Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-22 / 172. szám

1976. Július 22. • PETŐFI NÉPE • 5 Amikor unatkozik a gyerek • Előfordul bizony, hogy a szülő kezdi számolni a napokat: meddig tasrt még a vakáció, mi­kor megy végre a gyerek roko­nokhoz, vagy táborba, vagy — legjobb esetben — a családdal együtt nyaralni, mert most a va­káció delelőjén, csdk nyűgöskö- dik, unatkozik. Kis ideig jól esik a kötetlenség, hogy nem kell idő­re iskolába menni és nincs lecke másnapra, de aztán szétporlad az idő, kihull a gyerek kezéből. A barátok is nyaralnak valahol, de olykor semmivel sem jobb, ha azok is idehaza vannak, mert akkor együtt unatkoznak a gye­rekek, átragad a tétlenség egyik­ről a másikra. Mit tegyen a gyerek a szünet­ben, ha már nem élvezet, hanem nyűg a semmittevés? Hasznosítja az idejét, lehet mondani, igen ám, de hogyan? Sétáljon, menjen ki­rándulni (de ekkora melegben?), vágy úszni (ha van hová, s nem veszélytelen). S aztán? Ez idén a szünidő elején egy régóta vajúdó kérdés újra-fölve- tésével a gyerekek időtöltése, mi több: művelődése mintha ismét az érdeklődés fénykörébe került volna. A MOKÉP és az úttörő­szövetség gyermek- és ifjúsági filmszemlét rendezett Zánkán, s a szemle befejezéséül vitát is a gyermekfilmek égető problémái­ról. Akaid már a műsoron gyermekfilm, ez tagadhatatlan, sokkal több, mint mondjuk tíz­tizenöt évvel ezelőtt.. A vitán azonban szó esett arról is, hogy Válasz egy levélre Ki volt Donáth György Egyik olvasónk levelet küldött hozzánk amelyben megírta hogy a Magyaror­szág története sorozat nem­régiben megjelent köteté­ben elismerő sorokat olva­sott Donáth Györgyről. Mi­vel úgy tudja, hogy a ne­vezett kecskeméti volt sze­retne róla többet is tudni. Íme, levelének befejező so­rai: „Ugyanis engem minden és mindenki érdekel, ami és aki valamilyen formá­ban kapcsolatba hozható az én szülővárosommal. Meg­győződésem, hogy ezen a helyen régtől fogva érdekes dolgok történtek, s hogy e város falai között sok olyan ember tevékenykedett, a megérdemli, , az utókor megkülönböztetett figyel­mét. Talán ilyen volt Do­náth György is? Erre sze­retnénk választ kapni.” Es az aláírás: „Egy kecske­méti pedagógus”. Kedves levélírónk ked­véért s azok kedvéért, akik érdeklődnek a múlt emlé­kei iránt, néhány szóban most megírjuk, hogy ki is volt tulajdonképpen Do­náth György. Segítségül hívtuk az Életrajzi Lexiko­non kívül a Kecskemét je­lesei című könyvet és a Népkutató füzetek másfél évtizede megjelent első szá­mát, amelyben Tóth Lász­ló emlékezik az egykori barátra. Donáth György 1912-ben született Kecskeméten. Mint újságírót, tanulmány- írót és költőt ismerhették meg őt 1943-ban bekövet­kezett haláláig. Jogot és bölcseletet tanult. Szoros kapcsolatban ál- \ lőtt Molnár Erik történet­tudóssal. Részt vett a munkásmozgalomban és a párt illegális munkájában. j Társadalomlélektani és egyéb tanulmányai ráirá­nyították a figyelmet. Számunkra külön is ér­dekes, hogy milyen rokon­szenves elfogultsággal írt verseiben, cikkeiben és ri­portjaiban szülővárosáról, és az itt élő szegény em­berekről. „A gazdagok kan­dallójába berozsdásodott a parázs, a szegények odvas kályhacsövében örök rozs­da lett az északi szél”, — irta egyik költeményében. A Luther-udvart „gyer­mekkora mese-erdeje” né­ven említette, s azt írta, hogy ebben a városban a „kövezett udvarokon szo­morú kutak csikordulnak". Igaza imn levélírónknak: aki ennyire a szegények pártján állott, s aki fiatal kora ellenére oly sokat tett a haladásért, az megér­demli, hogy a későbbi ko­rok emlékezetükben meg­őrizzék. Varga Mihály csakugyan jók-e ezek, csakugyan ezeket nézik-e a gyerekek. Ala­pos a gyanú, hogy ha nézik is gyerekek a gyermekfilmeket, még többször néznek meg „ál-gyer- mekfilmeketf’. Korhatár nélkül megtekinthető filmeket, és olya­nokat, amelyeket eleve csak az őnáluk idősebbeknek ajánlanak. Kétségkívül szerepel a műsoron jó néhány igazán felnőttfilm, amelyet a gyerek nem értene meg, ha beülne is a' moziba, unatkoznék, esetleg bosszankod­na. De miért nem gondoljuk vé­gig, hogyan hat a gyerekre sok­sok film, afnielyet gyakran „épp ez való neki” minősítéssel kíná­lunk, például egy sor kalandos­háborús történetet? Hiszen a gye­rek még nem ismeri a harcok és küzdelmek hátterét, igazi okát, amit különben a filmek jó része ismertnek tételez fel? S ha csak az izgalmat önmagáért élvezi, ez nem szoktsltja-e le őt az elmé­lyültebb ábrázolás kedveléséről? A szünidőre sok könyv jelent meg gyerekeknek, s ez így he­lyes. A könyv több, mint una­loműző, ráadásul igazán nincs kötve az időjáráshoz. Olvasni le­het reggel és napközben, árnyék­ban és esőben, olvasni lehet még a strandon is, ha ügyesen tartja valaki a könyvet. • Gyermekkönyvben, jó gyer­mekkönyvben nincs hiány — leg­feljebb az a baj, hogy ezek a ki­sebb korú — az általános iskolát épp csak megkezdett — gyere­keknek valók, hat-nyolc, legjobb esetben tízéveseknek, ök viszont többé-kevésbé nehezen olvasnak, segíteni kellene nekik, például a verseket fölolvasni. Nagyobb gyerekek már maguk is szívesen olvasnak, ha van mit. Ennek a korcsoportnak azonban már valamivel nehezebb megfe­lelő olvasnivalót találni. A „klasszikus” gyermekolvasmá­nyok — indiánkönyvek, kalandos történetek — egyik-másika ha­sonló problémákat, rejt, mint a filmek: a felszínes ábrázolás nem épít utat aiz irodalom élvezetéhez. Az ifjúsági regények legjobbjai beillenek felnőttkönyvnek is, az átlagtermés azonban sem a gye­rekek tetszését nem nyeri meg igazán, művészi mércével pedig nehezen mérhető. • Mondhatná az olvasó, hogy ez nem az ő dolga: az gondol­kodjék el ezen, az vonja le a kö­vetkeztetéseket, aki ifjúsági könyvet ír, gyermekfilmet rendez, vagy vásárol. Részben igaz, mégis van ennek családi vonatkozása is. Hiszen a gyermek érdeklődése, művelődése, műélvezete, időbe­osztása egy kicsit tükre a felnőtt érdeklődésének, művelődésének, műélvezetének, időbeosztásának is. Ha a szülő unatkozik szabad idejében, miért is ne tegye ezt a gyereke? Ha <t szülő megelég­szik irodalomban, moziban, szín­házban, tévében a felszínes, üres „művekkel”, miért törne többre a gyerek? Z. L. EURÓPA LEGNAGYOBB SKANZEN JA 0 Szentendrén épül hazánk és Európa legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma. A következő másfél évtized alatt hazánk tíz tájegységé­ről összesen 314 műemléket telepítenek át a múzeum területére. (MTI-fotó — Kozák Albert — KS.) 0! ^ esztele- nül nyílt az ajtó, és egy magas fehér köpenyes fia- :alember lépett a kórterembe. Jobb válláról vadonatúj FED fényképező­gép lógott, a balon kis táskamag­netofon himbálózott. Odaült az ágyhoz, amelyen a fehér szakál­las, erős mellkasú öregember fe­küdt. Az öreg nehézkesen felült, gyanakodva rápislogott a surrogó magnóra, és az ágy szélébe fo- gódzva halkan beszélni kezdett. — Amikor annyi idős voltam mint most te, elmentem Szühe- bátor népfölkelő seregébe. Egy napon hívatott a főparancsnok: „Nehéz feladatot szeretnék rád bízni. Lehet, hogy nem térsz vissza. Életed árán is vállalod? — kérdezte. „Vállalom”. Jól van — szólt Szühebátor. — A népért ál­dozott élet az igazi öröklét. És az az egyetlen igaz halál, ha ősi nem­zetünk fennmaradásáért ontjuk vérünket”. 17 lindultam Urgába, amit ak­kor, tudod, a gemingek tartottak megszállva. A fűpa­rancsnok levelét kellett átadnom a városban működő elvtársaink­nak. Veszélyes volt az út: nappal rejtőzködtem, éjszaka mentem. Visszafelé azonban minden óva­tosságom ellenére egy ellenséges járőr karjaiba futottam. Elfogtak és kínvallatásnak vetettek alá. Meztelen testemet vízben áztatott marhabőrbe csavarták és nyakig bevarrtak. Az izmaim akkoriban még olyanok voltak, mint a vas: tüdőmet levegővel jól teleszíva, minden erőmet megfeszítve a bőr iszonyú szorításán enyhítettem. Ellenségeim azt gondolták, hogy ilyen kínos helyzetben majd val­•Fíatal mongol író. Hazájában több elbeszéléskötete és regénye jelent meg. Regényt írt Szühebá- torról, a forradalom vezéréről. A mongol írószövetség titkára. Ma­gyarul egy elbeszélése Jelent meg a Fiaváró öregapó című kötetben. (Európa, 1971.) LÓDONGIN TŰD EV* Boldogság lani fogok. Makacs düh fogott el. „A ti istenetek nem parancsol nekem!” — mondtam. „No majd meglátjuk!” — fenyegetőztek. Testem egészen elernyedt az erőlködéstől, de a bőr szorítása valamit csökkent. Alkonyaikor azonban erősödni kezdett a hi­deg, és a vizes bőr csontkemény re fagyott. El tudod képzelni, mit jelent egy erős férfinak ma- gatehetetlenül bőrbe varrva fe­küdni? Mi dolog, hogy bepelen- kázzák az embert, mint egy cse­csemőt? A fagy ereje egyre nőtt. Ahogy a bőr fagyott, hányásra ingerlő szaga csökkent egy kicsit, de úgy szorított, mint a fogó, már alig kaptam levegőt. Estefelé szédülni kezdtem, zúgott a fejem. „Ügy halok meg, hogy még nem csi­náltam, nem láttam semmit” — cikázott át rajtam a gondolat, és a hajam az égnek állt a félelem­től. A bőr recsegett-ropogott fa­gyás közben, és égető fájdalom­mal marta a testemet, ahogy ösz- szehúzódva erősödött a szorítása. Felfordult a gyomrom —, lcigú- vadt a szemem, levegő után kap­kodtam. T eszállt az, éjszaka. A ge­■*-' mingek azt gondolták, hogy úgysem tudok elszökni, hát nem siettek tömlöcbe vetni, ha­nem az őrház mögötti udvarra dobtak. Aludt minden élőlény, csak a kutyák vonítottak gyöt- relmesen. Tudtam, ha így mara­dok mozdulatlanul fekve, nem érem meg a reggelt. Lázasan ku­tattam agyamban a menkülés módját. „Bőrbe varrva nemhogy elszökni, de még moccanni se tudok — töprengtem. — Mitévő legyek?” A KOSSUTH Könyvkiadó új­donságai között találjuk Gazsó Ferenc: Iskolarendszer és tár­sadalmi mobilitás című kötetét, amelyet az MSZMp KB Társa­dalomtudományi Intézete gon­dozott. A sokak által kedvelt Népszerű történelem sorozatban két új kötet is napvilágot látott, az egyik Hegedűs Sándor: Egy politikai per kulisszatitkai című könyve, amely az 1920-as évek elején zajló Tisza-pérrel foglal­kozik, a másik pedig Szuhay— Havas Ervin: Tizenhárom csillag című munkája, az amerikai for­radalom olvasmányos történeté­vel. A napi aktuális külpolitikai kérdések iránt érdeklődők köré­ben kelt visszhangot a Paleszti­na és a palesztinok című most megjelent könyve, Önody György tollából. Három szerző (Bodnár- né Karsai Éva, Fülöp Sándor és Kecskés Józsefné) közös munká­ja az Iparvállalatok belső érde­keltségi rendszere című kiad­vány. Megjelent az MSZMP Köz­ponti Bizottsága Politikai Aka­démiáján májusban elhangzott előadás szövege is: az előadást Huszár István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese tar­totta a szociálista gazdasági in­tegráció néhány időszerű elvi és gyakorlati kérdéséről. Ugyancsak napvilágot látott a Társadalom­tudományi Közlemények, az MSZMP KB Társadalomtudomá­nyi Intézete folyóiratának tema­tikus száma. AZ AKADÉMIAI Kiadó köny­vei közül említsük meg azt a tanulmánykötetet, amely Emlé­kezés Károlyi Mihályra címmel, Stier Miklós szerkesztésében lá­tott napvilágot. Érdekes szocio­lógiai tanulmány az Életmód és család; a Békés megyei életmód- vizsgálat alapján készített tanul­mány H. Sas Judit munkája és az emberi viszonyok alakulását veszi szemügyre a családban. Dr. Markos György, az ismert közgazdász 70. születésnapja al­kalmából látott napvilágot A magyar népgazdaság fejlődésé­nek területi problémái címmel egy érdekes tanulmánykötet, Enyedi György szerkesztésében. A Nyelvtudományi értekezések sorában jelent meg Az etimoló­gia elmélete és módszertana cí­mű kötet, a Budapesten 1974 nyarán tartott nagy nemzetközi konferencia anyagával. Ismét megjelent a Magyar—orosz nagy­szótár, Gáldi László szerkeszté­sében. A SZÉP ÍROD AI,MI Könyvki­adó a magyar—csehszlovák közös kiadás keretében, a pozsonyi Madách Kiadóval együttes gon­dozásban jelentette meg Gál Sándor: Tisztább havakra és PALESZTINA ÉS A PALESZTINOK Varga Erzsébet: Zöld vizek, piros kavicsok című verseskötetét, to­vábbá Tóth Elemér: Sárga, mint a nap című elbeszéléskötetét, va­lamint Bábi Tibor elbeszélései­nek, karcolatainak válogatását, Patak és forrás címmel. Napvi­lágot látott Berzsenyi Dániel verseinek gyűjteményes kiadása, Merényi Oszkár, tanulmányával. Megjelent Kurucz Gyula: A köd­faragó című regénye, Thury Zsuzsa kisregényeinek kötete (Játék, Hozományvadász, Hosz- szú levelek), Szilvási Lajos: Ör­dög a falon című regényének második kiadása, továbbá egy magyar és latin nyelvű kiad­vány, amely II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem kiáltványát tartaimazza, „a keresztény vi­lághoz a szabadságharc okairól és céljairól”. A TÁNCSICS Könyvkiadónál megjelent Versenyfutás az olaj­ért című kötetben Kanyó András az olaj történetéből vett érdekes epizódokat ismertet, .képek, egyéb dokumentumok kíséretében. Meg­jelent Karsai István: A hegesz­tés biztonságtechnikája című szakkónyve és a Brigádpanorá­ma című összeállítás. A munka- védelmi könyvtár új kötete a Mezőgazdasági vegyszerek és vegyszeres munkák biztonság- technikáját ismerteti Vörös Gé- záné szerkesztésében. A KÉPZŐMŰVÉSZETI Alap Kiadóvállalatának gondozásában a Mai magyar művészet sorozat­ban látott napvilágot a Losson- czy Tamás és Kő Pál munkás­ságát reprodukciók kíséretében bemutató kötet, Pozőky Mária, illetve Rózsa Gyula kalauzolá­sával. (KS) A Megyei Művelődési Központ műsora 1976. július 22—31-ig Július 22-én, csütörtökön 20 órakor: Teraszpresszó — film­vetítés „A jövő emlékei1’ (NSZK film). Belépődíj: 5 Ft. Július 24-én, szombaton 15 órakor, az emeleti előcsarnok­ban: Szabó Zoltán festőművész kiállítása a földszinti előcsar­nokban: Robert Capa fotó­kiállítása — megnyitó. Meg­nyitja: Hídvégi István. A két kiállítás augusztus 15-ig te­kinthető meg. Július 25-én, vasárnap 20 óra­kor: Teraszpresszó — filmve­títés „A halott asszony visz- szatér” (francia film). Belépő­díj: 5 Ft. Július 26-án és 27-én, hétfőn és kedden: az Országos Szer­vezési és Vezetési Tudományos Társaság konferenciája. Július 29-én, csütörtökön 20 órakor: Teraszpresszó — film­vetítés „Penny Gold” (angol film). Belépődíj: 5 Ft. Július 31-én. szombaton 20 órakor, a Nagytemplomban/ Zászkaliczky Tamás orgona­estje. Közreműködik: Németh Zsuzsa énekművész. Belépő­díj: 25 Ft. TERASZPRESSZÓ Nyitva: július 15-től, kedd ki­vételével naponta 17—22 óráig. Romlik az Akropolisz Görög szakértők véleménye szerint a környezetszennyezés oly mértékben veszélyezteti az Akro­polisz épségét, hogy ha a szeny- nyeződés üteme változatlan ma­rad, akkor harminc év múlva a templom oszlopaiból már csak formátlan csonkok maradnak. Rozsdásodásnak indultak azok a vastámaszok is, amelyeket a szá­zad elején helyeztek el az osz­lopok biztosítására. A leginkább veszélyeztetett oszlopok megmentésére az a ja­vaslat vetődött fel, hogy helyez­zék el őket tisztított levegőjű, 21 Celsius-fok hőmérsékletű üveg­házakban, később múzeumokban, a szabad téren pedig másolatokat építsenek. Azt eszeltem ki, hogy meg­próbálok az oldalamra fordulva gurulni. Csakhogy ez nehezebb­nek bizonyult, mint hittem. A kéz segítsége nélkül gurulni nem is olyan egyszerű dolog Néhány fordulat után újból elfogott a szédülés, rámjött a hányás. Pi­hentem egy kicsit, hogy össze­szedjem magam. Elgémberedett testem felmelegedett, lassanként hozzászoktam a forgáshoz, és kisvártatva már szakadt rólam a verejték ahogy vonszoltam magam. Fogaimat összeszorítva kigördültem az utcára. Körös­körül nem volt egy lélek se. Csak egy-két kóbor kutyával találkoztam, azok is messze el­kerültek. Aztán egy dögevő ku- tvafalka kellős közepébe gördül­tem. Morogva jártak körül, bele­belekaptak a bőrbe, noha vörös pofájukon látszott valami féle­lem. „Mozdulatlanul kell fe­küdnöm” — gondoltam, és ami­kor eszembe jutott a halál, kivert a hideg veríték. 1% Megpróbáltam tovább gurul- ni, de a helyzetem csak rosszabbodott: a kutyák szaka­datlanul ugattak, mire máshon­nan újabb kóbor ebek jöttek, úgyhogy a vérszomjas falka egy­re nőtt. Az egyik vörös dög a varrásnál a bőrbe mélyesztette a fogait, és dühösen kurrogva ki­szakított egy darabot. Fedetlen combomat égette forró leheletük, ahogy csaholtak. Valamelyikük belémmart. Még kapálózni se tudtam. Vigyázva, hogy a lyu­kon át ismét meg ne harapja­nak. újból gurulni kezdtem, míg a felborzolt szőrű őrjöngő ku­tyák visszahőköltek, de aztán megint támadtak. „Mit tegvek, hogy ne a kutyák torkában lel­jem halálomat?” — gondoltam. Ekkor reccsenés hallatszott és a húsomba belémhasított a fájda­lom: most a vállamat harapták meg. Karomból csurgóit a meleg véri Ugyanakkor a kezemben valami hideget is éreztem; meg­mozdítottam, hogy megnézzem, hát látom, a bőr varrata felsza­kadt. Kiszabadította a kezem, és a földön kotorászva egy nagy követ találtam. Ahogy elhají­tottam, az egyik kutya vinnyog­va nyüszített. Jobb kezemmel új kő után tapogatóztam, és na­gyot kiáltva közibük vágtam. No ha sikerült támadó kedvüket egy kissé lehűtenem, egy pár dög azért nem tágított mellőlem. Próbáltam a másik kezemet is kiszabadítani, nem tudtam. Mi­közben hangosan átkozódtam, átharapott izmomból dóit a vér, és már-már elvesztettem az esz­méletemet. Váratlanul lódobo­gásra lettem figyelmes. „Jóte­vőm, ments meg!” — kiáltot­tam. A lovas meghallotta és el­indult felém, ö mentett meg a biztos haláltól... TJarcoltam Északon is, ami- kor bevettük Kjahtát. Megsebesültem, de akkor sem pihentem: sebemet sárga do­hánylevéllel kötöztem be es máris a nyugati határra indul­tam újabb megbízatással. Leve­let vittem a Szárul gün kolostor­ba. Tudod-e, fiam, hogy ott mi mindent éltünk át? Több mint negyven napig voltunk körülzár­va — csupa férfi: mongolok, oroszok. Éhségünkben még a macskákat is leöldöstük. Én ugyan először nem nyúltam hoz­zájuk, de aztán mégiscsak ráfa­nyalodtam. Vizünk se volt: az ing a piszoktól odaragadt a tes­tünkhöz, szemünk előtt tetvek futkostak. .Néhány katona sebes lába elgennyesedett, mint a ki­készített juhbőr, úgy bűzlött. Az orosz doktor eszközök híján te­hetetlen volt. Végül, hogy a szenvedőket megmentse a halál­tól, fafűrésszel fogott az ampu­táláshoz. Recsegett-ropogott a csont, ahogy ' fűrészelt, de a se­besültek még csak nem is nyög­tek. Hozzájuk képest én nem is vagyok igazi férfi! Negyvenöt­ben, amikor a japánok ellen har­coltam, egy bomba leszakította a bal karomat, csak egy ín tartot­ta. azon fityegett. Amikor levág­ták és a földre hullott, én bizony sírtam... — Untatlak még egy kicsit a fecsegésemmel fiam. Egyszerű ember vagyok, nem vittem vég­be hőstetteket, bár egész élete­met harcban töltöttem. A forra­dalom után a határt védtem, harminckettőben részt vettem az ellenforradalmi zendülés leveré­sében, harminchéttől kezdve pe­dig megintcsak határőrszolgála­tot teljesítettem. Életem akkori folyását Ulambajar író is meg­írta az egyik könyvében ... Aztán ötveri évi szakadatlan szolgálat után elbúcsúztam a fegyverzaj­tól, pihen a dobhártyám ... Van egy veled egyívású fiam is. De mór tíz éve rám se nyitja az aj­tót... Most, hogy szállásom, ételem- italom és nyugalmam megvan, már békében megpihenhetnék. De legyőzött a korom, elgyen­gültem, és én, aki valaha annyi embernek segítettem, most egy fabatkát se érek. Ez az egy szo­morít csak, fiam, meg az, hogy vénségemre kórházba kerültem. Az öreg elhallgatott és elgon­dolkozva a mennyezetre függesz­tette a tekintetét. — Bácsi? — szólt a fiatal ri­porter. — Maga annyit szenve­dett és az életet nem is élvezhet­te! — Mit beszélsz? — sipította az öreg, és nagy erőfeszítéssel újra felemelkedett. Aszott, inas kezé­vel dühösen az ajtóra mutatott: — Takarodj a szemem elől! — kiáltotta köhögésbe fúló hangon. A fiatalember meghökkenve állt föl. — Engem, aki tűzön-vízen ke­resztül mentem, hogy nektek, taknyosoknak tele legyen a ha­satok és hogy sima legyen az életutatok, engem tartasz te sze­rencsétlennek?! Elég legyen! At­tól én nem lettem szerencsétlen, hogy annyi szenvedést álltam ki. Mi a boldogság, ha nem az, hogy a gyerekeinkért harcoljunk? Hogy merészelsz engem boldog­talannak nevezni? Mars ki! Az öreg zihálva hanyatlott vissza a párnára, s mérges tekintetet vetett a riporter ott felejtett napszemüvegére. » Zahemszky László fordítása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom