Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-23 / 198. szám

4 9 PETŐFI NEPE 9 1976. augusztus 33. Szolgáltat, exportál a kiskunhalasi ipari szövetkezet A Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet május 1-én emlékezett átalakulásának 35. évfor­dulójáról. Negyedszázad alatt az egykori kisiparo­sok szövetkezete megerősödött, jelenleg 530 dol­gozót — több, mint egyharmaduk nő — foglalkoz­tatnak 22 szakmában. Orbán Istvántól, a szövet­kezet ölökétől kértünk a napokban tájékoztatót az idei esztendő eddigi és várható eredményeiről. — Bízunk abban, hogy az idén ismét tovább léphetünk — mond­ta az elnök. — A múlt évi árbe­vételünk 64,6 millió forint volt, erre az évre pedig — természete­sen az igényeket és minden más lehetőséget figyelembe véve — 67 millió forintot terveztünk. Az első félév 34,2 millió forintot ho­zott, idei terveinkkel tehát nem lesz baj. Termelésünk mintegy 25 százaléka a lakosság és közü- letek részére végzett szolgáltató tevékenység, a többi pedig áru­termelés. — Milyen jelentősebb munká­kat végeznek az idén? — Faipari részlegünk egyik fő feladata a nyílászáró szerkeze­tek és beépített bútorok gyártá­sa. Jelentős partnerünk a fővá­rosi 31. számú Építőipari Válla­lat, valamint a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat. Az előbbi megrendelőnk útján például mi gyártjuk a kazincbarcikai új pvc-gyár irodaházának beépített bútorait. Hasonló termékeket szállítunk az idén Leninvárosba is egymillió forintért, az új lé­tesítményekhez. Kiskunhalason mi készítjük az új, nyolc tan­termes iskola beépített bútorait, s ott lesznek majd gyármányaink ez épülő OTP-székházban is. Mindezek mellett egyedi meg­rendeléseket vállalunk. Mi végez­zük ötven kilométeres körzetben az új bútorok garanciális javítá­sát. Szakemberünk gépkocsival járja a községeket, amit lehet, a helyszínen elvégez, a nagyobb javítást igénylő bútorokat viszont beszállítjuk a műhelybe. Fatömegcikk-gyártásunk már régi hagyományokra tekinthet vissza. Egyik fő termékünk a vállfa, az idén hat típusban több, mint 1,5 millió darabot szállítunk a nagykereskedelmi vállalatok­nak és ruhagyáraknak. Üj gyárt­mányunk az úgynevezett gyer­mekrács, amelyet egy holland cég részére készítünk az idén 1,6 millió forint értékben. A 16 ezer rácsot augusztus végéig szállítjuk le. Közvetett export termékeink közül jelentős az a 2,2 millió fo­rintos megrendelés, melynek alapján keltetőgéphez használatos tojás- és csibetálcákat gyártunk Vietnam részére. Ugyancsak ex­portra — Kanadába és Svédor­szágba — kerülnek azok az alu­mínium kemping-bútorok, ame­lyeknek fa alkatrészeit egy fő­városi társszövetkezet megrende­lésére gyártjuk. A vasipari részleg fő terméke a lakókocsi. Az útépítő vállala­tok, vízügyi igazgatóságok és más megrendelők részére az el­múlt hetekben készítettük el be. lőlük az ötszázadik darabot. Az idén újabb, légfékkel ellátott ko- csitipus gyártását is elkezdjük, ameljlet már 50 kilométeres se­bességgel lehet vontatni. Mozsgai Andrásné és Kristóf Kálmánná a holland exportra gyártott gyermekrácsokat állítják össze. 9 Lajter Jánosné, Vén Lászlóné é§ Kurucsai Józsefné, a Tyereskova szocialista brigád tagjai csomagolják a vállfákat, amelyekből az idén több mint 1.5 millió hagyja el a szövetkezetei. ► Hatházi József és Halász Zsolt lakatosok, a bronzjelvényes Kossuth brigád tagjai a 22. légfékes lakókocsi végszerelésén dolgoznak. Textiltisztító üzemünknek — amelynek jelenleg huszonhét dol­gozója van — egyre több a munkája. A lakosság és a közü- letek részére végzett idei tevé­kenységük után mintegy 4 millió forint árbevételt várunk. Az építők a IV. ötéves tervben harminccal több (összesen 230) lakást adtak át, mint amennyi a célkitűzésekben szerepelt. Sajnos, az új számlázási rendszer egye­lőre nem teszi lehetővé a la­kásépítés folytatását, szakembe­reink jelenleg felújításokkal fog­lalkoznak. Bízunk abban, hogy megkapjuk a központi támoga­tást és majd további segítséget tudunk nyújtani a lakásgondok megoldásához, illetve enyhítésé­hez. Szövetkezetünk életének jelen, tős állomása lesz majd új köz­ponti telephelyünk kialakítása. Tervei már elkészültek — mond­ta befejezésül az elnök — a vá­ros északi ipari körzetében öt hektáros területen kezdődik az építése. O. L. Dönteni felelősséggel 9 A vezetéstudomány egyszer­egyéhez tartozik, hogy lehetőleg mindenről mindig ott döntsenek, ahol az összes szükséges informá­ció, a legtöbb ismeret és tapaszta­lat rendelkezésre áll. A döntés ugyanis ott lesz a leggyorsabb, és tartalmában is a legmegfele­lőbb. A túlzottan centralizált irányítású gazdasági, vagy akár közigazgatási egységeknél több­nyire éppen abból adódik a leg­több veszteség, a vezetés, a mun­ka vagy az ügyintézés gyengébb hatásfoka vagy rugalmatlansá­ga, hogy a munkahelyektől — a kereskedelemben az eladó pult­jától, a közigazgatásban az elő­adó asztalától — messzire esik az irányító szervezet csúcsa, ahol a döntéseket hozzák. A végre­hajtás és a döntés közé túl sok adminisztrációs, irányítási lánc­szem épül be, s amíg ezeken az információ oda-vissza végigfut rengeteg idő telik el. Az ilyen sok lépcsős, nagyon központosí­tott szervezetben az alapinfor­máció eredeti jelentése, lényege is gyakran eltorzul: a különböző: érdekek, a lehetőséges félreérté­sek miatt. Több, e veszélyekre pontosan felfigyelő párthatározat éppen ezért tartja elsőrendűen fontos­nak a bürokrácia csökkentését, a vezetési és irányítási módszerek és szervezetek korszerűsítését. Ezért szerepel változatlanul, sok fórumon, fontos feladatként a he­lyi vezetés .önállóságának továb­bi fenntartása, a helyi hatáskö­rök, jogkörök minél szélesebb ki­bontakoztatása. Kétségkívül, az utóbbi másfél évben, mióta az állami, ágazati fegyelem megszilárdításának fel­adata fokozottabban előtérbe ke­rült, erről: a helyi önállóságról mintha kevesebb szó esne. Mint­ha a nagyobb fegyelem és a ha­tékony önállóság egymásnak el- lentmondanának. Pedig rugal­matlan, értéktelen és vulgarizált fegyelem az, amely azért alakul KAJÁRÓL ZOMBORKA m'\ZTAK V A I I STM í \ Y EK B. Mikii Ferenc kiállítása a testvérvárosi évfordulón Zornbor és Baja 10 éve testvérvárosok. A többi között zenei és képzőművészeti vendégszereplések jelzik azt a szándékot, hogy minél jobban meg­ismerjék egymás kultúráját. Az első kerekszámú évforduló ünnepségeit és találkozóit a bajai B. Mikii Ferenc festészeti kiállítása nyitja meg Zom- borban szerdán délután. A bemutatkozásnak a Képzőművészeti Ősz elnevezésű szalon ad otthont. Marko Taszic, az intézmény igazgatója a közelgő rendezvényről beszél: — B. Mikii Ferenc neve nem ismeretlen nálunk — kezdi. — Sokan emlékeznek még a 10 évvel ezelőtti zombori kiállítására. Most az \itóbbi öt esztendő termését vonultatja fel. A bajai alkotók ezt megelőzően közösen is közönség elé léptek 1967-ben és 1974-toen, amit viszonoztunk, s az év végén valószínűleg Bács-Kiskun megye székhelyén, Kecskeméten is megrendezzük a zombori festők, grafikusok tárlatát. — A mostani kiállítás nyitvatartását szeptember 15-ig tervezzük — folytatja. — Természetesen nem zárjuk be a kapukat, ha tovább tart az érdeklő­dés. F.nnvi idő alatt három- három és fél ezren szokták megnézni a rendezvényeket. B. Mikii Fe­kerül előtérbe, hogy egy-egy jó­hírű szakembert, vagy tekinté­lyes vezetőt, sok helyre, minden­hova meghívnak. Nem is képe­sek jelen lenni mindenütt: he­lyettest küldenek. Az igazgató a főosztályvezetőt, ő az osztályve­zetőt, az osztályvezető a helyet­tesét, vagy valakit, aki ráér az osztályról. A helyettes nem . ritkán fel sem tud készülni az ilyen tár- gyalásra. Az előzetes anyagokat esetleg meg sem kapja, vagy ké­sőn kapja. Aki sok tárgyalásra hivatalos, különben is egyre ne­hezebben készül fel, hiszen egy­re több „előzetes” anyagot kap, s ezek mély, alapos értékelésére végül is nem marad idő és erő. Nem marad idő utánanézni az esetleg kevésbé érthető, vagy éppen kérdőjeles adatnak, javas­latnak. Tehát a testületi döntés végül is — formálissá válhat: nem a testület dönt (az csak ott ül az asztalnál), hanem csupán egy-két ember. Azok, akik fel­készültek, vagyis többnyire azok, akik a javaslatot összeállították. Oponensük nem lévén, az előter­jesztő 2—3 szakember vélemé­nye lesz a döntő. Ez önmagában még nem baj, ha... ha jó a döntés, A hiba ab­ban van, hogy bár 1—2 ember döntése lesz a mérvadó, a fele­lősség — testületi. A döntés, úgy tetszik demokratikusan született, hiszen tízen-húszan is hozzászól­hattak volna. Ez adja a döntés rangját, hírét... 9 Nem lenne jó belenyugodni ebbe, hogy bárhol, bármilyen alacsonyabb, vagy magasabb irá­nyítási szinten a testületi döntés ekképp váljék formálissá. Hiszen ezek hatásfokának jó szinten tar­tása az egyik biztosítéka lehet annak, hogy fegyelem, szaksze­rűség és demokratizmus minde­nütt sérthetetlenül és együtt él­hessen. G. F. • Marko Taszic és B. Mikii Ferenc a zomborl kiállítás részleteit beszéli meg. renc bemutatkozása a hagyományos őszi sereg­szemlénket előzi meg alig több mint egy hónap­pal. Erről az országos jellegű nagy tárlatról kapta a nevét kiállítótermünk is: Képzőművészeti Ősz. A felszabadulási ünnepségek keretében az idén a közép- és idősebb nemzedék művei vonulnak fel októberben és novemberben, Pillantás a mai ju­goszláv festészetre címmel. Miközben idehaza a szolnoki és szegedi nyári tárlaton, illetve az egri akvarell-blennálén szerepel a bajai festőművész, 35 gondosan becsomagolt képe a múlt héten útrakelt a jugoszláviai Vajda­ságba, hogy 25-étől rangos helyen, a zombori testvérváros galériájában várja a látogatóit. H. F. ki valamelyik vállalatnál, mert az egységek, telephelyek mozgási lehetősége korlátozott. Igaz, a fe­gyelmezés szempontjából ez egy­szerűsíti a dolgot. Valahogy úgy, hogy ha tilos a folyópartra men­ni, akkor senki sem fullad a víz­be. Nehezebb, több türelmet és hozzáértést kíván mindenkit megtanítani úszni... Az önállóság és az ebből ere­dő felelősség teszi igazán érde­keltté az embereket a jó, s az egyre jobb teljesítmények eléré­sében. (Egyszerűsítő szemlélet az, amely az érdekeltséget csupán a forintokra vezeti vissza.) Demok­ratikus fegyelemre van szükség ahhoz, hogy a következő évek gazdasági és társadalmi fejlesz­tési céljait mindenütt elérhessék. Ez szül kezdeményező kedvet, s egyszersmind teret is a kezde­ményezéshez, a munkapadoktól az irányítás legfelsőbb szintjéig, bármelyik vállalatnál, ágazatnál. A vak fegyelem a bürokráciának kedvez, ez pedig csírájában öli meg a vállalkozási ambíciót. 