Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
8 • PETŐFI NEPE • 1976. augusztus 20. KISKÖZSÉGEK A MEGYÉBEN • KISKÖZSÉGEK A MEGYÉBEN Réges régen, valamikor az Árpádházi királyok korában Pusztafalunak hívták a települést, amelynek maradványai között római korú köveket is találtak a régészek. A pusztafalui emberek az egyház oltalmában templomot emeltek, mellé pedig egy kolostort. Ez lett a Bátai apátság székhelye. A kolostort az idők folyamán a lágyabban csengő Monostor névre keresztelték át, s így történt, hogy a falut is Bátamonostorának kezdték emlegetni. Az egykori templom — az alapok maradványait már régen fű nőtte be — szép lehetett, az apátság fennmaradt régi címerén kettős toronnyal büszkélkedik. Az 1200-as években Becsei Töttös László a környék földbirtokosa. Földjei Vaskút, Gara, Csátalja mai területére is átnyúltak. A várpusztai várat szomszédja, a gazdag Szekcsői Herceg Péter emeltette, a két uraság egymás ellen vívott harcairól még ma is sok történetet tudnak az idősebbek. Felperzselték egymás földjeit, lerombolták az épületeket, elfogták a kereskedőket, elhajtották a jobbágyokat ... Rettegésben tartották a környék lakosságát — de félelemben éltek maguk is. Tanúsítja ezt a kálváriától a régi Aranyosig húzódó egykori menekülő alagút. Az itteni erődítményt végül Rákóczi kurucai rombolták le. ♦ Bátmonostort a harmincas években 'a környék legszegényebb községének tartották. Ennek oka elsősorban az, hogy a falu földjére a századok során megfogyatkozott, és alig-alig nyújtott lehetőséget a megélhetésre. A férfiak többsége ezért szüntelen vándorúton volt. Kubikusok, napszámosok, részesaratók voltak, elvállaltak mindenféle munkát, ■— télen favágás, nyáron napszám, de mindig idegenben — emlékezik vissza Németh István. — Megesett, hogy az emberek csak három-négy alkalommal látták a feleségüket évente. Amit hazahoztak vándorútjukról, az édeskevés volt. Megjöttek, de az asszony nemsokára már kérdezte is tőlük; mikor mész el újra?... No nem azért, mintha nem szerették volna az urukat, hanem azért, mert eggyel több éhes gyomorral kellett bajlódniuk. A gyerekek sem sokáig jártak iskolába, két-három osztályt elvégeztek, majd liba-, disznópásztornak álltak, vagy szolgálatba szegődtek. Olyan nagy volt a szegénység, hogy azt a maiak el sem tudják képzelni. Emlékszem, egyszer apám részesaratóként dolgozott és a nyáron át csak épp annyit keresett, amit a marokszedőnek oda kellett adnia. Magának már alig maradt...” • — Mit változott Bátmonos- tor?... Dr. Vágvölgyi Ferenc 30 éve gyógyítja a falu lakóit. Maga is közreműködött a társadalmi munkával készült szép és ötletes községi rendelő tervezésében és építésében. Ismer mindenkit — orvosként és közéleti emberként is. Kartotékrendszerében megtalálható a falu minden lakosának borítékja, amely 1960 óta az illető valamennyi betegségét, vizsgálati eredményeit, zárójelentését tartalmazza. Így pillanatok alatt hasznos segítséget adhat hirtelen fellépő problémák esetén. A váróhelyiség falán nagy kiterjedésű grafikon látható, gát- monostor 1870—1970 közötti népmozgalmi adatait tünteti fel. Ezt is ő készítette, a plébánián és az érsekségen kutatta fel a legrégebbi adatokat. Szemléletes változásokról tanúskodnak az élve- születések, elhalálozások alakulását tükröző görbék. Egyetlen adat: a meghaltak átlagos életkora 1870-ben 22, 1954 óta pedig 70 év a községben. — Mit változott Bátmonostor az utóbbi évtizedekben?... Hihetetlenül sokat — mondja. — Kicserélődtek a vertfalú, nádtetős házak — és megváltoztak az itt ólő emberek. Kezdetben a legfőbb feladatom a kuruzslás elleni harc volt, ma pedig a megnőtt egészségügyi igények kielégítése okoz gondot. Ügy hiszem — önmagához viszonyítva —■, ez a község tette meg a legnagyobb fejlődést a környék települései közül. * Bátmonostor az „egy község — egy szövetkezet” típusú települések közé tartozik. A 3250 hektáron kukoricát, búzát, napraforgót és szóját termelnek. Amióta bekapcsolódtak a bajai kukoricafejlesztési rendszerbe, a termésátlagok jelentősen megemelkedtek. A járás legnagyobb baromfitelepe a Kossuth Termelőszövetkezeté és szarvasmarha-tartásukat is fejlesztik. Erőteljesen gépesítettek, ezért nincs gondjuk a munkaerő-utánpótlásra. A szakemberek többsége 30 éven aluli, szocialista brigádjaik több mint 200 tagot egyesítenek. A termelőszövetkezet 250 tagja a község munkaképes lakosságának csak kisebbségét alkotja, a többség változatlanul nem itthon dolgozik. Ez a jelenség azonban különbözik a bátmonos- toriak hagyományos vándorlásától. A Bajára járók ipari üzemekben találtak alkalmazást. Nagyrészük szakképzettséget is szerzett és úgy gondolják hogy a 9 kilométeres távolság nem olyan nagy, hogy azt naponta autóbuszon ne tudnák fáradtság nélkül megtenni. A község vezetői úgy vélekednek, hogy ez a jelenség nem egészségtelen, hiszen Bátmonostor lassan-lassan Baja elővárosa lesz. Helyi ipartelepítésre ezért nem törekednek. « Arra viszont gondoltak, hogy a község közművelődése, oktatásügye ne maradjon el a város mögött. A kulturális „ágazat” emészti fel az éves költségvetés nagyobbik részét. Az óvoda — épp a Baján dolgozók igényeihez igazodva — kétműszakos, reggel 6-tól délután 6-ig fogadja a gyerekeket. A sok társadalmi munkának és a bajai üzemek megértő támogatásának köszönhető, hogy minden igényjogosult gyereket fel tudnak venni. Ugyanígy az iskolában, ahol a- tanulók több mint hatvan százaléka tölti délutánjait a napköziben. — A község fejlesztésére' saját erőnkből 100—120 ezer forintnál többet nem tudunk fordítani — magyarázza Oláh Imre tanácselnök —, ezért támogatás nélkül alig-alig változtathatnánk a múlt áldatlan örökségén. A fejlődés viszont mégis szembeötlő. Három évig tartott az óvoda-napközi- konyha együttesének létrehozása. Közben játszótereket létesítettünk, hármat, igen sok járdát építettünk. Augusztus 20-án adunk át egy épületet, amelyben pártiroda, szolgálati lakások és fodrászat lesz. Készek a községi vízmű tervei — tizenöt millióba kerül majd —, és az egykori szoknyák, pruszlikok, bögyös ingek, selyem, tűzött, vagy kékfestő kötények, fityulák. A lakásában fellelhetők régi ruházati cikkek, tányérok, korsók, térítők, egy állandó kiállítás törzsanyagát alkothatnák. Amikor a régi viseletek történetéről, változásairól beszél, nem a tudós, a néprajz kérdéseit könyvből elsajátító ember jelenik meg, hanem az a mester, aki kezében érzi a fodrok, csipkék és pántlikák felvarrásának szakmai fortélyait. Azt tartják róla, hogy ha népi táncruhák varrására kap megrendelést — ami gyakorta megesik —, minden más, sürgősebb dolgot félretesz, csakhogy szenvedélyének hódolhasson. — Siheder koromban kezdtem el gyűjteni, a tárgyaknak, ruháknak akkoriban nem volt értéke, csupán szépnek találtam őket... Azóta viszont?... Ha valaki ré• Reggel 6-tól délután hatig ... csendőrlaktanyából átalakított Iskola helyett is újat építünk az ötéves tervben. A bátmonostor! emberek egyenesek, nyíltak, jó- szándékúak. Segítenek is ha kell, hiszen presszó, orvosi rendelő, művelődési ház, óvoda és még sorolhatnám tovább, mi minden tanúsítja közös szorgalmukat, őszintén meg kell mondanunk a gondokat és akkor mindenre kaphatók. — Problémánk?... Természetesen akad az is. A városi lakásépítési kedvezmények bizony „elszívó” hatást gyakorolnak a fiatalokra, a lakosság száma ezért csökken. Az egykézés hagyományos volt, a húsz évvel ezelőtti harminccal szemben viszont már hetvennél több gyermek születik; a népszaporodással nincs gond, csak az itt-tartássaí. Sajátos problémánk az is, hogy Baján dolgozók igénye a szabad idő változatos, kultúrált eltöltésére nagy, így a városi adottságokkal kell „versenyt” futnunk. Ezért sokat áldozunk közművelődésre, erős az ifjúsági klubmozgalom, a község sportélete, a művelődési ház munkája is jó. A népihagyományokat három tánccsoportunk őrzi, épp most készülnek a kecskeméti szüreti napokra ... * A népi hagyományokat nemcsak a kitűnő neves tánccsoport őrzi. Papp István helybéli szabómester gyűjteménye Bátmo- nostov népviseletéről párját rit- kítóan gazdag, sokszínű. Szekrényeit zsúfolásig megtöltik az öreg, de eredeti szépségű ternógiség iránt érdeklődik manapság, a falusiak nyomban hozzám küldik. De rendszerint rosszul járnak. mert nálam semmi nem eladó. Viszont szívesen megmutatok mindent, amim van, mert a helybéliek népviselete valóban nagyon szép, gazdag ... Pavlovits Miklós Papp István szívesen felöltöztette feleségét a regi népvise- ■ leibe. Jobb most két műterem... # Noel O. Gábor az új bajai műterem bejárata előtt. Egy művészien bölcs, régi magyar szólást alkalmazva azt mondhatnánk, hogy jobb egy műterem, mint egy sem. Ha több van — vagy lesz — annál jobb. Az eszmefuttatást úgy lehetne folytatni, hogy többet ér egy ötletesen, gyorsan kialakítható mű. terem, mint egy ritkán kamatozódó méregdrága. Vagy jobb két, akár átalakítással létrejövő műterem azoknál a pazar terveknél} amelyek esetleg a századfordulóra — vagy ki tudja mikor — valósulnak meg, annyira csúszik az átadási határidejük. Hirtelen ez jutott eszembe Baján, ahol augusztus 20-a alkalmából két műtermet adta kát. Sokféle megoldás terjedt el a világon. Amennyire igénytelenek, annyira híresek a francia, tető alatti helyiségekben berendezett, vagy régi parasztházakban otthont találó festészeti, grafikai, szobrászati műhelyek. Magyarországon is több hasonló kezdeményezés terjedt el. A lényeg az, hogy minél több igazi művész jusson az alkotáshoz szükséges nyugodt elmélyedési feltételekhez, ami nem föltétlenül különálló, többszintes villát tételez fel. Baján a város oktatási intézményeinek központi műhelyére esett a választás. Viszonylag olcsón — és gyorsan — két műtermet alakítottak ki a raktárhelyiségekből. Az egyik 30 négyzetméteres szobát Noel ö. Gábornak, a városban élő festőművésznek juttatta a városi tanács. S rövidesen arról is döntenek, hogy ki lesz a másik műterem gazdája. Ezzel természetesen nincs vége annak a folyamatnak, hogy a Du. na-parti városban dolgozó vagy letelepedő művészek önálló alkotói feltételekhez jussanak. A közeljövőre szóló tervekben további két műtermes lakás szerepel. Szóval, jobb két műterem — ötletes átalakítással, viszonylag olcsón és gyorsan — mint néhány! ... majd ... valamikor . .. 2 (23.) Álltam ott az árkád alatt, és néztem a nagy tábla üvegen ét, amit láttam. Mögöttem az utcát hisztériásán verte az eső, a brit alsóházban két képviselő indulatosan összeszólalkozott, Ugandában Idi Amin Dada tábornok és államelnök Idvégeztetett nyolc- tíz alattvalót, és kijelölte legújabb feleségét, a tiranai rádióban elkezdték felolvasni Teng lísziao Ping kínai miniszterelnökhelyettes tegnapi három és fél órás beszédét, a Német Szövetségi Köztársaságban két bank fizetésképtelenséget jelentett, és talán más dolgok is történtek ezen az égitesten. Én pedig csak álltam a shack bár előtt. Odabentről az ősz hajú, alak már másodszor pillantott rám. Tudtam, hogy ha megint, tehát harmadszor is rám néz, akkor anya is hátrafordul, meglát és felismer. Nem akartaim, hogy meglásson, mégse mozdultam. Törvényszerűen bekövetkezett, amit előre kiszámítottam, és amit nem akartam. Az ősz férfi harmadszor is rám pillantott, mire anya megmozdult a széken, hátranézett, meglátott engem és azonosított. Ólmos pillanat volt. Szürke és nyomasztó. Először olyan látszott anya szemében, hogy megörült, mert meglátott. De ugyahabban a pillanatban az is látszott a szemében, hogy összeszorul a szíve, mert tudja, hogy én tudom, ki ez az ember, akivel a snack bárban ül. Nem tartott egy másodpercig se. Föltámadt a’ seél, beverte az árkádok alá az esőt. Lökdösődve törtettem előre az emberek között. Valaki káromkodott: tak- nyos huligán (vagy valami ilyesmit köpött utánam). Elnavigáltam az árkádok alól. Nem érdekelt, hogy bőrig ázom. A farmernadrágom szára már rátapadt a lábamra. Még jó is volt, mert hűsített. Hónom alá szorítottam a tarisznyámat. Az is átázott már, meg benne a könyveim. Nem tétel. A buszon mindenki izzadt volt. Az ablakokat becsukták, kábul- tan párolódtam a hátsó peronon a kollektív gőzben. Nekiszorítottam a homlokom az ablaküvegnek. Az autók már mind meggyújtották a lámpáikat. Mintha beesteledett volna. Visítva megelőzött bennünket egy mentőautó, de ötven méter után meg kellett állnia. Akkora volt a dugó, hogy a kocsik nem tudták lehúzódní a rohamkocsi elől. Mire odaér, ahol várják, talán ki is múlik az az ember, aki miatt kihívták... — erre akartam gondolni, de közben az anyámra is gondoltam. Hogy ott ül azzal az ősa férfival a snack bárban, al arról beszélnek, hogy én megláttam őket. Mire hazaértem, a ház előtt a parkolón minden hely tele volt. Már mindenki hazaért a melóból. De volt valami furcsa is a parkolón, csak ki kellett találnom, hogy mi a szokatlan. Amíg ideértem a kapunkhoz, megfejtettem: a Volvóról hiányzott a ponyva. A tulaj nyilván úgy döntött, hogy mégse rakja vitrinbe. Éva benne hagyta a zárban a kulcsot, csöngetnem kellett. Amíg vártam, hogy a nővérem ajtót nyisson, a küszöb elé kis tócsa csörgött össze az átázott cuccaim- ból. — Urgeöntés volt? — Éva vidáman érdeklődött. Van humora irántam. — Belerakjalak a centrifugába? Morogtam neki valamit, amit köszönésnek is fölfoghatott. Bevonultam a fürdőszobába, levetkőztem, lezuhanyoztam, belebújtam a fürdőköpenyembe, és leültem a kád szélére. Addig ültem ott, amíg a nővérem rám nem nyitotta az ajtót. — Hát te itt vagy? — Elkezdte kikészíteni az arcát, hogy útra kész legyen, mire Elemér érte jön. — Magamra hagynál? Menj, feküdj le, rögtön leragad a szemed. Hallod? Tűnj már el! És vacsorázz! Eltűntem. A szobámban lefeküdtem a szőnyegre, és néztem, a plafont. A mészréteg és a vako- lat közömbösen tűrte, hogy bámuljam. Nem akartam az anyámra és a pacákjára gondolni, mégis minduntalan eszembe jutottak. Az alak úgy öltözik, mint egy gentleman az angol filmekben, talán keménykalapjá is van bizonyos alkalmakra. Az ilyen típusra mondják, hogy elegánsan őszül. Az arca barna, mintha már nyaralt volna. Hiába akartam már ott az árkádok alatt és aztán itt af szobámban, a szőnyegen fekve is, nem tudtam elhitetni magammal, hogy tenyérbemászó a portréja. Nem az. Inkább más. Van egy szó az ilyen típus jellemzésére. Ez az: rezignált. Az anyám szeretője egy rezignált fej. Olyan korú talán, mint apa. Ez megnyugtató is lehetne, ha tárgyilagosan tudnék gondolkozni erről az egészről. Mert alakulhatott volna úgy is, hogy az anyám egy olyan pacák szeretője, aki jóval fiatalabb nála. Az anyám még mindig jó alakú, a'z arcai se mutat negyvenegy évet. Amadé Kati szerint a negyvenen túli nők már csak fiatalabb férfiakra buknak. Az anyámban legalább van annyi etika, hogy nem fiatalabbal kezdett. Az anyám egy etikus lény. Micsoda megkönnyebbülés. Kár, hogy nem érzem. A szőnyegen fekve pocsékul eltompultam. Talpra kellett áll- nom. Lazítottam, hogy elmúljon belőlem a zsibbadás. Ä levegő is kevés volt a szobában. Odamentem az ablakhoz, sarkig kitártam. Odakint már elállt az eső, de be is esteledett, A kapuból valaki a Volvo felé tipegett. Fiatal, barna nő volt. A járásától okosan mozgott a feneke a feszes szoknyájában. Kinyitotta a Volvo ajtaját és beszállt. Vagyis a Volvót nem a külkereskedő szivar használja, hanem ez a csaj, aki nyilván a nője. Az indítómotor panaszosan köszörült, egyszer és kétszer és ötször, amíg végre hatodszori önindítózás után nagy nehezen berobbant a motor. A csaj úgy föltúráztatta, hogy remegett a motor zúgásától a levegő. A Volvo fényszórója kligyuladt. Aztán a csaj tompítottra váltott, és elpörkölt a Duna felé. A szomszéd balkonról cigarettafüstöt éreztem. Az öreg Jumik a szomszédban megint kivonta magát a forgalomból. De most nem motyogott magának. Anya negyed hétkor ért haza. Bekopogott hozzám. Benyitott az ajtón, de nem jött be a szobámba. — Tanulsz? — kérdezte. — Igen — mondtam. öt másodperc szünet következett. Aztán: — Ha akarsz beszélni velem, szóljál. — Nem akarok — mondtam. Ez van. Röviden és értelmetlenül. A 19-ben a fekete nő megint kombinéban balettozik a konyhakövön. A feje tele van hajcsavarókkal. Házilag preparálja magát a szeretőjének. Az anyám fodrásznál szokta. Ma is friss frizurája volt ott a snack bárban. Nincs miről beszélnünk egymással. (Folytatjuk) ■E e. I | L r' Batmonostor
