Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-30 / 179. szám

1976. július 30. • PETŐFI NlPE • 6

Klauz József határőr százados katonái a szocialista versenymoz- gálom követelményeit jól, a kiváló ifjúsági klub pályázat feltételeit pedig a legmagasabb szinten teljesítették, az aranykoszorús Ifjúsági Klub címet nyerték.

Ä határőrök egy évvel ezelőtt — hallottuk Kovács Miklós hadnagytól — két alapvető célt tűzték maguk elé: mindenki a határőrizet megszilárdításáért dolgozzon és a szocialista közösség kialakításáért tevékenykedjen. Az őrs vezetői és a KlSZ-alapszer- vezet vezetősége a nevelőmunka konkrét feladatait folyamatosan nyilvántartották és legfontosabbnak a katonák jellemtulajdonságainak tanulmányozását, megismerését és egy-egy határőrnél felismert jellemhiba megszüntetésére irányuló nevelést tartották.

A hadnagy példaként elmondta, hogy az egyik hartárőr — aki bevonulása előtt nehézgépkezelő volt — lassan tudott beilleszkedni a katonaközösségbe, több fegyelemsértést követett el, lebecsülte harcostársait, nem vállalt társadalmi munkát. Az ifjúsági klub vezetősége a katonát képzettségének és érdeklődési körének megfelelő munkára kérte fel és a legapróbb eredmnéyeit is elismerte. A katona ösztönzése eredményesnek bizonyult, mert mind magatartásában, mind cselekedeteiben változás történt.

Az ifjúsági klub tehetséges vezetői széles körű kapcsolatot építettek ki Kelebia körzetében élő fiatalokkal és eredményesen szerepeltek a KISZ által szervezett vetélkedőkön! is.

A reális célok megvalósításáért végzett közös munka tehát Klauz József százados őrsén is nagyszerű eredményekhez vezetett. G. B.

• A szocialista versenymozgalom győztesei.

Porcelánok Hollóházáról

• Ezen a héten (art az a porcelán bemutató és vásár Kecskeméten, amelyet az Alföld áruház rendezett. A mintegy félmillió forintot érő termékek a Hollóházi Porcelángyárból érkeztek. Az olcsóbb, egyszerűbb áruk éppúgy megtalálhatók közöttük, mint a kézzel , Festett drágábbak. A vásárlók is hamar kaptak az alkalmon: máris kétszer annyi porcelánt vesznek, mint egyéb időkben.

Képünkön a kollekció egy része. (Tóth Sándor felvétele)

mái témánk

Tegnap,

ma,

holnap

A minap egy riportalany a rádióban azt mondta, hogy őt leginkább a történelem érdekli. S hozzátette: a középkor nem kelti fel a figyelmét, mert — úgyr mond — annak semmi köze nincs a mához. Ez utóbbi kijelentés hallatán, gondolom, sokan elgondolkoztak. Hát vannak, akik nem tudják, hogy a történelem egy olyan megszakítatlan folyamat, amelyben az örökké változó élet állandó ezer és millió — új és új — arcát villantja fel előttünk? Lehetséges, hogy ma egy művelődő, gondolkodó ember nem érti a dolgok dialektikus összefüggéseinek mikéntjét?

Veres Péter immár klasz- sziüusnak számitó mondása szerint az emberiséget (tehát a társadalmat, a történél met is) úgy kell szem. lélni és ábrázolni, „amint jön a tegnapból és megyen a holnap felé”. Ami azt jelenti elsősorban, hogy semmi sem áll mozdulatlanul a világban, hanem minden változó és minden egymásra ható és örökké átalakuló. Éppen ezért nem állíthatjuk, hogy az előttünk lezajlott történelmi eseményekhez, a mi mostani életünket 'megelőző emberi életekhez, a már tovatűnt korokhoz, korszakokhoz nincs közünk.

A marxizmus klasszikusai, s velük együtt a mindenkori leghaladóbb gondolkodók egyformán a múlt tanulmányozására, fokozott, s alapos megismerésére tor nitották az emberiséget. S az is közhely számba megy ma már, hogy nem volt „sötét középkor”, mint a reakciós történetírás egy ideig hirdette. Ellenkezőleg, Szerb Antalnak van igaza, aki azt állította, hogy a középkori nagyszerű alkotásaiban a kultúra „végtelen felé törő nyugtalansá- I pa" mutatkozik meg. S vele együtt hányán és hányán igyekeztek — ma is — a középkort a maga teljes valójában, igazi és sokrétű gazdagságában megmutatni.

Mindahhoz, amit a nagyszerű középkor produkált, sok-sok közünk van tehát. Sőt: mai fejlődésünk egyik alapjának, előfeltételének kell tekintenünk a megelőző századok emberi v ívfnányait.

A tegnap, ma és holnap így válik egységes és ösz- szefüggő egésszé tudatunkban.

Vargn Mihály

HAZAI TÁJAKON

Római városka a Sárvíz partján

Csodálatosan szép kincseket rejteget a szabadbattyáni Sárvíz partján elterülő Fövényesi puszta. A nagy idegenforgalmi vonulásban az autók százezrei száguldanak el a battyáni elágazásnál felállított tábla mellett, amely a Tác határában folyó gorsiumi ásatásokat jelzi. A Balatonhoz siető utasok nem is sejtik, hogy a táblától alig kilométerre a római kori építészet egyik legszebb kisvárosát láthatnák, ha fáradságot vennének az odakanyarodás- ra.

A múlt század hatvanas éveiben Rómer Flóris, a magyar régészet európai hírű úttörője felhívta a figyelmet, hogy a táci országút beszögellésében, a pusztán római kori településnek kell'lennie. A hellyer-közzel felbukkanó leletekből jutott erre a következtetésre.

A Sárvizet átszelő híd építésekor előkerült útmaradványok arra mutattak, hogy ezen a vidéken vezetett el az Aquincumba vezető hadiút. Ezeken a megfeketedett, megkopott köveken hajdan római légiók vonultak nagy csatákba, vagy éppen állomáshelyeikre.

A római hódítás korszakában éppen kedvező földrajzi helyzete következtében lett Gorsium az I. század közepén római állomás. Az I. és II. században szerte a vonuló utak mentén kőből állomásokat építettek, amelyeket a birodalom belsejéből ide telepített megbízható római polgárok • népesítettek be.

Egy ilyen kis római kori településen nélkülözhetetlen volt az iparosok munkája. B'zonvíték erre, hogy a Villa Amasia keleti oldalán két különböző szintű négyszögű épületet találtak. Az éoület sarkain faoszlopok tartották a tetőzetet, a padozat téglából készült. Kemence van az éoület mellett, közvetlen szomszédságában nagy mennyiségű vasrögeel. Mi mást bizonyít ez, mint hogy kovácsműhely volt ebben a helyiségben, ahol harci és társzekerek vasalását végezték, lándzsákat és í.iivégeket kovácsoltak.

A Villa Amasiahoz vezető út két, oldalát meghökkentő szépségű kőemlékek, sírkőtöredékek, oltárkövek. épületelemek és szobiok díszítik. A Villa Amasia — ez a csodálatos kiképzésű épület — méreteiben Igen tekintélyes: hossza 65 méter, szélessége 49. A római kori építkezések kulturált, ságának bizonyítékai közül itt Is számosat láthatunk: a padozat alatti légfűtés vezetékei ma Is megvannak, továbbá a helyiség, ahonnan a fűtés történt. A fürdő alatt ma Is jó állapotban levő ólomcső vonul el, ez gondolkodott az egész épület vízellátásáról.

Az eddigi feltárt leletekből következtetve Gorsium nem nagy, de annál jelentősebb település volt a maga korában. Ezt több nevezetes temploma Is bizonyítja. Ezek közül az egyiket Severus és Caracalla császárok emelték, egy másikat Marcus császár szentelt fel.

Az egész feltárás egyik legérdekesebb és a régészek szerint egyedülálló része a temető. Gor- siumot az eddigi bizonyítékok szerint több temető vette körül.

Ezek közül azonban eddig legjelentősebb a Villa Leporis szomszédságában elterülő, úgynevezett Margit-telepi temető. Az itt élő rómaiak halottaikat részben szabályos, ásott sírgödörbe helyezték, de nagyobb részben téglakoporsót alkalmaztak, amit tgtő- cseréppel fedtek be.

Rengeteg római kori épület és felszerelés látható Magyarországon, ilyen épen maradt, eddig még nem bolygatott temetőt azonban eddig csak a Fejér megyei Tácon, azaz Gorsiumban találtak. Természetesen a régészek az egész temetőt feltárják és ha ez megtörtént, rendkívül érdekes adatok birtokába jutunk majd a rómaiak temetkezésével kapcsolatban.

Néhány évvel ezelőtt légi „röntgenfelvételt” készítettek a föld alatti városkáról, ősszel ugyanis a növényzet elszíneződése mutatja. hogy a talaj alatt tégla, vagy kőfal húzódik, így a feltárást végző muzeológusok most már szinte térkép után fedik fel a római városka rejtélyét.

Sajnos, a pusztulás, pusztítás Gorslumot sem kímélte. 178-ban és 280-ban a szarmaták és mar- comannok rombolták le. A legnagyobb károsodás talán akkor érte amikor — az országalapító I. István korában — a már elha• Egy előkelő Ifjú hölgy síremléke.

gyott épületek építőköveit elhurcolták. A fehérvári bazilika feltárásakor számos innen származó kődarabot találtak. Székesfehérvárnak úgyszólván valamennyi középkori középülete gorsiumi kö- vekből épült fel.

Gorsium teljes feltárása majd csak 20—25 év múlva fejeződik be.

Kép és szöveg: Balogh József

CB.) Ügy éljek, hogy ez a csaj (Jurnikné) tviszonylag rövid idő •dat! ki fogja csinálni az apósát. Addig idegesíti, hogy aztán majd jön a második infarktus, és akkor snitt az öregnek.

Viszonylag vidámabb téma: a mai klubdélután. (Most vagy lefekszem durmolni, vagy leírom a klubdélutánt. Hát akkor leírom.) Első szám a Fürkészda- rúzs Trió volt, szatirikus rigmusokat adtak elő köztiszteletben álló gimnáziumunk életének bizonyos fonákságairól, elsősorban azokról az emberszabásúakról, akik nem veszik tekintetbe a vészes takarítónő-hiányt, és oly hanyagul végzik az anyagcsere bizonyos fázisait a 00 feliratú helyiségekben, mintha ott naponta takarítana utánuk valaki. Erkölcsi tanulságként Fürkészdarázsék elgitározták, hogy a mi életkorunkkal már együtt járhatna az a szerzett tulajdonság, amit köz- használatú szóval szobatisztaságnak neveznek.

Én voltam a második szám. Igyekeztem gyilkos humorral spékelni Franz-Josef Strauss nyugatnémet zsírsertés- és diktátor-jelöltről szóló előadásomat, amiben kimutattam, hogy F. J. Strauss hatalmi törekvései tulajdonképpen mély lélektani magyarázatra szorulnak, hiszen arról van szó, hogy tudat alatt hentes és mészáros ősei mesterségét akarja folytatni vágóhídfőnöki minőségben, amikor azt hangoztatja, hogy a Német Szövetségi Köztársaság egy nagy disznóól. Ha ugyanis eléri, hogy ennek a disznóólnak ő legyen a vezér- igazgatója, akkor kizárólag tőle függhet, ki megy a vágóhídra, és ki hízhat tovább stb. A hallgatóság többsége vette a lapot, és értékelte fanyar humoromat (még olyan fejek is, mint Korompai és Simek, akik pedig köpnek a politikára).

Utánam Kovács Emese (mint

Vendég) és három társa adott elő angolul néhány rock-nótát a Fürkészdarázs gitárosok kisereiével (legjobb volt a Waterloo, amivel az Abba együttes tavaly az Eurovíziós tevéoanzaj győztese lett, és Emese meg a másik három jól utánozták Abbúékat).

Műsor után Betli bekapcsolta a magnót, és a többség ugrálni csödült. Én félreültem Kollár Ildivel, mert eleme.te otaionról u National Geographic legújabb számát, és el kellett döntenem, van-e benne olyan cikk, ami miatt Ildivel ellophassam néhány napra (az apja ugyanis úgy vigyáz a National Geographic-ra mint Khadfi a Koránra). Amíg a folyóiratot lapoztam, odajött hozzánk a vendégeink (III,c) közül a jótestű szőke (akire Amadé Kati már felhívta a figyelmemet), hogy érdeklődjön tőlem (éppen tőlem), hol kaphatna egy üveg Colát. Mondtam neki, hogy a büfében, ami a klubdélutánok idején mindig nyitva tart, és erről őneki ugyanúgy kell tudnia, mint mindenkinek ebben a suliban. Félrehajtotta a fejét, és mivel én ültem, ő pedig ott állt előttem, lefelé nézett rám.

— Kihaltak a folyosók, nyomasztana a magány — mondta.

— Kísérj el a büféig.

összenéztem Kollár Ildivel, és

láttam, hogy magában harsányan vihog rajtam. Fennhangon pedig még utasított is:

— Hajrá, kapcsold már be magad, légy udvarias. Mindent a kedves vendégért.

Elkísértem a szőkét a büféig,

tehát a pincéből föl a földszintre, és ha már ott voltam mellette, én vettem meg neki a Colát (magamnak is.) Közben eszembe jutott a neve: Ventus Tamara.

Megitta a Colát, megdicsérte az előadásomat, és érdeklődött, hogy az a Strauss, akiről tőlem hallott, mikor élt és rokona-e a Kék Duna keringőnek.

— Az ürge most él — mondtam, pedig a fejemben már csöngettek, hogy vigyázzak, ugratnak. — Nem derült ki a szövegemből?

Ártatlanul nézett rám, és megint félrehajtotta a fejét:

— Ki kellett volna derülni? Ó, kérlek, nézd el nekem, hogy én inkább rád figyeltem, nem az előadásodra. (A .szöveg szó szerint!)

Teljesen hihetetlen, ahogy most visszagondolok, de már olyan zavarban voltam,_ hogy talán bele is vörösödtem. ö meg csak nézett rám, még mindig félrehajtott fejjel. Figyelmeztettem, hogy vigyázzon a nyakára, mert görcsöt kap, és úgy marad. Nevetett és belémkapaszkodott, hogy gyerünk vissza a klubba, és topogjunk együtt, ha nincs ellenemre.

Tornáztunk egy ideig a rockra, aztán Betli elkormányozta mellőlem a babát. Visszaültem Kollár Ildihez meg a National Ge- ographic-hoz és rágógumival kínáltam Ildit. Nem kellett neki.

— A rágóban is cukor van — mondta. — Tehát hizlal.

Ráhagytam. Mindenki tudja róla, hogy manöken akar lenni, és ennek érdekében halálosan

fegyelmezett életmódot folytat: este korán fekszik, nem jár bulikra, nem eszik édességet, minden reggel úszik, és a víz után valami pempóvel bekeni az egész testét (klassz körvonalai vannak, mindenki szerint), hogy minél később kezdjen el ráncosodni. Egyesek azt állítják, hogy Ildi enyhén golyós. Nekem más a véleményem. De ha valaki következetesen golyós, azt is lehet tisztelni benne.

— Mindjárt megyek haza — mondta —, de előbb jósolok neked.

Éppen találtam egy érdekes cikket a Geographic-ban a brazíliai Txukahamej indiánokról („Búcsú a kőkorszaktól”), hát ráhagytam Ildire, hogy csak jósoljon.

— Légy erős — mondta —, Tamara rád startolt. El vagy veszve. Figyelsz rám?

Bólintottam, hogy figyelek. Az még nem start — gondoltam közben —, ha valaki fölkér, hogy kísérjem el a büféhez. Minden lány imád kombinálni, miért lenne Ildi a kivétel.

— Ne hagyd befűzni magadat — mondta tovább a magáét, és közben a pinceklub boltívét csodálta azzal az ábrándos kék szemével.—, Tamara már mindenkivel járt. akivel csak járni akart. Tudja magáról, hogy eléggé szexi, és ki is használja, hogy ügetnek utána a srácok. Aztán vagy ő dobja a partnert, vagy a srác dobja őt. Hallod, amit előadók?

— Hallom.

— Hát én csak óvni akarlak. Sokan befürödtek már...

Mondtam, hogy kösz, és elkértem tőle hétfőig a National Ge- ographic-ot. Fölszólított, hogy vigyázzak rá (mindig fölszólít, mert az apja őt tépné cafatokra, ha kiderülne, hogy kicsempészte a lakásunkból ezt a pótolhatatlan folyóiratot).

— Na, én most eltűnök — mondFa, mert már hét óra volt. Nem jeleztem, hogy vele megyek. Kénytelen volt érdeklődni: — Jössz te is?

— Korompaival akarok még beszélni — mondtam.

Lebiggyesztette a száját:

— Hát akkor, szia.

Ügy döntöttem, hogy mégse maradok.

Ildi az utcán kézen fogott, és elkísértette magút hazáig. Nem szálltunk buszra. Kézen fogva vándoroltunk el a lakótelepig. Valahol dörgött az ég.

A kapujuk előtt megkérdezte, csavargunk-e még. De ásított is közben. Mondtam, hogy lassan én is hazaosonok. Odahajolt hozzám, és megérintette szájával az arcomat, de csak szórakozottan. Amilyen a formám, nem jutott eszembe, hogy mit csináljak, il- lik-e, hogy meghívjam egy további háztömb körüli csellengésre, vagy hagyjam felmenni a házukba. Mire kitalálhattam volna, hogy a helyzetemben m£ az illemtani teendő, ő már be is csapta maga után a kaput.

(Folytatjuk.)

• A Villa Amasla romjainak egy része.

• A két márvány diszkül egyike. Vizüket a ma is megtalálható, teljei épségben megmaradt ólomcsövön kaptál: a vízműtől.