Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-19 / 196. szám

1918. augusztus 19. • PETŐFI NEPE • S

Emlékezés

Cok-sok ^ generálóval ezelőtt is ünnep volt már zugusztus hu- nadika. akkor Szent ístudnnapja. De ,.az istenadta nép”, va. ppis a lakosság túlnyomó többsége legfeljebb a templomokban talált enyhülést ezen az ünnepnapon a verejtékes aratás-cséplés után.

Az első világháború után Jött egy szörnyű korszak, amikor hazánkban nemcsak hárommillió koldusnak, hanem sok százezer, millió munkásnak, parasztnak, értelmiséginek nem Jelentett többet az ünneplés pompája a törté, tielml megemlékezésnél. Díszruhátok ünnepe volt ez,, akik a ,.szegedi gondolat" eszmei zagyvalé- kával táplálták magukat.

Bűnös politikájuknak volt velejárója, hogy 1944-ben nem vették figyelembe nemzeti ünnepün. két. Sokezer repülőgép szórta bombáit városainkra. Akkor, augusztus 20-án Kecskemét fölött is köröztek a. vadászbombázók. Igaz. emberéletben item esett kár. viszont, lerombolták a németek újonnan épített repülőgép- hangárját és a repülőtér épületeinek, kifutópályáinak jó részét.

Nem volt parádés a i'dros 19iá. augusztus 20-án sem. A lalwsiág azzal volt elfoglalva, hogy miként szerezzen egy kiló sóért babot. ruhadarabért túrót, tojást* vagy melaszt. Az otthonok helyreállításának gondját is elnyomta a napi 25 dakányi kenyéradag beosztásának a kérdése. A közel.

látási hivatal munkáját könnyítette.'hogy a város lakosságának egy része még nem tért haza, Hiszen a rémísztgetésekkel meggyötört polgárok qz esztelen kiürítési parancsnak engedelmeskedtek. Sokan a Dunántúlon kallódtak még valahol. Vagy az oktalan félelem tartotta még mindig visz- sza őket, talán a nem éppen kifogástalan közlekedési lehetőség. Itthon kifosztott lakások, romos házak vicsorítottak az emberre. Ilyen körülmények között lobogóztuk fel a várost az első szabadon ünnepelt Szent István-nap- jén.

A világtörténelem legnagyobb inflációjában 'fuldoklóit Kecskemét is. Egy kis kosáréul zöldségféléért kétkosárnyi pénzt kellett adni a Rákóczi úti piacon. Zöldet, pirosat, lilát. Senki nem tudta már kimondani a rájuk irt számokat.

Es 1946. augusztus 20-ti a jó forint biztonságában köszöntött ránk. Már kenyér is volt. A kora- beli sajtóból idézünk: ,,Az ünnepi nagygyűlést megelőző este már ünnepi hangulat vonult végig Kecskemét zászlódíszbe öltözött útjain. Térzene, különböző felvonulások. fáklyásmenet vezették be az üj kenyér ünnepéi, István király napjának reggelén aztán zenés ébresztő adtq tudtul a város lakódnak, hogy. elérkezett a várva-vá'rt nagy nap. Éneklő tömegek járták be a város utcáit,, éltetve a demokráciát, a függet- lén, szabad Magyarországot,''

1947. augusztus 20-a u közelgő sorsdöntő választások előkészületeinek feszültségében izzóit. Tíz párt jelöltjei szónokollak különböző gyűléseken. Jórészük a demagógia minden eszközét felhasz. nálta az 'ünnepel előző és követő napokban. Az ünnep hangulata

azonban^jmár jelezte, hogy ebből a választásból csak a kommunisták vezette demokratikus koalíció kerülhet ki győztesen. És így történt. Kecskeméten is.

Már ácsolták a 120 személyes szónoki emelvényt színház mögötti téren, amikor az újságban ezzel a címmel jelent meg a beharangozó: ..Az nrszágalagthís Jegyében zajlik le az Uj Kenyér Ünnepe". Azt is tudatták az olvasókkal. hogy Szent István napján a kecskeméti postahivatal az épület előtt felállított asztaloknál ezzel a külön alkalmi bélyegzővel látja el. az aznapi küldeményeket: ..Az Üj Kenyér Ünnepe Kecskeméten."

Alkotmány! A nép alkotmánya! Ez volt 1949. augusztus 20- án a leglelkesitőbb. Kecskemét dolgozót is színpopipás felvonulással, az ünneplést módok számtalan változatával köszöntötték

az Alkotmányt. Végre egy olyan alaptörvényt, amely a sok évszázados alkotmányjogi maszlagnak veget vetve, a dolgozók kesébe adta a hatalmat. Nem könnyű mar visszaidézni a város akkori hangulatát. Az ünnepnap mindenesetre vidám utcabállal és káprázatos tűzijátékkal ért véget a főtéren.

Azóta is minden évben megünnepeljük ezt a napot. Külső és belső békében. Szocializmust építő munkában. Valaha az ünnep evük egyszínű volt. István királyra emlékeztünk. A felszabadulás utáni első években az új kenyér volt a legfontosabb. 1976- bun a munkás—paraszt szövetség jegyében ünnepeljük a magunk termelte új kenyeret, amelynek igazságos elosztását a Magyar Népköztársaság Alkotmánya biztosítja.

Almást János

• Csekovszky Árpád mázzal festi kerámiaszobrát. # Kovács Marcit Kiűzetés című alkotása.

(Fotó: Kovács Tamás) (Fotó: Heuedűs Béla)

Dr. Walter Ferencné

— Számomra n könyvek nemcsak a külső, hanem az emberek belső világára is ablakot nyitnak. Hiszen egy ember élete kevés ahhoz, hogy elegendő tapasztalatot gyűjtsön mások könnyebb megismeréséhez. Egy igazi remekmű viszont — például egy Tolsztoj, Németh László, vagy Camus regény — sokszor hihetetlen mélységű összefüggéseket tár fel előttünk, válaszol olyan kérdésekre is, amelyeket eddig titoknak hittünk, érthetőbbé, ennek következtében elérhetőbbé válnak számunkra az emberek.

Kecskeméten, a megyei rendelőintézet I-es belgyógyászatán mondta ezeket dr. Waller Fe- tencné. Körülöttünk orvosi műszerek. Kinyitja a beépített; szekrény ajtaját, de mielőtt kiválasztana egy kötetet a polcokon sorakozó könyvekből, folytatja előbbi gondolatát:

—- Minél jobban sikerül megismerni az embereket, annál türelmesebben tudjuk elfogadni gyengeségüket. Es nekünk, egészségügyi dolgozóknak, érré 'nagy- nagy szükségünk van. Hiszen a beteg minden tekintetben elesett, legtöbbször gyámot ítítsrtF- sátorul.- Különösen ha idős, ha egyedülálló, ha lányáról jött és életében először látott belülről orvosi ren. őrlőt. Sose felejtem el, egyszer egy öreg néni elsírta magát, miközben a papírjait rendezgettem, Kérdem tőle, rosszul tetszik lenni? „Jaj, dehogyis, lelkem!" — mondta. — „Csak énhozzámmég senki sem szólt Ilyen szépen!" Hát Ilyen hálások egyetlen jó szóért, Na. de beszéljünk másról !

Nyilvántartó füzetet vesz elő« szekrényből, mutatja:

—■ Általában .'tön fölött van az SZMT Központi Könyvtárból az intézetünkben letétbe helyezett, kölcsönözhető könyvek száma. Most csak azért ilyen kevés, mert leltárra készülök.

— Volt. Akkor meg is fogadtam, hogy nem csinálom tovább. Nem elég, hogy plusz munkában bajlódom vele, még fizessek is érte?! Aztán aludtam rá egyel. Rájöttem, én is hibás voltam. Máskor jobban óda kell figyelnem. Meg aztán ,.. egyszer már megtanultam, hogy nem szabad mindjárt feladni. 1970 óta vagyok letéti könyvtáros, Ittga rendelő- intézetben,

— Van-e sok kölcsönző-?

— Könyvbizományos kolléganőmnek könnyebb a dolga, Nálunk Inkább megveszik, mint kölcsönzik n könyvet. Negyven rendszeres látogatója van könyv, tárunknak, de lelkes kis csoport.

—■ Tudok róla, hogy szakszervezeti megbízatásként a nyugdíjasokat patronálja,

— Nagyon szeretem az öregeket, Velük talán még szívesebben foglalkozom, mint a könyvekkel, Persze vannak segítőtársaim, Időnként meglátogatjuk nyugdíjas dolgozóinkat, ha kell, segítünk, kitakarítunk, bevásárolunk helyettük. Igaz. ml sem tudunk minden problémát megoldani, de sokszor nem is ez

n lényeg. Az óregeknek hiányzik a szeretet, -a törődés.

— Meg sem kérdezem, 'mivel tölti szabad idejét. Hiszen otthon a család, a háztartás...

Walterné nevetve legyint. Minden mozdulata Ilyen derűs, lendületest

— Marad még időm magamra is! Gyakran látogatom a művelődési ház rendezvényeit, férjemmel operabérletünk van, olvasok, kisfiámmal is sokad foglalkozom. Kell az embernek a kikapcsolódás, Az erőgyűjtéshez,

—- Ez a titka fáradhatatlanságának?

i —— Nem vagyok fáradhatatlan, Nekem is 24 órából áll egy nap, de ha annak nagy részét sikerül hasznosan eltöltenem, nem érzem tehernek fi munkál. Fárasztóbb a tétlenség, a feleslegesen elpocsékolódott idő tudata.

Pedagógus édesapjától tanulta a könyvek, az emberek szerete- tét., a szülői házban minden családtag vállalt valami pluszmunkát — másokért.

— Amikor elvégeztem az. egészségügyi iskolát, Somogy megyébe kerültem egy kis faluba, körzeti védőnőnek. Télen, nyáron kerékpárral jártam a területet, hegynek föl, völgynek le , Nagyon nehéz volt, de a fizikai Igénybevételtől nem fáradtam el annyira, mint a lehetetlenségtől, Olyan körülmények közöli élő és úgy gondolkodó emberekkel találkoztam, akikkel veszekednem kellett a saját érdekükben, Abban az időben tanultam meg, hogy soha, semmiért nem sznbud elcsüggednem, mert akkor feladom, Es nyűg lesz a munkám, Robot, Evekkel később a férjem Kecskemétre került az Erdészeti Kutatóintézethez, Azóta dolgozom itt az SZTK-ban.

— S ha űfra kezdhetné?

— Semmit néni csinálnék másként, Azt az utat is végigjárnám, amit annak idején ».Hu- néntűlon, Jó Iskola volt,

A. M.

A kerámia nagy mestere, a tréfás kedvű Gorka Géza mesélte. hogy a kerámia mestersége Ádám-Eváig vezethető vissza. Amikor ugyanis a bibliai úristen a világ teremtése után hozzá fogott az ember megformálásához. Adám olyan tökéletesre sikerült, hogy az Űr kénytelen volt újból hozzáfogni az ember teremtéséhez. Meggyért« agyagból és ezzel gyanútlanul megteremtette Évát. Ez az alkotása már kedvére sikerült, mert Adám képére és hasonlatosságára gyúr. la Évát a „képlékeny" agyagból, Gorka Géza anekdótájn arra figyelmeztet, hogy a kerámia múltja végtelen, egyidős az emberrel és az agyag művészete mindenre képes, még arra is, hogy emberivé tegye az anyagot. Arról már nem szól, de tudjuk, hogy- az agyagedényeket az ember letelepedésének idején, az újabb kőkorszakbnn, a nők ké- szítették, A fazekas mesterség később a férfiak birtoka lett, a család nőtagjai legfeljebb írókéz- lek, vagyis kis csőrös edénykével rajzolták, írták fel a díszítést,

Ma szinte és Ismét többségben varrnak’ női keramikusaink, Es

máig készítünk úgy agyagformá- kat, edényeket, dísztárgyakat, mint. őseink: agyaghurkákból, agyaglapocskákból felrakva, s többek között éppen idei Mun- kácsy-díjasunk, P. Benkő Ilona. Réven a vesszőből, háncsból, tökből, bőrből készült formákat tapasztották körül agyaggal, s miután elégették a könnyen égő törzset, megmaradt az agyagból való forma, a kerámia, A korongon készült edény későbbi, talán a kelták öröksége. Mai kerámiánk az alakítás, égetés, színezés minden módszerével él,

De mire való egyáltalán a színezés, u máz? A máz a lyukacsos agyag felületén üvegszerű réteget képez, színei egyrész díszítik a formát, másrészt védelmet nyújtanak, nem engedik át a folyadékot és sima felületükkel biztosítják a kerámia tisztaságát, Van, aki a mázas kerámiára esküszik, van aki a mázatlanra. Ne értékeljük kevesebbre a mázat lant, vagy azokat, melyeknek felülete kevésbé hivalkodó, Sajnos, még bőven találkozunk olyan előítélettel, mely a fényes piros mázat többre értékeli a fénytelen szürkék csodálatos árnyalatainál. A népi kerámiában alig vették észre a dél-zalai mázatlan edényeket, lakodalmas fazekakat, locsolókat, főzőedényeket, zsíros bödönöket, bármily csodálatos remekel az emberi kéznek, annál Inkább dicsérték, például a sümegi cifra kerámiát, Pedig a színezés gyakran csak a hibákat fedi, s a vásárló hiúságára ügyel.

A kerámia művészi megformálása végtelen, az emberek ízlése változó, s nincs két egyformája- kás, Ki mit szeressen, abban tanácsot adni lehetetlen. Aki Szombathelyen jár, emlékül talán egy tenyerünkben Is elférő római kori mécses-másolatot hoz magával, s ez a parányi terrakotta edényke becsesebb lehet bármely óriás padlóvázánál? Miért? Mert minden íze, része az emberi szükségletből nőtt ki, az emberhez igazodik, S mert ma olyan elterjedné vált a kerámia, bizonyosan az Is Indokolja, hogy: az embert érezzük benne, magunkat, múltunkat, s újból és újból kísérletek nagyszerű lehetőségeit,

K, A.

(22.) Utána minduntalan eszembe jutott. Még felelés közben 1$, a táblánál, pedig ott kénytelen voltam koncentrálni, mert Falud! előre informált, hogy ez az én utolsó futamom, úgy üljem meg a lo. vat, hogy most dől el, megka- pom-e a négyest matekból. Tele- Írtam számokkal bíz egész táblát. Faludl egyszer se szólt közbe.

Csupa kréta volt már a kezem. Amíg be nem fejeztem a krétá- zást, folyamatosan árrá gondol, tam, hogy Tamarának! a szőke haja egyik lépésnél jobbra libben, a másik lépésnél balra, A szája Is eszembe jutott. Átlói tartok, sajnáltam magam ott a táblánál, Aztán amikor észleltem az említett közhangulatot magamban, egyszerre olyan1 felháborodás alakult ki bennem magam ellen, hogy ha lett volna bátorságom, odavágtam volna a krétái a sarokba, hogy csak húzzon el matekból Falud!, megér, demlem. De nem volt elég bátorságom. Normálisan eljutottam a szabályszerű eredményhez, és letettem a krétát,

Fajudi közölte, hogy megadja a négyest, de a jövőben méltóz. tassak már az iskola év kezdetétől figyelemre méltatni a matematikát. Megsejtette, hogy csak félig-meddig hallgatok rá, mert megkérdezte:

— Értjük egymást, fiatal honfitársam?

— Igenis, tanár úr — mondtam.

Valahol hátul, Korompai vidé. kén kitört a röhögés. „Igenis, tanár űr" — ezen tényleg csak röhögni lehet, (Korompál ki is húz. ta a gyufát, mert Faludt haladéktalanul a táblához szólította, és megajándékozta’ egy hegyesre faragott fával.)

Történelemórán tudtam, hogy én már nem vagyok érdekes Aba Sámuelnak. Könyököltem, tekln. tetemmel a padot tanulmányoztam, a deszka erezetét, a tintafoltokat, és hagytam, hogy Tamarára gondoljak. Teljesen kikapcsoltam magam a történelem- óra valóságából, és azt játszót, tam, hogy képzeletben hallottam Tamara hangját, Olyan hang, amivel klasszul lehet énekelni, Azt hiszem, mondta Is, hogy benne van a suli válogatott kórusában. Hajlékony (azt hiszem, hajlékonynak mondják), alt hangja van. Olyanokat mondtam képzeletben magamnak a hangjával, amiket a valóságban is mondott vasárnap: „Te aranyos..." Meg: „Ugye, tudod, hogy nagyon aranyos vagy?" — Aztán szózatot intéztem magamhoz, hogy hagyjam már végre a nyavalygást (ez a kifejezés ig tarhosrévi iolklórgyűjtésemből), törődjek bele, hogy legjobb esetben is csak ahhoz va;i bizonyos jogom, hogy utáljam, vagy lefokozzam magam. De akár az egyik, akár a másik variációt választom, átéléssel kell csinálnom az utálóst is, a lefokozást is.

Utolsó szünetben Snuld odajött hozzám a folyosón (zuhogott, nem mehettünk ki az udvarra) és megérdeklődte:

— Le vagy törve a matek miatt? Ne hülyéskedj, Jusson eszedbe, hogy veled együtt is csak négyen vagy öten. kapnak négyest. Ötöst meg tán, senki se.

Ráhagytam, hadd gondolja: hogy a matek miatt tenyészik rajtam a penész. Snukl volt ma az egyetlen az egész osztályból, akit a kőzelembe engedtem. Mégiscsak az egyetlen srác, aki Iránt

bili át.ságot tapasztalok magamban.

— Suli után — mondta — elmehetnénk moziba. Ide a kisplsz- kosba. — Kérdő pillantást vethet, lem rá, mert bővebben Is tájékoztatott; — ,,Az utolsó mozielő- ndás", ez a címe. Keserű sztori, de lehet róla gondolkozni,

Hagytam rnugam rábeszélni, hogy suli után üljünk be fél kettőkor a kispiszkosba.

Snukinak igaza volt: ettől a filmtől nem harapódzik el a lélekben a féktelen optimizmus. Texasban, valahol a mexikói határnál van egy kisváros, ahol egy csomó ember úgy csinál* mintha élne. Esznek, mert a többiek is esznek, isznak, mert a többiek is isznak, lefekszenek egymással, mert a többiek is lefekszenek. A srácok és a lányok még azt hiszik, hogy várnak valamire, a felnőttek már tudják, hogy nem várnak semmire. Egy rokonszenves krapek meghal. Megsiratják, mert így föltűnés nélkül sirathatják a saját kilátástalan életüket. Jön a ciklon* hordja a port, bele a teherautósofőr szemébe is, aki a portól nem látja az utat, és elüt egy fiút, akiről az emberek többsége azt tartotta, hogy félkegyelmű, pedig tudhatták volna, hogy csak néma. Ezt a srácot már csak egy valaki siratja meg: Sonny, a főszereplő. Egy másik srác bevonul katonának, elmegy a Távol-Keletre meghalni vagy megmaradni, ettől egyelőre kétesélyes az élete. Sonny, aki a sérült szeme miatt alkalmatlan a katonai szolgálatra, csak bámul a távolodó autóbusz után, és talán arra gondol, hogy az ő élete szimplán egy esélyes: marad és beleolvad a szürkeségbe, mint mindenki, aki abban a városban a vegetációt alkotja.

Amikor kikóvályogtunk a moziból, egyikünk se szorgalmazta, hogy beszélgessünk. Rágyújtottunk, aztán Snukl azt mondta:

— Helló.

— Helló — mondtam én is.

ö a buszmegálló felé indult, én is hazafelé. De közben meg- gondoltalm magam. Éppen jött az ellenirányú busz, fellöktem rá magam, és hagytam, hadd vigyen, amerre megy.

A belvásorban leszálltam, álmosan tévelyegtem, amerre a lábaim vittek. Kirakatokat bámultam. Ácsorogtam egy markológép mellett, tanulmányoztam, hogyan tépi fel az aszfaltot. A „Muskátli” eszpresszó ablakán kimosolygott rám egy fiatal csaj. Az Intercontinental közelében két izzadt olasz alkudott két kis kurvával, aztán á csajok bedobták a testüket a nyitott sportkocsiba. A Martinéin téren tömeg volt, mert filmet forgattak, aztán mindenki szétszaladt, mert eleredt az eső. Én ig elhúztam a csíkot az árkádok alá, de mire oda- sprinteltem, már csupa víz volt a hajam.

Az esőtől nyúlős félhomály hasalt rá a Belvárosra. Az üzletekben meggyújtották a villanyokat. Csellengtem az árkádok alatt, benézegettem a kirakatokba, és az egyik kirakat egy snack báré volt. Benéztem Ide is, és az egyik asztal mellett megláttam az anyá. mat. Egy ősz alakkal, Hat vagy nyolc kis talpas pohár állt előttük. Anyát csak oldalról láttam, de így is meg tudtam állapítani, hogy ki van bőgve u szeme.

Tovább akartam osionni, és egy pillanat alatt tökéletesen el akartain felejteni, amit láttam, de nem mozdultam, és el se fordultam a snackt bár kirakatától. Álltam és az anyámat és az ősz alakot bámultam. Mint egy fényképezőgép, amit ott felejtettek. Kettőjük közül az ősz alak beszélt. Fáradt volt a portréja, és fejfájós az arcjátéka. Minduntalan beleszivott a cigarettájába, sokáig tüdőn tartotta a füstöt, és amikor elkezdte kifújni, a füst adagokban távozott a szájából: minden' szóhoz egy kis' adag cigarettafüst. Az anyám pedig hallgatta a szöveget, nekitámaszkodott a fejével a snack bár faborításának, félig lehunyta a szemét, nem bólintott és nem is ingatta a fejét, úgy ült ott az ősz alakkal szemben, mint akinek jólesik, hogy beszél, nek hozzá, és mindenféle megnyugtató dolgot mondanak neki.

Nem tudom, mennyi Ideig álltam ott. Az se érdekelt, hogy az árkádok alatt rengeteg ember közeledik, és minden második-harmadik lök rajtam egyet. Kérdést intéztem magamhoz, hogy ml a francnak bámulom az anyámat meg a szeretőjét, de nem kaptam választ.

(Folytatjuk)

±

Műszerek, könyvek között:

Kerámia a lakásban