9 A párt XI. kongresszusa e feladatokat egyenrangúnak jelöl­te meg: a fegyelem és a demok­ratizmus fejlesztése a fejlett szo­cializmust építő társadalomban csak egyszerre, együtt képzelhe­tő el. A közös, testületi döntés, bár­miben és bármelyik fórumon tu­lajdonképpen az a forma, amely sokban kielégítheti ezt a követel­ményt. A testületi döntés ugyan­is lényegében képes - megteremte­ni azt a feltételt, hogy a megfe­lelő határozatokhoz szükséges legtöbb ismeret és tapasztalat je­len legyen ott, annál az asztal­nál, ahol döntenek. Ehhez az kell, hogy mindig jól és ponto­san válogassák meg a meghívot­takat: elsősorban a téma hatá­rozza meg, kit hívnak meg — ne a protokoll. Sajnos, gyakran megesik — épp mert a protokollszempont SZ1LVAS1 LAJOS (24.) TAMARA Június 4, szerda Általános szepszis. Így tanul­tuk biológiából. Influenzás vagyok tőle. Attilától. Ha merném,- kide­rülne; hogy lázam Is van. Reggel) •mikor szembe, jött) olyan érzé­sem volt, hogy egy gramm levegő sincs a tüdőmben. Nem tudtam volna egy hangot sem kiadni. At­tila köszönt, én csak inteni tud­tam köszönés helyett. Mert tele van vele az egész vérkeringésem. Akaratomtól függetlenül) vagyis inkább az akaratom ellenére. Miért nem tudom utálni? A logika totál azt diktálja; hogy utálnom kell. Erőltetném, de úgy­is hiába. A logika csődje, ez az állapot. Fertőzés. Szepszis. Fáj az egész egyéniségem; de ez a fájás is egészen abszurd; mert párhuzamosan valósággal jó, hogy így fájok. Lehetséges; hogy az idegrendszer így csinál; ami­kor félrebeszél? Egyébként minden jel arra mutat, hogy normális vagyok. Második órán magyarból felel­tem, tűrhetően. Reviczky Gyula: A Pán hálála. Jó volt a szöve­gem. Saját agyszüleményként az­zal fejeztem be a verselemzést, hogy részemről kissé sajnálom -a mai költőket: szerintem ugyanis állati lehangoló lehet, hogy nap­jainkban egy költő számára kö­telező életérzés a világ elleni hányinger. Mert ha nincs hány­ingere, nem érezheti magát mo­dem költőnek. Mennyivel jobb volt Reviczkynek, pedig ő kapi­talizmusban élt és alkotott. Szo­morú krapek volt, de azt nem tartotta kötelezőnek, hogy a hányinger legyen a mámora. Stendhalról valaki kitalálta, hogy mielőtt leült írni, elolvasott két- három oldalt a Code Napóleon­ból, hogy a száraz törvénykönyv hatására szenvtelen és sallang- talan legyen a stílusa. A mai költő Franz Kafkából olvas két- három oldalt költés előtt, hogy kellően feltöltődjön életundorral. Makrai aranyosan mosolygott az elmefuttatásomon, és közölte az osztállyal, hogy nincs igazam, de ha a feleletem végakkordja­it karikatúraként fogjuk fel, akkor nem is fontos, hogy cá­folhatatlan legyen, amit kifejtet­tem, hiszen egy karikatúrában éppen az a lényeges, hogy tú­lozzon. Amikor leültem, Digó odaszi­szegett hozzám, hogy sikert arat­tam a köreiben. Nem kevés báj­jal mosolyogtam vissza rá, és biccentettem is, hogy kösz az elismerést. Öra után a folyosón — nem engedtek senkit le az udvarra, úgy ömlött az eső — percekig kerülgetett, hogy oda- sündöröghessen mellém. — Hiába tornázol, engem nem tudsz ledolgozni magadról. Nem feleltem. Rágtam a vajas­kiflimet. Digó prolongálta magát: — Beteg vagy? Dobtál engem, eddig oké, de Fábiánnal se jársz! Ez nekem komplikált. Megállt a számban a falat, nyelnem kellett, nehogy ott és abban a pillanatban elbőgjem magam. A kiflidarab megállt fél­úton a nyelőcsőmben, de legalább eldugaszolta az utat a bőgés elől. Általános szepszis. Suli után Digó a kapu előtt is megvárt. Tudtam, hogy ott van. Leszöktem a hátsó lépcsőn, átro­hantam az udvaron, és az 1-es kapun tűntem el a kozmoszban. Mire hazavánszorogtam, telí­tett szivacs lett a hajamból. Le­vetkőztem, betérdeltem a kádba, hajat mostam. Közben csengett a telefon, sokáig és még tovább, mert aki hívott — Digó, nem vitás — tudta, hogy itthon va­gyok. Mikor látja be, hogy egy­szer s mindenkorra nem érdekel? Nem érdekel ő, és nem érdekel senki más. Nem kell senki. Sen­ki. Nem igaz. Hiába írtam le, nem igaz. Az az igazság, hogy senki sem kell, csak Attila, ö kell nekem. Akármit követett el elle­nem, és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább még egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a leve­gő, mint a forró kályha körül. Elég. Siratom magam, gyors­írásban siratom, mint egy Made­moiselle Lespinasse, vagy inkább csak hitvány utánzata Mile Les- pinasse-nak. Lelki nyomor ellen — más té­ma: a tegnap esti díszvacsora Befolyásos Elvtárs és neje tisz­teletére. Befolyásos Elvtárs Igazi neve: Ozoray. A nejét Iloná­nak hívják. Azt hittem, hogy nagyképűek és undokok lesznek. Tévedtem. Kedvesek voltak és szerények. Vacsora közben végre belelát­tam a Szexmadonna kártyáiba. Annyira finoman játszott, hogy — szerintem — a vendégek nem is vették a lapot. De én megfej­tettem a sógornőm lelkét. Elő­ször — leheletszerűen — betáp­lálta a vendégek memóriájába, hogy a bátyám már egy éve ta­nul angolul. Es jól halad az an­golban. Feltűnően jól, amire azért vagyok büszke — folytatta Ani­kó változatlanul leheletszerűen —, mert szegény Imre természetesen csak este jut hozzá a tanulás­hoz ... Kb. egy óra múlva Anikó — ismét leheletszerűen — meg­említette, hogy ugye jól emlék­szik, ugye jövőre váltják azokat a szakmunkásokat, akiket a gyár Kenyába küldött ki? Természete­sen jól emlékezett. Anikó nem is ügyetlen diplo­mata. Üjabb leheletszerű sasz- széval más témára tért át. Vagyis első nekifutásra csak azt akarta elérni, hogy Ozoray elvtárs me­móriájában a „külföldi kikülde­tés” című fogason — egészen véletlenül — akadjon fel a bá­tyám személye, vagyis ez a név: Ventus Imre. Ozorayék énrám is ügyet ve­tettek. Ozoray megállapította, hogy sápadt vagyok. Szavai ha­tására a bátyám is, a sógornőm is rám nézett. Majd mind a ket­ten nyilatkozatot tettek: — Kevés fehérjét eszel — mondta Imre. — És kevés vita­mint. — Egy tizenhét éves lány szervezete — mondta Anikó — még fejlődő szervezet. — Hiába imádkozik az ember — mondta Imre —, hogy egyél több húst. Meg sajtot, tejfölt, joghurtot. — Tamarától ott romolhat meg minden tejtermék a hűtőszek­, rényben — mondta Anikó. — Az lesz a vége, hogy elcipellek orvoshoz. Az majd rád ijeszt. Nemsokára ismét ügyet vetet­tek rám. Ozorayné érdeklődött, hogy milyen pályára készülök. Pillanatnyi töprengés után kö­zöltem, hogy a Magyar Népköz- társaság Párizsba akkreditált nagykövete óhajtok lenni, de csak abban az esetben, ha ehhez a beosztáshoz is jár szabad szom­bat. Udvariasan derültek szerény bejelentésemen, majd egyetértet­tek velem abban, hogy áll még rendelkezésemre idő, hogy el- dönthessem, mit akarjak érettsé­gi után. Később mindenki illedelmesen nézte a tévét, kivéve engem, aki azon gondolkoztam, hogy miért nem mondtam meg nekik az igazat, vagyis a, következőket: tanár szeretnék lenni, de erre nincs sok reményem, mert úgy tudom,'hogy a bölcsészkaron öt­szörös vagy tízszeres a túljelent­kezés, vagyis nem Ventus Ta­marára várnak, aki legjobb eset­ben is négyest kap minden tárgy­ból, vagyis azokból a tárgyak­ból is, amelyeket a bölcsészkari felvételnél figyelembe vesznek az illetékesek, ök tehát a tévét néz­ték, én pedig titokban az arcu­kat, mert mindig elszórakoztat, ha látom, hogy a tévénézők ar­culatán speciális elernyedés je­lenik meg a képernyő fényében. Közben, amíg figyeltem őket, meg lg fogalmaztam magamnak, hogy miért nem említettem kilá­tástalan bölcsészeti, vagyis taná­ri terveimet. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom