kevesebb megszakítással 1938-ra már kialakult a kö­zépkori rom­kert mai képe. A hatvanas évek közepétől a régészek is­mét nekiláttak a feltárásnak és még számos, eddig ismeretlen lelet került napvilágra. Az államalapítástól kezdve fél évezreden át ebben a főtemplom­ban koronázták meg a magyar királyokat, itt őrizték a koronát s az uralkodó ház legtöbb tag­ját itt temették el. Ebben a ba­zilikában találták meg III. Béla és felesége Antiochiai Anna sír­ját is. Ezen az egyen kívül vala­mennyi királyi és fejedelmi sírt a történelem folyamán feldúltak és kiraboltak. A feltárt királyi sírokban talált csontokat közös kriptába tették. Ugyancsak itt találták meg és őrzik 1. István kőszarkofágját is. A bazilikát a történelem folya­mán többször tűzvész pusztította el, de mindig felépítették, és mint Európa egyik leghatalma­sabb templomát tartották szá­mon. A törökök kivonulásakor a lőszerraktárnak használt fő­templomot levegőbe röpítették. A székesfehérvári középkori romkert, amelyben a feltárások befejezése után konzerválták a romokat, most a Dunántúl egyik nevezetessége. Balogh József NEM KAMPÁNYFELADAT LAKIT ELEKEN A NÉPMŰVÉSZET ÁPOLÁSA Rendszeresen és következetesen A napokban írtunk a fafaragók táborozásáról. Hagyománynak tekinthető, hogy évről évre Kis- kunmajsán gyűlnek össze a nép- művészeti ág legjobb megyei képviselői. A nemzetiségi együt­tesek a bajai járásban találkoz­nak rendszeresen. A fotósok a Sugovica-parti városban fejleszt­hetik nyári tanfolyamokon tudá­sukat. Tiszakécskén a bábosok találnak újra és újra jó alkotói légkört. Az eddigi és még sorolható példákból kitűnik, hogy a köz- művelődés egyes ágai, fontos ren­dezvényei bizonyos helyekhez kö­tődnek. A folyamatosság teszi lehetővé ezeknek az alkalmaknak gondos, körültekintő megrendezé­sét. A csoportok, a zsűritagok szinte hazamennek ezekbe a köz­ségekbe, városokba. A' közönség érzékelheti a változásokat, a fej­lődést és szakértőként segíti tapsaival a bíráló bizottságot. Lakitelek a népi művészetek támogatásában, a folklór igaz ízeinek színeinek a kibontásá­ban jeleskedik országos hírnév­vel. Nem divatnak, nem kampány- feladatnak tekintik a népi kul­túra ápolását. Tudatosan, hosszú idő óta gazdagítják a népdalok, néptáncok bemutatásának a for­máit. Mivel ügyet szolgálnak, so­hasem elégedettek maradéktala­nul az elért eredményekkel, azt kutatják, hogy miként működ-. Vetnének közre még hatékonyab­ban az igazi értékek és a közön­ség találkozásánál. A kecskeméti népzenei találko­zóhoz hasonlóan, kezdettől ügyel­tek arra, hogy rontott dallamok és szövegek ocsúja ne szeplősít- se a népzene tisztabúzáját. A vendégszereplő együttesek a leg­képzettebb tudósoktól kaptak ta­nácsokat, javaslatokat. Hála a já­rási népzenei találkozók kitűnő visszhangjának, már az ország más részeiből -érkező együttesek is megtiszteltetésnek tekintik a lakiteleki meghívást. Módot ta­lálnak arra, hogy a határainkon túl levő magyar együttesek közül mindig vendégül lássanak egyet- kettőt. A faluban és a környéken is mind többen énekelnek, muzsi­kálnak, válnak aktív részeseivé a közös fellépések örömeinek. Idén új színnel próbálták gya­rapítani a népművészeti rendez­vényeket. Tábortűzhöz hívtak tíz­egynéhány együttest és sok-sok tőserdei üdülőt. A zuhogó eső csak a helyszínt változtatta meg és az érdeklődők egy részét tartotta távol. A mű­velődési házban Major Józsefné- nek a nagyközségi tanács titkárá­nak. köszöntője után, a bugaci népdalkor és citerazenekar lépett a pódiumra. Őket, a műsorukat követően szereplő több együt­test, köztük a csehszlovákiai ma­gyar kórust, lelkes taps köszön­tötte. Kedves figyelemnek minő­síthető, hogy szinte valamennyi csoport előadott a Tiszával kap­csolatos dalt. Sajnos, ismételten visszatérő a rendezési hibák csökkentették némileg a jó hangulatot; Némedi László, lapunk kiskunfélegyházi tudósítója, a rendezvény egyik résztvevője, így ír erről: „A megszabott 15 perces műsoridőt több együttes alaposan túllépte, s emiatt a találkozó éjfélkor ért véget. Tíz óra után egyre többen szállingóztak hazafelé. Kár, mert a Kálmán Lajos zenetanár, nép­dalkutató irányításával megtanult dal közös előadása a műsor egyik legsikerültebb része volt.” A kunszentmiklósiak, kerek­egyháziak, kécskeiek, akasztóiak abban a reményben búcsúztak, hogy jövőre kegyesebb lesz az idő és a szabadban szárnyalhat a dal. — I — r • A bugaciak Herbály Jánosné vezetésével ezúttal • Most is kicsinek bizonyult a lakiteleki művelő- is hírükhöz méltóan szerepeltek. désl ház nézőtere. (Némedi László felvételei) (28.) Zsebkendő elő, homlokszáro. gatás, tokatapasztás, tarkótörülge- tési Pipás pillantás a cinikusan béna ventillátor sötéten gúnyos nyílása felé. (Nekem pedig az említett pillanatokban eszembe jut gondolat gyanánt: a diri tu­datalattija frankón az otthoni fürdőszobára gondol, melyet Betli szülőatyja modernizált szá­mára ingyen és bérmentve és azon az alapon, hogy kéz kezet piszkít, amint ezt apa fogalmaz­ta meg egyszer, tarhosrévi eg­zisztencializmusa idején. Mit csi­náljak? Hiába látom be. hogy helytelen a világnézetem, a dirit mégse tudom nagyrabecsülni.) Az ünnepélyes szöveg után következett a konkrét dörgede­lem. A diri fenyegető jegyzéket intézett hozzánk, hogy eszünkbe ne jusson olyan minősíthetetlen magatartásra ragadtatni magun­kat, mint amire alz egyik tava­lyi táborcsoport — a gimnáziu­munkból! — vetemedett. Legyen intő példa számunkra az az el­rettentő büntetés, amiben az említettek részesültek (a glóbu- szi hangsúly csupa felkiáltójel­ből állt)!!! Az ELNÖKSÉG — már előre­vetítettem — kínosan feszengett. Amadé Kati arcán láttam, hogy elvileg szívből elhatárolja ma­gát a diritől. De a KlSZ-vezető- ség többi tagja is kiírta magá­ra, hogy egyikük se azonosul a diri mennydörgésével. A tábor­ba induló közvélemény hangula­tát hátulról egy kiadós csuklás fejezte ki, amely elég élénken visszhangzott ahhoz, hogy Gló­busz is észlelni legyen kényte­len. (Snuki műcsuklása volt.) A diri csak a csukláat észlelte, a szerzőt nem. fegyelmezetten mondta tehát tovább a magáét. összenéztem Amadé ' Katival. Fölpillantott a dirire, aztán el­húzta a száját. Egyetértettem ve­le. Először is: a diri, aki Betli esetében korrupt volt, ne menny­dörögjön, mert nincs rá erkölcsi fedezete. Másodszor: a tavalyi csoport, ai srácok, akikről a pat­togás szólt, nem bűnözni akar­tak, amikor a tábor mellett ab­ból a szőlőskertből szedtek ma­guknak harminc-negyven kiló szőlőt. Konkrétan az történt, hogy az állami gazdaság, ahová kukoricát címerezni vitték őket (keményebb munkára is alkal­mas tizenhat-tizenhét éves srá­cokat), tésztalevessel, meg főze­lékkel, meg mócsingos és eny­hén büdös pörkölttel etette őket, vagyis gyümölcsöt egyszer se kaptak, és ezért ragadtatták ma­gukat vetemedésre a szőlőskert ellen, ahol meg se látszott az ellopott szőlő hiánya. Harmad­szor: a srácok másnap reggel — kollektív határozat alapján — fölajánlották, hogy saját zsebük­ből kifizetik a lopott szőlő árát, de az állami gazdaság góréi mél­tóságukon alulinak tartották, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak a rabszolgáikkal. — A srácok a szőlő miatt kivétel nélkül meg­kapták az igazgatói megrovást, annak ellenére, hogy az ítélet­tel se a KISZ-vezetőség, se a suli egész közvéleménye nem ér­tett egyet. A diri a további percekben iz­zadt még egy-két litert, aztán ab­bahagyta az ünnepi szónoklatot. Fergeteges tapssal kellett volna jutalmaznunk az ünnepi szpicsét, de a zajos tetszésnyilvánítás nem következett be. Szegény diri, sze­gény hőstenor. Pedig valaha nor­mális közoktató volt. Ügy tudom, tíz éve vagy mikor kitüntetést is kapott, mint kiváló pedagógus. Az a kitüntetés hülyítette el? Vagy szimplán a hatalom? Apa mondása: ember legyen a talpán, aki azután is megmarad normá­lisnak, hogy hatalmat adnak neki emberek fölött. (Ezt még Tarhos- réven mondta nekem, abban a korszakban, amikor már kifelé állt onnan a szekerünk rúdja,, Gi- da elvtársról mondta. Hogy mi­előtt kinevezték az „Autotrans- port” igazgatójává, Gida népsze­rű szivar volt. Csak a hatalom csinált belőle olyan vidéki Franz- Josef Strausst. Még a külalakjá­ban is hasonlít a bajor daganat­hoz.) Glóbusz is a hatalomtól transz­formálódott (deformálódott), ezt súgják az ösztöneim. Amióta őaz egyszemélyi császár a suliban. Mert az. Amadé Kati is mondta nekem, hogy a diri a tanárokkal sohase tárgyal, csak utasítja őket. A KISZ fölött is úgy lebeg, mint egy villámokkal föltöltött ziva­tarfelhő. Maximum arra hajlan­dó, hogy informálja a KISZ-t a jutalmakról. A KISZ-nek joga van helyeselni. Szeptembertől Kati lesz a KISZ-titkar. Nem irigylem. Vagy következetesen nyelni fog, vagy összebalhézik néha a dirivel. Egyik ábra rosz- szabb, mint a másik. Délután háromkor meccsünk volt a „Radnóti” gimi csapatával. Meglepetés: a hideg ellenére elég népes közönség a ,.Radnóti”-ból is. a mi népességünkből is. Amint kifutottunk, rögtön ész­revettem, hogy Tamara is ott van. Azt is kiszúrtam, hogy Digó fe­szít mellette. Nem akartam, hogy ideges legyek, mégis haladékta­lanul bekapcsolt bennem a pum­pa. Tamara azért jött el a meccs­re, hogy lássam Digót az oldalán. Vagyis a jelenlétével közölte ve­lem, hogy ki vagyok selejtezve. Nem akartam, mégis mindig Tamarát csillagásztam meccs köz­ben. Fázott, összehúzta magán a dzsekijét. Aztán Digó átfogta a. vállát, ő meg tűrte. Énnen sán­coltunk. Hozzáért a kezem a há­lóhoz. Pelvai elküldött a francba, jó hangosan, Mózes pedig bele­kapott a szakállába. Láttam, hogy Tamara sápadt (pedig a hidegtől inkább piros­nak kellett volna lennie, mert a többi néző mind kipirosodott a, széltől). Olyan szomorúan állt ott, mint egy kaliforniai feketerigó a pingvinek között az Antarktiszon. Miért jött el? Korábban sohase láttam egyik meccsünkön se. Vi­lágos: akarta, hogy Digóval együtt lássam. Tudom, hogy igaza van. Tu­dom, hogy jogos a beosztás, amit tőle kaptam. De ahányszor oda­néztem, idegesíteni magamat a látvánnyal, hogy ő Digóval van jelen, minden odanézéstől egyre följebb ment bennem a higah”. Rám került a sor szerválni. Az első szervám méterrel a vonalon túlra. A második labdám is eev méterrel a vonalon túlra. Rásan­dítottam Mózesre. Megint a sza- kállát rángatta. Jogosan. Mindig a klassz szerváimért dicsért, ha egyáltalán dicsért. Megfordult a fejemben, hogy a szét végén fölkérem Mózest, von­jon ki a forgalomból. Aztán még­se mertem. Bedobtam magam maximálisan. Nemsokára mentis valahogy a. játék, de éreztem, hogy nem az igazi. Ügy nem le­het, hogy az ember szeme függet­leníti magát, és minduntalan egy lány felé csillagászik a közönség soraiban. Aládobtam magam egy lapos, sunyi labdának. Sikerült megemelnem annyira, hogy Pel­vai átverje a hálón, de olyan pechesen taknyoltam el a vonal mellett, hogy a salak végig véres, re smirglizte a bal karomat. Ro- hadtul fájt, de akkor már éppen a. fájás dühe segített, hogy nyújt­sam, amit nyújtani tudok. A má­sodik szét végén már lihegtem, mint egy megkergetett liba. — Lecseréljelek? — kérdezte Mózes. — Nem a játékod miatt. Látom, csigázod magad. De ha fáj a karod ... — Amiatt ne — mondtam. — Most már végighajtom. Újra kezdtünk. Mózes lökött rajtam egyet: — Nyomás. Koncentrálj. Akartam én koncentrálni; de csak hézagosán sikerült. Ha Ta­mara eltűnt volna a szünet­ben ... De nem volt hajlandó el­tűnni. Digó folyamatosan szöve­gelt hozzá, bele a fülébe, röhö­gött is néha, hogy földobja Ta­mara hangulatát. Nem sok siker­rel. Bár az is lehet, hogy Ta­mara olyankor nevetett, amikor én éppen nem tudtam odafigyel­ni rájuk. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom