Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-23 / 173. szám

fiié. július 23. • PETŐFI NEPE • I Szabadfoglalkozás idején látogattam cl a bankfalui általá­nos iskola napközisei közé. Egyikük rajzolt, a másik Móra regényt olvasott, a bogárszemű, copfos tisztaságfelelős kis­lány pedig ellenőrizte, hogy az ebédről visszaérkezők kezet mostak-e étkezés után is. A szomszédos fürdőszobában nyolc mosdókagyló és három zuhanyozó áll rendelkezésükre. A Kiskunfélegyháza bankfalusi általános iskola növendé­keinek hatvan százaléka cigány származású. Az itt tanító pedagógusoknak nyilván más módszerekkel, más szempon­tok szerint kell tanítaniuk, és egyáltalán a nevelési kérdé­sekkel foglalkozniuk. Amikor idejöttek tanítani, miért vá­lasztották ezt az iskolát? — 1970-ben kerültem ebbe az iskolába — mondja Terbe Ernő igazgatóhelyettes. — A pedagó­gus munkája nyomán megszüle­tő eredmények itt látszólag gyor­sabban jelentkeznek. Ez indított bennünket arra. hogy jól hasz­nosítsuk azokat a nevelési lehe­tőségeket, amelyek segítségével a hátrányos helyzetű gyerekeknél is sikert lehet elérni. K. Szabó Zoltánná a napközi vezetője 1969-ben jött át ide, sa­ját kérésre, a városi iskolából. — Az anyagi ösztönzés is köz­rejátszott, hogy' erre az elhatá­rozásra jutottam, s az. hogy nap­közibe akartam kerülni. Megis­mertem a szülőket, megszerettem a gyerekeket és érzem, hogy ne­kik is szükségük van rám. Az igazgatóhelyettes mutatott egy régebbi statisztikát, mely szerint tavaszi időszakban na­gyon sok gyerek hagyta itt az is­kolát. — Mi volt ennek az oka? — Április elején a tanulók kö­zül negyvenen-ötvenen, szüleik­kel együtt, téglaverés céljából — a mi vidékünkön nem a vályog­vetés kifejezést használják —el­vándoroltak más vidékre, ahol segítettek szüleiknek ebben a ne­héz munkában. Az iskolát azon a helyen nem folytatták. így aztán visszatérve mindig éveket ismé­teltek. Az utóbbi két évben azon- bah ez már megszűnt. Elsősor­ban azért, mert a 9zülők külön­böző vállalatoknál a városban he­lyezkedtek el. Rendszeres * mun­kát végeznek, és már nincs szük­ségük arra hogy vándorolva, szinte nomád életmódot folytat­va keressék meg a kenyerüket. — Az életmódbeli változásnak milyen külső jegvei vannak? — kérdem K. Szabúnétól. — Meglátszik a lakásukon, a gyerekek öltözetén, a táskaren­den. a szépen borítóba kötött fü­zeteken, könyveken. Igényeseb­bek lettek. — Említette, hogy pár évvel ezelőtt nem lehetett hazaküldeni a füzeteket, könyveket, mert elő­fordult. hogy otthon begyújtot­tak vele. Most mi a helyzet? — Ma már ilyen nincs, sőt nyugodtan adhatunk a városi könyvtárból hozott könyveket is a gyerekek kezébe. Iskolánk is jelentős mennyiségű kölcsön- könvwel rendelkezik, arra is vi­gyáznak. sőt a testvéreik, szüleik is olvassák ezeket a könyveket. Óriási ezen a területen a fejlő­dés, és én úgy érzem, hogy ez évről évre fokozódni fog. A városi tanács művelődési osztályának tanulmányi vezetője, Fülep Irruéné is elkísért erre a látogatásra. Megkérdezem, ho­gyan látja az iskobt és a tantes­tület helyzetét? — Állandósítani a tantestületét, ez az iskolai vezetésnek egyik legfőbb célkitűzése. A tanács ré­széről igyekszünk segíteni az is­kolát ebben. A gyerekek itt nem .járnak óvodába, ezért második éve működik — igaz, még kísér­leti jelleggel — az egész éves is- kolaelőkészítö, hogy legalább magyarul megtanuljanak a gye­rekek, mire bekerülnek az isko­VASZ1UJ SUKS1N Es reggelre fölébredtem * (Részlet egy befejezetlen elbeszélésből) A kortársi szovjet irodalom egyik legerőteljesebb egyénisége, a fiatalon elhunyt író-szinész-ren- dező, Vaszilij Suksin hagyatéká­ból adta közre özvegye, a Szovre- mennyik című folyóiratban meg­jelent írást. Az elbeszéléshez szer- gej Zaligin írt utószót, amelyben megállapítja, hogy abban — befe- jezetlensége ellenére is ■— érződik Suksin humanizmusa. Itt is, mint legtöbb írásában és filmjében — így például a Vörös kányafában — azokat az embereket igyekszik visszavezetni a társadalom egész­séges közegébe, akik jellemük gyengesége miatt hibákat, bűnö­ket elkövetve, egy időre kirekesz­tették magukat a társadalomból. Kora reggel a sötétségben va­laki elkeseredetten fölkiáltott: — Hol vagyok? Hé...ééé!.. Van itt valaki?! Hol vagyok?... És a sötétben, közvetlenül mel­lette, nyomban elégedetlen han­gok csattantak: — A másvilágon. Mit üvöltsz? — Hol vagyok? Hol vagyunk? — A túlvilágon. Miért or- dítsz? — Ej, minek ijesztgetni az embert! Nem a másvilágon, egyelőre csak a hullaházban. Már szám is van a lábamon... itt van, érzem, hogy lötyög rajta. Vajon hányas számot kaptam? — Hol vagyunk? Miért gúnyo­lódnak? Azt kérdem, hol va­gyunk?! — Ne üvölts, mert gyagya fej­jel még azt gondolom, hogy te vagy az én feleségem, és elkez­delek csókolgatni; 6 ordít min­dig, reggeltől kezdve. Kiabál, én pedig, mit tegyek, megcsókolom, hogy ne köpködjön annyit. — Azután? — érdeklődött egy rekedt basszus. — Az segít? — Fittyfenét... — Ha egy huszonötrubelessel betapasztanád a száját, elhall­gatna. — Huszonötrubeles... ne­kem ... reggel... egy huszon- ötösért magam is bőgnék, akár az elefánt... Tapassz csak rám egy huszonötrubelest. — Hol vagyok, magukat kér­dezem?! — kiabálta amaz ismét hisztérikusan. Ekkor kigyulladt a fény... Es láthatóvá vált — a kijózanító. Az ágyakban, lepedők alatt nyolc madárka ... Néznek egy­másra — soha nem találkoztak. Kinyílt a vasajtó, az ügyele­tes törzsőrmester lépett a szo­bába. — Mi. ez az ordítozás? — kér­dezte. — Ki kiabált? — Én — mondta egy intelli­gens kinézetű ember. Föl akart kelni az ágyból,' de észre véve, hogy csaknem mezítelen, bebur­kolózott a lepedőbe, csak azután lépett le. Odament az ügyele­teshez. .. — Van egy kérdésem: mondja meg legyen szíves, hol vagyok? — Ügy állt az ügyeletes előtt, mint egy nemes, ókori ró­mai, de ugyancsak másnapos ká­bulatban. — Sehogyscm értem, mi ez itt? — A Világos Hegyek szanató­rium. — Ne tréfáljon kérem! — emelte föl a hangját az értelmes arcú. — Én komolyan kérdeztem önt. — Feküdj le — bökte mellen az ügyeletes —, és várd meg az utasítást. Még hogy komolyan kérdezi ... Hamarosan komolyan fognak tőled is kérdezgetni. Az intelligens megijedt. — Bocsánat... ön milyen rangban van, nem látom szem­üveg nélkül. Valahol elhagytam •a szemüvegem, tudja,.. — Vezérőrnagy. Az ókori .római csak állt, és bámult az ügyeletesre. — Nem értem — mondta. — ön minden reggel tréfás hangu­latban van? — Most már csönd legyen — parancsolta a törzsőrmester, és elindult az ajtó felé. — Törzsőrmester elvtárs! — szólította meg udvariasan egy tagbaszakadt siheder, a szem­üveges ágyszomszédja. — Nem gyújt rá? — Nem — válaszolta élesen a törzsőrmester. És kiment. Kulcsra zárta az ajtót. — Megint csak pénteken — kezdte énekelni a siheder, re- megtetve a hangját —, eljössz Iába. Részt vesznek azokon a felméréseken is. ahol iskolaérett­ségüket vizsgáljuk. Sajnos, az egyéves iskolái előkészítő sem tudja pótolni az óvodát, de az előző viszonyokhoz képest ez na­gyon sokat jelent a nevelők sze­rint is. — Említették, hogy az anyagi ösztönzés is szerepet játszik az itt tanító pedagógusoknál, de ezenkívül mi köti őket ide? — A körülmények is sokat ja­vultak. illetve javulnak. Torna­szoba kiépítésére kétszázötven- ezer forint póthitelt kapott az is­kola, hogy a tárgyi feltételek megközelítsék, sőt el is érjék a városi iskolák színvonalát. A tan­termek világosak, a tornaszoba mellett jól felszerelt sportpálya van. Mindannyian tudjuk, hogy a tanítás itt lényegesen nehe­zebb, mint más iskolában, de igyekszünk megszüntetni az el­maradottságot. Ellátogattam néhány családhoz is. Meglepődtem, ök lennének azok. akik még néhány éve tég­lát vetettek? Szinte hihetetlen­nek tűnik. Szép téglaházakban jártam, rádiót találtam minde­nütt. és sok helyen televíziót is láttam. Az egyik helyen ráncos arcú, pipázó néni fogadott. Nem tud írni-olvasni, és mint mondja, letelepedésük után még néhány tavasszal ott-ott felejtette a sze­mét a horizonton. Vérében volt a vándorlás, el-elvágvódott. De azért csak jobb a rendszeres ke­reset. a biztonság, és télen a me­leg kályha mellett ülni. Lánya éppen nagymosást csinált. Szá­radtok a fehérre mosott ruhák. A rádió tetején egy könyv pi­hent: Mikszáth Kálmán: Tóth atyafiak. — A fiam olvassa — meséli a fiatalasszony. — A nagyobbak már dolgoznak, kettő még ide jár az iskolába. Jó tanulók. Búcsúzáskor fülembe súgja dé­delgetett vágyát: talán-talan a szakközépiskolát is elvégezhetnék a fiai. Álmodhattak-e ilyesmiről vá- lyogvetés közben, vagy a ván­dorló sátoros szekér homályában a pipázgató ezerráncú nagyszü­lők? Erdős Ágnes majd ho-ozzám, sírsz majd ke­servesen . .. Feküdj le szemüve­ges, ne verd a tam-tamot. Mind­nyájan a kijózanítóban va­gyunk ..hogy melyik kerület­ben, azt nem tudom. Tudja va­laki, melyik kerületben va­gyunk? — Kerület! — mondta egy ko­mor arcú ember. — A várost se tudom. A szemüveges izgatottan, szin­te rohanva járkálni kezdett a szobában. —i Ide figyelj, az idegeimre mész — szólt rá mérgesen a siheder —, _ülj le! — Mi a£ hogy az idegeimre mész, mi az, hogy ülj le’ — Az, hogy ne rohangálj ész nélkül. Rád nézek, és minden megboldogult a kobakomba má­szik. — Mi mást tehetnék? — a szemüveges csak nem tudott le­csillapodni. Jobbra-balra hin- táztatta magát, mint az inga. — Miért nem . haza vittek... hanem... az ördög tudja, hová? Mik ezek, vadállatok? — Tudod te azt! — kiáltott fel a siheder. — Megöltél egy em­bert és még csodálkozol!... Ez ám a tipp-topp. A szemüveges megtorpant... még a szája is nyitva maradt. — Hogy? Mi?! — Mi történt? — Embert? — Naná, csimpánzt! Miért tét. teted együgyűnek magad? Még nem az előzetesben vagy! A nyomozó előtt játsszd meg a bo­londot, ne előttünk! — Ige-en. baráfocskám — nyújtotta el a hangját együttér­zőn egy apró, sovány emberke — ezt jól elfuseráltad ... Tarts kj amellett, hogy nem volt szán­dékos ... Ügy ... ezt... ' mint­ha... szóval... — Leitta magát és kész — vitatkozott a sovánnyal egy pi­sze orrú, akinek valószínűtlenül vékony, nőies hangja volt. — Fölösleges célozgatni. . „mint­ha” . . „szóval”... Részeg volt. Arra sem emlékszik, hogyan ke­rült ide. — Ez most nem számít — kö­nyökölt föl a sovány; láthatóan kedvét lelte a vitában. — Ha részeg volt, ha nem, egykutya. — Ellenkezőleg! — kiáltott közbe a siheder. — Enyhítő kö­% A megyei művelődési központ tovább folytatja képzőművészeti bemutatóit. „NÖVEKSZIK AZ IGÉNY AZ EMBEREKBEN” A megyei művelődési központ tervei Beszélgetés Gila János igazgatóval A napokban véget ért a rövid ideig tartó nyári szünet a megyei művelődési központban. Ebből az alkalomból beszél­getünk Gila János igazgatóval az intézmény munkájáról, a következő hónapok terveiről. — Hogyan értékeli ön az 1976­os esztendő első felének eredmé­nyeit? — Nem felejtettük még el azt a tavalyi értékelést, mely szerint az intézményük „robbanásszerű­en lépett be a város művelődési életébe”. Nos, az elmúlt hónapok rülmény'. Miért lökted a villamos alá azt az embert? A szemüveges fehéren állt, mint a lepedő... Hol ide, hol oda forgatta a fejét, a beszelő irányába. — Mit mond? — kérdezte tra­gikus hangon, csöndesen. — Mit? — Milyen embert? — Ezt neked jobban kellent tudnod. Mentetek, vitatkoztatok valamiféle egyenleten ... — kezd. te mesélni a siheder. — Éppen jött a villamos, ez meg, püff, a villamos alá!... A másik fek­szik, ketté vágva. Rémes látvány volt. Az emberek összeszalad­tak ... Az ősz hajú úgy feküdt... fejével a járdára esve, alsó teste a villamos alatt. Aktatáskája ki­borulva ... — Te láttad, vagy mi? — kér­dezte a sovány. — Láttam! — ismétele a sihe­der, odesszai akcentussal. —Mit gondolsz, miért vagyok*itt? Mert mögöttük mentem. Amikor el­kezdték összegyűjteni a tanúkat, megmakacsoltam magam... go. rombáskodtam a rendőrrel... — Ejha!... Egy egyenlet mi­att, embert a villamos alá! — őszinte, mély fölháborodással je­gyezte meg a nőies hangú, na­gyon ideges ember volt, amolyan összpontosítottan ideges. — Mi az egy egyenlet? Le kell ülni a pád­ra és megoldani. — Teljesen elvadult a nép — szólalt meg halkan a komor te­kintetű, inkább csak magához intézve a szót. — ölni, minden további nélkül. Egy paraszt kinézetű fiatalem­ber nem vett részt a gyötrő be­szélgetésben, csak feküdt, a mennyezetet bámulva... Hirte­len fölült, és rémülten megkér­dezte: — Nem öltem meg én is va­lakit? A kérdés olyan naivan bukott ki belőle, olyan valódi borza- dalommal, hogy néhányan akarat­lanul fölnevettek. Közben a megdöbbent szem­üveges végre megmozdult, föl­állt a helyéről, átült a siheder mellé. — Mondja kérem... (Folytatjuk) munkájában az a törekvésünk volt tapasztalható, hogy a kezdeti lendületet ne kövesse visszaesés. Ha figyelembe vesszük például, hogy a tavalyihoz kéjest az idei első negyedévben, a látogatók szá. ma kilencvenről százhúszezerre növekedett, talán jogosan lehe­tünk elégedettek. És sietek hoz­zátenni ehhez: a megnövekedett érdeklődés elsősorban nem a tetszetős külsejű objektumnak szólt, hanem azt mutatja, hogy növekszik az igény az emberek­ben a művelődés iránt. Sokan mondogatják, hogy az emberek közömbösek a kultúra iránt. S íme, ha van jó lehetőség, igye­keznek azt kihasználni. — Van olyan vélemény — vád is, hogy a legtöbben csak a köny- nyű műfajú műsorok, rendezvé­nyek iránt érdeklődnek. Ez bi­zonyára nem helytálló. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni ezzel kapcsolatban? — Nem tartom helyénvaló ész­revételnek. Egy kétségtelenül meglevő jelenség eltúlzása ez, semmi más. Sokáig sorolhatnám a színvonalas, művészileg igényes rendezvényeinket, melyek „zsúfolt ház” előtt zajlottak le. Elég csu­pán itt a Magyar Állami Népi Együttes és a Pécsi Balett sze­replésére utalni, vagy a sikeres Rajkin-estre. 't — Mit gondol; nyugodtan el­mondható már, hogy a kecske­métiek sajátjuknak érzik az in­tézményi? — Ha csupán azt vesszük, hogy egyre több azoknak a szá­ma, akik csak úgy „bevetődnek” ide, s egy-két kellemes, hasznos órát eltöltenek, máris igennel le­het válaszolni erre a kérdésre. Más kérdés, hogy mi magunk még elégedetlenek vagyunk; még többet szeretnénk elérni. — Az immár igazán „elcsépelt” kérdésre, hogy van-e „uborkasze­zon” a nyári művelődésben, ön mit válaszol? — Az idei nyár kezdetén ren­deztük meg a baranyai, pécsi so­rozatunkat, nagy érdeklődés mel­lett. Több százan gyönyörködhet­tek Bálint András önálló estjében. Tucatnyi tanfolyamunkon képez­hetik magukat a közművelődési szakemberek. Készülünk a szege­di operatársulat szereplésére. Ki­állításaink, klubjaink — és a folyóiratolvasónk — nyitva állnak a látogatók előtt. Ezek önmagu­kért beszélnek, s talán meggyő­ző választ adnak a kételkedők­nek. — Szeretnénk hallani valamit a következő hónapok terveiről is. — A szegediek mellett várjuk a Pécsi Balettet is. Tárgyalunk az Állami Operaházzal, s a Bu­dapesti Irodalmi Színpaddal is vendégszereplés ügyben. A Mik­roszkóp Színpad is bemutatja ná­lunk új műsorát, s a Huszonötö­dik Színház is. Az irodalombará­toknak is kedvezni szeretnénk azzal, hogy sort kerítünk ismét egy Forrás-estre. Ezt a romániai magyar folyóiratnak, az Utunk­nak a bemutatkozásával kapcsol, juk össze. Nemrégiben járt ná­lunk Létay Lajos főszerkesztő Kolozsvárról, s megállapodtunk a részletekben. — Gondolnak a képzőművészet barátaira is? — A szintén romániai magyar festőművésznek, Incze Jánosnak adunk lehetőséget arra, hogy al­kotásait megkedveltesse a „hírős város" közönségével. Megrendez­zük az ősszel Schéner Mihály festőművész tárlatát is. S a Molnár János-gyűjtemény sike­rén felbuzdulva egy sorozat ke­retében bemutatjuk a magángyűj. tők legszebb tárgyait. — Hallhatnánk valamit arról is, miként igyekeznek az irodal­mat népszerűsíteni? — E/ egyik fő töiekvésünk lesz az elkövetkező időszakban. Együttműködünk a Katona Jó­zsef Társasággal, a Forrás szer­kesztőségével, valamint a könyv­tárakkal és a könyvesboltokkal. Közös igyekezetünk, hogy a munkások közt minél több em­berrel megszerettessük az iro­dalmat, az olvasást. írókat, köl­tőket mutatunk be, ankétokat, vitákat szervezünk e célból, S ugyanezt akarjuk tenni a zene megszerettetése érdekében is. Szorgalmazzuk a hangversenyek és zenei témájú előadások mel­lett az új csoportok, együttesek létrejöttét is, szerte a megyében. Ahol erre megvannak a feltéte­lek, ott a mi segítségünk sem marad el. — A zenei ismeretterjesztésben és művészeti nevelésben mi jel­lemzi a legfőbb törekvésüket? — A sokszínűség, sokoldalúság. A legkülönbözőbb igények kielé­gítése, az operától és balettől a dzsesszig, a nép- és beatzenéig. — Már eddig is sokat tettek a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért. Elsősorban a fizi­kai, biológiai stb. napokra, a Jedlik Anyos-emlékkiállításra gondolok. Ilyen tekintetben mi­lyen tervekről tud említést ten­ni? — Folytatjuk a „híres tudósok” sorozatot,. s a természettudomá­nyos napokat. S tizennégy új szakkört szervezünk. Többek kö­zött a kibernetika, a rádiótechni­ka és a biológia barátai találhat­ják meg a számításaikat nálunk. Üj vonása lesz ősztől kezdve a munkánknak, hogy az egyes si­keres természettudományos kiál­lítást és előadást más városok­ba és községekbe is elvisszük, pél­dául már kezdetben Halasra és Kiskunmajsára. Reméljük, hogy vándorkiállításaink iránt lesz megfelelő érdeklődés. — Milyen egyéb közeli ter­vekről tud még beszámolni ol­vasóinknak? — Az énekkaraink minősítő hangversenyre, a szimfonikus ze­nekarunk tagjai jugoszláviai ven­dégszereplésre készülnek, s a bá­bosaink a pécsi nemzetközi talál­kozóra. Most készítjük elő a fa­faragók nyári táborát. S jelenleg Félegyházán és Halason folytat­juk a szokásos ellenőrző-segítő látogatásainkat. Közben a dolgom zóink tanfolyamokon készülnek a további sikeres munka végzésére. Nem unatkozunk hát a meleg hónapok alatt sem. Varga Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom