Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

1976. július 14. • PETŐFI NEPE • « „A KÍVÁNCSISÁG VITT ELŐRE” Szakmunkásból tanár HAZAI TÁJAKON Ahol a majki remeték éltek Cseh, Miklós a Kecskeméti 623. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára. Mellesleg az in­tézmény szakszervezeti bizottsá­gának a titkára. Harminckét esz­tendős. Évek óta annak az isko­lának a falai között oktatja, ne­veli a jövő szakmunkásait, ahol nem is olyan régen még ő ma­ga is szerszámkészítő-tanuló volt. — Hogyan is kezdődött? — Parasztgyerek voltam. Elő­ször a lakatosszakmát tanultam, majd átmentem szerszámkészítő­nek. Ez a vasipari szakmák gyöngye. Aki ezt csinálja, annak kell tudni forgácsolni, edzeni, marni, köszörülni, esztergálni — és annyi mindent még! Szeren­csére jó tanuló voltam, s már akkor is, mint később, elsősor­ban a kíváncsiság vitt előre. Sze­rettem tanulni, jó érzés volt. ha valamit megértettem, ha valamit meg tudtam csinálni. — Mi történt a szakmunkásbi­zonyítvány megszerzése után? A jelek azt mutatják: nem hagyta abba a tanulást. — Beiratkoztam a pécsi tech­nikumba (azóta szakközépiskola lett), de közben bevonultam ka­tonának. Elhatároztam, hogy ott is tanulok. Mivel előtte már az MHSZ-nél jogosítványt szerez­tem, gépkocsivezető lettem. S ha szabad időm volt, siettem tanul­ni, készültem a vizsgákra. Még a leszerelésem előtt leérettségiztem. — De azért a katonaságnál sem hanyagolta el a munkáját. Ezt mutatja, hogy kétszeresen kiváló katona lett. kitüntették, s meg­kapta az elsőosztályú gépkocsive. zető kitüntetést is. — Elvégeztem a munkámat, ennyi az egész. — Közben megnősült, ugye9 Igaz. hogy a felesége is pedagó­gus? — Igen. Magyar—orosz szakos tanár. Jelenleg a Szovjetunióban gyakorolhatja a nyelvet. — Az érettségi után mit csi­nált? — Mini szerszámkészítő szak­munkás dolgoztam. Majd kapva- kaptam az ajánlaton, hogy jöjjek el szakoktatónak, ide a 623. szá­mú iskolába. Hiszen Tóth László igazgató kezdettől a tanulásra biztatott. — Ez mit jelentett akkor kö­zelebbről? — Nagy. nagy örömet! Ott. ahol néhány éve még én tanultam, most oktathattam a fiatalokat. Közben a tanulást sem hagytam abba. Letettem a mechanikai mű­szerész vizsgát, s ezzel hivatalo­san három szakmám lett. Ugyanis hivatásos gépkocsivezetői jogosít­ványom is volt már. egy ideig előadóként dolgoztam a gépjár­művezetői tanfolyamokon. —* S ezek után még tovább akart tanulni, a diplomája azt mutatja. — Igen. de közben a budapesti egyetemen műszaki szakoktatói oklevelet szereztem. Ebben az ok­tatási formában már pedagógiát is, filozófiát is tanultam. Gond'4- tam, kár lenne abbahagyni A feleségem is biztatott: csináljon tovább. Pedig már két gyerme­künk lett. De ő mindent magára vállalt otthon, hogy haladjak, hogy sikerüljön. Tulajdonképpen ekkor lett igazán kedvem a ta­nuláshoz. Nem túlzók, ha így mondom: szárnyakat kaptam. — Hol tanult tovább? — A szegedi főiskolán. Gon­dolhatja, mekkora volt az örö­münk, amikor hazavittem a ta­nári diplomát. A tanítványaim eljöttek Szegedre, a diplomaosztó ünnepségre; megható volt. — Mint pedagógus, milyen fő alapelveket tart szem előtt első­sorban? — A sokoldalú ráhatást, a kö­zös élményeket. S azt, hogy az elméleti dolgok, ismeretek mel­lett, egyetlen percre se hanya­golják el a fiatalok a gyakorla­tot. A szakmai képzés mellett ezért kapnak nagy szerepet a kü­lönböző társadalmi munkák. Ezeket igyekszünk játékosan, ér­dekesen elvégezni, például ki­rándulásokkal egybekötni. — Milyen volt az elmúlt tan­év ? — Nehéz. Heti huszonkilenc órában tanítottam. De szép is volt. Például az osztályom első lett a brigádversenyekben. — Másoktól tudom, hogy a rendszeres tanulás mellett szakí­tott időt a műszaki kísérletezésre is. — Egy-két újításomat elfogad­ták. Elsőnek az új fajta üregelő szerszámot. Vagy amikor a ma­rógépet átalakítottam vésőgéppé. — Mire a legbüszkébb? — Hogy soha. sehol nem kér­tem vizsgahalasztást. — S a tanári, oktatói munká­jával kapcsolatban? — Arra. hogy megértem a ta­nítványaimat. S ez elsősorban azért van. mert mindent, amit ők tesznek, magam is végigcsi­náltam. — Elégedett az életével? — Igen. s talán azért, mert mindenért megdolgoztam. Varga Mihály Magyarország története - tíz kötetben • A könyvhét alkalmával ke­rült a könyvesboltokba egy vas­kos kötet, címoldalán a felírás­sal: Magyarország története 1918 —1945. Aki fellapozta a belső címlapot is, láthatta, hogy a ter­jedelmes, sárga borítóval ellá­tott kötet egy sorozat első köte­teként látott napvilágot, hiszen a címoldal mellett ott állt: Ma­gyarország története tíz kötet­ben. Ilyen terjedelmes, részle­tező, s mégis az ország történe­tét egységbe fogó összefoglalás hosszú idő óta nem jelent meg Magyarországon. Ha valaki gaz­dagon illusztrált kézikönyvet keresett, amelyben az őt érdek­lő kérdésre választ találhatott, csak régi, szemléletében és anyagában elavult munkák kö­zött válogathatott. Még a múlt század végén, a millennium alkalmával látott napvilágot az akkori reprezen­tatív összefoglalás, az ugyancsak tízkötetes Magyar Nemzet Tör­ténete. Ez a mai napig legrész- letezőbb összefoglalás kora tu­dományos színvonalán, s nem utolsósorban az igényeket mesz- szemenően kielégítő, szép kiál­lításba, gazdagon illusztrálva, aranyozott kötéssel ellátva lá­tott napvilágot. Szerzői akkori történetírásunk legjobb szakér­tői voltak. Felesleges mondanunk, hogy az azóta eltelt nyolcvan esztendő során mennyi minden­be előre lépett a történetírás, mennyi újat tártak fel, mennyi mindent másként ítélük meg, máskét magyarázunk, mint ak­koriban. A Horty-korszak történetírása is megalkotta a maga reprezen­tatív összefoglalását. Az öt, il­letve nyolc kötetben is kiadott Magyar Történet mindössze két szerző műve volt, Hóman Bá­linté és Szekfű Gyuláé, s mai napig is mint „a Hóman—Szekfű” említettetik a történeti köztu­datban. Feldolgozásuk 1918-ig követte történelmünket, a kor­szak uralkodó, ellenforradalmi szemléletének megfelelő beállí­tásban. Magyarázó elvül, az esz­mék változása, fejlődése szolgált — elvonatkoztattak a társadalom reális életéről, gazdasági alapza­tától, vagyis ún. „szellemtörté­neti” beállításban elemezték a múlt eseményeit. • A felszabadulás után persze jó néhány rövidebb összefoglaló feldolgozás látott napvilágot, de a nagy, reprezentatív összefog­lalás mégis három évtizedig váratott magára. S ez nem vé­letlen, hiszen a feladat nem az volt, hogy egyszerűen eltérő ér­tékelési szempontok alapján „új­>11'! n 91*1 'J91UOU I filial „ráírják” a történelmet (mint sokan hiszik), hanem az, hogy gazdagítsák, elmélyítsék a múlt­ról alkotott ismereteinket. A fel- szabadulás után földesúri és egyházi levéltárak egész sora vált hozzáférhetővé, gazdagodtak a források megközelítésének a módszerei, s ennek nyomán újabb és újabb eredmények szü­lettek. Csak mostanra érett meg annak a lehetősége, hogy az el­ért eredményeket új szintézisbe, együttes feldolgozásba egyesítsék. Mit fog tartalmazni az új Ma­gyarország története? Már címé­ben is eltér elődéitől. A múlt századi Magyar nemzet története az állítólag örökké létező nem­zet múltjáról kíván beszámolni. (Ma már tudjuk, hogy a nem­zet történeti képződmény, csak az újkorban alakult ki nálunk is, másutt is.) A Magyar Történet a változó világban mindig vál­tozatlanul maradó „magyarság” útját követte volna nyomon. De a történelemben ilyen változat­lanul maradó sajátságokat sem lehet felfedezni. Még maga a változatlannak gondolt nyelv is alakul, fejlődik. Mint címével is kifejezi, a Ma­gyarország története, az ország, vagyis az állammá szerveződött társadalom életét kíséri nyomon. (Első kötetében bemutatja per­sze a honfoglalás előtti Ma­gyarország történetét, de be­számol a Kárpát-medence honfoglalás előtti történe­téről is.) A történeti elemzések tehát nemcsak a magyarságra, hanem a velünk együttélő nem­zetiségekre is kiterjednek. Ma­gától értetődik, hogy a feldol­gozás a nemzetközi összefüggé­sekre, az egyetemes történet ese­ményeire is kiterjed. A most megjelent kötet, a történeti va­lóságnak megfelelően, a mai or­szágterülettel egyező Horthy-kori Magyarország történetét mutatja be. A tízkötetes sorozat egyes kö­tetei az elkészülés sorrendjében látnak majd napvilágot. Már be­szerezhető, mint említettük, az 1918 —1945 közötti történelemről szó­ló, talán a legnagyobb érdeklő­désre számot tartó, gazdagon il­lusztrált kötet. Jövőre jelenik meg az 1848—1918 közötti kor­szakot tárgyaló két újabb kö­tet, majd feltehetőleg az év­tized végére az 1790—1848 kö­zötti, más szóval a reformkori kötet. A tervezett korszakbeosz­tás szerint a kezdetektől 1526-ig két, 1526-tól 1790-ig újabb két kötet mutatja be az eseménye­ket. összesen tehát nyolc kötet jelenik meg majd, amely a fel- szabadulásig egységes ívben vá­zolja fel történelmünket. Az 1945 utáni korszakkal a kilen­cedik kötet foglalkozik. Végeze­tül a befejező, tizedik kötet a történetírás történetét és a tárgy- és névmutatókat tartalmazza majd. A hatalmas, évek óta készülő, s csak hosszú évek múlva be­teljesedő vállalkozásban történé­szek tucatjai vesznek részt. (A munkálatokat a Magyar Tudo­mányos Akadémia Történettudo­mányi Intézete fogja össze.) • Ki fogja majd ezt a tíz kö­tetet egyvégtében elolvasni? Te­szik fel sokszor a kérdést — helytelenül. A több ezer olda­las összefoglalás nyilvánvalóan nem azzal a céllal készül, hogy minden művelődni kívánó em­ber végigolvassa. Kézikönyv lesz, amely azt a célt szolgálja, hogy mindazok, akik valamely ese­mény, adat, vagy történeti kor­szak iránt érdeklődnek, könnyen találjanak pontos, megbízható, tu­dományos színvonalú adatbázisra és ábrázolásra. G. A. Székesfehérvárról Komárom felé utazóban az ember ha el­hagyja Kőhányáspusztát, a dim- beken-dombokon ringatózó erdők- között kíváncsian lesi, mikor bukkan fel baloldalt a rnagá- n>os torony. A torony, amely­nek oldalait marja az idő, a templomot mellette már megette az enyészet. A falak nyoma, a szélvonalak árulkodnak csak afe­lől, hogy itt valaha épület állt. Nem is akármilyen, hanem ha­talmas egyház. Fejér megye ha­tárától hajításnyira észak felől terül el Majk, ez a kedves kis pusztaság, ahol egykor a kamal- duh szerzetesek klastroma és te­lepülése volt. . Ez a páratlan érdekességű és csodálatosan szép hely nemré­giben még halálra volt ítélve. Két változata fenyegette a vég leges pusztulásnak: az egyik az ember által való elhanyagoltság­ból fakadó enyészet, párosulva a lelkiismeretlen egyének szándé­kos rongálásával. A másik pedig: szó volt róla, hogy a majki dom­bok alatt jelentős szénvagyon hú­zódik, és mivel annak bányaszá- sát megkezdik, a felbecsülhetet­len értékű érdekességet le kell bontani. A Magyar Műemlékvédelem című folyóiratból idézünk: „Ha­zai müemlékállományunk egye­di alkotása, s a közép-európai barokk építészetnek is egyik sa­játos emléke a magyar kamalduii remeteség: a pusztuló sorsában is különös bájt sugárzó majki műemlék-együttes”. Nemcsak a magányosan roskadozó torony, hanem körülötte — mint kotiós körül a csibék — az apró reme­tecellák, valamint az aránylag még épen maradt konvent-épület. Tizennyolc ház és főúri címer A majki szerzetes-település tör­ténete a XIII. századba nyúlik vissza, ebben az időben a pre ■ montreiek alapítottak itt prépost - ságot, amely az egykori római alapítású város, Quirinium rom­jaira épült. 1388-ban Zsigmond király innen keltezi egyik okle­velét. A premontrei prépostság a törökdúlás idején teljesen el­pusztult. írásos emlékei alig-abg maradtak. A XVIII. század első évtizedeiben Eszterházy József gróf, a terült'! birtokosa lehető­séget adott a kamalduii remeték­nek, hogy Majkon letelepedje­nek. A kamalduii remeték — a ren­di előírásoknak megfelelően — külön kis házacskákban laktak, amelyekben a hálószobácskan és a konyhán kívül 3x3 méter nagyságú kápolna, kéziműhylv es kis kert is tartozott. Tizennyolc főpap és főúri család járult hoz- . .jä&i -HéS' • Az' egykori szerzelesi házacskák, rajtuk az építtető főúri család címere. zá az építkezésekhez. A ma is meglevő házakon ott láthatóit az alapítók kőbe vésett családi cí­merei: Cziráky, Eszterházy gró­fok, Sauer grófné, Eszterházy Imre nyitrai püspök és még so­kan mások. A kőből faragott cí­mer mindegyike képzőművészeti remekmű és jeles ismert mester alkotása. Nem koldulhattak ... Mivel ebben az időben rend­kívül elszaporodtak hazánkban a kolduló szerzetesek, Groll Adolf győri püspök csak azzal a felté­tellel engedélyezte a remeték Majkon való letelepedését, hogy a koldulástól tartózkodnak és ki­zárólag saját munkájukból fog­nak megélni. Evégből szániottak- vetettek, halastavat gondoztak és kisipari kézimunkával is foglal­koztak. Mikor meglátogattuk a megle­hetősen elhanyagolt, pusztuló helyzetben levő telepet, Banlló Andrásné gondnoknő kinyitotta előttünk a hatalmas konventépii- let kapuit. Megnézhettük a belül­ről csodálatosan kiképzett, szin­te felbecsülhetetlen értékű fres­kókkal díszített épületet, amely­ben nemrégiben még mezőgazda­sági szakmunkásképző iskola mű­ködött. Természetesen a rongálás nyomai bőven meglátszanak az épületen, s a feltűnő épségben maradt freskókon is, amelyek a XVIII. század első felében élt leghíresebb festők és szobrászok alkotásai. A remetecellák közül már csak néhányban maradt meg az oltárképek egy darabja, a töb­bit lekaparták, lemeszelték az oda betelepített családok. Mikor II. József 1782-ben a majki remeteséget eltörölte, a K 0 Emma néni, Csákvári Gézáné nyugdíjas tanítónő 94 évvel ezelőtt született abban a szer­zetesi lakban, amelyben ma is él. • Márványkávás kút, kovácsolt­vas résszel. Ángyom emlékezik yvfem egyszer megénekeltem *■ ’ már az utóbbi esztendők­ben Ángyomat. Írtam a betűvel, az irodalommal való szép és megható összeszerelmesedéséről, s idéztem egyszerű vallomását életsorsának annyiakkal közös jvbbrafordulásáról. Most arról akarok szólni — a tényhez méltó, meghatottan szép szavakkal —, hogy Ángyom nem­régiben nagy fába vágta a fejszé­jét. (Persze a mondás képletesebb értelmében, hiszen valaki 80. élet­évében, kiváltképp ha asszony­személy, a fejszével már nemigen bíbelődik.) Szó ami szó, elhatá­rozta, hogy megírja a falunk tör­ténetét. Nem valami monográ­fiára gondolt ő, nem helytörténe­ti dokumentumra: egyszerű, köz­vetlen, paraszti szókkal ejtett em­lékezést eszkábált össze — az „anyagbeszerzéstől”, meg a ház­tartástól ellopott „üres” óráiban — o rég. és a közelebbi múltról, a porszemnyi, Tisza-parti tele­pülés mindennapjairól, emberei­ről, szokásairól. Büszkén, de mégis aggódó lé­lekkel figyeltem az íróeszközzel vívott erőfeszítéseit. Hiszen már maga a kilencedik évtized küszöbe is tiszteletre méltó. Hát még ha a bámulatos igyekezetét beteg szervek makacs rakoncát­lankodása is nehezíti... lóvékén át — jóformán titok- ban, szinte lopva gyűjtö­gette mindazt, ami jellemző adat a falunkra — és csakis a miénk­re. Viselet, szólások, babonák és imádságok, névnapi köszöntők, ‘káromkodások; születés, szerelem, halál együtthatói, ősöktől örökölt igék, s még ki tudná megmonda­ni mi minden gyűlt a tolla he­gyén. Lassacskán össze is állt a valóságos kis kötet, amelynek anyagát egy régi tisztelője író­gépbe tette. S most előttem van Szülőfalum históriája: a nép, aho-- gyan megismertem és megszeret­tem: a táj, a szőke folyóval öve­zett és füzekkel ékes; játékok, amelyeket gyerekfővel magam is szinte a végkimerülésig élveztem, s melyek legtöbbje azóta feledés­be ment; rigmusok, amelyeket áhítattal dünnyögtünk, nem tud­ván még, hogy csaknem évezred távolából tolultam a nyelvünkre; szavak, mondások, amelyek haj­dani — tán besenyő — elődök gondolatvilágát őrzik. f apozgatva Ángyom könny- fakasztó emlékezéseit, ott járok a faluban, határában, pusz­táiban és erdeiben, amelyek ne­gyedszázadnál hosszabb időn át voltak otthonom, mindennapjaim szemtanúi, s amelyektől több mint negyedszázada már, hogy elszakadtam. Fájón és végérvé­nyesen. Fölcsengenek a sorok nyomán a réges-régi határrészek nevei: Kurjantó, Maláderdö. Ciprus-szi­get, Paptava, Kis-éralj, Bócér, Kisdebrecen, Csurgó, Kurázs... Es mintha újra bennük élnék: a Kurjantóban szüretelnék, a szi­• Csak ez a magányos torony maradt meg a templomból. telep lakói elszéledtek szerte az országban, az épületek pedig többször gazdát cseréltek. A fő­templom egyházi rendeltetése megszűnt, lebontották, bútorait széthordták. Amiről tudomásunk van: a csodálatos szépművesség­gel faragott főoltár, szószék és a sekrestye berendezésének egy- egy része Komáromban, Orosz­lányban, Tatán és a váli katoli­kus templomban található. Majk megmarad! Majk részét képezi az egyete­mes magyar kultúrkincsnek, pá­ratlan ,műemléki érdekessége foly­tán izgatja a szépért és jóért lelkesedőket. Kérdés, mi lesz en­nek a jobb sorsra érdemes es — ha jó kézbe kerül az ügy — nagyobbra hivatott telepnek a sorsa? Dr. Dercsényi Dezső profesz- szor, az Országos Műemlékfelii- gyelőség igazgatója arról tájékoz­tatott bennünket: — Majk megmarad, nem fogjak lebontani. Még nem dőlt el, hogy milyen művészi vagy idegenfor­galmi rendeltetése lesz. A terve­ken most dolgozunk az illetéke­sekkel együtt. Akár művésztelepet, vagy ide­genforgalmi centrumot létesíte­nek itt, a magyar művészetnek nagy nyeresége lesz, ha a maga nemében páratlan szépségű Un- malduli monostort és a szerzetes- házacskákat a nagyközönség előtt megnyitják. Kép és szöveg: Balogh József geten a világ legcsodálatosabb kecsegepörköltjét enném (ágy­nak jócskán füstölt szalonna, s természetesen csakis a Tiszából a bográcsba merített vízzel igazi!) amelyet Magda Jóska halász­cimborám mesteri elkészítésében kóstoltam utoljára, nagyon ré­gen, de az íze ma is a számban van. A Kis-éralj a libapásztorok mindenkori tanyája volt annak idején, a Kisdebrecen sárgaföld­jéből özönvíz előtti csontok, ősi ékszerek kerültek elő, míg a Bó­cér csikók, rákok, ficánkoló nagy testű halak garmadájával fize­tett ... Évek sokának mélyrétegébe süllyedt gyerekkorom, de jó volt Ángyom emlékezései nyomán visszaidézni téged, s veled együtt szülőhelyem méznél édesebb táj­szavait, hol-volt-hol-nem-volt le­gendákat, ma már ellenőrizhetet­len hitelességű, de hinni-oly-szép meséket. I ngyöm, kedves! Hogyan köszönjem meg magának, hogy az éjszakákon át rótt betűi jóvoltából visszavitt a múltba, haza! Jóba Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom