Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-16 / 167. szám

Növényvédelem ppMiyan Az épülő Felszabadulás téri aluljáró-rendszer A rendkívül kedvezőtlen időjárás hatására elszaporod­tak a kártevők. így fokozot­tabb növénj védelemre van szükség a megyében. Nem elég azonban esak a mezőgazdasági nagyüzemekben levő növénye­ket megvédeni, hanem az utak mentén a fákat is permetezni kell. hogy a fertőzések ne ter­jedjenek tovább Mint képün­kön is látható. Vaskülon ele­get tesznek ennek a követel­ménynek. (Szilágyi Mihály felvétele) Széles körű összefogás segíti Kecskeméten az új bölcsődék, óvodák építését Mint ismeretes, az V. ötéves tervben Kecskeméten cél- csoportos beruházásból 260 bölcsődei és 350 óvodai hely létesítése szerepel. A következő öt év alatt azonban lényege­sen több gyereket kellene elhelyezni a megyeszékhely böl­csődéiben, óvodáiban. Társadalmi összefogás szükséges ahhoz, hogy a célcsoportos beruházás mellett 1980-ig a bölcsődei helyek számát legalább 120-szal, az óvodai helyeket pedig 650-nel növeljék. I Az észak—déli metró átadásá­val egyidőben új forgalmi cso­mópont alakul ki a Felszaba­dulás téren is. Egymás alá búj­tatják az úttesteket, így a Ká­rolyi Mihály utcából szintbeni kereszteződés nélkül juthatnak el a jármüvek a Petőfi Sándor utcába, illetve az Erzsébet- hidra. Már elkészült a csomó­pontból a Petőfi Sándor utcá­ba, illetve az Erzsébet-hídra vezető közúti aluljáró. A ké­pen: munkában a vasbeton- szerelők a Károlyi Mihály ut­cai részen. (MTI-fotó: Bara István felvétele—KS) Célcsoportos pénzeszközök biz­tosítják a kecskeméti széchenyi- városiaknak tervezett két böl­csőde építését. Az egyiket, amely 120 gyereknek ad majd napközi-, ben otthont, a Bács megyei Ál­lami Építőipari Vállalat alakítja ki, s a tervek szerint még az idén átadják rendeltetésépek. Az úgynevezett III/2 ütemben épülő 80 személyes bölcsőde terveit je­lenleg készítik, s kivitelezője ugyancsak a BÁÉV lesz. A böl­csődébe előreláthatóan 1978-ban költözhetnek be a gyerekek. A kecskeméti Hunyadivárosba, a további lakásépítésekhez kap­csolódó szociális létesítményként 60 férőhelyes bölcsődét tervezett a tanács. Az új, hunyadivárosi bölcsőde építését az Építési és Költségvetési Üzem 1978-ra fe­jezi be Az igények jobb kielégítése érdekében a fentieken kívül to­vábbi 120 bölcsődei hely kialakí­tására lenne szükség. Az új, 120 személyes bölcsőde felépítésére a kecskeméti Árpád városban ke­rülne sor. A költségek fedezése Nevelőotthoni gyermekek a szünidőben Bács-Kiskun megye hat állami nevelőotthonában több mint hat­százötven óvodás és általános is­kolás korú gyermeket gondoznak. Közülük igen sokan nemcsak a szorgalmi időszakban, hanem a vakáció hónapjaiban is az intéz­ményekben tartózkodnak. Az ott­honok vezetői ezért minden le­hetőséget felhasználnak arra, hogy kellemessé és tartalmassá tegyék a fiatalok szünidejét. A fiataloknak körülbelül két­harmada távozik el rövidebb- hosszabb időre az intézmények­ből. Sokukat magukhoz vesznek szüleik vagy rokonaik és a csa­ládi közösségben pihenik ki az iskolai év fáradalmait. Az egyre szaporodó számú patronálószülök közül is mind többen nyaraltat­ják a gyerekeket, és nem ritka az olyan szocialista brigád, vagy üzemi munkásközösség sem, ahol ugyancsak egy-két hétre otthon­ra találnak a gondozottak. A nyári szünidőben — elsősor­ban a nagyobbak — sokfelé vál­lalnak munkát. Főként a környe­ző mezőgazdasági üzemekben ta­lálnak alkalmazásra azok a he­tedikes-nyolcadikos tanulók, akik a vakáció alatt pénzt kívánnak keresni. A szövetkezetek, állami lN céljából a tanács vb tervosztálya tájékoztatást kért a megyeszék­helyen működő vállalatoktól, mennyivel járulnak hozzá a böl­csőde építéséhez. Eszerint a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat öt, az UNIVER Szövetkezet négy, a Magyar Nemzeti Bank kecs­keméti fiókja két, az Ingatlanke­zelő Vállalat két, a KPM Közúti Igazgatósága öt, a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat öt, a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat három, s az Észak-Bács- Kiskun megyei Vízmű Vállalat tíz bölcsődei hely kialakításához szükséges pénzt, összesen 2 mil­lió 600 ezer forintot ad. Ezenkí­vül még legalább húsz bölcsődei hely kialakításához szükséges anyagi fedezetre lenne szükség. még nem kötötték meg, mivel a vállalati V, ötéves terveket még nem készítették el, illetve nem hagyták jóvá. Az V. ötéves tervidőszak alatt a kecskeméti Széchenyivárosban célcsoportos beruházásból két óvoda épül. Az egyik, 200 szemé­lyes óvodát a Bács megyei Ál­lami Építőipari Vállalat jövőre adja át, a másik 150 személyes óvoda 1978-ra készül el. Példamutató a vízmű vállalat segítése. Amellett, hogy a leg­több pénzt adja, arra is vállal­kozott, hogy saját beruházással Kiskecskeméten hatvanszemélyes bölcsődét épít. Ehhez a városi tanácstól a terület kisajátítását kérte. A vállalásokra a szerződéseket Társadalmi összefogással, il­letve koordinációs fejlesztéssel 75 hellyel bővítik a Hoszú ut­cai óvodát, amelyet a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet a jö­vő év elején ad át rendeltetésé­nek. A Széchenyivárosban a kór­ház területén a szolgálati laká­sokból ideiglenes óvodát alakí­tanak ki, melybe yárhatóan még az idén beköltözhetnek a gyerekek. Ugyancsak az idén a rendőrfalui óvoda építése is meg­kezdődik. A jövő évben kezdik el a Bocskai utcai, s a hunyadi­városi óvoda építését, amely 1978-tól száz-száz gyereknek ad majd otthont napközben. 1980-ig az Árpádvárosban kétszáz sze­mélyes óvoda épül a tervek sze­rint. A Bethlenvárosba tervezett óvoda építését még nem készítet­ték elő. A IV. ötéves tervből áthúzódó­an a szeleifalui 75 személyes és a kiskecskeméti százszemélyes óvodát az idén adják át. T. L. Katonai tiszteletadással temették el a tragikusan elhunyt rendőrtiszteket gazdaságok, vagy a helyi ipari üzemek szívesen alkalmazzák őket. A nevelőotthonok pedagógusai igyekeznek a nyaralásra, a für­dőzésre is lehetőséget teremteni. A felsőszentivániak tíznapos Ba- laton-parti táborozást szerveztek maguknak. A bácsalmási fiatalok nem utaznak messzire, ők a he­lyi strand adottságait használják ki. A hajósi és a dunapa-taji ne­velőotthonok közösen táboroznak, a Szelidi-tónál felépített faházak egész nyáron kellemes szállást nyújtanak a tanulók számára. A kunfehértói intézmény diáksága pedig évről évre a községi iskola úttörőcsapatával együtt táboro­zik az ország más és más vidé­kén. A nyári hónapok alatt a spor­tolásra is több lehetőség adódik, mint a tanév időszakában. A kö­zelmúltban rendezték meg a ne­velőotthonok fiataljainak orszá­gos sporttalálkozóját. A tanulók nemes vetélkedésében a hajósiak és o kunfehértóiak hat-hat fős csapata bekerült az első nyolc legjobb helyezett közé Velük a televízió külön sportműsort készít augusztus folyamán, ők tehát most erre készülnek. —ts— Szerdán délután Kecskeméten a közteínetőben katonai tisztelet- adással kísérték utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Katona Ferenc rendőr főhadna­gyot, a megyei rendőr-főkapitány­ság dolgozóját. A fiatal rendőr­tiszt temetésén ott voltak a me­gyei rendőr-főkapitányság, a kecskeméti járási és városi rend- dőrkápitányság vezetői. Katona Ferenc rendőr főhadnagy tíz év­vel ezelőtt kezdte meg szolgálatát a kecskeméti rendőrkapitánysá­gon, ahol kiválóan elsajátította a nyomozói munkát. Több ízben ré­szesült jutalomban és kitüntetés­ben, tagja volt a Magyar Szocia­lista Munkáspártnak. A munka­társak nevében dr. Mészár József rendőr százados méltatta Katona Ferenc rendőr főhadnagy rövid életének eredményeit, majd a hozzátartozók, a munkatársak, barátok kísérték el a sírhoz, ame­HÍREK NAPTAR 1976. július 16. péntek Névnap: Walter Napkelte: 4 óra 03 perc Napnyugta: 19 óra 37 perc Holdkelte: 21 óra 42 perc Holdnyugta: 9 óra 31 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 14-én a középhömérséklet 20,2 (az 50 éves át­lag 22). a legmagasabb hőmérséklet 25,4 Celsius-£ok volt. A napsütéses órák száma 2, a lehullott csapadék 0.3 milliméter volt. Július 15-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 19,7. a dél­ben egy órakor mért hőmérséklet: 27,8, a legalacsonyabb hőmérséklet 16,1 Celsius-fok volt. NÖVÉNYVÉDELMI ELŐREJELZÉS A napokban elkezdődött a megye északi részén. Lakitelken az alma­moly nyári nemzedékének lepkeraj­zása. A lárvák elleni védekezés két hét múlva, július 24—28-a között lesz esedékes. A hosszan tartó száraz, meleg idő­járás az almáskertekben a takácsat­kák íelszaporodását eredményezte. Az atkák a leveleket szlvogatják, ennek következtében a megtámadott leve­lek párologtatása növekszik, élette­vékenységük csökken és idő előtt le­hullanak. Védekezésre felhasználható készít­mények az atkák ellen a Galecron 50 EC (0,1—0,15 százalékos permetlében), a Pol-Akaritox (0.15—0.2 százalékos), a foszlotton (0,15—0.3) és az Anthib 40 EC (0.1—0,15 százalékos hígítás­ban). A lisztharmat elleni készítmények közül atkagyéritő hatású a Karathane LC és a Morestan. Ezek a szerek per­zselő hatásúak lehetnek, ezért csak a lisztharmatra érzékeny fajtáknál (jo­natán) alkamazzuk. Felhívjuk a figyelmet az előírt élel­mezés-egészségügyi és munkavédelmi várakozási idők betartására. A Kecskeméti Katona József Színház táj műsora Július 16-án, 20 órakor, a Budai Park Színpadon: DIÁKSZERELEM MOZIMŰSOR 1976. július 16. VÁROSI MOZI: fél 4 órakor 1 A NAGY ATTRAKCIÓ Színes, zenés szovjet film háromnegyed 6 és 8 órakor! AMARCORD Csak 16 éven felülieknek! Színds olasz film1 ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakori 4, háromnegyed 8 és KÉNCUttO 14 évén aíúii'áfcháíc nem ájáhiöft! Színes, zenés magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KERTÉSZKEDŐ MEG A VARlJR Színes magyar rajzfilm-összeállítás PARKMOZI: lyet elborítottak a kegyelet és a tisztelet virágai. A tragikus hirtelenséggel el­hunyt dr. Takács Ferenc rendőr főhadnagyot, a megyei rendőr­főkapitányság dolgozóját csütörtö­kön délután Pálmonostorán ka­tonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára. Temetésén ott vol­tak a megyei rendőr-főkapitány­ság vezetői. Dr. Takács Ferenc rendőr főhadnagy nyolc évvel ez­előtt kezdte meg szolgálatát a megyei rendőr-főkapitányságon. Tanári diplomája mellé jogi dip­lomát szerzett, elméleti és gya­korlati ismereteit jól kamatoztat­ta, főleg az ifjúság védelmének körében. A ravatalnál dr. Ma­dách Olivér rendőr alezredes mél­tatta dr. Takács Ferenc rendőr főhadnagy fiatal életének ered­ményeit, majd a hozzátartozók, munkatársak, barátok kísérték el a sírhoz, amelyet elborítottak a kegyelet és tisztelet virágai. fél 9 órakor! NEMO KAPITÁNY ÉS A VÍZ ALATTI VAROS Színes, magyarul beszélő angol kalandfilm — KISENCIKLOPÉDIA. Két- száztizennégy szakember készí­tette, a világ csaknem száz né­pének irodalmát öleli fel, s meg­közelítőleg 3200 íróról nyújt tá­jékoztatást a Gondolat Kiadónál az idén megjelenő Világirodalmi Kisenciklopédia. A kiadvány olyan esztétikai és irodalomtör­téneti információkat tartalmaz, amelyek az olvasók legszélesebb körének érdekesek. j.;. .......... K ILÁTÓ A HORTOBÁGYON A közelmúltban öt lőállásos, felújított lőteret adott át a jászszentlászlói községi tanács és párt­vezetőség a községi MHSZ-lövészklub részére. A lőtér olyan helyiségekkel rendelkezik, amelyek al­kalmasak tanfolyamok, klubfoglalkozások megtartá­sára is. A létesítmény felépítéséhez a községi ifjú­sági alapból 13 ezer forinttal járultak hozzá, ezen kívül a klubtagok, aktivisták, s két községi ki<; iparos 30 ezer forint értékű társadalmi munká végeztek. A helyi termelőszövetkezet szállítójár művekkel, építőanyagokkal segítette a lőtér felépí tését (Ballai József felvétele) Ezzel a község MHSZ-klubjal tovább gazdagod­tak, hiszen 1971-ben egy 180 ezer forint értékű épületet adott a községi tanács, két évvel később pedig a rádióklub tagjai, s a tsz szocialista bri­gádjai 150 ezer forint értékű rádióantennát épí­tettek. Az MHSZ megyei vezetősége nagy telje­sítményű rádió adó-vevőt biztosított az országos hírű klubnak. A rádióklub mellett a lövészklub is mind sikeresebb eredményeket ért el. Ebben az évben a honvédelmi kupa lövészversenyen második, a járási összetett honvédelmi versenyen pedig első helyezést értek el. Az új lőtér átadását stílusosan ünnepelték meg az MHSZ lövészklubjának tagjai, ugyanis lövész­versenyt rendeztek, amelyen a jászszentlászlói ver­senyzők jó eredményekkel bizonyították felkészült­ségüket A Hortobágyi Nemzeti Parkban két kilátót épí­tettek: a kilenclikú híd mellett a turisták ré­szére és a tudományos kutatóknak a szálkahalmi erdőszélen. (MTI-fotó: Balogh P. László felv.—KS) Ételbár a Kéttemplom közben Mától kezdve Kecskeméten egy üzlettel több csalogatja az embe­reket a Kéttemplom közbe, a megyeszékhely reprezentáns sé­tálóutcájába, tegnap ugyanis át­adták az ott kialakított ételbárt. A Hungar Hotels Vállalat ven­déglátó létesítménye — melyet Udvardi Lajos belső építész ter­vei szerint készítettek el — a hagyományos büféktől eltérő jel­legű, egytálételekkel — és ter­mészetesen italokkal — várja vendégeit. Jakobsen Antal, az Aranyhomok Szálloda igazgatója elmondta, hogy az ételek csak­nem kizárólag 20 forint alatti — másodosztályú — árakon kerül­nek felszolgálásra. A kicsit, de mutatósat elve alapján létreho­zott ételbárt ötvenszemélyes, igen hangulatos terasz egészíti ki. — Videoton-újdonsagok. A szé­kesfehérvári Videoton-gyár több híradástechnikai újdonsággal mu­tatkozik be az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. A televízió- gyárban már szerelőszalagra ke­rült a kedvelt „Tünde” hordoz­ható televízió szenzoros változata ég hamarosan megkezdik a „Cap­ri” elnevezésű, hordozható szte- reorádió gyártását is. — Jól tejelő tehénállományt megfelelő szelekcióval a magyar­tarkából is ki lehet alakítani, er­re a Solti Szikra Termelőszövet­kezet által végzett munka a példa. Ésszerű válogatással elér­ték, hogy egy-egy tehén évente 3500 liternél is több tejet ad. — A kővetkező évben két ál­talános iskola napközis terem épí­tését tervezi a bátyai tanács. A költségek egyharmadát a termelő- szövetkezetek, egyharmadát a községi tanács adja, egyharmadát pedig járási, illetve megyei ta­nácsi keretből biztosítják. — Műanyag eszközök. 12 és fél millió forintot költ öt év alatt műszaki fejlesztésre a Miskolci Műanyagfeldolgozó. A fejlesztési elképzelések szerint Miskolcon már az idén mintegy 20 féle újabb terméket, köztük újvonalú tálcá­kat, felnyitható fedelű szemétvöd­röket, és műanyag ruhásládát ál­lítanak majd elő. (MTI) «io- ('AI I I I — Érdekes szobrok is sorakoz­nak a Szegedi Szabadtéri Játékok díszletkészitő műhelyében. Ké­szítője Farkas Pál szobrászmű­vész; alkotásai Verdi: Nabucco című operájának színpadképét dí­szítik majd. INTERJÚ — Házmosó gépek. Az ünnepi hetekre készülődő Szegeden „tisz­tába teszik” az utcákat, a háza­kat, a köztéri szobrokat. A hely­beli ingatlankezelő vállalat mo­dem házmosó gépeket vásárolt, amelyekkel megkezdték a szinte­tikus műanyagfestésű lakóépüle­tek lemosását. (Szöveg nélkül.) ■ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: * 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 600i Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom